Talán ezt pénteken kellett volna írnom, de valahogy pénteken nem voltam olyan lelki állapotban, hogy valamit is mondhattam volna, vagy írhattam volna. Egy pokoli találkozás után a vezetőtanárral arra késztetett, hogy egész nap Odaátot nézzek az irodában, részeket és vicces videókat (mint amit ide akatok betenni). Igen, fel kellett épülnöm egy gonosz támadásból.

Jó, hogy nekem még van egy kis üvegecském belőle, de mi lesz amikor elfogy? Amióta felfedeztem cuccaim közt, amióta használom, észrevettem, hogy imádom, hogy megint magamévá, mindennapi illatommá akarom tenni, de mit tegyek, ha már nem forgalmazzák? Ez egy szomorú dolog amit a forgalmazók, a boltok, a cégek, a márkák csinálnak az emberrel: elveszik az embertől azt ami jó, ami tetszik, ami működik, csupán azért, hogy kénytelen legyen nekiállni pénzt költeni arra, hogy megint kipróbáljon ezer új cuccot míg végre, nagy nehezen megtalálja azt ami hozzáillik, és megszokja, csak azért, hogy megint megtegyék, megint elvegyék.
Carollal a Wendy's-ben találkoztunk, majd elmentünk az törzs-bárunkba, ahol csatlakozott hozzánk Kate, majd Ale is, a lányok leszbikus barátnője. Ale egy igazán szép lány, akit az ember szívesen ölelne és csókolna, ha nem lenne annyira... "alkonyatos". Olyan csapdákba esik amikbe senki más nem esne bele. Kellemes találka volt, az Odaát és koreai tévé sorozatok közt, a Kate Taco Bell történetei és Ale csajos történetei közt. Jó volt elmenni a lányokkal egy kicsit, de őszintén kezdem nem szeretni ezt a törzshelyet. Szerintem túl sokat számláznak. Caroll közben egyre jobban belecsúszik az alkoholos életbe. Ő másnap is elment inni, pedig pénteken nem is ivott keveset.
Hn... Talán nem jól tanítottam őket?
Hn... Talán nem jól tanítottam őket?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése