2017. október 19., csütörtök

Tűrőképességem Korlátai

Ezt a bejegyzést már másodszorra kezdem, már harmadszorra írom, mert valahogy nem jutok el oda ahova jutni akarok. Tehát ahelyet, hogy egy mélyebb, filozofikus keretbe tenném a dolgok, gondoltam, hogy csak leírom mi zavar ma engem annyira.

Két dolog zavar, és nagyon zavar.

Az Első Dolog

Ati most november közepén megy két hétre Magyarországra, hogy megnézze a meccset Costa Rica és Magyarország közt. Hogy ez az út hogyan keletkezet, ki pénzeli és hogyan szerezte, most lényegtelen. Az a helyzet, hogy beszélek Pállal, és azt meséli, hogy az Atit most egyből konfirmálni is fogják. Ez nekem új, ugyanis tudom, hogy az Atit abszolút nem izgatja a vallás. Hát ahogy megy a dolog, megy a dolog, egyszer csak azt veszem észre, hogy ezt az egész konfirmációs dolgot nagyapámék szervezték meg anélkül, hogy az Ati beleszólását is megkérték volna. Megszervezték az egész dolgot, beszéltek a lelkészekkel, kiválásztották melyiket akarták, és csak azután, úgy mellesleg, mondták at Atinak, hogy ja, konfirmációja lesz.

Megkérdeztem Atit, aki azt mondta, hogy őt nem zavarja, mert ő nem is tudta, hogy van olyan, hogy konfirmáció, neki nem is kell, de nem fog neki semmilyen kellemetlenséget okozni és ezzel boldogítja nagyapánkat.

Tudom, hogy engem nem kellene, hogy zavarjon, de nagyon dühít ahogy ez az egész manipulálás végrement. Miért nem lehetet legalább előtte vele megbeszélni?

Ami zavar szintén az, hogy nagyapánk alapvetően elveszi az Ati vallási szabadság jogát, hogy ő úgy élje lelki életét ahogy az neki jó. Én lennék túl érzékeny? Tudom, hogy mindig érzékeny voltam a vallási témákra, és a vallási bullying nekem egy nagy gond, de ez továbbra is zavar. Talán be kellene érnem azzal, hogy Atit nem zavarja, de valahogy tudom merre megy a dolog. Előbb a keresztelés, aztán a konfirmálás, majd jön a zaklatás, hogy most hogy "isten fia", akkor ő már köteles házasságot kötni, hogy köteles mindent lenyelni és feleségével maradni, köteles minden vasárnap templomba menni, köteles... És ez nem is a lelkésztől jön - azt tudom, mert Pállal már beszéltünk ilyenekről - hanem ez az egész épp attól az embertől jön akinek kedvében Ati járni akar. Ugyanaz az ember aki erre ragadozik.

Ahogy az ember elnézi a nagyapánk viselkedését másokkal, észreveszi, hogy ő mindig azokat zaklatja a legjobban, akik a legjobban szeretnének a kedvében járni. Idáig a nagynénénk életét keserítette, most az Ati életében is kormányozni akar.

Talán ez a bajom, és nem is annyira a vallási szabadság ügy.

A Másik Dolog

A minap találkoztam egy barátnőmmel - vagy inkább ismerős, mint barátnő - akinek van egy nagyon zavaró szokása: folyamatosan hazudozik, mindig úgy akarja beállítani a dolgokat, mintha ő mindenből egy eminencia lenne, és minden egyes mondanivalójából egy hatalmas produkciót csinál. Azt hiszem egyetlen egy olyan találkozónk nem volt amin valamin nem fakadt volna sírva, és egyetlen dologról ben beszélt ahol nem kezedet volna el hangosan egy párbeszédet szóról-szóra "felidézni". Az érzelmi állapotot is hozzájátszva.

Nagyon fárasztó, tényleg, egy olyan emberre kávézni aki folyamatosan előadja magát, aki színészkedik, de az utolsó alkalommal már több volt a soknál. Amikor elkezdte mesélni hogyan ültette le kiscicáját és magyarázta meg neki - SZÓBAN - hogy ő köteles szótfogadó lenni, mert kap tőle ételt, menedéket és szeretetet, és a kiscica megértette, nem tudtam megállni, hogy szarkasztikusan fel ne nevessek. Őt ez meg se hökkentette. Egy állítólagos találkozásról beszélt a barátjával két találkozásunk közt. Hosszú, részletes találkozás. Én este tízkor vittem haza, és másnap délben mentem érte.

Egy étteremben voltunk amikor elmesélt valamilyen párbeszédet valakivel akire nagyon haragudott, és hírtelen hangosan, mérgessen kezdte el a saját szavait visszaadni. Szörnyen ciki volt. Majd hírtelen szintén, témát változtatott, és mesélte, hogy bekerült valamilyen Pos-Grad programmba az egyetemen és elkezdett sírni, mert hogy "ő mindig is erre vágyott". Látványossan sírt. Ismét ciki. Én csak elfordítottam a fejem és kortyolgattam boromat.

Sajnos ez a találkozó nagyon hosszúra sikerült, ugyanis moziba mentünk, de nem sikerült arra az előadásra menni amire én eleinte menni akartam. Így ahogy húzódott az idő én csendesebb és csendesebb lettem, és csak arra vágytam, hogy már legyen az egésznek vége. A film után kitaláltam valami családi ürügyet, hogy ne kelljen hazafurikáznom, és elhajtottam. Azóta nem is láttam többé, nem is beszéltem vele.

Zavart, igazán zavart ahogy viselkedett, és ahogy már ennyire szemérmetlenül képes volt hazudozni és előadni magát. Miből gondolná, hogy engem egy hamis ember érdekelne? Miből gondolná, hogy engem a felfújt drámái érdekelnek?

Bosszant az idő amir vele pazaroltam.