Lassan

Mit kellene ma csinálni? Az augusztusi tömörítő beszámolón kellene dolgozni, mert nincs egy főnök aki nem lenne olyan lusta, hogy képes legyen elolvasni a 43 oldalas beszámolót amit havonta iratnak velem. Igen, kellene, de a bunkó, hülye, agyalágyult főnököm elfelejtette, hogy ez is van a programban. Ki kellene dolgozni az új formátumot a jövőbeli bejegyzéseknek. Ezt is "kellene", de ez is kiesett a programból amikor igen marha főnököm elfelejtette, hogy ez is csinálni kell valakinek. Igyekszem belekezdeni a Szabvány munkába, amire abszolút nem emlékszem, amit tisztán mondtam neki, hogy OKTÓBERBEN kezdek el megint, de valahogy semmi kedvem bele menni... >_>. Tehát lassan viszem a dolgot. Nem is olyan sürgős amikor ez is csak egy olyan dolog amit senki se ért, senki se fog elolvasni. Hn. Talán le kellene fordítanom magyarra és magyarul adni be. Lássuk csak ki olvassa el komolyan.

Tudod, talán ez szomorít a legjobban: egyszerűen ez nem az amit csinálni akarok. Itt mindenki kizárólag csak a pénz és a státusz miatt dolgozik, de senkit se érdekli a munka minősége. Munka minőség? Mi az? És kit érdekli? Főnököm hagyja, hogy LD itt lötyögjön és közben velem csináltatja meg az egész munkát. Már bevallotta, hogy semmit nem tud minőségről, pedig már egy éve itt tötyörög, és veszi fel a fizetését. Komolyan, nem szégyelli magát? Miért nem mond le, ha nem tudja mit kell csinálni, ha nem képes főnökként dolgozni és vinni az osztályt a megfelelő úton? Igen, idáig nem értette meg, hogy EZ AZ Ő FELELŐSSÉGE! Nem, dehogy érti meg. Ő komolyan azt hiszi, hogy a főnök dolga az, hogy vakarja a hasát miközben a többiek hülyére dolgozzák magukat. Hát nézheti ki teszi meg ezt, mert ha nem küldi el ezt az embert, akkor nem segítek neki többé.

Közben nézegettem lakást itt. Igen, itt, mert azért már itt jövőre külön szeretnék költözni, és majd onnan haza, Magyarországra. Lakást keresek, ami itt igen nehezen megy. az emberek világ életükben házakban szoktak lakni, nem lakásokban, kerttel, több szobával, udvarral, mosó szobával, külön konyha-ebédlő-szalonnal. Mostanság a háznak legyen MINIMUM két kocsis garázsa és minimum két fürdőszobája: egy közös és egy a "master bedroom"-ban, egy fogalom amit az amerikaiaktól vettek át. Van ahol minden szobához van teljes fürdőszoba, PLUSZ egy "közös fürdőszoba" ahol ki tudja ki mosakszik. Vajon mocskos vendégeket várnak?

Ez a kis lakás méretéhez képest baromi drága: $105 ezer (olyan 17 millió Ft) ahhoz képest, hogy itt mennyit keresnek az emberek és milyen lehetőségük van kifizetni egy ehhez megfelelő kölcsönt... vagy egyáltalán felvenni. Ha jövőre is ebben az árban vannak, és léteznek még ilyen lakások, gondolom lehetőségem lesz ilyet venni. Csak egy szoba, egy fürdőszoba (kicsit kell takarítani ^-^), egybe ebédlő-szalon, nagy konyha... de mi az a kis szoba a felső részen? Ott a szalon felső baloldali sarkában? O_O Túl kicsi és semmi haszna? Na, azt gondoltam, hogy ha sikerül majd vennem egy ilyen lakást (persze máshol, mert Sabanillába nem megyek élni!), akkor levetetem az ajtót, és magas ívboltokat nyitok a fal és az ajtó helyére (ki tudja, talán fontos fal ez!), tetőtől talpig beépítem polcokkal könyveknek, teszek bele egy szép fotelt, álló lámpát, kis asztalt és hopsz! lesz egy olvasósarkom. ^_^ Hát valamit csinálni kell ezzel a lehetetlen kis darabkával. Kinek jut eszébe egy ilyet fabrikálni?

Homályos Bevallás

Na, ma végre elismerte, hogy a "kapcsolatunk" nem megy. Félig-meddig el is ismerte az okokat: Alberto és César. Persze rögtön le is tagadta, hogy ők lennének a dolgok oka. Neeeem! Dehogy. És persze, nem ők azok, hanem a kapcsolat amit ÉN velük tartok az "ő vele való" kapcsolatával rovására. Egy pillanatig nem volt képes arra gondolni, hogy a dolgok azért nem működnek, mert ő teszi őket tönkre. Személy szerint, örülök amikor barátaim összehaverkodnak, és ha nagyon jóba lesznek egymással, akkor még annál jobb. De a borsszem királyfinak ez nem jó. Nem. Csak őt szeressék! Mindenki csak őt! Érvei hamar eltorzultak és olyanokkal jött elő, hogy "te az ÉN barátom vagy!" "Én ismertelek meg előbb!" "Őket szereted! Velük törődsz! És a Kis Iván?"

Határok

07:46 óra: Bepipultam. Hogy lehet, hogy valaki ne értse, hogy vannak HATÁROK az emberi kapcsolatokban? Mi van most? A "Rossz Szokások Hete"? És nem, nem vagyok most "érzékeny" módban, egyszerűen elegem van abból, hogy az emberek idétlenkednek körülöttem. Most a ki kihozott a sodromból ez a magyar csaj akit lassan Kérdés Kisasszonyként ismerek. Persze hívhatnám más kép, "Múltszázadi Romantika", "Női Értékek Visszafejlődése", "Élhetetlen Vesta", de nincs jobb név rá, mint Kérdés Kisasszony. Már írtam róla és beszélgetési módjáról. egyszerűen mindent megkérdez, és valahogy nem képes észrevenni amikor valami kényeset kérdezett, de inkább elkezdi jobban faggatni. "Miért nem szeretek, ha erről vagy arról kérdezek?" "Miért zavar?" "Fáj?" "Mindig erre vagy arra gondolsz?" "És miket mondanak?" "És mit gondolnak a többiek rólad?" "De azért igazán érdekel az amit a többiek gondolnak rólad, ugye?" "Igen de azért mégis fontos neked, hogy a többiek mit gondolnak rólad?". Van két szó amiről biztos vagyok, hogy egyáltalán nem ért: "nem" és "elég". Valahogy az van a fejében, hogy csak azért, mert az ember bloggot ír, azért neki joga van MINDENT kérdezni az emberről... még azt is van joga megtudni amit az ember nem akar megmondani. Nem, dehogy! Az ember a cybervonal másik oldalán annyira virtuális, hogy nem is létezik mint ember. Nem válaszol? Bah, csak egy technikai probléma.

A mai kérdés támadás minden lehetséges vonalon ment. Voltál már az Ikeában? Szerettél itt lakni? (Amikor ezredszer kérdezik, majd mondják, hogy szeretnék a házat is megnézni, kezd sok lenni.) Kitől béreltetek? (WHAT THE FUCK?) --- Miért akarja ezt tudni? Kíváncsi. Ismerni akarja a sorsomat. Huh? Milyen "sors"? Az csak rám tártozik. --- Ehem... sokat kérdezel... Melyik szerelmemmel Magyarországon szeretném felvenni a kapcsolatot? Semelyikkel. Igen, de melyikkel? Semelyikkel. Ne legyél ilyen! Melyikkel? --- Ez nem fogja abba hagyni. Szemmel láthatóan nem érti, hogy NEM. Mi? Nehéz megérteni, hogy az ember egyszerűen NEM KÍVÁNCSI A TÖBBIEK SORSÁRA? Volt, nincs, nem érdekel. Ha találkozunk, jó, ha nem akkor is. Kivel találkozom majd Budapesten? Hol laknak barátaim? Hol szoktam velük találkozni? Hogy becéztek engem a pasik? Igen, de amikor szerelmesek voltak belém? És miket mondtak szex közben? --- O_O Hyne! Nem válaszolok semmit, vagy csupa kis semmit se mondó dolgokat és ilyeneket MER kérdezni??? Miféle nevelést kap egy a gyerek!? Nincs válasz, és akkor nyomja. Mondom magamba, hogy ez nem normális. Csak a perverz, beteges emberek nyomják ennyire a kérdéseket, és főleg az effajta kérdéseket. --- Hagyjuk, jó? --- Ha! Mit reggelizel? Hol veszed? Miért tart 30 percig? Mivel eszed? És miért nem szeretsz beszélni az Andrásról?

Na, ez már több a soknál.

Oké. Megyek. Szia. --- kimegyek a Google Talkból, írok neki egy kis levelet: --- Kedves Kérdés K, ennyit ebből, nem akarok többé veled levelezni. Ne írj, ne olvass, menj Isten hírével. Én. --- Majd rögtön felkeresem a kapcsolat listában és letiltom. Látni se akarom. Elegem volt az ingyenes Inkvizícióból!


De lenne ez a legrosszabb helyzet. Lenne ez a legrémesebb rémálom ismerőseim kusza tárában. Nem. Kérdés K csak gyerek dolog. letiltom, megszakítom a kapcsolatot, letudom mint barátomat, volt, nincs és egy darabig boldogan ugrabugrálok, hogy felszabadítottam magamat. Fura, hogy ennyi örömöt okoz nekem a szakítás. Felszabadulás. Na persze, nem minden alkalommal, azért van szívem és szeretem az embereket, de a felszabadulási érzés nekem egyszerűen mámorító.

A másik nagy kő a cipőmbe továbbra is - ki más? - Iván. Mi a baj vele? Mi NEM baj!? Az elszakadás tőle nehezebben megy, mert őt sajnos nehéz kirekeszteni. Sajnos nem foghatom magam, hazamegyek Magyarországra és letiltom a Messengerből. Az új baráti csoportom egy része is szintén a barátja, tehát valahol mindig van érintkezés. Ezt lassabban kell kibogozni. Előbb oldani kell a kötelékeket. Kevesebbet találkozni, kevesebbet beszélgetni... lassan csökkenteni a kapcsolatokat, lassan átvinni a közös barátokat (mármint azokat amik megérik) külön terekre, külön találkozni velük, mértékelni mit lehet és érdemes megtartani, mit kiselejtezni, és közben, folyamatosan, mosollyal az arcomon hátra sétálni, egyre messzebb és messzebb míg a végén már ott se vagyok. ^_^ Működik és baromi jó eredményeket add!

Na, ma "kedves" módban volt, magam is nagyon boldogan üldögéltem az irodámban miután letudtam a Kérdés K ügyet, amikor lekezdünk beszélgetni és mindenféle hülyeséget bepötyög az MSN-be. "Mit csinálsz ma este?" "Találkozom vejemmel, azt már tudod?" "A vejed?" "Igen, Víctor." "Melyik Víctor? César pasija?" .... "Igen, a fiam pasija. Nem gondolod, hogy Alberto pasijával találkozom, ugye?" "Alberto az én pasim!" ... Olyan nehéz, komolyan, megérteni, hogy Alberto nem meleg? Igen, rettentessen nehéz. Elképzelhetetlen. Fújja föl-alá, hogy Alberto az ő pasija, és így meg úgy... hát mondom neki, hogy örülök annak, hogy megint jóban vannak, amire azt válaszolja, hogy ők mindig jóban vannak, hogy most jobban megvannak, mint régebben, sokkal közelebb... bla bla bla bla... Albertóval lesz a hétvégén, de amikor megkérdezem Albertótól, ő nem tud erről semmit. Na lám. Érdekes. Hát nem nekem hazudik, hanem önmagának. Engem nem érdekel kivel tölti a hétvégéjét. ^_^ Nekem megvan a saját tervem.

Egy kicsit elbeszélgetünk, és rögtön beismeri azt amit én már tudtam: barátaitól függ. Azért nem tudja elengedni, még ha már nem is szereti őket, mert neki kellenek a többiek, hogy értékelni tudja magát. Azért nem kezd el velem nyíltan veszekedni, mert tudja, hogy én az első megjegyzésre elhúzom a csíkot. Hát már távolodom, de egy veszekedés bizonyára jól esne, mert akkor nem kellene lassan távolodnom, hanem tudnék egyből elmenni. (Ő biztos feltenné a youtube-ba a videókat, de azzal majd később foglalkoznék...) Csak ezt az egyet nem vallotta be. Még mindig nem képes bevallani, hogy haragszik rám.

Nem bír egyedül maradni. Igen neki MUSZÁJ barátait életébe aktívan részesíteni. Barátai életének fontos része. Igen, tudok valamit erről mondani: az aki a többiekre nyomul, aki ennyire függ a többiektől az önmaga nem ér semmit, mert nincs belőle semmi. Undorodom az ilyen... rovaroktól.

Tézis!

Jaj ne! Nem akar ez összejönni! Miért olyan nehéz! Egy tanár ezt mondja, a másik azt mondja... az amit az egyik kijavít az a másiknak nem tetszik... és közben Mile és én ott lobogunk és várjuk, hogy már induljon el ez!

Idegesítő...

A Tagadottak Földjén

Ki nem állhatom az olyan embereket akik mindenkire rá akarják fogni problémáikat csak épp magukra nem. Nem, nem, Isten ments! Nem ők a bajuk oka, neeem, sőt, nem is képesek szembe szállni azokkal az emberekkel akikre haragudnak, legyen vagy ne legyen igazuk rá, de inkább valaki másra fogják rossz kedvüket és tehetetlenségüket. Nézzük például Iván esetét: Szemlátomást haragszik rám, és már nincs is kételyem róla. Amikor csak tud igyekszik bántani, vagy valamilyen kellemetlen helyzetbe tenni (amiről videót csinál és amivel a végtelenségig cukkol), de peeeersze! Ő nem haragszik rám. Neeeem! Dehogy! Elromlott az empátiám vagy mi a franc. Ühüm. Na persze.

Aztán felszed egy pasit aki neki nem is tetszik, haza viszi, lefekszik vele, a pasi RÉMES az ágyban, nem használnak óvszert, tárva-nyitva hagyja a szobája ajtaját MAJD teljesen bepipul, hogy César csak úgy besétált köszönni. Hogy hogy lehet César ennyire tiszteletlen.

O_O

O_O

Okay, Ő hagyta a szobája ajtaját tárva-nyitva. Ha látta volna, hogy César elmegy előtte és nem mond semmit, nem az lett volna a baj, hogy a gyerek nem elég udvarias ahhoz, hogy köszönjön?

Most azt mondja, hogy beszélni akar velem. Szüksége van velem beszélnie, mert én mindig "nyugalmat" és "békét" adok neki. Na persze, az enyémet!! Hogy sürgősen beszélnie kell velem. Mondom, neki, hogy lehet ma, vagy szombaton, mert holnap Tézis, és pénteken Víctor (Césaré). Holnap kitalálok egy programot az EGÉSZ hétvégére, és talán ma sikerül elkerülnöm mielőtt le tud csapni rám még egy buta találkára. Annyira fásult, annyira szennyes, rohadt, bűzős, mérges minden körülötte, hogy kezdek rosszul lenni a jelenlététől.

Érdekes fordulat

Megadta a fiam e-mail-jét. Na, erre nem számítottam, de arra már igen, hogy rögtön utána teljesen hideg volt velem. Mindenféle "összeakadt agenda" miatt, hírtelen már nem tudunk holnap találkozni, hagyjuk jövő hétre, de azért később találkozunk (amire majd jól fel kell készülnöm), hogy kitakarítsuk szobáját.

Fordul a kocka, de már jobban átlátok rajta.

Nincs Változás

Továbbra ugyanaz.

Tegnap elmenten a moziba megnézni ezt a filmet "Wanted", alapvetően a pasika és Morgan Freeman miatt. Nem tudtam, hogy játszik benne ez az orosz színész aki "Daywatchers"-ben is játszik! Tök jó volt! Persze, kár, hogy nem volt benne ez a másik orosz csini... Csador Alekszei. Waaah~... Jó lett volna.

Rengeteget esett az eső, amiért megáztam, tehát amint megvettem a jegyet, bementem a Levi's boltba, ahol azt mondtam a kiszolgáló lánynak:

- Adjon valami 11-est, mert ez nedves.

Új nadrágom tök jó! talán picikét drága, de tök jó! (Sőt, háromból amit felpróbáltam, épp a legdrágábat vettem. Mit mondjak? Igen, egy végszükség helyzet volt, mert nem akartam megint náthás lenni, DE nem azért adom alább a stílust...)

Mozi előtt találkoztam Ivánnal és eljátszottam a jó barátnő szerepet. Sajnáltam, hogy olyan tehetetlen, hogy annyira nem tud élni, hogy annyira képtelen fellépni és valaki lenni. Közben én ott ültem vadonatúj márkás farmerben, elegáns fekete magas sarkú cipőben, klasszikus kék zakóban, fekete galléros pólóban és világos kék selyem kendővel oldalt kötve a nyakamon, mint a gazdag, jó életet élő jele. « Décontracté ». A stílus lezser és megfogalmazott, magába összpontosult netovábbja. Ott ültem egyedi Oliva Verde nassolni valómmal míg ő Buger Factory olcsó ételét tömte fejébe. Ő előre hajolva, én pedig hátra dőlve, mintha minden az enyém lenne.

Nem, nem vagyunk egyformák. Nem lesz ő sose az egyenlőm.

^_^

Nincs Kétely

Ez már harc. Még mindig nincs nyíltan kimondva, de egyre jobban ingerel. Tegnap beszéltem Víctorral, de ő nem mondott sokat. Összefutottam viszont Hans-szal és ő tőle rengeteg mindent megtudtam. Aztán ő maga hívott fel és el se tudtam hinni amit hallottam. Szakítani akarja kapcsolatát fiammal, már nem akar utána eredni (minek is!? Gyermekem nem meleg, de ezt ő képtelen megérteni) és valahogy beleillesztette a beszélgetésbe, hogy nemi betegségei voltak a fiamnak amiért olyan szabados nemi életet élt. Nekem ezt miért kell tudnom? És ha tudnom is kéne, miért kell tőle megtudnom és nem Al-kun-tól egyenesen? Egyszerű a következtetés: mert ő azt akarja, hogy soha többé ne találkozzak fiammal, mert fiam jobban megszerethet engem, mert fiam megtalálhatja bennem azt a biztatást és őszinte támogatást amit benne nem fog. Mert az ő szűk fejébe nem tudja elképzelni, hogy minden fajta szeretet egyedi, és csak azért mert eltávolítja gyermekemet tőlem, és elszakítja kapcsolatunkat, vele pedig megcsonkítja szeretetünket, azért nem fogja őt szeretni.

Most igyekszem felvenni a kapcsolatot gyermekemmel. Kikutattam igazi nevét (remélem megtaláltam azt akit keresek), és most Tavóval kutatom fel a telefonszámát. Megkérhettem volna Ivánt erre, de már nem bízok benne. Igen, kicsit körülményes, de körbe-körbe megyek, és talán majd elérek hozzá. Ha nem... akkor sajnos árván hagyom kis fiamat.

Egyre Jobban

Ma, csak úgy, kedvem támadt hordani a gyűrűt amit a férjemtől kaptam. Tetszik, tudod? még ha nem is a stílusom, és talán főleg azért mert nem a stílusom, mert ebben benne van a férjem és annak a jelei, hogy ki ő. Ki, milyen, milyen a gondolkodása, mit akar az életből és hogyan látja magát. Érdekes ez a kép amit róla látok ebben a gyűrűben... és tetszik. Nem tudom, talán ő tetszik benne. ^_^

Érzelmeim valahogy egy kicsit össze vannak kuszálódva tegnap óta. Óvatosan olvass, mert most csupa fura dolog jön! Talán nem is pontosan tegnap óta, de tegnap igen erősen hatott rám. De mi? Ahogy most Césarnak mondtam, Iván hacker-kodik érzelmeimben. Más szóval, ellenem használja az empátiámat, és felém dobálja érzelmeit Alberto iránt. Már csak az kellett! Már fura is volt nekem, hogy ennyire szeretem a gyereket. Hát igen, tegnap folyamatosan ezzel foglalkozott, majd lassan vagy a Albertóról eset szó, vagy boszorkányságról.

Minél többet beszélek vele, annál jobban győződöm meg arról, hogy nem megy ez így jól, és közben ő egyre jobban nyomja, hogy mennyire összetartozunk. De akkor kérdezek valamit: ha annyira összetartozunk miért akadályozza most, hogy Alberto és én megint találkozzunk? Mert látta, hogy ahelyett, hogy a gyerek hozzá menekülne, hozzám menekül? Rossz lehet, ugye?

Elemezgetés

A napokban azzal foglalkoztam, hogy Ivánt elemezgettem. Tegnap a napló bejegyzésem témája is ő volt. Ma is valahogy az ment, de egy picit "kegyetlenebb" szinten. Magam is próbálom megérteni miért megyünk bele ebbe, de szerintem ez a barátság lehet, hogy hamarosan a végére ér. Valami itt nem megy jól, nem megy úgy, ahogy annak mennie kéne. Mi? Az, hogy valahogy Iván valamit utál bennem. Érzem rossz szívét, azt, hogy valami fáj neki és rám veszi. Haragot tart ellenem, sérelmet. Valami zavarja, de nem mondja ki. Barátságos, de ugyanakkor érzem rajta, hogy valamilyen módon bántani akar. Miért maradok ott? Mert egyszerűen nagyon kíváncsivá tesz. Mert van több: Iván tudja, hogy nem tud engem megállítani, és közben valamit nagyon, nagyon akar tőlem. Iván lassan függő lett arra amit tőlem kap az életébe. Neki kell az "élem", és folyamatosan kiteszi magát egyre és másra. Igen, beteges kapcsolat, de kellek neki, és ezt valahogy tegnap be is vallotta... részben. Nekem minek kell? Szakadok tőle és lassan csak a kíváncsiság tart ott, meg a kis izgalom és a csinos pasik akik körülveszik.

Most lassan Césartól is szakadok, mivel ő maga valamennyi távolságot is tett közénk, habár ott valami nincs rendben. Változni akar. Igen, mondta egyszer, hogy ő "a legjobb" akar lenni, és már tudod mit gondolok arról, DE most butaságokon akar változtatni magán. Iván azt mondja, hogy szerelmes jelenlegi pasijába, de semmi sincs messzebb az igazságtól. Szerelmes? Peeersze! Mintha nem mondta volna meg nekem terveit: César azért van most ezzel a Víctorral, hogy kiszedje Daniel szemét... akit egyébként nem tud elfelejteni. Az nem szerelem, az elhülyéskedett gonoszkodás. De persze, nem akart a profira hallgatni, most magára vetheti, és persze, íme a butaságának gyümölcseit: nem érzi jól magát önmagával és csak "változtatni" akar, hogy ne keljen önmagának lennie.

Iván tegnap letagadta, hogy érzelmei lennének Césarral kapcsolatban, és továbbra Albertóba kapaszkodik. Milyen hülye! Magának vési a gödröt. Igen, ő neki César kell, az az igazság, mert szereti, hogy ez a gyerek utána jár folyamatosan. Neki az kell. Most, hogy azt hiszi, vagy azt mondogatja, hogy César szerelmes, annál erősebben kapaszkodik belé. Csókolja, öleli, maga mellé ülteti az ágyban, aggódik érte, ha nem ér időben a házba... de persze, semmi érzelme iránta. Igen, nekem vannak érzelmeim César iránt, de tudom mit érzek és hol állok vele. Szeretem olyannak amilyen, kedvelem és azt akarom, hogy boldog legyen. Csinos, igen, és szeretem ha közel van,. de ha nincs, akkor nincs, semmi gond.

A másik oldalon ott van Alberto. Hn, a csinos, hetero Alberto, aki épp azért kell neki, mert nem tudja megkapni, mert a pasika viccelődik és kacérkodik vele és ő elhiszi, hogy komolyan megy a dolog... mert hinni akarja. Szánalmas szavaiban ma olyanokat mondott nekem az MSN-en, hogy szereti, hogy azt akarja, hogy viszont szeresse, DE nem bujaságból szereti, mert képes lenne soha se lefeküdni vele, HA ő egyszer majd férfiként szereti (mondtam neki, hogy Alberto gyerek-szeretettel szereti). O_ó Na peeeeersze! Az már más! közben nyomja a gyereket, igyekszik valahogy rákényszeríteni arra, hogy szeresse, hogy együtt legyen vele, hogy velerekedjen, hogy vele legyen, mint aki egy mocskos gondolat megvalósítását szeretné valakitől megkapni, valaki aki nem hajlandó. Persze, hogy Alberto ilyenkor menekül tőle! A szegény gyerek!

Tegnap, nagyon udvariatlan módon, miután Iván megkért arra, hogy menjek el hozzá, amint oda értem, szinte kitett a szobájából, mert "ezoterizálni" akart Albertóval, és vagy egy órát kint hagyott. Ilyen neveletlenséget! de hát, semmi gond, nálam volt a naplóm, írtam, tehát miközben forrt bennem a harag. Ezt még megkeserülöd. ^_^Megkeserülte. Pillanatnyi karma! Miután "elolvasta" Albertónak a kábála tarot kártyákat (amikbe szerintem saját vágyait is beleolvasta...), kijöttek a szobából, és a gyerek hozzám menekült. Nem hittem volna a lelke fájó állapotát, az ijedtséget, a félelmet, a visszahúzódó tartozást, a védekezési ösztönét, ha nem éreztem volna ölelését, ahogy tartóan belém kapaszkodott, mintha remélné, hogy majd én elijesztem a gonoszat ami lelkét fenyegeti. Csókja a nyakamon is védekezési ösztön volt. Többször is megölelt, és mindig olyan erősen, arcomat is erősen csókolta, mintha a vihar közepette csak velem találna búvóhelyet. Nem csodálom. Aztán persze korán menekült is. Vajon mikor ment volna el, ha nem vagyok ott?

Van aki nem veszi észre, hogy mit csinál.

Tegnap mondott valami érdekeset. Mondta Ivánnak, hogy nagyon kedvel engem, és nagyon szereti azt, hogy az az érzése, hogy én egy víz fal vagyok: át lehet keresztülem menni és nem üti meg magát. Hogy értette ezt. engem meghatott, hogy vízzel hasonlított össze. Végül is víz vagyok.

Érthetelten és ... kegyetlen

De ma, most, itt, ebben, a kegyetlen én vagyok. Tulajdonképpen...

Na, láthattad a napokban, hogy verseket írogattam. Egyet Kimnek (aki hál'Istennek sose válaszolt, mert akkor aztán mit mondjak neki!?) és egyet Césarnak (aki egyébként nem is figyelt fel rá. Katy látta a másik blogban és válaszolt rá mondván, hogy tetszett neki. Na, legalább valakinek tetszett! Ezek a kis versikék mind a pillanat mozzanatában keletkeztek. Nem is kellett sokat gondolni rájuk, hanem csak úgy, egyszer csak fakadni kezdtek belőlem. Miért ők? Miért ezek a szavak? Mert valahogy bennem voltak, mert éreztem. Szerintem már ezen a ponton nem titok, hogy nagyon szeretem Césart, ugye? Kimmel pedig... nem tudom mi is volt, de volt elég, hogy egy pár sort kipréseljek magamból. Érdekes módon, amikor César verse keletkezett, én épp azon dolgoztam, hogy írjak egy verset Ivánnak, de ez valahogy nem akart összejönni. Forgattam a szavakat magamba, és egy pár sor össze is jött, de egyébként nem volt semmi. a sorok is amiket le sikerült írnom haszontalanok és üresek voltak. Csak néztem a szavakat és nem tudtam megérteni mi van, miért nem akar ez összejönni. Miért tudok akárki másnak verset írni, de neki valahogy nem jön össze?

Tegnap nem hoztam ebédet, tehát elmentem a japánoshoz ebédelni. Előbb, azért egy kicsit elmentem egy közeli papírboltba egypár cuccért, majd kis idővel értem a japánoshoz. Ott elővettem a naplómat és el kezdtem jegyzetelni gondolataimat, amikor a tollamon lecsúszott az életem egyik legkegyetlenebb következtetés: azért nem tudok verset írni Ivánnak, mert az az igazság, hogy nincsenek iránta érzelmeim. Megálltam, szívemhez vittem a kezemet és rá gondoltam. A szívem meg se moccant. Mintha egy székre gondoltam volna. Semmi. nem értettem, miért mondom, hogy szeretem, és miért vagyok meggyőződve arról, hogy szeretem, amikor igazán nincs semmi a lelkemben ami hozzá vonzana. Semmi. Még sajnálat sem. Létezik valamennyi kíváncsiság és szórakozás, mert végül is most vele bulizom, de nem táplálok iránta abszolút semmi érzelmet. Érdekes módon barátai iránt vannak érzelmeim. Víctor, César, Alberto, Ivette, Monserrat, de iránta semmi.

Tudom, hogy eleinte voltak érzelmeim, tartozási érzelmeim, de mi történt ami által azok is kipusztultak? Hogy érzem, hogy igazán nem tudok benne megbízni? Hogy valamennyi hamisságot és gonoszságot érzek benne? Hogy megcsalva érzem magam amiért nem hogy nem védett meg amikor utoljára buliztunk, de lefilmezett? Hogy láttam más pasikkal és láttam, hogy nem megfelelő, hanem minimálisan teszi meg a dolgát? Hogy érzem benne, hogy korhadt a lelke? Hogy érzem benne, hogy élete és ő maga egy zsákutca?

Közben tegnap volt a harmadik tézis "munka-óra". Elvittem Omit az egyetemre (tulajdonképpen egész nap hurcoltam) ami nagyon jól jött, mivel egyből betudtam gépelni a munkába a változásokat amiket Juan Joséval megbeszéltünk. Sajnos, közben kiderült, hogy sok minden hiányzik amit az "Anya Tervből" kellene kiemelnünk, amit tudnunk kéne a témával kapcsolatban, de amit csak Martín, az irányító tanárunk tud, és amit idáig még mindig nem adott nekünk. Ezzel még a nyomában kell lenünk, vagy a tézis sose lesz kész, és komolyan már nagyon kellene a diploma! Egyetem után tegnap még dolgoztam egy kicsit a dokumentumon főleg, mert rosszul éreztem magam, hogy a munka zömét idáig mindig csak a Mile írta, tehát nekiálltam valamennyit hozzábiggyeszteni, de érzem, hogy kell az extra tudás amit csak az anya tervből tudnánk meríteni. Végül is se a Mile se én nem választottuk a témát, tehát halvány lila gőzünk sincs a Nicoyai öböl halászairől.

Pólóra Tervezett Felirat

Mint a kajával és a gyógyszerekkel, ha már egyszer "veszélyesnek" nyilvánítottak a meleg bárban, hát az lenne a helyes, ha "címkét" tennék magamra, ugye? Na, ezt találtam ki. Jó, mi? ^_^ Ezek után már nem foghatják rám... (hehehehe)

Szülinap!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK NEKED, NAGYAPI!!! ^_^

Egy hírtelen döntés

Úgy döntöttem, most, 10:26 órákor (Costa Ricai idő), hogy otthon csinálni akarok egy képet magamról a hóban. De komolyan, körbe-körbe hóval, amihez majd le kell feküdnöm a hóba... de ezt akarom. (Remélem lesz elég hó... mint mindig...) Erre persze, bizonyára meg kell kérnem az egyik kedves jó barimat, hogy legyen már olyan szíves és fényképezzen le a hóban. Vajon kit kérhetek meg? A Gyuszi, persze, az első lehetőségem. Gyuszi, lefényképeznél a hóban? Kééééérem!

Nem tudom mi jött ma rám, de ma reggel valahogy eszembe jutott Kimberly. Talán azért, mert Szombaton Ivette és Katerine kérdeztek felőle, nem tudom, és eszembe jutott, hogy küldök neki egy SMS-t. De mit írjak neki? Nem tudom, talán megtudta a Natalie-val történt dolgot és bepipult. Ki tudja és kit érdekli. Az a pláne, hogy egy ideje nem tudok róla. Tehát írtam neki egy kis SMS-t. És mit írtam? ^_^ Mwa-hahahahahaha...

All it's left for me
Is the Mirage
Of a Butterfly
On my lips.

Will I ever see You again,
Beautiful Golden Flake?

Miért írtam ilyet? Mert én már csak ilyen vagyok. De érdekel akkor Kimmy? Nem, nem hiszem. Csupán... nem tudom, talán jó lenne valaki új kivel beszélgetni és elmenni moziba és vásárolni? Vagy csak úgy... edzem csábító és költő képességeimet.

Jaj igen, az olyan nagyon gonosz tőlem... ^_^ hehehe...

Érthetetlen Emberkék

Van ez a gyerek, ez a... srác... José. Kilátásra csinos, de ahogy az ember megismeri, csupa kusza dolog. Egyre-másra hazudozik, főleg önmagával kapcsolatban és állandóan úgy tesz mintha tudna dolgokról amikről fogalma sincs. Azt hiszi a többiek nem látnak át a kis szerepén? De igen, mindenki átlát rajta. Ráadásul annyira buta, hogy nem is tudja a dolgokat jól felállítani, és minden pillanatok alatt összeomlik. Hazudik arról, hogy meleg és igen is igyekszik magát heterónak mutatni, amikor szemmel látható, hogy nem az, és nem is képes egy nővel lenni, amikor minden porcikája a pasikhoz vonzza. Teteti, hogy tud angolul amikor annyit sem ért, hogy mi az, hogy "door" vagy "left", "right". Azt gondolja, hogy két folyékonyan beszélő és két középfokon beszélő ezt nem fogja észrevenni? Teteti magát mondván, hogy tud wiccáról és boszorkányságról és az első szó amit kiejt erről teljesen téves. Nincs állandó lakcíme, történetei nem adnak össze és munkát keres, mint táncoló egy harmad rangú meleg bárban, mondván, hogy ő tulajdonképpen koreográfus és majd tánc rutinokat tanít a transvestite-oknak. Na persze. Ezt is higgyük el?

Kérték tőle, hogy szerezzem maga mellé egy csajt aki vele táncol, majd rám nézett. Ha! The nerve! Mert nekem nincs jobb dolgom, hogy vele táncoljak péntek este egy bárban? Nem hiszem.

Hogy szed fel Iván mindig ilyen torz agyú pasikat? És miért tartja meg közel?

Van valami fura: César azt mondta nekem, hogy ő szólt Ivánnak Joséról, hogy a gyerek nem keres semmi komolyat, hogy vele nem lehet egy kapcsolatot kezdeni. Egyet értek vele. Iván most azt mondja, hogy José keresi őt és valahogy arra céloz, hogy lépjenek egy kapcsolatba, legyenek együtt. Nem tudom mit gondoljak. Hiszek Ivánnak, mert eltudom képzelni, hogy Josénak jól esne egy ház ahol nem kell fizetnie, és egy pasi aki eltartja... de most, hogy César, aki mindig szerelmes volt Ivánba most egy másik pasiba szerelmes, és komolyan szerelmes, és valahogy olyanokra céloz, hogy talán elköltözik Iván házából a sajátjába, vagy a pasival... nem lehet, hogy Iván mégis szereti Césart, akármennyire is mondja, hogy nem és most, hogy már nincs a nyomában, hiányolja és azért valahol a fejében azt gondolja, hogy José betöltheti azt a helyet életében?

Közben ma gondoltam egy regényre. Az ötlet egy ideje a fejemben van, de most tisztábban láttam a szereplőket. A cím még nem jutott eszembe, és a nevek sem tiszták. Eszembe jutott egy név: Corben. Korben. Korvin. Korven. Ekörül megyek. A regény egy pasiról szól, (meleg pasiról, persze) aki a legjobb barátnője egyik iker gyerekével kezd el valamit... az iker kezdeményezésére. Érdekes, majd ha több lesz mesélek róla.