Ja...

csak most vettem észre, hogy januárban idáig csak háromszor írtam. Tényleg keveset írtam!

Okos

Itt a száraz időszak. Szoknyák és kis magas sarkú cipők, könnyebb kis blúzok és vékony pulóverek, még is lapul a táskában a pici esernyő. Az "okos épület", nagy okosságában még hidegebb levegőt fúj be a "klimatizált" ventilátorjain, ahonnan nem egyszer kellemesen büdöskés, rohadó hús szagok és állott szennyvizek dús lötty illatai párologtak ránk. Okos épületünk nagyon rossz társaságban van, ugyanis ismerem ezt a technikát. Az adott alany - ez alkalommal az okos épület - tulajdonképpen csak egy dolgot tud csinálni  - ez alkalommal hideget. Nem érdekel mit kérnek tőle, tovább csinálja azt az egy dolgot, de mindig másképp magyarázza meg, vagy mentegeti, hogy bemutassa miért jó. Ha hideg van kint akkor azért van hideg bent, mert az épület olyan modern és okos, hogy tükrözi a kinti hőmertséget. Persze, egy átlag ember mint én, aki hiszik padlóban, falakban, ablakokban, ajtókban, mennyezetben és tetőben azt mondaná, hogy minek olyan technológia, nyissuk ki csak az ablakokat és rögtön olyan lesz bent mint kint. De ha ki akarjuk zárni a külső hőmerségletet?

Ha kint meleg van bent hideg van, mert kint meleg van, tehát az okos épület "kompenzál" és így hideg van.

Közben itt valami már annyira bűzlik, hogy nem is vicces.

Nem értem miért jobb csinálni valami pocsék munkát és folyamatosan mentegetőzni, kifogásokat találni rá, ahelyett, hogy az ember EGYBŐL jól megcsinálja a munkáját? Van aki azt mondja, hogy kultúra, van aki pedig azt mondja, hogy úgy is mindenki azt csinálja, de már akad olyan is aki azzal áll elő, hogy így kell, ez a jó, nem nem követelhetik senkitől, hogy valamit is jól csináljanak, úgy se látja azt senki.

"Nem mintha ez egy agyműtét lenne."

Sajnos a mentegetődzés nem megoldás. A kifogás nem megoldás. Mentegetődzés és kifogások mellett, én továbbra fázok. Aki azt hitte, hogy amúgy se kell ezt az épületet jól megcsinálni, nem gondolt azokra az emberekre akik itt dolgoznak majd, akiknek itt napi 10 órát kell tölteniük, akiknek a bűzben kell dolgozniuk, akik itt betegednek meg a beállíthatatlan klimatizálásban.

Van közben aki azt hiszi, hogy amit hanyagul csinál az nem fogható hozzá ehhez, pedig igen. Nincs olyan cselekedet aminek nincs következménye. Ha nem mosogatsz el rendesen, minden nap, akkor a konyhád tele lesz bogarakkal, baktériumokkal és kellemetlen szagokkal. Az edényeidet nem tudod olyan jól lemosni is nem csak, hogy hamarabb mennek tökre, de fokozatosan főzöd majd bele a napi kajába az ásatag bacilusokat és betegségeket. Ha nem mosod gyakran a fogaidat, akkor elromlanak és kipotyognak. Ha nem csinálod meg a házi feladatot, akkor nem tanulsz eleget, lemaradsz, kevesebbet értesz órán és vizsga előtt többet kell tanulnod csak azért, hogy kevesebbet tudj. Ennek következésül nem jutsz be egy jó egyetemben, nem tanulsz eleget, nem szerzel jó munkát és majd sopánkodni fogsz, hogy milyen rossz az életed. (Természetesen lesznek kifogásaid, hogy bemutasd, hogy nem a te hibád, és kiszúrod az egyetlen szorgalmas gyereket aki szintén koldusbotra került, de ettől TE nem leszel gazdagabb, vagy boldogabb.)

És más hanyagság is van. Van az a hanyagság, ahol nem tartod be a szavadat, ahol nem állsz ki magadért, mert mindig várod, hogy mások tegyék, hogy mások segítsenek, mások változzanak. Sokan emlegetnek egy mondást amit Einsteinre akasztanak (valahogy mindenki most kitalál száz ezer "okos mondást" és híres emberek szájába teszik), mi szerint hülye az aki más eredményt vár él ugyanattól a cselekedettől. Hanyag az aki megígéri magának, hogy nem hagyja magát bántani, hogy ha párja megint megcsalja, megint megbántja, megint lealázza, megint lebecsüli, megint csalódást okoz, akkor most igenis elválik... és a párja megint megteszi és ő csak morog, dühöng, de mellette marad miközben megteszi magának és a világnak ugyanazt az ígéretet. Igen, Ale jut eszembe. Minden arra mutat, hogy annak ellenére, hogy a férje folyamatosan megcsalja már 15 éve, hogy most rajtakapta egypár karrier-prostituált nővel (és van valami egy munkatársnőjével is), Ale megint visszaengedte, mert nem tetszett neki, hogy José megkérdőjelezte, hogy hogy képes egy 15 éves házasságot kidobni az ablakon.

Okos csaj, igen, okos. Mint az épület. Ha José megcsalja és ő tudja, mindenki tudja, de nem kapja rajta, akkor azért nem válik el, mert nincs rá bizonyítéka. Ha José megcsalja és ő rajtakapja, akkor nem válik el, mert nem akar ő lenni aki kidob egy 15 éves házasságot az ablakon. Ühüm, nagyon okos.

Vége?

15 év után legjobb barátnőm, Ale, és a férje el fognak válni. Ha engem kérdeznek, szerintem későn fogta fel mit kell tennie, de hát jobb későn mint soha. Most jobb is a Facebook-on nem lenni, mivel ezen keresztül fejezik ki érzelmeiket - azért elég finoman.

Ale meg a férje, José, 1994-ben ismerkedtek meg a főiskolán, ahol Ale kereskedelemre jelentkezett, José pedig villamos mérnöknek. (Ale alapvetően azért ment a főiskolára, nem velem a Costa Ricai Egyetemre  - UCR -, mert az a srác aki neki tetszett - és gondolom még mindig tetszik - a Dimitri, oda jelentkezett be.) Abban az évben, az elején, az előző barátja, Giovanni, szakított vele egy másik nő miatt, amiért ő egy hosszú ideig nagyon maga alatt volt. Hirtelen mellette teremt ez az ember, telis-tele ötletekkel, humoros dolgaival, aki mit sem várt, meg kérte a kezét kevesebb mint négy hónap alatt. Ale nem is volt 18 éves. 4 nappal 19. születésnapja előtt ment férjhez (körülbelül). Rá egy évre szülte meg egyetlen lányukat, María Josét.

Amikor először megismertem Josét, olyan embernek tűnt, mint akinek tele van a feje ötletekkel és sose fog megállni. Most öregebb fejjel tudom, hogy az olyan a hóhányó, aki csak járatja a száját, de igazából semmit se fog csinálni. Rábeszélte Alét, hogy hagyja ott a főiskolát, majd Ale otthon maradt a gyerekkel. José helyette "befektette" Ale örökségét egy rossz kocsiban amit megjavított, eladott, vett helyette egy másikat és így. José járt a kocsival, Ale nem látott belőle egy fillért sem. Kivettek egy albérletet amit nem tudtak megtartani, elmentek a José szüleihez lakni, de az se volt megoldás, míg végül vissza nem jöttek Ale szüleihez, mint átmeneti megoldás.

Ale gyerekestül, egyetem nélkül nem tudott igazán megfelelő munkát találni, José közben itt-ott dolgozgatott, de a fizetéséből alig adott haza valamit. Megelégelve a dolgot, Ale beirtakozott egy olcsó privát egyetembe, amit a Josétől kért, hogy fizessen ki neki, azzal az igérettel, hogy majd ő kifizeti neki az egyetemet. José így-úgy kifizette, olyanokat is megtéve, hogy nem fizette ki neki, de nem szólt, amiért Ale elvesztett olyan harmadéveket ahol minden tárgyban jeles volt. Időközben Ale szerzett egy munkát amivel befejezte az egyetemet, ugyanis José drágálta az egyetemet. Ezután José lemondott és az egyik legdrágább egyetemben kezdett el tanulni, ahol majd kikövetelte Alétől, hogy a Masters szintet is kifizesse neki.

Kezdettől fogva José csalta Alét minden nővel ami köréje került. Barátnő, barátnak barátnője, diáklány, titkárnő, kolléga... Dolgozott mindenféle érdekes figurával, aki elvitte őt "dolgozni" Mexikóba, Panamába és egyéb helyekre, ahol Ale észrevette, hogy csajozni mennek. José kitalálta, hogy majd épít nekik egy házat a tengerparton, hogy majd beépíti az Ale szüleinél a kertet és ott lesz a házuk, hogy húz a házra egy második emeletet és ott fognak lakni, hogy nem is építenek, mert azt minek, ők ki fognak menni élni Spanyolországba. Ale minden alkalommal elhitte (vagy hinni akart) és szaladt, tudakolta mi kell, mi nem és rohant a papírokkal, az engedélyekkel, csak azért, hogy a végén minden a semmibe menjen. Costa Ricában azért vannak -  vagy voltak - lehetőségek, hogy egy fiatal házaspár házat építsen, ők mégsem kezdeményeztek semmit. Beszéltem én is vele még amikor a bankban dolgoztam, mondtam neki milyen kedvezmények vannak, milyen lehetőségek, kezdjenek majd valamibe, de nem. Ale mondta, hogy minek is, amúgy is ők mennének, nem akar ő Costa Ricában élni.

Egy idő után már nem mondtam semmit az Alenak. Láttam, hogy olyan mélyen benne van ebben, hogy még ha akarna, nem is tudna az egészből kibújni. Neki hinni kell, vagy sírva fakad.

José közben csak gyatrább lett. Már nem volt hajlandó a ház körül dolgozni, amiért az Alenak és az apjának kellett kerítést javítani, udvart rendben tartani, tetőt tatarozni, házat festeni, és amikor az Ale apja nagyon rosszul lett a vérnyomása miatt, minden az Alera maradt. José közben szétszedte az Ale kocsiját és egy évig nem volt hajlandó összerakni. Direkt elvesztette a műszaki vizsgát, hogy az Ale továbbra is kocsi nélkül maradjon és kénytelen legyen tőle függni.

Miután visszajöttem Magyarországról, találkoztam az Aleval, akinek már nagyon televolt a hócipője férjével, és mesélte hogy nem volt képes ő hozni neki egy pohár vizet agy este amikor az asztma miatt fulladozott, és a lányának kellett rohannia saját szobájából szüleiéhez, hogy segíteni tudjon anyján. José azt felelte, hogy csak azért nem segített, mert azt hitte, hogy Ale csak magára akarja vonni a figyelmet.

A minap Ale talált José gépén egy dossziét telis-tele képekkel Joséról és több nőről. José nem is tagadta mi látszik a képeken, de eleinte azt akarta mondani, hogy az nem ő, hanem egy barátja. Aztán elismerte, igen az ő, de merte azt mondani, hogy nem fér a fejébe, hogy az Ale egy ilyen "semmiségért" képes legyen 15 évi házasságot kidobni a szemétbe. Én csak nézek és csak arra tudok gondolni, hogy José az aki sose értékelte azt amit kapott, aki már az elejétől szemétbe dobta a házasságukat, Ale pedig csak a fedelet tette a szemetesre.

A lányuk rettenetesen szenved, Ale csalódott és José Alét vádolja, ő a rossz, a kegyetlen, a gonosz aki mindent elront, a leszbikus, az érzéktelen, a lehetetlen aki nem élvezi a szexet és nem engedi, hogy senki más se élvezze.

Felelőtlenek, gyerekek voltak amikor egymáshoz mentek, de 15 év alatt Ale megnőtt, megemberesedett, José éretlen, gyerek, gyáva maradt.

Remélem vége lesz ennek a történetnek, Ale komolyan elválik tőle és végre, 35 éves fejjel végre elkezd élni.

Tények és Tanulmányok, avagy Tervek és Felokosodás

Ma meglátogattuk a Marikát, aki mindenféle hírekkel és dolgokkal fogadott minket. Nem fogom ezeket itt firtatni, vagy feljegyezni, de érdekesek voltak. Marika maga évről évre különlegesebb lesz, hogy valahogy fogalmazzak. Palota közben továbbra is olyan csodálatos volt, mint mindig. Kezdi az ember egy picit elképzelni ott az életét, ami nekem azért nem olyan könnyű dolog, mivel én egy Budai lány vagyok, egy lakásos, központban-élő, metróhoz közel lakó típus vagyok. Mégis, igen, el tudom képzelni napjaimat Palotán, olvasva a teraszon vagy a fák alatt egy hideg itallal, talán egy tál sütivel, vagy cseresznyével.

Sok munkára szorul a ház, hogy olyan legyen amilyen én akarom: teljesen kényelmes és vidám, de nem sietek.

Karival ma elmentünk háztartási micsodákat nézni, hogy legyen egy elképzelésünk arról, hogy mennyibe kerül majd megfelelően felszerelni a lakást. Érdekes volt. Ott állt mellettem egy férfi aki komolyan nézegette ezeket a dolgokat, aki komolyan velem akar élni. Nahát. Ilyen ember is van. érdekes volt, mert eszembe jutottak barátnőim, akik általában saját maguk választják ezeket a dolgokat, míg barátjuk, férjük csak a pénzt teszik, vagy itt-ott beleszólnak, de igazán nem érdekli őket, hogy mi is lesz a konyhába.

Kari olyan más. Úgy tűnik komolyan érdekli az ilyen. (Traumatizálás mellékhatása?) Az is olyan érdekes, hogy épp az a lány kapja meg a kedves, szelíd, érdekelt srácot, akit a legkevésbé érdeklik a kapcsolatok. Az élet igen furán folyik.

Közben ma mentem a templomba. A "dicséret" (azt hiszem az a neve) rendkívül jó volt, és nagyon tetszett. Egyrészt egyenesen válaszolt egy kérdésre-kérésre amit másodpercekkel előbb tettem fel, de más közeli dolgokról is szólt. Két fontos dolgot ragadtam ki: figyelni kell a "kis emberekre", azokra akiket az ember általában ellegyint, de azokra is jobban kell figyelni akiket szeretünk. Aztán az is volt, hogy nem kell folyamatosan arra törekedni, hogy az ember a legjobb legyen, hogy elismerjék, mint a legjobb, és folyamatosan versenybe kerekedni a többiekkel, hanem folyamatosan arra kell törekedni, hogy az ember megtegye azt amit meg kell tennie, és megtegye amilyen jól tudja. Semmi sem biztos, nincs semmi a zsebünkbe, de az a kicsi ami zsebünkbe lehet is kieshet, ha nem figyelünk rá.

Látjátok? Jó dolgok történnek ha az ember templomba megy! =D

2010/2011

Hamarosan egy hét letelt, és vele egy év. Még egy év. Egy számból a másikba esünk, és Karival is évfordulót tartunk. Most leszünk két évesek. Sok százezer minden történt ebben az évben. Rengeteg jó, valamennyi rossz és mindenből valamit tanultunk vagy valamit jobban leszögeztünk magunknak. Rengeteg kis "ajándék" huppant ölünkbe és most egy olyan 2011-gyel nézünk szembe, ami csillogóbb, szebb, érdekesebb mint minden más előtte elszáguldó év volt.

Le esett a lepel több úgy nevezett "barátról", aki csak arra vágyott, hogy lehessen pletykát majszolni ki belőlünk. Volt lehetőségem észrevenni, hogy Marcsi Mamának határtalan igaza van bizonyos dolgokban, hogy vannak emberek akiknek a korom fekete rosszaság szép, csillogó, mosolygó piros cukormázzal van bevonva, mint a cukrozott almák a vásárban.

Lepel esett le esetekről, és velük felszabadultam. Már nem vagyok kötelezett undok embereket látogatni, erőltetni állkapcsomat egy erőltetett mosollyal miközben neveletlenül mernek engem bántani és sértegetni. Erős lépéseket tettünk lehetetlen helyzetekben, és belelöktünk a kerékbe ami nem akar mozogni. Mozog lassan, megy, megyeget. Előre, csak előre!

2010 egy fantasztikus év volt, 2011 csak még jobb lehet! (Főleg, mert 2011-ben találkozunk János papával és Marcsi mamával!)

Boldog 2011-est Mindenkinek!!! =D

Nem könnyű leülni bloggozni amikor az ember valami mással van elfoglalva, amikor valami más van a fejében, vagy amikor valami hiányzik, és csak azzal tud foglalkozni, hogy mennyire hiányzik az ami nincs. Persze, az ember általában azt gondolná, egy magas, elkülönült helyről (az életben), hogy nem azzal kell foglalkozni, ami nincs, de azzal ami van. Ja igen, de amikor épp a poggyász hiányzik lassan egy hete, és az ember nem otthon van? Ugye, hogy más. Persze, az én poggyászom is elveszett (tudtam mindig, hogy az a legjobb, ha az ember csak kézipoggyásszal utazik), de én itthon vagyok. Itthon, otthon, nekem ez a kettő egyszerre van meg, ha Magyarországon vagy Costa Ricában vagyok. Itt kinyitom a Budapesti lakásban (ami nem az enyém, btw, mert ha az lenne totál másképp nézne ki és drága Kari szinte traumatizálva lenne, hogy FOLYAMATOSAN mindenhol rendbe kell, hogy legyen) a szekrényt és csak csodálva bámulom nem csak azt, hogy mennyi ruhám van, de milyen gyönyörű cuccaim vannak! Olyan volt, mint belépni a ruhák mennyországába, a ruhatárak Vallhalája, és nem kellett semmiért sem fizetni semmit, mert mind az enyém!!!

De ez én vagyok. Elveszett egy 25 kilós csomagom amiben k.b. 6 Swatch órám, a legjobb kosztüm nadrágom, egy fehér blúzom és minden ajándék utazott. 3 doboz kakaó, 6,5 kg Costa Ricai Britt kávé, 1 l Costa Ricai itóka, eredeti indián díszek és egyebek. Ahogy meséltem Gyulának, nem csak az zavar, hogy mind ezt kifizettem, de ki is agyaltam mit adok mindenkinek! Az SOK agy-munka!!! Jó, hogy az ajándékok egy részét a Karival vitattam meg, hogy ő kiknek veszi, én pedig kiknek hozom, így nincs az, hogy mindenki ajándék nélkül maradt, de a nekem LEGFONTOSABB emberek (akiknek kiküzdöttem, hogy én hozzam nekik az ajándékot) most sajnos nem kapnak csak egy puszit és egy ölelést. Remélem az elég lesz. Csak Kari menekült meg, mivel az ő Deadwood sorozatát a kézipoggyászba tettem.

Közben Atiék mindent a poggyászba csomagoltak és alig tettek valamit a kézipoggyászba. Csak a Fernandónak volt extra ruhája a kézipoggyászba, és csak is azért mert csecsemő. (Persze, pedig én MONDTAM, hogy mindenki tegyen legalább egy extra ruhát és fehérneműt a kézibe, hátha lemarad a csomag. De ja igen, azt mondták nekem, hogy az csak Air France-szal történik, KLM-mel soooooha. Ühüm. Kezd fárasztóvá válni, hogy mindig igazam van.) Ők most nagyon  szenvedtek emiatt, nem is beszélve, hogy több napon keresztül csak otthon tudtak ülni, nem is értették a tévét (csak az Ati) és unatkoztak miközben az ötnapos ruhában kellett ülniük. Hogy miért nem mentek már másnap, vagy második nap ruhát venni, azt senki se érti.

Tegnap végre vettek ruhát és nekem egy félelmetes küldetésben volt részem: vigyáznom kellett Danira és Fernandóra. Ezek után nincs kétségem: nem akarok gyerekeket. Hogy lehet egy kisbabák kibírni????? Nem mintha a Dani kezelhető lett volna, de a Fer ki tett magáért, hogy szegény, öreg nagynénje kis malaccá változzon és egy pár plusz ősz hajat eresszen. Rémes volt.

A karácsony lassan közeledik, és habár nem tudunk mindenkinek ajándékot venni, a legfontosabb most a Dani. Legalább neki legyen egy szép és kellemes karácsonya (de azért én megteszem amit csak tudok, hogy Atinak, Yulynak és Yuninak és jó karácsonya legyen).

Mi lesz, mi lesz?

Honfoglalás

Általában ide írom azokat a dolgokat amikről nem szeretném, hogy a közeli környékem tudjon, munka, pletyka és ilyenek. Hogy mi lesz amikor majd otthon leszek? Hova fogom írni ezeket? Hn. Látom hamarosan meg kell tanulnom fura-nyelven. Mielőtt kérdeznétek mi a franc az a fura-nyelv az valamilyen nyelv aminek esélye, hogy ismerik Magyarországon minimális. Japán, Mandarin, Arab, Bolgár... Eszembe jut most két lehetőség: valamilyen itteni indián nyelv, mint a cabécar, bribri vagy ngöbe; vagy megtanulni Afrikaans-szul.

Ahogy az már köztudott, nemrég a főnököm megjutalmazott azzal, hogy engem választott ki egy Roaming kongresszusra amit Január 16.-ától 18.-áig tartanak Dubaiban, egy luxus város, a világon egyetlen létező 7 csillagos hoteljával a híres Burj Al Arab, a szépségnek és mindennek a netovábbja... a Perzsa Öbölben, szembe Iránnal, Szaúdi Arábia mellet, az Egyesült Arab Emírátokban. Persze, ez ki lett cserélve egy kevésbé csodálatos Interkapcsolat kongresszusért Londonba. Persze, azért tartom a reményt, hogy nem adódik meg.

Az a helyzet, hogy hétfőn a főnök behívott az irodájába egy picit beszélni. Gondoltam, hogy valami munka ügy lesz, valamit be kell hamarosan fejezni, valami új szolgáltatás vagy munka jön. Erre megkérdezte egyből, hogy hogyan érzem magam az életem ezen a szintjén, hogy egy csoportot vezessek. O_O Na, megijedtem. A kérdése elején azt hittem arról lesz szó, hogy hallotta, hogy azt híresztelik, hogy én akármikor fogom a sátram és megyek Magyarországra, de amikor a csoport vezetését említette meg, lefagytam. Fejem elkezdett gyorsan pörögni egy gondolat körül: "NEM AKAROK FŐNÖK LENNI!!!"

Főnököm megmagyarázta, hogy a csoportját két osztályra fogják osztani (ja...) és az én nevem az egyik ami felmerült (tőle és a főnökétől), mint lehetséges csoportvezető. Én megmondtam neki őszintén, hogy nem hiszem, hogy lenne bennem főnöki képesség, nem vagyok vezető típus, nem látom magamat ilyen pozícióba. Persze, tisztelem a döntését, köszönöm, hogy rám gondoltak és ha úgy döntenek, hogy nekem adják a pozíciót, akkor eleget teszek az elvárásoknak. Azt is megemlítettem (lehet, hogy nem kellett volna), hogy őszintén, nekem sokat függ a pozíció attól is, hogy ki a fölöttem levő főnök. Azt már nem mondtam meg, hogy ha tuti, hogy ő, akkor jó, de ha más, akkor teljesen felejtős az ügy.

Ezek után szemmelláthatóvá vált, hogy a főnököm meg van elégedve a munkámmal és meg akar jutalmazni. Ez jó. Az is nyilvánvaló lett szememben, hogy ő tudja, hogy én szökésveszélyben vagyok, amiért igyekszik most minél hamarabb engem elnyerni, hogy minél tovább vele maradjak. Ezt nem mondtam meg senkinek a csoportból, de erősen megtartottam magamnak a titkot. Tudom, hogy a Félbunkócska az egyik jelölt, és a leglehetségesebb, mivel nagyon közel áll a főnökhöz, és többféle suskust is elintézett már neki. Persze FélB folyamatosan azt mondja, hogy ő bezzeg nem akar főnök lenni, hogy neki az nem kell, és bla-bla-bla. Közben mindenki tudja, hogy ő igenis szeretne főnök lenni, még ha nem is lenne jó főnök, ugyanis elég hanyag, pletykás és nem valami tisztességes.

Minden protestalásának ellenére, a múltkor már úgy beszél a csoportokról, hogy "az ő csoportja" és "az Edwin csoportja". Nem is vette észre, de így vélekedett a létrehozandó csoportokról, amiért én elmosolyodtam magamban. Mit gondolna, ha tudná, hogy a pozíciója nem olyan biztos, mint ő azt gondolná? Hogy nem ő az egyedi, a természetes választás? Hogy vannak mások akik azt mutatják, hogy nem olyan jó, hogy hanyag volt munkálkodásaiban? Ő már kisajátítja magának a csoportot, nézi kik lesznek az alattvalói és örvendezik a jutalomnak, a nagy fizetésnek amit kapni fog, a hatalomnak amit kap. Ó kis buta! Majd meglátjuk ennek a történetnek a végét, mert vagy ő marad és akkor tényleg vége a korai szökéseknek, mert főnöki gyűléseken kell maradnia este 9-ig, mindenféle engedélyeket átnézni és egyéb felelősségeknek eleget tenni, vagy hoppon marad és valaki más uralkodik majd fölötte. Mindenesetre nekem nevetnivalóm lesz bőven. :-D

Dubai

Múlt héten - körülbelül - az egyik munkatársam egy kiképzésen volt Panamába. Ezelőtt más munkatársaim voltak kint Genfben, Bécsben, Londonban, Washingtonban és így. A cégben - ahol az emberek 99,9%-a csak arra megy, hogy mit tud szerezi - az utazások külföldre a főnökségi posztok után a legkedveltebb, legvágyottabb jutalom. Nem érdekli senkit, hogy miről szól a kiképzés, van-e nekik közük hozzá, stb., csak az érdekli őket, hogy mehessenek a cég pénzén külföldre. Az olyan csodabogár, akit a karrier-fejlődés érdekli, aki elutasít egy utazást, mert az adott kiképzés, vagy konferencia nem tartozik a tudási köréhez, az fura, hülye, van valamilyen titkos agendája amiért tartani kell tőle, vagy csehszlovák (igen, mert van akinek minden ország Spanyolországon túl valami furaság, és minden ami volt kommunista az orosz vagy csehszlovák... annak ellenére, hogy most külön vannak a csehek és a szlovákok. De ne legyünk olyan kemények a tudatlan Costa Ricaival, főleg miután találtam már olyan magyart aki azt hitte, hogy én arab vagyok, vagy brazil, vagy amikor mondtam, hogy KÖZÉP AMERIKÁBÓL jövök, egyből rávágta "Ja, Manhattan?").

Sok mindenkit nagyon zavart, hogy mások mennek és utaznak a cég pénzén ide meg oda, és nem egyen odáig ereszkednek le, hogy megtesznek minden elképzelhető szemétséget - ami nem zárja ki a kunyerálást, vagy a fenyegetést -  hogy másoktól elvehessék a különböző utazás lehetőségeket. Voltak már esetek, ahol valakit annyira rosszul érintett, hogy valaki más ment el egy ilyen kiképzésre, hogy írt annak a nemzetközi egyesületnek (az ENSZ, ha jól emlékszem) és megmondta nekik, hogy az az ember akinek a kiképzést adták, nem érdemli meg, tehát gondolják meg jobban, és adják neki. A nyavalygás, a veszekedés mindennapos amint egy utazás felkerül a láthatáron.

Hét év alatt sose utaztam ilyen külföldi kiképzésekre, de nem is gondoltam sokat ezen. Kétszer közel jutottam - egyszer egy kiképzés Panamába, egyszer pedig Chicagóba - , de mindkét alkalommal az akkori főnökeim léptek le az utazással. Hát jó, ez van, engem nem zavar, kiképzés az kiképzés, és csak azt sajnáltam, hogy tudtam, hogy azok a főnökök csak utazgatni akartak, nem is érdekelte őket a kiképzés, és nem is mentek el. De hát ha a cég ezt tűri, akkor legyen. Persze lehet, hogy az is befolyásolja hozzá állasomat, hogy én igen gyakran utazok Magyarországra, tehát egy utazás Panamába vagy Chicagóba nem kápráztat el.

Tegnapelőtt, délután, jött a főnököm egy papírral a kezébe.

- Intézd el ezt, - mondta kezembe nyomva a papírt - azt akarom, hogy te elmenjél erre a kongressusra.

Eleinte azt hittem, hogy valamilyen itteni kurzusról, konferenciáról volt szó. Nagy zöld betűkkel tündökölt az hogy, Roaming Congress. Na, az érdekel, nem is beszélve arról, hogy a csoportban én vagyok a Roaming-expert. Ahogy megnéztem lejjebb, a kicsi fekete betűknél, hogy pontosan milyen hotelban lenne ez a kongresszus, hirtelen elállt a lélegzetem. A francba, én oda nem megyek!

Dubai.

- Dubai?

Főnököm csak akkor vette észre, hogy Dubai, ugyanis ő azt hitte, hogy Londonra szól a meghívó. Gondolt egyet-kettőt, elment, visszajött és mondta, hogy akkor menjek el egy Interkapcsolat (interconnection) kongresszusra Greivinnel. Kérdés, én mit keresek egy Interkapcsolat kongresszuson amikor fele annyit nem dolgoztam a témán, mint Greivin? Tudom miről lenne szó, de őszintén nem érzem magam azon a szinten, hogy most elmehessek egy Interkapcsolati kongresszusra. Megmondom őszintén, Londonba se akarok elmenni. Haszontalan időveszteség. De persze ezt nem lehet megmondani a főnökömnek, mivel az utazás tulajdonképpen, és szemmelláthatóan jutalomként lett nekem adva.

Amikor megemlítettem, hogy főnököm Dubai-ba akar küldeni, többen felháborodva mondták, hogy hogy vagyok képes elutasítani, vagy húzni az orromat a témán, hogy ők meg se várnák, már csinálnák a csomagjukat. Mert hú, meg há Dubai. Luxus hotel Dubai. Egzotikus Utazási cél Dubai. Nem is fordul meg itt az emberek fejében, hogy Dubai egy arab ország és én NŐ vagyok. Ja, menjek teljesen egyedül Dubaiba, ahol lepedővel letakarva menjek, ahol elrabolhatnak, ahol nem mehetek ki várost nézni egy magam, mert nő vagyok. És egyébként, én nem is akarok Egyiptomba menni, miért mennék Dubaiba? Ahol a leggyakoribb kocsi típus a pokolgép? Nem, nem. Emlékszem én az arab diákokra, Magyarországon, milyen rámenősek és lekezelőek voltak velünk lányokkal, hát még saját országukban! Ja igen, majd SOHANAPJÁN!

Érdekes módon ezt a főnököm szerdán mondta. Aznap este mentem a fogorvosomhoz, aki most év végén bezár három hétre szabira. Megkérdeztem tőle, hogy majd megy-e valahova, és viccből  - nem tudván az egész utazás ügyet - azt, mondta, hogy Dubai-ba. Ahogy nagyot néztem rá, elmosolyodott és mondta, hogy vicc, hogy talán Austinba megy (Texas), amire én mondtam neki, hogy lehet, hogy én komolyan megyek Dubai-ba. Vajon mit képzelnek itt az emberek Dubai-ról?

Tudom, hogy a főnököm jutalomként (is) kezeli a külföldi utazásokat, de vannak tényezők amiért most kiváltképpen boldogan akarja tartani a csoportot. Ebben az évben ugyanis három munkatársunk hagyott el más cégekért. Persze, elment a Bunkócska, és az nem volt veszteség, csak nyeremény, de statisztikákban három ember hagyott el egy jó állami állást egy jobban fizető munka érdekében. Ez nem néz ki jól. Ennek a tetejében, és mivel az egész osztály tud Kari létezéséről, én egy amolyan "liability" vagyok. Én vagyok az akinél nagyobb az esély, hogy hamarosan elmegy. Főnököm már megtett mindent az előléptetésem érdekében, és meg is lett, de gondolom, hogy az akarja, hogy jól érezzem magam, hogy ne akarjak elmenni, tehát az utazással is meg akart jutalmazni. Hát igen, tulajdonképpen ebben az évben, ott ahol a többi 17 embernek a munkája nem hozott semmiféle eredményt amit fel lehet mutatni, én egy magam lassan már 6 szolgáltatásnak a díját számítottam ki és már fizettetik a lakossággal.

Akkor miért tartok? Mert van az egész utazásnak egy másik oldala is. Minden utazáshoz - külföldi utazáshoz - aláíratnak az emberrel egy szerződést miszerint az embert arra kötelezik, hogy legalább 2 évet dolgozzon a céggel, vagy vissza kell fizetnie az utazás költségeit. Hogy mikor megyek én haza véglegesen azt nem tudjuk, de nagyon reméljük, hogy nem 2 év múlva lesz! Nem mondhatom meg a főnökömnek, hogy nem fogadhatom el az utazást ez az ok miatt, főleg azok után amiket ő megtett értem, amiket senki más hét év alatt nem volt képes megtenni. Persze, mehetnék és utána amikor megyek haza kifizetem. De fizessem ki Dubait, amikor semmi kedvem majd a Facebook-on mutogatni amint egy igazi pokolgép mellett fényképezem le magam, vagy Londonba, ahova két napig utaznék hogy két napot vesztegessek egy Interkapcsolat kongresszuson amihez közöm sincs?

Mi legyen, mi legyen

Kabát Kérdés

Eljutottam már arra a pontra, hogy eldöntsem végül is hol vegyem meg az idei téli kabátomat és mikor. A bolt JCPenny, az amerikai bolt, Interneten veszem meg, persze, és pénteken veszem meg, kihasználva a Black Friday-t, a nap amikor minden nagyobb boltban hatalmas leárazások vannak, de két kabát között nem tudok dönteni! Nem csak az, de most pénteken lesz Black Friday, és két kabát között olyan nehezen tudok dönteni!

Black Friday, egyébként, meglehetősen nehéz lesz, mivel Amerikában a boltok hajnali 3-kor fognak nyitni, ami azt jelenti, hogy nagy eséllyel kabátomat még azelőtt kellene megvennem, vagy k.b. akkor, hogy még legyen kabát, ugyanis nem felejtem el, hogy Skylar szeretett volna venni nekem két évvel ezelőtt egy kabátot Old Navy-ben, de mire küldték volna kiderült, hogy már elfogytak. Ezt én nem engedhetem meg: kabátomnak meg kell érkeznie. Amazonnal nem szokott ilyen gondom lenni, de ott ilyenkor továbbra is csak könyveket, filmeket, zenéket veszek...ja, és most egy pár Colts cuccot. Majdnem vettem egy készlet Colts söröspoharat, de időben megállítottam magam. Persze, a kormány huzatott (wheel driver cover) még mindig tanulmányozom.

De ezek mind egyszerű kérdések, egyszerű dolgok. Ha tudnék még költeni, persze vennék magamnak egy mezt is, 17-est, Austin Collie-st, vagy talán egy Mannings, vagy egy Garçon, plusz egy pulóvert, de nem. Csak egypár cucc - Persze a mez jól jönne! De most nem ez a gond, hanem az a gondom, a nagy gondom, hogy nem tudom melyik kabátot vegyem meg.

Ez itt a kedvencem. Tetszik a szabása, stílusa, anyaga, de nincs feketében, és én fekete kabátot akarok.

Ez a másik van feketében, szintén gyapjúból van, jó a hossza, van zsebe, de szabása nem olyan szép mint a másiké és egy gomb soros. Szerintem a két soros jobb. Gallértja sem olyan szép mint a másiké, DE ez van feketében.

Mi legyen?

Nagy Felfedezés az SMS-ekkel Kapcsolatban

Napok óta olvasok egy komoly távközlési e-magazinban cikkeket arról, hogy hogyan bizonyos országokban az emberek jobban használják az SMS-t, mint a telefonhívást. Vagy hét év gyakori benchmarking-os tapasztalattal, miáltal  - legalább Amerikában - volt elég lehetőségen észrevenni, hogy az SMS ára rendszeresen alacsonyabb a perc díjnál, eleinte azt hittem, hogy valamit rosszul olvastam a cikkben, de miután másodszor olvasok ilyeneket, kezdett égnek állni a hajam.

Persze egy SMS-nek több pozitív oldala van a hívással szemben, például el lehet küldeni és nem kell remélni, hogy a szám amire küldöd nem foglalt, ugyanis az SMS továbbra is beér. A címzett akármikor elolvashatja, elteheti, tovább küldheti, és könnyen tud rá válaszolni ugyanolyan formában. Az SMS több számra is küldhető egyszerre - amiért elő szokott a fiatalok közt fordulni, hogy a party meghívót ilyen formában forgalmazzák -, és a készüléktől függően kis emoticon-okat vagy ikonocskákat is lehet beletenni. Az SMS sokkal diszkrétebb szokott lenni, mint a hívás - már aki tudja hogyan kell kezelni - amiért nem szokatlan egy gyűlés közben megfigyelni, ahogy ez vagy az az ember az asztal alatt bütyköl, vagy le- le nézeget időnként. Nem egy főnök szokott így sebtiben szólni a titkárnőnek, vagy az alattvalóinak, hogy valamit vagy valakit keressenek megy, hozzanak neki ezt-azt, vagy szóljanak valakinek, hogy késni fog. Vannak országok ahol a 911 - vagy segédhívás szám - tud SMS-t fogadni, amiért azok az emberek akik valamilyen oknál fogva nem tudnak beszélni tudjanak segítséget kérni.

A cégek szeretik az SMS-eket amiért ezek többféle üzleti lehetőséget nyitnak, mint a tartalom SMS (ezek azok a szolgáltatások ahol az ember egy számkódra küld egy előremeghatározott üzenetet, amivel kaphat valamit, adhat valamit, szavazhat valamire, stb. Ezeknek az üzeneteknek az ára általában más a rendes SMS-eknél), vagy SMS hírdetés, SMS számlázás, egyebek közt. De azért szeretik az emberek az SMS-t mert mind ezt tudja, mind ezeket a lehetőségeket adja, vagy valami másért? Bizonyára van aki ezek az okok miatt szereti, de nem kevesen azért választják, mert olcsóbb a hívásnál. Hogy egy perc alatt többet lehet mondani, mint egy SMS-ben, ahol az ember általában csak 160 karaktert pötyögtethet le? Igen, de az SMS-eket az ember számon tudja tartani, a perceket nem. Ráadásul, a kifejlesztett üzenet-kifejezásekkel (txtin, Amerikai angolul), 160 karakter igen komplett mondanivalókat tud átküldeni kevesebbért, mint amennyit egy percért fizetne az ember.

Habár a távközlési üzlet szempontból az üzenet küldés és használat az ügyfelek közt fontos, nem szabad, semmilyen oknál fogva elfelejtkezni, hogy ennek az ára és sokszor a használata más a hívásoknál. Azt se szabad elfelejteni, hogy a mobil telefon nem csak a jó keresetű rétegek kezében van, hanem  - a többféle csomag díjnak köszönhetően - alacsonyabb bejövetelű rétegekben is használt, és holott van aki Dubaiban roaming-ól vele, van aki fillérekkel hozza ki a díj árát, akinek vigyáznia kell mire költ, mire nem, és aki minden lehetséges alkalommal az olcsóbb lehetőséget fogja választani.

Ez nyilvánvaló az ARPU (Average Revenue Per User, átlag bevitel felhasználónként) és egyéb indexekben, amelyek mutatták, hogy ahogy nőt a felhasználók száma csökkent a főre eső bevitel. Talán több a szegény a piacon? Nem igazán, de piacról piacra, sok ember van olyan - főleg a közép osztályban - akiknek más költségei vannak és óvatosan fogyasztanak, vagy akik szegényebbnek tartják magukat mint amilyenek.

A piacban, végül is, az ár fontos tényező, és az aki ezt nem fogja fel, aki úgy kutat, hogy ezt kifelejti a kutatásból, a megfigyelésekből, az pazarolja az idejét és hamis, nem megbízható adatokat tálal a világ elé.