Sérült Kapcsolatok

Nehéz megérteni a kapcsolatok mögött történő mindenféle cselekedeteket, gondolatokat és egyéb emberi és társadalmi gépezeteket, miszerint két (vagy több) ember aki nem tud egymással lenni továbbra is együtt marad és alapvetően a közös és egyéni rongálásra törekszik. Nincs köztük már kedves szó, vagy igaz kedves szó, és minden nap nem más mint egy hiba-vadászat, egy perelés egymás ellen, folyamatos lekicsinyítés. Maga a szex is követelmény lesz, unalmas, nem kívánt rituális aminek "eleget kell tenni" mert alapvetően ez jelenti a kapcsolat egyetlen értékét és értelmét. Valamiért, valamikor beleléptek ebbe a hajóba, minden viszonnyal a szex miatt. Az egyik mert tartós, folyamatos, biztos szex forrásra várt, a másik vagy ugyanazért, vagy azért, hogy szex által tudjon magához pszichológiai kiegészítőket szerezni. Talán az egyik csak kielégülésre utazott, a másik pedig ezzel az elfogadott pénznemmel önszeretetet, kényelmet, megélhetést, elfogadást, társadalmi rangot vett.

Összekerül így - vagy akárhogy - két vagy több ember egy kapcsolatban, ami lehet, hogy eleinte tökéletesnek tűnik. Minden illatos vörös rózsák, pezsgő, forró szex, mosoly, csókok minden lámpa alatt, kedveskedés, hívások, csoki, közös kirándulások és egyebek. Talán szorosabbra is tömörödik a dolog és mindenféle álmok és jövőbeli tervek keletkeznek. Együtt élnek egy szép lakásban, gyerekeket nevelnek, lesz egy kutyájuk és elutaznak majd Disneyland-ra. Romantikus énekek egymásra emlékeztetnek, felteszik egymásnak, talán el is éneklik egymásnak, és lehet, hogy még elő is veszik az iskolai könyveket és kiporoljak a régi verseket.

Tekinteted ragyog, akárcsakA kékzománcos ég,A hangod úgy olvasztja szájad,Mint gyöngéd csók ízét

Hova illan el mind ez? Hova tűnik? Vagy talán mind csalóka? A mézes pár között lassan bukkannak fel a tüskék, és igen, minden rózsának van tüskéje, de rózsa az aminek csak tüskéje van de se virága, se illata? Miért maradnak együtt miután ennek a rózsának a szirmai lehullottak már és ellettek mind taposva és söpörve? Mi a jó abban, hogy az ember egy olyan valakivel van akinek szemei farkas éhséggel mások után ered, keseregve néz maga mellé arra ami már rég nem elég. Olyan ember aki kövérnek, tehetetlennek, tökkelütöttnek, öregnek, butának tartja mellette valóját, akinek egyetlen viccei a válásról, párja haláláról szólnak? Ki marad olyan ember mellett aki minden nap elszökik mellőle, aki minden adott alkalommal tettekkel és szavakkal jelzi vágyát a kapcsolat feloszlásának? Minek olyan ember az ember mellett, akit már nem érdekli mi van vagy mi nincs a párjával, aki csak a tárgyi kényelemért van ott. Az eltartásért.

Együtt maradnak, de mint két keserves madár, teleteszik fészküket tüskékkel, és csak arra törekednek, hogy a másiknak minél rosszabb legyen. Hallottam nem rég olyanokat, hogy férje kövérnek hívta. Hát ő most le fog fogyni és fel fog venni egy iciri-piciri bikinit, és majd látni akarja mit mond amikor majd mindenki megnézi őt. 'Ja, ja, de persze, főleg egészség miatt'. Ühüm, törekszünk az alultáplázásra és az alacsony test súlyhoz az egészség miatt. Miért kell új testet faragni és kitenni mások mocskos vágyakozásaira, csak azért, hogy a férje valamennyi elismeréssel járjon. Gisele Bündchen-t faraghat magából, a férje már eleve másra tette a szemét. Neki nem kell már a rég megszokott szétbaszott kehely, neki az új, fiatal, ismeretlen, könnyen torzítható, kifacsarható, szennyes vágyaihoz idomítható.

Mocskos malac fekszik mellette az ágyban, szennyes szájjal pocskondiázza, miközben nyálazik a legrondább, legperverzebb képek láttán. Minek a piszok, aki mindenféle swingers klubba akarja hurcolni, hogy egy pár órára kicserélhesse unott testét egy ismeretlen másikért. Mint aki be megy egy kocsiüzletbe, valahova leteszi régi trabiját és egy csillogóbb Ford-ba ül és pörgeti egy picit.

Ismerem a szokásos mondókát. Igen, nem minden kapcsolat ilyen, ez csak egy nagyon szerencsétlen esett, ja. De nem, ez egy nagyon megszokott, átlagos esett. Egy kapcsolatnak alapvetően 90%-os esélye van ilyenbe csapongni ki. Minden szép kis csillogó elem lekopik, porban leli majd a helyét, és csak a maró, fojtogató futónövény marad meg. Madarak akik tele teszik fészküket tüskékkel. Mi ebben a pláne?

1 billió ember krónikusan éhes a világon

Robert Zoellick a Világ Bank elnöke. Hát igen, azt rossz. Kivéve, persze, ha az ember tökkelütött FIDESZES* és komolyan hisz a mindenféle mafla, eszeveszett tételekben miszerint az országok összefogása nem jó, és a szegény országok egyetlen mentő útja a szabad piac, a vad kapitalizmus beengedése  - mert nem is igaz, hogy olyan vad és a rabszolgaság csak az ókorban volt - és nincs jobb a gazdaságnak, és ezzel együtt a társadalomnak, mint a szabad piac, ahogy azt a Chicago Boys-ok jósolták. De hát jó, Robert Zoellick a Világ Bank elnöke, ugyanaz az ember aki jött Costa Ricába 2007-ben ráordibálni az embereknek, hogy aztán engedjék be a CAFTA-t (Central American Free Trade Agreement, Középamerikai Szabad Kereskedelem Egyezmény) vagy jaj nekünk, és bekényszerítették és most jaj nekünk. (Barack Obama elnök tervei közt volt ezeknek az átnézése és lehetséges visszamondása, ugyanis az Amerikai népnek is káros.) Tehát igen, miután leszögeztük ennek az alaknak a felfogását a világról, és álláspontja a világ jóllétével kapcsolatban, térjünk erre a cikkre ami a CNN-en jelent meg a világ krónikus éhségéről.

Krónikus éhség az ahol az ember rendszerint nem kap elég eledelt és sokszor egyáltalán nem is szerez ennivalót. Ez, persze, nem csak a nagyon szegény és elmaradt országokban fordul elő, ahogy azt sokan szeretnék gondolni, hanem világszerte, minden országban. Van krónikus éhség Amerikában, Angliában épp úgy mint Szomáliában, Egyiptomban, Oroszországban és Magyarországon is.

Kérdések merülnek fel afölött, hogy képes-e a világ elég élelmet termelni az egész lakosságnak, és lassan megint az agrár krízisről esik szó. Igen, mintha épp az agrár krízis lenne itt a gond. Mondanám, hogy nézzünk ennek a szemébe, de ezt már annyiszor mondtam, már olyan sokszor tettem szóvá, annyi nyelven (oké, talán csak hárman), hogy már kezd elegem lenni. Nem, nem értük el a Thomas Malthus pontot, ahol a világ már nem bír annyi emberre termelni, hanem arról van szó, hogy másfelé vezetjük a termelést. Termel, persze a föld, sokat és dúsan, csak jöjjön el akárki ide, nézze meg milyen kövér fürtökben csüng a banán és a kókusz a pálmafákon. Nézzen végig a rizsültetvényeket, a dinnye, ananász, kávé, yuca, krumpli, szója, eper, papaya és egyéb termőföldeken. Nézze aztán hogyan hagyják a multik - azok a nagy nemzetközi cégek akik a szabadpiacon híztak fel - rohadni a terméket a földeken, agyonlövik a szegényt aki egy maréknyit is mer elvenni (komolyan, puskával lelövik, ólom golyót röpítenek a fejébe), mert arra szavaznak, hogy ne legyen sok a termelés, hogy a termék ára felmenjen és drágán tudják eladni.

Tehát termel a földünk eleget minden lakosa megélhetésére? Igen, termel.

Nézzünk az "ökologikus" oldalra is. Igen, a biofuel rajongóira, akik a McDonald's újrahasznosított sült krumpli olaján vezetnek. Komolyan így van? Vagy az lenne, hogy mivel sokkal több profitot lehet kipréselni az üzemanyagból, mint az eledelből, több termelő (főleg a nagyobb fajta) nem az élelem produktív láncba adja a termékét, hanem az "ökologikus" bio-üzemanyag iparba? A szabad piac szerint a racionális termelő ott adja el a termékét ahol nagyobb a profit, mi szerint a gabonánk nem a reggeli kenyérbe és Special K gabonapehelybe megy, hanem a tankolóba. Aki meg tudja fizetni az a drágább kaját is meg tudja fizetni, aki pedig nem az amúgy se tudta volna megvenni. De aki épp a szélén volt? Aki épp ki tudta fizetni? Hát ja, szegény, de a gazdaság a piacokkal foglalkozik nem azzal az egy pár (millió) emberrel aki Paretto alapján rosszabbul járt. Arra léteznek a mindenféle jótékonysági szervezetek, tehát termelni kell a szegényt, az alultápláltat, hogy legyen annak a sok unatkozó asszonynak mivel foglalkoznia, ugye?

Akkor visszamegyek a kérdésre: van, vagy egyáltalán kilátásban van egy agrár krízis miáltal lecsökken a termelés és kevesebb lesz a kaja a világon - mondjuk, hogy elérünk egy afféle Malthus pontot - tehát drágább lesz a kaja és még több ember csúszik bele a krónikus éhségbe? Vagy az lenne, hogy a világot elfogta a mértéktelen önzés, a kizsákmányolás hadeszi telhetetlensége** amiért nincs is agrár krízis, vagy Malthus-i pont, csupán egy hosszan tartó, fel nem adó erkölcs krízis.

FORDÍTÁS: "Éhes a gyereked? A kocsim FARKASÉHES!"

*Csak egy FIDESZES-t ismerek aki nem tökkelütött, és az az apósom. De csak azért, mert ő tökéletes, imádnivaló, szeretnivaló és teljesen Édes!!! :-) Gyuszi FIDESZES de nem tökkelütött, csak éppen nincs tisztában azzal, hogy mi a politikailag és gazdaságilag jó. János Papa is egyetért ebben velem, ugye Papa? :-)

** hivatkozás a mai bejegyzésre ami angolul jelent meg a másik bloggomban.

Szent Bálint Nap

Ma kivételesen sötét volt a reggel. Erősen borús és szeles, ami abszolút nem segített azon, hogy minden jel szerint megfáztam. Pokolba. Na, legalább kivehettem a Colts sálamat és nyakam köré tekerhettem és így mehettem a munkába. A főnök nem lesz egész héten az irodában, ami azt jelenti csak, hogy nyugisabbra vehetem a munkát, nem kell egész nap magassarkú topogóban totyognom és több időt tölthetek olyan dolgokkal amiket élvezek, mint a bloggozás, levelezés, Odaátozás (a tegnap letöltött 13. rész a 6. évadból rettenetesen jó!!! Lehet, hogy édes Sammy-nk most szétesik? Jó ötlet volt visszapasszírozni a lelkét? Jaj, jaj, ez Dean-nek sem fog jól esni!) és egyéb kellemes foglalkozások. Sonja levele is félig van csak meg, tehát miért ne foglalkozzak azzal? Nem hívhatnak be akármikor gyűlésre, nem kell hirtelen memókat írni és válaszolni, csak itt kell lennem és jelenleg egyetlen egy dologgal foglalkozni... amit úgy tűnik valaki más már megcsinált. Egyszóval: relax.

Közben ma van a híres, hírhedt Szent Bálint Nap. Nem terveztem semmi különlegeset erre a napra, csak annyit, hogy kihasználom és átadom Skylar és Lau karácsonyi ajándékukat, talán veszek útközben valami kis csokit, hogy feldobjam a csomagot és ennyi. Hát Kari felhívott. Nem felejtette él! Én bezzeg nem is tartottam fejben, hogy őszinte legyek. (Érdekes módon Szent Patrik napot jobban észben tartom ^_^ Pedig nem is vagyok ír és semmi közöm az írekhez.) Azért küldtem egy képeslapot, de ki tudja megkapja-e, mivel a gmail-re küldtem, és Kari alapvetően egy non-Internet, csak-freemail típusú alkalmi cibernauta. Azért jól esett, hogy felhívott ^_^. Kérdés persze, emlékezni fog a névnapomra. Arra nem mindenki emlékszik. Persze, mivel itt nincs olyan, hogy "névnap" mert mindenkinek olyan nevet adnak, mint ami a szülőknek eszébe jut, nem lehetne annyi névre és találmányra napot adni. Híres esetek itt a Hitler, Bienvenido Kennedy (Isten hozott Kennedy), Hamlet, Michael Jackson López, Mister Rambo, Usnavy (U.S. Navy), Lady Sexy nevek. Ismertem én magam egy pár Lenint és Rey Fernandot (Ferdinánd Király).

Nem tudom azért lenne, mert a Yuly megharagudott rám amiért nem voltam hajlandó játszmájába belemászni, miáltal meg akarta kaparintani magának a KLM csekk nagyobb részét, de már rég nem tudok egy szót se róluk. Remélem Ati és a gyerekek jól vannak, de nekem, őszintén jobb így. Komolyan mondom, nem értem hogyan lehet valaki ennyire rohadt szellemileg. Ahogy bánik az Atival, ahogy vélekedik a szüleimről - még ha nem is mondja ki nyíltan mit gondol -  ahogy elvárja, hogy mindenki folyamatosan a kedvében járjon, ahogy költögeti mások pénzét magára és a kisebbik fiára miközben nem is képes figyelni a Danira, egyszerűen undorító. Persze, van ennek egy jó oldala is, még pedig az, hogy tudom magamról, hogy nem vagyok könnyű esett, és a Kari sokszor érthetetlen és kibírhatatlan és agyramenő tud lenni, de amint látom a Yuly-t, vagy emlékszem rá, olyan boldog vagyok magamra és a Karira! Mi aztán tökéletes, mesebeli, teljesen funkcionális párnak nézünk ki!

Boldog Szent Bálint Napot!!!

SUPERBOWL: Go Packers!!!

Tegnap este volt a Super Bowl meccs, az Amerikai Futball szezon vége, ami tavaly tavasszal kezdődött. A végén csak két csapat maradt lábon, ahogy az szokott lenni a döntők végén, és ez alkalommal a Green Bay Packers és a Pittsburgh Steelers. Ennek az utolsónak, úgy tudom, van egy rajongó csapata Magyarországon. Hupikék Törpike - bevadult Steelers rajongó - már a múlt hét óta lobogtatta sárga Terrible Towel-jét a munkahelyen és igyekezet mindenkit betáborozni a Steelers drukkoló csapatba.

Mint mindig idáig, a twitteresek kiválasztottak egy sportbar-t, ez alkalommal Chichi's, ami szintén egy amerikai étterem/söröző szerűség, lefoglaltak egy asztalt, majd többre telepedtek (mindig legalább három összetologatva), ahogy nőt a népesség. Hupikék Törpike betegségre hivatkozva nem ment (nem akart ott lenni  ha a Steelers-ek veszítenek, főleg miután kicsúfolta @Chichi_A-t amikor a Steelers-ek megverték a Jets-eket), Mario szintén betegségre hivatkozva nem ment (nem volt kedve), Minor távolságra hivatkozva nem ment, én pedig azért nem mentem, mert Mario nem ment és nem volt kedvem másképp menni.A meccset azért mind megnéztük és Twitteren mind ott voltunk.

Kemény meccs volt, rendetlen, agresszív Packers-okkal, akikben senki se hit eleinte - egy csomó új gyerek egy olyan csapatban ami 16 éve nem nyert meg egy Super Bowl-t -  és egy lassú de valamivel jobban megszervezett Steelers-ekkel szemben. Nehezzen de keményen, a Packers-ek belehúztak a meccs első két negyedébe 3 touchdown-t, és a hozzájáró extrapontot - 21 ponthoz a Packers-ekkel szemben, akik csak egy field goal-t rugtak, három pontért. A második két negyed időre kiestek sérülésért nagyon fontos Packers játékosok, ami lehetőséget adott a Steelers-eknek, hogy felnyomják pontjaikat és közel a Packers-ek nyakában lihegjenek. Kemény volt végig nézni a játékot. Akármelyik pillanatban megdönthették volna az eredményt, egy touchdown és Steelers vezetett volna. Eszeveszettség volt, ahol a stratégia alig akart működni és a félelem hajtotta futás juttatta célba a csapatott.

Packers 31, Steelers 25.

Nem volt egyszerű.

Ja...

csak most vettem észre, hogy januárban idáig csak háromszor írtam. Tényleg keveset írtam!

Okos

Itt a száraz időszak. Szoknyák és kis magas sarkú cipők, könnyebb kis blúzok és vékony pulóverek, még is lapul a táskában a pici esernyő. Az "okos épület", nagy okosságában még hidegebb levegőt fúj be a "klimatizált" ventilátorjain, ahonnan nem egyszer kellemesen büdöskés, rohadó hús szagok és állott szennyvizek dús lötty illatai párologtak ránk. Okos épületünk nagyon rossz társaságban van, ugyanis ismerem ezt a technikát. Az adott alany - ez alkalommal az okos épület - tulajdonképpen csak egy dolgot tud csinálni  - ez alkalommal hideget. Nem érdekel mit kérnek tőle, tovább csinálja azt az egy dolgot, de mindig másképp magyarázza meg, vagy mentegeti, hogy bemutassa miért jó. Ha hideg van kint akkor azért van hideg bent, mert az épület olyan modern és okos, hogy tükrözi a kinti hőmertséget. Persze, egy átlag ember mint én, aki hiszik padlóban, falakban, ablakokban, ajtókban, mennyezetben és tetőben azt mondaná, hogy minek olyan technológia, nyissuk ki csak az ablakokat és rögtön olyan lesz bent mint kint. De ha ki akarjuk zárni a külső hőmerségletet?

Ha kint meleg van bent hideg van, mert kint meleg van, tehát az okos épület "kompenzál" és így hideg van.

Közben itt valami már annyira bűzlik, hogy nem is vicces.

Nem értem miért jobb csinálni valami pocsék munkát és folyamatosan mentegetőzni, kifogásokat találni rá, ahelyett, hogy az ember EGYBŐL jól megcsinálja a munkáját? Van aki azt mondja, hogy kultúra, van aki pedig azt mondja, hogy úgy is mindenki azt csinálja, de már akad olyan is aki azzal áll elő, hogy így kell, ez a jó, nem nem követelhetik senkitől, hogy valamit is jól csináljanak, úgy se látja azt senki.

"Nem mintha ez egy agyműtét lenne."

Sajnos a mentegetődzés nem megoldás. A kifogás nem megoldás. Mentegetődzés és kifogások mellett, én továbbra fázok. Aki azt hitte, hogy amúgy se kell ezt az épületet jól megcsinálni, nem gondolt azokra az emberekre akik itt dolgoznak majd, akiknek itt napi 10 órát kell tölteniük, akiknek a bűzben kell dolgozniuk, akik itt betegednek meg a beállíthatatlan klimatizálásban.

Van közben aki azt hiszi, hogy amit hanyagul csinál az nem fogható hozzá ehhez, pedig igen. Nincs olyan cselekedet aminek nincs következménye. Ha nem mosogatsz el rendesen, minden nap, akkor a konyhád tele lesz bogarakkal, baktériumokkal és kellemetlen szagokkal. Az edényeidet nem tudod olyan jól lemosni is nem csak, hogy hamarabb mennek tökre, de fokozatosan főzöd majd bele a napi kajába az ásatag bacilusokat és betegségeket. Ha nem mosod gyakran a fogaidat, akkor elromlanak és kipotyognak. Ha nem csinálod meg a házi feladatot, akkor nem tanulsz eleget, lemaradsz, kevesebbet értesz órán és vizsga előtt többet kell tanulnod csak azért, hogy kevesebbet tudj. Ennek következésül nem jutsz be egy jó egyetemben, nem tanulsz eleget, nem szerzel jó munkát és majd sopánkodni fogsz, hogy milyen rossz az életed. (Természetesen lesznek kifogásaid, hogy bemutasd, hogy nem a te hibád, és kiszúrod az egyetlen szorgalmas gyereket aki szintén koldusbotra került, de ettől TE nem leszel gazdagabb, vagy boldogabb.)

És más hanyagság is van. Van az a hanyagság, ahol nem tartod be a szavadat, ahol nem állsz ki magadért, mert mindig várod, hogy mások tegyék, hogy mások segítsenek, mások változzanak. Sokan emlegetnek egy mondást amit Einsteinre akasztanak (valahogy mindenki most kitalál száz ezer "okos mondást" és híres emberek szájába teszik), mi szerint hülye az aki más eredményt vár él ugyanattól a cselekedettől. Hanyag az aki megígéri magának, hogy nem hagyja magát bántani, hogy ha párja megint megcsalja, megint megbántja, megint lealázza, megint lebecsüli, megint csalódást okoz, akkor most igenis elválik... és a párja megint megteszi és ő csak morog, dühöng, de mellette marad miközben megteszi magának és a világnak ugyanazt az ígéretet. Igen, Ale jut eszembe. Minden arra mutat, hogy annak ellenére, hogy a férje folyamatosan megcsalja már 15 éve, hogy most rajtakapta egypár karrier-prostituált nővel (és van valami egy munkatársnőjével is), Ale megint visszaengedte, mert nem tetszett neki, hogy José megkérdőjelezte, hogy hogy képes egy 15 éves házasságot kidobni az ablakon.

Okos csaj, igen, okos. Mint az épület. Ha José megcsalja és ő tudja, mindenki tudja, de nem kapja rajta, akkor azért nem válik el, mert nincs rá bizonyítéka. Ha José megcsalja és ő rajtakapja, akkor nem válik el, mert nem akar ő lenni aki kidob egy 15 éves házasságot az ablakon. Ühüm, nagyon okos.

Vége?

15 év után legjobb barátnőm, Ale, és a férje el fognak válni. Ha engem kérdeznek, szerintem későn fogta fel mit kell tennie, de hát jobb későn mint soha. Most jobb is a Facebook-on nem lenni, mivel ezen keresztül fejezik ki érzelmeiket - azért elég finoman.

Ale meg a férje, José, 1994-ben ismerkedtek meg a főiskolán, ahol Ale kereskedelemre jelentkezett, José pedig villamos mérnöknek. (Ale alapvetően azért ment a főiskolára, nem velem a Costa Ricai Egyetemre  - UCR -, mert az a srác aki neki tetszett - és gondolom még mindig tetszik - a Dimitri, oda jelentkezett be.) Abban az évben, az elején, az előző barátja, Giovanni, szakított vele egy másik nő miatt, amiért ő egy hosszú ideig nagyon maga alatt volt. Hirtelen mellette teremt ez az ember, telis-tele ötletekkel, humoros dolgaival, aki mit sem várt, meg kérte a kezét kevesebb mint négy hónap alatt. Ale nem is volt 18 éves. 4 nappal 19. születésnapja előtt ment férjhez (körülbelül). Rá egy évre szülte meg egyetlen lányukat, María Josét.

Amikor először megismertem Josét, olyan embernek tűnt, mint akinek tele van a feje ötletekkel és sose fog megállni. Most öregebb fejjel tudom, hogy az olyan a hóhányó, aki csak járatja a száját, de igazából semmit se fog csinálni. Rábeszélte Alét, hogy hagyja ott a főiskolát, majd Ale otthon maradt a gyerekkel. José helyette "befektette" Ale örökségét egy rossz kocsiban amit megjavított, eladott, vett helyette egy másikat és így. José járt a kocsival, Ale nem látott belőle egy fillért sem. Kivettek egy albérletet amit nem tudtak megtartani, elmentek a José szüleihez lakni, de az se volt megoldás, míg végül vissza nem jöttek Ale szüleihez, mint átmeneti megoldás.

Ale gyerekestül, egyetem nélkül nem tudott igazán megfelelő munkát találni, José közben itt-ott dolgozgatott, de a fizetéséből alig adott haza valamit. Megelégelve a dolgot, Ale beirtakozott egy olcsó privát egyetembe, amit a Josétől kért, hogy fizessen ki neki, azzal az igérettel, hogy majd ő kifizeti neki az egyetemet. José így-úgy kifizette, olyanokat is megtéve, hogy nem fizette ki neki, de nem szólt, amiért Ale elvesztett olyan harmadéveket ahol minden tárgyban jeles volt. Időközben Ale szerzett egy munkát amivel befejezte az egyetemet, ugyanis José drágálta az egyetemet. Ezután José lemondott és az egyik legdrágább egyetemben kezdett el tanulni, ahol majd kikövetelte Alétől, hogy a Masters szintet is kifizesse neki.

Kezdettől fogva José csalta Alét minden nővel ami köréje került. Barátnő, barátnak barátnője, diáklány, titkárnő, kolléga... Dolgozott mindenféle érdekes figurával, aki elvitte őt "dolgozni" Mexikóba, Panamába és egyéb helyekre, ahol Ale észrevette, hogy csajozni mennek. José kitalálta, hogy majd épít nekik egy házat a tengerparton, hogy majd beépíti az Ale szüleinél a kertet és ott lesz a házuk, hogy húz a házra egy második emeletet és ott fognak lakni, hogy nem is építenek, mert azt minek, ők ki fognak menni élni Spanyolországba. Ale minden alkalommal elhitte (vagy hinni akart) és szaladt, tudakolta mi kell, mi nem és rohant a papírokkal, az engedélyekkel, csak azért, hogy a végén minden a semmibe menjen. Costa Ricában azért vannak -  vagy voltak - lehetőségek, hogy egy fiatal házaspár házat építsen, ők mégsem kezdeményeztek semmit. Beszéltem én is vele még amikor a bankban dolgoztam, mondtam neki milyen kedvezmények vannak, milyen lehetőségek, kezdjenek majd valamibe, de nem. Ale mondta, hogy minek is, amúgy is ők mennének, nem akar ő Costa Ricában élni.

Egy idő után már nem mondtam semmit az Alenak. Láttam, hogy olyan mélyen benne van ebben, hogy még ha akarna, nem is tudna az egészből kibújni. Neki hinni kell, vagy sírva fakad.

José közben csak gyatrább lett. Már nem volt hajlandó a ház körül dolgozni, amiért az Alenak és az apjának kellett kerítést javítani, udvart rendben tartani, tetőt tatarozni, házat festeni, és amikor az Ale apja nagyon rosszul lett a vérnyomása miatt, minden az Alera maradt. José közben szétszedte az Ale kocsiját és egy évig nem volt hajlandó összerakni. Direkt elvesztette a műszaki vizsgát, hogy az Ale továbbra is kocsi nélkül maradjon és kénytelen legyen tőle függni.

Miután visszajöttem Magyarországról, találkoztam az Aleval, akinek már nagyon televolt a hócipője férjével, és mesélte hogy nem volt képes ő hozni neki egy pohár vizet agy este amikor az asztma miatt fulladozott, és a lányának kellett rohannia saját szobájából szüleiéhez, hogy segíteni tudjon anyján. José azt felelte, hogy csak azért nem segített, mert azt hitte, hogy Ale csak magára akarja vonni a figyelmet.

A minap Ale talált José gépén egy dossziét telis-tele képekkel Joséról és több nőről. José nem is tagadta mi látszik a képeken, de eleinte azt akarta mondani, hogy az nem ő, hanem egy barátja. Aztán elismerte, igen az ő, de merte azt mondani, hogy nem fér a fejébe, hogy az Ale egy ilyen "semmiségért" képes legyen 15 évi házasságot kidobni a szemétbe. Én csak nézek és csak arra tudok gondolni, hogy José az aki sose értékelte azt amit kapott, aki már az elejétől szemétbe dobta a házasságukat, Ale pedig csak a fedelet tette a szemetesre.

A lányuk rettenetesen szenved, Ale csalódott és José Alét vádolja, ő a rossz, a kegyetlen, a gonosz aki mindent elront, a leszbikus, az érzéktelen, a lehetetlen aki nem élvezi a szexet és nem engedi, hogy senki más se élvezze.

Felelőtlenek, gyerekek voltak amikor egymáshoz mentek, de 15 év alatt Ale megnőtt, megemberesedett, José éretlen, gyerek, gyáva maradt.

Remélem vége lesz ennek a történetnek, Ale komolyan elválik tőle és végre, 35 éves fejjel végre elkezd élni.

Tények és Tanulmányok, avagy Tervek és Felokosodás

Ma meglátogattuk a Marikát, aki mindenféle hírekkel és dolgokkal fogadott minket. Nem fogom ezeket itt firtatni, vagy feljegyezni, de érdekesek voltak. Marika maga évről évre különlegesebb lesz, hogy valahogy fogalmazzak. Palota közben továbbra is olyan csodálatos volt, mint mindig. Kezdi az ember egy picit elképzelni ott az életét, ami nekem azért nem olyan könnyű dolog, mivel én egy Budai lány vagyok, egy lakásos, központban-élő, metróhoz közel lakó típus vagyok. Mégis, igen, el tudom képzelni napjaimat Palotán, olvasva a teraszon vagy a fák alatt egy hideg itallal, talán egy tál sütivel, vagy cseresznyével.

Sok munkára szorul a ház, hogy olyan legyen amilyen én akarom: teljesen kényelmes és vidám, de nem sietek.

Karival ma elmentünk háztartási micsodákat nézni, hogy legyen egy elképzelésünk arról, hogy mennyibe kerül majd megfelelően felszerelni a lakást. Érdekes volt. Ott állt mellettem egy férfi aki komolyan nézegette ezeket a dolgokat, aki komolyan velem akar élni. Nahát. Ilyen ember is van. érdekes volt, mert eszembe jutottak barátnőim, akik általában saját maguk választják ezeket a dolgokat, míg barátjuk, férjük csak a pénzt teszik, vagy itt-ott beleszólnak, de igazán nem érdekli őket, hogy mi is lesz a konyhába.

Kari olyan más. Úgy tűnik komolyan érdekli az ilyen. (Traumatizálás mellékhatása?) Az is olyan érdekes, hogy épp az a lány kapja meg a kedves, szelíd, érdekelt srácot, akit a legkevésbé érdeklik a kapcsolatok. Az élet igen furán folyik.

Közben ma mentem a templomba. A "dicséret" (azt hiszem az a neve) rendkívül jó volt, és nagyon tetszett. Egyrészt egyenesen válaszolt egy kérdésre-kérésre amit másodpercekkel előbb tettem fel, de más közeli dolgokról is szólt. Két fontos dolgot ragadtam ki: figyelni kell a "kis emberekre", azokra akiket az ember általában ellegyint, de azokra is jobban kell figyelni akiket szeretünk. Aztán az is volt, hogy nem kell folyamatosan arra törekedni, hogy az ember a legjobb legyen, hogy elismerjék, mint a legjobb, és folyamatosan versenybe kerekedni a többiekkel, hanem folyamatosan arra kell törekedni, hogy az ember megtegye azt amit meg kell tennie, és megtegye amilyen jól tudja. Semmi sem biztos, nincs semmi a zsebünkbe, de az a kicsi ami zsebünkbe lehet is kieshet, ha nem figyelünk rá.

Látjátok? Jó dolgok történnek ha az ember templomba megy! =D

2010/2011

Hamarosan egy hét letelt, és vele egy év. Még egy év. Egy számból a másikba esünk, és Karival is évfordulót tartunk. Most leszünk két évesek. Sok százezer minden történt ebben az évben. Rengeteg jó, valamennyi rossz és mindenből valamit tanultunk vagy valamit jobban leszögeztünk magunknak. Rengeteg kis "ajándék" huppant ölünkbe és most egy olyan 2011-gyel nézünk szembe, ami csillogóbb, szebb, érdekesebb mint minden más előtte elszáguldó év volt.

Le esett a lepel több úgy nevezett "barátról", aki csak arra vágyott, hogy lehessen pletykát majszolni ki belőlünk. Volt lehetőségem észrevenni, hogy Marcsi Mamának határtalan igaza van bizonyos dolgokban, hogy vannak emberek akiknek a korom fekete rosszaság szép, csillogó, mosolygó piros cukormázzal van bevonva, mint a cukrozott almák a vásárban.

Lepel esett le esetekről, és velük felszabadultam. Már nem vagyok kötelezett undok embereket látogatni, erőltetni állkapcsomat egy erőltetett mosollyal miközben neveletlenül mernek engem bántani és sértegetni. Erős lépéseket tettünk lehetetlen helyzetekben, és belelöktünk a kerékbe ami nem akar mozogni. Mozog lassan, megy, megyeget. Előre, csak előre!

2010 egy fantasztikus év volt, 2011 csak még jobb lehet! (Főleg, mert 2011-ben találkozunk János papával és Marcsi mamával!)

Boldog 2011-est Mindenkinek!!! =D

Nem könnyű leülni bloggozni amikor az ember valami mással van elfoglalva, amikor valami más van a fejében, vagy amikor valami hiányzik, és csak azzal tud foglalkozni, hogy mennyire hiányzik az ami nincs. Persze, az ember általában azt gondolná, egy magas, elkülönült helyről (az életben), hogy nem azzal kell foglalkozni, ami nincs, de azzal ami van. Ja igen, de amikor épp a poggyász hiányzik lassan egy hete, és az ember nem otthon van? Ugye, hogy más. Persze, az én poggyászom is elveszett (tudtam mindig, hogy az a legjobb, ha az ember csak kézipoggyásszal utazik), de én itthon vagyok. Itthon, otthon, nekem ez a kettő egyszerre van meg, ha Magyarországon vagy Costa Ricában vagyok. Itt kinyitom a Budapesti lakásban (ami nem az enyém, btw, mert ha az lenne totál másképp nézne ki és drága Kari szinte traumatizálva lenne, hogy FOLYAMATOSAN mindenhol rendbe kell, hogy legyen) a szekrényt és csak csodálva bámulom nem csak azt, hogy mennyi ruhám van, de milyen gyönyörű cuccaim vannak! Olyan volt, mint belépni a ruhák mennyországába, a ruhatárak Vallhalája, és nem kellett semmiért sem fizetni semmit, mert mind az enyém!!!

De ez én vagyok. Elveszett egy 25 kilós csomagom amiben k.b. 6 Swatch órám, a legjobb kosztüm nadrágom, egy fehér blúzom és minden ajándék utazott. 3 doboz kakaó, 6,5 kg Costa Ricai Britt kávé, 1 l Costa Ricai itóka, eredeti indián díszek és egyebek. Ahogy meséltem Gyulának, nem csak az zavar, hogy mind ezt kifizettem, de ki is agyaltam mit adok mindenkinek! Az SOK agy-munka!!! Jó, hogy az ajándékok egy részét a Karival vitattam meg, hogy ő kiknek veszi, én pedig kiknek hozom, így nincs az, hogy mindenki ajándék nélkül maradt, de a nekem LEGFONTOSABB emberek (akiknek kiküzdöttem, hogy én hozzam nekik az ajándékot) most sajnos nem kapnak csak egy puszit és egy ölelést. Remélem az elég lesz. Csak Kari menekült meg, mivel az ő Deadwood sorozatát a kézipoggyászba tettem.

Közben Atiék mindent a poggyászba csomagoltak és alig tettek valamit a kézipoggyászba. Csak a Fernandónak volt extra ruhája a kézipoggyászba, és csak is azért mert csecsemő. (Persze, pedig én MONDTAM, hogy mindenki tegyen legalább egy extra ruhát és fehérneműt a kézibe, hátha lemarad a csomag. De ja igen, azt mondták nekem, hogy az csak Air France-szal történik, KLM-mel soooooha. Ühüm. Kezd fárasztóvá válni, hogy mindig igazam van.) Ők most nagyon  szenvedtek emiatt, nem is beszélve, hogy több napon keresztül csak otthon tudtak ülni, nem is értették a tévét (csak az Ati) és unatkoztak miközben az ötnapos ruhában kellett ülniük. Hogy miért nem mentek már másnap, vagy második nap ruhát venni, azt senki se érti.

Tegnap végre vettek ruhát és nekem egy félelmetes küldetésben volt részem: vigyáznom kellett Danira és Fernandóra. Ezek után nincs kétségem: nem akarok gyerekeket. Hogy lehet egy kisbabák kibírni????? Nem mintha a Dani kezelhető lett volna, de a Fer ki tett magáért, hogy szegény, öreg nagynénje kis malaccá változzon és egy pár plusz ősz hajat eresszen. Rémes volt.

A karácsony lassan közeledik, és habár nem tudunk mindenkinek ajándékot venni, a legfontosabb most a Dani. Legalább neki legyen egy szép és kellemes karácsonya (de azért én megteszem amit csak tudok, hogy Atinak, Yulynak és Yuninak és jó karácsonya legyen).

Mi lesz, mi lesz?