Könyvkapu Online - - WOW

Aki engem ismer, az tudja, hogy ha van valami amit IMÁDOK azok a könyvek. Skylar barátnőmnek köszönhetően, már k.b. négy-öt éve beléptem az online könnyvásárlós klubba, habár idáig csak az Amazon.com-tól vettem könyveket, alapvetően azért, mert akármit is hirdet Barnes&Noble azt megkaphatom Amazon.com-ba olcsóbban és nem is kell kifizetnem a postát Miami-ig. Igen, én egy Amazon Prime vásárló vagyok, és pár éve szinte egy One-Click vásárló is voltam, ami azt jelenti, hogy nagyon, de nagyon, nagyon sokat vettem, semmin se töprengtem sokat, csak vettem, vettem, vettem! ^_^ Ahhhh, a régi, szép, jó idők amikor a Hilton életet éltem és nem volt semmi ami megállíthatott volna engem... vagy a hitelkártyáimat...

Mivel azon vagyok, hogy már cuccaimat lassan haza kell cipelnem, ami azt jelenti, hogy valahogy haza kell szálítanom könyveimet, és a ruháimra, cuccaimra, irataimra nem is akarok most gondolni, hát, természetesen, nem vásárolhatok már több cuccot az Amazonon. U_U. Sajna. Pedig annyi jó könyv és DVD és CD jelenik meg! (Na, azert megveszem az Odaátot, és majd valamit kitatlálok a könyvekkel amik a kosaramban vannak.) Viszont van egy dolog amit nem tudok megállni: a könyvvásárlás.

A minap kaptam egy e-mailes hirdetést egy valamilyen könyvkapu online-tól. Na, mondom, megnézem milyen. Online könyvesbolt Magyarországon. Hogy kipróbáljam megkerestem egypár könyvet ami érdekelt volna. Nem volt Anais Nin, ami NAGYON ROSSZ, nem volt Henry Miller, ami bocsáthatatlan, de érdekes módon volt Vonnegut. Ki az a Vonnegut? Kurt Vonnegut egy amerikai sci-fi író és művész aki egy kort és egy stílust nyitott az amerikai irodalomban, a "fantasztikus" műfajban. Kicsit felkutattam de még mindig nem volt lehetőségem olvasni tőle, mert Ann Radcliffe-fel ellentétbe, irományait nem lehet ingyen letölteni a netről. Amazonban csak egypár oldalt lehet olvasni tőle, tehát ha csak nem ülök be az egyetemi könyvtárba és felderítem--- ja, most jutott eszembe, hogy megkérhetem Anyut, hogy keresse meg nekem és vegye ki az egyiket... ha lehet angolul. Na, az a helyzet, hogy előbb el akartam olvasni, tudni, hogy tetszik mielőtt belenyomok pénzt, hogy megvegyem. Igen, a világ krízisben van, és én is inkább meggondolom a vásárlást. Igen, ide jutottunk. (Közben az Anyut lehetetlen elérni telefonon, amiért lehet, hogy mégis majd el kell ballagnom az egyetemi könyvtárig, hogy tudjak egy kis ingyen Vonnegutot olvasni.)

Tehát van a könyvkapuban Vonnegut. Kiválasztok egypárat (Slaugherhouse 5, Breakfast of Champions és The Sirens of Titans. Cat's Cradle nincs meg nekik), nem lehet belenézni, majd keresgélek itt-ott valami mást, bedobok egy Wicca könyvet (egyszerűen ebből sosincs sok. Jó kis lazító könyv, és jó ötleteket add regényeknek). Ma bedobtam egy könyvet Hunyadiról ami elég jónak tűnik. Kiszámoltam mennyi lenne idáig a könyvrakás, majd átszámoltam colonra, dollárra, és gondoltam, hogy ez beleférne a kártyámra. Akármelyikre. Megnézem az oldal alsó részét és ott tündököl a PayPal, VISA, és MasterCard. Na, van nekem VISA és MasterCard, tehát fizethetek. Igen, csak hogy az a követelés van, hogy mindent szigorúan készpénzben kell kifizetni a futároknak. O_O SAY FUCKING WHAT???? Igen. Magyarországban, Európában, világ közepe, és KÉPTELENEK felszerelni valamilyen alapvető civilizált rendszert, hogy hitelkártyával tudjam kifizetni a dolgokat Internetten. Az ember megáll és csak azt képes kérdezni, hogy :"Mi ez? Bécs????" Ugyanez volt a Nox Online bolttal, ez van megint a könyvesbolttal.

Ez nem az igazi. Nekem hitelkártyás kell.

Ja, persze, most mehetnék a Western Union-ba, feladom a pénzt Karinak, fizesse ki nekem a könyveket, vagy fizesse nekem ki, legyen olyan aranyos, és majd amikor találkozunk elintézzük a dolgokat, DE nem ez a pláné. Agyamra megy, hogy otthon ennyire primitívek legyenek bizonyos dolgokban. Már eleve az, hogy nem tudok Amazon.com-ból rendelni, ahol mindent megtalálok amit akarok, de az, hogy az otthoni oldalak ennyire primitívek legyenek? Készpénz fizetés? Mi lesz a következő? Csak pengőt vagy krajcárt fogadnak el??

Eszméletlen.

Egy kis lélegzés

Nem mondanám, hogy ma lustálkodás megy, de legalább nem az az érzés uralkodik benne, hogy egyszerűen most a világ a nyakamba szakad és csak menekülni szeretnék minden elől. Persze, lehet, hogy az is segít, hogy tudok egy picit dolgozni a szakdolgozatomon, hogy olyan jó választ kaptunk Oscar Pacheco-tól, és hogy az évi költségvetési terv amit szereztem a CGR-ben az INCOPESCA-ról tele van nagyon jó infókkal van tele. Most azt olvasgatom, míg a főnököm által hagyott munkát csinálgatom úgy ahogy. Amúgy is azon "gondolkodni kell", ami, persze, neki nem igazán megy. Szegény fráter. Persze, az is lehet, hogy ma elhoztam a pendriveomban a két utoljára látott Odaát részt. ^_^ Az sokat szokot segíteni nekem. Igen, igen. Munkaközben egy kis lazítás, 45 perc teli két őrjítően gyönyörű pasival... igen, nekem épp ez kell.

Ma találka van a vezetőtanárral. Hát nagyon remélem jó lesz, mert előre idegeskedem tőle, és nem mintha félnél, hanem azért, mert tudom, hogy nagyon, de nagyon fel fog húzni hülyeségeivel. A "metodologiáról" akar "beszélni".

1. A metodológia le van tudva, az első fejezetbe írtuk bele és JÓ. Nem kell rajta semmit változtatni, mert egyszerű és egyértelmű, plusz ehhez a témához nem is létezik igazán metodológia.

2. Sose mond semmi olyat ami segítene, vagy ami pontosan rámutatna valamilyen hibára. Alapvetően a munkába nincsenek hibák.

3. Tudjuk, hogy az egyetlen dolog ezzel az, hogy hátráltatni akar minket.

Most minek kell kitennünk magunkat annak, hogy ő ott akadályozzon, mert őszintén még mindig nem tudta eladni a munkénkat és valami mással foglalkozik? Undok alak. De, nem gondolok erre. Ahogy itt mondják, olajban fürdök, hogy mind ezek a kellemetlen dolgok és emberek lecsússzanak rólam. Igen, csak a kedvesre, kellemesre, aranyosra és érdekesre koncentrálok. Minden nyugi, minden kedves, minden oké. ^_^

Fáradt

Hát ma nem voltam nagyon kedves, mosolygós, aranyos. Ma nagyon feszült és fáradt voltam. A főnököm csinált egy pici munkát, egy feladatot amit a főnöke hetek óta kert tőle, de nem csinálta valami jól, amiért most nekem kell valahogy kibogozni és rendbe rakni. Hát jó, beírom a havi munkámba.

Nyomnom kell most Melaniát, hogy meglegyen a PROF 3-asom. Holnapra ki kell találnom egypár jó új munkát amit csinálhatok (amikkel alá tudom támasztani az előreléptetést), és közben, valahogy előre nyomni a szakdolgozatot miközben a fejemet a víz fölött tartom.

Néha érzem, hogy a fulladás szélén vagyok. Most mindenki körülöttem kő. Mindenki aki függ tőlem csak egyet csinál: húz lejjebb és nehezíti napjaimat. Most egy Halloween pillanatra lenne szükségem: egy fekete szoba, egy fekete doboz, az est, végeérhetetlen éjszaka amiben örökre maradhatok, semmivel, csak a holdal és gótikus, sötét, halálos versekkel.

Anyám, A Folyton Fiatal

Anyumék ma Atiéknál ebédeltek. Egykor mentek el, és most pár perce jöttek vissza. A házban a fény lágy és hidegecske, friss a szétolvadt esős felhőknek köszönhetően. Anyu teljesen világos színekbe öltözve, lágyan lengő nadrágban, szandálban, kötött, hosszú, modern, nőies poncsóban. A fényben, a ház lágy csendjében anyám teljesében az volt akit mindig látok benne: az egyszerű szépség, és mégis elragadó, csodálatos szépség, ami az örök szépséget és az örök divat szíve. Lassan jött velem szembe, szép, fehér kezeit összetéve nagy óvatosan. Ahogy tenyereibe pillantottam egy pillanatra, láttam egy pici poszméhet vitt amit percekkel előtte magam láttam ahogy a hangyák támadtak.

Anyukám valahogy mindig ilyen volt. Mentette a gyíkokat a macskáink elől, a kis madarakat, mindenféle bogarakat, tücsköket. Anyukám, ahogy így elnézem, továbbra is kislány lelkű, továbbra is szép, mosolygós és még mindig tud csodálkozni a világ apró csodáin. Anyukám csodálatos.

Ebéd!

Waaaaaaaa~h! De teleettem magam! Krumplihéjak, hamburger, brownie fagyival, kukorica csipszek... hogy lehet ennyit enni? Úgy, hogy az emberi test mindenre képes, főleg ha jó a társaság és sok a röhögés. Persze volt aki a hamburger tetejébe is bevágott egy nagyon is fallikus hot-dogot. A spanyolban, mint az angolban, a "kutya" szó ugyanaz a dupla jelentést viseli: szexuális értelemben komolytalan férfi akinek több kalandja is van egyszerre, vagy aki csalja a párját. Pejoratív kifejezés. Ebéd közben, persze, egyik srác se akart nekilátni a hot dogoknak, hanem inkább a hamburgereket nyomták le torkukon. Mi csajok pedig azzal cukkoltuk munkatársainkat, hogy hát sajnos a virsli a közelben a "legnagyobb darab". Igen, tudom, nagyon gusztustalan és vulgáris, de érdekes hogyan bizonyos esetekben, munkába, ez épp az ami az embernek segít, hogy lazítson. A hotdogot, közben, végig kínáltuk a srácoknak, és a srácok egymás között egy szabványos kifejezéssel:

- Edwin, dog.
- Ricardo, dog.
- Juan, dog.
- Willo, dog.
- Willy, dog.

Csak Edwin válaszolt vissza.

- Kutya, de hű.

A nevetésnek nem volt egész idő alatt vége és a hülyéskedés is folyamatosan ment. A kiszabott 45 perc helyett majdnem másfél óra zabalásban és vihongásban részesültünk. Egy kis hülyéskedés, egy kis szabadság, mókás flörtölés és mindenféle humoros tettetés.

Az igazgatóságunk nehéz időkön keresztül megy. Sokan elmennek más osztályokba, kikerülten a Szentelt Körből és elvonszolják őket Hálózatba, Szolgáltalásokba, Kliensekbe. Szétesik lassan a Mindenható Szektor Vezetőség. Minden bomlik és a darabkák leesnek azokra a részekre amit hajlamosan a változásra, a leszámolásra. Igen, az emberek a krízisben tartanak össze a legjobban.

Szortírozás

Ma egy olyan nap, amikor semmi, de semmi kedvem nem volt fölkelni. Napok óta valamilyen fura ok miatt szemeim folyamatosan kinyílnak és rápillantanak a nagy, toronyfényként világító rádió-órára. 23:15. 2:37. 4:40. Előbb ébredek fel minthogy az óra ötöt mutatna, és végtelenül lesem azt a pillanatot amikor 4:59-ből 5:00 lesz és a 99.5 FM-ból borul rám a sok klasszikus amerikai rock. Bee Gees, B52, Don Williams, The Doors, Europe, Chicago, Air Supply. Ébren maradok a paplan langos súlya alatt és igyekszem megtalálni azt az okot, azt a kifogást, hogynem menjek be dolgozni. majd valahogy noszogatni próbálom magam, hogy felkeljek ami nem nagyon megy, mert megfordulok és orromat beledörzsölöm a párnámba. Majd amikor hazamegyek végleg, valahogy haza kell vinnem a párnákat, mert nem szeretem a magyar párnákat. Nekem ezek kellenek.

Valahogy, nagy nehezen kikunyerálom magam az ágyból és elkészülök. De aztán a busz Herediába késik, a busz San Joséba pedig egy hatalmas nagy dugóba kerül, mert kiderült, hogy a Virilla folyó hídjánál egy taxista elütött egy motorost. Vérrel kezdődik a nap az elso kóla vagy kávé csésze előtt. Az égy beborul és 8 percet kések a munkába, de semmi gond, megbeszélem az őrrel, így "időben" értem be. Shiphol műanyag zacskóba csavart papír tömbbel álltam percekkel utánna a forgalmas út szélén remélve, hogy Milena hamar ott terem és senki a munkából nem lát engem. Nekem az irodában kellene lennem, akármit is csinálva, de bent, a helyemen, az épületben, mint egy baba a dobozban. Milena késet, mukafelé ment, férje vitte, én pedig folyamatosan hátrafelé leselkedtem, a vonat felemet sínein túl, a fákon túl amiket nemsokára levág az önkormányzat, és lestem azt a bejáratott ahonnan jöttem. Csak ne jöjjön onnan senki a munkából, csak nem hajtson ki onnan a főnököm.

Telefonhívás.

- Hol vagy?
- Már látlak!

Egy nagy fekete kocsi lehajtott az útról és hamar odaléptem, a csomagot át adva. "See Buy Fly". Ez jutott eszembe.

- Itt as olvasnivalód.
- Kösz.
- Tudtál beszélni Martinnel?
- Nem.
- Jó.

Mentem, és ment ő is. "See Buy Fly". Miért forgot ez a fejembe? Miért épp a zacsira emlékszem, miért az forog a fejembe amikor nem is a zacskó a fontos, hanem az a mi a papíron van, illetve a mi nincs a papíron? Elmentem a boltba, hogy meglegyen az "alibim", majd vissza az irodában egyszerűen nem volt mit csinálnom. Sajnáltam, hogy nem tettem a pendrive-omba a legújabb "Odaát" fejezeteket (vagy részeket, nem tudom már hogyan kell mondani), mert olyan nagyon bekapcsolnám most a fülhallgatómat és belemélyednék egy picike, két órás marathon-ba. FEllélegzek, mert ma csütörtök van és este kilenckor lesz nekem "Odaát" WB Channel-nek köszönhetően. De addig mit csináljak? Már nem bírom olvasni Gillian fic-jeit, mert olyan nagyon... "Twilight"-osak, csöpögős kis buzisággal összebiggyesztve. Már lassan arra a pontra vezetett történeteivel, hogy bulimiára fordultam volna, de sajnos nem szívesen hányom ki a kólát. Az iciri-piciri kis szex amit beleaprít történeteibe, és amikre meri felrakni, hogy NC-17 (HA!!), nem éri meg a rettentetes "Sam-and-Dean-go-emo" dolgot. Sok az orvosi fogalom, amiből gondolom, hogy orvosi tanuló, vagy épp a Wikipédiával ír, és a szexet mindig csak csókra és közös tapogatásra szorítja.

Na, én ennél jobbat tudok írni jelenlegi magyar szókincsemmel.... és nem merek!

Akkor most mit csináljak? Arra a következtetésre jutottam, hogy ki kell, hogy találjak magamnak egy munkát (és ma este feltölteni az Odaát részeket a pendrive-ra), amit csinálhatok. Így hát fogtam a papiros tálcákat és kiborítottam az íróasztalomra. Találtam magamnak munkát: olvasgatok, szortírozok, mappákba rakosgatok. Nem sok, de talán ezekból a lapokból eszembe juthat valami jó, érdekes munka amibe belekezdhetnék.

Közben elkezdtem bloggozni, olvasgatni, ide-oda pillantani, emberekkel beszélgetni, Oriflame katalógussal járkálni a csajok irodáiknál, pletykélva... ebéd, még pletyka, ki megy el, ki jön, mi a legújabb politikai mozzanat drága intézményünk sötét keblében...

A percek telnek, múlnak, unatkozzunk vagy sem.

Új Tudományos Élet Fajták

Sok ember akit ismerek, akinek van blogja vagy livejournal-a, vagy insanejournal-a, vagy akármilyen fajta online naplója, egyszerűen nem ír bele. Oké, lehet, hogy van aki már lassan három éve nézegeti régi livejournalomat és azon gondolkodik, hogy mi a franc, miért nem írtam rég, DE én írok! Viszont van akinek egy, két, három, n online naplója van, mégsem ír egyikbe semmit! Aztán sok olyan is van, persze, aki jobb lenne ha nem írna, mert, legyünk egy kicsit őszinték, annyi butaságot okádnak ki a világra, hogy meg áll az ember esze. Hát mondom, az ilyenek láttán az ember komolyan kétszer meggondolja, hogy azt állítsa, hogy "inteligens élet" van a földön. Őszintén, mindig is azt gondoltam, hogy a világon három féle élet van: az ösztönös élet, ahova az ember az állatokat és növényeket sorolna, meg egypár ismerősemet akiknek létezésük kizárólag abból áll, hogy nézik a tévét és esznek, vagy annyira hajkúrászák a szexet, hogy már azt hiszi az ember, hogy a kipusztulás küszöbén áll az emberi faj. Az inteligens élet, ami a gondolkodó képes személyekre vonatkozik, és a hülye élet, ahova az a sok idióta tartozik aki csak a butaságra és az irracionalitásra használja fel kevés működő neuronjait.

A "hülye élet" felfogása nem tisztázódott igazán bennem egészen addig, míg ebbe a cégbe nem kezdtem el dolgozni, és nem vett engem körül a nagy idióta massza. Igen, az egyetemen láttam egypár esetet, és amikor a bankba dolgoztam találkoztam egypár olyan agya veszett ügyféllel, hogy az ember csak nagyokat tudott pislogni és arra gondolni, hogyan volt képes egy ekkor hülye reggel felkelni és tudni mit kell csinálnia.

A cégben a hülyék nagy túltolongása arra hívta fel a figyelmemet, hogy egyre kevesebben vagyunk az inteligens élet körében, és egyre többen a hülye élet körében. Sajnos az a baj, szerintem, hogy az "emberi viselkedés" pajzsa alatt hagytuk a hülyéket szaporodni. Közben a hülyék kipukkadtak és elöntötték a világot butító fertőzéseikkel. Végül is mi legyen egy gyerekből aki inteligens életbe születik, de a hülye életben nő fel? Áttért hülye.

Miért nem lehet mindenki okos? Miért nem tudja mindenki értékelni a művészetet? Igen, minden ember más, és minden emberben "más erények élnek". Igen, csak hogy ez éppen hazugság. Hogy mernek minden kis fikarc mozzanatot "erénynek" nevezni? Nem, van akiben nincs semmi értékes. Van aki kong az ürességtől, aki tehetetlen, aki test pazarlás. nem tudom miért nincs bennem egy kis "együttérzés" hülye embertársaim iránt, de nem tudom megállni, hogy ne nézzem le azokat akik nem képesek gondolkodni, akik nem képesek kifejezésre juttatni gondolataikat, akik nem képesek belemélyedni, értékelni, élni a művészetet.

Anais Nin jutt eszembe. Hogy lehet naplóba zárva élni, várva Henry és June érkezését életébe, kiéhezve más művész társaságára, otthon csendbe meredni, kívülről figyelve Hugo-t, tehetetlen, pragmatikus, prozaik életét. Az író és a bankár. Anais tükrébe merülök. Nem, nem tud a művész a lapos elméjüvel élni. Képzeli a művész a laposba az ész langját, a termékenyság domborait, az alkotás rezzeneteit... de nincsenek ott. A beszélgetések a művészbe merülnek, ott élnek addig a pontig míg a lapos elme nem mozzan meg a valóvilágban, és a művész haragossan le nem legyinti, gyűlölve amiért meri felháborítani a tökéletes képet amit róla alkotott.

De mi drága Anais-unk kiszakította magát és felrepült, betegsége, képzelete szárnyain oda ahova ember sose ért.

Ez-e vajon az inteligens élet sorsa?

Testek

Tegnap mindenféle kellemes érzések lettek úrrá rajtam. Kezdjük azzal, hogy talán tegnap volt először nem tudom mióta (talán 2007-2008 óta? Talán régebbről?), hogy nekiültem fic-et írni. Az érzés ami elfogott teljesen becsavart, belém szívódott, mint régen és élt bennem megint Yami no Tsubasa, a Sötétség Szárnyai. Ujjaimon csurogtak le megint a felkötött, felcsavart szavak, a gondolatok, képek és hangok, mind szépen belefonva abba amit rég többen is vakon felismertek, mint "a stílusom". Kicsit begyepesedett, de továbbra ott, a gondolat, az elmélkedés és a cselekedet egybekötése. A szavak alapos kiválasztása, összefűzése, egymáshoz kapcsolása egy valamennyien telúrikus latin formátumban amit csak is Gabriel García Márquez-től lehet tanulni, amit csak is Rubén Darío-tól lehet fellélegezni, ami Carmen Lyra-ban felvillan, Jorge Isaac édes, ismert "María" regényében csűri-csavarja a gondolatot. Mint író, belemerültem a munkámba, éltem lélegeztem és kizárólag csak az érdekelt. Várhatott a memó, a telefonhívás, az ebéd, a bejegyzés, a munka, a szívesség, a pénz beszedés... csak egy dolog érdekelt, még pedig az, hogy a történet megfelelően forogjon.

Angol szókincsem előttem tárult fel, mint egy doboz színes ceruza, ahol több árnyalatra tudtam szert tenni, több és több szóval, kifejezéssel, indulattal, összetett jelentéssel tudtam dolgozni, mint amit más képes lenne elképzelni. Szolgálatomra állt ezer szó ott ahol másoknak egy vagy kettő van. Az érzések belém nyilalltak és nem voltam már ebben a világban, hanem ott, mint néző, mint tervező, mint mindenható istenség. Őrjítő, szédítő abszolút hatalom egy világban aminek te vagy az egyetlen értelme. A szíved dobog és a mellkasod felduzzad, kitágul, feszít és tűz az ami benne kóvályog. Az érzés mindennel erősebb. Ez az élet értelme. Ez minden emberi erőfeszítés célja. Nincs élet az íráson kívül, nincs nagyobb hagyomány az olvasmányon kívül. Aki nem ír, nem él. Irodalom az alkotás csúcs kifejezése, a nyelvek színek és a szavak árnyalatok benne.

Ebbe a tevékenységbe mélyültem el, lettem megint önmagam, és kezdtem mindenhez másféleképpen viszonyodni. Érzékeim kifinomultal különböző rezdületekre, különböző reakciókra, és lelkem ezek en figurákon táplálkozott. Anyanyelvem megint at angol lett, a dús amerikai angol, ahol rég nem használt szavak buktak nyelvemre, ahol olyanokat is tudtam mondani és használni amiket addig sose mondtam ki. Megint az voltam, meghatározatlan kiejtéssel, kicsit West Coast, picit utcaias, picit Illinois. Hallottam a szavakat a fejemben, hallottam mielőtt le tudtam volna őket gépelni.

Ebbe voltam merülve amikor megszólalt a telefon. Kari volt az. Kari, Kari... ki is a Kari? A lelkem távol állt akkor az itteni életemtől, és nem volt egy darabig hajlandó visszajönni. Ja igen, a Kari. Ühüm... de ez a tevékenység mindennel jobb. Kiszakíthatatlan voltam. Hideg volt a lelkem minden emberi kapcoltahoz, érintéshez, és csak is a nyelv, az írás érdekelt, és az amit vele lehet alkotni. beszélgettünk és akkor kimondta a varász szavakat.

- ... gondoltam haza jövök, megiszok egy sört...

Haza. Sör. Kiszakadtam az irományaimból és megint elfogott az ami januárban: az otthoni érzés, az, hogy van valaki akivel "otthon" nekünk egy és ugyanaz, akivel ugyanazt akarjuk. Sör, pihenés, összekuporodás a tévé előtt, mezítláb járkálás, felpattanó fémdobozok csattanása. Egy kis Aerosmith, egy kis Bon Jovi, hosszú haj, élmelkedés... Fejem félig a történeten, félig a vállán. Képzelet és valóság vegyülnek darabosra tördelve. Van egy mi.

Az érzés nem hagyott el. Nem akadályozta felbuzdult múzsámat, aki ajkához emelve minden egyes szót észre nem véve megnyalogatta, megkóstólta mielőtt letette volna vagy markában tartotta volna. Ez megy, ez nem, ebbe ez kell, ide ez kell, ez innen oda. Ehhez inkább az.

Otthon, letéve a feketére mázoló töltő tollamat, az ágyra feküdtem és belemélyedtem az egyik kikölcsönzött filmbe. A film "The Reader". A történet benne sokkal töményebb és komplikáltabb, mint gondoltam volna. Mély töprengésbe késztetett nem csak maga a torténet miatt, hanem az ott lejátszódó érzelmek sokasága miatt. Mi minden rejlik egy emberbe, és mégis milyen egyszerűen képes az ember csak egy részét látni, hasábokra venni, szétválasztani, mintha minden egyes része egy-egy külön ember lenne. Lelkembe hatott, de nem hívott könnyeket szempilláimra. Ott néztem, magamba szívtam Hannát, és mindent körülötte, jobban mint magát Michael Bernt. Hanna, Hanna, komplex Hanna.

Az író bennem, aki továbbra is éget sötét istenek kihalhatatlan fekete lángjaiban, egy pillanatra leállt üvöltő tombolásában, és a termékenység áramlatai naugodt zubogásba folytak. Az élet nem csak a vanília és a fűszerből áll. Világok hasadtak fel, töltelékük kiömlött lábunkra, összefolyva mint ezer bödön festék erőszakkal ledöntve. Összefolyó színek sokasága,egyede, östönös, természetes vonalakba kunkorodva, újabb színekbe fulladva. Nem létezik a tisztaság, Kant érintetlen elméje. Minden mással maszatos, és ami nem az, az nem természetes.

A tartozás csodája és varázsa feltárult elém, és ahogy egy pillanatra a tükörbe néztem, testem formáira, olyan volt mintha egy teljesen más testet bámulnék. Puha és otthonos, minden porcikájára felírva egy másiknak a neve összehímezve a sajátommal. Miért jutt eszembe a Kari amikor önmagamat nézem?

'Ehhez a testhez egy másik is tartozik.'

A gondolatot nehéz lerázni.

Mindennek a Válasza

Mindig komplikált érzelmeim voltak egy bizonyos témával kapcsolatban: a gyerekekkel. Egy részt gondolom jó ha vannak, de nagyrészt nem olyan jó. Igen, sajnos én azok az emberek közé tartozom akik nem igazán vágynak a gyerekekre, illetve nem az életem csúcspontja, hogy gyerekem szülessen. Ha lesz(nek), akkor szeretni fogom ő(ke)t nagyon de nagyon, de hát nem igazán bánnám ha nem lenne. Azt is megmondom őszintén, hogy olyan 5-6 évvel ezelőtt gondoltam arra, hogy megoperáltatom magam, hogy sose lehesen nekem gyerekem. Akkor a doktor kijelentette, hogy ő ilyenbe nem megy bele, és hogy tulajdonképpen semmilyen doktor nem menne bele, nem csak azért, mert még volt még gyerekem, de azért sem, mert fiatal vagyok, vagy voltam akkor.

Amikor még független voltam és arra számítottam, hogy életem végéig az leszek, csak könyveimnek, kutatásaimnak, önmagamnak élve, a "gyerek dolog" szépen meg volt oldva: nem lesz. Nem vagyok én egyedülálló anya típus, és nem is hiszek abba, hogy ez igazán jó lenne magának a gyereknek. (Szerintem minden gyerek joga, hogy legyen apja és anyja, és hogy egy olyan családi körben nőjön fel, ahol megismerheti milyen a közeli közreműködés a nemek közt, mint egyenlő felek.) Persze, néha izgatta a fantaziámat, hogy majd egyszer lesz egy olyan valaki, vagy két olyan valaki akit majd életszemléletemre tanítok, akikben felkeltem a tudás és a kutatás ösztönét, akik nem a társadalom rabjai lesznek, de mozognak majd alatta, fölötte, és mohón szopják majd a jót, az érdekeset, a tudást. Emberek akikben él majd az erkölcsi rendszer, a büszkeség és az önimádás vad szelleme, akik nem félnek, akiket nem állít le a tudatlan, szürke embermassza, de felemelkednek és gonosszan, makacsul, szemtelenül szemükbe nézve vicsorogva, kicsúfolva gágják vissza, hogy:

- Állíts meg... ha mersz.

Tudom, hogy máskép nézem a világot és máshogyan fogom fel a gyerek nevelést. Hollófernyiges és Világszép Vaszilissza mellett Tőkét és A Nemzetek Gazadaságát olvasnám esti mesének. Plátó, Szent Tamás Aquinas, Descartes, Kant, Hegel és Sartrén nőnének fel, magukba szívva a kíváncsiságot a középkorról, a titkos szövetségekről, druidákról és boszorkényokról, kolostorokba rejtett tekercsekről, könyvekről hallgatva minden este. Könyv szeretők, krimiket néző, kérdező, kutató, elveiket védő emberek.

De ez... álom. Emellett a gyerekek fáradhatatlanok, korán kellnek, zajosak, bepisilnek, bekakilnak, leeszik magukat, veszekednek, ordibálva követelik anyukat, ami nem is lenne olyan rossz, kivéve, hogy ÉN lennék az anyuk. Ne tudom lecsukni, nem tudom visszaadni, nem tudom kitenni a szűrüket, fiókba dobni, vagy pár évig valaki másra testálni. Fogalmam sincs mi van azoknak az embereknek a fejébe akik gyereket akarnak.

Tegnap este erről tárgyáltam Karival és arra a bölcs döntésre jutottam, hogy jobb ha nem is lesz gyerekünk. Végül is most minek zavartassuk magunkat ezzel? Tudásomat, embertelen gondolkodásomat, tökéletesre kifinomult filozófiámat taníthatom másoknak, rajongóim közül kiválasztott tanítványaimnak, akik majd átadják elveimet, gondolataimat másoknak és majd lassan keletkezik egy sötét nemzedék aki ebben hisz és majd karmaiba kaparintja a világot, Ayn Rand követőit is letaposva, fejüket karóra húzva végig hímezve királyságukat, tartományaikat. Szerintem igen is jó ötlet volt... de Karinak valahogy nem tetszett nagyon az a gondolat, hogy ne legyen gyerekünk. Persze, mára majd úgy állította, hogy én vagyok az aki eleinte gyereket akartam. Hn... that ain't true, Sunshine!

1. Én nem ragaszkodom a gyerekekre, SŐT!
2. Ja, van bennem egy lerázhatatlan érzés, ami inkább félelem, hogy ikrek lesznek.
3. Közeledik a kor amikor már nem lehet gyerekem, tehát HA lesz, akkor jobb előre tervezni. De ha nem lesz, akkor nem kell.

És egyébként vannak més dolgok amiket a gyerekek is akadályoznak, például azt, hogy az ember akkor és annyit szexelhesen amennyit csak akar, amikor csak akar, ahol csak kedve szottyan. Végül si nem valami kedv gerjesztő amikor az ember belekezd a jóba és hirtelen egy nagy, reccsenő törés/összeomlás hallatszik, majd

- AAAAANNNNYYAAAAAAA! Henrik összetörte az asztalt!!!
- Nem igaz!!!! Ati volt!!!!
- Te tetted rá a kutyát!!
- De te ültél rá a kutyára!!
- Nem igaz!!!!
- ANYA!!! Ati hülye!!
- ANYA!! Henrik idióta és büdös!!!

Mielőtt valaki azt mondja, hogy hát nem így lesz, mert attól függ, hogy az ember hogy neveli a gyerekeit, csak egyet mondok: HA!!

Na, a gyerek téma még nagyon hátra van... hál'Istennek, de majd lesz róla szó... a jövőben.

IGEN!!!!

Nagy félelemmel, nem fogom letagadni, mertem belekuksolni ma a Lafise hitelkártyám számlájába. Már lassan két hete, ha nem három, attól féltem, hogy hatalmas nagy pénzeket kell kifizetnem amiért rengeteget költöttem otthon. Fő félelmem az volt, hogy talán nem fogom tudni a minimumot kifizetni, mivel az volt az érzésem, hogy túlléptem a határt és majd olyan $500 - $1000-t kell egyből legombolnom. Fejecském már azon keringet, hogy milyen módon tudnám ezt előzni, hogyan tudnám ezt kifizetni, és már lassan ott tartottam, hogy felveszek egy hitelt lekötött kis pénzecskémre (Isten áldja a lekötött pénzecskéket!), hogy ezzel ki tudjak kaszábolni ebből a helyzetből, és majd lassan ledolgozzam az adóságaimat. Igazán nem szeretem a rossz híreket, hát ki is szereti őket, de hát erőt vettem magamon és beléptem, megnéztem mi a helyzet. Kértem is az Istent, legyen $200 alatt, mert ezt még ki tudom hitel nélkül fizetni, és lám! $100 alatt van! IGEN!!! ^_^

Nem kell hitelt felvenni, többet is tudok fizetni a minimumon túl, ami nagyon jó, és teljesen kezelhető! Olyan boldog vagyok! Természetesen most a hitelkértyák, igen, az egész banda, a fiókomban fog maradni míg le nem nullázom őket. Ideje lassan minden hitelkapcsolatomnak véget vetni, minden köteléket felszámolni, hogy szabadon repülhessek majd haza. Persze, azért remélem otthon sikerül hamar szert tennem egypár hitelkártyára, mert valahogy nem tudom igazán elképzelni az életemet nélkülük. Egyszerűen a hitelkártya KELL. Hitelkártyávan lehet csak vásárolni az Internetten, és az Internetten van az Amazon, ami a legnagyobb könyvforrásom. Ya igen, majd át kell állnom az amazon.co.uk és az amazon.fr-re, ami kicsit sokkos lesz az imádott amazon.com-mal szemben, de hát míg nem lesz otthon valami olyan, mint az Aeropost, kénytelen leszek ezekre a másik forrásokra támaszkodni. Elvégül is senki se gondolja komolyan, hogy én mocst csak azt olvassam amit a Libribe, az Alexandrába vagy a Vincébe lehet szerezni, ugye? Nem, nekem KELL az Amazon és nem csak a meleg könyvekért, vagy mindenféle agyalágyult témájú könyvekért, mint boszorkányság, farkasemberek, vampírok, szellemek és egyebek, hanem olyan könyvek is amik egyébként érdekelnek, mint Henry Miller regényei, Anais Nin regényei és naplói, D.H. Laurence regényei, Ann Radcliffe gótikus regényei és mindenféle érdekességek. Itt sikerült már régen felkutatott könyveket is találnom, itt vettem meg az egyik Drakula életrajzott, amit az egyik legelismertebb történelmi kutató a témában, Radu Florescu, írt.

Persze, azért érdekes módon sok mindent nem tudok megtalálni, mint könyveket a középkorrol, de olyanok amik egy bizonyos körre specializálódnak, vagy bizonyos témákra öszpontosulnak. Nem egy jó hely a történelmi könyvek beszerzésére, vagy felkutatására. Mégis, ezeket lassan fel lehet az Internetten kutatni, majd megtalálni, megrendelni, megvenni, és ehhez nem csak pénz kell, hanem hitelkártya kell. Elfogadjuk-e vagy sem, akarjuk-e vagy sem, de a mai világ nem tud olyan jól forogni a készpénzzel, és valami általam elképzelhetetlen ok miatt, nem képes elektronikusan elintézni mindent betétkártyákkal is. Nem, az Internet kizárólag hitelkártyával hajlandó működni.

A lefoglalt repülőjegy, a lefoglalt hotel, az ékszer, a könyv, a szendvics amit rendelsz, a heti bevásárlás amit a nagybolt honlapján rendezel le (főleg majd amikor lassan kitőr a "sertés influenza", jaj, jaj, mert semmi konspiráció nincs benne, de mégis, mennyire jól jött Roche-nak és Glaxo Smith Klein-nak, majd gondolom több cégnek is lassan), a ruci amit az online katalógusból rendelsz, a pipere cuccok, a smink, a CD a kedvenc zenéddel, a slágerek az iTunes Shop-ból, a DVD-k, a filmek amiket letöltesz, az online órák, a leckék, a porno honlap, az a bizonyos klub vagy fórum amire fel szeretsz lépni, a Second Life, az extra apps amitől jobb lesz a Facebook, az IMVU, a Miligram, az iwiw... és mind egy szóra egy nemre hallgat: Credit Card?

Igen, a mai világ a hitelkártyákhoz kötődik és ezekre kényszerít. Tehát nem hiába egyre komolyabban veszi az ember azt a kérdést amit a Capital One reklámja mondogat mottóként: "What's in your wallet?" (Mi van a pénztárcádban?), mert most ezzel lehet a modern paraméterek szerint egy embert megismerni és elitélni. Ez, kedveseim, a mai világ.