Egy Érdekes Találkozás

Szombat este találkát rendeztünk, (illetve rendezték, nekem csak szóltak) az iskolai osztálytársakkal. Általános iskolai osztálytársakkal. Igen, azokat akiket az ember még kislány és kisfiú korában ismert meg, amikor mindenki vékonyka volt és koszos volt a térde, ceruzával írt, ujjain számolt, copfban hordta a haját, mamája fésülte és lunchbox-ba vagy egy kis anyu-által vart anyag zacsiba vitte az uzsonnát: egy kis termoszban narancs, citrom vagy cas üdítő amit otthon csináltak, vajas kenyér, talán guayaba lekváros és egy narancs, egy édes citrom, egy banán vagy egy mangó. Akiket akkor ismert meg az ember amikor még mind kicsik voltunk és szegények és előttünk volt az élet és minden lehetősége.

Sokan nem is ismertük fel egymást, habár akadt aki mindenkit felismert, és még a vezeték nevünket is tudta! A többiek mind Alzheimer-re fogtuk. Egy 20 emberes csoportból (akik mondták, hogy jönnek) csak 11-en voltuk, de így is nagyon jól éreztük magunkat. Érdekes volt megint látni mi lett azokból a gyerekekből akikkel 22 évvel ezelőtt fogócskát játszottunk és kis szalaggal felvonultunk hogy megkapjuk általános iskolai diplománkat. Ott voltunk egypáran az állami dolgozók, egy távközléses (én), egy egészségügyi (Silvia) és egy Kultúra Minisztériumba dolgozó, aki a Zenekarral foglalkozik (Manfred). Volt aki bankban dolgozik, aki valamilyen cégben, aki Sportsbook-ban, aki Szex terápiás pszichológus (Floribeth, a szőke, látszik rajta, nem? ^_^), és aki csak otthon ül és férje eltartja.

Voltak egypáran szinglik, egypáran párkapcsolatban, egy páran házasok, egypáran elváltak. Voltak olyanok akiknek van gyerekük, kamasz gyerekük és akiknek nincs. Volt akiről kiderült, hogy meleg (az nem jött el) és volt akiről én nagyon gyanítottam, hogy az (Manfred, a srác Ascott kendővel). Volt aki már 34 éves volt, voltuk akik még mindig csak 33 évesek voltunk.

Beszélgettünk mindenről emlékektől életfilozófiáig, ahol mély beszélgetésbe elegyedtem Robny-val (hátul naracssárga pólós) arról, hogy mi a jobb, a független életmód, vagy a páros kapcsolat. Mondani se kell, én továbbra is a független életmódot védem, mint egyetlen tökéletes emberi életmód.

Olyan fél nyolctól majdnem fél tizenegyig ott traccsoltunk, nassoltuk a mogyorót, és a kis harapnivalókat amiket kértünk, volt aki sörrel, vagy sörrel és tequilával (én) öblítette le a kaját, volt aki teával, vagy szóda vízzel. Kértünk aztán az asztal felének tequilát, amit én választottam mivel mindenki rám nézett amikor választani kellett. Aztán mindenki megint figyelmesen engem nézett, hogy hogyan kell annak rendje és módja szerint elfogyasztani. Mi vagyok én? A tequila mindent tudója???

A gyerekeknek eszükbe jutott, hogy el akarnak menni táncolni, tehát kértük a számlát és mentünk. Nekem semmi kedvem nem volt menni mivel tudtam, hogy "táncolni" azt jelenti, hogy elmenni egy helyre ahol latin zenét nyomnak. Nem, nem, nekem az nem tetszik. Megbeszéltem így az egyik csajjal, aki szintén nem ment, hogy vigyen engem haza.

Ahogy kiléptünk a parkolóba, hirtelen láttuk, hogy egy elég nagy csapat OIJ (Costa Ricai FBI) felügyelő fut csendbe az étteremhez egyenruhában és védő mellénybe. Egyikünket megkérdezték, hogy máshol van az épületnek kijárata, majd pisztollyal a kezükben siettek az ajtókhoz és be az étterembe.

- Eu, - mondtam a csajnak aki hazavisz -húzzuk el a csíkot, mert itt azt hiszem lövöldözés lesz.

Beültük a kocsijába és elmentünk.

Útközben egyszer Floribeth felhívja Eugeniát.

- Hol vagytok!?

- Mi az hogy, hol? Megyünk haza - mondta Eugenia.

- Hogyan tudtatok kimenni?

- Csak úgy, kimentünk, miért?

- Minket nem hagynak kimenni.

- Mi? Miért!?

- Andrea berúgott (egy sörrel) és olyan sok hülyeséget kezdett el mondani, hogy most gyanúsítottak vagyunk.

Hahahahahahaha! Hát igen, Eu meg én elszöktünk, de most mondhatom, hogy Szombaton ettem egy csoport gyanúsítottal akiket egy hatalmas rendőr akció tartott fenn.

Nők és Férfiak és Azok a Régi Szép Idők

Hupikék Törpike azt találta mondani tegnap, hogy azok a lányok akik igazán szerették őket (fiúkat) azok akik az iskolában, gimiben vagy az egyetemen szerették őket, mert akkor nem volt nekik semmi pénzük. Ez a megfigyelés onnan jön, hogy itt a legtöbb ember "A Metamorf" könyvben él, ahol minden nő csak is a pénzért epekedik.Undok megfigyelés, persze, de sajnos itt sok nőnél igaz... és látom, hogy máshol is. Tényleg! Sok orosz lány sajnos azért híres, mert kizárólag csak gazdag srácokkal járnak (mert hogy ők olyan szépek és megérdemlik, hogy olyan ember legyen mellettük aki mindent megvesz nekik - MI????), de már volt szerencsém találkozni olyan magyar nővel is aki szintén azt hiszi, hogy a férfiak csak azért léteznek a világon, hogy őt pénzeljék.

Lehet, hogy velem az a baj, hogy drága szüleim a good-ol' szocialista rendszer filozófiában neveltek fel, ahol mindenki munkás proletár, mindenki dolgozik, mindenki terméket teremt és harcol az imperialista malacok ellen. Valahogy mindig elvárt volt, hogy én dolgozni fogok és megteremteni saját megélhetésemet. Sose mondták nekem, hogy majd abból áll majd az életem, amikor nagy leszek, hogy csak is gazdag srácokkal járjak, akik majd vesznek nekem lakást, kocsit, bundát, ékszert, stb. Bennem valahogy az van, hogy ha akarok valamit, azt nekem kell megszereznem. Ilyen az élet. Ezért fura nekem amikor más nők pénzes pasikat keresnek, akik nem féltétlenül tetszenek nekik, akik mellett pasiznak, mert azért csinos fiú is kell minden nő életében, és kifizetettnek mindent maguknak. Hallottam már olyat is, hogy vannak olyan nők akik profik a megfizettetés művészetében. Profik? Mi az, hogy profik? Nem szégyellik magukat? Mit gondolnak? Hát minek harcoltuk ki munkajogainkat? Hogy annyi legyen a fizetésünk, mint a férfiaknak, hogy ugyanazokat a munkákat végezhessük?

Aztán visszaemlékezve Hupikék Törpike megjegyzésére, eszembe jutottak az egyetemi napok, amikor a pasik egyszerűek voltak és a lányok (oké, volt aki nem, aki csak azért ment egyetemre, hogy szerezzen magának közgazdász férjet) farmerban jártak, nem sminkeltek és tornacipőben caplattak mindenhova. Azok a napok amikor a pénzünk fénymásolatokra ment el, mert nem lehetett minden könyvet megvenni, amikor olcsó egyetemi kajáldákban ettünk és mindenki busszal közlekedett. Azok a napok amikor a srác akinek tetszettél meghívta a lecke fénymásolt olvasnivalóját, vagy vett neked egy doboz kólát, vagy egy kekszet, és ez számított nagy meghívásnak. Amikor az volt a pláne, hogy az ember leüljön a fűre egy fa alatt, mellettünk a hátizsákjaink és beszélgettünk mindenféle hülyeségről. Amikor barátnőiddel megosztottátok a ropit és az volt a nagyon drága, nagyon extra, ha elmentetek a McDonald's-ba enni. Mert akkor az drága volt és húúúú meg háááá.

Persze voltak azok a srácok akiknek volt kocsijuk, és voltak azok a lányok akik már akkor 100 ezer forint értékű sminket hordtak a táskájukban, akik mini szoknyába és feszes blúzban tündököltek magas sarkú cipőben. Fiúk akikkel nem lehetett beszélni, mert nem is volt nekik beszélnivalójuk, mert ők arra pályáztak, hogy nekik van kocsijuk, van pénzük, ismernek drága helyeket, tehát nem kell semmi más. De ezek mások voltak. Ezeket néztük és sajnáltuk. Mi, a szegények, sajnáltuk a pipiskedőket, a mutogatósakat, a pénzeseket. Ők igyekeztek bekerülni abba a világba ahova mind készültünk, de nem élték az egyetemi élet szabadságát. Nem ismerték meg azt az érzést amikor a szegénység nem szégyen, hanem összetartást jelentett. Amikor a fontos az volt, hogy barátainkkal legyünk, hogy átmenjünk a mikroökonómia vizsgán. Amikor senki se nézte le a márkátlan ruhákat vagy a hippi gyerekeket.

Idővel, persze, mindenki megváltozik. Volt-e akkor igaz szeretett a gyerekek közt vagy nem, azt nem tudom, ugyanis sokan olyan éretlenek voltak, hogy fogalmuk se volt arról, hogy mi is az, hogy valakit szeretni.Akkor sokan csak szórakozni, próbálgatni akartak, vagy egyszerűen beleestek a társadalmi nyomás csapdájába, és csak azért voltak valakivel, hogy legyen nekik valakijük. Igaz szeretet, igaz szerelem... szerintem azt az ember valahogy felismeri magától semmiféle külső jel nélkül.

Ma már sminkelünk, szépen öltözködünk és (majdnem) mindenkinek van kocsija. Most akkor mi van? Munka. Az van. Az ember valahogy mást néz, mást keres, nem csak filozófiát, hanem stabilitást, életmód megtartást. De van még pióca-nő és ragadozó-béka-férfi. És vagyunk mi, azok kevesen akik nem keresünk, csak gyönyörködünk az emberek sok színű tulajdonságain. Vagyunk akik elsőnek mást nézünk, nem a pénztárcát vagy a ruhát. De mi nem vagyunk sokan.

Egy Quizz Magic-osoknak és egy Bambulás Mindenkinek

Take the Magic: The Gathering 'What Color Are You?' Quiz.

Esős napok következnek mostanság. Ma mán bőrig áztam (egy kicsit) amikor elmentem a bankba a főnök taxi pénzéért, és remélem, hogy majd amikor megyek beadni a papírokat (ami olyan 3 óra tájt lesz) nem fog megint zuhogni az eső, mert egyébként lehetséges. Ez valami amit a Kari valahogy vagy mindig összekever, vagy nem tudja magyar fejével megérteni: itt nincs eső-órarend. Itt akkor esik és annyit és ahányszor az esőnek kedve szottyan. Ma már, azt hiszem háromszor esett reggel 5 óra óta, (most olyan 3/4 1 van) és úgy néz ki a dolog, hogy még esni fog legalább egyszer. Ó szupi. Most jó egyébként, hogy olyan kazán irodám van, mert a melegben jól megszárad a ruhám. Zoknik sajnos nem száradnak olyan szaporán amiért lehet, hogy ma meg kell, hogy próbálja milyen gumicsizmát mezítláb hordani. De komolyan, mennyire rossz lehet?

Közben ma egy nyugis nap van. Van munka, de főleg ilyen átnézős dolog. Jelenleg a Roaming szolgáltatás legújabb ajánlatát nézem át, és annyira rossz, hogy már nem is tépem a hajam, csak nevetek. Ez tuti vicc, és az a legviccesebb, hogy van olyan marha aki komolyan ezt nevezi "jó munkának". Tudok, közben, hogy van egy pár ember akivel egyszer dolgoztam, akik most nagyon de nagyon sajnálják, hogy én itt vagyok, ugyanis én ismerek munka moráljukat, és most meg tudom állítani projektjeiket. Ja. Akkor ők csak rám szóltak, hogy hagyjam a dolgokat úgy ahogy ők akarják, és nekem mindenféle sémát kellett kitalálnom, hogy legalább beleírjam, hogy nem értek egyet. Érdekes módon annak ellenére, hogy ebben "problematikus személy" voltam, egyetlen egy főnököm se engedett el szívesen, és alapvetően elkövettek mindent, hogy ne mehessek el. Most már nem szólhatnak rám, ha megjegyzést teszek, hanem most meg kell csinálniuk azt amit én mondok, vagy meggyőzni arról, hogy nekik van igazuk, és ők meg én tudjuk, hogy nekik nincs igazuk és engem nem lehet meggyőzni.

Ah! Fantasztikus!

Politikakoskodnék

Ma... Ma politikáról beszélnék. Általában ezeket mindig a Daily Thoughts-ba írnám, de mivel már tegnap írtam meg az angol mai bejegyzést - és ma szerettem volna, hogy megjelenjen, és magyar idő szerint így is lett, csak nem épp itt, de hát már írtam - ide pedig nem írtam - és nincs is sok más ötletem, hogy mit is írjak ide - hát most ezt ide írom. Az angol egyébként elég jó, tehát ha tudtok angolul (János nem tud, Kari nem igazán tud, Gyuszi... nem igazán tud. Na, nem tudtok, nem baj, akkor nem is tudjátok meg!) menjetek át és olvassátok el. Egy picit gusztustalan és ewwwwwww, de nem miattam! Én csak épp megfigyeltem a rémséget.

Politikával kapcsolatban, most az van, hogy a képviselőink - mondják ők - úgy döntöttek, hogy adnak maguknak, így kezdetileg, mivel nagyon meg is érdemlik, egy 40,00%-os fizetés emelést. Érdemes talán megfigyelni, hogy ezek most Május 8.-án kezdtek el dolgozni - mondják ők - tehát még nem lettek kifizetve, csak most fognak, de már most kérik a zaftos fizetés emelést. Ahá.

Mivel képviselők és az Államnak dolgoznak, szerintem csak is az állami fizetés emelés járhat nekik, ami csak is januárban és júliusban van, és amolyan... hm, mennyi is? 1,28%? Igen, 1,28%. De persze, mivel ők képviselők, és saját maguknak szabhatják ki a fizetés emelést, jó mélyre kanalaznak az állami pénztár fazékba. Ahogy az várható, az ország felháborodott, ugyanis ez azt jelenti, hogy minden egyes képviselő (az 57-ből) kap legalább 4,6 millió colón-t. Képviselők akik egyébként ebben az országban arról híresek, hogy sosincsenek a parlamentben, hanem utazgatnak, otthon vannak vagy saját üzletekkel foglalkoznak. Tehát most felveszik a k.b. 2,3 millió forintot miközben az országban dőlnek (szó szerint!!) a hidak, hegyek omlanak a fő utakra amik a Karib tengerre és a Csendes Óceánra visznek, elszaporodik a bűnözés mert nincs elég rendőr és a rendőr aki van annak nem lehet adni rendőr kocsit vagy fegyvert, vagy képzést. Krízisben a kórházak mert nem bírják ellátni a betegeket, üres az Egészségügy patikája, és nincs pénz, hogy megvegyék a gyógyszereket amik kellenek, a doktorok pedig állam által fizetett munka idő közben a szembe levő privát rendelőkben fogadják a betegeket nem kevés pénzért.

16 nap a hatalomban és már ekkora baklövést követnek el. De nem csak azt! Most azt találták ki, hogy emlékműt, SZOBROT akarnak csinálni a volt rabló-elnöknek! Persze, állami pénzből. Na ne! Ha meg merik tenni, az a rondaság nem fogja sokáig bírni mielőtt sűrűn megdobálják tojással és leöntik festékkel. Személy szerint én leönteném ragasztóval majd betekerném vécé papírba.

Gondoltam, hogy elmesélem a Karinak ezt az egészet, de aztán gondoltam, hogy ugyan minek? Tudom mit fog mondani: "Itt is ez megy". Ekkor eszembe jutott mit kell csinálnom: hazamegyek és képviselő leszek! Ahhoz amúgy se kell érteni, nem muszáj ismeri a törvényeket, kivéve arra, hogy az ember tudja mit tud saját hasznára váltani. Nekem igazán nem kell a fél millió forintos ebéd, vagy a reggeli Párizsban - mind állami pénzből - (ezek komolyan megtörténtek. Csak hogy persze más Budapestről Párizsba menni reggelizni, mint  San José, Costa Rica-ból) vagy kölcsönkérni az állami repülőt, hogy meglátogassam évi 52-szer Marcsiékat, vagy leruccanjak évi 44-szer Bécsbe (megtörténtek, csak, hogy az utazások országon belül és szomszédos országokba történtek - ja, meg Miami-ba). Nem kell, hogy havi két milliót fizessenek nekem benzin gyanánt, és napi százezret "ott lét és munkahelyi kaja pótlék" gyanánt (igen, külön megfizetik nekik, a fizetésen kívül, amikor bemennek dolgozni), és ilyenek. Nah, nekem csak is a fizetés kell, havi 2,3 millió forint, azzal már meg tudok húzódni, azzal majd valahogy gazdálkodom, megboldogulok, majd bejárogatok, szavazgatok és a Parlamentből blogozok tovább. Persze, nem az ideál munkám, mert ha az ember képviselő természetesen nem tornáztatja az agyát, és az intellektuális tétlenség engem idegesít, de ígérem munka közben okosakat is fogok olvasni, majd talán egy könyvet is írok több eszembe jutó közgazdasági témáról. Hogy hogyan fogok szavazni? Egyszerű: a többi képviselő lobby-zik a szavazatomért, és majd arra szavazok akivel megállapodtam. Figyelni ülés közben nem is kell, csak szavazni. Egyébként, mielőtt mondtok valamit, ez teljesen jogos.

Látjátok? Már most tök jól tudok politikázni, már csak a nagy fizetés kell. ^_^ Mennyit fizet most a Viktor??

Megint Megfigyelések

Valaki azt mondta, hogy minél jobban ismeri meg az embereket, annál jobban szereti a kutyáját. Igaza is volt. Részemről sajnos ma azt kell mondanom megint, hogy minél jobban ismerem meg a házaspárokat, annál jobban ragaszkodom szabadságomhoz. Egyszerűen azok után amiket az ember lát, ki az a marha aki ilyenbe megy bele?? Costa Ricában azt mondják az emberek, hogy senki se tanul mások fején, de ezt a leckét jobb lenne a igyekeznénk megtanulni másokon. Gyerekek: A HÁZASSÁG ROSSZ! Ha az Isten teremtette a szerelmet, az ördög kitalálta a házasságot, csak azért, hogy elrontsa. Ha a társadalom komolyan, de komolyan-komolyan ártani akarna a melegeknek akkor megengedné, hogy házasságot kössenek! A házasság egy olyan természetes lépés a szerelemben, mint a halál az életben. Ja, igen, mert mindennek el kell pusztulnia.

De most miért rontok e gonosz ellen - azon kívül, hogy sose sok e gonoszt a világ előtt nyilvánosságra hozni, nehogy valaki csapdáiba essen - az azért lenne, mert ma jött vissza Fabi a nászútjáról és látom., hogy "olyan jól ment neki". Oké, oké, tudjuk azt mind, hogy ez a bizonyos házasság már eleve csorbán kezdődött, hogy nem lehetett volna rosszabb még ha direkt nekiültek volna gondolkodni azon, hogy hogyan lehet még jobban elrontani, de még így is.

Elveszi a csajt, elmennek KÉT HÉTRE nászútra, együtt vannak, szórakoznak, jól érzik magukat, és amikor az ember megkérdezi a gyerektől, hogy milyen volt, ezt a választ kapja:

"Nagyon jó volt! Nagyon szórakoztam, el mentem ide meg oda, sokat ültem a medencébe, napozgattam, nem tetszett igazán a szálloda..."

O...ké? Nem úgy volt, hogy ketten mentek nászútra? Ja igen, hogy még mindig nem szokja meg. Ahá. Én alig látom a Karit, nem vagyok a felesége (és keményen dolgozom annak érdekébe, hogy ne is legyek!), de amikor elmentünk Bécsbe (ahova gyakran megyünk), vagy Krakkóba (ahova nem akarok vele megint menni), vagy Szófiába (ahova azt hiszem Ő nem akar megint menni), vagy Tamarindóba, Jacóba, Parritába, az ember azt mondja, hogy "mentünk". Én rengeteget utaztam már egyedül, megszoktam, imádom, de mégis, ha valakivel vagyok, akkor az ember nem is gondol rá, csak tovább használja a többes számot. Ha megyek barátaimmal valahova, akkor mentünk, azt az ember sem keveri össze, tehát, mi a franc volt ez??? Főleg amikor a házaspárról van szó? Nem, ez nem az, hogy "még nem szokta meg", hanem szerintem az van, hogy fejében próbálja letagadni (ha csak nincsenek nagyobb bajok).

Közben most azon vitatkozott a fiúkkal, hogy még mindig nem tettek fel neki semmiféle "korlátot". Ezeket utálom a kapcsolatokban. Miért kell a HÜLYE embereknek korlátokat kitalálni? Ha az ember úgy tetszett meg amilyen, mi a francnak kell megváltoztatni? Nem járhatsz ilyenbe, itthon kell lenned ekkor, ne találkozz azzal, nem csajozz, ne pasizz... Miért? Talán félsz, te kis hülye marha, hogy jobban fogok szórakozni, ha nem vagy velem? Vagy félsz, hogy találok valakit aki nálad jobb - ja, és az nem is lenne nehéz? Gyűlölöm az ilyen korlátozott, együgyű, szemmelláthatóan bizonytalan embereket. Tudjátok mi? Venni kellene nekik egy kis kerítést, hogy be tudják határozni magukat. Milyen hülyék!

De persze, kevesen vagyunk olyanok akik nyílt gondolkodásúak vagyunk, akik elfogadjuk az embereket olyannak amilyenek, és épp ezért mondom, ne változzunk! Mint Diana istennő követői, mint Hyppolite, maradjunk örökre szabadok! (mínusz a szüzesség! Szüzesség az rossz.)

Miről is írjak ma?

Mielőtt kinyitottam volna a bejegyzős ablakot volt egy pár gondolatom arról, hogy ma miről szeretnék beszélni, de valahogy már nem akarok ezekről a dolgokról beszélni. Mind tervek, gondolatok és egyebek amiket meggondoltam és most magamnak akarok megtartani. Tehát most miről is írjak? Érdekes, hogy milyen gyorsan tud az ember gondolata és elképzelése változni.

Atiék ma itt voltak egy pillanatig míg kicserélték Fernando pelenkáját. Épp mentek le Parritába Daniért. Hn, nem is tudtam, hogy a Dani lent volt Parritában. Fernando nyugodt volt és mosolygós, elég kedves. Yuly és Ati elég jól néztek ki. Lehet, hogy megint kibékültek? Ki tudja, de ha igen, akkor most az a kérdés, hogy vajon meddig lesznek így. Persze, ez lehetne egy téma a mai bejegyzéshez, de inkább már most elejtem, ugyanis már jó sokat beszéltem a mindenféle együttélés és házassági kapcsolatok ellen, nem muszáj jelenleg többet írni róla.

Írni fogok, és ez most jutott eszembe, valamiről amit Martina levelező barim írt levelébe. Martina a levele egyik lapján (egy a 14 oldalból!) arról beszélt, hogy ő azt hiszi, hogy mindenkit akit megismerünk, akivel kapcsolatba lépünk az egy speciális ok miatt történik. Hát igen, Martina fiatal. Hogy lehet ilyet gondolni a mai cyber-átitatott világban? Ha az ember csak belenéz az iwiw-be, a Twitterbe, a Facebookba, MySpace-be és egyéb ilyenbe, azt láthatja, hogy csak úgy ömlenek az emberre a kapcsolat létesítési kérelmek a világ minden pontjáról, mindenféle láthatatlan embertől aki, alapvetően csak növelni akarja a "barátai" statisztikája. Van ebben varázs? Van ebben jelentés?

A kapcsolatok fura dolgok amiket sokan felemelnek az egekbe, romantikus gondolatokba burkolnak és azt hiszik, hogy a csillagok hozzák össze. De mi is egy kapcsolat? Csak egy találkozás ahol két vagy több ember összejön és talán összeillenek, talán nem. Szerintem nem a találkozás, nem a kapcsolat a fontos, hanem az emberek és az amit belőle csinálnak.

Most megyek ebédelni. Cas üdítő van és valami krumplival.

Egy Nyugis Péntek

Péntek beteg szabin, valahogy nem ugyanolyan. Jó, de nem ugyanolyan. Valahogy hiányzik belőle az az "jaj de jó, holnap nem kell dolgozni" érzés, és most ezen elmélkedtem egy darabig. Idáig egész nap csak pihengettem, úgy mint tegnap, de ma nem is mentem sehova, csak itthon voltam short-ban egész nap. Megnéztem a kettőt a három fennmaradó filmből, Invictus-t és Daybreakers-t és az első jobban tetszett, mint a második. 

Tegnap megnéztem a Michael Moore filmet és nagyon, de nagyon tetszett. Az egész arról szólt, hogy az éveken keresztül, főleg Ronald Reagan után hogyan húzták be az Amerikai népet a csőbe, hogy azt higgyék, hogy a kapitalizmus és a szabad piac a legjobb dolog a világon, amikor igazán csak a népesség leggazdagabb 1%-ának jó és közben szenved a fennmaradó 99% akit közben azzal a mesével etetik, hogy ha sokat dolgoznak akkor ők is ott lehetnek azzal a szerencsés 1%-kal. Nagyon megszorult a szívem amikor mutatták, hogyan dobják ki az embereket a házukból, mert nem bírták kifizetni a kölcsöneiket, amik olyanok voltak, hogy havi $1700-tól pár hónap alatt felrohantak $2600-ig. Kitették az embereket a munkájukból 3 nap alatt és nem voltak hajlandóak kifizetni nekik a járulékaikat.

Javaslom ezt a filmet mindenkinek, de főleg azoknak akik azt hiszik, hogy a szabad piac mindennek a válasza.

Közben ma van János Papa születésnapja, tehát felhívtam és felköszöntöttem. Olyan jó volt a hangját hallani!!! ^_^

BOLDOG SZÜLINAPOT, JÁNOS PAPA!!!!

János Papa szupi. ^_^ Megkérdezte hogy mikor megyek megint haza, és megmondtak, hogy majd előbb mindent itt rendbe teszek és majd megyek örökre. Igen, igen, és amikor az megtörténik, akkor minden egyes cseresznyeszüretelésnél (a cseresznyét szüretelik? Nem tudom, az a pláne, hogy amikor le kell szedni a cseresznyét a fáról) mindig, mindig ott leszek és majd hozok magammal egy bödönre valót!!

János Papa és Marcsi Mama igen fontosak az életemben, és ezt igazán drága jó barátomnak, pót-tesómnak, Gyuszinak köszönhetem. Tőle nemrég kaptam egy kedves e-mailt ahol mondta, hogy még ha nem is jelentkezik, akkor is tudjam, hogy ő olvas engem. ^_^ Gyuszim, tudom! Te, a Kari és a János vagytok az a három ember aki tudom, hogy olvas engem.

Vannak az életben ilyen emberek, akiknek nem muszáj folyton jelentkezniük ahhoz, hogy az ember tudja, hogy ott vannak. :-)

Ma, terveim szerint, megnézem a harmadik filmet, majd nekiállok a szakdogának. Azt hiszem Mile meg én dolgozni fogunk ezen holnap. Ez is kezd lassan befutni.

Mit Lehet Kezdeni egy Felsebzett Térddel?

Lassan fortyog Anyu egyik fekete lábosa, a vékonyka, a leggyorsabb égetőn. Benne sós víz és két kukorica. Waaaaaaah~! Imádom a kukoricát! Amint megfő RENGETEG margarint fogok rájuk tenni és így fogom majd megenni. Fincsi, fincsi kukorica! ^_^ Otthon, mármint Magyarországon állítólag nincs ilyen kukorica, ilyen fehér fajta. Ezt jobban szeretem a sárgánál, mert a sárga kicsit olyan édeskés, és nem szeretem az édeskés ételeket. Édeskés ewwwwww! Kukoricával nem kell sokat csinálni, csak meg főzni mintha tészta lenne, és olyan nagyon finom és laktató! (Nem is beszélve arról, hogy mennyire egészséges.) Közben, ahogy főzöd, a lakás, de legalább a konyha tele lesz ezzel a langyos, finom illattal.

(Földrengés Costa Ricában ahogy írtam ezt a bejegyzést, 16:32-kor, 6.1 Richter skálán. Nem semmi!)

Ma olyan kilenckor keltem fel majd vagy másfél órát mosakodtam. Hajmosás nap volt. A programom szerint ma bankos napot jelentettem ki. Fantasztikus volt, mivel hét közben, délután nem volt senki se a bankokban se a bankautomatáknál. Az egyik kártyát megint lenulláztam (a platinum kártyát, ami már le volt nullázva, de amit most nagyon, nagyon óvatosan és felelősen használtam), majd lementem a másik veszélyesbe is befizetni egy adott mennyiséget, és egy hatalmas jó meglepetéssel találkoztam: kisebb a tartozásom benne, mint amire emlékeztem (60 ezerrel kevesebb!). Ettől, természetesen nagyon, nagyon boldog lettem!

Postába is beugortam, hogy megnézzem kaptam-e valamit. Kaptam is, egy levelet Danitól, az egyik német levelező barátnőmtől. Mivel most beteg szabin vagyok és van időm, beugortam szintén a videokölcsönzőbe, ahol kikölcsönöztem a következőket:

Invictus, egy film amit nagyon vártam, és nagyon akartam megnézni a moziban, de nem jutottam el odáig. Most megnézem!

Daybreakers, egy film amiben szerepel Ethan Hawke és a jövőben játszódik... egy jövőben telis-tele vámpírokkal. ^_^ Imásom a vámpírokat!! (Kivéve, persze, a hülye Twilight  sorozat vámpírokat)

Capitalism, A Love Story, egy Michael Moore film. Meg kell, hogy mondjam, ez lesz a harmadik Moore film amit megnézek, és mindegyiket imádom! Moore mindig jól rábök a lényegre.

Young Victoria, egy "korbeli" (úgy kell mondani magyarul?) film Viktória királynőről. Játszik benne Emily Blunt és én IMÁDOM Emily Blunt-ot már "The Devil Wear Prada" óta.

Remélem már nem reng a föld többé (jaj, és olyan jó, hogy nem mentünk át a Távközlési Épületbe, és hogy beteg szabin vagyok, vagy az nagyon rosszul nézett volna ki!), tehát itt fogok ülni, pihengetek, nézegetem a térdemet - olyan érdekes ahogy a seb beforr! Egyszerűen olyan wow! Ma mégy csöpögött belőle a genny, de most már teljesen megszáradt és lassan besötétedik rajta a - - hogy mondják magyarul? Azt a barna kemény részt amit aztán az ember lehámozz és alatta az a fincsi, új, friss rózsaszín bőr van alatta. Angolul scab -- scab - tévézgetek és majd megnézem a filmjeimet. Jó így az élet!

Ennek a tetejében Marcsi mama ma befogadott, mint lányát az iwiw-ben. Olyan nagyon boldog vagyok ezért!!! Marcsi mama SZUPI!! És én nagyon, de nagyon-nagyon szeretem. :-)

Most megyek vissza pihizni.

Otthonról Beteg Szabin

Végre le tudok ülni - vagy félig feküdni - nyugodtan és élvezni a beteg szabadságomat miután annyit kellett utána rohangálnom tegnap óta. Ha olvassátok az angol blogomat, akkor biztos tudjátok, hogy hétfőn hasra estem a munkában amikor három munkatársammal gyűlésre mentem. A gyűlés tulajdonképpen a mi épületünkben lett volna, de a Szolgáltatás hülyék addig csűrték-csavarták az ügyet - Félbunkócska pedig hamar haza akart menni, tehát boldogat egyezett velük -, hogy a végén annak érdekében, hogy a gyűlés meglegyen és ők szembesüljenek a munkájuk hiányosságaival és súlyos hibáival elmentünk San Pedróba, a bevásárló központba, ahol a Szolgáltatás Osztály irodái vannak.

Épp mentünk a gyűlésre a parkolóból amikor a cipőm egy lyukba akadt a földön és megbotlottam. Hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és elestem, de nem csak térdre, hanem olyan nagy erővel, hogy hasra estem. Szerencsére megállítottam magam karjaimmal, tehát nem ütöttem meg az arcomat. Az is szerencse volt, hogy szoknyában voltam, ami a térdem fölé ért így amikor felhorzsoltam a térdemet legalább nem szakadt el a ruhám. A bőr összeforr és visszanő - regenerálódik -, a ruha nem. Esés után elkezdtem röhögni, főleg ahogy elképzeltem ahogy lábaim felemelkedtek a földről, mint egy baba lábikói. Hihihihihihihihi! Az olyan vicces lehetett! Annyit röhögtem, hogy alig bírtam lábamra állni. Munkatársaim lábamra segítettek, Félbunkócska közben aggódott. A Szolgáltatási munkatársak adtak egy kis alkoholt és egypár géz darabot és ragtapaszt. Valamennyire megtisztítottam magam és bekötöttem a sebet.

Érdekes módon, már utána nem a térdem vagy a lában fájt a legjobban, hanem a karjaim. A fájdalom felkapaszkodott a karjaimon egészen a vállaimig. Másnapra a fájdalom elérte a nyakamat és a hátam felső részét. Természetesen elmentem a dokihoz. Amikor elmeséltem mi történt, a doki azt mondta, hogy ezt nem ő nézi (mi? És a hippokratészi eskü?), hogy ezzel a biztosítóhoz kell menni. Ahhoz pedig be kell tölteni egy ívet amit a főnöknek kell aláírni. Sose voltam a biztosítónál, de hát fájat a karjaim, a vállaim, a hátam, a nyakam és kellett valaki aki meggyógyít. Betöltöttem az ívet ahogy mondták, majd mentem a biztosítóhoz. Ott ide-oda küldtek, majd egy sort kellett várnom ahol kiderült, hogy plusz egy aláírás kell, és kijavítani a baleset leírását, mivel nem azt kell írni, hogy "megütöttem térdeimet", hanem "megütöttem mindkét térdemet". Ja, állítólag a többesszám nem elég egyértelmű. Nem fogadta el a papírjaimat, de megengedte, hogy elmenjek a dokihoz. Mondta, hogy ma hozzam el a papírokat kijavítva és mindenhol aláírva.

"Pecsételtessem le a titkárnővel?" kérdeztem.
"Nem, csak írja alá a főnöke."
"Aláírhatja egy másik főnök?"
"Nem, csak ugyanaz a főnök."
"Jó. Kell valami más?"
"Csak egy hivatalos levél amit ugyanannak a főnöknek kell aláírnia."

A doki ott szimpi volt. Megnézte térdemet, könyökömet, de nem volt hajlandó megnézni a vállaimat, nyakamat és hátamat, annak ellenére, hogy mondtam, hogy fájnak.

"Azokat nem ütötte meg a balesetében."

Mi? Ja, mert csupán együttérzésből fájnak????

Felírt krémet, gyógyszert majd elküldött a gyógyítási osztályhoz, ahol megmosták és fertőtlenítették a sebemet majd bekötötték olyan alaposan, hogy úgy nézet ki mintha eltörtem volna a térdemet.

Ma elmentem megint a biztosítóhoz, hogy beadjam a papírokat. El alkalommal egy undok nő személy fogadott, aki kitalálta, hogy nem fogadja el a papírjaimat, mert hiányzik róluk a pecsét. SAY WHAT???

"De hát direkt megkérdeztem, és azt mondták, hogy nem kell?"
"Ne a cége embereit kérdezze meg, hanem minket."
"Önöket kérdeztem meg."
"Az nem lehet."
"Ő mondta," böktem rá a ludasra.

Erre a nő személy ráförmedt majd VISSZA MERT ENGEM KÜLDENI az irodába a pecsétért.

"Csak fehér pecsétünk van, az érvényes?"
"Mi az?"

Csak néztem. Nem tudja mi a fehér pecsét???

"Dombor nyomós."
"Jó."

Visszamentem. Megint. Lepecsételtem a lapokat. Minden egyes darabot. Visszamentem és sorba álltam. Ez alkalommal a tegnapi ember kijött az irodából és soron kívül fogadott. Hiányoztak még adatok amiket ők nem jelöltek előre, de ez alkalommal ő beszélt egy másik munkással, egy sokkal kedvesebb emberrel, aki saját maga töltötte ki a hiányzó adatokat. Tíz perccel utána meg volt a beteg szabadsági papírom, elmentem a gyógyszereimért, majd vissza az irodába, ahol leadtam a papírt és VÉGRE HAZAMENTEM! Iszonyatos déli meleg közepette ez az út most 3 órát tartott. El is bambultam a buszon, jóval túl mentem a megállómon amiért majd gyalogolnom kellett vissza, majd túl a házunkon, mert el kellett mennem a boltba négy fontos dologért: kóla, fagyi, maraschino cseresznye és tortilla. Innen, haza - végre haza! - ahol levettem izzadt, meleg ruháimat, átöltöztem egy rövid nadrágba és egy kis pólóba, beültem az ágyba, bekapcsoltam a tévét, és VÉGRE PIHENEK!!

Ricsaj, Moraj és Topológia

Ez otthon bizonyára nem lenne szokványos, de itt nem ismeretlen, elképzelhetetlen jelenség. Feltettem a zenémet amilyen hangosra csak tudom, fülhallgatóval, mert kint akkora nagy moraj van, hogy nem igaz. Rekedt, rikácsoló madár hangok rontanak be mindenhonnan kintről. Papagájok serege ott visong a fákon, a tetőkőn, a meztelen falak tetején teljes erőből rikácsolva. Már eleve nem tudom elképzelni, hogyan szeretne akárki is egy ilyen állatot tartani otthon, ugyanis szerintem nem is szépek, de ekkora nagy zajongás után azt sem értem hogyan engedik be őket a városba. Ki kellene ezt a zajongó, ronda madárságot pusztítani.

Több helyen, több városban lehet látni ezeket a pandemóniumos szárnyas dögöket nagy csoportokban repülni. Azt hiszem valamikor hallottam valahol azt, hogy ezek a rondaságok az emberek elszökött papagájai és azoknak a leszármazottjai. Igen, igen. Tehát ha valaki azt hitte, hogy az elszökött buta is kanári madara elrepült az erdőbe, ahol boldogan él, vagy talán miután kiszökött nagy szomorúságában éhen halt (ezt a buta Emo gyerek hiszi az otthon tartott madaráról ami biztos azért szökött el, mert inkább a macska szájába repül, minthogy tovább legyen tanúja értelmetlen nyavalygásának), nem hanem lehet, hogy az a ronda Pipike, vagy Tütüke, vagy Polly, vagy Tweetie, vagy aminek hívják a maradat jelen pillanatban zavar valakit aki épp dolgozni (vagy blogozni) igyekszik. Nem hiszem, de ha talán lenne valaki aki olvas, aki azt gondolná, hogy olyan jó lenne egy kis madarat venni háziállatnak, egy javaslatom van: nem.

Ma voltam ebédelni a japánosnál, ahol, természetesen sushit ettem. Végig néztem a menüt és olyan rossz érzés volt, hogy nincs semmi új, hogy már mindent ismerek, már mindet rendeltem, már tudom mi milyen és mi éri meg, mi nem. Miért nem tudnak variálni? Miért nem csinálnak onigirit? Egyszer meg is kérdeztem, de a bácsi, a szakács-san csak annyit mondott, hogy "nem onigiri". Lehet, hogy talán fel kellene pofoznom a japánomat és megkérdezni úgy?

"Gomen nassai ryori-san, doushite anatatachi no onigiri wa arimassen deshita?"

...talán így kell?? Hn... nem pontosan. Na, nem baj. A sushizóba azért szoktam egyébként menni, mert kedvem támad California vagy avokádó sushira, és azért, is mert naplózni akarok egy darabig, és már pár napja nagyon, de nagyon kellett nekem naplóznom. De NAGYON! Egyszerűen voltak dolgok amiket ki kellett adnom, amiket ki kellett "beszélnem" de nem bízhattam rá senkire, csak is a hű naplómra. Így hát mentem és két tál sushi mellett (amit alig bírtam magamba diktálni, mert megint elfelejtettem, hogy igen nekem 8 db sushi elég) lefirkáltam dolgaimat, majd a végén még egy topológiát is belerajzoltam. (Ilyenkor veszem észre, hogy már egy kicsit sokat jár a fejem a munkán...)

Sajnos nem írtam még ki mindent magamból, de majd lassan-lassan.