Pontosan Mi is a Pláné?

Ezekben a napokban otthon vannak az unokaöcsék. Nem, szemmel láthatóan nem örülök neki. Nem mintha nem szeretném őket, de annyira fárasztóak! Kivéve, persze, a Dani, aki olyan szépen el tudja foglalni magát. A többi gyerek, akik a kissebbek - mert Dani a legnagyobb - zajosak és folyamatosan valamit akarnak, folyamatosan velem akarnak beszélni/játszani vagy ki tudja mit, és hát én inkább olvasnék.

Forrás:
https://listado.mercadolibre.com.ar/

Az a helyzet, hogy a Yuly most egy kis termelő vásáron dolgozik Herediában, ahol kiállítja a pozsgásokat amiket termel. Igen, a Yuly jelenleg abban dolgozik, hogy ezeket a poszgásokat termeli és mindenféle kézműves dolgokat csinál "découpage" és "vintage" stílusban. Ezt már egy ideje csinálja, és valamennyit tud is ezzel keresni, ami jó. Otthon nagyon örülünk annak, hogy végre talált magának egy foglalkozást amit élvez és amivel szintén hozzá tud járulni a családi kötségeknek, és ezek a kis termelő/kis kézműves vásárok nagyon jól jönnek neki. Általában ezek egy hétvégét vesznek igénybe, de ez alkalommal két hétig tart, ami csak jó, főleg a karácsonyi napokban. Ennek viszont, az a háttulütője, hogy közben valahova kell tenni a gyerekeket, és az ránk marad, illetve főleg az Anyura. És négy gyerek nagyon fárasztó.

A gyerekek néha nálunk aludnak - kivéve a Felipe, aki még nagyon picike - és hát minden este vannak lefekvési csaták, mert senki se akar lefeküdni (ezeket a gyerekeket lefekvési óra nélkül nevelik...), senki se akar fogat mosni, senki se akar szót fogadni. És emellett van a ki azt mondja, hogy a gyerekek áldás? Had kételkedjem. (Nem úgy kell mondani, ugye?)

Az a helyzet, hogy az utóbbi napokban érdekes dolgok történtek. Egyszer az öcsém azt mondta Fernandónak (a második gyerek), hogy mondja el NEKEM az esti imát. Égnek állt a hajam! Miért nekem? No jó, ez kibírható, persze, nincs vele semmi gond... de miért nem a nagymamának? Miért épp a pogány nagynéninek? Nem volt belőle a végén semmi, de azért fura volt. Aztán tegnap a Yuly azt mondta az Anyunak, hogy bizonyosodjon meg arról, hogy a Fernando elolvasson két fejezetet a gyerek bibliából. Én csak nagyokat pislogtam.

Persze, mindenki úgy éli a hitét ahogy azt megfelelőnek érzi - hát ezt főleg én mondhatnám - de hát... egy picit fura nekem. Első sorban, miért csak a Fernando? Miért nem kell imatkozni a többi gyereknek, vagy bibliát olvasni? Másodszor, mi értelme imátkozni és bibliát olvasni amikor az élet többi részében nem viszik tovább a hitet? Ez valahogy egy "polc hit"-nek tűnik nekem, egy olyan hitnek ami csak valamennyi szertartásban jelenik meg, egy-két szokásban, de egyébként tejlesen másképp élnek.

Persze, lehet, hogy én vagyok az aki nem érti, vagy nem látja át jól a helyzetet, de szerintem a hit az életnek egy szerves része. Ez nem azt jelenti, hogy minden külső jelet és szertartást fenn kell tartani, de szerintem az amiben az ember hiszik, az természetesen megnyílvánul szavaiban és cselekedeteiben, nem? Talán én nem látom, mert nem élek velük és nem tudom a mindennapjuk, minden egyes kis rezzenését, de hát... fura volt.

Íjászati Nap

Sok-sok tervezés és futkosás és "nincs idő" és mindenféle program szorítkozás után ma végre sikerült elmenni íjászatra a Danival és a Karival. :-) Danit már rég el szerettem volna vinni, de Costa Ricában igazán erre nem volt lehetőség, ugyanis se az egyetem, se az íjászati szervezett nincs megfelelően felszerelve, hogy gyerekeket tanítson erre a sportra. Természetesen, Magyarországon más a helyzet, ahol még a profi "vadász és íjászat" sportboltban "hagyományos" íjakra is tehet szert az ember. Magam rég szerettem volna ezt a kirándulást megtenni, hogy így is tudjak gyakorolni, és amennyire lehet, ne gyepesedjen be a valamennyire ért tudásom.

Már tegnap hívtam az íjászati pályát és így sikerült találnom helyet mára. Kicsit körülményes volt a helyzet, ugyanis ki kellett menni egészen Sashalomig, de el tudtuk intézni. Atiéknak igazából más terveik voltak, de a Dani erősködött, hogy ő íjászatra akart menni, így hát elengedték velem. A Karinak lett volna más dolga is, de szerencsére gyorsan végzet, így végül velünk is tarthatott.

Na, most mondanom kell egy pár dolgot. Elsősorban, hogy mondták is nekem, hogy a gyerekek akik olyan fiatalok, mint a Dani, nagyon gyorsan elveszítik a kedvüket egy olyan sporttól, mint az íjászat, és általában nehéz őket egy óráig ott tartani. Gondoltam, hogy azért érdemes kipróbálni, ugyanis már annyira szédítettem szegényt az íjászattal, hogy legalább tudja meg magától milyen is. Kari, tulajdonképpen nagyon jó, természetes íjász, még ha nem is tanult soha íjászatot. :-) Már csak a ló kell alá!

Aztán idáig én mindig is kint, a szabadon lőttem, amiért érdekes volt most először bent, egy teremben lőni, teljesen más szabályokkal. Például nincs síp jel, hogy mikor léphet az ember a lövő vonalra, mikor lőhet és mikor kell letenni a vesszőt és az íjat és menni a kilőtt nyilakért.

Annak ellenére, hogy mondták, hogy nem lesz tanár, volt ott egy ember, a Józsi, aki rengeteget segített nekünk. Daninak egy kis íjat hozott, amilyet idáig sose láttam, és a mi pont megfelelt neki. A Kari meg én nagyobbakat kaptunk, de az enyémet kértem. hogy kicseréljék, ugyanis nekem egy gyengét adtak és én már nehezebb, erősebb íjakkal szoktam lőni. A tanár kedves volt és segített kijavítani a technikámat. Úgy érzem tanultam tőle olyan dolgokat amiket valahogy most értettem meg jobban, hogy hogyan is kell csinálni.

Dani elég szépen lőtt és kellemesen meglepett, hogy tulajdonképpen milyen jól fogja az íjat. Technikáján és állásán még lehet javítani, de hát még csak az első lecke, persze hogy nem fog elsőre úgy lőni mint az olimpiában! Az is meglepett, hogy élvezte az egész órát és nem is akart utána hazamenni! Majd kérdezte, hogy mikor jövünk megint, hogy lehet-e minél hamarabb (mondjuk holnap) és már amikor a hétfőt kérdezte, és mondtam neki, hogy megyünk Bécsbe, mondta: "De ott is lehet íjászatra menni?"

Gondoltam egyből veszünk neki egy íjat, de nem volt igazán a méretében. A kicsi neki nem tetszett, nagyobb kellett, és arra a madzagot még meg kell fonni. Majd menni fogunk megint - talán már vasárnap is, ha minden jól sül el - és addigra kész lesz egy íj csak neki, hogy kipróbálja, hogy tetszik neki. :-) Érdekes volt, hogy tulajdonképpen nagyon íjra vágyik, és hogy állítólag a nagyobb jobb neki, hogy tudjon vele nőni.

A Kari is velünk tartott, és ő kevés magyarázattal egyből nagyon szépen és nagyon pontosan lőtt úgy, hogy nem is volt neki semmi célzótű, vagy bármi ami segítené a célzásban. Szép, egyenes testtartás, egyenesen is tartja az íjat, a jobb karja pedig természetesen egyenesen, hátra nyomul. A tanár azért egyet és más igazított a technikáján, de nagyon hamar meg is ragadta a formát. Szerintem neki tovább kellene ezt csinálni, mert valójában nagyon jó ebben. Nem is beszélve arról, hogy milyen jól is néz ki íjászat közben. :-)

Én nem lőttem sokat, főleg a Danit figyeltem és segítettem neki, néha-néha a Karinak is, de nagyon jól éreztem magam :-) Biztos még menni fogok és még gyakorolni fogok amilyen gyakran csak tudok, és amikor megint itthon leszek, akkor az lesz az első dolgok, hogy amint leszállok a gépről a Ferihegyen, hívom az íjászpályát, hogy lefoglaljak egy helyet!

Imádom az íjászatot és imádom mindkét íjászomat! :-)

Utolsó Pokoli Hét Kezdete

Sokkal nyugodtabban érzem magam. Tegnap megírtam a "Speciális Könyvvizsgálói" második vizsgát. Érdekes módon, igen, a tanár a múltkor megadta a vizsgák kérdéseinek a 80%-át és a válaszok 50%-át. Így is találtam dolgokat amik rosszul voltak a vizsgában, ugyanis meg kellett tanulni egy törvényt és abból fejből megtanultam egypár részt, cikket. Ennek köszönhetően észre vettem, hogy volt egypár olyan kérdés ahol választani kellett öt lehetséges válasz közül, és három kérdésben rossz volt minden válasz. Igen, rossz volt. Kérdeztem, van-e hiba a vizsgában, de azt mondták, hogy nem. Én akkor odakanyarítottam a törvény cikket és a helyes választ. Persze, ha nem fogadják el, akkor reklamálni fogom és akkora balhét fogok csapni amilyet a világ még nem látott.

Most marad hátra még két vizsga: "Speciális Könyvelés", ahol rég elavult IABS szabványokat tanulunk (41: Földművelés, 40: Befektetési Ingatlanok, 17: Pénzügyi Bérletek), és amihez kicsit agyafúrt gyakorlatokat kell csinálni. A másik az "Költség Könyvelés 2", ami könnyebb lehetne, lesz benne megint matek, DE itt tudom, hogy a tanárnak nehezére esik a matek és rengeteget szokott hibázni. Reméljük ez alkalommal jól írja és számítja ki a válaszokat.

Mostanában rengeteget tanulok, amiért lassan nem is marad fejem, hogy mással foglalkozzak. De csak még egy hét, csak még egy hét és szabad leszek! Persze, még egy hét és akkor fejemre szakad a világ, amikor észre veszem, hogy egy éve nem válaszoltam levelező barátnőimnek, hogy még nem pakoltam, nincsenek meg az ajándékok és nem készültem Magyarországra.

De jó lenne nyugdíjasnak lenni!

Letelt Az Első Pokoli-Hét

... már csak kettő van hátra. Lassan minden munkát beadok, és nem mindegyikben vagyok biztos, hogy jó - SŐT! - de most nem akarok rá gondolni. Majd töröm rajta a fejem, ha megbuktam és megint vinnem kell. Őszintén, ezen a ponton többet veszítek ha aggódom, mint ha nem. Tehát, mivel ezen a ponton a további aggodalom több lelki és energiai költséget jelent, mint akármilyen eredmény nyereséget, a logikus közgazdasági szempont szerint abba kell hagyni a költést és inkább bukni a további nem elégséges hozamlakat. És ezért vagyok én közgazdász.

Tehát röviden, ezen a héten befejeztem és beadtam három munkát a négyből - egyet egy hét alatt kellett megírnom, mert három hónapon keresztül nem voltak hajlandóak a tanárok megmondani, hogy nem tetszik nekik a cég akivel csinálom a munkát. Egy hiányzik, ami csoport munka, de az alapvetően már be is van fejezve. És én vezetem, tehát az a kevesek között van amik jól mennek. Most viszont a vizsga szezonba értünk, tehát kezdem megint ezerrel a tanulást (tanulgattam már, és egy tárgyat már átnéztem, a többit nem annyira, de már előre haladtam), és megint vizsgázok. Remélem minden jól megy!

Közben ma elmentem az Atiékhoz, csak úgy, látogatni. A fiúk (Dani és Fer) nem voltak otthon, ugyanis elmentek a másik nagynénjükkel (a Yuny-val) a tengerpartra a hétvégére. Hn, ha majd vége a vizsgáknak nekem is el kellene vinni őket valahova. Ja igen, Bécsbe! :-) meglátogattam egyből a kis unokahúgomat, Alannát, és egy kicsit karomba vettem. Alanna más mint a fiúk, nem szép, de valahogy szebb (tudni illik, nem szeretem a kisbabákat, szerintem mindegyik ronda), emberibb formájú. És van szemöldöke, nem csak egy csupasz kígyó fej.

Csak egy kis időre akartam oda menni - óráról jöttem, és a pokoli hát miatt nem is éreztem olyan szupin magam - de a végén ott voltam egy pár órát és elbeszélgettem a sógornőmmel. A takarítónőről mesélt, aki a végén úgy döntött, hogy felmond és visszamegy Nicaraguába, mert nem jó neki, hogy az Atiék kérték, hogy már ne éljen náluk (a szüksége miatt, az Atiék nem csak munkát adtak neki, hanem megengedték, hogy náluk éljen, de a szerződése szerint ő nem egy bent élő takarító), és most kénytelen más helyet találni magának. Fura ember ez a takarítónő.

Sajnos a világon sok ember van aki nem veszi észre, hogy a többiek segíteni akarnak nekik, és azt hiszik, hogy nekik minden jár.

Röviden...

Ma végre megrendeltem a Kari szülinapi ajándékát, és vele együtt tanultam valamit: van amit jobb ha az ember Amerikába kér. Ahogy tudjátok, Kari egy Kindle-t kért, ami nagyon is jó, és biztatni is kell, hogy tovább haladjon ezen az úton. Igen, igen, csak így is tovább! Persze, nem csak azért, mert sok minden olvasnivaló olcsóbb Kindle-be (sőt ingyen is szerezhető!), mint papíron, de helyet is spórol, és nem kallódhat el a könyv vagy újság olyan könnyen. Persze, elkallódhat maga a Kindle, de reméljük az nem fordul elő.

A tételeket már egy ideje kiválasztottam, de csak ma derült ki, hogy hát nem ugyanolyan Magyarországra kérni a Kindle-t mint Miami-ba, ahol Amazon hiszi, hogy élek. Nem lehet ugyanazokat a kedvezményeket kapni, és néha még a kellékek is mások. Na, ezt most már tudom.

Ez a hónap nem lesz egy egyszerű pénzügyileg, ugyanis az íjászati tanárom már felajánlotta, hogy vehetek nyilakat, ami azt jelenti, hogy már elég jó vagyok ahhoz, hogy kezdjek belefektetni a sportba (igazán nem szabad íjászati kellékeket venni - a védő cuccokon kívül - míg a tanár nem szól, ugyanis ha az ember nem elég jó, addig pénzkidobás, főleg ha nem fejlődik és egy idő után ott hagyja a sportot), de még volt más ünnep és ajándék amivel foglalkozni kellett, amire költeni kellett és ami már felemésztette a keresetemet. >_< Remélem már nem lesz több!

A munka megy szépen, barátok és olvasmányok mind rendben. A Dani most itt van és tanul. Leült velem Természet Tudományt tanulni... de hát nem is igazán ült le, hanem folyamatosan ugrándozott és hülyéskedett. Jobban fáradtam én mint ő. Most Apuval tanul történelmet és földrajzot, de Dani szerint ő jobban szeret velem tanulni, mert érdekesebb és velem elmegy "kutatni" mint tanulás része. Szeretem a Danit, de jobb, hogy majd haza megy, mert teljesen kifáradok.

Nem nekem való a gyereknevelés!

Mi volt, Mi lesz

Jövő héten lesz Anyák napja Costa Ricában. Egyben az év utolsó élvezhető ünnepnapja, mivel a többi ép hétvégére esik. Az nagyon nem "fair". Minden esetre, mivel jön az anyák napja, gondoltam, hogy megbeszélem az Atival, s így csináltatunk egy fényképes bögrét amin rajta vagyunk mind hárman. (Apu kapott tőlem egy bögrét apák napjára, amin rajta vagyunk ő meg én amikor még kicsi voltam.) Közben egy nappal Anyák napja előtt lesz egy barátnőmnek a szülinapja, és azon vagyok, hogy vagy neki is csináltatok egy bögrét vagy szerzek neki egy olyan medál szerű nyakláncot amibe képeket is lehet tenni. Hogy milyen képet tennék bele? Természetesen valami filmeset! Na, ezt majd késübb döntöm el.

Hogy mi volt ezen a héten? Nem sok minden. Belekezdtem egy fanfic-történetbe, és barátnőim Carrie es Kate nagyon oda lettek érte. Persze, mondanom se kell, hogy ez most mennyire foglalkoztat, és mennyire folyamatosan ezen a történeten jár a fejem. Bárcsak kivehetnék szabit, hogy egy pár héten keresztül csak ezzel foglalkozhassak. Hn, most olyan jó lenne nem közgazdásznak lenni, hanem írónak! Felkelnék amikor kedvem van, egész nap csak az csinálnám amit akarok, a világ arra a pontjára mennék ahova kedvem szottyan... De lennék igazi író!

Na persze, az is lennék ha nem zavarna engem annyira a pénzügyi bizonytalanság ami vele jár, még na nem az lenne a helyzet, hogy képtelen vagyon akkor írni amikor kell, és csak akkor írok amikor hirtelen valami eszembe jut, és az nem gyakran van.

Közben írni nehéz ügy. Illetve, lehet, hogy nem nehéz, de most gondjaim vannak a történetemmel. Van egy nagyon pontos elképzelésem arról, hogy mit akarok, hogy minek kell történnie... és nem az történt!!! Tudom, hülye dolog, én vagyok az író, de ez a makacs kis történet csak fogta magát és másfele kanyarodott és nem volt hajlandó figyelni. Gondoltam, hogy majd kitörlöm a rész később de erre a nagy ravasz fogta magát és szépen összegöngyölte magát az eltérő rész köré. Most pedig dolgoznom kell vele így. Hát nem fura? Vajon igazából ez hogy is fordulhat elő? (Úgy, hogy a fejed képtelen semmi mást is elképzelni, folyamatosan ugyanarra a jelenetre ugrik míg meg nem írod. Így történik.)

Ezen a héten még az Apu nagy kocsiját vezettem. Kezdem megszokni, ami nem jó dolog, mert hamarosan a saját kocsimat kellene elkezdenem vezetni, és a kocsim kormánya rettentően kemény. Persze, azért sem jó, mert tegnap tankoltam Apu kocsiját és majd elájultam, amikor ki kellett fizetni a benzint bele! Én ezt nem tudnám fenntartani! Majdnem dupla annyi mint az én kocsim! És Apu az olcsóbb benzinből tesz bele! Na, aztán még megvette az akkumulátort (most bloggozás után kipróbálom a kocsimat, hogy már jó-e), azt is ki kell fizetni, majd a Kari ajándékát is el kell küldeni, hogy időben odaérjen... Hát nem mondom, nem kevés a költeni való!

Ezen felül aztán lesz egy másik költségem is: venni akarok karvédő ujjakat íjászatra. Ez nem egy szokványos dolog - a legtöbb ember nem vesz ilyet - de gondoltam, hogy jó lesz, főleg ha megint lilára ütöm a karomat és el akarom takarni. A héten volt az íjászati bajnokság, vagy mi a franc, és elmentem csütörtökön megnézni. Ott találkoztam egy ismerősömmel aki már több mint egy éve jár íjászatra és aki mesélte, hogy ilyen ujjakat hord. Ezeket a védő ujjakat biciklizésre vagy golfra használják, és van olyan ami nem csak a két végén szorul az ember karjához, hanem végig egyenletes nyomást gyakorol, ami jobb is magának a karnak, főleg ha az ember arra gondol, hogy milyen nyomásra van kitéve az ember karja íjászat közben. A bácsi - mert egy bácsi - mutatott nekem egy helyet nagyon közel a munkához, ahol be lehet ezeket szerezni, de nem olcsó mulatság. Többe kerül az ujj mint egy egész póló! De hát ez van és ez kell.

Szerintem végre megtaláltam azt a sportot ami tényleg tetszik nekem.

Az a Nyavalyás Írás

Már egy ideje nem írtam, ugye? Hát ennek van is egy oka: elbizonytalanodtam. Miért? A munkakeresés miatt! Igen, úgy ahogy olvassátok. Valahogy úgy van ez, hogy kellett írnom egy "motivációs levelet" (ez egy olyasfajta levél, ahol az ember megmondja, hogy miért akar abban a bizonyos álláson dolgozni ahova pályázik, és miért az ember a legjobb erre), és ott derült ki, hogy én nagyon nem tudok magyarul írni, hogy a szavakat úgy ahogy dobálgatom, de alapvetően nem érteni, hogy mit akarok mondani. Na, én tudom, hogy furán beszélek, és a helyesírásom nem a legjobb (most az internet helyesírása segít!), és a nyelvtanom sem, de azért komolyan azt hittem, hogy meg tudom fogalmazni, mondanivalómat és tisztán át is jut az embereknek, még ha sokat is körözök hozzá.

Az sem segítette a helyzetet, hogy Február óta itt vagyok, és idáig a százezer állásra jelentkezésből csak egyszer hívtak be interjúra, és az is az első hetekben, azóta pedig semmi. Oké, oké, volt még két lehetőség a messziségben, egy számomra továbbra is zavaros "távközlési marketingos" dolog amit olyan nagyon jó, és amivel annyi pénzt lehet keresni, hogy egyszerűen nem lehet megmagyarázni, hogy mi is a munka, a cég pedig egyedien fantasztikus és annak ellenére, hogy az Interneten nem lehet felkeresni, és csak is az ő saját oldalukon lehet megtudni az igazat (vagy különben megtudod, hogy ötször is lettek beperelve amiért megígérték az embereiknek, hogy rengeteg pénzt csinálhatnak és egy fillért se kerestek). Nekem már eleve fura volt, hogy nem tudták megmagyarázni kerek-perec mi is a munka, mi is a cég és mi is a termék - mindenre az volt a válasz, hogy beszélnem kell egy bizonyos emberrel aki majd "mindent megmagyaráz". A másik egy ismerőssel lett volna, akinek van egy üzlete, és dolgozhattam volna neki. Ez jónak is tűnt eleinte, míg ki nem derült, hogy ő nem egy ideiglenes állást ajánlott, hanem egy fix állást, de még emellett is voltak "személyi" és "gondolkodási" követelmények amikbe a kimondó, tárgyilagos személyiségem nagyon nem illet. 

Aztán csend, csend, csend... Utána számoltam a napoknak, a heteknek és a pénznek, és egyértelmű válaszokra bukkantam: ez itt így nem megy, haza kell mennem az Anyuékhoz, ahol jól fizető munkám van, kocsim, tető ami alatt megbújhatok (és a nevemen van) és kaja amit a pocimba tehetek. Csak a benzint, a jógát és a piát kell fizetnem, és már nincsenek tartozásaim! Nem volt egy könnyű döntés, és még nincs véglegesen meghozva, de ahogy telnek, múlnak a napok, ez egyre jobban erősödik. Hát igen, sajnos fél évet kaptam az év helyet. Más kép kell megoldani ezt a dolgot, és azt is már lassan kiokumuláltuk.

És akkor hív fel az egyik munkahely - bank, nem távközlési - hogy lennék-e, olyan szíves és elmennék egypár próbára a jövő héten, ugyanis náluk a választás több körös és előbb fel akarják mérni tudásomat - csak utána kerül idő az interjúkra, ha megfelelünk. Lehet, hogy ez lesz az? Lehet, hogy mégis maradok? Vagy lehet, hogy mégsem, egy másik kudarc és megint megyek haza, egy őszt kihagyva, amit már a múlt század óta nem láttam.

Közben a Marika ügy egyre rosszabb, és néha komolyan arra gondolok, hogy fogni kéne a Karit és költöznünk kéne Costa Ricába, a fegyveres banditák és a korrupt politikusok közé... habár az utóbbiból Magyarországon nincs hiány és amennyire olvasom a helyzetet, Costa Ricába idáig nem fajulnak a dolgok, és senkinek se jutna eszébe egy 98%-os adó amiről nem is mondják meg mire is fordítanák.

Én közben nem írtam, nem mertem pötyögtetni érthetetlen, magyartalan, "aranyos" kis magyaromat ide, ahol hárman olvashatják... még ha a statisztikai oldalon is mondják, hogy naponta 90-en olvassák Oroszországban (Tényleg? Miért???).

Na, azért akkor most mesélek egy picit a legfőbb egyéb hírről. Elsősorban felhíztam egy jó pár kilót, habár a Marcsi Mama és a János Papa úgy találják, hogy lefogytam... legalább fenékből, ami nem jó. Személyesen a finom csokit, fagyit és sütiket vonom felelősségre emiatt. Ki tud megállni olyan fagyit, mint a Carte D'Or Bakalia, vagy a fagylalt boltos bodza fagyija, vagy a banános csoki a Casali-től, vagy a sok finom Eszterházy szelet, a Hantos Flóra, Sissi torta, krémes, Madártej, kardinál torta, dobos torta, piramis, puncstorta, vagy a százezer Anonimus szelet amire az ember rábök, hogy most abból a szép micsodából adjanak. Igyekszem, persze valamennyire leadni, de nem nagyon akar menni, főleg mert nem is vagyok hajlandó nem enni a sok finomságot.

A cicánk, Cinder, akiről már tuti tudtok, néha-néha lejár sétálni, úgy hogy mi visszük. "Mi" ebben az esetben azt jelenti, hogy én. Kari csak kétszer volt vele, úgy, hogy én is ott voltam, mert szerinte ciki egy macskát sétáltatni. Ja, pedig ő erősködött az első alkalommal, hogy vigyük le. Na, de azért meg kell hagyni, hogy a Kari nagyon szépen belejött az alom tisztítás mesterségbe. Minden esetre lefényképeztem macska-sétáltatás közben. Azért tudni illik, hogy a macska sétáltatás nem úgy megy mint a kutya sétáltatás. A macska - legalább a Cinder - nem veszi jó néven a pórázt mert nagyon korlátozza és ráadásul az ember-szolgája lóg a másik végén. Néha egy picit oson ide oda, vagy fetreng a porban, szagolgatja a fákat és bokrokat, de főleg csak fekszik. Így lemegy az ember a kis parkba és a macska épp azt csinálja amit otthon: ül és néz. Csupán az a különbség, hogy kint a cica nem nyavalyog, nem nyávog és nem tépi az ember nadrágjának a szárát. Így javaslom a macska tulajdonosoknak, hogy a szeretnék, hogy a cicájuk hagyja békén olvasni az újságot, kapják fel, tegyenek rá pórázt és vigyék ki a Margitszigetre. Ott majd megnyugszik.

Ati itt járt. Itt volt két hétig, és pont ma ment vissza Costa Ricába hajnalok hajnalán. Elvittük bolhapiacra, ahol felpakolt LEGOkkal magának és a gyerekeknek, voltunk Mezőkövesden is, Sukorón - Gyurcsány Ferenc nélkül... csak mondom - és persze elvittük Bécsbe is, ahol most már megismerhette a Schönnbrünnt és egy picit a Múzeum Negyedet is. Voltunk az Albertina környékén, egy picit a Prater-ben és el is mentünk a Villamos Múzeumba, ami zárva volt. Tegnap nyitott. Mi persze április végén voltunk ott, tehát épp nem találtunk nyitva, ami szomorú volt, mert szerettünk volna találni valamit ami igazán Ati kedvére van. Itt közben elfelejtettük elvinni a Margitszigetre, habár már a lángost ismeri, ugyanis a Velencei tónál ehetett. Meg is ismerte a lakásunkat, amire csak annyit mondott, hogy pici. Hát ja, pici, a Costa Ricai házakhoz képest.

Míg itt volt a nagyapám valahogy nem mondott lehangoló dolgokat nekem, annak ellenére, hogy már az elejétől az Ati megmondta, hogy nekem nem fog már ez a Magyarország dolog bejönni. A nagyapánk nagyon szereti az Atit, amiért gondolom, hogy kivételesen kedves és jó volt, visszafogva egy picit a szokásos negatív világ szemléletét (a nagyapám nem egy rossz ember, csupán mindig mindennek a lehető legrosszabb oldalát nézi. Szerinte 1990 óta folyamatosan már itt van a világvége, mindenhol rabló-gyilkos kuksol és nincs lehetőség senkinek. 1994-ben azt mondta nekem, hogy ne menjek közgazdásznak, mert én ehhez nem értek, nem nekem való és nem leszek boldog vele. És lám...). Sajnos az utolsó napokban egy picit kicsapongott a negativitása és meglepetésemre azt mondta az Atinak, hogy nem csak, hogy az ő magyara rossz, hanem, hogy elégtelen és nem értik meg az emberek. Ez abszolút nem igaz! Hogy mondhatott ilyet neki! Atikánk mindig meg tudja értetni magát a többiekkel. Lehet, hogy hol itt, hol ott nem ragoz jól, vagy folyamatosan "nem van"-t mond a "nincs" helyet, de Atikánk nagyon is jól beszél! (És szerintem van nyelvérzéke, csak épp nem akarja használni.)

Remélem az Ati jól érezte magát itt. És ami a próbát illeti... lesz ami lesz. Ez már csak a Jó Isten kezébe van, tehát tudjátok hova kell intézni a kérelmeket! ^_^

Házasság? Nem, köszönöm, máskor szívesen!

A heti egy post-ból mintha havi kettő lett, de ez van. Sajnálom kedvesek, de valahogy fontosabb volt most nekem az angol bloggom, és inkább annak szenteltem gondolataimat. Ugyanakkor, most elgondolkodásra jutottam ezzel a bloggal kapcsolatban. Most itt vagyok már Magyarországon, ahol mindenki magyarul beszél, és ahol magyarul beszélő új barátaim lesznek. Már lassan talán nem csak a Kari, a Marcsi Mama, a János papa és a Gyuszi olvasnak engem (és az az egypár titkos olvasó! Sziasztok!!! ^_^), hanem egy egyre nagyobb és nagyobb közönségnek lehetnének kitéve a gondolataim. A TITKOS gondolataim! Mert míg Costa Ricában voltam, ki olvasta volna a magyar bloggomat aki majd jöhetett volna másnap nyavajogni, hogy miért gondolom, hogy ez meg az?

Most hova menjek azokkal a gondolatokkal amiket fel akarok bloggozni (mert az embernek van olyan titkos gondolata amit jobb inkább az internet sötét kamráiba rakni!) de főleg milyen nyelven? Franciául?? (még lehet...) Tehát, ja, ez is foglalkoztatott a napokban.

Ma viszont valami más ok miatt jöttem ide kipakolni a szívemet és a lelkemet.

Mint minden jó kislány, ma elmentem a templomba. Kicsit későn értem be, de semmi gond, a beszédhez még nem ért még a lelkész és még csak akkor kezdte el nyávogni a közönség a mindenféle énekeket. Nem mindenkinek van éneklő hangja, de van egypár aki olyan lelkesedéssel és élesen énekel mintha  operai kórusban szerepelne, és észre sem veszi, hogy két szembekerülő, területét védő kandúr sokkal kellemesebb hangot tud kiadni. szeretek templomba menni, de ezt a részét nagyon nem szeretem, és nem csak a fülsértő hangokért amiért legszívesebben odafordulnék a kipipiskedett, álszent arcú hölgyhöz, hogy "hölgyem, kérem halkabban! Most csináltattam meg a szemüvegemet!", de még azért sem, mert a zene sem annyira jó és a szöveg nem egyezik meg azzal amit hiszek.

Nagyapámékat nem láttam akkor, de semmi gond, én ott voltam, ültem és élveztem a beszédet. A végén összefutottam velük és a nagynéném boldogan mesélte az egyik néninek, hogy most már nem látogatóban vagyok itt, hanem örökre! ^_^ Ez nagyon jó esett, és az is jól esett, hogy biztattak a munkatalálásban. ^_^

Kicsit utána azért nem lett olyan jó a dolog. Felmentem a nagyapámhoz ebédelni és miután pesszimista munkalehetőségi nézeteit megosztotta velem - és én pozitívan és reményteljesen válaszoltam neki - elkezdett faggatni a házassági terveimről. Mondtam neki, hogy nincsenek, hogy nem áll szándékomba megházasodni, mert én nem vagyok olyan házasság-féle ember. Nagyapám család, tehát még megengedem neki, hogy ilyenekről kérdezzen, máskülönben az lett volna a válaszom, hogy az az én magán életem és csak rám és a Karira vonatkozik. Az is. Na, a nagyapám rázendített arra a régi, elavult számra, hogy "bűnben élek" és "az Isten ezt gyűlöli a legjobban" és "vagy a házasság vagy az Isten" és százezer ilyen nyavaját. Szívem szerint mondtam volna, mit gondolok, de ez rá nem szokott hatni, tehát csak "jó, jó"-val elintéztem. Igen ám, de ő aztán kergetett az egész lakáson keresztül a folyamatos "Isten bosszújával" és "mennyire gyűlöli az Isten" és nem tudom mi a francot, annyira, hogy aktívan kezdtem el keresni a menekülő utat. Nagy csodálatomra, alapvetően kijelentette, hogy nem tehetem be a lábamat a templomba, ha nem házasodom meg a Karival, vagy nem "áldozom fel". Hogy gondoljam meg, vagy az Isten, vagy a Kari.

Nem volt kérdés nekem: nem adom fel az Istent, és nem adom fel a Karit, mert szívemben tudom, hogy az Istennek semmi baja azzal, hogy a Karival vagyok. Az Isten teremtett engem olyannak amilyen vagyok, és ő tudja pontosan miért vagyok olyan amilyen vagyok. Plusz, végre sikerült a Karit meggyőzni arról, hogy nem egy papíron vagy pap áldásától függ, hogy szeretem vagy nem, és hogy nekem jobb tudni, hogy kötelek nélkül vagyok vele, saját akaratomtól, és mindennap elmehetnék, de azért vagyok vele mert mindennap vele választok lenni, mint felkelni minden nap azzal a tudattal, hogy azért vagyok vele, mert nem mehetek máshova, mert zárva előttem minden út és hozzá vagyok bilincselve. És az Isten ezt is tudja, és a Karin, az Istenen és rajtam kívül, ki másnak kell erről tudnia? Senki másnak.

Az választom gondolni, hogy a nagyapám maradi, primitív szemléletével, csak a jót akarja nekem, és aggódik, és halálos komolysággal hiszi el azt a sok marhaságot amit elmondott. Tudatosan választom nem azt hinni, hogy haszontalan öregember akinek folyamatosan panaszkodnia kell, és nem boldog ha a többiek nem érzik rosszul magukat körülötte. Ennek fényében, mivel engem az Isten kereszténynek teremtett és nem tudom magamat más vallásban jelenleg elképzelni, úgy döntöttem, hogy ha őt ennyire zavarja ez a kapcsolat amiről régen tud, akkor nem megyek vele templomba, és gondolja azt, hogy akkor pogány lettem. És ha az is zavarja, hogy "pogány lettem", akkor megmondom neki, hogy ha úgy gondolja, nem látogatom tovább, ne keljen neki ezért se szenvednie, de egy az biztos, én a Karihoz nem megyek és nem hagyom el csak azért, hogy ő jól érezze magát. Ez az én életem, nem fogom a kedvéért keseríteni vagy torzítani.

Nem tagadom, dühít, mert pontosan tudja milyen vagyok és tudja, hogy rám lehetetlen hatni kényszerrel vagy noszogatással. És miféle Istenről beszél nekem? Mi az, hogy egy bosszút álló Isten aki többre tartja a látszatokat, mint azt ami az emberek szívében van? Mi az, hogy "jobb ELVÁLNI mint 'bűnben élni'", vagy egyáltalán, jobb nem is templomba menni, mint úgy menni, hogy az ember úgy él valakivel, hogy előtte nem pénzelte le az egyházat, hogy tartson egy elavult rituálist egy magán dologról, csak azért, hogy egy társadalom aminek semmi köze a kapcsolathoz kielégítse nyavajás, együgyű beleavatkozását? Sajnálom, hogy nem tud különbséget tenni az Isten és az egyház között, hogy nem képes lelkével felismerni az Istent, de inkább bújja a mindenféle torzító könyveket amiknek egyetlen céljuk az, hogy az emberek boldogtalanok legyenek, hogy még több "segítség" könyvet vegyenek.

Sajnálom, komolyan, de az én életem az enyém és csak is én döntök benne. Ezt nem vezetheti "jobb belátása" szerint, mert itt én tudom jobban mi jó.

Guanacaste

Tegnap este elindultunk az Atiék, Anyu, Kari meg én egy bérelt kocsival, Guanacaste felé. Atiék találták ki a kirándulást, ami nem is egy rossz ötlet, de egy kicsit nagyon fárasztó, nem is beszélve arról, hogy valahogy nem is tudtam megfelelően felkészülni rá. Ja, én nem tudtam megfelelően felkészülni. Út közben leálltunk aludni, és olyan nagyon fáradt voltam, hogy nem is tettem fel a mobilomat tölteni, amiért ma Samara tengerpartján lemerült fényképezés közben. :-(

Most eljöttünk Malpaís-be, itt maradunk az éjszakára, talán megnézünk valami mást (nem tudom a programot) és holnap visszaindulunk - talán meglátogatva Montezuma-t, az egyik kedvenc tengerpartomat.

Előre Naplózgatva

Karival eldöntöttük, hogy veszünk a Daninak szülinapjára egy búvár szemüveget. Már vettünk egy társasjátékot, egy kölbis pólót, de még valami más kellett és ez a búvár szemüveg volt. Kari szerint ahhoz, hogy az ember ilyet vegyen, fel is kell próbálnia, tehát ma elvittük a Danit a bevásárló központba és nem kevés kérlelés és dráma nélkül (Dani szégyellős, és nem szereti ha ő a figyelem központja) végre sikerült venni neki egy szép szemüveget lélegző csővel. (Atinak is venni kellett egyet magának, hogy a Dani ne érezze, hogy egyedül ő neki kell felvennie a fura kinézetű szemüveget.) Utána elmentünk egy Mexikói étterembe - Los Antojitos - ahol mind (Anyu, Ati, Dani, Fernando, Kari meg én) megebédeltünk. Dani, aki eleinte húzódott, és mondta, hogy az neki nem ízlik, hamarosan kijelentette az új kedvencének.

Kellemes volt a helyzet, a gyerekek élvezték magukat és mi nagyok is jól éreztük magunkat. (Nekem volt egy Kék Margarita, tehát én még jobban éreztem magam!) Fizetéskor Karival úgy döntöttük, hogy mi hívjuk meg őket (ugyanis miénk volt az az ötlet, hogy menjünk el mind keresni szemüveget a Daninak). Kicsit tanakodtunk azon, hogy ki fizessen, de a végén végül is majdnem mindegy, ugyanis lassan kezdünk egy pénztárca alapján működni. Hamarosan költözünk haza és gondolni kell bútorokra, bevásárolni valókra és egyebekre, amikre majd kell pénz és amiket ketten veszünk majd meg. Határidőnaplómba már beírtam a feladatokat:

- bevásárolni

- jóga órát találni

- scrapbook boltot találni

- kitakarítani a lakást

- lakást berendezni...

És így tovább.

Nekem ez természetes, és nagy eséllyel sok más embernek is, amiért olyan... fura találni olyan embereket, olyan párokat akik továbbra is úgy viselkednek, mintha nem volna családjukhoz semmilyen kötelességük, nem segítenek, nem járnak hozzá a kapcsolathoz és a háztartáshoz, csak tarják a markukat, hogy kapjanak abból amit a többiek megteremtenek, vagy - ellenkezőleg - lesik mikor tudnak a másikból valamit kicsikarni. Hogy lehet így élni? Miért ragaszkodnak a társas élethez amikor szemmel láthatóan inkább az egyéni életre vágynak?

Ja, nemrég rendeltük az utolsó Amazon.com vásárlásunkat. Karinak sok PC játékot, nekem pedig mangák, egy márvány mozsár (igen, nekem kell az ilyen), egy Echo Pulse Smartpen és kellékei és egyebek. (Könyvek is!) Kértem egy Llewellyn Datebook-ot is az Alenak és a María Josénak, ha majd folytatni akarják a pogány vallás kutatását és átölelését (ők inkább nem kutatják, hanem inkább gyakorolni akarják... úgy veszem észre). Ezekből remélem a nagy része megis érkezik mielőtt mi hazamegyünk.

35 Éves Vagyok!

Tegnap volt a születésnapom. Ez alkalommal nem olyan volt mint más években, ugyanis nem mentem el barátaimmal ünnepelni, hanem inkább otthon ünnepeltem apuékkal. Nem is mentem el szokásos szülinapi könyvtúrára, mert végül is még van rengeteg könyvem amit még haza kell cipelni. Persze felírtam magamnak egypár könyvet ami megtetszett, vagy érdekesnek találtam, mint Gioconda Belli "The Scroll of Seduction", Sarah Blakley-Cartwright "Red Riding Hood" és Albert Camus irományai (azt hiszem nekem otthon megvan A Pestis... nem emlékszem, de tudom, hogy van legalább egy Camus könyvem). Persze, most azt csinálom, hogy kikeresem otthon és vagy a libri.hu-n keresztül veszem meg amiket megtalálok, vagy megkérem a Karit, hogy legyen ez a szülinapi ajándékom. Még gondolkodom ezen, mert ha magam rendelem meg a netten, akkor használhatom a törzsvásárló kártyámat. Ha a Kari veszi meg, akkor rávehetném, hogy ő is vegye ki a törzsvásárló kártyát és akkor mindketten kaphatunk akciós árat. Ez az online könyvvásárlás egy dolog ami nekem biztos nehéz lesz majd amikor otthon leszek. Olyan rossz, hogy az amerikai amazon.com nem szállít ki Magyarországra és nincs más cég aki megtenné! Nulla amazon.com, nulla barnes&noble, nulla Champions On Display (ahol az NFL - Amerikai futball - cuccokat veszem), nulla JCPenny, nulla Macy's... :-(

Sokan felköszöntöttek, köztük munkatársaim akik nem is beszélnek sokat velem, és persze a két drága nyuszim, a legeslegjobb barátom a világon, a Gyuszi, és a szerelmem, a Kari. Ati is felköszöntött SMS-en keresztül. A Félbunkócska nem köszöntött fel, de nem is volt a munkában, ugyanis ő tegnap telenetworkingozott (azaz, hogy otthonról dolgozik), a Zsugori pedig megtett minden megtehetőt, hogy ne keljen velem beszélnie. Hn, vajon azért, mert észrevette, hogy én most kocsival jövök be a munkába minden nap és nem csak, hogy nem meséltem el neki, de még mertem nem ajánlani fel neki, hogy fuvart adok? Amikor elmeséltem az Anyunak, előbb csak furán nézett, hogy én miért nem akarok fuvart adni neki, de amikor mondtam, neki, hogy azután teljesen levakarhatatlanná válik és komolyan elvárja, hogy az ember cipeljen vele minden nap és várjon rá, vigye el a ház ajtajáig, akkor igazat adott.

Caroll szeretett volna találkozni velem és ünnepelni, de én nem igazán rajongok azért, hogy ürügyet adjak neki  egy újabb alkohol orgiára. Állítólag holnap megyünk valahova ünnepelni, de kijelentettem, hogy kocsival megyek, tehát az alkohol ki lesz zárva. Hogy ne érezze magát olyan rosszul, javasoltam, hogy tartsunk egy muszlim ünneplést: alkohol mentest. Mivel zsidó gyűlölő, biztos nem lesz kifogása egy "halal" ünnepléssel kapcsolatban. ("Halal": engedett, arabul. Az engedett kajákra és dolgokra mondják. Olyan, mint a "kosher" a zsidóknak. Persze, az ünneplés nem lesz igazán "halal", mivel gondolom, hogy ha lesz szalonna, bacon vagy babyback akkor nem fogjuk letagadni ^_^.)

Lassan egyre több ember tudja, hogy terveink szerint - ha minden jól megy a szakdolgozattal - akkor jövőre már megyek haza, amiért több ajándékot amit most kaptam "felemészthető" jellegűek voltak. Testkrémek, mindenféle faramucis post-it blokkocskák, ebédek és egyebek. Anyuék könnyebbre vették a dolgot: megkérdezték, hogy mit szeretnék, mert nekik már nem jut eszükbe mit lehetne nekem adni. Igen, tudom, állítólag nehéz ajándék esett vagyok. Ezért csináltam nekik egy listát, hogy mi minden mindig jó ötlet. Ezekből egy ajándék helyett kettőt is kaptam! ^_^ Anyutól egy gyönyörű szép barna, valódi bőr táskát, aminek két rekesze van (azt hiszem "rekesz" a neve), tágas, elegáns és minden az égvilágon belefér. Ma nem hoztam el, mivel  ma fehérbe öltözködtem és nem ment volna a táskám a ruhámhoz, de hétfőn már tuti hozom. ^_^

A másik ajándékot az Aputól kapom: a riasztót Sookie-ba. Egyébként gondolkodtunk a légkondiról, de Apu azt mondja, hogy nagyon drága lenne: k.b. fél millió colon. Hn, hát még gondolkodom rajta. talán fogszabályozó helyet légkondit teszek a kocsiba, és a fogszabályozót majd otthon tetetem fel. Igen, fel akarom tenni, hogy fogaim - amik már eleve tökéletesek - teljesen tökéletesek legyenek.

Ha minden jól megy, ez lesz az utolsó szülim Costa Ricába. Jövőre szombatra esik a szülinapom, tehát lehet, hogy szombaton Nagyapiékhoz vagy a Zsuzsanénihez megyünk, és vasárnap a Marcsi mamáékhoz... vagy fordítva. :-P Ezt majd idővel megbeszéljük. Vajon lesz cseresznye szülinapomra? Mikor is érik a cseresznye? Mert finom lenne egy vödörnyit enni :-P

Holnap nem megyek gyakorolni vezetést. Ja, most a benzint inkább csak arra használom amikor megyek valahova, nem csak kocsikázásra, főleg mivel úgy tűnik, hogy sztrájkol a finomító. Még jó, hogy nemrég tankoltam!!! Tehát... ja. :-) Megyek dolgozni, mert azt is kell.

Puszi mindenkinek!!!!

Kocsikázom!

Szombaton fogtam először Sookie-t és bementem vele San José-ba. Ez alkalommal volt egy ebédem Livel San Joséban, pontosabban dél Sabanában, közel a munkahelyemhez. Az út nagyon jól ment. Nyugisan vezettem, nyanya tempóban, végig 40 kmph, semmi gond, ami persze igazán felidegesített nem egy embert akinek MUSZÁJ volt +120 kmph sebességgel száguldoznia. És tudod mit? Bánom is én! Nem ordibáltam, nem jeleztem, csak mentem és mosolyogtam és huzigáltam a vállam olyan "oops! sorry mister! I'm new at this" stílusban és robogtam tovább. Nem is mondok semmit, főleg mióta múlt héten lelőttek egy gyereket amiért rádudált egy másik vezetőre. Simán, szépen bementem San Joséba, a munkám környékébe, befordultam ott ahol kellett, odaértem kedvenc venezuelai éttermünkhöz... és nem volt hova letenni a kocsit! Le kellett mennem egy szűk, kashbah szerű utcácskán - amolyan fél sávos szerű, darabos aszfaltos - és leértem egy pici zsákutcába (amit a képen lehet látni. Tegnap lefényképeztem a 15. emeletről). Na, a fényképen nem lehet igazán látni milyen gyalázatos állapotban van az utca, de igazán rettenetes. 50 méterre egy új cement utca van, 2x2 sávos, és amellett egy méreg drága aszfaltos sztráda, és ezen az utcák csak darabkák voltak mindenből. Na, itt parkoltam le. Nem, nem két kocsi, azt még nem csinálom, és lehet, hogy vagy egyszer megfogom Aput vagy Alet, hogy segítsen, vagy megvárom a Karit, hogy most ezt tanítsa meg (végül is alapvetően azt mondhatom, hogy most azért vezetek, mert a Kari volt olyan türelmes és merész, hogy leült velem gyakorolni. Köszi Szívem!! Szeretlek!!!).

Miután ezt letettem, elgondolkodtam, hogy végül is mit kell várnom ahhoz, hogy bemehessek a munkába kocsival? Ja igen, hogy apuék belenyugodjanak, mert közben valamit észrevettem: imádok vezetni! Utálom a hülyéket, de imádok vezetni! ^_^ Visszafelé volt dugó rendesen - igen, szombaton - de nekem volt rádióm, tehát nem volt kibírhatatlan. A kocsi nem oltódott el se semmi, szépen mentem vele, hümmögtem a zenét, néha-néha hátrapillantottam a tükrön keresztül a marhára aki komolyan azt hiszi, hogy egy pici Suzuki Swift lyukat tud fúrni egy kamionon és egy buszon keresztül, hogy ő gyorsabban mehessen. Komolyan mondom, az emberek természetes butasága többszörösére fokozódik a kormány kerék közelében.

Vasárnap nem mentem el gyakorolni. Volt egy pár tennivalóm a városban, de inkább nem mentem kocsival, ugyanis annyira megtetszett a kocsikázás, hogy gondoltam, hogy azért mozogni is kell, tehát inkább gyalog mentem. Helyette délután kocsival elmentem Laurához odaadni a nagyon elkésett szülinapi ajándékát és elhozni a cuccokat amiket a Rosa küldött. Ott elcsevegtünk egy darabig, majd amikor besötétedett mentem el. Ummm... elfelejtettem, hogy kellett a lámpákat felkapcsolni, tehát az úton csak parkoló lámpákkal (parking lights) jöttem. Hehehehe... Na, legalább most már tudom. :-P Nagyon szépen is parkoltam, nem a szokásos helyre, hogy a fű is levegőzzön, de az Ati mégis kifogásolta. Nem tudom miért, ugyanis szépen középre álltam, egyenes volt a kocsi és nem voltam közel a kerítéshez, de a növényeket sem nyomorgattam össze. Apu még vasárnap eldicsekedte Atinak, hogy én elmentem Sabanába szombatom. ^_^ Apu nem mondja és sokat cikiz, de büszke rám.

Tegnap nem hoztam be a kocsit, mert ugyanis terv szerint csak a jövő héten kezdem el hozni, de most azzal a kifogással, hogy végül is gyakorolnom kell ezt az utat, ja, és azért is mert lekéstem a buszt (neeeeeeem, nem direkt! Deeeeeeeehogy!), fogtam a kocsit és behoztam. Fantasztikus volt! Ott vettem észre végül, hogy imádok vezetni, hogy nekem ez tetszik, és lehet, hogy nem száguldozom, de ez... ez nekem nagyon bejön! Ja igen, én nem automatikus kocsin, hanem igazi, váltós kocsin. Korán beértem, beparkoltam egy szép helyre... kicsit közel egy oszlophoz, de mivel pont ott fordul be mindenki, inkább beljebb, mint kijjebb. Egyenesen parkoltam, szépen, és majd megnézzük milyen lesz visszafelé, habár tuti jó lesz és kellemes. :-)

Nyuszika már vezet!

Szent Bálint Nap

Ma kivételesen sötét volt a reggel. Erősen borús és szeles, ami abszolút nem segített azon, hogy minden jel szerint megfáztam. Pokolba. Na, legalább kivehettem a Colts sálamat és nyakam köré tekerhettem és így mehettem a munkába. A főnök nem lesz egész héten az irodában, ami azt jelenti csak, hogy nyugisabbra vehetem a munkát, nem kell egész nap magassarkú topogóban totyognom és több időt tölthetek olyan dolgokkal amiket élvezek, mint a bloggozás, levelezés, Odaátozás (a tegnap letöltött 13. rész a 6. évadból rettenetesen jó!!! Lehet, hogy édes Sammy-nk most szétesik? Jó ötlet volt visszapasszírozni a lelkét? Jaj, jaj, ez Dean-nek sem fog jól esni!) és egyéb kellemes foglalkozások. Sonja levele is félig van csak meg, tehát miért ne foglalkozzak azzal? Nem hívhatnak be akármikor gyűlésre, nem kell hirtelen memókat írni és válaszolni, csak itt kell lennem és jelenleg egyetlen egy dologgal foglalkozni... amit úgy tűnik valaki más már megcsinált. Egyszóval: relax.

Közben ma van a híres, hírhedt Szent Bálint Nap. Nem terveztem semmi különlegeset erre a napra, csak annyit, hogy kihasználom és átadom Skylar és Lau karácsonyi ajándékukat, talán veszek útközben valami kis csokit, hogy feldobjam a csomagot és ennyi. Hát Kari felhívott. Nem felejtette él! Én bezzeg nem is tartottam fejben, hogy őszinte legyek. (Érdekes módon Szent Patrik napot jobban észben tartom ^_^ Pedig nem is vagyok ír és semmi közöm az írekhez.) Azért küldtem egy képeslapot, de ki tudja megkapja-e, mivel a gmail-re küldtem, és Kari alapvetően egy non-Internet, csak-freemail típusú alkalmi cibernauta. Azért jól esett, hogy felhívott ^_^. Kérdés persze, emlékezni fog a névnapomra. Arra nem mindenki emlékszik. Persze, mivel itt nincs olyan, hogy "névnap" mert mindenkinek olyan nevet adnak, mint ami a szülőknek eszébe jut, nem lehetne annyi névre és találmányra napot adni. Híres esetek itt a Hitler, Bienvenido Kennedy (Isten hozott Kennedy), Hamlet, Michael Jackson López, Mister Rambo, Usnavy (U.S. Navy), Lady Sexy nevek. Ismertem én magam egy pár Lenint és Rey Fernandot (Ferdinánd Király).

Nem tudom azért lenne, mert a Yuly megharagudott rám amiért nem voltam hajlandó játszmájába belemászni, miáltal meg akarta kaparintani magának a KLM csekk nagyobb részét, de már rég nem tudok egy szót se róluk. Remélem Ati és a gyerekek jól vannak, de nekem, őszintén jobb így. Komolyan mondom, nem értem hogyan lehet valaki ennyire rohadt szellemileg. Ahogy bánik az Atival, ahogy vélekedik a szüleimről - még ha nem is mondja ki nyíltan mit gondol -  ahogy elvárja, hogy mindenki folyamatosan a kedvében járjon, ahogy költögeti mások pénzét magára és a kisebbik fiára miközben nem is képes figyelni a Danira, egyszerűen undorító. Persze, van ennek egy jó oldala is, még pedig az, hogy tudom magamról, hogy nem vagyok könnyű esett, és a Kari sokszor érthetetlen és kibírhatatlan és agyramenő tud lenni, de amint látom a Yuly-t, vagy emlékszem rá, olyan boldog vagyok magamra és a Karira! Mi aztán tökéletes, mesebeli, teljesen funkcionális párnak nézünk ki!

Boldog Szent Bálint Napot!!!

Tények és Tanulmányok, avagy Tervek és Felokosodás

Ma meglátogattuk a Marikát, aki mindenféle hírekkel és dolgokkal fogadott minket. Nem fogom ezeket itt firtatni, vagy feljegyezni, de érdekesek voltak. Marika maga évről évre különlegesebb lesz, hogy valahogy fogalmazzak. Palota közben továbbra is olyan csodálatos volt, mint mindig. Kezdi az ember egy picit elképzelni ott az életét, ami nekem azért nem olyan könnyű dolog, mivel én egy Budai lány vagyok, egy lakásos, központban-élő, metróhoz közel lakó típus vagyok. Mégis, igen, el tudom képzelni napjaimat Palotán, olvasva a teraszon vagy a fák alatt egy hideg itallal, talán egy tál sütivel, vagy cseresznyével.

Sok munkára szorul a ház, hogy olyan legyen amilyen én akarom: teljesen kényelmes és vidám, de nem sietek.

Karival ma elmentünk háztartási micsodákat nézni, hogy legyen egy elképzelésünk arról, hogy mennyibe kerül majd megfelelően felszerelni a lakást. Érdekes volt. Ott állt mellettem egy férfi aki komolyan nézegette ezeket a dolgokat, aki komolyan velem akar élni. Nahát. Ilyen ember is van. érdekes volt, mert eszembe jutottak barátnőim, akik általában saját maguk választják ezeket a dolgokat, míg barátjuk, férjük csak a pénzt teszik, vagy itt-ott beleszólnak, de igazán nem érdekli őket, hogy mi is lesz a konyhába.

Kari olyan más. Úgy tűnik komolyan érdekli az ilyen. (Traumatizálás mellékhatása?) Az is olyan érdekes, hogy épp az a lány kapja meg a kedves, szelíd, érdekelt srácot, akit a legkevésbé érdeklik a kapcsolatok. Az élet igen furán folyik.

Közben ma mentem a templomba. A "dicséret" (azt hiszem az a neve) rendkívül jó volt, és nagyon tetszett. Egyrészt egyenesen válaszolt egy kérdésre-kérésre amit másodpercekkel előbb tettem fel, de más közeli dolgokról is szólt. Két fontos dolgot ragadtam ki: figyelni kell a "kis emberekre", azokra akiket az ember általában ellegyint, de azokra is jobban kell figyelni akiket szeretünk. Aztán az is volt, hogy nem kell folyamatosan arra törekedni, hogy az ember a legjobb legyen, hogy elismerjék, mint a legjobb, és folyamatosan versenybe kerekedni a többiekkel, hanem folyamatosan arra kell törekedni, hogy az ember megtegye azt amit meg kell tennie, és megtegye amilyen jól tudja. Semmi sem biztos, nincs semmi a zsebünkbe, de az a kicsi ami zsebünkbe lehet is kieshet, ha nem figyelünk rá.

Látjátok? Jó dolgok történnek ha az ember templomba megy! =D

2010/2011

Hamarosan egy hét letelt, és vele egy év. Még egy év. Egy számból a másikba esünk, és Karival is évfordulót tartunk. Most leszünk két évesek. Sok százezer minden történt ebben az évben. Rengeteg jó, valamennyi rossz és mindenből valamit tanultunk vagy valamit jobban leszögeztünk magunknak. Rengeteg kis "ajándék" huppant ölünkbe és most egy olyan 2011-gyel nézünk szembe, ami csillogóbb, szebb, érdekesebb mint minden más előtte elszáguldó év volt.

Le esett a lepel több úgy nevezett "barátról", aki csak arra vágyott, hogy lehessen pletykát majszolni ki belőlünk. Volt lehetőségem észrevenni, hogy Marcsi Mamának határtalan igaza van bizonyos dolgokban, hogy vannak emberek akiknek a korom fekete rosszaság szép, csillogó, mosolygó piros cukormázzal van bevonva, mint a cukrozott almák a vásárban.

Lepel esett le esetekről, és velük felszabadultam. Már nem vagyok kötelezett undok embereket látogatni, erőltetni állkapcsomat egy erőltetett mosollyal miközben neveletlenül mernek engem bántani és sértegetni. Erős lépéseket tettünk lehetetlen helyzetekben, és belelöktünk a kerékbe ami nem akar mozogni. Mozog lassan, megy, megyeget. Előre, csak előre!

2010 egy fantasztikus év volt, 2011 csak még jobb lehet! (Főleg, mert 2011-ben találkozunk János papával és Marcsi mamával!)

Boldog 2011-est Mindenkinek!!! =D

Nem könnyű leülni bloggozni amikor az ember valami mással van elfoglalva, amikor valami más van a fejében, vagy amikor valami hiányzik, és csak azzal tud foglalkozni, hogy mennyire hiányzik az ami nincs. Persze, az ember általában azt gondolná, egy magas, elkülönült helyről (az életben), hogy nem azzal kell foglalkozni, ami nincs, de azzal ami van. Ja igen, de amikor épp a poggyász hiányzik lassan egy hete, és az ember nem otthon van? Ugye, hogy más. Persze, az én poggyászom is elveszett (tudtam mindig, hogy az a legjobb, ha az ember csak kézipoggyásszal utazik), de én itthon vagyok. Itthon, otthon, nekem ez a kettő egyszerre van meg, ha Magyarországon vagy Costa Ricában vagyok. Itt kinyitom a Budapesti lakásban (ami nem az enyém, btw, mert ha az lenne totál másképp nézne ki és drága Kari szinte traumatizálva lenne, hogy FOLYAMATOSAN mindenhol rendbe kell, hogy legyen) a szekrényt és csak csodálva bámulom nem csak azt, hogy mennyi ruhám van, de milyen gyönyörű cuccaim vannak! Olyan volt, mint belépni a ruhák mennyországába, a ruhatárak Vallhalája, és nem kellett semmiért sem fizetni semmit, mert mind az enyém!!!

De ez én vagyok. Elveszett egy 25 kilós csomagom amiben k.b. 6 Swatch órám, a legjobb kosztüm nadrágom, egy fehér blúzom és minden ajándék utazott. 3 doboz kakaó, 6,5 kg Costa Ricai Britt kávé, 1 l Costa Ricai itóka, eredeti indián díszek és egyebek. Ahogy meséltem Gyulának, nem csak az zavar, hogy mind ezt kifizettem, de ki is agyaltam mit adok mindenkinek! Az SOK agy-munka!!! Jó, hogy az ajándékok egy részét a Karival vitattam meg, hogy ő kiknek veszi, én pedig kiknek hozom, így nincs az, hogy mindenki ajándék nélkül maradt, de a nekem LEGFONTOSABB emberek (akiknek kiküzdöttem, hogy én hozzam nekik az ajándékot) most sajnos nem kapnak csak egy puszit és egy ölelést. Remélem az elég lesz. Csak Kari menekült meg, mivel az ő Deadwood sorozatát a kézipoggyászba tettem.

Közben Atiék mindent a poggyászba csomagoltak és alig tettek valamit a kézipoggyászba. Csak a Fernandónak volt extra ruhája a kézipoggyászba, és csak is azért mert csecsemő. (Persze, pedig én MONDTAM, hogy mindenki tegyen legalább egy extra ruhát és fehérneműt a kézibe, hátha lemarad a csomag. De ja igen, azt mondták nekem, hogy az csak Air France-szal történik, KLM-mel soooooha. Ühüm. Kezd fárasztóvá válni, hogy mindig igazam van.) Ők most nagyon  szenvedtek emiatt, nem is beszélve, hogy több napon keresztül csak otthon tudtak ülni, nem is értették a tévét (csak az Ati) és unatkoztak miközben az ötnapos ruhában kellett ülniük. Hogy miért nem mentek már másnap, vagy második nap ruhát venni, azt senki se érti.

Tegnap végre vettek ruhát és nekem egy félelmetes küldetésben volt részem: vigyáznom kellett Danira és Fernandóra. Ezek után nincs kétségem: nem akarok gyerekeket. Hogy lehet egy kisbabák kibírni????? Nem mintha a Dani kezelhető lett volna, de a Fer ki tett magáért, hogy szegény, öreg nagynénje kis malaccá változzon és egy pár plusz ősz hajat eresszen. Rémes volt.

A karácsony lassan közeledik, és habár nem tudunk mindenkinek ajándékot venni, a legfontosabb most a Dani. Legalább neki legyen egy szép és kellemes karácsonya (de azért én megteszem amit csak tudok, hogy Atinak, Yulynak és Yuninak és jó karácsonya legyen).

Mi lesz, mi lesz?

Sookie

54 nap múlva megyek Atiékkal Magyarországra ott tölteni 3 kellemes hetet. Alig tudok várni! :-) Persze előtte még tennivalók vannak, mint pakolni, listákat írni, cuccokat beszerezni, ajándékokat venni és egyebek. Közben, persze, ez azt is jelenti, hogy Karinak ma CSAK 54 napja van, hogy kitakarítson és rendet rakjon. Olvasol Kari? Igen, csak 54 nap, tehát mozgás! ne legyen cucc a nappali asztalon, alatta is csak szépen, rendben legyenek cuccok, és semmiféle papirusz kupac ne legyen a láthatáron! Olyan vagyok, mint az Anyu: kihoz a sodromból a rendetlenség. Mit mondhatok? Családi vonás.

Ebben az évben, ugyanakkor rengeteg tennivalónk van, amiért nem pazarolhatom a napjaimat rendrakással - de ha nincs rend, akkor majd azzal kell kezdeni -  mivel sok beszerezni való van. Karival ágyat szeretnénk venni - Kari ágyat-ágyat akar, de én őszintén inkább összecsukhatót szeretnék, ugyanis sokkal praktikusabb, jobban ki lehet használni, és feltétlenül "be kell ágyazni" - majd el kellene kezdeni az evőeszközök beszerzését. Bögre és pohár nem kell, mivel nekem ezekből annyi van, mint égen a csillag. Hn, talán egy doboz komoly üvegpohár jó lenne, mivel mind a 10 poharam Világbajnokos McDonald's pohár. :-) Yep, megvettem őket. Színesek.

A program valamennyire megvan, gyömbér keksz sütéssel (gingerbread), Nagytétényi Karácsonyfa kiállítással, Gödöllővel, Mezőkövesddel, Béccsel, Pozsonnyal, barátainkkal, családunkkal és egyebekkel. Elővesszük majd kis karácsonyfánkat és feldíszítjük megint csupa ehető díszekkel. Ja igen, szaloncukrot is kell venni. A világ mindkét oldalán kezdjük készíteni a listát arról, hogy mi kell, mit hozzunk, mit vigyünk (Anyunak, persze a Béres, most Béres C-vitaminnal) és egyebek. Ez nekem az év végi procedúra. El se tudom képzelni nélküle az életemet.

Közben ebben az évben más procedúrák is vannak, pontosabban Sookie. (Ki hitte volna, hogy a kocsim csaj lesz.) Sookie-t most kell majd elvinni a műszaki vizsgálatra, amire Ati viszi, majd ki kell fizetni az évi adót rá. Ahá, tudom, jókor vettük, de szerintem aranyos, csinos kis motorka, picike és kedves, és már benne himbálódznak kék agyag madárkáim. Igen, kék. Csak kék volt akkor Nagytétényen, de most majd megnézzük mi mást, nem kéket tudunk belevenni. Még mindig nem jártam vele, nem próbáltam még ki, de remélhetőleg már a jövő héten el tudom vinni (én egyedül) egy kört tenni. Habár egy picikét félek - őszintén, ugyanis Costa Ricában minden sarok mögött egy hülye vezető lapul -  inkább egyedül megyek, minthogy Apuval, aki majd ijedten kapaszkodik a kocsiba, folyamatosan át akarja majd venni a kormányt, majd hazaérve, azt mondja Anyunak, hogy elgázoltam egy faluravaló embert, minden utcán levő részeget elütöttem, vagy úgy megijesztettem, hogy kiszállt a spiritusz a testükből, és nagyobb környezeti kárt csináltam, mint a MAL vörösiszap kiömlés, vagy a BP mexikói öböl olaj kiszivárgás. Nem, nem vezetek olyan rosszul, csupán az Apu lát rémeket - ugye Gyusz, hogy nem vezetek olyan rosszul? Jól gondold meg a választ!! - ami egyébként érdekes, ugyanis Apu igen rosszul vezet, és szerintem én nem csinálom olyan nagyon rosszul.

Mindenesetre, most szegény kis Sookie-mnak kell végig szenvednie hozzászokási periódusomat. Mondanám, hogy édes kis Sookie-m majd decemberben pihenhet, de Apu már kijelentette, hogy ő bizony azt tervezi, hogy elviteti fehér behemót kocsiját a szervizbe, hogy kikalapácsoljanak belőle mindenféle behorpadást és, hogy átfestessék (megint fehérre), és addig ő majd használja Sookie-t. (Tudtam, hogy egyből rózsaszínre kellett volna festetni.) És miért az enyémet? Miért nem az Atiét? Ja, mert hogy Apu nem szereti Ati kocsiját. Hát az enyémet se szeresse! Még csak az kéne, hogy most az én Sookie-mat tegye tönkre.

Sookie-ról még nincsenek saját képeim, de amint csinálok felteszem, hogy lássátok milyen aranyos kis darab. :-)

Boldog Anyák Napját!!

Ma van Anyák Napja Costa Ricában, de mivel erről már írtam az angol blogban, itt csak üdvözölni anyukáimat.

Tehát boldog anyák napját kívánok Anyunak, Marcsi Mamámnak és Zsuzsanéninek!

Anyósok: Legszívesebben Csak Temetéskor Látogatnánk Meg

e-mail-t kaptam Alix-től, a legjobb barátnőmtől, aki épp ugyanabban a borzadalmas lidércnyomásban szenved mint én: kibírhatatlanul rémes anyósa van. Hát ja, sajnos minden arra mutat, hogy ha egy nő erős személyiségű, tudja mit akar és tesz annak érdekében, hogy meglegyen, akkor minden bizonnyal ronda anyósa lesz. Nem, ez nem azt jelenti, hogy ja, igen, gondjai lesznek az anyóssal és veszekedni fognak, ez azt jelenti, hogy az anyós egy kibírhatatlan hárpia lesz aki képes az emberben felkelteni a vágyat a Spanyol Inkvizíció után. Ah! Amikor csak rá lehetett bökni a boszorkányra és az Inkvizíció ropogósra sütötte!

Én drága barátnőm elpanaszolta most nekem, hogy a ráeső hárpia fejébe vette, hogy vesz Alix lányának, María José-nak színes ruhákat, kislányos színekben és mintákban, mert "olyan rossz nézni, hogy a gyerek csak feketébe öltözik". Majo 14 éves!! Ma napság a tinik EMO-k!! Alixék ezerszer mondták már neki, hogy Majo ilyen, így boldog, Majo már nagy és maga választja cuccait, de a hárpia képtelen fejébe venni. A nőt nem érdekli, neki csak az kell, hogy a saját elképzelése és gondolata érvényesüljön, és ha valaki keresztbe tesz neki, akkor nyúzza a fiát, hogy a neje milyen undok (még ha nem is Alix tett keresztbe neki, az nem baj, mindenről Alix tehet). Égetni való.

Persze, a hárpia gonoszsága más dolgokban is nyilvánosul meg, mint a következő eset. A hárpiának Alix férjén kívül van egy lánya, Betsy. Betsynek volt egy férje, Melvin, akitől lett két gyereke. A pasi folyamatosan bántottal, szóban, szellemileg és testileg, míg a végén ki nem cserélte Betsyt egy "újabb modelre". Nem érdekelte a két gyerek, szegénységbe hagyta a nőt és lelépet, és az eltartási pénzt se volt hajlandó kifizetni, majd addig bántotta volt nőjét, míg ez nem ment el a bíróságra lemondani a gyerekei eltartási jogairól (nem tudom ez tulajdonképpen lehetséges, de megtette). Nagy nehezen Betsy kikecmeregett a helyzetből, tanult jogot, szerzet magának munkát és fenntartja gyerekeit. Nem rég rálőttek Melvinre - sajnos nem halt meg - és Betsy anyja és volt anyósa, megtudva, hogy Melvin otthagyta a nőt akivel megcsalta Betsyt, rávették, hogy látogassa meg Melvint a gyerekekkel. Szegény Betsy megtette, és amikor meglátogatta a pasit látta, hogy hát Melvinnek új nője van... egy még fiatalabb csajszi.

Oké, mi féle... állat tesz ilyet a gyerekével? Na persze, lehet, hogy csak mi látjuk torzul a dolgot, mivel nekem KÉT isteni mamám van, Anyu és Marcsi Mama és két szuper papám, Apu és János Papa, és Alixnak is szintén kiváló szülei vannak, de... ilyen embertelen rossz anya? Ha én lennék Betsy anyja, nem hogy nem küldöm hozzá a lányom, de azon morfondíroznék, hogy a pasi nem halt meg! Hát nem az a szokás, hogy a szülők egyből védik gyereküket? Még az itteni igazgató-gyilkos gyerek szülei is kiállnak a fiúk mellé, és ez az állat a gimi kellős közepében elővett egy fegyvert és arcba puffantotta az igazgatónénit!

Ha én mama lennék, engem nem érdekel mit mondanak, én a gyerekem mellé állok, és gyerekemnek folyamatosan igaza van - ha csak nem velem ellenzik, mert ott mindig nekem van igazam! - legyen aki legyen aki akadékoskodik gyerekemmel. És szembe szál az ember akárkivel aki az ember gyerekét bántja, és míg az illető lélegzik, addig az ember üti. Legalább az ösztönöm ezt mondja.

Nem tudom megérteni azt az állatot aki nem így reagál. És íme ilyen a hárpia anyós. Tehát kinek írjunk, hogy újraindítsuk a Santa Inquisición-t? Josemaría Escrivá de Balaguer?

Ja Igen

Első sorban meg szeretném jegyezni, hogy a cég kezd az agyamra menni. Most leblokkolták nekem a bloggomat? Mi alapján??? Mert... bloggozom? De azért a Twittert nem tiltják le. Hát, mondom, ez szép. Mi lesz a következő? Letiltják szintén a gmail-t?? No jó, nem mintha az engem meg tudna állítani amikor mondani valóm van, és most nekem az van: mondanivalóm. Azért szégyen gyalázat. Mit várnak? Hogy hozzam be minden nap Nagit, vegyek bele egy mobil internetet és azzal bloggozak az irodából? - The Nerv -

Na, minden esetre, mesélni akartam, hogy ma szüleim megismerték Kari papáját, és Kari szerint nagyon, de nagyon jó jöttek ki. Nem is furcsállom, ugyanis Lajos egyszerűen imádni való! Majd egyszer szintén be kellene mutatni Marcsi Mamának és János Papának. Még mindig nem beszéltem az Anyuékkal a találkozásról, de nagyon várom, hogy már itthon legyenek, hogy meséljenek mint gondoltak róla. Biztos csupa jót.

Na most, ha őszinte akarok lenni, már nagyon várom őket haza, mert a növények kezdenek az agyamra menni. Hazaérek mindig amikor már beesteledett, fáradt vagyok, csak le akarok rogyni az ágyra egy Smirnoff Ice Black-kal (ezt ne mondjátok meg az Anyunak! Anyu azt hiszi, hogy ha az ember megiszik egy alkoholos italt otthon csak úgy, akkor már alkoholista, és elkezd idegeskedni. János papa, persze, fogná a pálinkáját és az ember mellé ülne! ^_^ Össze kell majd ütnünk egypár ilyet!), feltenni a tévét és csak bámulni a képernyőt és a rajta kibontakozó legújabb CSI (Felügyelők) krimit. De nem, most meg kell locsolni a kinti virágokat és a belső udvari virágokat. Fogalmam sincs meddig kell, tehát csak rájuk engedem a slagot míg jó vizesek nem lesznek és mindenhol csöpög a víz. Közben arra gondolok, hogy nálunk nem lesz növény, talán csak kaktusz és vázás virág amit az ember kidob amint elhervad. ha Kari locsolni akar akkor legyen annyi növény, DE CSAK SZÉP NÖVÉNY!!! amennyit ő locsolni bír. Oké, tulipánokra tudok vigyázni, mert ezek szépek, és nem kell egész évben látni őket.

Aztán persze vannak a hülye halak. Idáig egyikük se halt meg, pedig már gondolkodtam a hal-gyilkosságon. Nem kellene sokat csinálni, csak kiagyalni egy módot, hogyan magyarázzam meg, hogy berontott... mondjuk, hogy Argus, szomszéd kutyája, és ledobta az akváriumot, majd minden cica a környéken beszaladt és megették a halakat. Ja, még dolgoznom kell ezen. Közben azért észre vettem, hogy ezek a bolond halak néznek engem. Igen, nem csak ide-oda úsznak, hanem figyelik a szobát, és ha valaki ott közel mozog akkor követik. Talán azt gondolják, hogy kaja-idő van? Nem tudom, de engem zavar, és ne is beszéljünk arról, hogy mennyire creepy egy csendes állat ami csak bámul, ami nem is pislog és nem lehet megsimogatni. Brrrr! Rémség! Igen, nincs jobb a macskánál.

De vissza szüleimre, legalább ők már jönnek haza a jövő héten, és ez azt jelenti, hogy végre itt lesz a mamám és nem kell majd főznöm, se takarítanom, se halakat etetni vagy növényeket locsolni. Igen! Persze, nem tömhetem tele a frizsidert Smirnoff Ice-szal, Heinekennel, Budweiserrel és egyéb finomságokkal, mint az általam szeretett sajtok (Mozzarella, Brie, Camembert, La Vache qui Rire) és egyéb cuccokkal amik túl drágák Apu kommunista szempontja szerint, nem is beszélve arról, hogy a márkák mind Yankee márkák és Apu annyira Amerika-ellenes mint a Kari, sőt még jobban!

Azért is jó, közben, hogy szüleim jönnek már haza, mert így nincs már idejük meglátogatni mélyen utált anyósomat. ^_^ Ez fantasztikus jól jött ki! Persze jó lett volna az anyós orrára dörgölni, hogy az Anyukám milyen szép, fiatal, kifinomult, úri hölgy, jó családból, kiváló oktatással rendelkező, de még, ja, grófi családból származó (ezt Apu az első lehetőségnél tuti orrára dörgölné), és ha ez nem lenne elég, ő Magyarország egyik kitüntetett Spanyol-Magyar és Katalán-Magyar fordítója. A másik a nagynéném. Doktoriját is érdemes lenne megemlíteni, meg azt, hogy ő Egyetemen tanít? Hnnnn... nem tudom. Persze jó lett volna, ha Ő Undoksága szembe került volna Apuval, aki nevetve mondta volna neki, hogy "az aki nem ért munkájához, az lesz tanár" ("Quien no tiene talento, enseña"). Apu majd anélkül, hogy egy pillanatig szóhoz hagyna jutni, folyamatosan beszélne arról, hogy Ati meg én mennyit értünk el idáig életünkbe, milyen kiváló az eszünk, milyen erős cégben dolgozunk, mennyit keresünk, milyen jó az életünk, hogy neki itt mi mindene van, négy ház és egy tengerparti telek, de tervei szerint hamarosan tíz ház lesz és kabinok a tengerparton. Hogy tervezik, hogy egy hatalmas nagy telket vesznek, ahol három házat építenek fel: egyet nekik (szüleimnek) egyet Atiéknak és egyet nekünk. Ja, mert hogy Costa Ricában meg lehet élni, miközben Magyarországon... *Apu közül néz a szobán sajnálkozva*... nem.

Ja igen, ebből biztos egyszerre kitörne a balhé, és Ő Undoksága feladná azzal, hogy megint találkozni akarjon szüleimmel, ami csak is jó dolog. Ugyanakkor, ismerve Anyut, tudom, hogy ő nagyon, de nagyon kényelmetlenül érezte volna magát ebben a helyzetben, ugyanis Édes Mamámban nincs egyetlen egy gonosz porcika ami megengedné neki a bosszú élvezetét. (Ezt én biztos Aputól örököltem.) Folyamatosan lopva nézné az ajtót várva azt a parányi lehetőséget, hogy onnan kiszökhessen. Apu erősebb, de szintén megviselné Ő Undokságának figyelmetlen, egyenesen goromba, felvágós modora, ugyanis ne felejtsük el, hogy Apu egy igen szegény családból származik. Minek tenni ki őket teljesen haszontalanul ennek? Főleg amikor egy olyan emberről van szó aki nem is ismerve még őket merte kérdőjelezni erkölcseiket? Természetesen ezt megmondtam szüleimnek, megmondtam nagynénémnek és mindenkinek rettenetesen rosszul esett.

Habár jól jönne valaki aki pofon vágná végre, nem kívánom szüleimet kitenni ilyen ember felelőtlen magatartásának és figyelmetlen szavainak. És, persze, szépen lavírozgatva, Karit (sajnos) fenyegetve és gorombáskodva vele, sikerült megkímélnem papáimat az ilyen mostoha lelkű, gonosz, undok lénytől. Mondanom se kell, hogy boldog vagyok. ^_^

Kicsit, persze aggódom a Karimért, mert tudom, hogy jelenleg ő húzza a rövidebbet ebben a huza-vonában. Dühít, közben, mert ez az én csatám, ez az én harcom, ez az én balhém, és abszolút nem tetszik, hogy Karin csattan az ostor. Hogy mi lesz ennek a vége, nem tudom, de egyet azt tudom: mint minden Latin, nekem majdnem nulla a tűrő képességem és nagy a veszekedő hajlamom. Félelmem nincs és vesztenivalóm sem.

"Yo no pregunto cuantos son sino cuántos quieren, de uno en uno o todos a la vez. A como quieran yo quiero." Pedro Infante.