Hókisasszony Élete a Trópusban

Házasság? Nem, köszönöm, máskor szívesen!

2012-02-19T21:58:00.000+01:00

A heti egy post-ból mintha havi kettő lett, de ez van. Sajnálom kedvesek, de valahogy fontosabb volt most nekem az angol bloggom, és inkább annak szenteltem gondolataimat. Ugyanakkor, most elgondolkodásra jutottam ezzel a bloggal kapcsolatban. Most itt vagyok már Magyarországon, ahol mindenki magyarul beszél, és ahol magyarul beszélő új barátaim lesznek. Már lassan talán nem csak a Kari, a Marcsi Mama, a János papa és a Gyuszi olvasnak engem (és az az egypár titkos olvasó! Sziasztok!!! ^_^), hanem egy egyre nagyobb és nagyobb közönségnek lehetnének kitéve a gondolataim. A TITKOS gondolataim! Mert míg Costa Ricában voltam, ki olvasta volna a magyar bloggomat aki majd jöhetett volna másnap nyavajogni, hogy miért gondolom, hogy ez meg az?

Most hova menjek azokkal a gondolatokkal amiket fel akarok bloggozni (mert az embernek van olyan titkos gondolata amit jobb inkább az internet sötét kamráiba rakni!) de főleg milyen nyelven? Franciául?? (még lehet...) Tehát, ja, ez is foglalkoztatott a napokban.

Ma viszont valami más ok miatt jöttem ide kipakolni a szívemet és a lelkemet.

Mint minden jó kislány, ma elmentem a templomba. Kicsit későn értem be, de semmi gond, a beszédhez még nem ért még a lelkész és még csak akkor kezdte el nyávogni a közönség a mindenféle énekeket. Nem mindenkinek van éneklő hangja, de van egypár aki olyan lelkesedéssel és élesen énekel mintha operai kórusban szerepelne, és észre sem veszi, hogy két szembekerülő, területét védő kandúr sokkal kellemesebb hangot tud kiadni. szeretek templomba menni, de ezt a részét nagyon nem szeretem, és nem csak a fülsértő hangokért amiért legszívesebben odafordulnék a kipipiskedett, álszent arcú hölgyhöz, hogy "hölgyem, kérem halkabban! Most csináltattam meg a szemüvegemet!", de még azért sem, mert a zene sem annyira jó és a szöveg nem egyezik meg azzal amit hiszek.

Nagyapámékat nem láttam akkor, de semmi gond, én ott voltam, ültem és élveztem a beszédet. A végén összefutottam velük és a nagynéném boldogan mesélte az egyik néninek, hogy most már nem látogatóban vagyok itt, hanem örökre! ^_^ Ez nagyon jó esett, és az is jól esett, hogy biztattak a munkatalálásban. ^_^

Kicsit utána azért nem lett olyan jó a dolog. Felmentem a nagyapámhoz ebédelni és miután pesszimista munkalehetőségi nézeteit megosztotta velem - és én pozitívan és reményteljesen válaszoltam neki - elkezdett faggatni a házassági terveimről. Mondtam neki, hogy nincsenek, hogy nem áll szándékomba megházasodni, mert én nem vagyok olyan házasság-féle ember. Nagyapám család, tehát még megengedem neki, hogy ilyenekről kérdezzen, máskülönben az lett volna a válaszom, hogy az az én magán életem és csak rám és a Karira vonatkozik. Az is. Na, a nagyapám rázendített arra a régi, elavult számra, hogy "bűnben élek" és "az Isten ezt gyűlöli a legjobban" és "vagy a házasság vagy az Isten" és százezer ilyen nyavaját. Szívem szerint mondtam volna, mit gondolok, de ez rá nem szokott hatni, tehát csak "jó, jó"-val elintéztem. Igen ám, de ő aztán kergetett az egész lakáson keresztül a folyamatos "Isten bosszújával" és "mennyire gyűlöli az Isten" és nem tudom mi a francot, annyira, hogy aktívan kezdtem el keresni a menekülő utat. Nagy csodálatomra, alapvetően kijelentette, hogy nem tehetem be a lábamat a templomba, ha nem házasodom meg a Karival, vagy nem "áldozom fel". Hogy gondoljam meg, vagy az Isten, vagy a Kari.

Nem volt kérdés nekem: nem adom fel az Istent, és nem adom fel a Karit, mert szívemben tudom, hogy az Istennek semmi baja azzal, hogy a Karival vagyok. Az Isten teremtett engem olyannak amilyen vagyok, és ő tudja pontosan miért vagyok olyan amilyen vagyok. Plusz, végre sikerült a Karit meggyőzni arról, hogy nem egy papíron vagy pap áldásától függ, hogy szeretem vagy nem, és hogy nekem jobb tudni, hogy kötelek nélkül vagyok vele, saját akaratomtól, és mindennap elmehetnék, de azért vagyok vele mert mindennap vele választok lenni, mint felkelni minden nap azzal a tudattal, hogy azért vagyok vele, mert nem mehetek máshova, mert zárva előttem minden út és hozzá vagyok bilincselve. És az Isten ezt is tudja, és a Karin, az Istenen és rajtam kívül, ki másnak kell erről tudnia? Senki másnak.

Az választom gondolni, hogy a nagyapám maradi, primitív szemléletével, csak a jót akarja nekem, és aggódik, és halálos komolysággal hiszi el azt a sok marhaságot amit elmondott. Tudatosan választom nem azt hinni, hogy haszontalan öregember akinek folyamatosan panaszkodnia kell, és nem boldog ha a többiek nem érzik rosszul magukat körülötte. Ennek fényében, mivel engem az Isten kereszténynek teremtett és nem tudom magamat más vallásban jelenleg elképzelni, úgy döntöttem, hogy ha őt ennyire zavarja ez a kapcsolat amiről régen tud, akkor nem megyek vele templomba, és gondolja azt, hogy akkor pogány lettem. És ha az is zavarja, hogy "pogány lettem", akkor megmondom neki, hogy ha úgy gondolja, nem látogatom tovább, ne keljen neki ezért se szenvednie, de egy az biztos, én a Karihoz nem megyek és nem hagyom el csak azért, hogy ő jól érezze magát. Ez az én életem, nem fogom a kedvéért keseríteni vagy torzítani.

Nem tagadom, dühít, mert pontosan tudja milyen vagyok és tudja, hogy rám lehetetlen hatni kényszerrel vagy noszogatással. És miféle Istenről beszél nekem? Mi az, hogy egy bosszút álló Isten aki többre tartja a látszatokat, mint azt ami az emberek szívében van? Mi az, hogy "jobb ELVÁLNI mint 'bűnben élni'", vagy egyáltalán, jobb nem is templomba menni, mint úgy menni, hogy az ember úgy él valakivel, hogy előtte nem pénzelte le az egyházat, hogy tartson egy elavult rituálist egy magán dologról, csak azért, hogy egy társadalom aminek semmi köze a kapcsolathoz kielégítse nyavajás, együgyű beleavatkozását? Sajnálom, hogy nem tud különbséget tenni az Isten és az egyház között, hogy nem képes lelkével felismerni az Istent, de inkább bújja a mindenféle torzító könyveket amiknek egyetlen céljuk az, hogy az emberek boldogtalanok legyenek, hogy még több "segítség" könyvet vegyenek.

Sajnálom, komolyan, de az én életem az enyém és csak is én döntök benne. Ezt nem vezetheti "jobb belátása" szerint, mert itt én tudom jobban mi jó.

Köszike

2012-02-08T21:51:00.000+01:00

Ma van az utolsó munka napom. Kicsit érdekes. A gyerekek nem tudták megállni és rendeztek nekem egy kis búcsúztató reggelit... gallo pintóval! Egyből eszembe jutott a Kari. :-) Ott volt mindenki és nem volt nagy szónoklat se semmi, de a kedves főnököm azért megjegyezte, hogy reméli majd visszajövök hat hónap múlva. Minden jót kíván, de jöjjek majd vissza. Ez jól esett. :-D

Otthon a dolgok elérték a zen pontot: a cuccaim túlnyomó része nem került be a csomagokba, rengetek szép rucim itt marad, DE már túl vagyok az aggódáson. Lesz ami lesz, mennek majd az Anyuék, megy az Ati, jövünk mi... lesz ki hordozza a cuccokat. Plusz eszembe jutott, hogy nincs is annyi hely jelenleg Óbudán, hogy minden kincsem elférjen! Apránként jobb, így lesz időm mindent szépen elrendezni, plusz... mi jobb kifogás a vásárlásra? :-)

Magyarország fagyoskodik, Párizs is a nulla alatt van... igen, megy haza a Hókisasszony.

Guanacaste

2012-01-21T23:26:00.000+01:00

Tegnap este elindultunk az Atiék, Anyu, Kari meg én egy bérelt kocsival, Guanacaste felé. Atiék találták ki a kirándulást, ami nem is egy rossz ötlet, de egy kicsit nagyon fárasztó, nem is beszélve arról, hogy valahogy nem is tudtam megfelelően felkészülni rá. Ja, én nem tudtam megfelelően felkészülni. Út közben leálltunk aludni, és olyan nagyon fáradt voltam, hogy nem is tettem fel a mobilomat tölteni, amiért ma Samara tengerpartján lemerült fényképezés közben. :-(

Most eljöttünk Malpaís-be, itt maradunk az éjszakára, talán megnézünk valami mást (nem tudom a programot) és holnap visszaindulunk - talán meglátogatva Montezuma-t, az egyik kedvenc tengerpartomat.

Nem olyan Boldog :-(

2012-01-19T21:45:00.000+01:00

Kaptam egy nem nagyon jó hírt. Várható volt, de azért nem örülök neki. Hivatalos levél alapján, a főnököm főnökének a főnöke csak az engedélyem felét engedélyezte. Mit jelent ez? Hogy kértem egy év fizetés nélküli engedélyt és ő csak fél évet engedélyezet. Ez nekem nem tetszik. Nagyon nem tetszik. Persze, gondolom van arra lehetőség, hogy augusztusban már legyen munkám otthon, de mi van ha nem? Ha valamiért nem lesz munkám? Mi van ha nem tudom az engedélyt még 6 hónapra hosszabítani? Akkor jöjjek vissza? :-(

Nincs különösebb ok erre, csak annyi, hogy ez jutott eszébe.

Bosszantó.

Na, most kérem mindenkit, hogy kívánjatok nekem sok, sok szerencsét a munkakeresésben, mert kelleni fog!!! Had legyen nekem munkám augusztus előtt, hogy írhasak vissza ennek a jó madárnak: "Nem hosszabítom meg az engedélyt, de nem is megyek haza. Tegye oda a munkámat, ahova jobban elfér!"

O_O

2012-01-17T19:18:00.002+01:00

Írt!!

Előre Naplózgatva

2012-01-15T23:57:00.003+01:00

Karival eldöntöttük, hogy veszünk a Daninak szülinapjára egy búvár szemüveget. Már vettünk egy társasjátékot, egy kölbis pólót, de még valami más kellett és ez a búvár szemüveg volt. Kari szerint ahhoz, hogy az ember ilyet vegyen, fel is kell próbálnia, tehát ma elvittük a Danit a bevásárló központba és nem kevés kérlelés és dráma nélkül (Dani szégyellős, és nem szereti ha ő a figyelem központja) végre sikerült venni neki egy szép szemüveget lélegző csővel. (Atinak is venni kellett egyet magának, hogy a Dani ne érezze, hogy egyedül ő neki kell felvennie a fura kinézetű szemüveget.) Utána elmentünk egy Mexikói étterembe - Los Antojitos - ahol mind (Anyu, Ati, Dani, Fernando, Kari meg én) megebédeltünk. Dani, aki eleinte húzódott, és mondta, hogy az neki nem ízlik, hamarosan kijelentette az új kedvencének.

Kellemes volt a helyzet, a gyerekek élvezték magukat és mi nagyok is jól éreztük magunkat. (Nekem volt egy Kék Margarita, tehát én még jobban éreztem magam!) Fizetéskor Karival úgy döntöttük, hogy mi hívjuk meg őket (ugyanis miénk volt az az ötlet, hogy menjünk el mind keresni szemüveget a Daninak). Kicsit tanakodtunk azon, hogy ki fizessen, de a végén végül is majdnem mindegy, ugyanis lassan kezdünk egy pénztárca alapján működni. Hamarosan költözünk haza és gondolni kell bútorokra, bevásárolni valókra és egyebekre, amikre majd kell pénz és amiket ketten veszünk majd meg. Határidőnaplómba már beírtam a feladatokat:

- bevásárolni

- jóga órát találni

- scrapbook boltot találni

- kitakarítani a lakást

- lakást berendezni...

És így tovább.

Nekem ez természetes, és nagy eséllyel sok más embernek is, amiért olyan... fura találni olyan embereket, olyan párokat akik továbbra is úgy viselkednek, mintha nem volna családjukhoz semmilyen kötelességük, nem segítenek, nem járnak hozzá a kapcsolathoz és a háztartáshoz, csak tarják a markukat, hogy kapjanak abból amit a többiek megteremtenek, vagy - ellenkezőleg - lesik mikor tudnak a másikból valamit kicsikarni. Hogy lehet így élni? Miért ragaszkodnak a társas élethez amikor szemmel láthatóan inkább az egyéni életre vágynak?

Ja, nemrég rendeltük az utolsó Amazon.com vásárlásunkat. Karinak sok PC játékot, nekem pedig mangák, egy márvány mozsár (igen, nekem kell az ilyen), egy Echo Pulse Smartpen és kellékei és egyebek. (Könyvek is!) Kértem egy Llewellyn Datebook-ot is az Alenak és a María Josénak, ha majd folytatni akarják a pogány vallás kutatását és átölelését (ők inkább nem kutatják, hanem inkább gyakorolni akarják... úgy veszem észre). Ezekből remélem a nagy része megis érkezik mielőtt mi hazamegyünk.

Hooters!

2012-01-07T23:19:00.001+01:00

Tegnap Kari meg én elmentünk az Aleval és a Joséval Hooters-be. Mi még mindig nem találkoztunk ez alkalommal (a Kari egy utazási alkalmával, úgy értem), és gondoltuk, hogy mi lenne, ha most elmennénk négyesbe valahova. Eleinte az volt a terv, hogy elmegyünk egy kis hangulatos helyre aminek az a neve, hogy "La Puerta de Alcalá". Én voltam egyszer ott, de nagyon régen és nem emlékszem az útra - még kevésbé, ha vezetnem kell - tehát úgy akartuk megoldani a dolgot, hogy akkor az Aleékkal megyünk, akik tuti tudják az utat oda.

Nem tervezgettük sokat, hanem tegnap a Facebook-on keresztül meg is beszéltem az Aleval, hogy találkozzunk és menjünk el oda. Nekem kedvem volt újra látni azt a régi helyet, és az Alenak meg voltak a saját tervei a hellyel. (José oda vitte az egyik nőjét, Alet pedig sose vitte oda.) Tehát megbeszéltük, hogy megyünk négyesbe, de amikor arra került sor, hogy mikor is menjünk, Kari meg én korán szerettünk volna menni (olyan 7 és 1/2 8 között), de az Aleék addigra nem is voltak készen. (Valahogy ők is a Yuly-féle "rugalmas órák" hívei, miszerint egy ebédet este 7-kor is lehet tartani, és elmenni vacsorázni olyan 1/2 10-kor is lehet...). Amikor felhívtam az Alet olyan 6 felé, épp ügyfelekkel volt, és mondta, hogy a José nem indul haza csak olyan 1/2 8 és 8 körül. (José egy egyetemen dolgozik. Az egyetem most szünetet tart.) Majd mondta, hogy amint tud felhív. O_O Hétkor a Karival úgy döntöttük, hogy megyünk mi valahova, és az a valahova Hooters ^_^ Én választottam ^_^

Épp készülődtünk amikor felhívott az Ale, hogy José még úton van, hogy mi legyen. Mondtam, hogy nekem nagyon késő lenne sokat várni rá, fél 5-kor keltem, de mit szólna, ha mi elmegyünk érte és ő szól a Josénak, hogy találkozzon velünk Hooters-ben. Ale mondta, hogy jó, majd mesélte, hogy eleinte José nagyon húzta az orrát, mert Hooters nagyon drága. Igen, az, de neki van rá kerete! Elmentünk az Aleért, majd onnan Hooters-be, ahol José már várt ránk egy asztalnál. Valahogy szemei nagyon pirosak és fáradtak voltak. Mivel visszafelé én vezettem - megbeszéltük a Karival - a José, az Ale meg a Kari kértek egy kancsó sört és én egy kólát citrommal. Enni én kértem egy Fish & Chips tált (ami a képen látható), a Kari valamilyen Jalapeño sült kumplit rengeteg mindennel, és az Ale meg a José kettőjüknek egy tál 10 darabos Buffalo wings. Eleinte azt hittem, hogy az az egyikük kajája, de nem, ketten osztozkodtak ugyanazon a tálon. (A Buffalo wings az csípős szószban sült csirke szárnyak. Az nem egy nagy adag!)

Egy darabig nevetgéltünk a Hooters felszolgáló lányok butaságán, de aztán hamarosan kihalt a beszélgetés. (Amikor elfogyott a kancsó sör, és kértünk egy újat, a felszolgálok zavarba esett, ugyanis a kancsót poharakkal kell kihoznia, és a poharakba még volt sör. Aztán megkérdezte, hogy hány poharat hozzon. Mondtuk, hogy úgy mint előbb, de ettől is zavarba esett, annak ellenére, hogy látta a poharakat. Meg kellett mondani, hogy hármat.) A beszélgetés ezek után két részre oszlott: Ale meg José és Kari meg én. Még gondoltam is, hogy minek is hívtuk meg őket! Én közben nézegettem is egy Amerikai Futball meccset (egyetemi, nem NFL), és beszélgettem a Karival amennyire a zaj engedte, de nem tudtunk sokat beszélni velük szembe. Nem tudom mi volt a Kari érzése, de nekem valahogy kifejezetten kényelmetlen volt, hogy ott vannak, mintha az utamba lennének. Nem vártam volna, de ilyen volt.

Ale kedvéért, meg kérdeztem a Josétól, mit szólna ha legközelebb elmegyünk mind "La Puerta de Alcalá", ahol trova zenét is lehet hallgatni. José hirtelen megfeszítette az arcát, majd kijelentette, hogy nem ismeri a helyet. Egy vak is észrevehette, hogy hazudik. Próbálta a sztoriját tartani, és mi engedtük. Én abba hagytam volna - nem is akarok oda velük elmenni már, inkább magunk kutatjuk fel az utat - de az Ale csak nyomta és nyomta a témát. Igen, menjünk, ő ismeri a helyet, tudja hol van (nekem előtte azt mondta, hogy nem is tudja), hogy régen járt ott, nagyon szép... és már időpontot is akart rá szabni.

Sajnálom az Alét. Ott ültek ketten, kar karban, beszélgetve egymással de egyikük sem tiszteli a másikat. José élősk9dik rajta és csalja, egy fillért se ad haza, de mindent használ a házba, elvárja, hogy főzzenek neki, de nem mozgatja a kisujját sem. Ale, közben, akinek egy jó szava nincs a Joséról, aki állítólag követteti egy privát detektívvel aki épp akkor nem dolgozik amikor kéne, aki mindenfélét kitalál, de mégse csinál sose semmit, csak tűr és marad a helyén. Ott voltak ketten, mint egy hamis kép. Hamis mint ők maguk, a két kóros hazudozó. Undorító.

Vissza a Paradicsomból a Munkába

2012-01-01T18:09:00.151+01:00

Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! ^_^ Íme itt van már 2012 és megint Januárra fordult a naptár. Az este volt koccintás, bulizás, hangos tűzijátékok és végeérhetetlen utcai bulik. Igen, végeérhetetlenek, ugyanis ahogy Karival mentünk a reptérre ~~reggel~~ bocs, HAJNALI fél hétkor, Santo Domingo utcáin még javában folyt a buli. Csajok igen rövid, csillogó ruhácskákban és Chrysler-épület magas magas sarkú cipőkben mentek ide-oda barátaikkal a Karib tengert szegélyező sétányon, itt-ott szeszes üvegekkel - nagy eséllyel rumos üvegekkel - miközben hatalmas nagy partik elöntötték az utcákat, ahol a kocsik nem is mehettek be. Annyi embert nem láttunk egész ottlétünk alatt soha! Folyt bőségesen a rum, bömbölt a zene (láttunk olyan kocsikat amik olyan hangosan zenéltek, hogy négy sarokra is lehetett hallani mintha ott lenne az ember a kocsiban!) és senki se ment haza. Csak mi.

Vége lett a szabinak, ahogy mindig vége lesz, és felpakoltunk, elrendeztük a számlát, taxiba ültünk (egy előre megszervezett taxival), és elmentünk a reptérre, ahonnan majd vissza röpítettek minket Costa Ricába. :-( Innen aztán mosás, és a holnapi munka cucc elkészítése. Belépőkártyám leakasztása az íróasztal mellöl és be a táskába, vagy nem tudok bemenni az irodába. :-/ Nincs több kád, fincsi fürdő (itthon nincs kád, csak az apuék fürdőszobájába), és újság olvasás a buborékok közt, mint egy film díva. Ideje dolgozni a következő díva pillanatig... majdnem, ugyanis köztudott (de nem az irodában), hogy én most csak egy hónapot és talán két hetet fogok ledolgozni, és aztán pakolok megint és Karival együtt megyünk vissza Magyarországra, ahol ennek a kedves, szép, okos, szorgalmas, talpraesett közgazdásznak új munkát kell keresnie. (És miközben megtalálom az a munkát pihengetni fogok, rendet rakni az új lakásomba, és látogatni fogom a Marcsi mamámat és a János papámat, majd meghúzom a Gyuszi fülét amiért már nem e-mail-ezik, nem hív és nem is levelezik. Mi lett veled, Gyuszi?)

Az ittlétünk nem volt hosszú de érdekes volt. Elsősorban most volt az első alkalom, hogy a kihívott taxit nem kellett várni, hanem a bácsi ott várt minket egy kis táblával amin a nevem volt. Ez kellemes volt. A hotel - Meliá Santo Domingo - egy igen szép hotel volt, de cseles. A reggeli nem volt beleszámítva a szoba árába (mindig ilyet keresek! Gondolom a Meliá nem adott a Booking.com oldalnak ebből engedményt), és a wi-fi sem volt ingyenes, de inkább $6-ba került 24 órára. Kari szokása szerint nem használtuk a minibárt, habár engem nem zavar annyira onnan fogyasztani az italokat és rágcsákat, de kihasználtuk a room service-t vacsira. ^_^ Megtetszett! (Nekem legalább.) Olyan kellemes csak felemelni a telefont és kérni kaját a szobába! Nem kell lemenni, sort állni, várni, hogy a pincér észrevegye, hogy ott éhezünk... az ember csak telefonál és hamarosan ott terem a tonhal szendvics, a meleg tej, a sajtburger baconnnal, a leves, az ital... amit az ember csak kíván! Olyan mint amikor az irodából rendelek reggelit vagy ebédet! ^_^

Dominikánában az emberek kedvesek, aranyosak, kivéve a rengeteg turista vadász aki nem kopp le és csak próbálja az embert rávenni, hogy had lehessen az idegenvezetője, had vigye lovas kocsin a város körül, majd hol spanyolnak, hogy kolumbiainak néznek. Costa Ricai! Costa Ricai vagyok! Brrr! Persze, nem segített, hogy a Kari olyan fehér és szemmel láthatóan európai, ÉS nem beszél spanyolul rendesen.

Az első nap - mivel mindig csak a magunk orrunk után megyünk - Santo Domingo szegény és lepattant részeit láttuk (habár lehet, hogy nem is a legrosszabbakat!). Az utca telis-tele volt összetört kocsikkal. Igen, összetört. Hiányzott róluk egy-két lámpa, a lökhárító, sarkak és oldalak be voltak horpadva, a festék le volt ütve (a látható sok baleset miatt!), az ablakok össze voltak törve, vagy helyettük egy műanyag volt... és ezek voltak a taxik. És nem egy, nem kettő, hanem a kocsik nyomó többsége jelentősen össze volt gyűrődve! Volt egy hely ahol legalább harminc kocsi állt - mind taxi - egy egyetlen egy nem volt félig-meddig jó állapotban! Más országban ilyen kocsikat kijelentik totál károsnak, itt taxinak használják. Ezek láttán Kari meg én csak gyalogoltunk. Ki vettünk volna egy kocsit a kölcsönzőből, de már nem voltak. De taxiba ülni? Nem. Ha úgy néz ki a taxi, hogyan nézhet ki az utas?

Kari eleinte (és lehet, hogy még mindig!) csalódott a szigeten. Nem ezt várta. Valahonnan elképzelte, hogy ez az ország olyan szegény, hogy nem tudom ki vagy kik kizsákmányozzák a népet és ezért van az, hogy mindenki, de mindenki a szigeten olyan hatalmas nagy szegénységben él... Én csak pislogtam. Azt hiszem valaki (Kari) túl sok Méhes György regényt olvasott (a rosszakból!), mert teljesen alaptalanul kezdte el magától ezt a "A Szegény, Szenvedő Nép" mesét mondani. Nekem nem tűnt fel olyan szörnyen szegénynek, sőt kifejezetten irigykedtem a partjukra (habár a hotel környékében nagyon koszos) és a rengeteg, szép szobraira és emlékműveire. Persze, másnap még több irigykedni valóm is lett!

A következő nap, elmentünk egy sétáló utcára - Calle Conde - , aminek az eleje nem olyan bizalom gerjesztő, de ahogy az ember halad nyugatról dél felé (a Bolívar parktól a Damas utca felé), csak csodáltuk a rengeteg, szépen megtartott régi épületeket. Persze volt lerobbant is, de rengeteg nagyon szép is volt. (Tudni illik Kolumbusz Kristóf erre a szigetre ért először, ez volt Amerika első felfedezett része. Mivel a szigetet azon a napon látták meg amikor a hajók mér vissza fordultak volna Spanyolországba - már előtte meg akartak fordulni, de Kolumbusz kért a matrózoktól még négy hónapot, ígérve, hogy a tengerbe dobhatják, ha addigra nem találnak semmit - Kolumbusz elnevezte a szigetet San Salvador-nak (Szent Megmentő). Később az lett a neve, hogy La Española - vagy La Hispanola - ami azt jelenti, hogy "A Spanyol" (nő nemű, tehát lehet, A Spanyol Nő).) Itt nem csak régi erődöket találtunk amik a tengerre néztek, hanem egy házat is amit 1492-ben építettek!

Rengeteg helyi babonával is találkoztunk, mint üveget tele fa darabokkal és füvekkel (speciális fa és fű) aminek az a neve, hogy Mama Juana. Erre rumot kell önteni és meginni. Állítólag mindent gyógyít, de főleg a májat. Rengeteg ember 31-én vízzel mosta ki a házát és rengeteg tömjént égetett, hogy ez majd szerencsét hozzon az új évben. Gondolom nem hiába van nyugatra tőlük Haiti.

Nem tudtunk elmenni úszni, ugyanis a partok ahol fürödni lehet messze voltak és kocsi kellett volna, de szereztünk valamit amire nekem nagyon fájt a fogam: larimar követ. A Larimar egy különleges drága kő (vagy fél-drága... mint a jade), ami a világon csak egy helyen van: Dominikánában. Egy kék kövecske aminek olyan ég, vagy tenger formája vagy rajza van. Szereztünk eleinte a hotelban egy gyűrűt amibe barna is volt - nagyon szép - majd a Conde utcában egy nyaklánc-fülbevaló-karkötő készletet. ^_^

Nagyon megvagyok elégedve ezzel az úttal. Én szívesen visszajönnék megint ide nyaralni. Ki jönne velem? ^_^

Most Mi Van a Tálcán

2011-11-28T02:07:00.000+01:00

Két hét és két hónap múlva megyek haza. Valahogy egy kicsit olyan elképzelhetetlen, olyan álombelinek tűnik. Annyit kellett erre várni, sokszor olyan messzinek, olyan lehetetlennek tűnt, de most már lassan itt van a nap. Igen ám, de most más dolgokkal is kell foglalkozni amikkel régebben nem kellett, mint például elindítani a diplomám hitelesítését (az a több részes futkározás ami Mexikóig is elvihet minket), majd a pakolás és költözködés nagyobb része. Ez nagyon érdekes lesz, ugyanis valahogy fel kellene mérni, hogy mekkora lenne a csomag amit majd hajóra kell feladni. Ennek nem kellene nehéznek lenni, kivéve, hogy nem csak könyveket kellene küldenem. Na, de ezt is majd valahogy elintézzük. Főleg mert most pénteken kihasználtam a Black Friday-t. A könyvek nem gond, ugyanis azokat amiket e-book formátumban tudtam megrendelni így is rendeltem meg őket és már a kedves kis Kindle-emben van. Imádom a Kindle-t! Persze, amiket megrendeltem és amiket majd haza is kellene cipelni... azok sorozatok. X-Files, Californication, Spartacus: Blood and Sand, Spartacus: Gods of the Arena és White Collar. Nem rendeltem meg Supernatural hatodik évadát mert nem valami jó, de mivel megvan az előző öt rész, azokat haza kellene vinni, vagy haza küldeni hajóval.

Mi marad itt, mi jön velünk, mit adunk fel, hogyan adjuk fel... ezeket mind el kell intézni majd.

Közben otthon a dolog nem olyan egyszerűen mint gondoltuk volna eleinte, de nem is olyan rémesek mint lehetnének. A jó dolog az, hogy Karival Budán fogunk élni, ami nekem nagyon, nagyon tetszik. ^_^ A dolgok Palotával kicsit megkomplikálódtak, amiért jobb ha akkor Budára megyünk lakni. Nem egy nagy, rémes helyzet, de sok a gond és a zűr és én nem szeretek bizonytalan, bolondos körülmények közt élni. Nem is beszélni arról, hogy nagyon nem kellemes szomszédok vannak arrafelé és én inkább valamennyivel normálisabb helyen laknék. Már eleve meg kell megint szoknom, hogy nincs guayaba lekvár, a kukorica nem ugyanolyan és nincsenek tortillák, de hogy még ennek a fejében még mások háklijaival is kelljen küszködnöm vagy élnem? Nem, én nem. Aztán persze az is van még hátra, hogy mivel a Budai lakás kisebb mint Palota (ami tulajdonképpen jobb), valahogy el kell rakosgatni a sok cuccot, és nekem SOK cuccom van. Nem csak a sok könyv és a sok ruha, de rengeteg DVD, nyuszi, és egyéb cuccocska.

Ezen a héten lesz a diploma osztás (és ha lesznek fényképek, akkor majd felteszem ide), és ennek a nyomában gyorsan el kell kezdenem a futkározást. Remélhetőleg meg lesz a Costa Ricai rég még mielőtt Kari ideér, és addigra majd eldől a Mexikói helyzet. És ha addigra nem mérem fel a hajóra feladandó cuccom méretét, akkor abban a Karinak is segítenie kell. :-P Igen, van munka, van tennivaló, de legalább már nem kell a vezetőtanárral küszködni.

Közben gyűlnek a levelek amikre válaszolnom kell, és most a kocsiban németezek a Deutsch Welle podcast-jával "Deutsch, warum nicht?". Igen, a sok tennivaló közben azért kellemes és szórakoztató dolgokkal is foglalkozom. Nem lenne jó, ha csak problémákkal foglalkoznék ^_^.

Bizonyos Dolgok Vissza Tudnak Fordulni

2011-11-09T17:38:00.001+01:00

Tegnap Félbunkócska fel volt háborodva, és jött is hamarosan mesélni, hogy mi történik. Úgy tűnik, hogy Zsugorinak el kellett mennie valami gyűlésre és küldött neki egy SMS-t, hogy munka után menjen majd érte erre a másik helyre, hogy onnan majd haza vigye. Igen, ez szemérmetlenségnek tűnik az átlag ember szemébe, de ha az ember figyelembe veszi, hogy Félbunkócska több mint nyolc éve fuvarozza a munkába és vissza, nem is olyan fura. Többször is volt már olyan, hogy Félbunkócska eltért az útjából és megállt várni a Zsugorira, hogy hazavigye. Fura, nem? Miért most? Miért zavarja most? Miért nem mondta neki előbb, hogy ez zavarja?

Szokásához híven előhozott egy csomó dolgot, hogy hogyan kunyerálja ki a reggelije felét, hogyan szolgáltatja ki magát, hogyan próbált előre kifacsarni magának egy magasabb fizetést egy cukkolás alapján, ahol többen mondogatták, hogy jövőre ha előléptetik a főnököt, akkor Félbunkócska lesz a csoport főnöke. Persze Félbunkócska meséjében arra utalt, hogy Zsugori azt mondogatta, hogy neki jobban kell az előléptetés mint nekem, mert én úgyis megyek Magyarországra. (Tudomásom szerint nem tudja mikor megyek el.) Félbunkócska hangosan mondogatta, hogy nem megy el érte, majd mondja neki, hogy korházba megy és holnap (illetve ma) nem is megy el érte, hogy munkába hozza. Tegnaphoz képest ma egy picit később indultam el (főznöm kellett egy thermosnyi kávét!) ami miatt arra mentem amerre Félbunkócska megy, és kit látok a sarkon? A Zsugorit. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy talán engem vár és le akar inteni, hogy vigyem a munkába, de aztán észrevettem, hogy Félbunkócska csak járatta a száját, képes és elment érte munka után. Persze, amikor ideértek, amit lehetősége nyílt, Félbunkócska hozzám sietett és mondta, hogy tulajdonképpen majd pénteken fogja faképnél hagyni, mert pénteken nagyobb a forgalom és nehezebb közlekedni. Aha, persze. Csupa gonoszság és semmi köve sincs ahhoz, hogy ő egy gyáva kukac aki képtelen megállni a helyét.

No jó. Elkezdünk beszélgetni, hogy kinek mennyit kell fizetnie a kocsiért majd a forgalmi adó miatt (vagy gurulási adó, nem tudom mi a neve). Félbunkócskának olyan 57 ezer forintot kell fizetnie kb, én tavaly fizettem olyan 20 ezer forintot és tippelem, hogy az idén szinte annyi lesz.Megkérdezem a Zsugorit, és azt válaszolja, hogy 34 ezret kell fizetnie.

- Mind a három kocsira? - kérdezem csodálkozva.

El kezd dadogni.

- Ne..em... az Accord-ra, és a [nem tudom mi]re... ennyit...

Ez csak két kocsi, nem a három kocsi amire eleinte utalt.

- Hn, az nem sok? Főleg ha nem is használod a kocsit? El kellene adni - mondom én.

Hát hogy azt még nem lehet eladni, hogy még javítani kell.

- De mire vársz? - nyomom én.
- Hát pénzre... - válaszolja ő, mint mindig.

Magamba mosolygok.

- De hát mi van azzal a pénzzel amit befektettél, és amire mondtad, hogy olyan jó üzlet, hogy havi 2%-ot fizet a tőkére? Hát egy... mennyi is volt? 7,6 millió forint? (Tulajdonképpen 15,2 milliót mondott amikor erről beszélt) Hát havi 2% kamat az olyan 152 ezer forint havonta. Nem elég hogy abból a kocsit megjavítsd?

Hümmögött és zümmögött válaszképpen, de tulajdonképpen nem tudott semmit se mondani.

- Javaslom, hogy minél előbb add el a kocsit, vagy használd te, úgysincs neked és jól esne, nem?
- Hát igen, - mondja - de az emberek kevesebbet hajlandóak fizetni egy kocsiért amit javítani kell.
- Igen, de évről évre öregebb lesz a kocsi és kevesebbet fog érni.

Nem tudott erre válaszolni.

- És mi van a kocsiddal? - kérdezte.

Nagyot mosolyogva válaszoltam.

- Jaj a Babszemecském olyan jó! Ő a világon a leges legjobb kocsi!
- Használt a szidás? - gúnyólt.

Fogalmam sincs, hogy mire mondta, mert Sookie-t sose kellett megszidni. (Babszemecskének hívjuk az irodában a fekete babszemek miatt: picike, cuki és szerény.)

- Milyen szidás? Babszemecskét sose kell szidni! Az az áldott kis kocsi minden hülyeségemet bírja és olyan jól viselkedik midig, annyira takarékos... egy igazi kis angyal!

Lementem kólát venni és amikor visszajöttem ő valahova eltűnt. Rohant majd hozzám Félbunkócska nevetve, hogy milyen gonosz dolgokat mondtam a Zsugorinak, hogy annyira feldühödött, hogy amint elmentem a boltba oda ment hozzá panaszkodni, hogy miért ütöm az orromat a dolgaiba, hogy semmi közöm hozzá, nem értem és bla, bla, bla.

Érdekesek. Félbunkócskának csak jár a szája, hogy mennyire nem tűri már a Zsugorit, hogy mennyire szeretné, ha lekopna, mennyire már kezd a családjára is rámászni (Félbunkócska családjára) és egyebek. Bezzeg ő maga inkább nem mond neki semmit egyenesen és óvódás stratégiákkal próbálja rávenni, hogy hagyja békén. Közben Zsugori járatja a száját, a sok okos befektetése, az üzletei, három kocsija amivel majd pénzecskét fog keresni, mert ő erre született és olyan jó... Maga mondta, tehát ha ezek a megjegyzések sértik a saját szavai sértik.

A végén azok ketten összetartoznak: Félbunkócska szeret gúnyolódni, de nem képes szembeszállni a helyzettel és nyíltam megmondani mi zavarja, és Zsugorit tulajdonképpen csak az érdekli, hogy valakit ki tudjon használni, de azért bántja, ha szembehozzák saját képtelenségével - de nem annyira, hogy már ne használja ki a többieket.

Most Zsugori meg van sértve velem, ami azért jó, mert egypár hétig nem fog nekem kunyerálni, hogy kocsiztassam.

Boldog Halloween és Áldott Samhain!

2011-10-31T21:32:00.001+01:00

Igen, nem mindenki tartja ezeket az angol-amerikai szokásokat, de nekem ez a nap, ez az ünnep kiváltképpen tetszik. Halloween a boszorkányok és a szellemek napja, és habár manapság teljesen másképp ünnepeljük, mint talán régen ünnepelték az emberek, továbbra is egy érdekes, kellemes, izgi nap, telis-tele édességekkel, fincsi kajákkal, hátborzongató történetekkel, töklapásokkal és egyéb érdekességekkel.

Az idén beszereztem egy tököcskét - oké, nem is volt olyan kicsi - és tegnap el is készítettem (ma dolgoznom kellett, tehát nem állhattam hozzá munka után! Jövőre viszont Karival - igen, Karival csináljuk meg a töklápást! - fogjuk majd faragni, vasárnapon, és majd a következő vasárnapig hagyjuk). Nem is olyan egyszerű dolog, mint az ember hinné (amiért jövőre Karit feltétlenül be kell vezetni a tökfaragás művészetébe). A tök válogatása egyszerű, ugyanis csak arra kell ügyelni, hogy jó mérete legyen (ha lehet inkább magas mint kövér!), és amilyen sima és szimmetrikus amilyen lehet. Aztán otthon azt ember megmossa, majd kivágja a tökfej búbját. Igen ám, de ezt ÓVATOSAN kell csinálni, 45°-ban tartani a kést és egy jelet vágni a kör hátsó részén (mint egy kiálló fogat a körből), hogy amikor visszateszed a tök tetejét, tudjad hol van az eleje és hol a háta. A vágás szög pedig azért fontos, hogy amikor visszatesszük a tetejét, ez ne essen be a tökbe. Aztán jön a kellemetlen rész. :-P Miután levesszük a levágott tetejét ki kell belezni a tököt. A tök bele tele van nyálas, ragacsos szálakkal és magokkal. Én gumi kesztyűt vettem és így kapargattam ki belőle a tölteléket. Ha kanállal kapargatjuk a tök belsejét könnyebb. A magokat megtarthatjuk. Ezeket megmossuk, megszárítjuk majd meg lehet pörkölni vagy elültetni.

Miután kitisztítottuk a tök belsejét, muszáj lesz a tök falait levékonyítani. Ehhez fogjuk a kanalat és kapargassuk a tököt belülről míg k.b. olyan 1 cm vagy 1,5 cm vastag nem marad. A reszeléket ne dobjuk el, mert ebből lehet tökpitét (pumpkin pie) csinálni! Ezt a munkát általában a gyerekekre szokták hagyni, mert nem kell erősen kaparni, de egy jó ideig kell kapargatni. Nem uncsi, és eléggé el tudja foglalni az embert, ugyanis figyelni kell ne hogy az ember kikaparja a tök oldalát!

Amikor a tök már ki lett kaparva, akkor jön a legkényesebb munka. Most jön a faragás! Nem fontos, hogy a tök belseje teljesen sima legyen, sőt, a kaparások jelei érdekesebbé teszik a lámpást! A faragáshoz előbb rajzoljuk a tökre az arcot amit faragni szeretnénk. Olyan tollat vagy filctollat válasszunk amit le is tudunk mosni! Előbb a szájt rajzoljuk, majd az orrot és a szemeket. Az orr általában egy felfelé mutató háromszög, és a szemek lehetnek felfelé vagy lefelé mutató háromszögek. FONTOS! Ha most faragunk töklámpást először ne akarjuk belefaragni Barack Obama árcát! A tök keményebb de törékenyebb mint gondolnánk! Azért kezdjük a szájjal, mert a utoljára hagyjuk, akkor nagyon lent lesz. Az a legjobb ha nem látni a gyertyát, tehát amennyiben lehet, a száj alsó része legyen magasabban mint a gyertya.

Miután megrajzoltuk az arcot, ÓVATOSAN vágjuk ki a részeket, úgy, hogy a vonalakon belül kezdjük, majd lassan tovább faragjuk. Ne próbáljuk egyből az egész formát kivágni! Csak lassan, előbb faragjunk elég helyet a késnek és onnan óvatosan érjük el a vonalakat. Amikor már megvagyunk elégedve a kifaragott töklámpással, alaposan dörzsöljük be a belsejét és minden vágást sütő olajjal vagy vazelinnel (ha vazelint használunk, utána ki kell majd dobni a tököt!). Ez megelőzi a töklápás kiszáradását és repedését. Tegyünk majd bele egy gyertyát és gyújtsuk meg. Általában a meggyújtott gyertya mellett vissza lehet tenni a tökre a tetejét. Azért jó vigyázni, ne hogy megégjen! Egy picit azért meg szokott pörkölődni, ami egy igen kellemes illatot szokott kiadni.

A töklámpást otthon lehet tartani, ki lehet tenni az ablakba vagy kitenni az ajtó elé, a teraszra, hogy látható legyen.

Mit szóltok? Leültök velem jövőre töklámpásokat faragni?

Meghívás a Késésre

2011-10-27T20:26:00.001+02:00

Nem furcsa módon a minap Félbunkócska szóvá tette, hogy már rég nem kérem meg, hogy hozzon be a munkába. Persze tudják, hogy most Sookie-val utazom föl és alá, főleg, mert Zsugori igenis megjegyezte, hogy én bizony nem fuvarozom amikor Félbunkócska nem tudja vinni, pedig a minap meg is próbált újra megkérni, hogy fuvarozzam a munkába és vissza csütörtökönként, amikor a Félbunkócska otthonról dolgozik. (Persze kifacsartam magam a társadalmi illedelem kötelesség alól mondván, hogy nem arra szoktam menni, mert nem szeretem azt az utat.) Visszafelé, pedig mindig van tennivalóm, ha kell, tehát könnyen kitalálhatom, hogy nem haza megyek, hanem az ellentétes irányba, és így lerázom. Igen ám, de azért vannak napok amikor nem hozom el Sookie-t valamilyen oknál fogva - pl., hogy el kell mennem egy olyan helyre ahol nem tudom letenni.

Costa Ricában jelenleg van egy közlekedési rendelés, miszerint hétköznap bizonyos rendszámú kocsik nem közlekedhetnek a fővárosban reggel 6-tól este 7-ig. Így hétfőn nem közlekedhetnek azok a rendszámok amik 1-re, 2-re végződnek, kedden a 3-as, 4-es, szerdán az 5-ös, 6-os, csütörtökön a 7-es, 8-as és pénteken a 9-es és a 0-ás. Nekem és Apunak péntekre esett a tilalom. Részemről betartom a rendeletet, de nem mindenki tartja be - sőt! - ami arra készteti őket, hogy mindenféle kerülő utakat keressenek, és kitaláljanak mindenféle stratégiát, hogy kikerüljék a közlekedési rendőröket. Ennek fejében a minap a Félbunkócska megkérdezte, hogy hogy csinálom a tilalom napján. Én csak néztem rá furcsálkodva, és azt válaszoltam:

- Otthon hagyom a kocsimat.

Nekem természetes, de neki persze nem. Igen Félbunkócska felfogása szerint a törvények arra lettek kitalálva, hogy a lehető legjobb kiutat keresse meg az ember. Neki elképzelhetetlen, hogy valakinek legyen kocsija és csak azért, mert tilalom van, ne használja. Rémüldözve megkérdezte, hogy akkor mit csinálok. Természetesen, ő komolyan azt hiszi, hogy a tömegközlekedés egyetlen oka az, hogy takarítókat vigyen be munkájukba, Nicaraguaiakat vigyen ki és be az országba, és hogy a kocsija előtt foglalják el az utat, tehát amikor mondtam neki, hogy természetesen buszozok majd belehalt rémületében.

- Nem, az nem lehet, - mondta - csak szóljál nekem és én beviszlek!

Itt megint mosoly és elkerülő technikákat kellett használnom. Jaj, nagyon köszönöm, de komolyan jól esik a buszozás, más különben alig gyalogolok és mozgok... és ilyenek. Az igazság az, hogy tudom mennyire pletykás és megbízhatatlan, és nem akarom kitenni magam dolgainak, de ezen felül, már egy ideje rendszeresen késik reggelente és nem is keveset. Egyszerűen amióta eldöntötte, hogy nem jelenti be az emeletem, amikor érkezik és amikor elmegy - és miután több embert is meggyőzött erről! - nem érdekli a munka ideje és szabályszerűen 20 perceket késik reggel, majd 15-20 perceket lop el a nap végéből. Úgy tűnik, hogy már rájuk is szóltak (a Zsugorira is, mivel ő azt teszi amit a Félbunkócska, csak ne keljen a saját pénzéből szánni a közlekedésre!), hogy folyamatosan késnek. Nyavalygott is eleget, hogy az nem lehet, hogy miért szekálják őt az ilyenek miatt (ne is merje mondani, hogy az érdekelje őket, hogy mit és mennyit dolgozik, mert épp most hanyagolt el egy munkát amit múlt héten kértek tőle és amiből nem csinált semmit). Közben persze, szemet szúr neki, hogy ez a kis nyuszika minden nap itt van korán, annak rendje és módja szerint bejelentkezik az ajtónál és az emeleten, majd a munkaideje után jelentkezik ki minden ponton. Ha fuvaroztatni tudna, akkor biztos lehetne arról, hogy legalább heti egyszer késem és akkor rám is szólnak, de hát én nem. Nem alaptalan paranoia, mivel egyszer már fuvaroztatott és 20 percet késtünk, majd megjegyezte, hogy miért jelentkezem be a rendszerbe. Tehát igen, inkább nem kockáztatom a dolgot, tovább nyavalygok péntek reggel, buszra szállok és időbe érek be a munkába.

Tudom, hogy többen hülyeségnek nézik, nem csak a bejelentkezést, hanem a fuvar nem elfogadását, de nekem fontosabb a függetlenségem. Függetlenség attól, hogy egy kívülálló személy döntse el, hogy kések-e vagy sem, függetlenség attól, hogy kitegyem magam megjegyzéseire, dolgaira, függetlenség attól, hogy most tartozzak neki valamilyen mértékben szívességekkel amiért fuvarozz. Nem, köszönöm. Igen, a tömegközlekedésben is függ az ember a busz vagy a taxi vezetőtől, de ezeknek be kell tartani egy időrendet ami előrelátható és amivel számítani lehet, ami nem szívesség, ami nekik munka, nekem szolgáltatás és ahol nincsenek ilyen személyre szóló dolgok a kockán. Tehát a titkos indulatú meghívást kecsesen elutasítom. Köszi, de nem köszi.

Készülődés

2011-10-17T02:58:00.000+02:00

Na, kicsit megkomplikálódtak a dolgok a hazamenetemmel kapcsolatban, de semmi komoly. Írt nekem tegnap a Magyar Nagykövet, aki Mexikóban van, és azt mondja, hogy le kell fordíttatnom a diplomámat, hogy majd ő összetudja hasonlítani a magyar és a spanyol verziót. O_o Azt hiszem a bácsi nem értette mit kérek tőle. Neki nem az kell néznie, hogy jól lett-e lefordítva magyarra, hanem azt kell néznie, hogy az aláírások azok amelyeknek lenniük kell. *sóhaj* Attól tartok az lesz a vége, hogy a Karinak meg nekem el kell majd utaznunk Mexikóba, hogy beszéljünk a bácsival. Hát nem igazán örülök neki, és még remélem valahogy máshogy is meg tudjuk ezt oldani, mert én inkább dél felé mennék kirándulni, mint Mexikóba, vagy akárhova Costa Rica és Mexikó között. De hát ha ez van, ez van. Akkor nem leszek én az egyetlen a családból aki nem volt Mexikóban. Ezt persze csak is itt írhatom le, ugyanis a Szitakötő olvassa a másik bloggomat, és ha észreveszi, hogy nem gondolom, hogy Mexikó a legeslegjobb hely a világon, vagy, hogy nem szívesen megyek oda, akkor biztos rossz néven veszi.

Szitakötő most nemrég jött vissza egy egy hónapos szabiról, amit teljes egészében Mexikóban töltött, és rettentően szomorú, hogy megint itt kell lennie. Mondom, az lesz a vége, hogy a Szitakötő ki fog menni élni Mexikóba. Én nem. Bocsi, de egy narco-bandával tele, egy kábítószeres-lordok kezében fekvő ország nem az álmom.

Ezen a fordításos dolgokon kívül - amit hamarosan ki is derítünk és majd időben elintézünk, és ami szép és tökéletes lesz mire haza megyünk, még ha nem is készül el időben, és majd az Anyuéknak vagy az Atinak kell utánam küldeni vagy hozni - minden megfelelően megy. Valahogy az van bennem, hogy a szakdolgozat legyőzése után nincs semmi ami megterhelő vagy nehéz lehetne, és amit nem tudnék időben elintézni. Már azon is forog a fejem, hogy februárban pontosan mikor menjek fel a Marcsiékhoz, mennyi ideig maradjak ott (vasárnaponként persze Budapesten kell lennem, mert megyek templomba) és majd hogy legyen a vezetéssel (szerintem tuti kell majd nekem a saját kocsim). Karival beszélgettünk mostanában és először is azt mondta, hogy hát az első hetekben lehet, hogy költözködés lesz, és berendezés... Miért tartana az HETEKIG!!!??? Az ember egy nap alatt berendezkedik - legalább elrendezi a dolgok javát egy alapvető és élhető módon - és a többivel majd csak hagyja, hogy a Világ Egyetem sugalmazza a helyét. Más szóval, az ember eleinte eltervezi a lakberendezést, mindennek helyet keres, igyekszik, hogy minden szépen nézzen ki, de nem aggódik azokkal a dolgokkal amiknek nem találja meg egyből a helyét, mert majd eljön a nap amikor megjön az ihlet és talál nekik megfelelő helyet.

Készülődés része is lenne a cuccaim hazavitele, amihez majd lehet, hogy hajós konténert kell szerezni. A Gyula javasolt egy embert, de úgy tűnik, hogy ez az ember nem valami komoly, tehát valamilyen más úton kell a dolgot megoldani. Persze, igyekszem nem nehezíteni a dolgokat azzal, hogy még több könyvet veszek, ami egy nagy-nagy megerőltetés nekem, és nem mindig sikerül megállnom. Azért az a jó, hogy könnyebb dolgokat próbálok venni, mint pólókat a kedvenc Amerikai futball csapatomtól: Indianapolis Colts. ^_^ Igen, már a sálam mellé van egy hosszú ujjú pólóm, egy rövid ujjú kék, egy magenta színű, amit a mellrák megelőzési hónapra adtak ki és egy mez a quarterback (a kapitány) számával és nevével. ^_^ Egy dogtag nyakbavalót is vettem. Ez olyan mint azok a kis fém plakátok amiket a katonák hordanak nevükkel és rangjukkal. Az enyém persze más mert nincs a fémbe nyomva a Colts csapat neve és jele, hanem kemény, átlátszó műanyagba öltve a fém lapocskára. Tök szép és nagyon szeretem.

Ezen kívül ott van szintén a Halloween, ami holnaptól két hétre lesz. Lassan erre is készülődök apró kis díszekkel, mint egy kis műanyag bogrács boszorkány stílusban és egy szinte pici műanyag faragott tököcske, amiket pénteken vettem az egyik kedvenc bevásárlóközpontban. Mindkettő meg van töltve édességekkel és a bográcshoz egy pici műanyag pók gyűrű is jött. Tök jó, mert amikor az ember az ujjára húzza olyan mintha a kezén egy bogár mászna. ^_^ Totál munkába viszem 31.-én! Ezekből kettőt vettem, és az egyik a kocsiba kerül, de azt hiszem vissza megyek és veszek mégy kettőt, hogy legyen az irodába is, és az Anyunak is - Anyunak nagyon megtetszett!

Ezzel kapcsolatban, tegnap amikor a kedvenc nagyboltomba jártam, láttam, hogy árulnak olyan tököt amiből töklápást lehet faragni. Na, gondoltam, nem kell az Aleékra hagyatkozni, veszek majd én is tököt és itthon faragom! (Ugyanis gyakorolnom kell, hogy majd jövő évben a Karival együtt faragjunk!) Anyunak ez az ötlet is tetszett, főleg, mert a kikapart belsejéből tök pitét csinálunk. Anyu arra is megkért, hogy csináljak boszorkányos gyömbér kekszeket is. ^_^ Ebben az évben talán megkísérlem a színes máz elkészítését is, és kiszínezem a kekszeket, hogy szebbek legyenek. Majd keresek Halloween-os keksz formákat, talán kísérteteket, boszorkányokat, söprűket, macskákat és egyebeket.

A tökpite receptjét az internetből töltöttem le, de majd keresek más verziókat is: jobb több forrást is felkutatni! Csak azt remélem, hogy otthon megtalálok minden hozzátevőt, és majd otthon is tudok csinálni tökpitét, mert érdekes módon komolyan fincsi.

Oktoberi Dolgok

2011-10-03T19:26:00.000+02:00

Itt van már október és ez azt jelenti, hogy hamarosan itt lesz a tél, (itt is egy picit hidegebb lesz a nap), az év vége, az év végi szünet, karácsony, Kari és egyebek. Maga október azt jelenti, hogy itt lesz hamarosan Halloween, az egyik kedvenc "ünnepem", jön a Samhain (ejsd "szauen") amivel jönne a második Sabbath amit Alix meg akar tartani "boszorkányosan", teljes erőben van az NFL, minden héten játszik Indiannápolis Colts csapat (habár a quarterback (kapitány), Peyton Manning, nem játszik ebben a szezonban, mert meg kellett műteni), és szinte ez a Mellrák megelőzési hónapja. Az NFL-ben minden játékos és bíró valami élénk rózsaszín cuccot hordanak, itt a vonatokon is rózsaszín zászlók lebegnek, és a Pink Ribbon Cancer Awareness oldalon is több cuccok jelennek meg. Egyebek közt, mivel olyan jó kislány voltam, és itt az NFL szezon, úgy döntöttem, hogy ideje, hogy legyen valami más a kedvenc csapatomtól, nem csak a szép sálam. Így gondoltam egyet, bementem a Colts hivalatos oldarára, ahol átléptem a hivatalos boltjukba, ahol felpakoltam egypár pólót (kell a jógához) és egy Peyton Manning mezt.

Nem volt olyan könnyű mint más oldalakon, de remélhetőleg itt lesz... talán 2-3 hét múlva? Amint itt lesz felteszek egy képet az egyik cuccról. :-)

Mielőtt mondtok valamit, komolyan, Februárban otthon leszek, hogyan tudnám az USAból hozatni kedvenc Amerikai Futball csapatom cuccait? Látjátok? Most kellett megvennem. ^_^

Közben tegnap elkezdtem nézegetni a Californication című sorozatot. Előtte sose érdekelt igazán, de mivel most meging nézem az X-Files sorozatot, kedvem lett többet látni Mulder-ből (David Duchovny, nem magyar), és így találkoztam ezzel a sorozattal (amit még mindig forgatnak!). Megnéztem három részt és komolyan, komolyan tetszett! Eléggé erősen nyomja a szex témát, ami sok embernek kicsit kényelmetlen lehet, de közben ez az egész elég szépen hozza össze az alapvető elemeket, és összeköti a történetet. Tetszik, hogy ilyen elemeket használ, hogy lerajzol egy olyan helyzetet ahol egy ember (Hank Moody) elveszti az uralmat saját élete fölött és rendetlenségben teng-leng. Egyszerű megjegyzések olyan dolgokról amiket a társadalom elgázól és eltorzít. Ja, nézni fogom, és megkérem a Black Friday-en. Ezt is majd cipelni kell haza. :-)

Meggondolandó

2011-09-28T21:10:00.000+02:00

Megint meggondolom, megint azon jár a fejem, hogy mi legyen a barátságommal Alix-szal. Vak módon próbálhatok továbbra is okokat találni arra, hogy miért mondja azt amit mond, miért csinálja azt amit csinál, de egyszerűen eljutottunk arra a pontra ahol már nem tudom tovább mentegetni, és dolgainak a súlya akkora és olyan kényelmetlen, hogy képtelen vagyok még egy lépést ezzel tenni.

Igen, tudom jól, hogy az élete nem olyan jó - oké, alapvetően rossz - és persze, lehet, hogy azért olyan mert nem tudja hogyan tud ebből a kulimászból kievickélni, de kezd már sok lenni az egészből. Nem is kezdek bele abba, hogy a férje egy szemét alak, aki nem érdemli meg a levegőt amit a tüdejébe szív, se abba, hogy miért olyan hülye, hogy továbbra tűri a bántást. Ez az ő férje, az ő házassága, az ő élete, ő ügyvéd és tudja hogyan tudna mind ennek véget vetni. Fülem mellett engedem el azt a sok marhaságot amit mond arról, hogy máshol mennyire jobb az élet, hogy ki kell kerülni Costa Rica-ból, mert itt semmire se lehet vinni az életet. Ha így lenne, miért nem ment már el? Ott volt a Spanyolországi terve, Panama terve, az is, hogy ő majd szerez egy nem tudom milyen munkát az ENSZ-szel és elmegy New York-ba dolgozni. Nem a szüleim miatt nem megy el, nem a lánya iskolája miatt nem megy el, miért nem megy el? Nem akarom kimondani, hogy azért mert "humbug" és nem is igaz, tulajdonképpen nem is tudna mit kezdeni egyik országban sem, de mondjuk, hogy ez is most elengedjük a fülünk mellett.

Nem tetszik amikor összehord hetet-havat az állami munkásokról és az állami egyetemekről, olyanokat mondva, hogy ezek mind korrupt, naplopók, hogy nincs rosszabb az állami egyetemekbe, ahova csak azok kerülnek akiknek politikai összeköttetései vannak. Ahá. Amikor ő is bekerült Costa Rica legjelesebb állami egyetemébe - ami egyben Costa Rica legjobb egyeteme, ugyanis itt köztudott, hogy nincs egyetlen egy privát egyetem ami jobb lenne az állami egyetemeknél, mivel a privát már eleve azzal versenyzik, hogy ők gyorsabban juttatják a diákokat a diplomához -, ő állami főiskolába kezdett el tanulni (és ha le is tagadja akkor is tudjuk, hogy azért volt, hogy felkeltse Dmitrij figyelmét, mert neki a mai napig tetszik Dmitrij, Dmitrij mindig is tudta, de neki én tetszettem. Bocsi.), majd kilépett akármilyen ok miatt.

És az, hogy sose dolgozott az államban? Hát igen, mindenki itt szeretne dolgozni, DE ahhoz, hogy ide valakit felvegyenek, megnézik honnan való a diplomája, és az akármilyen kis privát egyetemekből származó "professzionálist", amikor köztudott, hogy az az adott egyetem híres a "szuper gyors" diplomákról és az épp-hogy-nem-baromi-rossz szakembereiről. (Ja igen, egyébként idáig minden főnököm mindig kijelentette, hogy csak is állami egyetemekből származó szakembereket vesznek fel.) Nem az én hibám, hogy ő elpazarolta lehetőségeit. Nekem nem kell hallgatnom hogyan hazudd föl és alá rólunk, csupa irigységből. Kellemetlen de irigységére írom fel, és élete alatt alaposan lekopott illedelem érzésére.

Ennek persze az az eredménye, hogy egyre kevesebb dologról vagyok hajlandó beszélni vele. Kezdtem észrevenni, hogy hazudozik föl alá teljesen jelentéktelen dolgokban. Már nem csak a sok fantázia volt arról, hogy ők tudják, hol lehet jobban élni, vagy ő tudja hogy ide vagy oda csak alattomos módon lehet bekerülni, de kitalált családtagokat és történeteket amik sokkal hajmeresztőbbek voltak, mint Gróf Úr történetei - amik legalább szépen voltak megfogalmazva - és amikről szégyenletesen lerítt, hogy kitalálás az egész.

Aztán volt pofája szememben hazudni olyan dolgokról amikre én is emlékszem és jól emlékszem. Kitalálja, hogy neki egy felülmúlhatatlan belépő jegye volt az egyetemre, amikor én tudom, hogy nem igaz, amikor pontosan emlékszem a jegyére, és alacsonyabb volt az enyémnél? Hogy ő orvos akart lenni amikor akkoriban ő helyszínelő vagy régész akart lenni? Hogy akkoriban kiszámolta, hogy mennyibe került volna az orvosi és nagyon drága volt, és az Apja azt mondta, hogy ő nem fizeti ki neki. O_O Állami egyetemben akkoriban akármilyen szakban maximum félévente 13 ezer colón-t kellett volna fizetnie (olyan 7500 Ft-ot) - tudom, én annyit fizettem! - annyi órát vitt volna amennyit bírt volna (minden órára ki volt osztva egy adott kredit szám, de az ember nem fizetett soha 12 krediten fölött). Mi volt benne a drága? Mi amikor elment egy főiskolába ahol pontosan ugyanannyit kellett fizetnie? És olyan pontszámmal amit ő mondott, hogy kapott ösztöndíja lett volna, tehát INGYEN tanulhatott volna orvosnak.

Hogy azt hazudja, hogy a főiskolában 30 ezer colón-t kellett fizetnie óránként (nem is igaz, mert ott kreditekre volt bontva a számla), majd, hogy 2 millió colón-t kellett volna fizetnie a diplomázás jogok miatt... amiért most Mile meg én 13 ezret fizettünk? Hülyének néz?? Csak a biztonság kedvéért több embert is megkérdeztem akikről tudom, hogy arra a főiskolára mentek, és tagadják Alix verzióját.

Ennek a fényében elgondolkodom, hogy mi más lehet hazugság. Lehet, hogy mégis Li-nek és Frannak volt igaza amikor azt mondták, hogy az Ale egy inkompetens ügyvéd? Nem tudja rendesen elvégezni a munkáját és zsebre vágja az adó és illetékek pénzt? Végül is miért nem volt képes idáig rendesen elhelyezkedni? Talán tíz éve vetélkedik a piaccal de még nem volt képes egyetlen egy rendes, komoly, stabil állást szerezni. Lehet, hogy épp ezért?

Elegem lett a hazugságából, nehezemre esik, hogy nem bízhatok meg benne, hogy a köszönést se tudom lehinni tőle, hogy minden szavát hitelesítenem kell más forrásokkal, és minden egyes forrás ellent mond. Minek így egy barát? Elegem van a ki nem mondott irigységéből, gonosz szavaira, passzív- agresszív modorából. Már nem merem saját paranoiámra hagyatkozni, írói képzelgésemre (egyébként írói képzelgésem sokkal jobb történetekkel foglalkozik, nem ilyen ócska kis drámákkal), de úgy éreztem nem igazán esett jól neki, hogy Swatch órát (és karkötőt) ajándékoztam lányának születésnapja alkalmából (jól elkésve), megjegyezve, hogy ők is, persze, egy nagy ajándékot adtak neki, csak épp év végén, egy utazás Arubába, vagy valamilyen Karibi szigetre. Gondolom az is zavarta hogy nem két héttel előtte adtam neki egy szülinapi ajándékot és meghívtam tequilázni (remélem nem kutatta fel a könyvek árát, vagy tuti elájul).

Tehát szemembe hazudik, de ráadásul az életstílusom és körülményeim zavarják őt. Ahogy Li mondta, Alix irigy. És akkor most ezért szemétkedik alattomosan? Az én hibám, hogy neki nem olyan az élete mint az enyém, vagy jobb? Nem, akkor miért velem ilyen?

No jó, rossz az élete, ki kell találnia egy újat, el kell kergetnie mind azt ami fantáziáját tönkreteszi. Legyen. Akkor én is megyek. Ta-dá. Bye-bye, Baby Bye-bye. Mi legyen? Nem egy barátnőt veszítek, csak egy lassan elmérgezett kapcsolatot szakítok meg.

Mi ebben a legrosszabb? Hogy nem is érzem rosszul magam, inkább felszabadultnak érzem magam.

Megyek Haza

2011-09-12T23:28:00.000+02:00

Ha van olyan olvasóm akivel nem beszélek gyakran - vagy akit nem hívtam fel az utóbbi napokban, és nem szólt valaki más, akkor szeretettel közlöm, hogy Milenával megvédtük a szakdolgozatunkat és az iskolánkhoz képest egy igen kitűnő jegyet kaptunk. Persze, nem lett 100%-os mert az jogosult volna minket egy Magna Cum Laude diplomára, és azt csak is "speciális körülmények" alapján adják. Ne menjünk bele, hogy mik is azok, csak annyit mondok, hogy nincs szoros összefüggésbe a kutatói képességekkel, vagy az akadémikus tudással.

A védés dátumáról kis idővel értesültünk. Hétfő késő délután szóltak, hogy pénteken kettőkor kellett védenünk. Milenával már kidolgoztuk a slideshow-t (vetítő bemutatást), de még nem gyakoroltuk. Ennek a fejében kikötötték az egyetemen, hogy vennünk kellett mindenkinek vizet, megrendelni a nassolni valót, a kávét, a virágokat és a névjegy tartókat. Az iskola nagy kegyesen kölcsön adta a szalont, asztalokat, székeket, abroszokat és videobeam-t. Ettől a perctől fogva folyamatosan sírni akartam. Waaaaah~! Nagyon ideges voltam. Persze, nem csak én, de a Mile is, aki mondta, hogy ő is szinte minden nap sírhatnéka volt. Nem tudtunk aludni, csak izgulni, míg végül ott volt a péntek, minden cucc amit megvettünk, megérkeztek a vizsgálók és elkezdődött a védés.

Nagyon jól ment. Anyu ott volt, mint a vendégem - és csak ő, ugyanis a Mile nem hozott senkit, hogy ne legyen idegesebb. Anyu megjegyezte, hogy kitűnő volt a mód ahogy a Mile meg én váltogattuk a szót egymás között, mintha ikrek lennénk. Tulajdonképpen nem is volt elég időnk készülni, és igazán csak egyszer gyakoroltuk át együtt a bemutatást. Mile meg én arra támaszkodtunk amit diák napjainkban tanultunk: hogy a csoporttársak kisegítik egymást. Mindketten kívülről tudtunk a témát - hisz ezen törtük magunkat négy év alatt! - és védés közben egy pillantás elég volt, egy kis hang, hogy az egyik a másiknak átadja a szót.

A vizsgálók alapvetően kedvesek voltak hozzánk, kiváltképpen kedvenc olvasónk, egy biológus, aki kihasználta kérdés idejét, hogy sok szépet mondjon rólunk, hozzáadjon a témához, majd olyan kérdést tett fel amire a válasz több értéket adott a kutatásunkra. Volt egy undokocska, épp az az ember aki a vezetőtanárt helyettesítette mint kar igazgató. Ő elég sok pocsék dolgot mondott, de úgy, hogy "arra nem kell válaszolni", és olyanokat vágott fejünkhöz, hogy a munka nem egyezett meg a közgazdasági iskola "filozófiájával", és sok minden ki lett hagyva. Miléval csak néztünk egymásra, majd sajnálattal esett le a tantusz: az embert a tanárunk választotta ki, ő szuggerálta mit mondjon, de mind az amit mondott a vezetőtanáron csattant. Ha az igazgató a vezetőtanár, nem lenne az a normális, hogy az a szakdolgozat lenne az ami a legjobban összhanggal van az iskola filozófiájával? Nem kellene neki mint igazgatónak jobban vigyázni ezekre a dolgokra? Mind ennek a tetejére az is került, hogy a dékán helyettes, egy igen tekintélyes ember, aki utoljára beszélt, azt mondta, hogy a munka tökéletes, hogy a Milena meg én egy szép, teljes, komplett munkát csináltunk, dicséretre méltót, csak persze, sajnos a vezető tanár nem látott túl és nem irányított minket modernebb teóriák felé.

Milenával megkaptuk a jegyet, decemberben pedig a diplomát, és a vezetőtanárt lehordták. Annyit akart megkaparintani, annyit kizsákmányolni, és most le lett szögezve. Elveszíti majd a pozícióját, kapcsolatait, hatalmát. Hát igen, amit csinálsz az mindig visszatér.

A védés után boldog és szomorú lettem. Most már vége és tényleg megyek haza. Hiányozni fog az Anyu, a Hippie, a Sookie, a főnököm, a jó munkám, az Ati, az Apu, a tortillák... Nehéz.

Ma megvettem a jegyemet haza és beszéltem a főnökömmel. Ő mondta, hogy hát nem örül igazán a dolognak, de megérti és segít. Megbeszéltük, hogy ne mondjak le, hanem kérek egy engedélyt és ha majd minden jól megy otthon, akkor lemondok. Javasoltam helyettest és láttam örült neki.Ő is megértette, hogy jobb ezt még nem mondani meg senkinek, mindent csak titokban, hogy a kígyók ne kezdjenek el spekulálni a pozíciómmal. Jó volt érezni, hogy megért, hogy velem van és segíteni akar, hogy mondja, hogy majd szívesen látna újra engem itt, ha úgy döntök, hogy visszajövök. Ez egy jó főnök, és ez egy jó munka. Hiányozni fog.

Kocsi

2011-08-17T17:31:00.000+02:00

Már lassan több mint más fél hónapja vezetem a kocsimat. Már voltam nagy dugókban, meredek utakon dugókban, fölfelé, esőben, este, lyukas utakon (és KOMOLYAN lyukas utakról beszélek). Mentem bevásárló központban, parkoltam bevásárló központban, és a minap tettem rá egy új matricát: "I Love My Cat" =^_^= Már nem idegesít tankolni, nem félek attól, hogy elvesztem a kocsi uralmát és elütöm a tankoló gyereket, vagy belemegyek a benzinbe. A minap szintén kicseréltettem életemben először az olajat a kocsiban. Őszintén már nem gondolok annyira arra, hogy jaj-hogy-vezetek, és inkább nagyon kényelmesen érzem magam Sookie-val és most arra koncentrálok, hogy több kisebb problémát kijavítsak. Persze, még nem parkolok 100%-osan, az majd később jön, majd lassan gyakorolom, de nem ez a pláne, hanem az, hogy annak ellenére, hogy mások csak nézték és gondolták, hogy nem jön majd el az a nap amikor én vezetni fogok, vagy jól fogok vezetni (egy barátnőm aki Amerikában, aki sose látott engem vezetni mindig cukkolt és mondogatta, hogy ő "csak tudja", hogy ha majd vezetek egy rémes vezető leszek), még ha nem is vezetek nagyon jól, lassú vagyok és nem tudom beparkolni a kocsit egy gyufa skatulyába, de nem vezetek rosszul - őszintén - és ami a legfontosabb, nem hiszem, hogy Vin Diesel vagyok, tisztában vagyok képességeimmel és igyekszem javulni, jobban csinálni. Hány ember van aki ezt teszi?

A minap, ugyanakkor, történt valami nagyon kellemes. Vacsoráztam az Anyuval és egyszer megjegyezte, hogy ő őszintén sose hitte volna, hogy én ilyen szépen megtanulok vezetni, ilyen gyorsan (gyorsan megtanulni, nem vezetni!), óvatosan.. és hogyan megfigyelte a minap, hogy amikor kiállok a kocsival, van egy mozdulatom ami pontosan olyan mint az Atié. ^_^ Ez nagyon jól esett, mert Ati itthon a leges legjobb vezető. Igazán szeretnék olyan jó lenni, mint az Ati, vagy fele olyan jó, tehát ez nagyon, nagyon jól esett. :-D Végül is, habár nem szabad, hogy az ember hagyja, hogy mások negatív megjegyzése elvegye az embertől a kedvet, vagy a biztonságot, a bátorságot, de közben a kedves szavak és a biztatást érdemes szívhez venni, hogy az embernek több ereje legyen tovább dolgozni és jobb lenni.

A Cicákkal Kezdődik

2011-08-07T04:58:00.000+02:00

Ahogy elkezdem ezt a bejegyzést, nem tudom milyen címet adjak neki. Fejemben vagy három téma jár, mind a háromról akarok írni, de ezek majd az angol blogba kerülnek. Ide mi kerül? Hát rengeteg szétszórt mindennapos dolog. Egyrészt egy hete vettük észre, hogy a Cirmi szült, és itt szült nálunk, ami azt jelenti, hogy a kiscicák a mieink. =^_^= Cirmi - a Hippy barátnője - két kiscicát szült, egy szürkét és egy szőkét. A kis szőke teljesen olyan, mint Hippy, tehát Hippikénk nem tagadhatja le: ő a papa. A két kiscica még mindig nem jött ki a mama találta búvóhelyről, de mi megpillantottuk őket. Nagynehezzen már adtunk nekik nevet is. Nem lehetet filozófus nevük, ugyanis Cicerus és Marx nem tartottak sokáig. Nem lehet Egyiptomi nevük, mert Ramses és Anubis hamar meghaltak, Thanatos is meghalt hamar. Hippy - Hyperion - az sokáig nálunk maradt, tehát lehet égi test nevük. (Hyperion Szaturnusz egyik holdja, ha jól emlékszem, és Seifer gunblade-je, de nem akarok egy macskát Lionhart-nak vagy valamilyen más videojátékban szereplő fegyvernek hívni. Gundam? Mecha? Nunchaku?) Mivel az egyik szőke, a másik szürke, vagy mondhatjuk, hogy az egyik arany, a másik ezüst, és égitest név kell, gondoltam, hogy lehetnek Nap és Hold. Igen ám, de egyikben sincs se "c" se "i". Spanyolul "Sol" és "Luna", tehát nem jó. Angolul "Sun" és "Moon", és az se jó. Franciául "Soleil" és "Lune"... nem. Japánul "Ni" és "Tsuki" (cuki). Az jó! Persze "Ni" az nagyon rövid, tehát Ni Nini lett. Így született meg a két kiscica neve: Nini és Tsuki. Így megvan a védő égitest név, és magyarul is édes kis jelentésük van. =^_^=

Kiscicákkal kapcsolatban, tegnap bedobtak az Aleékhoz egy kis fekete cicát. Ale lefényképezte és feltette a facebookra, de eldöntötte, hogy elviszi az állatmenhelyre. A kiscica, akit én "Maleficio" (átok)-nak neveztem el, nagyon, nagyok cuki volt, és gondoltam elmegyek az Alehoz jétszani vele, de mire odaértem ő már megszabadult tőle. Mivel már ott voltam és hát fura lett volna, ha hazamegyek mivel nincs cica, ott maradtam beszélgetni. Ale egyből belement az "Anyósom az Undok" beszédbe, és vagy másfél órán keresztül beszélt arról, hogy miket csinál a kibírhatatlan anyós. Eszembe jutott egy facebook magyar barátnőm akinek szintén élhetetlen anyósa van, és ahogy Ale tovább mondta mennyire alattomos, kibírhatatlan az anyósa, azon tűnődtem, hogy miért tűri egyáltalán a nőt. Miért keseríti az életét? Javasoltam neki nyugodtan, hogy csinálja azt amit én és egyszerűen már ne látogassa.

- Ha én azt tehetném,- sopánkodott és tovább mondta miket csinált az anyós ellene, fértje és lánya ellen.

Fura, de hát ez van. Ahogy beszélt a témáról és mindenről amit az Anyós kifogásol, és amit ő maga gondol, ami neki természetes, egyszer csak azt mondja, hogy "mi Wicca-k". Mi "Wicca"-k? Ezt rá és rám mondta. Oké, én keresztény vagyok. Persze érdekes a Wicca és a pogány út, és a szezonok ünneplése személy szerint tetszik, mert szerintem a természetet ünnepli, ami egy Istenhez közeli elem. Hív engem az a gondolat, hogy ne csak az emberi tetteket ünnepeljük, a függetlenségeket és csatákat, koronázásokat és felfedezéseket, de a természetet is. Ez szellemi és ökologikus, alap és humán. Gondolkodtam magamba, hogy majd kezdem magamban ünnepelni őket, de csak úgy. Na, Ale kijelentett minket "Wicca"-knak, és javasolta, hogy a következő ünnepet - Mabon - ünnepeljük meg. Jó, semmi gond. Mondtam neki, hogy fel fogom kutatni és majd átmegyek hozzá ünnepelni. Nem lesz nagy boszorkánykodás se semmi, nem hiszem, hogy komolyan ezeknek adná a fejét, de majd valamit főzőcskézünk és a témával kapcsolatosan meditálunk... gondolom én.

Ale fura. Miért gondolkodik most boszorkányságokon? Miért akar pogány lenni? Lenne ez annak jele, hogy szökni akar élete elől?

Sampon

2011-07-20T19:27:00.001+02:00

Nem, nem Ranma 1/2 japán rajzfilm sorozatban szereplő hosszú, aqua-kék hajú kínai kislányról van szó, Shampoo, hanem a hajmosó szerről. A képet azért itt hagyom, mert tuti ti akik olvassátok ezt a bloggot nem tudjátok ki Shampoo, vagy Ranma és nagy eséllyel nem is néztetek japán rajzfilmeket. ^_^

Szeretem a hajamat, alapvetően mert szép és selymes és puha, és fincsi, finom illatú és kellemes. Már rég nem változtatom a színét - nem is hinném, hogy már megtenném, tetszik olyannak amilyen - vagy a frizuráját, habár talán amikor 40-50 éves leszek rövidebbre fogom vágni; de azért sokat foglalkozom vele. Két havonta levágatom a végeit, ápoló krémeket teszek rá és hajvég ápoló vagy fényápoló samponnal és balzsammal szoktam hetente kétszer mosni, mindig ugyanazokon a napok, ugyanabban az időtájban. Ez mindig szépen tartja a hajamat, de időről időre a hajam megunja a krémeket és a finom samponokat és nagyon elkezd zsíros lenni. Eleinte nem tudtam ez miért van, és a fodrászom megmagyarázta, hogy alapvetően olyan mintha a haj és a fejbőr túl sokat kapna valamiből és kezdené visszautasítani. Ilyenkor pihentetni kell a hajat és a fejbőrt egy darabig.

Általában ilyenkor nem teszem fel a krémeimet, pakolásaimat, és csak sampont használok. A sampont is kicserélem, és baba sampont használok. Mivel zsíros lesz a hajam, tulajdonképpen zsíros hajra való sampont szeretnék használni, de legalább itt Costa Ricában valamiért nagyon nehéz ilyen sampont találni. Egy ideje eltűntek a rendes samponok, amikből volt: normál, száraz, zsíros és korpás. Most olyanok vannak, hogy töredező, száraz, extra-száraz, anti-frizz, hullámos, sima, fekete, szőke, vörös, festett, vegyszerrel kezelt, kihúzásra készülő, fésülhetetlen, ökologikus, növesztésre való, dúsabb hajra való, direkt bozontos... legalább ennek a fele korpásban is található, de nincs zsíros.

Na, mivel eljutott az a nap amikor megint pihentetni kell a hajamat, elmentem keresni zsíros hajú sampont, mert nem akarom megint a Dani samponját fogyasztani. Három nagy boltba is elmentem míg végre találtam EGY sampont. Olyan olcsó fajta, hatalmas bödönös, mentholos, de volt. Se a Panthene, se a Gliss Kur (Latin Amerikában Bonawell), se a Sedal, Vidal Sasoon, Herbal Essences... nem. Egy régi márka - Mood - amit még a hetvenes évek krízisei alatt készítettek amolyan piacnak ami nem vehetett semmit ami külföldi, mert nem volt rá pénz - kivévé a kólát.

Hatalmas falak, tele samponokkal, 15 méter per 2,5 méter telis tele, és csak EGY zsíros hajú sampon. Komolyan, mi történik? Én lennék az utolsó ember a világon akinek zsíros haja van? Vagy ilyen csak Costa Ricában van? Magyarországon rendesen lehet zsíros hajra sampont? Remélem igen.

Választások és Következmények

2011-07-11T17:08:00.002+02:00

Ha van egy dolog a világon ami biztos, az az, hogy az ember nem menekülhet el önmaga elöl. Akármit is választ az ember, még azt is, ha az választja, hogy mások választanak helyette, választásának az eredménye, minden velejárójával mindig visszatér. A Wicca vallásban ezt a szabályt "Wicca Rede"-nek nevezik, és szerinte mindent amit a világegyetembe küldesz, háromszorosan visszajön. Más vallásokban is szerepel egy elég hasonló fogalom, a karma, miszerint a cselekedetek következménye mindig visszajön az okozóhoz. Babona vagy nem, butaság vagy nem, ezt az ember mindenhol láthatja, ha tud látni, de főleg tudván, ki tudná kerülni a kellemetlenségeket.

A minap volt az újságban egy cikk Jack Ryan-ról, egy mérnök akinek beleszólása volt a Barbie baba kitalálásában. Jack Ryan, feleségül vette Gábor ZsaZsát, akit mint "magyar szinésznő és aranyásó"-t mutatnak be (aranyásó: nem tudom pontosan mi a neve magyarul, de azokra a nőkre mondják, akik gazdag férjet keresnek, és csak pénzért mennek férjhez). Őszintén, amikor ilyenek jelennek meg, kérdésre mindig azt mondom, hogy Costa Ricai vagyok, mert magyarnak lenni ezekkel szembe igen is ciki. Persze, azért ZsaZsa Gáborok mindenhol vannak, minden színben, méretben, korban és nemzetiségben, és ismerek is nem egyet.

Van ez a csaj, aki komolyan okosnak akarja mutatni magát. Ha van diplomája akkor azt dörzsölgeti mindenki orra alá, majd azt mondja, hogy mivel neki ilyen meg ilyen diplomája van, akkor csak is olyan férfit tud maga mellé fogadni akinek legalább akkora diplomája van és magasabb fizetése. Mondogatja fűnek-fának is, hogy mennyire szeret olvasni, hogy mi minden érdekes, fontos, klasszikus könyvet olvasott már el. Mert ő olyan okos. De ezek mind látszatok. Igen, lehet, hogy van egy diplomája, de nem azért szerezte, mert őt érdekelne az az adott karrier, hanem azért, mert úgy gondolta ott könnyebben talál milliomost, vagy a milliomosok azokat kedvelik a legjobban. Igen, lehet, hogy olvasott, de nem azért, mert érdekelné a könyv, hanem azért, mert azt gondolja, hogy ezzel le tudja venni a lábáról a milliomost. Kihívóan öltözködik - nem is feltétlenül drága cuccokban, ugyanis egy ilyen aranyásót az ember nehezen talál egy Armani kosztümben - és kedvenc szólása "aki nem mutogat, nem árul".

Többször is van olyan megjegyzése, hogy ez meg ez a pasi mondta neki, hogy tetszik, hogy mennyire utána szóltak az utcán, hogy ki mit mondott, róla, hogy milyen csinos... ja igen, és okos, de főleg csinos! Kedvenc történetei barátairól, szeretőiről azok, ahol az adott pasi rengeteg pénzt költött rá. A pénz mindig benne van a történetben. Az a születésnap amikor vett neki egy méreg drága nyakláncot, az a karácsony amikor elvitte valamilyen menő távoli országra, vagy egy méreg drága hotelba. Nincsenek olyan kellemes emlékei, olyanok amikről szívesen beszél, és amik nem kerültek pénzbe. Nem hallunk tőle olyanokat, hogy milyen jó volt, amikor egyszer nagyon esett az eső, és összekuporodott kedvesével egy fotelba, takaró alatt és egész idő alatt rémtörténeteket meséltek egymásnak. Nincs arról szó, amikor együtt sütöttek kekszeket, vagy ki kellett kergetni a macskát a házból, ketten vadásztak egy egérre, felfedeztek egy filmet egy fiók mélyében és leültek megnézni, vagy csak elgyalogoltak valahova - mondjuk Magyarországon a Margit Szigetre - és leültek a fűre beszélgetni míg el nem fogyott a kóla, vagy be nem esteledett. Mindig a kinézett, a ruha, a pénz, a cipő, a kocsi, a lakás, a fizetés. Az ember szinte megkérdezné komolyan: te a pasit szereted, vagy a pénztárcáját? Nem egy szemérmetlen azt mondja, hogy ha a pasi elveszti a pénzét akkor ő sem marad vele. "Nem olyan hülye".

"A szerelmet nem lehet megenni". Igen, egyet értek ezzel, de épp ezért dolgozik a csaj, ugye? Mindenki dolgozhat, mindenki kereshet pénzt, de nem mindenkit tud az ember szeretni. De ezt az aranyásók nem fogják fel. Kinevetik azokat az embereket, akik szerelmesen, szerelemből vannak együtt. Persze van is aki nem neveti ki, és mondja, hogy ő maga is szerelemből van valakivel. Igen, ahogy mondaná a Marcsi Mamám, $z€r€l€mből. Míg egyedül vannak mondogatják mindenkinek az életfilozófiájukat, húzzák az orrukat minden átlagos gyerekre, mit sem érdekelve, kedves-e a fiú, vagy nem, és görcsösen oktatják a nőket körülöttük, nehogy úgy válasszanak maguk mellé pasit, hogy az ne fizessen ki mindent körülöttük. Egy csaj akit az egyetemen ismertem, mindig azt mondta, hogy ő úgy tette próbára a pasit, hogy az első randevún kikövetelt valami drága éttermet, és ott a legdrágább ételeket kérte. Volt is javaslata: "ha nem tudod mi a legdrágább kérjél lobster-t. Az mindig drága". (Lobster: egy tengeri rák ami hosszúkás és nagy.)

Telik-múlik az idő, és ahogy itt Latin Amerikában szokás mondani "Igazságokhoz, az Idő" ("para verdades, el tiempo"). Kiderül, hogy az aranyásó nem boldog. Megszerezte a milliomosát, de nem bírja ki. Félti, mert a milliomos körül folyamatosan 18 éves csinos kislányok keringenek akik akármikor leszedik az öregedő aranyásót a pozíciójáról. A milliomos úgy viselkedik körülötte, mintha nem is ember volna, hanem egy tárgy vagy egy cseléd. Elvárja, hogy maradjon csendbe, hogy hozza neki a papucsot, hogy pontosan azt csinálja amit ő akar. Mire föl? És erre mi, a "buták", akik azért állunk össze valakivel, mert szeretjük azt az embert, mert szeretőnk és barátunk, haverunk, mert tök jó vele lenni, mert segítünk ha kell, és elfogadjuk tőle a segítséget, ha rászorulunk, mert nem tartunk számlát arról, hogy ki mennyit adott kinek... mi a buták nézünk az aranyásóra és nyelünk mielőtt azt mondanánk neki, hogy "mert a milliomosod megvett".

Az aranyásót leszerelik egy idő után. Nincs kapcsolatában szerelem, még ha szereti is eleinte a milliomos, egy idő után beáll a csalódás, a valóság és vele együtt a keserűség. Többet is ismerek, csak egyet akinek még nem tették ki a szűrét. Ez van. A milliomos megunja a megvásárolt babát, és kidobja a szemétbe. Elválik tőle, szakít vele, ott hagyja, és visszatér régi életére. A milliomosnak nem gond, mert amikor társaságot vagy szép nőt kíván maga mellé, mindig akad neki elég választéka, de az aranyásó? A nő aki mindent arra tett, hogy drága szexként adja el magát, hogy pénzhez mehessen feleségül? Mert amikor egy butát kidobnak a munkájából, vagy megszűnik a munkáltatója, kereshet egy másik munkát és kész. Nem veszít semmit, tudja, hogy továbbra is képes dolgozni, továbbra is megy az esze, de az aranyásó? Nem az eszén forog a dolog, mert nem az esze kell, csak a szépsége... ha még marad neki. A butának maradnak barátai, emberek akik szeretik, és marad neki saját maga, őszintesége, esze, tapasztalata, képessége. Könnyen kezdi újra, könnyebben áll lábra.

Tudjuk mi, hogy a buta nem is buta, hanem önmagához, érzelmeihez őszinte, de ezt az aranyásó nem látja, és nem is fogja, és élete utolsó napjáig nem fogja érteni miért depressziós, miért minden olyan szürke körülötte, és hogy lehet, hogy a marha aki együtt van egy középosztályú pasival, aki egy pici lakásban él, csak egy kocsijuk van és hétvégenként lemennek a közeli parkba bringázni és picnic-ezni olyan őszintén boldognak néz ki.

35 Éves Vagyok!

2011-07-01T22:48:00.000+02:00

Tegnap volt a születésnapom. Ez alkalommal nem olyan volt mint más években, ugyanis nem mentem el barátaimmal ünnepelni, hanem inkább otthon ünnepeltem apuékkal. Nem is mentem el szokásos szülinapi könyvtúrára, mert végül is még van rengeteg könyvem amit még haza kell cipelni. Persze felírtam magamnak egypár könyvet ami megtetszett, vagy érdekesnek találtam, mint Gioconda Belli "The Scroll of Seduction", Sarah Blakley-Cartwright "Red Riding Hood" és Albert Camus irományai (azt hiszem nekem otthon megvan A Pestis... nem emlékszem, de tudom, hogy van legalább egy Camus könyvem). Persze, most azt csinálom, hogy kikeresem otthon és vagy a libri.hu-n keresztül veszem meg amiket megtalálok, vagy megkérem a Karit, hogy legyen ez a szülinapi ajándékom. Még gondolkodom ezen, mert ha magam rendelem meg a netten, akkor használhatom a törzsvásárló kártyámat. Ha a Kari veszi meg, akkor rávehetném, hogy ő is vegye ki a törzsvásárló kártyát és akkor mindketten kaphatunk akciós árat. Ez az online könyvvásárlás egy dolog ami nekem biztos nehéz lesz majd amikor otthon leszek. Olyan rossz, hogy az amerikai amazon.com nem szállít ki Magyarországra és nincs más cég aki megtenné! Nulla amazon.com, nulla barnes&noble, nulla Champions On Display (ahol az NFL - Amerikai futball - cuccokat veszem), nulla JCPenny, nulla Macy's... :-(

Sokan felköszöntöttek, köztük munkatársaim akik nem is beszélnek sokat velem, és persze a két drága nyuszim, a legeslegjobb barátom a világon, a Gyuszi, és a szerelmem, a Kari. Ati is felköszöntött SMS-en keresztül. A Félbunkócska nem köszöntött fel, de nem is volt a munkában, ugyanis ő tegnap telenetworkingozott (azaz, hogy otthonról dolgozik), a Zsugori pedig megtett minden megtehetőt, hogy ne keljen velem beszélnie. Hn, vajon azért, mert észrevette, hogy én most kocsival jövök be a munkába minden nap és nem csak, hogy nem meséltem el neki, de még mertem nem ajánlani fel neki, hogy fuvart adok? Amikor elmeséltem az Anyunak, előbb csak furán nézett, hogy én miért nem akarok fuvart adni neki, de amikor mondtam, neki, hogy azután teljesen levakarhatatlanná válik és komolyan elvárja, hogy az ember cipeljen vele minden nap és várjon rá, vigye el a ház ajtajáig, akkor igazat adott.

Caroll szeretett volna találkozni velem és ünnepelni, de én nem igazán rajongok azért, hogy ürügyet adjak neki egy újabb alkohol orgiára. Állítólag holnap megyünk valahova ünnepelni, de kijelentettem, hogy kocsival megyek, tehát az alkohol ki lesz zárva. Hogy ne érezze magát olyan rosszul, javasoltam, hogy tartsunk egy muszlim ünneplést: alkohol mentest. Mivel zsidó gyűlölő, biztos nem lesz kifogása egy "halal" ünnepléssel kapcsolatban. ("Halal": engedett, arabul. Az engedett kajákra és dolgokra mondják. Olyan, mint a "kosher" a zsidóknak. Persze, az ünneplés nem lesz igazán "halal", mivel gondolom, hogy ha lesz szalonna, bacon vagy babyback akkor nem fogjuk letagadni ^_^.)

Lassan egyre több ember tudja, hogy terveink szerint - ha minden jól megy a szakdolgozattal - akkor jövőre már megyek haza, amiért több ajándékot amit most kaptam "felemészthető" jellegűek voltak. Testkrémek, mindenféle faramucis post-it blokkocskák, ebédek és egyebek. Anyuék könnyebbre vették a dolgot: megkérdezték, hogy mit szeretnék, mert nekik már nem jut eszükbe mit lehetne nekem adni. Igen, tudom, állítólag nehéz ajándék esett vagyok. Ezért csináltam nekik egy listát, hogy mi minden mindig jó ötlet. Ezekből egy ajándék helyett kettőt is kaptam! ^_^ Anyutól egy gyönyörű szép barna, valódi bőr táskát, aminek két rekesze van (azt hiszem "rekesz" a neve), tágas, elegáns és minden az égvilágon belefér. Ma nem hoztam el, mivel ma fehérbe öltözködtem és nem ment volna a táskám a ruhámhoz, de hétfőn már tuti hozom. ^_^

A másik ajándékot az Aputól kapom: a riasztót Sookie-ba. Egyébként gondolkodtunk a légkondiról, de Apu azt mondja, hogy nagyon drága lenne: k.b. fél millió colon. Hn, hát még gondolkodom rajta. talán fogszabályozó helyet légkondit teszek a kocsiba, és a fogszabályozót majd otthon tetetem fel. Igen, fel akarom tenni, hogy fogaim - amik már eleve tökéletesek - teljesen tökéletesek legyenek.

Ha minden jól megy, ez lesz az utolsó szülim Costa Ricába. Jövőre szombatra esik a szülinapom, tehát lehet, hogy szombaton Nagyapiékhoz vagy a Zsuzsanénihez megyünk, és vasárnap a Marcsi mamáékhoz... vagy fordítva. :-P Ezt majd idővel megbeszéljük. Vajon lesz cseresznye szülinapomra? Mikor is érik a cseresznye? Mert finom lenne egy vödörnyit enni :-P

Holnap nem megyek gyakorolni vezetést. Ja, most a benzint inkább csak arra használom amikor megyek valahova, nem csak kocsikázásra, főleg mivel úgy tűnik, hogy sztrájkol a finomító. Még jó, hogy nemrég tankoltam!!! Tehát... ja. :-) Megyek dolgozni, mert azt is kell.

Puszi mindenkinek!!!!

Kocsikázom!

2011-06-28T18:19:00.000+02:00

Szombaton fogtam először Sookie-t és bementem vele San José-ba. Ez alkalommal volt egy ebédem Livel San Joséban, pontosabban dél Sabanában, közel a munkahelyemhez. Az út nagyon jól ment. Nyugisan vezettem, nyanya tempóban, végig 40 kmph, semmi gond, ami persze igazán felidegesített nem egy embert akinek MUSZÁJ volt +120 kmph sebességgel száguldoznia. És tudod mit? Bánom is én! Nem ordibáltam, nem jeleztem, csak mentem és mosolyogtam és huzigáltam a vállam olyan "oops! sorry mister! I'm new at this" stílusban és robogtam tovább. Nem is mondok semmit, főleg mióta múlt héten lelőttek egy gyereket amiért rádudált egy másik vezetőre. Simán, szépen bementem San Joséba, a munkám környékébe, befordultam ott ahol kellett, odaértem kedvenc venezuelai éttermünkhöz... és nem volt hova letenni a kocsit! Le kellett mennem egy szűk, kashbah szerű utcácskán - amolyan fél sávos szerű, darabos aszfaltos - és leértem egy pici zsákutcába (amit a képen lehet látni. Tegnap lefényképeztem a 15. emeletről). Na, a fényképen nem lehet igazán látni milyen gyalázatos állapotban van az utca, de igazán rettenetes. 50 méterre egy új cement utca van, 2x2 sávos, és amellett egy méreg drága aszfaltos sztráda, és ezen az utcák csak darabkák voltak mindenből. Na, itt parkoltam le. Nem, nem két kocsi, azt még nem csinálom, és lehet, hogy vagy egyszer megfogom Aput vagy Alet, hogy segítsen, vagy megvárom a Karit, hogy most ezt tanítsa meg (végül is alapvetően azt mondhatom, hogy most azért vezetek, mert a Kari volt olyan türelmes és merész, hogy leült velem gyakorolni. Köszi Szívem!! Szeretlek!!!).

Miután ezt letettem, elgondolkodtam, hogy végül is mit kell várnom ahhoz, hogy bemehessek a munkába kocsival? Ja igen, hogy apuék belenyugodjanak, mert közben valamit észrevettem: imádok vezetni! Utálom a hülyéket, de imádok vezetni! ^_^ Visszafelé volt dugó rendesen - igen, szombaton - de nekem volt rádióm, tehát nem volt kibírhatatlan. A kocsi nem oltódott el se semmi, szépen mentem vele, hümmögtem a zenét, néha-néha hátrapillantottam a tükrön keresztül a marhára aki komolyan azt hiszi, hogy egy pici Suzuki Swift lyukat tud fúrni egy kamionon és egy buszon keresztül, hogy ő gyorsabban mehessen. Komolyan mondom, az emberek természetes butasága többszörösére fokozódik a kormány kerék közelében.

Vasárnap nem mentem el gyakorolni. Volt egy pár tennivalóm a városban, de inkább nem mentem kocsival, ugyanis annyira megtetszett a kocsikázás, hogy gondoltam, hogy azért mozogni is kell, tehát inkább gyalog mentem. Helyette délután kocsival elmentem Laurához odaadni a nagyon elkésett szülinapi ajándékát és elhozni a cuccokat amiket a Rosa küldött. Ott elcsevegtünk egy darabig, majd amikor besötétedett mentem el. Ummm... elfelejtettem, hogy kellett a lámpákat felkapcsolni, tehát az úton csak parkoló lámpákkal (parking lights) jöttem. Hehehehe... Na, legalább most már tudom. :-P Nagyon szépen is parkoltam, nem a szokásos helyre, hogy a fű is levegőzzön, de az Ati mégis kifogásolta. Nem tudom miért, ugyanis szépen középre álltam, egyenes volt a kocsi és nem voltam közel a kerítéshez, de a növényeket sem nyomorgattam össze. Apu még vasárnap eldicsekedte Atinak, hogy én elmentem Sabanába szombatom. ^_^ Apu nem mondja és sokat cikiz, de büszke rám.

Tegnap nem hoztam be a kocsit, mert ugyanis terv szerint csak a jövő héten kezdem el hozni, de most azzal a kifogással, hogy végül is gyakorolnom kell ezt az utat, ja, és azért is mert lekéstem a buszt (neeeeeeem, nem direkt! Deeeeeeeehogy!), fogtam a kocsit és behoztam. Fantasztikus volt! Ott vettem észre végül, hogy imádok vezetni, hogy nekem ez tetszik, és lehet, hogy nem száguldozom, de ez... ez nekem nagyon bejön! Ja igen, én nem automatikus kocsin, hanem igazi, váltós kocsin. Korán beértem, beparkoltam egy szép helyre... kicsit közel egy oszlophoz, de mivel pont ott fordul be mindenki, inkább beljebb, mint kijjebb. Egyenesen parkoltam, szépen, és majd megnézzük milyen lesz visszafelé, habár tuti jó lesz és kellemes. :-)

Nyuszika már vezet!

Kibújt a Nyúl a Zsákból

2011-06-24T23:19:00.000+02:00

Múlthéten a Félbunkócska és a Zsugori elkezdtek beszélni mindenkivel - munkatársainkkal - hogy fellázadjunk és ne jelöljük be a beérkezési és távozási időnket az osztály ujjlenyomatos óráján. Az érv elég jónak tűnt: miért csak mi (a 15-ik emeletesek) jelölgessünk és a 16-osok - akik szintén az osztályunkhoz tartoznak - nem? Én azért bólogattam nagy bölcsen és komolyan, de mégis nyomogatom tovább az órát. Részemről nem zavar már, ha van vagy nem, én úgyis mindig időben itt vagyok és szokás szerint tovább maradok. Ők már elkezdték és egypár embert már bele is vittek ebbe a nyomogatós-elleni forradalomban. Ma, pár nappal a forradalom kezdete után, a Félbunkócska és a Zsugori fogták magukat két órával a munkaidő vége előtt és leléptek. Nincs beírva nekik gyűlés, nincs semmiféle munka jelenleg amit nekik együtt kellene elintézni, amire együtt mennének gyűlésre, és főleg nem fél kettőkor.

Tanulság: ha a Félbunkócska és/vagy a Zsugori valami forradalmat tervez, nem a többiekre gondolnak, hanem csak a saját terveikre, hogy minél kevesebbet dolgozzanak és keljen az irodában tartózkodniuk, miközben többet keresnek a többieknél. Szép.

Boldog... ummm

2011-06-21T17:05:00.000+02:00

Az utóbbi hetekben rettenetesen el voltam foglalva. Nem csak, hogy rengeteg munkám volt az irodában (ahol egyebek közt újra kellett - nekem egyedül - kalkulálnom a Roaming díjat: perc, sms és adat), de a szakdolgozat is a nyakamba szakadt, mert Milena valahogy most nem tűnik annyira érdekelve. Komolyan mondom, kedvelem a lányt, de kezd az idegeimre menni, hogy én vagyok az egyetlen egy ideje aki dolgozik, aki kutat, halászokat hívogat telefonon, találkozik a tanárokkal, ír, számít és egyebek.

A minap, egyébként, voltuk a Caroll születésnapját ünnepelni. Érdekes egyébként egy olyan ember születésnapját ünnepelni, aki mindig letagadja a korát. Ha számításaim jól vannak, akkor már 30 éves, ha nem egy picit több. Nem tudtunk találkozni csütörtökön, szokás szerint, de találkoztunk szombaton. Eleinte arra gondoltam, hogy kocsival megyek, de aztán meggondoltam magam, ugyanis Carollal mindig bőségesen megy az alkohol. És úgy is volt. Nem tudom, mit akar elérni, de ott ahol Kate meg én fejenként 4-5 koktélt ittunk meg szép lassan, Caroll megivott kilencet és folyamatosan noszogatott, hogy igyuk meg gyorsan italainkat és kérjünk még. Hn, hát... Caroll elég gyorsan és elég alaposan berúgott, és Kate-tel csak néztük, hogy most hogy és mint lesz a dolog.

Kezdtem azt is észrevenni, hogy valahogy kifogynak a beszélnivalóink Carollal, és tulajdonképpen a munkán kívül nem nagyon marad semmi amiben közös érdekünket tudnánk találni. Caroll egy részt eleinte moziba akart menni velem is Kate-tal, ami már eleve nem sikerült volna, ugyanis Kate későn jön ki a mukájából, és kitalálta, hogy meg akarja nézni az X-Men legújabb filmet. Ja, igen. Nem. Mondtam neki, hogy igazán nem rajongok a filmért, de semmi gond, közben én valami más nézek meg. Erre Caroll elkezdte a noszogatást, hogy mennyire jó film, mennyire meg kell nézni, és blah, blah, blah. Nem érdekel, komolyan! Megnéztem az elsőt és nem érdekelt, megnéztem a másodikat és Wolverine csatája közepette elaludtam. A gyerekek akikkel akkor mentem a film végén ráztak fel. Tehát, megnézni egy másik ilyen filmet? Nem én. Közben azon furcsálkodtak, hogy most én elkezdtem nézni a Vampire Diaries sorozatot. Igen, ugyanazt amit a Kari kezdett el nézni és amire én mondtam neki, hogy fúúúúúúj! és jaj ne! Caroll és Kate nagyon húzódnak a sorozattól, és őszintén én is húzódnék. Tehát mi történt?

Seeeeeeemi! Miért kellene valaminek történni? Csak kíváncsi lettem (miért? Nem tudom, de semmi köze egy bizonyos kék szemű ízletes szereplőhöz), felkerestem a neten, megnéztem egypár részt és azóta is nézem. Nem töltöm le, nem rakom el, nem veszem majd meg Black Friday-nél, ugyanis a történet nem is lehet rosszabb, hülyébb vagy hajmeresztőbb - igazán pocsék a történet - de azért megnézem a... ummm... a művészet érdekéért. (Ja. Én sem hiszem el.) Mindenesetre, ja, míg ez a pasi nem játszik másik sorozatban vagy filmben, nézni fogom ezt a butaságot.

De vissza a születésnapi ünneplésre, az a helyzet, hogy azon kívül, hogy a dolgok a Carollal kezdenek nagyon elgyengülni, a barátság szerintem már az utolsókat rúgja, történt valami ami nem tetszett. Az a helyzet, hogy a Caroll és a Kate mindig ugyanoda mennek szórakozni, és ez nem gond, ugyanis én kezdtem el oda menni még amikor a bankban dolgoztam, évekkel ezelőtt, a régi helyükön, és igazán kellemes hely. Bizonyos dolgok változtak azóta, mint például már nincs egy mix-snacks de ha valaki kér egy ilyet, akkor minden egyes összetevőt külön számolnak, mintha teljes tálakat kértek volna, annak ellenére, hogy kevesebb van bennük. Aztán most történt valami kellemetlen, még pedig az, hogy szerintem sokkal többet írtak fel a számlára, mint amennyit fogyasztottunk. Sötét a hely, és próbáltam utána számolni, de egyszerűen nem volt lehetséges. A számla nagyon magas volt, komolyan nagyon magas még ahhoz is képest amit idáig szoktunk fizetni, és Caroll olyan rendetlenül kért italokat, hogy lehetetlen volt számon tartani, hogy az a 9 koktél mi is volt, speciálisan amikor a számlán az italok "üzleti neve" szerepel. (Ez a hely kitalálta, hogy a koktélok rendes nevét kicseréli saját nevekre, tehát ha az ember a koktélt úgy kéri, hogy "long island", úgy jelen meg a számlán, hogy "Jukebox 80's".)

Kellemes hely volt, de én nem megyek már oda többet. Ezen felül, szerintem innentől fogva Carollal csak úgy találkozom, hogy viszem a kocsit, így még ha ő rendetlenül is iszik, nekem lesz egy kifogásom, hogy ne igyak és szemmel tudom tartani ő mennyit iszik, mit iszik és rendben van-e ezzel kapcsolatban a számla.

Azzal kapcsolatban, hogy mi lesz szülinapomon, őszintén inkább Shimmy Ginnel ünnepelném. Valahogy ő egy sokkal kellemesebb ember számomra.

Üres Élet

2011-06-03T16:25:00.000+02:00

Sok ember van olyan, akinek az élete elképesztően üres. Igen, lehet hogy van egy munkájuk, családjuk, gyerekük és egyéb társadalom által kitalált elem ami "teljessé" teszi az életet, mégis tulajdonképpen napjaikat nem tölti be semmi amiért érdemes lenne élni. Tengnek, lengnek vagy hülyére dolgozzák magukat, talán nyafognak is - sok nyafogó van soruk között, ugyanis miért nyafogna az akinek igazán teljes az élete? - de folyamatosan próbálják valahogy betölteni azt a kongó ürességet. Hogy jól próbálják vagy nem, hogy mástól követelik a betöltést vagy önmaguktól az más tészta.

A minap találkoztam egy barátnőmmel - sajnos egy illyes fajta ember - és leültünk beszélgetni, mert fontos mondanivalója volt. Történt az, hogy egy volt barátja - aki akkor otthagyta őt - felkereste valami munka dolgon keresztül, majd "bevallotta", hogy tulajdonképpen ő az életében az egyetlen akivel boldog tudna lenni. Ezt a történetet tulajdonképpen már évek óta hallom. Ő már ezer éve valaki mással van, van családja - nem teljesen boldog, sőt, merném mondani, hogy nem az, de ő ezt vadul tagadja - de valahogy nem tudja ezt a másik embert kiheverni.

Unalmas volt, bevallom, hogy csak erről az emberről akart beszélni, ugyanazt mesélgette nagy csillogó szemekkel, amit idáig ezerszer hallottam, majd nagy örömmel - de undort színlelve - mondta, hogy búcsúzáskor a srác megpróbálta megcsókolni. Na, itt majd megállt a szívem. Hogy tud ennek örülni?

Elgondolkodtam a barátnőmön és életén. Szorgalmas, dolgozó asszony ő és kedves, de milyen lehet igazán az élete és az önképe, hogy mások udvariatlanságát, merészségét, erőszakát ilyen boldogan veszi? Mennyire törött lehet önmagában, hogy még az erőszaknak is örül? Elgondolkodtam, és minél többet törtem a fejem rajta, annál jobban arra jutottam, hogy valahol, élete során, barátnőm elvesztette önmagát, rohamosan igyekezet betölteni az elvárt kockákat: férj, gyerekek, munka, ház, kocsi, kutya... De a kockák betöltése nem töltötte be önmagát. Barátnőm üres maradt és most már, öreg fejjel, nem is tudja hogyan kellene azt a kongó űrt betölteni, eltüntetni, és miközben sürög-forog, dobálja hisztérikusan mindent ami kezébe akad az egyre növekvő fekete lyukba, a talaj a lába alatt morzsolódik. Nem tudja miért érzi egyre rosszabbul magát. Próbál fogyókúrázni, tervezi, hogy mutogatni fogja magát apróbbnál apróbb ruhában (persze nem akartam neki mondani, hogy az olyan idős asszonyok, még ha szép is a testalkatuk, rettenetes rosszul néznek ki tini cuccokban), de semmi sem nyugtatja meg a korgást benne.

Tudom, hogy a barátnőm elveszett. Nem hallgat már az értelmes szóra, nem lát ki a fejéből, de remélem, valaki talán tud belőle valamit tanulni: akár mit is csinálsz, akármekkora is a nyomás rajtad, sose enged el önmagad!

Június!

2011-06-01T21:30:00.000+02:00

Igen! Június! Harminc nap múlva a szülim lesz, és az év kellős közepe! Otthon jön a ronda meleg, itt pedig felhasad az ég és csak úgy zuhog! De most nem az a fontos. Az a fontos, hogy most, ebben a pillanatban, egy finom Subway ebéd után (pulykás szendvics) olyan nagyon álmos lettem! :-( Mit csináljak? Nézzek meg egy filmet?

Milyen jó lenne, ha holnap nem kéne dolgoznom jönni! Most csak is az alváson jár a fejem. Már azt is sajnálom, hogy reggel beágyaztam, mert annyival is többet kell csinálnom mielőtt lefekszem. Waaaaah! Álmos, álmos vagyok ....zzzzzzzzzzzzzz

A Filozófusok Telítési Pontja

2011-05-31T18:13:00.000+02:00

A minap kaptam egy e-mail-t a Gyulától. Gyulával 1995 óta ismerjük egymást és 1996 óta levelezünk. A miénk egy elég érdekes történet, amit nem emlékszem meséltem-e már vagy sem. Egy közös ismerősön keresztül ismertük meg egymást, egy András nevű srácok keresztül, aki akkor a vőlegényem volt, a Gyulának pedig egy iskolai barátja. Mi csak úgy, közvetítve ismertük egymást, de valahogy, amikor 1996-ban visszajöttem Costa Ricába, elkezdtük levelezni és ott változott meg a kapcsolatunk, és ismerősökből jó barátok lettünk, majd gyakorlatilag tesók.

Egy jó maréknyi való levelet írtunk egymásnak ahol mindenféle gondolatot fejtegettünk. Több oldalon keresztül megosztottuk gondolatainkat a szerelemről, a szeretetről, szabadságról, függetlenségről és egyéb filozófiához illő témákról. Leveleink nem voltak nagyon gyakoriak, talán kaphattunk 2-3 levelet évente, de telis-tele voltak felboncolt gondolatokkal amikből a válasz levél táplálkozott, amiket továbbra boncoltunk az atomjaiig, vagy újra építettünk és egy másik fény felé emelve forgattuk és nézegettük. Beszélgetéseink eltartottak évekig, könnyen egy évtizedig, ha nem több.

Mindennapi dolgainkról is beszélgettünk, Gyula életfogytiglani kutatása a tökéletes angyal lány után, az egyetemi dolgaim és a védelem a függetlenségért.

Egy idő után, viszont, a levelek csökkentek majd végül megálltak. Itt-ott e-mailek száguldoznak köztünk, telefonhívások, találkozások itt-ott Budapesten. Hosszú, velős beszélgetéseink valahogy abba maradtak, befejezetlenül, ha egyáltalán lehet arról szó, hogy ezeknek a kérdéseknek a választ be lehet valaha fejezni. Gyula a kedvenc levelező barátom, tehát időről időre igyekeztem feleleveníteni azt a szó-forrást, de már a szavaknak nincs ugyanaz az íze, és a filozófia sem csobog és csordul olyan könnyen, olyan bőségesen mint régebben. Most a kéz sokkal többet áll, a toll csak mered a papírra és várja a szavakat. Lassan elfogytak azok a napok amikor görcsülésig írt az ember, talán délután egytől este tizenegyig, majd másnap folytatta, mert még annyi mondanivaló maradt.

E-mailjében Gyula pontosan erről írt. (Jaj, de jó! Nem csak én!) Kifogytak a szavak, és amik maradtak, azok valahogy nem akarnak összeállni ugyanolyan szövegekbe. FElbukkan egy másik ellenség, egy olyasfajta "fásultság" - ha ez a szó - ami elveszi az embertől az író kedvet. Érthetelen sokszok, hogy lehet, hogy az aki százezer ötven lapos levelet írt valaha, most nem érzi magában a kedvet a szó rajzoláshoz. Hány millió szót nem kacskaringóztunk le egymásnak, és most a megszólításnál megáll a kezünk, a toll áll és vár mint egy beindított kocsi ami várja a gázpedált, a lap pedig mered az emberre, szinte nyúlik és nyomást gyakorol, hogy mikor telik meg ő, meg társai. Ahol a lapok repültek egymás után az ember keze alatt, és a bekarikázott számok száguldoztak, most egy fél lapot letenni hosszabb, mint elbiciklizni Kuala Lumpurig.

Kiírtuk volna magunkat tényleg?

Van ilyen. Van aki kirajzolja magát, aki ki add magából mindent egy adott dologból, vagy beszív mindent, majd elfogy, nem marad benne semmi, telítődik az érdek, meghal az adott vágy, a kíváncsiság. De olyan is van, ahol egyszerűen merültség van, változás, és ennek is meg lehet találni a módját, hogy adott dolgok folytatódhassanak. Már egy ideje leálltunk a kézzel írott levelekkel, tehát "kivárni" az idejét... ki tudja, lehet, hogy tényleg kiírtuk magunkat, lehet, hogy majd öreg(ebb) korunkba megint bele lendülünk, ki tudja. Egy dolog az biztos, még pedig az, hogy Gyulával nagyon szeretjük egymást és még van rengeteg mondanivalónk. Ugyanakkor, van egy bizonyos, igen kellemetlen érzés akkor amikor az ember észreveszi, hogy valami "kifogyott benne", főleg ha egy olyan valamiről van szó amit nagyon, nagyon élvezett. Vissza szerezni nem lehet, és akármikor próbálja az ember vissza állítani életebe, csak rossz, kellemetlen érzést kelt, de ugyanakkor elengedni fáj és egy erős űr érzést kelt. Amikor ez előfordul, hát előfordul. Ilyenkor jobb egy kicsit leülni, megnézni hogy alakulnak a dolgok, de nyitva lenni a következő lehetőségre. Mindig jön valami érdekes annak aki nyitott a lehetőségeknek. Filozófusoknak is!

Parkoltam!

2011-05-11T19:27:00.000+02:00

Ha valaki figyel engem a Facebook-on, vagy követ Twitteren, akkor már erre a pillanatra tudja, hogy tegnap sikerült nekem TELJESEN EGYEDÜL hátrafelé parkolni. Tegnap szintén az első nap volt, hogy kivittem a kocsit gyakorolni egyedül. Már kezdtem megszokni, hogy Kari ott van mindig mellettem a kocsiban, hogy ha valami történik akkor ő behúzza a kéziféket, átveszi a kocsit, szól, hogy ne felejtsem el az indexet kitenni, figyelni, hogy erre is jöhetnek kocsit, itt és ott kinek van elsőbbsége, parkol, biztat, nyugtat, megért.

Hétfőn nem gyakoroltam, mert nagyon fáradtan értem haza amiért egész este nem tudtam aludni, nem is szólva arról, hogy szomorkás voltam amiért Karim hazarepült, pedig én már szépen beleszoktam abba, hogy munka után látom, kocsikázunk egy kicsit, vacsizunk, beszélgetünk, elmegyünk a boltba, vagy ő kalózoskodik míg én Internetezek, ő olvas az ágyon, én tévézek, vagy összehajtogatjuk a ruhát, ő nézi a futballt én bloggozom, vagy valami mást csinálok. Nem, hétfőn a fejem nem volt ott ahol lennie kellene, hogy vezessek, tehát nem is próbáltam meg. Tegnap viszont, ki voltam pihenve, jól aludtam és a szomorkodás kevesebb volt. Nem tagadom, ideges voltam, mert - ja - nem volt Kari aki mellettem ült volna és segített volna, de azért neki láttam.

Kari megígérte, hogy a kocsit úgy teszi be a garázsba, hogy onnan én ki tudjak állni, és így is volt. (Nem mint Apuék, akik úgy tették be a kocsit, hogy neki mentem a kerítésnek!) Kiálltam szépen, áldozatok és károk nélkül, becsuktam a kaput és tettem egy kört a háztömb körül. Olyan jól ment, hogy tettem még egyet. Szerettem volna a bolt felé fordulni, de ekkor nem sikerült elindítani a kocsit. Ott izéltem egy darabig, míg próbáltam elindulni, és a bal lábam már kezdett nagyon remegni, de nem adtam fel magam. Mivel azért nehezen ment, gondoltam, "Na, inkább hazafordulok". Változtattam az indexet, és arra gondolva, hogy ha Amerikában is megválasztottak egy fekete elnököt, akkor én is el tudom érni a "lehetetlent". Igen, Barack Obamára elindult Sookie, :-) de nem mentem egyből haza, hanem most én makacsoltam meg magam, hogy de bizony én elvezetek a boltig, még ha estig ülök is a kocsiban és próbálom beindítani. Másodszorra se volt könnyű, de sikerült, megtettem a kört és hazajöttem.

Na, ideje volt a parkolással szembe nézni. Nem próbáltam meg úgy ahogy a Kari próbált tanítani (ugyanabban a sávban maradok amiben vagyok, és hátrafelé megyek, befordulok és úgy - KRESZ szerint), hanem Apu és Ati módra. Sookie orrát a szembelevő házhoz irányítottam, kinyitottam a kaput, betettem a kocsit ... Reverse-be (hogy hátrafelé menjen. Kari valami rühverszt mond), és hátrafelé indítottam lassan. Jobban ment, mint a KRESZ dolog, és be is tudtam tenni a kocsit semmi féle áldozat vagy kár nélkül. :-D Nem lett szép, nem lett egyenes, nem lett elegáns, de LETT! Természetesen eldicsekedtem fűnek-fának, hogy sikerült parkolnom.

(így parkoltam!)

Ma nem gyakorlok, mert dolgom lesz munka után, plusz megyek moziba megnézni Thor-t 3Dn vagy Fast Five... még nem döntöttem el. (Mindenesetre szombaton megnézem azt amit ma nem nézek meg ^_^). Holnap gondolom, megint gyakorlok egy kicsit, szombaton is - habár lehet, hogy szakdolgozat nap lesz, ezt még meg kell nézni - és vasárnap is. Talán majd hamarosan munkába is mehetek kocsival! ^_^

Anyuék nagyon hiányolják a Karit. Anyu mondta is tegnap, hogy hiányzik neki, hogy Kari jó étvágyat kívánjon. Azt is megjegyezte, hogy Kari egy arany ember, hogy látni milyen kedves, készséges, és tiszta öröm volt látni, amikor ketten sündörögtünk a konyhába és főztünk. ^_^ Jó ez a Kari! ^_^

Otthonos Hétvége

2011-05-09T19:39:00.000+02:00

Az elmúlt hétvége volt Kari utolsó hétvége itt Costa Ricában, ezen a látogatásán. Sokat voltunk otthon ez alkalommal, és nem gyakoroltuk a vezetést annyit mint szerettük volna. Atiék is eljöttek egy kicsit és a Dani nálunk maradt. Az a helyzet, hogy szombatom eldöntöttük, hogy most már felhívjuk az Atit, hogy tekintse fel Sookie hangszóró helyzetét. A helyzet, pedig az volt, hogy venni kellett hangszórót. Érdekes módon a kocsiban volt négy hangszóró, de valamiért nem működtek. Három jó volt, de az egyik rossz volt. Így tehát elmentünk hárman, Kari, Ati meg én, egy közeli hangszórós boltba, ahol vettünk egypár Pioneer hangszórót. Egy párat, mert nem lehet csak egy darabot venni. Ati, majd fel is tette a hangszórót és egy jó darabig ott pepecselt vele a Karival együtt.

Kari hozatott Amazon.comból egy számítógépes játékot, kalózost, ami a Daninak és az Atinak nagyon megtetszett. Dani leült a Karival játszani, ahol Kari úgy ahogy gyakorolta a Spanyolát, a Dani pedig átvette a Kari felmagyarosított, megfurázott Spanyolát. Amikor már ideje volt hazamenni, Dani megkérte az Atit, hogy maradhasson, majd amint engedélyt kapott egyből leült megint a Karival játszani. Anyuval csak csodálkoztunk, hogyan tudják ezek ketten megérteni egymást. Dani szüntelenül hadarja a Spanyolt, esélyt se add a magyarnak, és Kari valahogy próbál valami értelmet kihalászni az egészből. Egyszer azt hallom, hogy a Dani hadar valamit és a Kari szól neki spanyolul

- Dani! Nem értem! (már mint, hogy mit mond a Dani.)

Erre a Dani azt válaszolja szintén spanyolul:

- De én igen!

Hehehehehe! Ez vicces volt! ^_^ Egyébként egész idő alatt Dani nagyon szépen viselkedett. Már összebarátkozott a Karival, haverok, és szerintem nagyon megviselte őt tegnap, hogy a Kari már ma hazarepült.

Szombat este, közben, úgy döntöttük, hogy pizzát csinálunk. Elővettem egy régi könyvet és megkelesztettük a tésztát. Maga a recept nem nehéz. Kell hozzá 30 dkg liszt, 30g élesztő, egy kanál olaj, egy pohár langyos víz és só. Összekeverjük az élesztőt és a vizet. A víznek langyosnak kell lennie, mert ha meleg megöli az élesztőt, de ha hideg akkor is. Ezt fel kell futtatni, amit azt jelenti, hogy hagyni kell felhabosodni és felemelkedni. Segít, ha keverünk bele egy kis cukrot, mondjuk egy harmad kis kanál cukrot 30 g élesztőre. Lehet azt csinálni, hogy ekkor átöntjük a felfuttatott élesztőt egy keverő tálba, majd lassan hozzáadjuk a lisztet és a sót, majd az olajat. a tésztának puhának, lágynak kell lennie. Bemelegítjük a tűzhelyt, majd egy törlő ronggyal letakarjuk a tált a tésztával és közel tesszük a meleghez. Ha tél van akkor, rátehetjük a letakart tált a fűtőtestre. Ez nem süti meg a tésztát de segíti a kelesztést. Amikor szép nagyra dagad, kiolajozunk egy pizza formát, majd olajozott kézzel ki nyújtjuk. Igyekezzünk, hogy jó vékony legyen. Felhasználhatjuk csak a tészta felét, a többit másnapra és eltehetjük. Ezt megint letakarjuk egy kicsit és hagyjuk kelni még 5-10 percig, majd paradicsom szósszal megkenjük, orégano-val kicsit megszórni, husikákkal és egyéb finomsággal megrakni, majd sajttal letakarni. Sütőbe tesszük és közepes lángon sütjük10-20 percig, vastagságtól függően.

Mi megraktuk sajttal, pepperonival, szalámival és genoa szalámival, majd söröcskével, Snirnoff Ice-szal ettük meg. Vasárnap megint pizzát csináltunk, de Kari lángost is csinált, ami mindenkinek ízlett, és ami finomabb lett mint a pizza. Tud főzni ez a Kari! ^_^

Kellemes volt, és finom. És nyugis. Bepakoltunk, méregettük a Kari bőröndjét, pakolgattuk a cuccokat, egyebek közt a faragott tollat, amit a Kari most elcsaklizott tőlem. Igen, Kari elcsaklizta faragott, szép tollamat. Remélem nem történik vele semmi.

Ma már hétfő van, Kari hazarepült és vissza térünk a szokásos dolgainkra. Karinak el kell intéznie a költöztetésünket Óbudára, cuccainkat átvinni Palotáról. Nekem még vergődnöm kell a szakdolgozat témával és a hitelekkel. Még munka van, de egyre jobban közeledik az a nap amikor véglegesen haza megyek. :-)

Karib!

2011-05-02T20:11:00.000+02:00

Hétvégén, ahogy előbb leírtam, lementünk Karival, kocsival a Karibi tengerpartra. Egyszerűen gyönyörű volt! Kék tenger, átlátszó vizek telis-tele élettel, lágy és langyos vizekkel amik vagy úgy habzanak, mintha szénsavasak lennének. Lágy, selymes homok terült el végig a parton, bizonyos helyeken fekete, finom, bársonyos a vulkáni ásványoknak köszönhetően. Ha az ember már belekerül a vízbe, akkor alig akarja elhagyni. Annyira fincsi és nyugodt! De főleg olyan kevés ember van (vagy volt amikor a Karival ott voltunk), hogy az ember nagyon is otthon érzi magát egy hamar. Körbe, körbe közben, dús növényzet van mindenhol. Magas fák telis-tele líkenekkel, pálma fák, bambusz és mindenféle olyan bokrokkal, növényekkel amiket nehéz leírni, megmagyarázni, vagy amiknek még mindig nem találtunk szól, vagy nevelt.

Az utat kora reggel kezdtük, de nem olyan korán, mint eleinte terveztük. Mivel nem voltam benne biztos, hogy majd hol kell lefordulni az útról, hogy a híres 32-es útra térjünk, ami elvisz Limón megyébe (ezt az utat is úgy fedeztem fel, hogy felléptem a Google Maps-ra és ott kerestem fel. Máskülönben itt Braulio Carrillo útnak, vagy Zurquí útnak hívják!), gondoltam jobb, ha minél előbb elindulunk, hátha tévedünk és vissza kell valahol fordulni. A végén nem is tévedtünk el, szépen megtaláltuk az utat és hegyek között elvezettünk a Karib felé. Oké, a Kari vezetett, valamennyire szerpentínos volt az út, majd Kari elkezdett nyavajogni, hogy minden más vezető majom és marha, és lassú és egyebek. A végén, már nem is volt kedvem elkérni a saját kocsimat vezetésre, nehogy most azért kezdjen el nyavajogni, hogy miért megyek lassan.Hát igen, Kari egy elég agresszív, senkivel-sem-elégedett, mindenkibe-belekötős vezetőnek nyilvánosult hosszabb utakon. Ki hitte volna, ugye? De ez van.

Szokás szerint (legalábbis a Costa Ricai szokás szerint) útközben megálltunk egy picike kis - hogy is mondjam? - megálló/kajálda szerűségnél, nagyon szegényes és egyszerű, ahol megreggeliztünk. Gallo pinto Karinak és mangó üdítő, sült sajt és kézzel, helyben készített tortilla aguadulce-vel (forró tejben vagy forró vízben oldott nem kifinomított cukornád cukor) nekem. Kellemes volt a hangulat, nyílt és nagyon egyszerű és tiszta. Eszembe jutottak a nemrégiben felfedezett - vagy lebukott? - helyzetek, ahol híres, méregdrága éttermeket a főváros közepében azért csuktak be, mert annyira koszos és egészségtelen volt a konyhájuk, hogy több ember bele is betegedett, a tulajdonos pedig csak valamilyen vírus járványra fogta. Hogy lehet, hogy egy ilyen picike, szerény kis hely jobban tudjon ügyelni a tisztaságra, mint egy "előkelő", drága, menő hely? Itt egy picit elidőztünk, pihentünk, majd mentünk tovább.

Egész idő alatt kihasználtuk a technológia szépségét, és amennyire lehetséges volt, a Google Maps segítségével néztük merre kell menni. Limónban egy picit eltévedtünk, főleg azért, mert nem ismerem a város (persze, mert nem ott élek!), de kérdezgetve könnyen rátaláltunk az útra (Google Maps nem mutatja merre van az adott út iránya, tehát véletlenül ellenkező irányba lehetne fordulni, mint ami megengedett). Limónból lekanyarodtunk egy rövid megállás után, Puerto Viejo felé, a Karib egyik legszebb része felé, ahol igazán elképesztő partok vannak, köztük az egyik kedvencemmel, ahol a homok fekete. Az út nem volt egyszerű, mivel nagyon rossz állapotban volt, de kevés volt rajta a kocsi. A szállásunk megtalálása is egy kis kaland volt, de egy kis vezetés után rátaláltunk. Egy kellemes fából épült hely volt nagyon gusztusosan felépítve ami egy Spanyolhoz tartozott, addig a napig, ugyanis épp eladta egy Amerikai fiatal párnak. Kihirdetett eladási ára US$220.000,- volt, de ki tudja a végén mennyiért adta el.

A szobák picik de nagyon kellemesek voltak, gyönyörűen berendezve, minden szép és funkcionális. Kihasználva a helyet talált egy olyan jó megoldást a szekrényre, ami egyszerűen zseniális és gyönyörű volt. Alapvetően egy pultnak felszerelt deszka volt az ajtó mellett ami a kis keskeny fürdőszoba egyik oldalától a másikig ment - totál kihasználva, hogy keskeny és egy 20-25 cm helyecske maradt volna az ajtó és a fal között - fölötte pedig egy rúd és rajta fogasok (vállfák). Ki gondolt volna ilyenre? És voilà ! nem is kell egy nagy beruházás, csak egy maradék deszka és egy rúd. ^_^ A pici hely a szobában sem jelentett nagyobb gondot, mivel volt egy kellemes terasz ahova le lehetett ülni olvasgatni miközben egy picike kútból csordogált a víz, a madarak pedig komolyan ott röpködtek a levelek és fák között.

Karival felkutattunk, talán három különböző partot, mindegyik más volt, mindegyik egyedi volt. Volt ahol a Kari töménytelen halakat látott, volt ahol alig látott valamit. Én nem ezeket néztem, persze, én csak a vízben gyönyörködtem. ^_^ Imádni való ez a hely. Az Amerikai fiatal pár akik megvették a szállót (egyébként inkább Lodge mint szálló, ugyanis csak négy szobája volt, nem volt étterem se bár, se medence) mondták, hogy az volt az álmuk, hogy letudjanak jönni a Karibra élni. Érdekesen voltak ezek az Amerikaiak, talán túl fiatalok, talán... nem tudom. Túl sok álmot véltem látni szemükben, kevés realitást, de aztán ahogy elmagyaráztak, hogy majd hogy akarnak változtatni a helyen... ja, két kis butuska szőke a láthatáron. Nem az összhang, hanem a modern, szennyező kényelem járt a fejükben. Hamarosan tervezik leépíteni a kellemes, egyedi mediterrán-karibi jelleget, a kellemes, természetbe nyúló érzést, hogy valami otromba, nagy méretű, Hawaii stílusú rémséget faragjanak. Izgatva kérdezgették tőlem mint gondolok a helyről, mint akinek muszáj a többiek elismerését megnyerni. Ez lesz a helynek az átka.

Elbeszélgettünk erről, a Karival, és ő is egyetértett benne, hogy otrombaságra készülnek.

Puerto Viejo tele van amerikaiakkal, külföldiekkel, addig a pontig, míg több helyen szinte csak angolul lehet megszólalni. Elgondolkodtam, hogy talán ezért tetszik ez a hely ennyire Alenak: olyan mint külföldre menni, de nem kerül annyiba.

Karibról, Karinak megtetszett, tehát remélhetőleg még jönni fogunk, de legközelebbi alkalommal én is vezetni fogok, hogy legalább az út egyik részében ne keljen a Kari morgását hallani. Majd mondom neki: "Nézd a növényeket!" ^_^

(*) Sokkal több kép van, és ezeket fel is tettem a Facebook oldalamra, és az iwiw-re. ^_^

Hétvégi Tervek

2011-04-30T03:07:00.000+02:00

Karinak már csak egy hete, két hétvége marad a Costa Ricai ez alkalmi ittlétéből. Csak most hétfőn kezdi el majd a spanyol órát (amit az első hétfőtől kezdve elkezdhetett volna) és érdekes lesz megnézni hogy reagál rá. Persze, ez azt is jelenti, hogy csak egy hetet fog tanulni, de már csak ennyi ideje maradt ez alkalommal. Szintén csak egy hetem van kocsi gyakorlásból, tehát egy hét még gyakorlat Karival és utána magamra maradok!! :-S Ilyenkor emlékszem Laura barátnőmre és arra gondolok, hogy ha ő is tud, én is tudok. (Persze, Laurának automatikus kocsija van, nekem váltós, de nem ez a pláné.)

Közben most, ezen az utolsó előtti hétvégén Kari végre meg fogja ismerni a Karibi tengert. A Patty, rice-n-bean földje, mind kaják amiket Kari nagyon szeret. Itt lemegyünk az egyik legszebb partra, Puerto Viejo, ahol majd megszállunk egy hangulatos lodge-ban, Physis Lodge. Ezekről majd rengeteg képet csinálunk és majd felteszem, hogy láthassátok itt is és a Facebook-on. Talán az iwiw-re is!! ^_^

Ja, ha tudni szeretnétek, igen, Kari megpróbált meglocsolni, de nemet mondtam és nem locsolt meg. ^_^ Azért kapot csoki tojást ^_^.

2011-04-24T16:12:00.000+02:00

Vége a Szent Hétnek, és már mennem kell dolgozni holnap. Holnap Magyarországon Húsvét lesz, locsolással és ünnepnappal, de nekünk itt már nem ünnep, ugyanis mi egy egész héten keresztül ünnepeltünk. A program holnapra koránkelés, munka, négy különböző projekttel dolgozni, megnézni megérkezett-e a Kari első Amazon.com-os rendelése, feladni egypár képeslapot, belekezdeni egypár levélbe, beszélni a Miléval a szakdolgozatról, dolgozni a szakdolgozat összefoglalásán és a slideshow-on amit készíteni kell, majd elmenni a fogorvoshoz, gyakorolni egy picit a vezetést, ha a Kari csomagja megjött, elmenni érte, és hazajönni pihenni.

Vége a pihenésnek, a meditálásnak, kezdődik megint a munka.

Milyen Volt Panama Város

2011-04-23T23:40:00.000+02:00

Tegnap jöttünk vissza Karival Panamából sok érdekes megfigyeléssel, amikből most egypárat megosztok a nagy közösséggel, aki ezt a blogot olvassa (igen, mind a NÉGY emberrel ^_^). Kezdjük csak azzal, hogy nem voltunk ott sokáig, csak három éjszakát, ami alapvetően csak két teljes napot hagyott a kutatásra és mindenféle turistáskodó kirándulásra. Én voltam ott vagy 11-12 évvel ezelőtt, de a körülmények mások, amiért, hát az amire emlékeztem nem volt elég jó, hogy akármit is kezdhessünk vele, tehát alapvetően ketten voltunk ott akik nem tudtunk sokat a városról, se arról, hogy hogyan menjünk egy helyről a másikra. Segít, persze, hogy Panama Város nem olyan veszélyes biztonsági szempontból, mint Costa Rica, de nem segít, hogy minden vörös lámpánál van legalább egy darab Fast&Furious taxis aki 80+ Kmph sebességgel suhan el, legyen már az zebrán ember vagy nem.

Panama Város a Csendes Óceánra néz. Szépen ki van építve mindenféle magas égkarcolóval, köztük egypár érdekes formájú, mint egy csavar formájú égkarcoló, és egy vitorla formájú épület a part mellett - de komolyan, a part mellett! - ami a híres milliomos, Donald Trump-hoz tartozik. Közben itt-ott több szegényebb kis épület van, alacsony és szemmel láthatóan lerobbant. Van egypár nagyon gazdag város rész, de igazán gazdag város rész, mint az úgy nevezett Balboa, ahol régen az Amerikaiak laktak, akik a Csatornával dolgoztak, és amit most a Panamai Állam vett át, és ahol különböző állami intézmények vannak, de ahol szintén egypár gazdagabb rétegű ember is lakik. (Úgy kell mondani? Hát a gazdagabb réteghez tartozóak, na.) Amikor mentünk a hotelunkba, a vezető néni megfigyelte, hogy a gazdag zsidó emberek, például, ott mennek át ahol kedvük tartja az utcán, és a rendőrök meg is állítják a forgalmat. Ezt láttunk is. Itt is vannak gazdag emberek, és nagyon gazdagok, is, de azokat is ugyanúgy gázolja el a hülye vezető, mint a szegényebb embert. (Már előfordult olyan is, hogy a Pénzügy Minisztert (épp azt aki tanárom volt az egyetemen), vagy volt elnököt megállították az utcán és elrabolták a kocsiját. Itt egyenjogúság van a rablások és egyéb bűntett áldozatesésben. Ez lenne az igazi "demokrácia"?)

Karival alapvetően taxival mentünk ide-oda. Ez már egymagában érdekes volt, mert egyetlen egy olyan taxit nem találtunk amibe óra lett volna. Az ember először megállapodott az emberkével, hogy mennyiért viszi, és ennyiért vitte. Persze, közben az emberek az utcán igyekeznek lelegyinteni a taxikat - még ha már van benne ember is! - és ordibálják, hogy merre mennek. Ha útba esik, a taxi felveszi őket is és viszi! Mi voltunk úgy, hogy beült hozzánk egy gyerek, és voltunk úgy is, hogy beültünk egy taxiba amiben már volt utas. A buszok is valahogy úgy működnek - tudomásom szerint. Nincs egy adott, központilag megadott ár, csak csupa saccolás és alkudozás.

Voltunk a Flamenco Szigeten, ami egy turizmusnak szentelt sziget, egy háromból ami egy kis csücsökből kiáll és amiket egy út köt össze. Azért turizmusnak szentelt, mert ott vásárolni lehet. Nincs ott semmi, csak Duty Free boltok és Yachtok. Komolyan nincs ott semmi más az ég adta egy világon. Persze, ott vettünk négy képeslapot (amit majd arra használtam fel, hogy írjak a levelező barátnőimnek magyarázatot arról, hogy miért nem válaszoltam még leveleikre), egy tollat (ez a Karinak kellett) és L'Occitaine krémeket, alapvetően azért, mert ott fele annyiért tudtam megszerezni, mint itt. ^_^

Aztán elmentünk megnézni a Panamai Csatornát, és ennek egy turisztikai ponton, aminek az a neve, hogy Miraflores (Virágnéző). Ott a Csatorna egyik ilyen medence szerűsége van, ahova beterelnek egy hajót és vagy felengedik, vagy leengedik vízzel a következő szintig. (A Panamai Csatorna nem ugyan olyan magas mindenhol, amiért van három ponton is ilyen medence szerűség - angolul a neve "lock" - amibe lassan beterelik a hajókat egyenként huzigálva négy kis vonattal. Amint benne van a medencébe, ennek a medencének a két végén ajtó van, és vagy kiengedik belőle a vizet, ha az az irány amerre a hajó megy alacsonyabban van, vagy töltenek bele több vizet, ha magasabban van. Amikor a víz eléri a megfelelő szintet, elől kinyitják az ajtókat és kiengedik a hajót, bezárják az ajtót és vissza engedik a vizet az előző szintig a következő hajónak. Állítólag a Csatorna közepén 250 méterre van a tenger szintjétől, ezért kellenek ezek a medencék.) Miraflores-nél persze fizetni kellett a belépőt, de két lehetőség volt: $5,-ért felmehettünk a kinézőre, $8,-ért mehettünk a múzeumba, a színházba és egyéb helyre. Mi, persze, kifizettük a teljes jegyet, de megjegyeztem, hogy valaki akit a Kari meg én ismerünk, csak a szimplát fizették volna ki, mert sajnálták volna a pénzt a múzeumtól. (Egy bizonyos barátnőm és családja, ühüm...)

A múzeum nagyon szép volt, egy pici történelemmel, egy rész a természetről, ahol rengeteg kérdésem támadt, mint közgazdász és mint környezetvédő. Aztán volt egy részleg ahol a csatorna működését mutatták és egy hajó vezető kabinja volt, ahol a Kari eljátszogatott. Volt egy másik rész gazdasági adatokról ami nem volt annyira tüzetes, mint szerettem volna. A színházban megnéztünk egy videót angolul a Csatorna történetéről. A végén egy kicsit érdekes volt, mert nagyon úgy tűnt nekem, hogy el akartak egy ötletet adni, hogy a tervezett bővítés ami 2014-ben lesz kész, nem olyan jó, mint amilyennek mutatni akarják. Ezt érdemes lesz majd felkutatni.

Egyébként voltunk több bevásárló központban, ahol volt méregdrága, Krőzusnak tervezett ahol egy Columbia nadrág $85,-ba került, és olyan is ahol halomra lehetett $3,99-ért pólókat és galléros pólókat venni. Itt a Kari úgy felvásárolt, mintha akkor látott volna életében először ruhát.

Voltunk aztán a Régi Város Részben (Casco Antiguo), ami igen szép volt, de egybe kevert rettenetes szegénységet és romantikus régies, koloniális elemeket. Ott található a Francia Követség, és nem messze tőle szakadt ajtók mögött élnek szegény emberek, hatalmas nagy szemét dombok és ketreng közepette. Itt található egy picike, gyönyörű park amiben a franciák emlékére és dicsőségére emeltek szobrokat (a Franciák kezdték el a csatorna építését a XIX. században). Apró sétányok, kilátás a Csendes Óceánra, mindenféle szépség van annak, akinek lelke együtt tud érezni a Latin Amerikai koloniális idejének különleges romantikájára, amikor a függetlenség arany volt, és az újszülött, független államok formálása nem egy hatalmas, félelmetes feladat volt, hanem egy megvalósult álom amiben mindenki örömmel és büszkeséggel vett részt.

Érdekes város, érdekes szokások és érdekes emberek. Egy az biztos, nehéz egy szempontból megállapítani, hogy fejlődtek-e vagy sem (a Costa Ricaiakhoz képest), szerintem azok, de a fejlődésük nem vette el tőlük szokásaikat. ^_^ És ez dicséretre méltó. Magyarország is tanulhatna tőlük.

Kis Kirruccánás a Szabi Kellős Közepében

2011-04-19T23:26:00.000+02:00

"Bienvenidos a Panamá". Ezzel fogadtak ma délelőtt a Tocumen Panamai reptéren. Igen, elmentünk Panamába - amit már tudtatok - és most itt is vagyunk. Érdekes volt az egész, nem mondom, egy nehézkés web check in-nel a Copa Airlines oldalán (mert, hogy nem csak úgy lehet check in-olni, hanem fel kell iratkozni a rendszerre, majd úgy check in-olni), majd elintézni a transzfert a reptértől a hotelig. Ehhez fel kellett keresni a hotel telefonszámát, ami nem volt azon az oldalon ahol lefoglaltam a hotelt - és egyébként észrevettem, hogy sok minden amit az az oldal mondott, nem is úgy van, mint például, a transzfer nem ingyen van, ahogy az oldal kijelentette - és kiderült, hogy US$11,- ba kerül per fő (a taxi egyébként US$28,-t kér), de a végén ez is meglett. Reggel keltünk, Apu kivitt minket a reptérre, ahol élveztük a Web Check In jóságát: nem kellett sort állni - illetve, nem a nagy sort - és mivel nem volt feladandó poggyász, egyből mentünk is be a váró termekhez. Sajna már nincs olyan kártyánk amivel lemehettünk volna a VIP-be, és igazán sajnáltam, az alkoholos italok lehetőségének megszüntetését. A Kari még kérdezi minek a VIP. Ja, a rendesbe van Burger King, Papa John's (pizza) és két aszalt sütis hely. A VIP-nél van sushi, alkohol és nem tudom mi más.

A teremben megnéztünk egypár boltot, és találtunk egy olyan faragott tollat, mint amit a Kari akar magának, csak nem olyan nagy, mint az enyém és nincs olyan hordó formájú tartója, mint az enyém. (A Kari, őszintén, az én tollamat akarja.) És ennek a tetején US$13,50-be kerül. Én kerestem Sookie-ba egy díszt, és találtam egypár álomfogót, de őszintén drágálltam az árát. Lehet, hogy majd itt szerzek valamit, vagy ha nem otthon a fura boltba, vagy a boszi boltba.

Panamába, HATALMAS sorba kellett állnunk a vámnál, ahol egy buta nő - annak ellenére, hogy COSTA RICA-i útlevelem van, fennakadt azon, hogy Magyarországon születtem, és megkeresett egy listán (ellenőrizni való országok listája), ahol többször is végignézte az Afrikai és Ázsiai országokat, Magyarországot keresve. Mit gondolt? És egyébként, is, az útlevelem Costa Ricai, nem kell rajta semmit nézni! Aztán amikor kikerültünk a transzfer néni ép elment, és úgy kellett a reptéri munkásokkal felhívni a hotelt, hogy küldjék vissza az asszonyt. Itt a gyerekek rendkívül készségesek voltak, maguktól hívták fel a hotelt. :-D Várni kellett a nénire olyan... 45 percet talán? Kellemes volt az út a hotelig. A hotelban érdekes dolog történt: nem volt meg a lefoglalásunk. Igazán nem is izgattam magam, ugyanis tudtam, hogy a szállás pénze le lett vonva a számlámról, tehát a hotelnek rohannia kellett ezt elintézni. Közben Karival felmentünk a tetőre (a legmagasabb emeletre, ami félig a tetőre nyílik) ahol egy picike étteremben ettünk egy picit és ahol Kari megkóstolta az egyik helyi italt: Seco Herrero, egy rum szerűség. Másfél órával utána lementünk és minden rendeződve lett. Kellett is, másképp, hogyan tudtak volna transzfert küldeni? Nem logikus. :-D Szerintem a csaj nem is tudja hogyan működik a gép. :D

Ez az első nap, még nem láttunk semmit, de majd fogunk :-D

Picike Szabink Megtervezése

2011-04-12T19:42:00.000+02:00

Ez nem jött össze valami könnyen, de végre, talán egy órája, az utolsó click le lett klikkelve, a jegyek Interneten megvásárolva (egyenesen a légitarsaságtól!), a szálló lefoglalva (ez majd érdekes lesz amikor odaérünk!), a nap és a hely leszögezve: megyünk Karival Panama Városba!

Nem volt egy könnyű ügy mivel, eleinte Santo Domingo, Dominikai Köztarsaságról volt szó, ami nem jött össze könnyen, de volt szó szinten Guatemaláról, (Guatemala, Guatemala), Hondurasról (San Pedro Sula, Honduras), és kedvelteimről: Caracas, Venezuela és Cartagena, Colombia. Kari nem akart se Venezuelába menni, se Colombiába az egész politikai légkör miatt, és pedig nem szívesen mentem volta Guatemalába vagy Hondurasba ugyanazért, plusz az egész kábítószeres és cartel ügyek miatt. Dominikai Köztársaság (olyan fura azt írni, hogy Dominikai Köztársaság! Nekem ez República Dominicana!) jó lett volna, szép hely, Karib tenger és egyebek, de hol ott a jegy olcsó volt, a szállás felmérhetetlenül drága volt. Ráadásul Santo Domingóban nem lehet igazán kimenni a tengerpartra, azt inkább Punta Cana-ban lehet, de oda a jegy kb annyi mint Magyarországig. Tehát ja, nem. Így hát maradt Panama.

Eleinte kocsival mentünk volna, de az nem akart összejönni, mert először is én nem ismerem az utat (igen, délre kell menni, de merre? Nem hiszem, hogy csak megyek dél felé és elérek Panama Városba!), ráadásul egy jó ideig kellett volna utaznunk, Sookie-ban, aki fekete és nincs légkondija... a száraz időszak kellős közepén.... és talán el kezd zuhogni a szerpentínos, szűk utakon fel Costa Rica legmagasabb helyein keresztül, ahol köd is van, és ahol az egyik hegy neve és "Halál Hegy". Ja, igen, nem én. Kari mehet, de előbb kötünk fejére egy HATALMAS biztosítást.

Alix barátnőm javasolta, hogy menjünk turmixgéppel (amivel Karival mentünk Tamarindóra), és annak ellenére, hogy nem vagyunk hívek az ilyen pici repülő kannáknak, felkerestem, de nem tudom Alix honnan veszi, hogy egy országon-belüli járat mehet országon kívül is, mert nem volt. De nem baj, nem az a fontos, az a fontos, hogy végre megvan, Kari kap majd még egy pecsétet az útlevelébe (én is egyet a Costa Ricai útlevelembe, amiben nincs is más pecsét, mint a Costa Ricai pecsét, mert hazafele mindig rögtön kicserélem a magyar útlevelembe, és ebbe senki se pecsétel), és MEGINT a Csendes Óceánt látja majd. Oké, most, hogy van kocsim, le fogom vinni valahogy, a hétvégén Limón-ba, hogy lásson egy kis Karib Tengert is, mert kezd nem helyesnek lenni, hogy ennyiszer jött, szereti a karibi kaját de nem volt a Karib Tengernél. Még ha csak egy napra, de le fogunk menni.

Terveink nincsenek jelenleg azzal kapcsolatban, hogy mit nézünk meg, de tuti elmegyünk a Panamai Csatornához, megnézzük a tengerpartot, a boltokat és ha jól emlékszem volt egypár nevezetes régi épület is, amit jó lennem megnézni. Meg akarunk majd nézni egypár háztartási cuccot (kisebb cuccot!) amit talán jobb lenne Panamában megvenni, mint otthon, vagy itthon, mivel az elektromos cuccok Panamában általában olcsóbbak, tehát ezeket is feltekintjük. ^_^ Kell már ilyeneken is gondolkodni.

Ezzel kapcsolatban, jut eszembe, hogy a múltkor beszélgettem a Karival arról, hogy az az érzésem, hogy Magyarországon a legtöbb házban nincsenek számomra alapvető háztartási cuccok, mint turmixgép, keverő vagy pirítós-izé (toaster). Ez egy olyan fura magyar dolog, mint a konyha elhelyezése a ház elején (vagy mindig közvetlen a bejárátnál, amikor nekem az a normális, hogy a ház végében legyen, és a szalon vagy nappali legyen az első szoba), a külön fürdőszoba-WC, vagy a mosó szoba nem létezése (helyette mindenki a fürdőszobában mossa a ruháját). Vagy a nagy, ronda, sötét fából készült, büdös szekrény amibe ruhákat aprítanak, és a nappaliba teszik. Nem hallottak otthon a beépített szekrényről? Ja igen, és a walk-in-closet egy ismeretlen fogalom. Komolyan mondom, ahogy ezeket nézem, az a gondolatom támad, hogy a magyarok még mindig nem szálltak le a lóról, és nem tudják milyen a civilizált, letelepült élet. A ronda fa szekrénnyel kapcsolatban, és a lakással egyáltalán, olyan röhejes, hogy "nem festik be a falakat sötét színekre, mert az kicsinyíti a szobát", de beletesznek egy ügyetlen, hatalmas, ronda, SÖTÉT szörnyeteget, ami komolyan besötétíti, rondítja és kicsinyítja a szobát, de a falakat fehéren hagyják, hogy "világos és tágasabb legyen". Valaki adjon nekik HGTV-t. (Home&Garden TV)

Azt hiszem idáig az egyetlen rendes, normális házakat amiket láttam Magyarországon a nagynénémé és a Marcsi mamáé. Azok, olyan rendesen, civilizáltan vannak elrendezve, és szépek. Van remény. ^_^

Kövek, Kristályok

2011-04-06T23:32:00.001+02:00

Volt szerencsém tegnap, hogy meghívtak egy gyűlésre ami nem ebben a kellemetlen épületben volt, hanem máshol, a főváros közepében. Mivel délután volt, és most megtiltották a taxikat (ami egy bizonyos munkatársamnak nagyon nem esett jól, mivel taxi gyanánt elég rendes mennyiségeket írt le) kénytelen voltam saját lehetőségeim szerint elmenni az adott helyre, ami persze, azt jelenti, hogy busszal mentem. Mivel busszal mentem, kénytelen voltam jóval korábban elindulni, főleg azért, mert az óra miatt, bent a főváros központjában voltam kénytelen ebédelni. (Jaj, de megszenvedek én mindent!) Így hát elindultam, és kihasználtam az alkalmat, hogy japán kaját egyek egy másik sushi helytől (kezdem megunni az ittenit), majd útba ejtettem egy boltot ami egy kicsit kellemetlen helyen van, de ami mindig felkeltette a figyelmemet a sok ezoterikus és boszorkányos cucca miatt. A bolt mindig tetszett és már vásároltam is ott egypár dolgot. Sok érdekes cucc van ott amit alig lehet máshol találni és igen olcsó áron lehet mindenféle kis kellemes kövecskéket és kristályokat venni. (Persze nem smaragdot, de olyanokat, mint kvarc, ónix, jáde, lapislazuli és ilyenek.)

Bementem, kutatgattam a dolgokat - most sokkal kevesebb volt mint régen, és vettem három pici kövecskét (egy ametiszt és két jádét) rettentően kevés pénzért. (Nem voltak más kövecskék, ezért nem vettem még, pedig tetszett egypár ékszer tigris szemmel, és valahogy egy ideje szeretnék malachitot szerezni.) Onnan gyűlésre mentem - időben ott is voltam - ami nagyon szépen sikerült, majd hazamentem. Hazafele gyakoroltam vezetni a Karival, ami nagyon jól ment (yay!! ^_^), majd otthon nekiálltam megtisztítani a kövecskéket, kihasználva, hogy most növésben van a hold. Hogy Kari nem ijedjen meg - nem mintha sikerült volna - szóltam neki, hogy valami furát fogok csinálni. (Oké, azt a szót mondtam, hogy "boszorkánykodni", de ez csak technicizmus.)

Érzésem szerint - és valamennyi alap tudásommal - készítettem egy pici helyet a padlón ahol fekete kendőre tettem egy üveg tálat vízzel, egy gyertyát, illatos égetőt (sandalwood), egypár kis friss menta leveleket, fémet és sót, majd koncentráltam arra, hogy megtöltsem a vizet jó energiával, szép gondolatokkal, jó érzelmekkel, és ebben megforgattam a kis üveget amibe majd a köveket teszem, és beletettem a köveket. Kari nagyon csöndbe volt egész idő alatt és szerintem egy picit... talán... kényelmetlenül érezhette magát.

Ja, ezt is meg kell magyaráznom.

Nem tudom tudja-e mindenki, de a kristályok - amik tudnak segíteni az embereknek, helyere tudják állítani az energiájukat - nem csak energiát bocsátanak ki, hanem olyanok, mint pici energia szivacsok, amiket az ember jobb ha megtisztít és újra tölt mielőtt elkezdi őket használni, legyen az a használat akármi is: dísz, ékszer, rituális, stb. Amikor az ember ajándékba kapja vagy megveszi, nem tudja kinek a kezében fordultak meg, és sajnos sok ember és hely van a világon ahonnan káros energia sugárzik, tehát úgy ahogy nem veszünk fel egy bugyit frissen a boltból, úgy a kristályokat és köveket jobb előtte egy picit megtisztítani. Hogy hogyan kell ezt csinálni, hát nem nehéz, de idő kell hozzá. Attól is függ, hogy az ember miben hisz, és milyen eljárásokat ismer.

Hogy miért fontos az, hogy az ember miben hisz, azért van, mert az ember hite, az ember bizalma, az ember önbizalma erősíti az ember energiáját. Igen bizony. Magyarázom is. Bizonyára mindenki emlékszik olyan alap dolgokra mint amikor megtanul valamit csinálni: biciklizni, vezetni, horgolni, főzni... vagy amikor a gyerekek megtanulnak járni. Eleinte nehezen megy, mert igazán nem vagyunk biztosak abban, hogy ezt vagy azt igenis úgy kell csinálni vagy nem. Ha megfigyelitek, az érzés olyan mint egy belső "remegés" a szokásos "erős, egyenletes áram" vagy "folyás"-hoz képest. Na, ez a dolog az emberi energia. Ez az energia nem mindig ugyanolyan, és változik aszerint, hogy mit érzünk. Ezért se jó sokat haragudni, vagy magunkban tartani a mindenféle negatív gondolatokat, mert akkor rossz energia kering bennünk.

A kövecskéket és kristályokat jobb jó energiával megtölteni, hogy amikor kicsit rosszul érezzük magunkat, vagy bizalmatlannak, akkor kezünkbe vehessük és átvehessünk egy picit a jó energiájukból. Tudomásom szerint a belé töltött energia nem fogy ki, vagy legalább nem egyhamar, tehát nem tudok arról, hogy ezeket időről időre tisztogatni, és újratölteni keljen.

A pogány és új pogány vallásokban, ahogy a kristályok gyakran kerülnek többféle rituálisba, sok tisztító forma van, mint tiszta vízbe hagyni egész éjjel, sóban vagy sós vízben hagyni éjjel, holdfényben hagyni teli holdtól új holdig, földbe temetni egy napról a másikba... Alapvetően arról van szó, hogy az adott követ vagy kristályt az ember bemártja egy Alap Elembe: tűz (itt nem égetik el, de égetők közelében, vagy hamujában, füstjében hagyják), víz, föld, szél. A hold is sokat szokott szerepelni az energiája miatt.

Szerintem egy követ vagy kristályt úgy is meg lehet tisztítani, hogy az ember elviszi a templomba és megáldatja a pappal, elvégül is az áldás és rossztól tisztító, jóval megtöltő dolog. Én ez alkalommal nem áldattam meg a köveimet pappal, hanem itthon bemártottam a köveket az Alap elemekkel és koncentráltam arra, hogy csupa jó és kedves gondolat menjen beléjük.

Hogy mire használom őket? Csak arra, hogy ott legyenek, díszek legyenek, de minek tegyek a lakásunkba (^_^) rossz energiás díszeket, akármilyen szépek is, ha jó energiát is tudok beletenni? Ugye?

Hummus: Egy Eygszerű Recept

2011-04-04T16:00:00.003+02:00

HUMMUS

Összetevők:

4 deka megfőtt csicseriborsó (vagy egy nagy dobozzal!)

3 kanál szezám olaj (vagy oliva olaj)

(az előzőt ki lehet cserélni 1 deci olíva olajra és három kanál tahini-re. A tahini egy szezám magból készült krém.)

2-3 fokkhagyma fokk

1 citromnak a leve (kicsi-közepes citrom. Ha citromlé van, akkor egy evőkanál citromlé )

A csicseriborsót lehet, hogy nem nagyon ismerik Magyarországon. Anyu és Kari legalább nem tudták rátalálni a magyar nevére, és nekem is le kellett google-olonom, hogy ezt a bejegyzést meg tudjam írni. Angolul a neve chickpea, ami lefordítva azt jelenti, hogy csirke borsó, vagy csirke bogyó. Ezt a nevet a formája miatt kapja, mert olyanok ezek az borsók, mint pici csirke fejecskék. Egymagában nincs igazán jó ízük, vagy legalább nekem nem ízlenek. Olyan semmilyen, por ízűek. :-P ewwwwww! Sokan megszokták őket főzni hússal, csirkével, sertéssel. Ilyenkor a csicseriborsó beszívja az adott hús ízét, és nem olyan rémes. Közben a csicseriborsó fontos is az ember étkezésében, mivel magas fehérje tartalmú. Sajnos a fehérje csupa rosszízű cuccban van, mint a bab, a lencse és a csicseriborsó, amiért amint felbukkan az ember előtt valamilyen olyan formája ami finom, azt meg kell ragadni.

A hummus egy tipikus közel keleti étel, nagyon népszerű Törökországban, Görögországban, Libanonban ás Ciprus szigeten egyebek közt. Alapvetően egy krém amit pita kenyérre vagy egyéb lepényszerű kenyérre kennek. Nyugaton is közismert már, és sokan bulikon találják fel pita kenyér chips-ekkel. A falafel-be is szokás tenni, mint mártás. Maga a falafel is olyan finom, hogy az ember nem is veszi észre, hogy nincs is benne hús! Cseles, ugye? ^_^

Hogy hogyan kell a hummus-t elkészíteni, az igen egyszerű. Csak be kell dobni mindent a turmixgépbe, vagy a food processor-ba és addig turmixolni, aprítani míg az egész nem áll össze kenhető krémszerűvé. Nem muszáj, hogy teljesen sima legyen, de fontos, hogy ne legyen nagyon darabos. Az ember aztán úgy találja, hogy ki tesz egy picit (amennyit el akar fogyasztani) és önt rá egy kis olíva olajat majd megszórja piros paprikával. Mielőtt az ember szed belőle egy picit összekeveri és már fogyaszthatja is.

Ha bulira készültök, vagy vendég jön, lehet gyorsan egy ilyet keverni - az összetevők összeszedése a konyhában, citrom megmosása, félbevágása, kifacsarása, fokhagyma hámozása, megmosása... mind ha egy ember csinálja 10 és 5 perc alatt elkészíthető, 2-3 perc ha meghámozott fokhagyma fokokat tartasz a frizsiderben egy pici lezárt tálban, és citrom lét használsz - és ha nincs pita chips, semmi gond! Vágj pici kenyér szeleteket és tedd a sütőbe 3-5 percre - míg a hummus-t elkészíted - csak épp, hogy kiszáradjon (ezt a pita kényérrel is lehet, hogy chips-eket csinálj belőle!) és kész!

Karinak nem jött be a hummus, de másoknak lehet, hogy igen és igazán egy kellemes, egészséges és más étel/nassolnivaló amit tuti barátaid nem kóstoltak még, és ha igen, akkor kellemesen tudok őket meglepni. ^_^

Megérkezett a Kari

2011-04-01T18:24:00.000+02:00

Tegnap láttam a Kari megint január óta. A KOCSIMBAN jelent meg. Hát ja, valakinek vezetnie kell, de majd hamarosan szólok neki, hogy segítsen nekem gyakorolni a vezetést. Karim egy picit lefogyott, de ne aggódj Marcsi mama! Itt szépen felhízlaljuk ^_^. Közben nem tudom az én szemem romlik, vagy az eszem fogyatkozik, de amint láttam az volt az első benyomásom, hogy hű milyen csinos ez a Kari ember! Racionálisan tudom, hogy nem igaz, Kari egy átlag kinézetű ember, vagy egy átlag-alatti kinézetű ember, ha olyanokkal hasonlítjuk össze, mint Matt Bommer, White Collar-ból, de ahogy néztem és néztem, szép szőke haja, gyönyörű szép kék szeme, fehér bőre, olyan nagyon csinosnak láttam!! ^_^

Amint hazaértünk, persze HATALMAS nagy rendetlenséggel találkoztam. Kari beágyazott, igen, de olyan rémesen!! Aztán mindenhol ruha, újság, cucc... Kari egy hordozható rendetlenség. :-( Neki kellett állni rendet rakni, szekrénybe aprítani a ruhát, eltenni a bőröndöket, cipőket, helyet keresni a cuccoknak. Leültünk egy picit beszélgetni, de Kari annyira fáradt volt a rohanástól - rengeteg munkája volt mielőtt eljött - és maga az út sem volt valami jó. Szegénykém, de persze, megértem, végül is Lufthansával utazott, nem is Air France-szal, vagy legalább KLM-mel. Drága kis Karim még arra is panaszkodott, hogy mennyire rondák voltak a légi kísérők!! És a sört árulták. Tehát kényelmetlen a gép, fizetős a sör és csúnya a légi kísérő, ja, nem Air France. Repülésnél tudni kell valamit: a kényelem és a kellemes közérzet fontos ahhoz, hogy az ember jól tudjon utazni. Elementális, kedves Watson.

Tök jó volt már úgy beszélni a jövőről, hogy látjuk is. Most tényleg jövőre, kevesebb, mint egy éven belül - Marcsi mama, ott leszünk a cseresznye... szüretelésre?, és János papa, minden eséllyel ott leszünk, hogy megigyuk a mézes pálinkát, de mivel majd korlátlan ideig leszek Magyarországon és nem kell mindenkit meglátogatnom, akkor tuti ott is maradunk egy napról a másikra, hogy Kari is nyugodtan ihasson pálinkát. ^_^

Mivel már Palota nem aktuális (igen!!! nem lesz kutya!!!), akkor most Óbudán körül forognak a tervek. Kicsi lakás, sok minden már van benne, már csak azon kell gondolkodni, hogy hogyan használjuk ki a helyet. Részemről továbbra is színekben gondolkodom. Nem teszek le a dús barnáról, és valahogy próbálom a bútorok színét is beledolgozni. Ez érdekes lesz. Mindenesetre, Karinak le kell fényképeznie a lakást, hogy már itt elkezdhessek tervezgetni.

A Facebook-on keresztük nevetgéltünk a Sonjával, hogy talán okos lenne, ha vinnék innen szagtalan, gyorsan száradó festéket és tapéta ragasztó oldó szert amivel majd könnyebben tudjuk a régi papírt levakarni, és a lakást kifesteni. Őszintén továbbra sem fér a fejembe, hogy lehet az, hogy Magyarországon nem lehet egy pici lakást egy hétvége alatt kifesteni. Ezt nekem látni kell. Tök jó mar ilyenekről beszélni.

"Barátok"

2011-03-17T18:23:00.000+01:00

Sok, sok idő elteltével, tegnap végre találkoztam megint Livel és Frannal. Munka után találkoztunk egy mexikói étteremben. Ők ketten messzebb voltak, ugyanis a főváros kellős közepében dolgoznak, és később is jöttek ki a munkából, mint én (nem ismerek senkit, jelenlegi baráti körömből, aki olyan korán mehetne haza mint én), de mivel a szokásos kávézónk most az ő munkahelyük elnökének a kedvenc nem-hivatalos találkozó helye (ahol egyébként minden suskusos és ki nem mondható tárgyálnivaló tárgyaló helye), kénytelenek voltunk egy régi találkozó helyre vonulni.

Mivel ott voltak ketten - nem csak a Li, ahogy szokásos - alapvetően a munkahelyükről beszéltek, ahol Fran most a vezető tanács elnöke és Li továbbra is hol a hitel, hol a beszedő osztályban vergődik és huzigálja kapcsolatait, hogy ide vagy oda tologassák, kényelme szerint. Nem tudom Fran miatt volt-e, de ez alkalommal nem volt nagyon kellemes a találkozás. Jó volt hallani a bankról, a régi ismerősökről, és felidézni a múltat. Li, szokásához híven, most újabb gonosztevővel jött elő - ez alkalommal a rossz a Jenny, a Nelly, és Karla Miranda a jó - és beszélt róluk hosszan, hogy mit tesznek és mit nem.

Mivel Fran most egy fontos pozícióban van, gondoltam megkérem segítsen Alen, hogy végre legyen egy jól fizető, biztos munkája. Felhasználtam, hogy Ale azt mondta, hogy ismeri Frant, és megkérdeztem tőle tudna-e valami munkát találni neki a bankban. Fran eleinte nem emlékezett Alera, de aztán úgy tűnik, hogy mégis emlékezett és rengeteg rossz dolgot mondott róla. Felelőtlen, tudatlan ügyvédnek minősítette, aki nem képest a minimálisat megtenni és aki állítólag zsebre vágta az egyik ügyfél pénzét - amivel valamilyen illetékeket kellett volna kifizetni - ami folytán, persze nem is vihette végre az adott ügyet - valamit be kellett volna íratni valahova. Egy annyira hanyag, mocskos embert írt le nekem, hogy egyszerűen nem ismertem rá benne arra az Alera akit én ismerek.

Joséről is beszélt, mint egy ember aki gazdagabbnak tartja magát mit amilyen (és meglátszik rajta, mondja Fran, hogy nincs is pénze), tele tervekkel mindenféléről, messzi helyeken és egyebek. Ja, José-ről minden rosszat elhiszek, de ami nagyon rosszul esett az volt, amikor Fran azt mondta, hogy Ale "sokat beszél az emberekről és ezért nem szeretik sehol". És ők nem beszélnek szintén sokat az emberekről? Komolyan rosszul esett.

Ahogy beszéltünk erről, és igyekeztem valamennyire védeni az Alet, Li rámutatott valamire amit én tudtam, de nem akartam igazán úgy elismerni: Ale irigy. Ezért becsüli le az állami egyetemeket, az állami munkát, vagy a szocialista beállítottságú politikát. Igen, tudom, hogy ezért egy picit el van keseredve, úgy ahogy tudom, hogy valamilyen szinten bántja, hogy az Orosz sose látta őt szépnek, sose látta nőnek, engem viszont igen. Meredek butaság, és nagyon gyerekes, de ez Alén még érezhető.

Mindenesetre, most amit Fran és Li mondtak nagyon felkavart. Egyrészt nem bízok igazán Franba se Libe, mivel többször volt alkalmam tapasztalni, hogy szavaik nem bírnak mindig igazsággal. Ugyanakkor ugyanezt mondhatom Aleről, akinek szavai nem csak nem mindig igazak, de cselekedetei és döntései többször is cserben hagytak. Tehát, ha Li és Fran mondják az igazat, elveszteném Alét, mint legjobb barátnőmet. Ha nem, akkor többé nem beszélnék Livel és Frannal amiért így merték besározni legjobb barátnőm nevét. De ha félig van igazuk, akkor alapvetően mind a hárman cserben hagytak és eddig a napig tartott barátságunk.

Nehéz, nem? Jó, hogy nem csak ők vannak barátaim. ^_^

Tulajdonképpen, azt hiszem, hogy csak egy barátom van akinek elvesztését nem tudnám átélni: a Gyusziét. Tehát Gyuszi, örökre barátom leszel, vagy meggyűlik a bajod velem!! ^_^

Pods, Pods, Pods

2011-03-11T21:03:00.000+01:00

Miután elkezdtem kutatni a blog-sorozatomra, találkoztam egy boszorkánnyal a netten (illetve én találkoztam vele, blogjával, ő nem is tud rólam, ugyanis nem is kommentáltam! Rejtet személyiségű olvasó vagyok!), aki a Brook L. Stargazer varázsnevet hordja, és iPod Witch-ként található az iTunes boltban. Blogjáról már rengeteget írtam, habár lehet, hogy épp nem itt, tehát nem is megyek ennek a fejtegetésébe. Bejegyzéseiben, ugyanakkor, egy időben sokat kezdett el beszélni podcast-jairól, hogy most ezzel foglalkozik, majd lassan úgy kezdett el írni, mint aki azt feltételezi olvasója szintén hallgatja podcast-jait. Elolvastam minden elérhető bejegyzését, kergettem több bloghelyen keresztül (vagy három, négy ilyen blog-helyen tündökölt egy darabig) míg végül a 2010 augusztusi bejegyzése után mindenhol nyoma tűnt.

Egy darabog töprengtem ezen a podcast dolgon, hogy vajon vetemedjek arra, hogy felkeresem és meghallgatom. Gondolná akárki, hogy ha annyira tetszett nekem Brook, csak természetes, hogy felkeresem a podcast-jait és meghallgatom, de nem olyan egyszerű. Ugyanis tudni illik, hogy a podcast egy iPod-nak készített termék. A podcast (szerintem) csak iTunes-on keresztül hallgatható, illetve kereshető. Nem, nem az a bajom, hogy nincs iPod-on, hanem az, hogy VOLT nekem egy iPod-om, ami az életem egyik legrosszabb vétele volt. Egy rózsaszín iPod Mini, amit tölthettem egész éjszaka, eleme mégis csak 3 percig tartott, és az itteni iCenter nem csak nem volt hajlandó megjavítani (mert akkorra csak az iPod Nano-hoz értettek), de még merte monda, hogy csak azért, hogy megnézzék fizetnem kellene $35,-t. Yeah right. Mind a munkahelyi, mind az otthoni gépen (vagy gépeken?) rajta van az iTunes program, amit néha-néha használok zene hallgatásra, ha épp nem vagyok más program kedvében. Na, meggondoltam magam és nekiálltam megkeresni a podcast-okat. Nem volt olyan könnyű, de a végén rájuk találtam. Elkezdtem hallgatni és megtetszett!

Most az a baj, hogy út közben is szeretném hallgatni, ami nem olyan egyszerű, mert ahhoz már kellene az iPod, ami nincs. Már nincs. Azt hiszem pár héttel ezelőtt dobtam ki, de amúgy se működött, tehát ja. De akkor most mi legyen? Kezdek belejönni ebben a podcast-os dologba, és nem csak a kedves Southern Wiccan boszi miatt, hanem mert rengeteg jó cucc van ott kint! Armin Van Buuren, Hírek, nyelvek, könyvek, több ilyen blogszerű podcast-ok, stb, és hallgatni szeretném amikor nem a gépnél vagyok, hanem a buszon, a kocsiban, a taxiban, amikor gyalogolok, amikor sort állok a bankban, ebéd közben, stb. Tehát? Tehát beléptem a netbe és elkezdtem iPod-okat nézni. Classic, iTouch, nano, shuffle, iPad, iPhone. Rengetek, többsége erősen a $150 fölött, amit nem vagyok hajlandó kifizetni egy olyan cuccért, ami olyan pocséknak minősülhet, mint a legutóbbi iPod-om. Tehát kinéztem ezt a picike, 2 GB-s shuffle-t. Még nem vettem meg, de ki tudja? Lehet, hogy a végén megveszem. $45 nem olyan nagy ár, tehát ha véletlenül megint kukacos álmát kapok, nem zavarna annyira. Mi legyen, mi legyen? Vegyem meg?

Boldog Nők Napját Kívánok!

2011-03-08T14:54:00.000+01:00

Itt sokan elfelejtik, vagy nem is tudják, hogy ma van a nők napja. Férfi munkatársaim közül egyetlen egy sem emlékezett erre a napra, nem is gondoltak arra, hogy felköszöntsenek minket (szóban, persze, mást nem is kérünk) annak ellenére, hogy hallottak minket egymást felköszönteni. Persze, nem hiányzott az a tökkelütött aki azt mondta, hogy míg nincs férfiak napja, ő nem fogja ünnepelni a nők napját. Persze meg is mondtam mosolyogva, hogy majd amikor kihasználják, elveszik emberi jogait évszázadokon át csupán a neme miatt és kiküzdi egyenjogúságát a nőkkel szemben, akkor majd kaphat egy férfiak napot. A leghülyébb viszont egy csaj volt, aki csak bámult amikor felköszöntöttük, majd kérdezte, hogy azért-e a nők napja, mert valamilyen Szűz Mária napot ünneplünk. Elképesztő. Hol van ilyenkor Darwin?

Sérült Kapcsolatok

2011-02-24T17:57:00.000+01:00

Nehéz megérteni a kapcsolatok mögött történő mindenféle cselekedeteket, gondolatokat és egyéb emberi és társadalmi gépezeteket, miszerint két (vagy több) ember aki nem tud egymással lenni továbbra is együtt marad és alapvetően a közös és egyéni rongálásra törekszik. Nincs köztük már kedves szó, vagy igaz kedves szó, és minden nap nem más mint egy hiba-vadászat, egy perelés egymás ellen, folyamatos lekicsinyítés. Maga a szex is követelmény lesz, unalmas, nem kívánt rituális aminek "eleget kell tenni" mert alapvetően ez jelenti a kapcsolat egyetlen értékét és értelmét. Valamiért, valamikor beleléptek ebbe a hajóba, minden viszonnyal a szex miatt. Az egyik mert tartós, folyamatos, biztos szex forrásra várt, a másik vagy ugyanazért, vagy azért, hogy szex által tudjon magához pszichológiai kiegészítőket szerezni. Talán az egyik csak kielégülésre utazott, a másik pedig ezzel az elfogadott pénznemmel önszeretetet, kényelmet, megélhetést, elfogadást, társadalmi rangot vett.

Összekerül így - vagy akárhogy - két vagy több ember egy kapcsolatban, ami lehet, hogy eleinte tökéletesnek tűnik. Minden illatos vörös rózsák, pezsgő, forró szex, mosoly, csókok minden lámpa alatt, kedveskedés, hívások, csoki, közös kirándulások és egyebek. Talán szorosabbra is tömörödik a dolog és mindenféle álmok és jövőbeli tervek keletkeznek. Együtt élnek egy szép lakásban, gyerekeket nevelnek, lesz egy kutyájuk és elutaznak majd Disneyland-ra. Romantikus énekek egymásra emlékeztetnek, felteszik egymásnak, talán el is éneklik egymásnak, és lehet, hogy még elő is veszik az iskolai könyveket és kiporoljak a régi verseket.

Tekinteted ragyog, akárcsakA kékzománcos ég,A hangod úgy olvasztja szájad,Mint gyöngéd csók ízét

Hova illan el mind ez? Hova tűnik? Vagy talán mind csalóka? A mézes pár között lassan bukkannak fel a tüskék, és igen, minden rózsának van tüskéje, de rózsa az aminek csak tüskéje van de se virága, se illata? Miért maradnak együtt miután ennek a rózsának a szirmai lehullottak már és ellettek mind taposva és söpörve? Mi a jó abban, hogy az ember egy olyan valakivel van akinek szemei farkas éhséggel mások után ered, keseregve néz maga mellé arra ami már rég nem elég. Olyan ember aki kövérnek, tehetetlennek, tökkelütöttnek, öregnek, butának tartja mellette valóját, akinek egyetlen viccei a válásról, párja haláláról szólnak? Ki marad olyan ember mellett aki minden nap elszökik mellőle, aki minden adott alkalommal tettekkel és szavakkal jelzi vágyát a kapcsolat feloszlásának? Minek olyan ember az ember mellett, akit már nem érdekli mi van vagy mi nincs a párjával, aki csak a tárgyi kényelemért van ott. Az eltartásért.

Együtt maradnak, de mint két keserves madár, teleteszik fészküket tüskékkel, és csak arra törekednek, hogy a másiknak minél rosszabb legyen. Hallottam nem rég olyanokat, hogy férje kövérnek hívta. Hát ő most le fog fogyni és fel fog venni egy iciri-piciri bikinit, és majd látni akarja mit mond amikor majd mindenki megnézi őt. 'Ja, ja, de persze, főleg egészség miatt'. Ühüm, törekszünk az alultáplázásra és az alacsony test súlyhoz az egészség miatt. Miért kell új testet faragni és kitenni mások mocskos vágyakozásaira, csak azért, hogy a férje valamennyi elismeréssel járjon. Gisele Bündchen-t faraghat magából, a férje már eleve másra tette a szemét. Neki nem kell már a rég megszokott szétbaszott kehely, neki az új, fiatal, ismeretlen, könnyen torzítható, kifacsarható, szennyes vágyaihoz idomítható.

Mocskos malac fekszik mellette az ágyban, szennyes szájjal pocskondiázza, miközben nyálazik a legrondább, legperverzebb képek láttán. Minek a piszok, aki mindenféle swingers klubba akarja hurcolni, hogy egy pár órára kicserélhesse unott testét egy ismeretlen másikért. Mint aki be megy egy kocsiüzletbe, valahova leteszi régi trabiját és egy csillogóbb Ford-ba ül és pörgeti egy picit.

Ismerem a szokásos mondókát. Igen, nem minden kapcsolat ilyen, ez csak egy nagyon szerencsétlen esett, ja. De nem, ez egy nagyon megszokott, átlagos esett. Egy kapcsolatnak alapvetően 90%-os esélye van ilyenbe csapongni ki. Minden szép kis csillogó elem lekopik, porban leli majd a helyét, és csak a maró, fojtogató futónövény marad meg. Madarak akik tele teszik fészküket tüskékkel. Mi ebben a pláne?

1 billió ember krónikusan éhes a világon

2011-02-16T22:35:00.001+01:00

Robert Zoellick a Világ Bank elnöke. Hát igen, azt rossz. Kivéve, persze, ha az ember tökkelütött FIDESZES* és komolyan hisz a mindenféle mafla, eszeveszett tételekben miszerint az országok összefogása nem jó, és a szegény országok egyetlen mentő útja a szabad piac, a vad kapitalizmus beengedése - mert nem is igaz, hogy olyan vad és a rabszolgaság csak az ókorban volt - és nincs jobb a gazdaságnak, és ezzel együtt a társadalomnak, mint a szabad piac, ahogy azt a Chicago Boys-ok jósolták. De hát jó, Robert Zoellick a Világ Bank elnöke, ugyanaz az ember aki jött Costa Ricába 2007-ben ráordibálni az embereknek, hogy aztán engedjék be a CAFTA-t (Central American Free Trade Agreement, Középamerikai Szabad Kereskedelem Egyezmény) vagy jaj nekünk, és bekényszerítették és most jaj nekünk. (Barack Obama elnök tervei közt volt ezeknek az átnézése és lehetséges visszamondása, ugyanis az Amerikai népnek is káros.) Tehát igen, miután leszögeztük ennek az alaknak a felfogását a világról, és álláspontja a világ jóllétével kapcsolatban, térjünk erre a cikkre ami a CNN-en jelent meg a világ krónikus éhségéről.

Krónikus éhség az ahol az ember rendszerint nem kap elég eledelt és sokszor egyáltalán nem is szerez ennivalót. Ez, persze, nem csak a nagyon szegény és elmaradt országokban fordul elő, ahogy azt sokan szeretnék gondolni, hanem világszerte, minden országban. Van krónikus éhség Amerikában, Angliában épp úgy mint Szomáliában, Egyiptomban, Oroszországban és Magyarországon is.

Kérdések merülnek fel afölött, hogy képes-e a világ elég élelmet termelni az egész lakosságnak, és lassan megint az agrár krízisről esik szó. Igen, mintha épp az agrár krízis lenne itt a gond. Mondanám, hogy nézzünk ennek a szemébe, de ezt már annyiszor mondtam, már olyan sokszor tettem szóvá, annyi nyelven (oké, talán csak hárman), hogy már kezd elegem lenni. Nem, nem értük el a Thomas Malthus pontot, ahol a világ már nem bír annyi emberre termelni, hanem arról van szó, hogy másfelé vezetjük a termelést. Termel, persze a föld, sokat és dúsan, csak jöjjön el akárki ide, nézze meg milyen kövér fürtökben csüng a banán és a kókusz a pálmafákon. Nézzen végig a rizsültetvényeket, a dinnye, ananász, kávé, yuca, krumpli, szója, eper, papaya és egyéb termőföldeken. Nézze aztán hogyan hagyják a multik - azok a nagy nemzetközi cégek akik a szabadpiacon híztak fel - rohadni a terméket a földeken, agyonlövik a szegényt aki egy maréknyit is mer elvenni (komolyan, puskával lelövik, ólom golyót röpítenek a fejébe), mert arra szavaznak, hogy ne legyen sok a termelés, hogy a termék ára felmenjen és drágán tudják eladni.

Tehát termel a földünk eleget minden lakosa megélhetésére? Igen, termel.

Nézzünk az "ökologikus" oldalra is. Igen, a biofuel rajongóira, akik a McDonald's újrahasznosított sült krumpli olaján vezetnek. Komolyan így van? Vagy az lenne, hogy mivel sokkal több profitot lehet kipréselni az üzemanyagból, mint az eledelből, több termelő (főleg a nagyobb fajta) nem az élelem produktív láncba adja a termékét, hanem az "ökologikus" bio-üzemanyag iparba? A szabad piac szerint a racionális termelő ott adja el a termékét ahol nagyobb a profit, mi szerint a gabonánk nem a reggeli kenyérbe és Special K gabonapehelybe megy, hanem a tankolóba. Aki meg tudja fizetni az a drágább kaját is meg tudja fizetni, aki pedig nem az amúgy se tudta volna megvenni. De aki épp a szélén volt? Aki épp ki tudta fizetni? Hát ja, szegény, de a gazdaság a piacokkal foglalkozik nem azzal az egy pár (millió) emberrel aki Paretto alapján rosszabbul járt. Arra léteznek a mindenféle jótékonysági szervezetek, tehát termelni kell a szegényt, az alultápláltat, hogy legyen annak a sok unatkozó asszonynak mivel foglalkoznia, ugye?

Akkor visszamegyek a kérdésre: van, vagy egyáltalán kilátásban van egy agrár krízis miáltal lecsökken a termelés és kevesebb lesz a kaja a világon - mondjuk, hogy elérünk egy afféle Malthus pontot - tehát drágább lesz a kaja és még több ember csúszik bele a krónikus éhségbe? Vagy az lenne, hogy a világot elfogta a mértéktelen önzés, a kizsákmányolás hadeszi telhetetlensége** amiért nincs is agrár krízis, vagy Malthus-i pont, csupán egy hosszan tartó, fel nem adó erkölcs krízis.

FORDÍTÁS: "Éhes a gyereked? A kocsim FARKASÉHES!"

*Csak egy FIDESZES-t ismerek aki nem tökkelütött, és az az apósom. De csak azért, mert ő tökéletes, imádnivaló, szeretnivaló és teljesen Édes!!! :-) Gyuszi FIDESZES de nem tökkelütött, csak éppen nincs tisztában azzal, hogy mi a politikailag és gazdaságilag jó. János Papa is egyetért ebben velem, ugye Papa? :-)

** hivatkozás a mai bejegyzésre ami angolul jelent meg a másik bloggomban.

Szent Bálint Nap

2011-02-14T15:27:00.002+01:00

Ma kivételesen sötét volt a reggel. Erősen borús és szeles, ami abszolút nem segített azon, hogy minden jel szerint megfáztam. Pokolba. Na, legalább kivehettem a Colts sálamat és nyakam köré tekerhettem és így mehettem a munkába. A főnök nem lesz egész héten az irodában, ami azt jelenti csak, hogy nyugisabbra vehetem a munkát, nem kell egész nap magassarkú topogóban totyognom és több időt tölthetek olyan dolgokkal amiket élvezek, mint a bloggozás, levelezés, Odaátozás (a tegnap letöltött 13. rész a 6. évadból rettenetesen jó!!! Lehet, hogy édes Sammy-nk most szétesik? Jó ötlet volt visszapasszírozni a lelkét? Jaj, jaj, ez Dean-nek sem fog jól esni!) és egyéb kellemes foglalkozások. Sonja levele is félig van csak meg, tehát miért ne foglalkozzak azzal? Nem hívhatnak be akármikor gyűlésre, nem kell hirtelen memókat írni és válaszolni, csak itt kell lennem és jelenleg egyetlen egy dologgal foglalkozni... amit úgy tűnik valaki más már megcsinált. Egyszóval: relax.

Közben ma van a híres, hírhedt Szent Bálint Nap. Nem terveztem semmi különlegeset erre a napra, csak annyit, hogy kihasználom és átadom Skylar és Lau karácsonyi ajándékukat, talán veszek útközben valami kis csokit, hogy feldobjam a csomagot és ennyi. Hát Kari felhívott. Nem felejtette él! Én bezzeg nem is tartottam fejben, hogy őszinte legyek. (Érdekes módon Szent Patrik napot jobban észben tartom ^_^ Pedig nem is vagyok ír és semmi közöm az írekhez.) Azért küldtem egy képeslapot, de ki tudja megkapja-e, mivel a gmail-re küldtem, és Kari alapvetően egy non-Internet, csak-freemail típusú alkalmi cibernauta. Azért jól esett, hogy felhívott ^_^. Kérdés persze, emlékezni fog a névnapomra. Arra nem mindenki emlékszik. Persze, mivel itt nincs olyan, hogy "névnap" mert mindenkinek olyan nevet adnak, mint ami a szülőknek eszébe jut, nem lehetne annyi névre és találmányra napot adni. Híres esetek itt a Hitler, Bienvenido Kennedy (Isten hozott Kennedy), Hamlet, Michael Jackson López, Mister Rambo, Usnavy (U.S. Navy), Lady Sexy nevek. Ismertem én magam egy pár Lenint és Rey Fernandot (Ferdinánd Király).

Nem tudom azért lenne, mert a Yuly megharagudott rám amiért nem voltam hajlandó játszmájába belemászni, miáltal meg akarta kaparintani magának a KLM csekk nagyobb részét, de már rég nem tudok egy szót se róluk. Remélem Ati és a gyerekek jól vannak, de nekem, őszintén jobb így. Komolyan mondom, nem értem hogyan lehet valaki ennyire rohadt szellemileg. Ahogy bánik az Atival, ahogy vélekedik a szüleimről - még ha nem is mondja ki nyíltan mit gondol - ahogy elvárja, hogy mindenki folyamatosan a kedvében járjon, ahogy költögeti mások pénzét magára és a kisebbik fiára miközben nem is képes figyelni a Danira, egyszerűen undorító. Persze, van ennek egy jó oldala is, még pedig az, hogy tudom magamról, hogy nem vagyok könnyű esett, és a Kari sokszor érthetetlen és kibírhatatlan és agyramenő tud lenni, de amint látom a Yuly-t, vagy emlékszem rá, olyan boldog vagyok magamra és a Karira! Mi aztán tökéletes, mesebeli, teljesen funkcionális párnak nézünk ki!

Boldog Szent Bálint Napot!!!

SUPERBOWL: Go Packers!!!

2011-02-07T19:40:00.000+01:00

Tegnap este volt a Super Bowl meccs, az Amerikai Futball szezon vége, ami tavaly tavasszal kezdődött. A végén csak két csapat maradt lábon, ahogy az szokott lenni a döntők végén, és ez alkalommal a Green Bay Packers és a Pittsburgh Steelers. Ennek az utolsónak, úgy tudom, van egy rajongó csapata Magyarországon. Hupikék Törpike - bevadult Steelers rajongó - már a múlt hét óta lobogtatta sárga Terrible Towel-jét a munkahelyen és igyekezet mindenkit betáborozni a Steelers drukkoló csapatba.

Mint mindig idáig, a twitteresek kiválasztottak egy sportbar-t, ez alkalommal Chichi's, ami szintén egy amerikai étterem/söröző szerűség, lefoglaltak egy asztalt, majd többre telepedtek (mindig legalább három összetologatva), ahogy nőt a népesség. Hupikék Törpike betegségre hivatkozva nem ment (nem akart ott lenni ha a Steelers-ek veszítenek, főleg miután kicsúfolta @Chichi_A-t amikor a Steelers-ek megverték a Jets-eket), Mario szintén betegségre hivatkozva nem ment (nem volt kedve), Minor távolságra hivatkozva nem ment, én pedig azért nem mentem, mert Mario nem ment és nem volt kedvem másképp menni.A meccset azért mind megnéztük és Twitteren mind ott voltunk.

Kemény meccs volt, rendetlen, agresszív Packers-okkal, akikben senki se hit eleinte - egy csomó új gyerek egy olyan csapatban ami 16 éve nem nyert meg egy Super Bowl-t - és egy lassú de valamivel jobban megszervezett Steelers-ekkel szemben. Nehezzen de keményen, a Packers-ek belehúztak a meccs első két negyedébe 3 touchdown-t, és a hozzájáró extrapontot - 21 ponthoz a Packers-ekkel szemben, akik csak egy field goal-t rugtak, három pontért. A második két negyed időre kiestek sérülésért nagyon fontos Packers játékosok, ami lehetőséget adott a Steelers-eknek, hogy felnyomják pontjaikat és közel a Packers-ek nyakában lihegjenek. Kemény volt végig nézni a játékot. Akármelyik pillanatban megdönthették volna az eredményt, egy touchdown és Steelers vezetett volna. Eszeveszettség volt, ahol a stratégia alig akart működni és a félelem hajtotta futás juttatta célba a csapatott.

Packers 31, Steelers 25.

Nem volt egyszerű.

Ja...

2011-01-24T22:15:00.001+01:00

csak most vettem észre, hogy januárban idáig csak háromszor írtam. Tényleg keveset írtam!

Okos

2011-01-24T22:12:00.000+01:00

Itt a száraz időszak. Szoknyák és kis magas sarkú cipők, könnyebb kis blúzok és vékony pulóverek, még is lapul a táskában a pici esernyő. Az "okos épület", nagy okosságában még hidegebb levegőt fúj be a "klimatizált" ventilátorjain, ahonnan nem egyszer kellemesen büdöskés, rohadó hús szagok és állott szennyvizek dús lötty illatai párologtak ránk. Okos épületünk nagyon rossz társaságban van, ugyanis ismerem ezt a technikát. Az adott alany - ez alkalommal az okos épület - tulajdonképpen csak egy dolgot tud csinálni - ez alkalommal hideget. Nem érdekel mit kérnek tőle, tovább csinálja azt az egy dolgot, de mindig másképp magyarázza meg, vagy mentegeti, hogy bemutassa miért jó. Ha hideg van kint akkor azért van hideg bent, mert az épület olyan modern és okos, hogy tükrözi a kinti hőmertséget. Persze, egy átlag ember mint én, aki hiszik padlóban, falakban, ablakokban, ajtókban, mennyezetben és tetőben azt mondaná, hogy minek olyan technológia, nyissuk ki csak az ablakokat és rögtön olyan lesz bent mint kint. De ha ki akarjuk zárni a külső hőmerségletet?

Ha kint meleg van bent hideg van, mert kint meleg van, tehát az okos épület "kompenzál" és így hideg van.

Közben itt valami már annyira bűzlik, hogy nem is vicces.

Nem értem miért jobb csinálni valami pocsék munkát és folyamatosan mentegetőzni, kifogásokat találni rá, ahelyett, hogy az ember EGYBŐL jól megcsinálja a munkáját? Van aki azt mondja, hogy kultúra, van aki pedig azt mondja, hogy úgy is mindenki azt csinálja, de már akad olyan is aki azzal áll elő, hogy így kell, ez a jó, nem nem követelhetik senkitől, hogy valamit is jól csináljanak, úgy se látja azt senki.

"Nem mintha ez egy agyműtét lenne."

Sajnos a mentegetődzés nem megoldás. A kifogás nem megoldás. Mentegetődzés és kifogások mellett, én továbbra fázok. Aki azt hitte, hogy amúgy se kell ezt az épületet jól megcsinálni, nem gondolt azokra az emberekre akik itt dolgoznak majd, akiknek itt napi 10 órát kell tölteniük, akiknek a bűzben kell dolgozniuk, akik itt betegednek meg a beállíthatatlan klimatizálásban.

Van közben aki azt hiszi, hogy amit hanyagul csinál az nem fogható hozzá ehhez, pedig igen. Nincs olyan cselekedet aminek nincs következménye. Ha nem mosogatsz el rendesen, minden nap, akkor a konyhád tele lesz bogarakkal, baktériumokkal és kellemetlen szagokkal. Az edényeidet nem tudod olyan jól lemosni is nem csak, hogy hamarabb mennek tökre, de fokozatosan főzöd majd bele a napi kajába az ásatag bacilusokat és betegségeket. Ha nem mosod gyakran a fogaidat, akkor elromlanak és kipotyognak. Ha nem csinálod meg a házi feladatot, akkor nem tanulsz eleget, lemaradsz, kevesebbet értesz órán és vizsga előtt többet kell tanulnod csak azért, hogy kevesebbet tudj. Ennek következésül nem jutsz be egy jó egyetemben, nem tanulsz eleget, nem szerzel jó munkát és majd sopánkodni fogsz, hogy milyen rossz az életed. (Természetesen lesznek kifogásaid, hogy bemutasd, hogy nem a te hibád, és kiszúrod az egyetlen szorgalmas gyereket aki szintén koldusbotra került, de ettől TE nem leszel gazdagabb, vagy boldogabb.)

És más hanyagság is van. Van az a hanyagság, ahol nem tartod be a szavadat, ahol nem állsz ki magadért, mert mindig várod, hogy mások tegyék, hogy mások segítsenek, mások változzanak. Sokan emlegetnek egy mondást amit Einsteinre akasztanak (valahogy mindenki most kitalál száz ezer "okos mondást" és híres emberek szájába teszik), mi szerint hülye az aki más eredményt vár él ugyanattól a cselekedettől. Hanyag az aki megígéri magának, hogy nem hagyja magát bántani, hogy ha párja megint megcsalja, megint megbántja, megint lealázza, megint lebecsüli, megint csalódást okoz, akkor most igenis elválik... és a párja megint megteszi és ő csak morog, dühöng, de mellette marad miközben megteszi magának és a világnak ugyanazt az ígéretet. Igen, Ale jut eszembe. Minden arra mutat, hogy annak ellenére, hogy a férje folyamatosan megcsalja már 15 éve, hogy most rajtakapta egypár karrier-prostituált nővel (és van valami egy munkatársnőjével is), Ale megint visszaengedte, mert nem tetszett neki, hogy José megkérdőjelezte, hogy hogy képes egy 15 éves házasságot kidobni az ablakon.

Okos csaj, igen, okos. Mint az épület. Ha José megcsalja és ő tudja, mindenki tudja, de nem kapja rajta, akkor azért nem válik el, mert nincs rá bizonyítéka. Ha José megcsalja és ő rajtakapja, akkor nem válik el, mert nem akar ő lenni aki kidob egy 15 éves házasságot az ablakon. Ühüm, nagyon okos.

Vége?

2011-01-16T20:03:00.000+01:00

15 év után legjobb barátnőm, Ale, és a férje el fognak válni. Ha engem kérdeznek, szerintem későn fogta fel mit kell tennie, de hát jobb későn mint soha. Most jobb is a Facebook-on nem lenni, mivel ezen keresztül fejezik ki érzelmeiket - azért elég finoman.

Ale meg a férje, José, 1994-ben ismerkedtek meg a főiskolán, ahol Ale kereskedelemre jelentkezett, José pedig villamos mérnöknek. (Ale alapvetően azért ment a főiskolára, nem velem a Costa Ricai Egyetemre - UCR -, mert az a srác aki neki tetszett - és gondolom még mindig tetszik - a Dimitri, oda jelentkezett be.) Abban az évben, az elején, az előző barátja, Giovanni, szakított vele egy másik nő miatt, amiért ő egy hosszú ideig nagyon maga alatt volt. Hirtelen mellette teremt ez az ember, telis-tele ötletekkel, humoros dolgaival, aki mit sem várt, meg kérte a kezét kevesebb mint négy hónap alatt. Ale nem is volt 18 éves. 4 nappal 19. születésnapja előtt ment férjhez (körülbelül). Rá egy évre szülte meg egyetlen lányukat, María Josét.

Amikor először megismertem Josét, olyan embernek tűnt, mint akinek tele van a feje ötletekkel és sose fog megállni. Most öregebb fejjel tudom, hogy az olyan a hóhányó, aki csak járatja a száját, de igazából semmit se fog csinálni. Rábeszélte Alét, hogy hagyja ott a főiskolát, majd Ale otthon maradt a gyerekkel. José helyette "befektette" Ale örökségét egy rossz kocsiban amit megjavított, eladott, vett helyette egy másikat és így. José járt a kocsival, Ale nem látott belőle egy fillért sem. Kivettek egy albérletet amit nem tudtak megtartani, elmentek a José szüleihez lakni, de az se volt megoldás, míg végül vissza nem jöttek Ale szüleihez, mint átmeneti megoldás.

Ale gyerekestül, egyetem nélkül nem tudott igazán megfelelő munkát találni, José közben itt-ott dolgozgatott, de a fizetéséből alig adott haza valamit. Megelégelve a dolgot, Ale beirtakozott egy olcsó privát egyetembe, amit a Josétől kért, hogy fizessen ki neki, azzal az igérettel, hogy majd ő kifizeti neki az egyetemet. José így-úgy kifizette, olyanokat is megtéve, hogy nem fizette ki neki, de nem szólt, amiért Ale elvesztett olyan harmadéveket ahol minden tárgyban jeles volt. Időközben Ale szerzett egy munkát amivel befejezte az egyetemet, ugyanis José drágálta az egyetemet. Ezután José lemondott és az egyik legdrágább egyetemben kezdett el tanulni, ahol majd kikövetelte Alétől, hogy a Masters szintet is kifizesse neki.

Kezdettől fogva José csalta Alét minden nővel ami köréje került. Barátnő, barátnak barátnője, diáklány, titkárnő, kolléga... Dolgozott mindenféle érdekes figurával, aki elvitte őt "dolgozni" Mexikóba, Panamába és egyéb helyekre, ahol Ale észrevette, hogy csajozni mennek. José kitalálta, hogy majd épít nekik egy házat a tengerparton, hogy majd beépíti az Ale szüleinél a kertet és ott lesz a házuk, hogy húz a házra egy második emeletet és ott fognak lakni, hogy nem is építenek, mert azt minek, ők ki fognak menni élni Spanyolországba. Ale minden alkalommal elhitte (vagy hinni akart) és szaladt, tudakolta mi kell, mi nem és rohant a papírokkal, az engedélyekkel, csak azért, hogy a végén minden a semmibe menjen. Costa Ricában azért vannak - vagy voltak - lehetőségek, hogy egy fiatal házaspár házat építsen, ők mégsem kezdeményeztek semmit. Beszéltem én is vele még amikor a bankban dolgoztam, mondtam neki milyen kedvezmények vannak, milyen lehetőségek, kezdjenek majd valamibe, de nem. Ale mondta, hogy minek is, amúgy is ők mennének, nem akar ő Costa Ricában élni.

Egy idő után már nem mondtam semmit az Alenak. Láttam, hogy olyan mélyen benne van ebben, hogy még ha akarna, nem is tudna az egészből kibújni. Neki hinni kell, vagy sírva fakad.

José közben csak gyatrább lett. Már nem volt hajlandó a ház körül dolgozni, amiért az Alenak és az apjának kellett kerítést javítani, udvart rendben tartani, tetőt tatarozni, házat festeni, és amikor az Ale apja nagyon rosszul lett a vérnyomása miatt, minden az Alera maradt. José közben szétszedte az Ale kocsiját és egy évig nem volt hajlandó összerakni. Direkt elvesztette a műszaki vizsgát, hogy az Ale továbbra is kocsi nélkül maradjon és kénytelen legyen tőle függni.

Miután visszajöttem Magyarországról, találkoztam az Aleval, akinek már nagyon televolt a hócipője férjével, és mesélte hogy nem volt képes ő hozni neki egy pohár vizet agy este amikor az asztma miatt fulladozott, és a lányának kellett rohannia saját szobájából szüleiéhez, hogy segíteni tudjon anyján. José azt felelte, hogy csak azért nem segített, mert azt hitte, hogy Ale csak magára akarja vonni a figyelmet.

A minap Ale talált José gépén egy dossziét telis-tele képekkel Joséról és több nőről. José nem is tagadta mi látszik a képeken, de eleinte azt akarta mondani, hogy az nem ő, hanem egy barátja. Aztán elismerte, igen az ő, de merte azt mondani, hogy nem fér a fejébe, hogy az Ale egy ilyen "semmiségért" képes legyen 15 évi házasságot kidobni a szemétbe. Én csak nézek és csak arra tudok gondolni, hogy José az aki sose értékelte azt amit kapott, aki már az elejétől szemétbe dobta a házasságukat, Ale pedig csak a fedelet tette a szemetesre.

A lányuk rettenetesen szenved, Ale csalódott és José Alét vádolja, ő a rossz, a kegyetlen, a gonosz aki mindent elront, a leszbikus, az érzéktelen, a lehetetlen aki nem élvezi a szexet és nem engedi, hogy senki más se élvezze.

Felelőtlenek, gyerekek voltak amikor egymáshoz mentek, de 15 év alatt Ale megnőtt, megemberesedett, José éretlen, gyerek, gyáva maradt.

Remélem vége lesz ennek a történetnek, Ale komolyan elválik tőle és végre, 35 éves fejjel végre elkezd élni.

Tények és Tanulmányok, avagy Tervek és Felokosodás

2011-01-02T21:49:00.000+01:00

Ma meglátogattuk a Marikát, aki mindenféle hírekkel és dolgokkal fogadott minket. Nem fogom ezeket itt firtatni, vagy feljegyezni, de érdekesek voltak. Marika maga évről évre különlegesebb lesz, hogy valahogy fogalmazzak. Palota közben továbbra is olyan csodálatos volt, mint mindig. Kezdi az ember egy picit elképzelni ott az életét, ami nekem azért nem olyan könnyű dolog, mivel én egy Budai lány vagyok, egy lakásos, központban-élő, metróhoz közel lakó típus vagyok. Mégis, igen, el tudom képzelni napjaimat Palotán, olvasva a teraszon vagy a fák alatt egy hideg itallal, talán egy tál sütivel, vagy cseresznyével.

Sok munkára szorul a ház, hogy olyan legyen amilyen én akarom: teljesen kényelmes és vidám, de nem sietek.

Karival ma elmentünk háztartási micsodákat nézni, hogy legyen egy elképzelésünk arról, hogy mennyibe kerül majd megfelelően felszerelni a lakást. Érdekes volt. Ott állt mellettem egy férfi aki komolyan nézegette ezeket a dolgokat, aki komolyan velem akar élni. Nahát. Ilyen ember is van. érdekes volt, mert eszembe jutottak barátnőim, akik általában saját maguk választják ezeket a dolgokat, míg barátjuk, férjük csak a pénzt teszik, vagy itt-ott beleszólnak, de igazán nem érdekli őket, hogy mi is lesz a konyhába.

Kari olyan más. Úgy tűnik komolyan érdekli az ilyen. (Traumatizálás mellékhatása?) Az is olyan érdekes, hogy épp az a lány kapja meg a kedves, szelíd, érdekelt srácot, akit a legkevésbé érdeklik a kapcsolatok. Az élet igen furán folyik.

Közben ma mentem a templomba. A "dicséret" (azt hiszem az a neve) rendkívül jó volt, és nagyon tetszett. Egyrészt egyenesen válaszolt egy kérdésre-kérésre amit másodpercekkel előbb tettem fel, de más közeli dolgokról is szólt. Két fontos dolgot ragadtam ki: figyelni kell a "kis emberekre", azokra akiket az ember általában ellegyint, de azokra is jobban kell figyelni akiket szeretünk. Aztán az is volt, hogy nem kell folyamatosan arra törekedni, hogy az ember a legjobb legyen, hogy elismerjék, mint a legjobb, és folyamatosan versenybe kerekedni a többiekkel, hanem folyamatosan arra kell törekedni, hogy az ember megtegye azt amit meg kell tennie, és megtegye amilyen jól tudja. Semmi sem biztos, nincs semmi a zsebünkbe, de az a kicsi ami zsebünkbe lehet is kieshet, ha nem figyelünk rá.

Látjátok? Jó dolgok történnek ha az ember templomba megy! =D

2010/2011

2010-12-31T20:02:00.000+01:00

Hamarosan egy hét letelt, és vele egy év. Még egy év. Egy számból a másikba esünk, és Karival is évfordulót tartunk. Most leszünk két évesek. Sok százezer minden történt ebben az évben. Rengeteg jó, valamennyi rossz és mindenből valamit tanultunk vagy valamit jobban leszögeztünk magunknak. Rengeteg kis "ajándék" huppant ölünkbe és most egy olyan 2011-gyel nézünk szembe, ami csillogóbb, szebb, érdekesebb mint minden más előtte elszáguldó év volt.

Le esett a lepel több úgy nevezett "barátról", aki csak arra vágyott, hogy lehessen pletykát majszolni ki belőlünk. Volt lehetőségem észrevenni, hogy Marcsi Mamának határtalan igaza van bizonyos dolgokban, hogy vannak emberek akiknek a korom fekete rosszaság szép, csillogó, mosolygó piros cukormázzal van bevonva, mint a cukrozott almák a vásárban.

Lepel esett le esetekről, és velük felszabadultam. Már nem vagyok kötelezett undok embereket látogatni, erőltetni állkapcsomat egy erőltetett mosollyal miközben neveletlenül mernek engem bántani és sértegetni. Erős lépéseket tettünk lehetetlen helyzetekben, és belelöktünk a kerékbe ami nem akar mozogni. Mozog lassan, megy, megyeget. Előre, csak előre!

2010 egy fantasztikus év volt, 2011 csak még jobb lehet! (Főleg, mert 2011-ben találkozunk János papával és Marcsi mamával!)

Boldog 2011-est Mindenkinek!!! =D

2010-12-22T23:10:00.000+01:00

Nem könnyű leülni bloggozni amikor az ember valami mással van elfoglalva, amikor valami más van a fejében, vagy amikor valami hiányzik, és csak azzal tud foglalkozni, hogy mennyire hiányzik az ami nincs. Persze, az ember általában azt gondolná, egy magas, elkülönült helyről (az életben), hogy nem azzal kell foglalkozni, ami nincs, de azzal ami van. Ja igen, de amikor épp a poggyász hiányzik lassan egy hete, és az ember nem otthon van? Ugye, hogy más. Persze, az én poggyászom is elveszett (tudtam mindig, hogy az a legjobb, ha az ember csak kézipoggyásszal utazik), de én itthon vagyok. Itthon, otthon, nekem ez a kettő egyszerre van meg, ha Magyarországon vagy Costa Ricában vagyok. Itt kinyitom a Budapesti lakásban (ami nem az enyém, btw, mert ha az lenne totál másképp nézne ki és drága Kari szinte traumatizálva lenne, hogy FOLYAMATOSAN mindenhol rendbe kell, hogy legyen) a szekrényt és csak csodálva bámulom nem csak azt, hogy mennyi ruhám van, de milyen gyönyörű cuccaim vannak! Olyan volt, mint belépni a ruhák mennyországába, a ruhatárak Vallhalája, és nem kellett semmiért sem fizetni semmit, mert mind az enyém!!!

De ez én vagyok. Elveszett egy 25 kilós csomagom amiben k.b. 6 Swatch órám, a legjobb kosztüm nadrágom, egy fehér blúzom és minden ajándék utazott. 3 doboz kakaó, 6,5 kg Costa Ricai Britt kávé, 1 l Costa Ricai itóka, eredeti indián díszek és egyebek. Ahogy meséltem Gyulának, nem csak az zavar, hogy mind ezt kifizettem, de ki is agyaltam mit adok mindenkinek! Az SOK agy-munka!!! Jó, hogy az ajándékok egy részét a Karival vitattam meg, hogy ő kiknek veszi, én pedig kiknek hozom, így nincs az, hogy mindenki ajándék nélkül maradt, de a nekem LEGFONTOSABB emberek (akiknek kiküzdöttem, hogy én hozzam nekik az ajándékot) most sajnos nem kapnak csak egy puszit és egy ölelést. Remélem az elég lesz. Csak Kari menekült meg, mivel az ő Deadwood sorozatát a kézipoggyászba tettem.

Közben Atiék mindent a poggyászba csomagoltak és alig tettek valamit a kézipoggyászba. Csak a Fernandónak volt extra ruhája a kézipoggyászba, és csak is azért mert csecsemő. (Persze, pedig én MONDTAM, hogy mindenki tegyen legalább egy extra ruhát és fehérneműt a kézibe, hátha lemarad a csomag. De ja igen, azt mondták nekem, hogy az csak Air France-szal történik, KLM-mel soooooha. Ühüm. Kezd fárasztóvá válni, hogy mindig igazam van.) Ők most nagyon szenvedtek emiatt, nem is beszélve, hogy több napon keresztül csak otthon tudtak ülni, nem is értették a tévét (csak az Ati) és unatkoztak miközben az ötnapos ruhában kellett ülniük. Hogy miért nem mentek már másnap, vagy második nap ruhát venni, azt senki se érti.

Tegnap végre vettek ruhát és nekem egy félelmetes küldetésben volt részem: vigyáznom kellett Danira és Fernandóra. Ezek után nincs kétségem: nem akarok gyerekeket. Hogy lehet egy kisbabák kibírni????? Nem mintha a Dani kezelhető lett volna, de a Fer ki tett magáért, hogy szegény, öreg nagynénje kis malaccá változzon és egy pár plusz ősz hajat eresszen. Rémes volt.

A karácsony lassan közeledik, és habár nem tudunk mindenkinek ajándékot venni, a legfontosabb most a Dani. Legalább neki legyen egy szép és kellemes karácsonya (de azért én megteszem amit csak tudok, hogy Atinak, Yulynak és Yuninak és jó karácsonya legyen).

Mi lesz, mi lesz?

Honfoglalás

2010-12-08T15:58:00.000+01:00

Általában ide írom azokat a dolgokat amikről nem szeretném, hogy a közeli környékem tudjon, munka, pletyka és ilyenek. Hogy mi lesz amikor majd otthon leszek? Hova fogom írni ezeket? Hn. Látom hamarosan meg kell tanulnom fura-nyelven. Mielőtt kérdeznétek mi a franc az a fura-nyelv az valamilyen nyelv aminek esélye, hogy ismerik Magyarországon minimális. Japán, Mandarin, Arab, Bolgár... Eszembe jut most két lehetőség: valamilyen itteni indián nyelv, mint a cabécar, bribri vagy ngöbe; vagy megtanulni Afrikaans-szul.

Ahogy az már köztudott, nemrég a főnököm megjutalmazott azzal, hogy engem választott ki egy Roaming kongresszusra amit Január 16.-ától 18.-áig tartanak Dubaiban, egy luxus város, a világon egyetlen létező 7 csillagos hoteljával a híres Burj Al Arab, a szépségnek és mindennek a netovábbja... a Perzsa Öbölben, szembe Iránnal, Szaúdi Arábia mellet, az Egyesült Arab Emírátokban. Persze, ez ki lett cserélve egy kevésbé csodálatos Interkapcsolat kongresszusért Londonba. Persze, azért tartom a reményt, hogy nem adódik meg.

Az a helyzet, hogy hétfőn a főnök behívott az irodájába egy picit beszélni. Gondoltam, hogy valami munka ügy lesz, valamit be kell hamarosan fejezni, valami új szolgáltatás vagy munka jön. Erre megkérdezte egyből, hogy hogyan érzem magam az életem ezen a szintjén, hogy egy csoportot vezessek. O_O Na, megijedtem. A kérdése elején azt hittem arról lesz szó, hogy hallotta, hogy azt híresztelik, hogy én akármikor fogom a sátram és megyek Magyarországra, de amikor a csoport vezetését említette meg, lefagytam. Fejem elkezdett gyorsan pörögni egy gondolat körül: "NEM AKAROK FŐNÖK LENNI!!!"

Főnököm megmagyarázta, hogy a csoportját két osztályra fogják osztani (ja...) és az én nevem az egyik ami felmerült (tőle és a főnökétől), mint lehetséges csoportvezető. Én megmondtam neki őszintén, hogy nem hiszem, hogy lenne bennem főnöki képesség, nem vagyok vezető típus, nem látom magamat ilyen pozícióba. Persze, tisztelem a döntését, köszönöm, hogy rám gondoltak és ha úgy döntenek, hogy nekem adják a pozíciót, akkor eleget teszek az elvárásoknak. Azt is megemlítettem (lehet, hogy nem kellett volna), hogy őszintén, nekem sokat függ a pozíció attól is, hogy ki a fölöttem levő főnök. Azt már nem mondtam meg, hogy ha tuti, hogy ő, akkor jó, de ha más, akkor teljesen felejtős az ügy.

Ezek után szemmelláthatóvá vált, hogy a főnököm meg van elégedve a munkámmal és meg akar jutalmazni. Ez jó. Az is nyilvánvaló lett szememben, hogy ő tudja, hogy én szökésveszélyben vagyok, amiért igyekszik most minél hamarabb engem elnyerni, hogy minél tovább vele maradjak. Ezt nem mondtam meg senkinek a csoportból, de erősen megtartottam magamnak a titkot. Tudom, hogy a Félbunkócska az egyik jelölt, és a leglehetségesebb, mivel nagyon közel áll a főnökhöz, és többféle suskust is elintézett már neki. Persze FélB folyamatosan azt mondja, hogy ő bezzeg nem akar főnök lenni, hogy neki az nem kell, és bla-bla-bla. Közben mindenki tudja, hogy ő igenis szeretne főnök lenni, még ha nem is lenne jó főnök, ugyanis elég hanyag, pletykás és nem valami tisztességes.

Minden protestalásának ellenére, a múltkor már úgy beszél a csoportokról, hogy "az ő csoportja" és "az Edwin csoportja". Nem is vette észre, de így vélekedett a létrehozandó csoportokról, amiért én elmosolyodtam magamban. Mit gondolna, ha tudná, hogy a pozíciója nem olyan biztos, mint ő azt gondolná? Hogy nem ő az egyedi, a természetes választás? Hogy vannak mások akik azt mutatják, hogy nem olyan jó, hogy hanyag volt munkálkodásaiban? Ő már kisajátítja magának a csoportot, nézi kik lesznek az alattvalói és örvendezik a jutalomnak, a nagy fizetésnek amit kapni fog, a hatalomnak amit kap. Ó kis buta! Majd meglátjuk ennek a történetnek a végét, mert vagy ő marad és akkor tényleg vége a korai szökéseknek, mert főnöki gyűléseken kell maradnia este 9-ig, mindenféle engedélyeket átnézni és egyéb felelősségeknek eleget tenni, vagy hoppon marad és valaki más uralkodik majd fölötte. Mindenesetre nekem nevetnivalóm lesz bőven. :-D

Dubai

2010-12-03T18:28:00.000+01:00

Múlt héten - körülbelül - az egyik munkatársam egy kiképzésen volt Panamába. Ezelőtt más munkatársaim voltak kint Genfben, Bécsben, Londonban, Washingtonban és így. A cégben - ahol az emberek 99,9%-a csak arra megy, hogy mit tud szerezi - az utazások külföldre a főnökségi posztok után a legkedveltebb, legvágyottabb jutalom. Nem érdekli senkit, hogy miről szól a kiképzés, van-e nekik közük hozzá, stb., csak az érdekli őket, hogy mehessenek a cég pénzén külföldre. Az olyan csodabogár, akit a karrier-fejlődés érdekli, aki elutasít egy utazást, mert az adott kiképzés, vagy konferencia nem tartozik a tudási köréhez, az fura, hülye, van valamilyen titkos agendája amiért tartani kell tőle, vagy csehszlovák (igen, mert van akinek minden ország Spanyolországon túl valami furaság, és minden ami volt kommunista az orosz vagy csehszlovák... annak ellenére, hogy most külön vannak a csehek és a szlovákok. De ne legyünk olyan kemények a tudatlan Costa Ricaival, főleg miután találtam már olyan magyart aki azt hitte, hogy én arab vagyok, vagy brazil, vagy amikor mondtam, hogy KÖZÉP AMERIKÁBÓL jövök, egyből rávágta "Ja, Manhattan?").

Sok mindenkit nagyon zavart, hogy mások mennek és utaznak a cég pénzén ide meg oda, és nem egyen odáig ereszkednek le, hogy megtesznek minden elképzelhető szemétséget - ami nem zárja ki a kunyerálást, vagy a fenyegetést - hogy másoktól elvehessék a különböző utazás lehetőségeket. Voltak már esetek, ahol valakit annyira rosszul érintett, hogy valaki más ment el egy ilyen kiképzésre, hogy írt annak a nemzetközi egyesületnek (az ENSZ, ha jól emlékszem) és megmondta nekik, hogy az az ember akinek a kiképzést adták, nem érdemli meg, tehát gondolják meg jobban, és adják neki. A nyavalygás, a veszekedés mindennapos amint egy utazás felkerül a láthatáron.

Hét év alatt sose utaztam ilyen külföldi kiképzésekre, de nem is gondoltam sokat ezen. Kétszer közel jutottam - egyszer egy kiképzés Panamába, egyszer pedig Chicagóba - , de mindkét alkalommal az akkori főnökeim léptek le az utazással. Hát jó, ez van, engem nem zavar, kiképzés az kiképzés, és csak azt sajnáltam, hogy tudtam, hogy azok a főnökök csak utazgatni akartak, nem is érdekelte őket a kiképzés, és nem is mentek el. De hát ha a cég ezt tűri, akkor legyen. Persze lehet, hogy az is befolyásolja hozzá állasomat, hogy én igen gyakran utazok Magyarországra, tehát egy utazás Panamába vagy Chicagóba nem kápráztat el.

Tegnapelőtt, délután, jött a főnököm egy papírral a kezébe.

- Intézd el ezt, - mondta kezembe nyomva a papírt - azt akarom, hogy te elmenjél erre a kongressusra.

Eleinte azt hittem, hogy valamilyen itteni kurzusról, konferenciáról volt szó. Nagy zöld betűkkel tündökölt az hogy, Roaming Congress. Na, az érdekel, nem is beszélve arról, hogy a csoportban én vagyok a Roaming-expert. Ahogy megnéztem lejjebb, a kicsi fekete betűknél, hogy pontosan milyen hotelban lenne ez a kongresszus, hirtelen elállt a lélegzetem. A francba, én oda nem megyek!

Dubai.

- Dubai?

Főnököm csak akkor vette észre, hogy Dubai, ugyanis ő azt hitte, hogy Londonra szól a meghívó. Gondolt egyet-kettőt, elment, visszajött és mondta, hogy akkor menjek el egy Interkapcsolat (interconnection) kongresszusra Greivinnel. Kérdés, én mit keresek egy Interkapcsolat kongresszuson amikor fele annyit nem dolgoztam a témán, mint Greivin? Tudom miről lenne szó, de őszintén nem érzem magam azon a szinten, hogy most elmehessek egy Interkapcsolati kongresszusra. Megmondom őszintén, Londonba se akarok elmenni. Haszontalan időveszteség. De persze ezt nem lehet megmondani a főnökömnek, mivel az utazás tulajdonképpen, és szemmelláthatóan jutalomként lett nekem adva.

Amikor megemlítettem, hogy főnököm Dubai-ba akar küldeni, többen felháborodva mondták, hogy hogy vagyok képes elutasítani, vagy húzni az orromat a témán, hogy ők meg se várnák, már csinálnák a csomagjukat. Mert hú, meg há Dubai. Luxus hotel Dubai. Egzotikus Utazási cél Dubai. Nem is fordul meg itt az emberek fejében, hogy Dubai egy arab ország és én NŐ vagyok. Ja, menjek teljesen egyedül Dubaiba, ahol lepedővel letakarva menjek, ahol elrabolhatnak, ahol nem mehetek ki várost nézni egy magam, mert nő vagyok. És egyébként, én nem is akarok Egyiptomba menni, miért mennék Dubaiba? Ahol a leggyakoribb kocsi típus a pokolgép? Nem, nem. Emlékszem én az arab diákokra, Magyarországon, milyen rámenősek és lekezelőek voltak velünk lányokkal, hát még saját országukban! Ja igen, majd SOHANAPJÁN!

Érdekes módon ezt a főnököm szerdán mondta. Aznap este mentem a fogorvosomhoz, aki most év végén bezár három hétre szabira. Megkérdeztem tőle, hogy majd megy-e valahova, és viccből - nem tudván az egész utazás ügyet - azt, mondta, hogy Dubai-ba. Ahogy nagyot néztem rá, elmosolyodott és mondta, hogy vicc, hogy talán Austinba megy (Texas), amire én mondtam neki, hogy lehet, hogy én komolyan megyek Dubai-ba. Vajon mit képzelnek itt az emberek Dubai-ról?

Tudom, hogy a főnököm jutalomként (is) kezeli a külföldi utazásokat, de vannak tényezők amiért most kiváltképpen boldogan akarja tartani a csoportot. Ebben az évben ugyanis három munkatársunk hagyott el más cégekért. Persze, elment a Bunkócska, és az nem volt veszteség, csak nyeremény, de statisztikákban három ember hagyott el egy jó állami állást egy jobban fizető munka érdekében. Ez nem néz ki jól. Ennek a tetejében, és mivel az egész osztály tud Kari létezéséről, én egy amolyan "liability" vagyok. Én vagyok az akinél nagyobb az esély, hogy hamarosan elmegy. Főnököm már megtett mindent az előléptetésem érdekében, és meg is lett, de gondolom, hogy az akarja, hogy jól érezzem magam, hogy ne akarjak elmenni, tehát az utazással is meg akart jutalmazni. Hát igen, tulajdonképpen ebben az évben, ott ahol a többi 17 embernek a munkája nem hozott semmiféle eredményt amit fel lehet mutatni, én egy magam lassan már 6 szolgáltatásnak a díját számítottam ki és már fizettetik a lakossággal.

Akkor miért tartok? Mert van az egész utazásnak egy másik oldala is. Minden utazáshoz - külföldi utazáshoz - aláíratnak az emberrel egy szerződést miszerint az embert arra kötelezik, hogy legalább 2 évet dolgozzon a céggel, vagy vissza kell fizetnie az utazás költségeit. Hogy mikor megyek én haza véglegesen azt nem tudjuk, de nagyon reméljük, hogy nem 2 év múlva lesz! Nem mondhatom meg a főnökömnek, hogy nem fogadhatom el az utazást ez az ok miatt, főleg azok után amiket ő megtett értem, amiket senki más hét év alatt nem volt képes megtenni. Persze, mehetnék és utána amikor megyek haza kifizetem. De fizessem ki Dubait, amikor semmi kedvem majd a Facebook-on mutogatni amint egy igazi pokolgép mellett fényképezem le magam, vagy Londonba, ahova két napig utaznék hogy két napot vesztegessek egy Interkapcsolat kongresszuson amihez közöm sincs?

Mi legyen, mi legyen

Kabát Kérdés

2010-11-24T15:19:00.000+01:00

Eljutottam már arra a pontra, hogy eldöntsem végül is hol vegyem meg az idei téli kabátomat és mikor. A bolt JCPenny, az amerikai bolt, Interneten veszem meg, persze, és pénteken veszem meg, kihasználva a Black Friday-t, a nap amikor minden nagyobb boltban hatalmas leárazások vannak, de két kabát között nem tudok dönteni! Nem csak az, de most pénteken lesz Black Friday, és két kabát között olyan nehezen tudok dönteni!

Black Friday, egyébként, meglehetősen nehéz lesz, mivel Amerikában a boltok hajnali 3-kor fognak nyitni, ami azt jelenti, hogy nagy eséllyel kabátomat még azelőtt kellene megvennem, vagy k.b. akkor, hogy még legyen kabát, ugyanis nem felejtem el, hogy Skylar szeretett volna venni nekem két évvel ezelőtt egy kabátot Old Navy-ben, de mire küldték volna kiderült, hogy már elfogytak. Ezt én nem engedhetem meg: kabátomnak meg kell érkeznie. Amazonnal nem szokott ilyen gondom lenni, de ott ilyenkor továbbra is csak könyveket, filmeket, zenéket veszek...ja, és most egy pár Colts cuccot. Majdnem vettem egy készlet Colts söröspoharat, de időben megállítottam magam. Persze, a kormány huzatott (wheel driver cover) még mindig tanulmányozom.

De ezek mind egyszerű kérdések, egyszerű dolgok. Ha tudnék még költeni, persze vennék magamnak egy mezt is, 17-est, Austin Collie-st, vagy talán egy Mannings, vagy egy Garçon, plusz egy pulóvert, de nem. Csak egypár cucc - Persze a mez jól jönne! De most nem ez a gond, hanem az a gondom, a nagy gondom, hogy nem tudom melyik kabátot vegyem meg.

Ez itt a kedvencem. Tetszik a szabása, stílusa, anyaga, de nincs feketében, és én fekete kabátot akarok.

Ez a másik van feketében, szintén gyapjúból van, jó a hossza, van zsebe, de szabása nem olyan szép mint a másiké és egy gomb soros. Szerintem a két soros jobb. Gallértja sem olyan szép mint a másiké, DE ez van feketében.

Mi legyen?

Nagy Felfedezés az SMS-ekkel Kapcsolatban

2010-11-17T19:48:00.000+01:00

Napok óta olvasok egy komoly távközlési e-magazinban cikkeket arról, hogy hogyan bizonyos országokban az emberek jobban használják az SMS-t, mint a telefonhívást. Vagy hét év gyakori benchmarking-os tapasztalattal, miáltal - legalább Amerikában - volt elég lehetőségen észrevenni, hogy az SMS ára rendszeresen alacsonyabb a perc díjnál, eleinte azt hittem, hogy valamit rosszul olvastam a cikkben, de miután másodszor olvasok ilyeneket, kezdett égnek állni a hajam.

Persze egy SMS-nek több pozitív oldala van a hívással szemben, például el lehet küldeni és nem kell remélni, hogy a szám amire küldöd nem foglalt, ugyanis az SMS továbbra is beér. A címzett akármikor elolvashatja, elteheti, tovább küldheti, és könnyen tud rá válaszolni ugyanolyan formában. Az SMS több számra is küldhető egyszerre - amiért elő szokott a fiatalok közt fordulni, hogy a party meghívót ilyen formában forgalmazzák -, és a készüléktől függően kis emoticon-okat vagy ikonocskákat is lehet beletenni. Az SMS sokkal diszkrétebb szokott lenni, mint a hívás - már aki tudja hogyan kell kezelni - amiért nem szokatlan egy gyűlés közben megfigyelni, ahogy ez vagy az az ember az asztal alatt bütyköl, vagy le- le nézeget időnként. Nem egy főnök szokott így sebtiben szólni a titkárnőnek, vagy az alattvalóinak, hogy valamit vagy valakit keressenek megy, hozzanak neki ezt-azt, vagy szóljanak valakinek, hogy késni fog. Vannak országok ahol a 911 - vagy segédhívás szám - tud SMS-t fogadni, amiért azok az emberek akik valamilyen oknál fogva nem tudnak beszélni tudjanak segítséget kérni.

A cégek szeretik az SMS-eket amiért ezek többféle üzleti lehetőséget nyitnak, mint a tartalom SMS (ezek azok a szolgáltatások ahol az ember egy számkódra küld egy előremeghatározott üzenetet, amivel kaphat valamit, adhat valamit, szavazhat valamire, stb. Ezeknek az üzeneteknek az ára általában más a rendes SMS-eknél), vagy SMS hírdetés, SMS számlázás, egyebek közt. De azért szeretik az emberek az SMS-t mert mind ezt tudja, mind ezeket a lehetőségeket adja, vagy valami másért? Bizonyára van aki ezek az okok miatt szereti, de nem kevesen azért választják, mert olcsóbb a hívásnál. Hogy egy perc alatt többet lehet mondani, mint egy SMS-ben, ahol az ember általában csak 160 karaktert pötyögtethet le? Igen, de az SMS-eket az ember számon tudja tartani, a perceket nem. Ráadásul, a kifejlesztett üzenet-kifejezásekkel (txtin, Amerikai angolul), 160 karakter igen komplett mondanivalókat tud átküldeni kevesebbért, mint amennyit egy percért fizetne az ember.

Habár a távközlési üzlet szempontból az üzenet küldés és használat az ügyfelek közt fontos, nem szabad, semmilyen oknál fogva elfelejtkezni, hogy ennek az ára és sokszor a használata más a hívásoknál. Azt se szabad elfelejteni, hogy a mobil telefon nem csak a jó keresetű rétegek kezében van, hanem - a többféle csomag díjnak köszönhetően - alacsonyabb bejövetelű rétegekben is használt, és holott van aki Dubaiban roaming-ól vele, van aki fillérekkel hozza ki a díj árát, akinek vigyáznia kell mire költ, mire nem, és aki minden lehetséges alkalommal az olcsóbb lehetőséget fogja választani.

Ez nyilvánvaló az ARPU (Average Revenue Per User, átlag bevitel felhasználónként) és egyéb indexekben, amelyek mutatták, hogy ahogy nőt a felhasználók száma csökkent a főre eső bevitel. Talán több a szegény a piacon? Nem igazán, de piacról piacra, sok ember van olyan - főleg a közép osztályban - akiknek más költségei vannak és óvatosan fogyasztanak, vagy akik szegényebbnek tartják magukat mint amilyenek.

A piacban, végül is, az ár fontos tényező, és az aki ezt nem fogja fel, aki úgy kutat, hogy ezt kifelejti a kutatásból, a megfigyelésekből, az pazarolja az idejét és hamis, nem megbízható adatokat tálal a világ elé.

Kényelmetlen

2010-11-10T18:28:00.000+01:00

Vannak emberek az ember életében akik barátaidnak mondják magukat, mégis nem valami barátságosan viselkednek. Emberek akik valahogy időről időre, vagy folyamatosan arra törekednek, hogy valami dráma bontakozzon ki, akik nem tudnak nyugton maradni, ha jól vagy, mert muszáj nekik mindenféle megjegyzést tenni, dolgokat szuggerálni, vagy pletykálkodni rólad és mindenféle történeteket terjeszteni, amik annyi igazzal bírnak, mint a politikusok szavazási kampány ígéretei. Ezeket, persze, az ember lassan igyekszik lerázni, de nehezebben kopnak le az emberről, mint egy rágógumi a nyár kellős közepén - és ugyanolyan undorítóak.

Az ember néha jóhiszemű, és azt gondolja, hogy talán rosszul értette, talán nem úgy akarta mondani, "szerencsétlenül fejezte ki magát", rosszul értette a tónusát, stb., de aztán amikor többször fordul elő, valahogy már nem véletlen, már nem az emberben a baj, és - persze - már elveszti a bizalmat abban az emberben. Nyilvánvalóvá válik az indulat a látszólag ártatlan megjegyzésben. Van aki tűri, van aki nem. Én, ahogy az már köztudott, nem. Ennek a vége, természetesen, a kapcsolat gyökeres kitépése. Aki pedig tűri, az hagyja a kapcsolatot romjaira rogyni. Ha egy kapcsolat (itt most akármilyen kapcsolatra értem ami két ember közt keletkezik) olyan mint egy növény, akkor amint el kezd kényelmetlen lenni a nem tűrő kitépi mint a gazt, a tűrő pedig nem öntözi és hagyja elhervadni.

Hogy ezek az emberek miért olyanok amilyenek, azt nem tudom. Vannak akik féltékenységből, mert azt hiszik, hogy akkor most te elveszed tőlük mások szeretetét/figyelmét, vannak akik pedig irigységből, mert nem bírják, hogy talán te boldogabb, elégedettebb, szebb, okosabb, sikeresebb vagy. Van aki nem bírja látni, hogy valaki másnak jobban megy az életben, még kevésbé, ha olyan emberről van szó aki olyan döntéseket hozott amik szerinte nem elfogadható, rossz döntések.

Nem lehet boldog aki elégedett a munkájával. Nem lehet boldog, aki nem hordja le a jelenlegi kormányt. Nem lehet boldog aki szórakozik. Nem lehet boldog aki nem házas. Nem lehet boldog aki nem akar gyereket. Nem lehet boldog aki nem féltékeny. Nem lehet boldog aki nem aggódik a házimunka miatt. Nem lehet boldog a nő aki nem akar női dolgokat csinálni, mint főzni, mosni, varrni, és aki nem osztja meg barátnői örömét a mindenféle házimunka tippek megosztásában. Nem lehet boldog akinek a feje nem jár folyamatosan a családon a párján, "az urán". O_O

Nő vagyok, nem akarok családot - szeretem azt ami van és nem kell nekem több -, nem vágyok férjhez menni, nem szeretem a házimunkát - és a Kari sem! ^_^ -, nem szeretem a "nőies dolgokat". Szeretek szórakozni, oda menni ahova kedvem tartja, egyedül lenni, szeretek moziba járni, szeretem az autós filmeket, az "action" filmeket, Woody Allen-t és Roman Polansky-t, a hip-hop zenét, a rögbit és az Amerikai Futballt. Szeretem a sört, a tequilát, a János mézes pálinkáját, az amerikai autókat, a csinos pasikat és a közgazdaságot. Kari imád olyannak amilyen vagyok - és még jó, mert ha másra számít hoppon marad! - és én őt. Rettenetesen boldogak vagyunk, de olyan nagyon, hogy igen, sajnos irigységet keltünk a többiekben. Búúúúú-húúúú. Akinek pedig tetszik csak ezt mondom: "fel is út, le is út".

Vészhelyzet

2010-11-05T16:10:00.001+01:00

Thomas-nak köszönhetően, az októberi szokásos esős idő Costa Ricában, komolyra, veszélyesre, majd halálosra vált. Gondolom sok embernek, az a gondolat, hogy Costa Ricában sokat esik az eső nem jelent semmit, és mondani nekik, hogy "de most komolyan sokat esik az eső" sem jelent különleges dolgot. A nagy esők itt szokásosak, amikor Herediában bokáig ér a víz és annyit esik, hogy nem lehet egy méterre előre látni. Ezek nagy esők, de ami most történik komoly dolog.

Costa Rica 7 megyéje 88 "cantón"-ra van osztva, amelyekből 35 Vörös Riadó állapotban van. (Egy megye "cantón"-okra oszlik, és egy cantón kerületekre.) Több helyen földcsuszamlás történt, ahol a legrosszabb Escazú-ban volt, San Joséban (egy cantón munkahelyemtől nyugatra, nem 5 km-re), egy helyen aminek az a neve, hogy Calle Lajas, San Antonio kerületben. Tegnapelőtt hajnalban lecsúszott a hegy oldala a sok eső miatt, teljesen eltemetve 13 házat. 12-en vesztették életüket, 19-en pedig még mindig nem kerültek meg.

Parrita - ahol Yuly családja lakik - szintén veszélyben van a vízözön miatt. A lakosság nem tud kijutni, a vízözön pedig olyan magas, olyan erős, hogy a vörös keresztesek sem tudnak bekerülni. A víz 1 méter magasan áll, de sok helyen már túllépte a 2 métert. Maguk a szomszédok mentik egymást, menekülnek amerre csak tudnak, és folyamatosan mondják a hatóságoknak, hogy van még sok ember akik nem tudnak kimenekülni a házukból. A szomszédok azokat tudják megmenteni, akik ki tudnak mászni a tetőre.

Nemrég a Nemzetközi Szükségállapoti Bizotság, CNE (Comisión Nacional de Emergencias) épített Parritában egy gátat, de nem fejezte be, amiért a folyó a gát mindkét oldalán kitört hamarosan elmosva magát a gátat is. A víz oly erővel tört ki, hogy tegnap hajnalban elmosta az egyik régi hidat - azt amit a Gyula annyira szeretett, mert olyan "biztonságosnak" tűnt - és erősen meggyengítette az új hidat amit mellette építettek. Ez Quepos felé. Jacó felé pedig 50 fölcsuszamlás akadályozza a forgalmat. Nincs a lakóknak se villany, se víz. Mindent elvesztettek. A segéd csoportok ruhát és eledelt kérnek nekik.

Jelenleg végig a Csendes Óceáni rész vörös riadó vészhelyzetben van. Az ország többi része szintén vészhelyzetben van. Idáig 9 híd esett le, vagy rongálódott meg olyan nagyon, hogy teljesen használhatatlan. Parritán kívül más helyeken is özönvíz helyzet van, ahol derékig, de még mellkasig érő víz szinten láthatóak.

Eszembe jut ilyenkor amit Hupikék Törpike írt a Twitterben a minap, hogy mi mindent lehet köszönni a neoliberalizmusnak, hogy mi minden sikerrel bír a mai Costa Ricában. Igen, ez az egyik. Neoliberalizmusnak köszönhetően nem fejezték be a gátat Parritában, megengedték, hogy mindenféle építő cég megvegyen olcsó földeket és építsen rájuk, majd eltűnnek mielőtt a földcsuszamlás letörli a települést a térképről. Neoliberalizmus veszi el a pénzt a hidaktól amik nem San José és a reptér között vannak, hogy méreg drága utakat építsenek privát cégek, akik olyan rosszul csinálják, hogy az autók kerekei alatt omlik össze az úttest.

Nem állíthattuk volna meg a hurrikánt, vagy az esőket, a sok vad időjárás változást, de sok vészhelyzetet, sok kárt, sok halált megakadályozhattunk volna, ha neoliberalizmus és "szabad piac" és "éljen a biznisz és a cégek" helyet gondoltunk volna egy picit, csak egy ici-picit az országra, arra hogy, mint Costa Ricaiak mind, van egy kötelességünk egymáshoz. Hogy nem arról van szó, hogy miért fizessem én az egészségügyet, hogy a szegény és a nincstelen élvezzék, hogy minek fizessek adót, hogy abból állami iskola épüljön amikor az én gyerekem privát iskolába megy, hanem arról van szó, hogy társadalomban az önzőségnek, a gőgősségnek nincs helye, hogy a többiek kizsákmányolása több kárt okoz, mint azt az ember előre látná, és hogy irigykedni és sopánkodni nem elég: tenni kell.

Tök-kelütés és Facebook

2010-11-01T19:31:00.001+01:00

Tegnap megtartottuk Aleéknál a Halloween bulit. Hát jó, nem volt igazán buli-buli, de ott voltunk, szórakoztunk, néztük valamennyire a Patriots vs. Vikings amerikai futball meccset, ittunk, ettünk és jól éreztük magunkat. Mindannyian most csináltunk először Halloween-i Jack-O-Lantern-t. Aleék komolyan kikutatták mit kell a tökkel csinálni, több tök-arcot is letöltöttek a nettről, hogy legyen egypár ötlet.

Vittem a társaságnak Smirnoff Ice-t (feketét), cukorkát (ez a Halloween-nel jár) és egy tányérra való gyönbér kekszet (gingerbread cookies). Épp úgy mint otthon, a kekszeknek nagy kellettük volt. Próbáltam áthívogatni a "sötét oldalra" - illetve, beléjük fújni az Odaát szeretetet - de nem igazán sikerült. Ők nem Winchester anyag. Sajnos.

Jobban tudtam volna szórakozni, ha nem lett volna ott José, Ale férje, ugyanis egész este nem tudtam leülni formában pletykálni, és megkérdezi, hogy a végén mi lett az egész kocsi üggyel, és a énekelgetés üggyel, amiről nagyon szerettem volna hallani. José, ráadásul egész este kacérkodó kedvében volt, amiért nagyon gyanítok arra, hogy ez az egész éneklős biznisz csajozásra megy ki. (Az emberek nagyon átlátszóak tudnak lenni amikor elbizalmaskodnak. Azt hiszi tök jó terve van, kiokumulálta, most már van ürügye, most csak le kell csapni valakire, és íme erre megy ki a kacérkodás.) Közben, persze, mindenféle hülyeségről beszéltem velük.

Ez alkalommal Ale, José és Jo (a lányuk) megint próbáltak beszippantani a "feketeség csomóba": Facebook-ba. Alenak van egy blogja, de szerintem nem is tud bloggozni. Ő felír valami címet, és alája semmit se tesz, vagy mindenféle adendumokat rak bele, de iromány nincs. Azt mesélte, hogy ő mindent a Facebookjába tesz, ott viszi az életét, oda akasztja fel mondanivalóját. Persze, közben arra is jó neki, hogy lesse Dmitrij mit mond és mit csinál. Hogy lehet, hogy ennyi év után még mindig szerelmes abba a tökkelütött hülyébe? Dmitrij életében sose nézett feléje, neki Ale csak egy barát, semmiben se más egyéb barátjától, de mint nő sose nézte. Miért, hát. nem lép az Ale ezen túl?

Ale, amióta látta Dmitrijt, (13 évesek voltunk) azóta folyamatosan rajta jár a feje. Akkoriban kinevettük (habár én őszintén, gonoszan nevettem ki - sose voltam az a fajta aki elrejti vagy leplezi érzelmeit - ), mindenféle gúnyos nevet adtunk neki, és nem volt a világon senki furább, hülyébb vagy félresikerültebb mint ő. Aztán persze úgy hozta a sors, hogy összekerültem egy kis időre Dmitrijjel, aminek éget verő vége és következő drámája lett, ami végig víz hangzott a gimnáziumban. (A gimnáziumi újságban olyan megjegyzések jelentek meg, hogy "Mi van Orosz? Kitette a szűrödet a Magyar?"). Dráma dráma tetején, ahol Dmitrij húzta a rövidet. Én boldogan éltem életemet, nevettem, szórakoztam, készültem az egyetemre - majd Magyarországra - körülöttem röpködött egy pár srác, köztük az egyik gimnáziumi sport csoportnak az egyik tagja... kosárlabdás, azt hiszem. Dmitrij közben a gimi bolondja lett, ahol senki se engedte elfelejteni, hogy szerelem vallását hideg "de én nem" fogadta. Ale közben mellettem volt, együtt, az egész gimivel röhögtünk rajta.

Aztán vége lett a giminek, Ale pedig főiskolába iratkozott be, oda ahova Dmitrij ment, amikor Costa Rica egyik legjobb egyetemébe mehetett volna, ami ráadásul közelebb is volt hozzá. Ő Dmitrij után ment, ezt senki sem veri ki a fejemből. Barátja otthagyta, másikat talált, férjhez ment, de ő továbbra is csak Dmitrijről tudott beszélni.

Két évig voltam én kint, két évig maradt egyedül - és férjével - Dmitrijjel. És semmi. Én visszajöttem és mivel fejembe vettem, hogy bocsánatot akartam kérni Dmitrijtől azért, hogy hogyan bántam vele (nem is vagyok én olyan rossz), visszakerültünk. (Dmitrij emberként nem ér semmit, szeretőként isteni. Listámon 9,2-es. Csak három srác van fölötte.) Másfél évig voltunk együtt, sokat jártunk Aleékhoz, és még akkor sem történt semmi. Aztán Dmitrij meg én utoljára szakítottunk, most örökre, kapcsolatot veszítettünk egymással, Dmitrij még hol-hol kapcsolatba lép vele, és még mindig semmi.

Meséli Dmitrij Alénak, hogy kiment Mexikóba, most ott él, van barátnője (vagy már felesége?) és kutyája, jó munkája van motorozik föl alá, versenyezni akar... és az Ale mindenről beszámol nekem. Mi olyan érdekes rajta? Szerintem semmi, de Dmitrij Ale kedvenc beszélgetési témája. Hn, mi lehet annyira jó rajta?

Na, oké, ezt látni akarom. Azt hiszem felnyítom megint a Facebook-ot, de ki tudja medig!

Sookie

2010-10-28T18:05:00.000+02:00

54 nap múlva megyek Atiékkal Magyarországra ott tölteni 3 kellemes hetet. Alig tudok várni! :-) Persze előtte még tennivalók vannak, mint pakolni, listákat írni, cuccokat beszerezni, ajándékokat venni és egyebek. Közben, persze, ez azt is jelenti, hogy Karinak ma CSAK 54 napja van, hogy kitakarítson és rendet rakjon. Olvasol Kari? Igen, csak 54 nap, tehát mozgás! ne legyen cucc a nappali asztalon, alatta is csak szépen, rendben legyenek cuccok, és semmiféle papirusz kupac ne legyen a láthatáron! Olyan vagyok, mint az Anyu: kihoz a sodromból a rendetlenség. Mit mondhatok? Családi vonás.

Ebben az évben, ugyanakkor rengeteg tennivalónk van, amiért nem pazarolhatom a napjaimat rendrakással - de ha nincs rend, akkor majd azzal kell kezdeni - mivel sok beszerezni való van. Karival ágyat szeretnénk venni - Kari ágyat-ágyat akar, de én őszintén inkább összecsukhatót szeretnék, ugyanis sokkal praktikusabb, jobban ki lehet használni, és feltétlenül "be kell ágyazni" - majd el kellene kezdeni az evőeszközök beszerzését. Bögre és pohár nem kell, mivel nekem ezekből annyi van, mint égen a csillag. Hn, talán egy doboz komoly üvegpohár jó lenne, mivel mind a 10 poharam Világbajnokos McDonald's pohár. :-) Yep, megvettem őket. Színesek.

A program valamennyire megvan, gyömbér keksz sütéssel (gingerbread), Nagytétényi Karácsonyfa kiállítással, Gödöllővel, Mezőkövesddel, Béccsel, Pozsonnyal, barátainkkal, családunkkal és egyebekkel. Elővesszük majd kis karácsonyfánkat és feldíszítjük megint csupa ehető díszekkel. Ja igen, szaloncukrot is kell venni. A világ mindkét oldalán kezdjük készíteni a listát arról, hogy mi kell, mit hozzunk, mit vigyünk (Anyunak, persze a Béres, most Béres C-vitaminnal) és egyebek. Ez nekem az év végi procedúra. El se tudom képzelni nélküle az életemet.

Közben ebben az évben más procedúrák is vannak, pontosabban Sookie. (Ki hitte volna, hogy a kocsim csaj lesz.) Sookie-t most kell majd elvinni a műszaki vizsgálatra, amire Ati viszi, majd ki kell fizetni az évi adót rá. Ahá, tudom, jókor vettük, de szerintem aranyos, csinos kis motorka, picike és kedves, és már benne himbálódznak kék agyag madárkáim. Igen, kék. Csak kék volt akkor Nagytétényen, de most majd megnézzük mi mást, nem kéket tudunk belevenni. Még mindig nem jártam vele, nem próbáltam még ki, de remélhetőleg már a jövő héten el tudom vinni (én egyedül) egy kört tenni. Habár egy picikét félek - őszintén, ugyanis Costa Ricában minden sarok mögött egy hülye vezető lapul - inkább egyedül megyek, minthogy Apuval, aki majd ijedten kapaszkodik a kocsiba, folyamatosan át akarja majd venni a kormányt, majd hazaérve, azt mondja Anyunak, hogy elgázoltam egy faluravaló embert, minden utcán levő részeget elütöttem, vagy úgy megijesztettem, hogy kiszállt a spiritusz a testükből, és nagyobb környezeti kárt csináltam, mint a MAL vörösiszap kiömlés, vagy a BP mexikói öböl olaj kiszivárgás. Nem, nem vezetek olyan rosszul, csupán az Apu lát rémeket - ugye Gyusz, hogy nem vezetek olyan rosszul? Jól gondold meg a választ!! - ami egyébként érdekes, ugyanis Apu igen rosszul vezet, és szerintem én nem csinálom olyan nagyon rosszul.

Mindenesetre, most szegény kis Sookie-mnak kell végig szenvednie hozzászokási periódusomat. Mondanám, hogy édes kis Sookie-m majd decemberben pihenhet, de Apu már kijelentette, hogy ő bizony azt tervezi, hogy elviteti fehér behemót kocsiját a szervizbe, hogy kikalapácsoljanak belőle mindenféle behorpadást és, hogy átfestessék (megint fehérre), és addig ő majd használja Sookie-t. (Tudtam, hogy egyből rózsaszínre kellett volna festetni.) És miért az enyémet? Miért nem az Atiét? Ja, mert hogy Apu nem szereti Ati kocsiját. Hát az enyémet se szeresse! Még csak az kéne, hogy most az én Sookie-mat tegye tönkre.

Sookie-ról még nincsenek saját képeim, de amint csinálok felteszem, hogy lássátok milyen aranyos kis darab. :-)

Kedd, Kedves?

2010-10-19T17:49:00.000+02:00

Vissza a munkába egy hosszú hétvége után. Hn, kedves ez a Kolumbusz bácsi, de jöhetne gyakrabban, mert ebben az évben ez volt az utolsó ünnepnap Karácsony után. Most irigylem az amerikaiakat: nekik van még Thanksgiving, nem is beszélve a híres-hírhedt, Thanksgiving Super Bowl meccsről. Többek között ebben az évben Dallas Cowboys és New Orleans Saints játszanak. A Szenteknek nagyon jó játékuk van, és jelenleg a bajnokok (az előző szezonban nyertek a Colts-ok ellen).

Persze, most ahogy belelendültem az Amerikai Futball világában, és van a munkahelyemen egy srác, Hupikék Törpike, aki szintén szereti az Amerikai Futballt, és Patriots parti, inkább a déli játékot nézne meg (itt olyan reggel 10 órai), New England Patriots vs. Detriot Lions. Nem lenne ezzel bajom, csak épp az, hogy Thankgiving mindig csütörtökön van és nekünk nem ünnep, tehát hogyan nézzük meg? Hát már kezdett hallatszani olyan, hogy akkor vegyük ki a szabadnapot, mindent a Thanksgiving, a töltött pulyka, a Mayflower, szüret, és Amerikai Futballért. Hogy mi lesz, azt még mindig nem tudom, de November 25.-e előtt tuti megtudjuk, habár ismerve a gyerekeket, nem lesz az egészből semmi, ami nekem nem gond, mert remélem addigra már lesz kocsim, lesz gyakorlatom és remélem, hogy 45 perc alatt haza tudok érni, megnézni a meccset a Szentek és a Cowboyok közt.

Minden esetre jelenleg nincs itt a meccs és más dolgok járnak a fejünkben. Nem tudom mi más, de más dolgok. :-) Munka van, nem is kevés, és a szakdolgozattal is még birkózni kell. Igen, még mindig van birkózni való, de a pozitív oldalon, már kevesebb, mint korábban. Többen már azzal kezdték a napot, hogy nyavalyogtak. Nem volt elég nekik az ünnep, a hosszú hétvége, pedig nem volt elég hosszú. Van aki nagy boldogan behozta legújabb szerzeményét, egy iPadot. Csinos kis darab, de még mindig nem értem mi a pláne benne. Ez egy Symbian technológiás táblácska (11-13 hüvelyk átmérőjű) ami mind azt csinál ami egy iPod, plusz tud internetezni 3G-n vagy WiFi-n... és lehet használni Power Point-ot és jegyzetelni. Ja igen, e-book readernek is jó! Hát van akinek jó, nekem nem felel meg. Többet tud Nagi és Nagi kisebb.

Gépekről jut eszembe, hogy Karinak eszébe jutott, hogy ahelyett, hogy venne egy jó laptopot, vesz magának egy pici Acer-t, mint az enyémet, plusz egy desk topot, ami nem is lenne új, hanem továbbra az a ronda kávéfőző lenne, csak épp "kiveszi belőle a rosszat" és tesz bele "jót". Kezdem azt gondolni, hogy Károly fejében valami komoly trauma lehet ezzel a ronda géppel kapcsolatban. Olyan, mintha ez a gép valakinek a szeretetét jelentene, mintha az, hogy kidobja, olyan lenne, mint azt az embert kidobni. Szerintem fogalma sincs mekkora nagy pénzkidobás lenne ezt a gépet kibelezni és működő dolgokat tenni bele, főleg, mert annyira szemét az egész, hogy már a billegő asztal amin áll is kuka.

Ennek a fejében, Kari nem Twitterezik, nem Facebook-ol, nem iwiwezik, szerintem MSN-je sincs... minek két gép? Szerinte arra, hogy a laptopot (ez egy netbook lenne, nem egy laptop) vihesse magával, hogy akármikor beszélhessünk. O... ké. Akkor miért nem csak a netbook? Mert az fárasztja, és kényelmesebb a desktop. Akkor miért nem egy nagyobb laptop (egy igazi laptop). Mert abból csak azt tudná megvenni. És?

Persze, nekem is van két laptopom, Omi és Nagi, de az azért van, mert Omit meg kellene javítani (ami rengeteg pénzbe fog kerülni, ha egyáltalán meg lehet még csinálni, ugyanis ő egy igazi IBM ThinkPad, és nem bízok abban, hogy Lenovo egyáltalán tudja hogyan kell velük bánni), és Nagi helyettesíti. Plusz, alapvetően, ha egyszer majd sikerül megcsináltatni Omit, Nagi a back-up gép lesz. Ha valaki ott azt gondolja, hogy két gép jó ötlet, mondanom kell valamit: két vagy több gép csak két helyzetben használható: 1. amikor minden egyes gép egy különböző funkciót tölt be. Mondjuk az egyik munka gép, a másik magán gép. 2. amikor az egyik tartalék, vagy back-up gépként működik. Ekkor, persze, muszáj bizonyos időnként átmásolni a fontos fájlokat az egyik gépből a másikba, hogy meg legyen a funkciója. Aztán, akármi is legyen, fontos, hogy az ember nagyon rendszerető legyen, rendszerrel rendelkezzen, vagy könnyen előfordul, hogy ha valami ami kell, nem csak, hogy nem tudja, hogy milyen dossziéban van, de azt se tudja, hogy melyik gépben van. Szerintem az az okosabb, ha a kávéfőzőt megsózza, elégeti és fennmaradó maradékait eltemeti megszentelt földbe, nehogy gonosz lelke felkeljen, majd vesz magának 1 db gépet, legyen laptop, netbook vagy desktop, de csak egyet.

Közben az a helyzet, hogy megint kénytelen voltam észrevenni, hogy én egy "magasabb technológia" világban élek. Valahogy néha elfelejtem, hogy mivel itt mi technológiával dolgozunk, könnyebben, gyorsabban tudunk hozzáérni mindenféle új cucchoz. Itt egy iPhone vagy egy iPad, egy Blackberry vagy egy Nokia N97-es egy olyasvalami ami mindenkinek van. Nem mindenki kap árengedményt az ilyenekhez, de mivel mi tudjuk meg előbb, hogy mi jön, még akkor tudjunk megszerezni, míg nem méreg drága. (Méreg drága. Miért méreg drága? Magyarországon drága a méreg?) Az a helyzet, hogy gondoltam, hogy ajándékozok a Karinak szülijére egy mobilt, de nem egy márkátlan, kínai cuccocskát festetlen barna karton dobozkában, hanem valami komolyan jót. Eleinte egy iPhone-ra gondoltam, de elvetettem az ötletet, mivel fogalmam sincs a magyar hálózatok tudják-e működtetni (nem is beszélve arról, hogy ki kell kódolni, és vannak olyan hálózatok amik ezeket a kikódolásokat észreveszik és letiltják a telefont). Gondoltam aztán egy Blackberry-re, eleinte egy Bold-ra, de olvastam, hogy vannak problémák ezzel, jobb továbbra is a Curve. De aztán kiderült, hogy Kari inkább a Nokia telefonokat szereti, tehát kerestem valami megfelelőt, és találtam az E 72-est. Itt inkább az E71-est árulják, és akiknél láttam alapvetően azt mesélik, hogy prímán működik. Na, gondoltam, ez lesz. Igen ám, de amikor látom, hogy itt még a titkárnőnek is ilyenje van, gondoltam, hogy ez egy nagyon kis olcsó darabocska lehet, ami mindenkinek van, tehát nekem már nem felel meg. (Sony Ericsson Vivaz-t még nem láttam senki másnál, csak nálam.)

Komolyan gondoltam, hogy ez így van, és így egyszer véletlenül megemlítettem egy kávénál két barátnőmnek (az egyiknek komolyan jet set komplexusa van amióta egy ultra-gazdag pasival járt aki bemutatta Costa Rica legfőbb celebjeinek, és a tévében is szerepelt), és mindkettőnek a hajuk vonaláig kúsztak fel kiszedett szemöldökei, szemük pedig UFO csészealjra tágult. Houston, we gara situation! Úgy néztek volna rám, mintha azt mondtam volna, hogy Tommy Hilfiger turkáló. (Jaj, láttam egyébként egy gyönyörű szép halvány rózsaszín pulóvert Tommy Hilfigerben, amitől rosszul érzem magam. Gyönyörű, de Tommy... és én nem vagyok igazán egy Tommy-girl. Ez lesz most a negyedik Tommy darabom?) Tehát itt a titkárnőnek is ilyenje van, de kint ez egy igen exkluzív telefon? Pannonban is megnéztem (tudnom kell, most jó-e vagy nem), és ott a második legdrágább Nokia készülék. Nem értem: két világban élek? Komolyan érdekes hogyan tud ugyanabban a világban, ugyanabban az országban, ugyanabban a városban két ennyire ellentétes nézet élni.

Mindenesetre, Kari mondta, hogy ki szeretné maga választani a telefont. Remélem valami jót választ.

Go Colts!

2010-10-18T22:52:00.000+02:00

Tegnap programom volt a bevásárló központban, Paseo Las Flores-ben. Miután egy levelező barátnőm Chiléből ajánlott egy regényt Mario Benedettitől, "La Tregua", megkértem a kedvenc könyvesboltomtól, a Librería Internacional. Általában nem olvasok latin amerikai regényeket, vagy írókat, és sokat nagy ívben kerülöm (mint azt a Paulo Coelho-t), de a levelező barátnőm olyan sok jót mondott a könyvről, hogy gondoltam megpróbálom, és talán találok magamnak egy latin amerikai írót aki tetszik.

Tulajdonképpen gondoltam, hogy ezen a héten megyek el a könyvért, (tulajdonképpen egy másik könyvesboltban volt, de a hozzám közelibe hozattam) de mivel 12.-étől 18.-áig volt egy akció azoknak a klienseknek mint én, akiknek klienskártyájuk van. Az akció arról szólt, hogy ha veszel 16 ezer colón fölötti értékben könyveket, akkor a szokásos nekünk szóló 5% árengedményt megduplázzák és kapunk 10% árengedményt. De ha 25 ezer colón fölötti értékben veszünk könyvet, 20% árengedményt kapunk. Természetesen én megkaptam a 20% árengedményt. Nem is vettem olyan sok könyvet, csak hármat, a Mario Benedetti könyvet beleszámítva. Az egyik Katherine Howe regénye "The Physick Book of Deliverance Dane", spanyolul "El Libro de los Hechizos" ami egy boszorkányos könyvről szól a Salemi boszorkánypörök idejéből. A másik egy izlandi író krimi regénye, "Grafarþögn" aminek címe spanyolul "La Mujer de Verde", az író pedig Arnaldur Indriđason. Vettem volna más könyveket, de valahogy nem találtam semmi mást kedvemre valót. Minden tele volt Mario Vargas Llosával és Ken Follettel.

A bevásárlás után szerettem volna menni a moziba, de a filmek amiket vetítettek olyan nagyon rosszak voltak, hogy nem igaz. Így hát nézegettem egypár ruhaboltot, hátha látok valami szépet - keresgélek egy pár lehetőséget a ruhatáramba - de azonkívül amit Naf Naf-ban találtam, nem látok semmi mást. Ezek után elmentem estebédelni (mivel késő lett), és kipróbáltam egy új helyet (alapvetően azért, mert bezárták a borozót ahova menni akartam). Ez az új hely egy Argentin hely, Ferroviario 1857. Ahogy leültem és kértem valamit, észrevettem, hogy a tévén a ESPN csatorna volt, és mit mutatnak? Az Indiana Colts és a Washington Redskins amerikai futball játékot! Amikor lekezdtem amerikai futballt nézni, alapvetően azért, mert alig lehet itt rugby-t nézni, jó barátom, Shimmy Gin, igyekezet nem csak megmagyarázni a játékot egyszerűen (még mindig nem tudom mik azok a "1st&10" és ilyenek), de arra is igyekezet, hogy az ő kedvenc csapatjának drukkoljak, a New England Patriots. Jobban tetszett a Colts-ok játéka.

Az amerikai futballban, egyébként, van egy bizonyos rivalitás Peyton Manning, a Colts quarterback-ja (olyan, mint a csapat kapitány) és Tom Brady, a Patriots quarterback-ja. Mindkettő nagyon jó. Shimmy Gin próbál továbbra is átpártoltatni engem a Patriots-okhoz, de nem hiszem, hogy sikerülne neki.

A tegnapi játék nagyon izgalmas volt. Persze a Washington-i Redskins csapat nem a legjobbak közé tartozik, tudomásom szerint, de nagyon jók és nagyon jó harcot adtak. Már az elején, az első negyedben mind a kér csapat touchdown-t csináltak, ami a maximális pontot adja a játékban. Egy touchdown az amikor az egyik csapat át tud futni a másik csapat oldalán a pálya kívül.

Eleinte azt terveztem, hogy ott nézem meg a meccset, miközben a telefonomon twitterezek (ezt a játékot nem lehet twitterezés nélkül átélni), de annyira izgalmas lett, hogy attól féltem elkezdek kiabálni, amiért inkább hamar fizettem, kirohantam egy taxiért és gyorsan hazamentem. Volt egypár hülye mozdulat, mind a két csapat részéről, és egy igen buta mozdulat volt a Colts-ok részéről, de aztán volt egypár igen jó fogás (catch és interception) a Colts-ok részéről. Nehezen, de a játék végeredménye Colts 27, Redskins 24, ahol a különbséget egy field goal tette a Colts-ok részéről. (Gollt is lehet rúgni, de nem mindig. Azt hiszem erre vannak a 1st&10 és ezek.)

Itthon bekapcsoltam drága netbook-omat és így folyamatosan játék közben twittereztem. Az általam olvasott twitterezők közül senki sem Colt fan. Hn. De nyertünk!!! :-)

Most csak egy gondom van: amikor hazaköltözök, hogy fogom az Amerikai futballt folytatni?

Egy Szép Csütörtök

2010-10-14T16:14:00.000+02:00

Itt ülök egy Subway-ben, San Pedróban, a Costa Ricai Egyetem Jogi kar épülete előtt. Az utca tele van kocsikkal, és a zaj mindenhonnan lódul az emberbe. Vonattal jöttem be, ami nagyon felvidítja a szívemet. Szeretem a vonatot!! Lehet, hogy azért, mert nem egy szokványos dolog itt a vonatozgatás, vagy lehet, hogy azért, mert valahogy összekötöm az élményt Magyarországgal és az ottani vonatozással. Ki tudja.

Hamarosan fel kel szedelődzködnöm, és rohannom kell a Gazdasági Professzionálisok Kollégiumába, ahol ma tartják az utolsó órát a ... hát nem tudom, hogy kell mondani magyarul, spanyolul "Control Interno". Ez arról szól, hogy a cégekben milyen eljárásokat kell végrehajtani, annak érdekében, hogy minden rendben menjen, és ne legyen az, hogy valaki sikkaszt, vagy hogy olyan pontok keletkeznek ahol mások belopakodnak a cégbe, az adataiba, dokumentumaiba és bajba juttathatják a céget. Ja, igen, mint az amit az államok általában nem tartanak be, amiért sok képviselő, miniszter, elnök, segéd, vagy önkormányzat vezető kikanalaz az ország pénzéből saját magának és barátainak, családjának vaskos kis vagyonokat.

A kurzus fantasztikus, és egy nagyon tapasztalt asszony vezeti, akivel más ezelőtt három ilyen órát vittem. (Ez most egy felfrissítés!) Ma van viszont az utolsó nap, és kicsit szomorkodom emiatt, mert olyan jó, hogy örültem volna, ha legalább egy hónapig vagy kettőig eltart. Egyszerűen olyan sok tanulnivaló van!