Leckék II. Lajostól

Forrás: Goodreads

Már majdnem egy hónapja (ha nem több), hogy olvasom az "Erzsébet királyné" című könyvet Hamann Brigitte-től. Szerintem nem titok senki számára, hogy nagyon szeretem Sissi császárnét és történetét, és minden könyvre lecsapok amit róla vagy vele kapcsolatosan találok. Ezt a könyvet már egy ideje szereztem be, de csak most kezdtem el olvasni miután két barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy Februárban elolvasuk. Ja, azt hiszem csak én olvasom.

Még nem fejeztem be (72%-nál tartok), de már most sok mindent tanultam a császárnéról amit más könyvekben nem tanultam idáig, sem a sok Gödöllői és Schönbrunni látogatásom után. Ebben a könyvben Sissi valamennyivel ellenszenvesebbnek tűnik, önzőnek és felelőtlennek. Alapvetően egy olyan embernek aki nem akar semmit se önmagáért tenni, aki elváarja, hogy a világ alkalmazkodjon hozzá, hogy mindenki folyamatosan esedezzen a kegyeiért, de főleg aki elvárja, hogy a világ folyamatosan szolgáljon neki indokokkal a panaszkodásra. Más szóval, Hamann könyvében Sissi egy ember aki folyamatosan az áldozat szerepet keresi.

A könyvben több részen említést tesznek Sissi császárné verseire, és többször is teszik szóvá, hogy hát nem volt jó költő. Olvasva a számtalan verseit, tényleg nagyon átjön a császárné affektált stílusa, a túl erőltetett képvilága és szó-választása. Van szerintem talán egy jobbacska vers, ami politikai beütésű, ahol mellőzi túl produkált sorait, de alapvetően... gőgös.

Forrás: valahonnan a Google-ból.
Rajz: You Higuri

A könyv tizedik fejezetében, "Sas és Sirály", Sissi és II. Lajos kapcsolatáról szól. Mint más sajnálatos esetben, II. Lajosról nem a történelem könyvekben olvastam először, hanem egy japán manga-ban olvastam. Nem tudok sokat róla, csak annyit, hogy magányos volt, szép kastélyokat építettett, szerette Richard Wagnert, bekattant - vagy lassan de folyamatosan megbolondult -, szinte Ophelia módra lett öngyilkos (megfulladt egy tóban), és állítólag szerette a férfiakat. Nem sokat lehet tudni róla ebből a könyvből - de nem is róla szól - habár az az érzésem, hogy Hamann olyan véleménnyel van a Wittelsbachokról, mint ami Sissinek volt a Habsburgokról: nagyon nem jó. Mindenesetre volt egy dolog ami nagyon megragadt.

Az a helyzett, hogy öt évvel II. Lajos halála előtt ők eltöltöttek egy kellemes időtt a Starnbergi-tavon (épp az amibe II. Lajos majd öngyilkos lesz). Valamiért ez nagyon megragadja Sissi képzelőerejét és egy évvel II. Lajos halála előtt odamegy megint  látogatni. A király nincs ott, és a császárné hagy neki egy verset amiben a királyt egy sassal reprezentálja és magát egy sirállyal. A vers egy alkalmat elevenít fel, amikor a tavon csónakoznak. Magát a verset - véleményem szerint - nem igazán érdemes felidézni. Az önmágát tehetséges költőnek tartó császárné produkált a saját affektált stílusa szerint. Erre a versre II. Lajos szintén verssel válaszol, még pedig a következővel:

Forrás: szintén Google.
Rajz: You Higuri

Messzi partról sirályüzenet
A sas fészkébe megérkezett.
Könnyű szárnyakon hozta itt
Régi idők emlékeit,
Hogy rózsa-lehű öblök felett
Sirály és sas együtt lebegett,
Büszke ívben találkozának,
Köszöntek így - és messze szálltak.
A sas megtér szirtek magasába,
S híven gondol dán-parti sirályra,
Vágyik: szárny-suhanása elérne
Víg üdvözlettel tenger tükörére.

(Forrás: "Erzsébet királyné", Brigitte Hamann, 1988. 450-451. oldal)

Talán azért, mert előtte sok gyenge verset olvastam Sissi-től, de ez a vers megragadott mélyen. Mélabús, szinte épp megérinti a gondolatokat, hiányzik belőle a túl produkálás, a dráma, a figyelemre való sóvargás ami a császarné szavaiból folyamatosan csöpög, és épp ez teszi ennyire szépnek számomra. Szomorú, de nem hint a halálos gondolataira amiket majd a következő esztendőben végre is hajt. Édeskésen szomorú és emlékekbe kortyolgató. Talán ő élt mélyebben a mesék világában, de valahogy benne nagyobb őszinteséget találok, mint Hamann Sissijébe. Ugyanakkor, nagyobb tehetséget látok egyszerű soraiban, természetes szavaiban.

Most sokkal többet szeretnék tudni II. Lajosról, többet olvasni róla, meglátogatni kastélyait, és a tavat amibe életét oltotta. Amit tudunk róla bizonyára csonkítva van, és el kell azon gondolni, hogy nem épp emiatt a csonkító társadalmi kénzszer az ami halála mögött áll. Király és elmebeteg, de volt ő ennél több, mint amit a társadalom megengedett? Szép versei meghatóbbak, mint azoké akik költőnek akarták magukat képzelni. Mint ez a vers, szinte csendbe fulladt sok minden róla. Mi lett volna, ha tényleg meleg volt? Összedőlt volna a királyság, ha lett volna mellette egy szerető férj (king consort) és nem épp egy királyné? Mi lett volna, ha nem tutkolják, hogy elme gondjai vannak és kezelik? És mit tükröz és ránk most?

Nem vagyunk mind egyformák, és ez így rendben van, de sajnos a társadalom ma is csonkítani, letakarni, eltűntetni akarja a II. Lajosokat akik köztünk járnak. Bántalmazzuk a melegeket, kicsúfoljuk őket, mintha szégyenletes lenne valakit szeretni, vagy valaki iránt vonzódni. Ütjük, verjük őket, kigúnyoljuk, megalázzuk őket, de bezzeg a korruptot, a gyilkost, a becsvágyót, az erőszakot követőt, a családját béntalmazót azt békén hagyjuk. És íme, van aki mind ezt teszi, helyeseli, nem hajlandó észere venni, vagy csak épp gyenge fejcsóváló szavakra méltatja, míg egy "szerető istenről" szónokol a többieknek.

Starnbergi-tavat hozunk létre amibe mi magunk fullasztjuk meg a II. Lajosokat akik sasok tört szárnyain próbálnak egyszerűen túlélni. És nem egy képmutató sirály sikolt majd fel haláluk alkalmával, miközben tehetett volna valamit, hogy életben segítsen. Lassan ideje, hogy megállítsuk a II. Lajosok szenvedéset, de nem azzal, hogy megmentsük őket, hanem úgy, hogy megszüntetjük Starnbergi-tó viselkedésünket és képmutató sirály nyavajgásunkat.

Naplók, Naplózás és miért is Naplózik az Ember

Stormberry tulajdona

Egy ideje nem bloggoztam (azt ti is észre tudjátok venni magatoktól, tudom), és a naplózást is több hete sem csinálom. Nem, nem hagytam fel vele - dehogy!! - hanem inkább az van, hogy nincs igazán kedvem írni, vagy lenne kedvem, de nincs igazából miről írni, vagy lenne, de nincs időm, vagy épp egy olyan ponton érzem magam, hogy nem tudom rávenni magamat, hogy ezeket a dolgokat leírjam. Most télen otthon voltam hat hétig, és volt ott egy időszak amikor szinte megszálltan naplóztam, mert úgy éreztem, hogy minden élményt és minden gondolatomat meg akarok rögziteni. Érdekes módon, viszont, akármennyit is írtam, nem tudtam kiírni az egészet magamból. Egyszerűen nem volt ehhez elég idő.

Tíz éves korom óta naplózok, de még azelőtt is mindig csiklandozta a kíváncsiságomat a naplózás. Lassan harminckét éve naplózok, és ez idő alatt kétszer voltam úgy, hogy megszállottan írtam és napokig egy bizonyos esetett rögzítettem. Az 2004 vagy 2005-ben volt, Christian történetével, ami nemrég elevenedett meg megint bennem. Most sok dolog történt és több eseményt akarok megrögzíteni, több emberrel való kapcsolatomat, gondolataimat és érzelmeimet akarom papírra vetni. És a blog? Na, az komplikáltabb, mert akármennyire is elég nyíltan írogatok ide, persze nem MINDENT írok meg, vagy bizonyos dolgokat valamennyire megváltoztatok, hogy védjem a "szereplőket". De aztán most megy is ezerrel a pénzügyi szakdolgozat megírása, tehát nincs is igazán időm sokat írni. (Vagy nem lenne, de hát, tudjátok, hogy szokott ez lenni velem.)

Tavaly megnéztem egy japán rajzfilmet - Kimi no Na Wa - ami nagyon megtetszett, és aminek a DVD-jét most nemrég vettem meg. Ebben a filmben a főszereplők telefonjukban vezetnek egy naplót. Illetve eleinte csak a srác - Taki - teszi, de aztán azt lehet kivenni, hogy mindketten kezdenek naplózni... Na, meg kell ezt néznetek, mert nem akarom lelőni a poént. Miért fontos ez? Tulajdonképpen itt csak maga a naplózást akartam kiemelni. Sok könyvben ami történelmi esemlyeket elemez, vagy embereket, hagyatkozni szokott több ember személyes naplójára, sőt, többek ki is szoktak állítani múzeumokban és tudományos helyeken. Papír naplókat mégmindig lehet venni, és több naplónak a kinézetéből kiindulva, az ember arra is tudna következtetni, hogy sok fiatal ember ebben tudja lelni örömét.

forrás: RedBubble

Persze, egy kezem ujjain tudom megszámolni hány ismerősömről tudom, hogy naplózik. (Szerintem csak egy.) A legtöbb embertől azt szoktam hallani, hogy igazán nincs rá szükségük, nem is tudnák mit írjanak, de főleg, hogy nem szeretnék, ha valaki megtalálná. Persze, én se örülnék nagyon annak, ha valaki beleolvasna, de egy naplót az ember nem másoknak ír, hanem önmagának. Amióta valahogy Odin isten tölti gondolataimat, a napló egy tudatos erőfeszítés, hogy megtartsam emlékeimet, hogy elkerüljem Emlékezet vesztését. Magyarázom.

Egy ideje a vallást pogány szempontból nézem - más szóval, egy ideje pogány vagyok, nem keresztény, habár hitem és kapcsolatom az Istenséggel semmit sem változott - ami alapján most isteneim vannak, nem csak Isten. A pogány hagyomány szerint, az ember lassan, idővel megtalálja isteneit. A Wicca hagyomány szerint az embernek van egy fő istene és egy fő istennője. Én nem vagyok Wicca, de mivel ebből van a legtöbb könyv, valahol itt van a kezdeti támasz pontom. Fő isteneim általában úgy éreztem - és érzem - hogy Minerva, Neptune és Mercure. Valahogy ezekhez állok közel, amiért érdekes volt, hogy egy pár hónapja Odin kezdett nagyon előttem lenni. Odin és hollói, Hugin (Elme) és Munin (Emlékezet). el kezdtem ezekről kutatgatni, és így bukkantam rá erre a versre:

Elme és Emlékezet
nap mint nap felderíti
a földi tájakat;
aggódom, nem tér majd
vissza egyszer az Elme,
bár Emlékezetért
szívem még szorongóbb. 

forrás: Wikipedia.

Ez a vers az öregkorra emlékeztet, arra, hogy eljut az a pont amikor az agy és a logika még tudna működni, de az ember kezdi elveszíteni önmagát ahogy kiszöknek belőle az emlékek, életenek alkotó elemei. Talán most is ezért naplóztam olyan lázassan a télen, mert nem voltam hajlandó elményeimet elengedni, elhalványodni ahogy Munin egyre messzebb szárnyal fel. Ugyanakkor, a naplózás segít felemészteni emlékeimet, érzelmeimet, élményeimet. Legyen az magyarul, angolul, franciául, talán egy picit németül... néha spanyolul, habár nem igen szoktam spanyolul naplózni (érdekes módon, spanyolul naplózni számomra idegen), de jól esik gondolataimat papírra vetni, önmagamnak, tudván, hogy talán sose fogom visszaolvasni, talán igen.

A minap beszélgettem egy barátommal különböző dolgokról amik az életében történnek és amikről nem tud a legtöbb emberrel beszélni. Sok dolgot mondott, amiről az jutott eszembe, hogy jó lenne ha ezeket le tudná írni vagy valahogy felrögzíteni, talán jobban át tudná látni a helyzetet, és talán nem gabajodna, bele annyira a dolgokba. Gondolom nem mindenkinek fontos, talán nem mindenki tartja hasznosnak vagy értelmesnek a naplókat. Miután megint megnéztem az a japán filmet amit eleinte említettem, megint eszembe jutott a barátom és gondoltam, hogy talán még egy picit noszogatom, talán a telefonjába tudna telepíteni egy napló app-ot. Nem lehet annyira nyűg időről időre kinyítni, amikor érzi, hogy valakivel meg kellene a dolgokat osztani, és bepötyögni érzelmeit. Olyan lenne, mint egy üzenetet írni önmagának, nem?

Elgondolkodtam a barátomon, és azok, hogy vajon a jövőben, amikor mindketten nagyon öregek leszünk, nem-e fognak neki ezek az elmékek és gondolatok hiányozni. Persze, egy napló is el tud veszni, a telefonját kicserélhet, az app-ot és jegyzeteit is elveszítheti, de nem segítene neki leírni most, hogy mi szorongatja a szívét? Tudom, hogy több barátomnak voltam valamikor a titok tartója, hogy az istenek engem valamilyen egyedi varázzsal áldottak meg, ami által többen nyíltak meg velem és lelték bennem a bizalmat, hogy sötét titkaikat megosszák, de biztos vagyok benne, hogy annak ellenére, hogy nagyon sokat mondtak el nekem, ez nem mind, nem teljes. Miért nem bízni egy naplóba? Miért nem próbálni meg?

Vagy lehet, hogy elfogult vagyok és csak én látom ebben a választ a lelki gondoknak?

Tűrőképességem Korlátai

Ezt a bejegyzést már másodszorra kezdem, már harmadszorra írom, mert valahogy nem jutok el oda ahova jutni akarok. Tehát ahelyet, hogy egy mélyebb, filozofikus keretbe tenném a dolgok, gondoltam, hogy csak leírom mi zavar ma engem annyira.

Két dolog zavar, és nagyon zavar.

Az Első Dolog

Ati most november közepén megy két hétre Magyarországra, hogy megnézze a meccset Costa Rica és Magyarország közt. Hogy ez az út hogyan keletkezet, ki pénzeli és hogyan szerezte, most lényegtelen. Az a helyzet, hogy beszélek Pállal, és azt meséli, hogy az Atit most egyből konfirmálni is fogják. Ez nekem új, ugyanis tudom, hogy az Atit abszolút nem izgatja a vallás. Hát ahogy megy a dolog, megy a dolog, egyszer csak azt veszem észre, hogy ezt az egész konfirmációs dolgot nagyapámék szervezték meg anélkül, hogy az Ati beleszólását is megkérték volna. Megszervezték az egész dolgot, beszéltek a lelkészekkel, kiválásztották melyiket akarták, és csak azután, úgy mellesleg, mondták at Atinak, hogy ja, konfirmációja lesz.

Megkérdeztem Atit, aki azt mondta, hogy őt nem zavarja, mert ő nem is tudta, hogy van olyan, hogy konfirmáció, neki nem is kell, de nem fog neki semmilyen kellemetlenséget okozni és ezzel boldogítja nagyapánkat.

Tudom, hogy engem nem kellene, hogy zavarjon, de nagyon dühít ahogy ez az egész manipulálás végrement. Miért nem lehetet legalább előtte vele megbeszélni?

Ami zavar szintén az, hogy nagyapánk alapvetően elveszi az Ati vallási szabadság jogát, hogy ő úgy élje lelki életét ahogy az neki jó. Én lennék túl érzékeny? Tudom, hogy mindig érzékeny voltam a vallási témákra, és a vallási bullying nekem egy nagy gond, de ez továbbra is zavar. Talán be kellene érnem azzal, hogy Atit nem zavarja, de valahogy tudom merre megy a dolog. Előbb a keresztelés, aztán a konfirmálás, majd jön a zaklatás, hogy most hogy "isten fia", akkor ő már köteles házasságot kötni, hogy köteles mindent lenyelni és feleségével maradni, köteles minden vasárnap templomba menni, köteles... És ez nem is a lelkésztől jön - azt tudom, mert Pállal már beszéltünk ilyenekről - hanem ez az egész épp attól az embertől jön akinek kedvében Ati járni akar. Ugyanaz az ember aki erre ragadozik.

Ahogy az ember elnézi a nagyapánk viselkedését másokkal, észreveszi, hogy ő mindig azokat zaklatja a legjobban, akik a legjobban szeretnének a kedvében járni. Idáig a nagynénénk életét keserítette, most az Ati életében is kormányozni akar.

Talán ez a bajom, és nem is annyira a vallási szabadság ügy.

A Másik Dolog

A minap találkoztam egy barátnőmmel - vagy inkább ismerős, mint barátnő - akinek van egy nagyon zavaró szokása: folyamatosan hazudozik, mindig úgy akarja beállítani a dolgokat, mintha ő mindenből egy eminencia lenne, és minden egyes mondanivalójából egy hatalmas produkciót csinál. Azt hiszem egyetlen egy olyan találkozónk nem volt amin valamin nem fakadt volna sírva, és egyetlen dologról ben beszélt ahol nem kezedet volna el hangosan egy párbeszédet szóról-szóra "felidézni". Az érzelmi állapotot is hozzájátszva.

Nagyon fárasztó, tényleg, egy olyan emberre kávézni aki folyamatosan előadja magát, aki színészkedik, de az utolsó alkalommal már több volt a soknál. Amikor elkezdte mesélni hogyan ültette le kiscicáját és magyarázta meg neki - SZÓBAN - hogy ő köteles szótfogadó lenni, mert kap tőle ételt, menedéket és szeretetet, és a kiscica megértette, nem tudtam megállni, hogy szarkasztikusan fel ne nevessek. Őt ez meg se hökkentette. Egy állítólagos találkozásról beszélt a barátjával két találkozásunk közt. Hosszú, részletes találkozás. Én este tízkor vittem haza, és másnap délben mentem érte.

Egy étteremben voltunk amikor elmesélt valamilyen párbeszédet valakivel akire nagyon haragudott, és hírtelen hangosan, mérgessen kezdte el a saját szavait visszaadni. Szörnyen ciki volt. Majd hírtelen szintén, témát változtatott, és mesélte, hogy bekerült valamilyen Pos-Grad programmba az egyetemen és elkezdett sírni, mert hogy "ő mindig is erre vágyott". Látványossan sírt. Ismét ciki. Én csak elfordítottam a fejem és kortyolgattam boromat.

Sajnos ez a találkozó nagyon hosszúra sikerült, ugyanis moziba mentünk, de nem sikerült arra az előadásra menni amire én eleinte menni akartam. Így ahogy húzódott az idő én csendesebb és csendesebb lettem, és csak arra vágytam, hogy már legyen az egésznek vége. A film után kitaláltam valami családi ürügyet, hogy ne kelljen hazafurikáznom, és elhajtottam. Azóta nem is láttam többé, nem is beszéltem vele.

Zavart, igazán zavart ahogy viselkedett, és ahogy már ennyire szemérmetlenül képes volt hazudozni és előadni magát. Miből gondolná, hogy engem egy hamis ember érdekelne? Miből gondolná, hogy engem a felfújt drámái érdekelnek?

Bosszant az idő amir vele pazaroltam.

Tervezgetés

Stormberry tulajdona

Lassan itt a kedvenc hónapom :-) és nagyon-nagyon sok szépet látok magam előtt. Hamarosan itt az év vége, megint elutazom haza egy kis látógatásra, utazgatásra és ilyenekre - én a tél közepén!!! Semmi nyár, semmi meleg, és semmi hőség. Alig várom, hogy megint felszállhassak a repülőre és otthon lehesek, utazgathassak, meglátogassam a Mamát és a Papát, találkozzam a Gyulával, talán most a Tündivel is, és a kedvenc, szokásos programjaimat is elvégezhessem. Tudjátok mire gondolok, ugye? Elmenni Bécsbe, MEGINT megpróbálni korcsojázni, felvásárolni a Libri és a Vince egész könyvkészletét, majd azon sopánkodni, hogy hogyan fogom mind a bőröndbe tenni, és milyen arcot fogok vágni a reptéren amikor lemérik a 20-kilósnak-szánt-bőröndöt-ami-valahol-most-25-kilós, mintha 20 Kg és 25 Kg alapvetően ugyanaz a szám lenne... Ja, a szokásos program.

De most más is van, mert jövőre (ha minden jól megy), elkezdem az ormos házam építését. :-) Igen, lesz házam és lesznek rajta ormok. :-) És ahogy a tervező eleinte megrajzolta, LEHET, hogy lesz rajta ÉPP hét orom. Hogy ez miért fontos? Azért, mert kedvenc regényem Nathaniel Hawthorne-tól ez a "The House of Seven Gables", ami azt hiszem magyarul "A Hét Ormos Ház", ahol egyébként voltam amikor elmentem Salem, Massachusetts-be, ÉS ahonnan származott at ötlet, hogy nekem ilyen kell. Orom, nem egy akkora ház. Tudni illik, a házakat takarítani kell, és én nem igazán szeretek takarítani.

Stormberry tulajdona

Ez azért fontos, mert az jelenti, hogy nem fogok tudni sokat költeni ezen az utazáson, mert hát kell a pénz a házra, DE most nyugodtan tudok könyvekre költeni, mert annak ellenére, hogy most már nincs helyem könyvekre, jövő év végére LESZ helyem... mert lesz házam, és a házam egy fontos százaléka könyvtár. :-)

Na, de a tervezés nem csak az utazásra esik - habár jelenleg itt több dolog még nincs kitervezve - hanem az is a helyzet, hogy a határidő naptáromban, októberre érdekes módon mindig megjelenik egy extra lap amiben a jövőévi tervező lapokat ajánlják. Tudjátok, ez úgy működik, hogy van nekem ez a csinos kis határidő naplós, gyűrüs mappám - A5-ös most - amibe az ember minden évben beleszerzi, vagy belenyomtatja a lapokat. Mivel a határidőnaplóm Filofax, akkor sokszor veszek bele Filofaxos naptárokat, de már volt amikor magam nyomtatom ki a lapokat, vagy valami más próbálok ki. Jelenleg a magyar Saturnus heti betétlapokat használom.

Általában úgy vagyok ezekkel a naptárokkal, hogy meg tudom szokni az elrendezésüket, de nem mindig a legjobb. Idővel már megszoktam, hogy különböző dolgokra kell helyem egy határidőnaplóba, mint napi tevékenység listák és időpontokra is. Ráadásul nekem a hétvégék épp annyira be vannak tervezve, mint a hétköznapjaim. Ilyenkor szoktak az egyetemi órák, vizsgák, tanulási csoportok, házifeladat időpontok, posta ügyek, mozi-maratonok és ilyenek lenni. Ekkor is szoktam, például, a könyvelési munka nagy részét elvégezni, és ilyenkor tervezem be a legtöbb találkozót barátnőimmel, tehát, igen, kell a hely, és mindig az van, hogy nem pontosan az amit szeretnék.

Igen, kinyomtatni jó ebből a szempontból jó, de ez se szokott mindig úgy sikerülni, mint az nekem pontosan tetszene. Egyszer... sok-sok éve már, tengerpart bús mezején... :-) Na, az a helyzet, hogy tavaly... azt hiszem tavaly volt, kipróbáltam ezt a Bullet Journal rendszert. Hogy az mi, az egy határidő rendszer ami nagyon hajlékony és az ember maga szabja meg, hogy milyennek akarja. De hogy jobban értsétek, hagyok nektek itt egy kis videót magyarul, ahol egy nagyon csinos magyar lány megmagyarázza a rendszert. :-)

Stormberry tulajdona

Tavaly nagyon sok Bullet Journal-os videót láttam és egy kicsit el is gondolkodtam rajta, majd mivel nagyon nagy kedvem volt ilyet csinálni, elővettem ládámból egy régi, üres füzetet, és kipróbáltam. Én nem jött be. Sajnos nem. Érdekes volt időnként, de nem igazán volt nekem való, mert egy idő után nagyon untam, hogy MINDEN NAP, meg kellett a dátumot írni, a listákat megírni, az időpontokat átkopírozni... ez nagyon nem.

Viszont az a helyzet, hogy most megint elgondolkodtam ezen. Filofaxom most nagyon, nagyon vastag, és gondoltam, hogy ha valahogy bullet-journal-ozni tudnám, lehet, hogy nem csak olcsóbb is lenne a dolog  - ugyanis van otthon TÖMÉNYTELEN SOK PAPÍR amit méretre tudnék vágni és felhasználni - hanem most kiokumulálhatnék egy jobb rendszert, és ha nem sikerült, csak kinyomtatok egy határidőnapló betétet.

Itt nem csak az van, hogy fel akarom használni azt ami már van, és pénzt akarok spórolni, hanem az is van mindebbe, hogy ki akarok próbálni valami újat. Zavar, hogy a filofaxom nem fér bele minden táskámba, hogy nagyon nehéz, de szeretem a méretét. Akkor, most egy picit vihetőbbé akarom csinálni. És ki akarok magamnak fejleszteni egy működő, tökéletes rendszert.

Majd meglátjuk sikerül-e.

Hard Rock Café: Freddie-for-a-Day

Stormberry-é

Tegnap egy nagyon szupi programom volt a lányokkal: elmentünk egy Tribute Koncertre az itteni Hard Rock Café-ba Freddie Mercury születés napja alkalmából. Én nem vagyok nagy Freddie Mercury rajongó, de hát tetszik Queen zenéje, és miért ne? Hard Rock Café-t nagyon szeretem, tehát el is mentem.

Eleinte két németes barátnőmmel mentem volna - Gra és Fer - de Fer az utolsó pillanatban lemondta, mert minden baja volt. Fer még az egyetemen tanul - biológia szakos - és sokat kell mennie mindenféle hegyre és erdőbe és ilyenekbe bogarakat nézni. Tegnap egy hegyen voltak, és amikor jött haza akkor már fáradt volt, beteg volt, eső által átázott... egy szóval, mindene volt. Eleinte a Caroll-t is meghívtam, hogy üljön velünk, de a Caroll igazi rajongó, és a mi helyünk neki nem volt elég jó, így hát egy drágább helyet vett magának közelebb a színpadhoz. Mivel maradt egy szabad hely (és én már számítottam arra, hogy Fer nem jön - nem, ehhez nem kell boszorkánynak lenni), akkor meghívtam Laurát.

A tegnapi napom kicsit nagyon tele volt. Reggel el kellett mennem az egyetemre az E-Commerce tankönyvemért (ez egy olyan egyetem ahol az ember beiratkozik egy tantárgyra, és a tantárgy árában benne vannak a tankönyvek. Így az embernek nem kell rohangálni és telefonálni föl-alá, hogy meglegyen időben a tankönyv), majd a postába megnézni van-e valami a postaládámba, majd el kellett menni az Atiékhoz, hogy elvigyem a feleségét és három fiatalabb gyerekét egy LEGO kiállításra, ahol az Ati szerepelt.

Az egyetemet és a postát szépen, gyorsan el tudtam intézni, de az Atiékat nem. Yuly-t meg kellett várni mert még körmözött, majd otthon össze kellett szednie a cuccokat. Bámultam eléggé a házukat, mert elképesztően nagy volt náluk a rendetlenség. De komolyan, náluk a rendetlenség olyan, mint az isten: mindenhol ott van.

Nagy nehezen végre elindultunk, elvittem őket, de aztán az Ati helyét is meg kellett találni, és ő egy olyan címet adott, egy olyan utat ahol nem lehet kisbaba kocsival közlekedni. A kiállítás egy bevásárló központ alagsor parkolójában volt (?), és ebben a bevásárlóközpontban van egy MOYO fagyizó. Nekem nagy kedvem támadt oda menni, tehát meghívtam a Yuly-t és a gyerekeit. Ezek után megtaláltuk az Atit, és már mentem is vissza.

Visszafelé nagy volt a dugó, tehát eltelt egy darabig míg hazaértem, de mire hazaérte, Ati hívott, hogy vissza tudok-e menni, mert az Isabella beteg lett a fagyitól és haza kell mennie. Nem volt elég időm a következő programomig, tehát mondtam, hogy nem. Nekem van egy hipotézisem miszerint nem az volt a baj, hogy az Isabella fagyit evett (Yuly meg én is ettünk, és nem lettünk betegek), hanem az, hogy náluk a gyerekek nem szoktak rendes időben enni. Ha a gyerek délután kettőkor kezd el hányni, és a fagyit hányja ki... mert még nem ebédelt... a fagyi a hibás, vagy csupán azért hányt ki fagyit, mert csak az volt a pocijában?

Forrás: https://lottielondon.com.au/
products/wing-woman-felt-tip-
liquid-eyeliner

Délutánra Laura, Caroll meg én megbeszéltük, hogy a koncert előtt elmegyünk a moziba. Meg akartuk nézni az Anabelle 2 című filmet. El is mentünk abba a bevásárló központba ahol megakartuk nézni, de sajnos nem volt már parkoló hely. :-( Elmentünk egy másikba, de épp lekéstük azt az előadást ami nekünk jó lett volna. Semmi gond, helyette beszélgettünk, nézelődtünk, Laura meg én sminket vettünk. Én egy új eyeliner-ceruzát vettem, mert keresek egy olyat amivel szépen tudom megcsinálni ezt a "winged" szemcsík stílust.

Caroll nem akart aztán nagyon gyorsan elindulni, mert Hard Rock Café egy nem-olcsó hely, és ő nem akart sokat költeni. Ennek ellenére azért sikerült szépen, időben elindulnunk, és félórával a koncert előtt márt ott is voltunk, és a parkoló utolsó helyét kaparintottam meg.

Stormberry-é

Caroll egy darabig velünk volt, aztán ment a saját asztalához. Nekünk kint volt az "asztalunk", mert csak ott volt olyan asztal amin még meg volt az egész hely. A belépő helyre szólt, és én nem akartam ismeretlenekkel egy asztalt megosztani. A banda neve Mr. Fahreheit. Nem volt annyira jó, szerintem. Mi azért nagyon jól éreztük magunkat. Laura és Gra nagyon gyorsan összehaverkodtak, és hamarosan akkora nagy röhögés és hahotázás volt az asztalunknál, hogy alig tudtunk, például, fényképezni. A bejáratnál mindenki kapott egy vörös szalagocskát és egy karton bajuszt amit fel lehetett ragasztani. Ivásra nem volt valami jó, mert azok akik Margaritát ittunk (mi mind), azoknak a papírbajusz az italba vagy a sóba lógott. Persze, aztán fel akartuk tenni egy fénykép kedvéért, de annyit nevettük, hogy folyamatosan leesett.

Uborka margarita, szeder margarita, blue curacao margarita.
A kép Stormberry-é

A chips maradéka. Stormberry-é a kép.

A Hard Rock Café egy nem-olcsó hely, az biztos, de bemutattam a lányoknak az Air Mexico Ritát, ami a legjobb dolog a világon: három mini-margarita, vagy margarita kóstoló, és egy tál kukorica csipsz és "pico de gallo". Ennél jobbat nehezen talál az ember.

Időről időre Caroll feljött hozzánk beszélgetni, és ő is összehaverkodott Gra-val. Gra, persze, ez szuper szimpi csaj, tehát lehetetlen nem összehaverkodni vele. :-) Igazán annyira jó volt az egész élmény, hogy már kezdek azon gondolkodni, hogy milyen más HRC koncertre tudnánk még elmenni. Annyira jók ezek a csajos kiruccanások!

B1 Zertifikat és az a sok Deutsch amit Összeszedtem

Stormberry-é

Na? Találjátok ki mi? (Ezt így mondjuk magyarul? Én mindig így szoktam, de nem tudom, hogy ez csak a spanyol és angol kifejezésnek a magyar helytelen lefordítása-e, vagy sem.) Meglett a B1-es német nyelv vizsgám!! (Ez egy középfokúnak felel meg.) Igen, tudom, már hallottam: "Mi ebben a meglepő, hisz neked MINDEN nyelv OLYAN KÖNNYEN MEGY!", "Te már eleve kivoltál téve kisbaba korodtól két KÜLÖNBÖZŐ nyelvnek, neked ez semmiség!". De nem. Nem, nem, nem. Az istenekre bizony, hogy a német kifogott rajtam. A francba, hogy ez egy mennyire agyafúrt nyelv! És tudjátok mit? Már tudom a németek miért ennyire rendszeretőek és metodikussak mindenben: MERT A NYELVÜK NEM AZ!! Szegényeknek kell VALAMI amibe LOGIKA van.

Ezzel a nyelvvizsgával - ami nekem nem is kell, de kötelező, ha az ember tovább akar tanulni németül - igen sokat szenvedtem. Kezdjük azzal, hogy le kellett ülnöm tanulni. Tanulni! Én! Nyelvet! Na, én ezt nagyon ellenzem. Igen, persze, minden másban az ember vizsgához tanul, DE nyelvtanulásban - ha az ember azért tanul, hogy egy nyelvet megtanuljon, és nem mert kell a pont valami másra - akkor nem tanul vizsga előtt. Miért? Mert a vizsgával meg tudod itélni tulajdonképpen mennyi is van a fejedben. Nyelvtanulásban az ember gyakorol, megírja a házifeladatot, órán jelentkezik, de nem tanul vizsgára. Vagy látott valaki már olyat, hogy a reptéren, a pályaudvaron, vagy az étteremben, mielőtt megszólálna valaki, előtte előveszi a tankönyveit és pontosan megnézi mit is kell mondani? Nem, ugye? Más tanulnivalókkal, az ember mindig konzultálhatja régi könyveit, de a nyelvvel nem. Ezért nem tanul az ember a vizsga előtt. Az önámítás lenne.

De a B1 más volt. Ó, az más volt. Milyen? Körülbelül ilyen:

HÖREN (a hallgatós rész):

Te ezt hallod: 

Erre a kérdés: 

A vonat Bécsbe megy? (IGEN) (NEM)

A vonatban......(a) a büfé az első vagonban van 

........................(b) a kávét kihozzák az emberhez 

........................(c) minden állomáson és megallóhelyen megáll.

LESEN (az olvasó rész):

BIXOLOFAVERIN, A LEGÚJABB GYÓGYSZER.

Bixolofaverin egy új miafrancos gyógyszer amit ki tudja ki, kitudja hogy, ki tudja mennyi idő után fejlesztettek ki a ki tudja milyen tudósok. Bixolofaverin a fejfájás gyógyítja rendkívüli gyors hatással, és szinte semmilyen mellékhatással. Minden esetre nem ajánlott 12 éves aluli gyerekeknek, se terhes asszonyoknak.

A kérdés:

Bixolofaverin......(a) nem ajánlot gyerekeknek

............................(b) nem ajánlot terhes asszonyoknak

............................(c) gyorsan hat

Az író és a szóbeli részek is komplikáltak, de ezek után ahogy az embernek németül kell produkálni, inkább oroszul írna-beszélne, mégha oroszul az ember csak annyit tud, hogy "ja nye panyimaju paruszki".

A vizsga két héttel ezelőtt volt, de tegnapig kellett várni, hogy megtudjuk átmentünk-e vagy sem. Persze, ráadásul mindenkinek egyenként, e-mail-ben mondták meg a jegyét, amiért nem mindenki kapta meg a jegyét egyszerre. Én már akkor kezdtem nagyon megijedni, amikor az egyik barátom a négy részből egyben megbukott. Ő sokkal többet tanult mint én, és én koppintottam le tőle a szóbeli feladatra a kezdő és befejező mondókát!! Ez nagyon-nagyon rossz volt. Ő tegnap előtt kapta meg a jegyét, tehát én 24 órán keresztül izgulhattam, és gondoltam, hogy ha ő egy részben megbukott, akkor én minimum kettőben buktam meg. Kicsit kiábrándulva, gondoltam, hogy ha nem megyek át, akkor mennjen a Goethe a fenébe, úgy se kell nekem és tudok én magamtól is gyakorolni. Hát nem is épp ezt csináltam a franciával? És nagyon is jól ment.

Stormberry-é

Tegnapelőtt kinyitottam a naplómat, amibe be akartam írni az egész Caroll-Kathleen ügyet amit itt is megvitattam, és úgy döntöttem, hogy akkor most németül írom meg. És istenek-bizony, megírtam németül. Lehet, hogy nem valami jó némettel, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy Diamine Oxford Blue tintával, Lamy Vista töltőtollal németül írtam, és gyakoroltam, és hagytam, hogy úgy csurogjanak ki belőlem a német szavak, ahogy csak akarnak. Hogy nem az a megfelelő szó? Nem baj. Hogy nyelvtanilag nem helyes? Semmi gond! Mi voltunk ott: a német meg én, semmi tanár, és semmi vizsga, és semmi szó mennyiség követelmény nélkül. És a kócos, bolondos, szeleburdi német csak úgy dobálta szavait felém nagy boldogan, hogy kifejezzem magam velük.

A német meg én játszottunk és jó volt.

Persze, aztán másnap kiderült, hogy mégis átmentem. Délután be is iratkoztam a következő tanfolyamra (ez tanfolyam?). De semmi gond :-). A német meg én most barátok vagyunk. Már nem lesz több nyelvizsga. Én most gyakorolgatni fogok, néha pedig naplómba is irogatok németül, épp úgy ahogy vannak dolgok amiket inkább franciául írok be a sok magyar és angol bejegyzés közt (nem, valahogy nem szoktam spanyolul naplózni. Nem áll a kezemhez). Az új kurzus csupán segítség lesz, hogy a német meg én jobban tudjunk játszani. :-)

Idő Kérdés

Forrás: https://culturedecanted.files.
wordpress.com/2015/04/
white-rabbit-1.jpg

Tegnap nagyon, nagyon megharagudtam két barátnőmre, egy náluk krónikus helyzet miatt. De mi is volt a helyzet? Nézzük:

Pénteken találkoztunk Caroll, Kathleen meg én egy... hát alapvetően vacsorára. Ezen a héten már több napon is próbáltunk találkozni de valahogy sose jött össze, és mindig az utolsó pillanatba derült ki, ami nekem, hát kényelmetlen volt, mert abba maradtunk, hogy Caroll majd átadd nekem egypár részt valamilyen új sorozatból, amiért én saját laptopomat cipeltem be a munkába két külön napon, plusz Kathleen szülinapi ajandékát.

Caroll-t és Kathleen-t rendszeresen noszogatni kell, hogy egy találka megtörténjen. Így a pénteki találkához az időpontot is kanállal kellett belőlük kivenni. Caroll az nap otthonról dolgozott, és 6-kor kellett végeznie. Kathleen korábban végzett, de még haza akart menni átöltözni, majd úgy döntöttek, hogy Kathleen elmegy Carollért és úgy mennek tovább oda ahol találkozunk. Mikor találkozunk? 6-kor. Igen, én is azt gondoltam, de nem mondtam semmit. Alapvetően nem figyeltek arra, hogy milyen időpontott mondtak.

Forrás: http://www.nacion.com/economia/
empresarial/Starbucks-actualmente-
Lincoln-Plaza-Moravia_
LNCIMA20150706_0124_1.jpg

Én a munkából egyenesen odamentem, időben ott voltam, és egy kicsit elidőztem, tudván, hogy - szokás szerint - nem lesznek ott időben. Persze, amikor már egy órát késtek (és egyszer se hívtak fel, hogy szóljanak), akkor írtam nekik, hogy hol vannak, hol tartanak. Nagy nehezzen, csak annyit mondtak, hogy már jönnek. Érdemes itt megfigyelni, hogy ők sokkal közelebbről jöttek, mint én. Én mégis ott tudok lenni 20 perc alatt, nekik pedig 90 perc kellett.

Találkoztunk, mentegetőztek, hogy az Uber így meg úgy, bocsánatot kértek amolyan röpke módon - és minek is? Nem mintha változtatnának valamit legközelebbi alkalomhoz - és leültünk vacsorázni. Beszélgettünk, kellemes volt, és egy pontban úgy döntöttünk, hogy ezen a héten elmegyünk megnézni Annabelle 2, a filmet. Mikor? Jó kérdés. Én megmondtam nekik, hogy se csütörtökön (kezdődik az NFL és én ezt meg akarom nézni a Twitter #NFLTour csoporttal), se pénteken (találkozom a tervezővel a lakásom ügyében), se szombaton (Hard Rock Café találka a németes barátnőimmel). Pénteken nem maradtunk semmibe, és egész hétvégén nem is beszéltünk róla. Nekem teli programom volt, tehát nem is foglalkoztam vele.

Hétfőn megkérdeztem, hogy akkor mi a helyzet. Caroll, REGGEL 10-kor felvetette, hogy találkozzunk szerdán. Mondtam neki, hogy jó. Várjuk, várjuk, hogy Kathleen válaszoljon, de semmi. Délután 5-re már nagyon elegem volt a csendből, és hát én is szeretnék dolgokat tervezni, tehát írtam Kathleennak a közös WhatsApp-ban, hogy megköszönném, ha válaszolna. Caroll erre felháborodott, hogy biztos nem tud válaszolni, mert dolgozik.

... Komolyan? Reggel 10 óta? És nem eszik, nem megy vécére se semmi? Ugyanaz a Kathleen aki beszélgetés közben folyamatosan böngészi a telefonját, és néha azért nem válaszol a vele szembe ülő embereknek, mert épp fanfic-ot olvas? Neki nem volt ideje válaszolni egy üzenetre?

Persze, este hétkor már megjelent (röviddel azután, hogy Messengeren is felkerestem), és akkor előjött a szokásos mentegetés. "Jaj bocsi, de gyűlésen voltam, és nem vehettem elő a telefonomat, vagy elkobozzák"... Értem. Reggel tíz óta, vécé és ebéd nélkül. Úgy szeretném elhinni, de sajnos már nem megy.

Caroll és Kathleen elkezdtek mindenféléről beszélgetni, fényképeket mutattak egymásnak és egy szó se esett a moziról. Se milyen nap, se mikor, se semmi.

Az a helyzet, hogy igen, mindenki ki van téve annak, hogy valamikor elkésik. Az a különbség, hogy az ember általában igyekszik akkor valamit változtatni, hogy ne késsen el a legközelebbi alkalommal. Miért? Mert váratni a többieket neveletlenség. Amikor valaki valaki mást várat, azt tudatja vele, hogy neki a másik ember ideje kevesebbet ér, mint a saját ideje. Ha valakit várat az ember, annak az embernek az idejét pazarolja. Ha pazarolod, pedig az azért van, mert szerinted nem ér eleget.

Ez nem egy mostani dolog, ez egy folyamatos, meg nem változó dolog. Már többször megelégeltem, már többször megálltam a sarkomon és ekkor néha úgy tűnik, hogy a dolog javul valamelyest, de aztán megint visszaesnek a régibe. Na, ezt én már nem fogom tovább tűrni. Nekem ennyi már sok is volt. Most már komolyan, nem tervezek velük semmit. Egyszerűen nem. Se mozi, se találka, se semmi. És ha kérdezik, sajnos most megmondom, hogy nekem már elegem volt a várakozásból, nekem ez nagy neveletlenség, és sajnos már nem vagyok hajlandó tovább tűrni.

Ők megvannak egymással, és ez működik nekik, de nekem már nem. Idáig ért tűrő képességem.

Igaz Szerelem?

google.com-ból

Múlt szombaton az egyik nagynénémnél voltunk - Lilita nagynénémnél - egy kis... hát, egy "búcsú teára", hogy ezt valahogy megfogalmazzam, amit Patri unokatestvéremnek rendeztek.  Patri egy nagyon csinos lány, nálam egy évvel idősebb, és akiről mindenki azt hitte, hogy a már nem megy férjhez. Patrit a házasság téma nem nagyon izgatta, legalább nem beszélt róla sokat, inkább a kereszténységgel és Istennel szerette töltögetni életét és idejét. Ő nem egy amolyan tolakodós megtérítő személyiség, de hát igen, sokat foglalkozik Istennel.

Az idén, Februárban, megismert a templomban egy... argentín lelkészt, gondolom, és nyomban beleszeretett. De komolyan. Állítólag amint meglátta érezte, vagy hallotta, hogy az Isten mondja neki, hogy ez a neki teremtett férfi. Állítólag a férfi is épp úgy érezte. Nem vártak sokat, eljegyezték egymást és most szeptember 2.-án összeházasodnak és elmennek élni Argentínába.

...

Hát... igen. Ez egy kicsit elgondolkodtató. Patri nem egy buta ember, és nagy a hite... de hát... Ő nem volt még Argentínában, amennyire tudom, fogalmam sincs mit fog majd ott kezdeni, vagy mi lesz a helyzete, de hát nem az én életem, hanem az övé és az ő döntése. Más kép is hiszünk Istenben vagy az istenekben. Ki hogy. Én biztos nem így cselekedtem volna, és nem csak a hit kérdés miatt. Mert nem az van, hogy nem hinnék én az első-látás szerelemben, de hát szerintem egy dolog a szerelem és más egy emberrel élni. A családi összejövetelen elnézegettem a Patrit - aki most göndörön viseli a haját azután, hogy évekig vasalta és mindig olyan hajat szeretett volna, mint amilyen az enyém - és a vőlegényét, és akármennyire fürkésztem az arcát nem láttam rajta semmi olyan jelt ami "az igazira" vallana. Egy olyan kapcsolatnak tűnt, mint minden másiknak, habár maga a vőlegény nem volt annyira közlékeny vagy érdekelt a családdal kapcsolatban. Patri "élete szerelméként" mutatta be, és hát én néztem és néztem, és visszagondoltam a Karira és valahogy arra jutottam, hogy a Kari meg én sokkal jobban szerettük egymást, és a mai napig sokkal jobban szeretem a Karit, mint amit láttam.

Kapcsolatom Karival nagyon is szép, tökéletes, megfontolt volt, de hát a végén nem sikerült, mert más az élet elképzelésünk. Más amikor az ember valakivel jár és ellátogat, és más amikor már együttél.

Patri családalapításról is beszélt... 42 évesen.

Ilyenkor megfordulok az istenek felé, összeráncolt homlokkal, nagy kérdőjelekkel kifejezésemben és megkérdezem tőlük: Ez most komoly? Az istenek egymásközöt összenéznek, van aki rámnéz (Diana és Minerva) és olyan arcot vágnak amiből tisztán leszűröm, hogy "Nem mindenki normális, drágám", de az isteni tanácskodás után közeledik a végleges válasz: "Mindenki más, kedvesem, és ezen a világon, minden lehetséges. Az egész csak azon múlik, hogy ki mit hajlandó válalni, és kinek mi a fontos. A legtökéletesebb kapcsolat is könnyen szétmehet egy apró személyi indulaton".

Hát igen, az istenek bölcsek.

Könyvek és Barátok

Ma megint Jazz zenét hallgatok a youtube.com-on keresztül, de gondoltam, hogy ez alkalommal nem osztom meg, nehogy aztán megunjátok. Úgy kell írni? Néha - illetve elég gyakran - gondjaim szoktak lenni a magyar szavakkal, és hogyan kéne igazán leírni. Az egyik barátom azt mondta nekem egyszer, hogy meglehetősen jól írok, és sokkal értelmesebben, mint sok magyar aki otthon él és folyamatosab magyar szövegekkel van körülvéve. Tudom, hogy bóknak és bátorításnak szánta szavait, de én azt vettem ki, hogy "meglehetősen", tehát, hogy még mindig nem elég jó. Részben ezért is létezik ez a blog, hogy valamennyire gyakoroljam a magyar nyelvet. Persze, szomorú arra gondolni, hogy van aki otthon él és még ennyit sem képes magából produkálni. Hogyan hagyják az emberek ilyen szintekre süllyedni az oktatást és az átlag tudás szintet?

Gondolom, hogy épp úgy, mint itt és mint az Egyesült Államokban, a nép beveszi ezt a legújabb nép-butító eszmét, miszerint az első a "felszabadulás", hogy mindenkinek legyen "esélye" gazdag lenni saját "okossága" révén. Nyomják, hogy akárki lehet a következő Bill Gates, ha megadják az esélyét, és az a baj, hogy a sok állami segély csak hátrafogja az embereket, mert érdekes módon, csak az élősködők nyernek vele, miközben mindenki más csak fizet. Érdekes, persze, hogy valahogy idáig senki se kérte ki az állami kötségvetést és nem ment végig rajta, hogy tényleg minden pénzt begyűjtöttek, és a begyűjtött pénzt hova költötték. Csak úgy, felvetem a kérdést, mert hát lehet, hogy az élősködők nem épp azok akikről híresztelik, hogy azok...

Na, a népek elhiszik az élősködő teóriát, megszavazzák a "felszabadulókat", azok kezdik leépíteni az állami szerkezetet, "hogy az élősködők megszünjenek", és hát kiderül, hogy mindenki aki a gazdasági középosztályhoz tartozik, vagy azalá, mint élősködők, mert hát kezt a helyzet kemény lenni. Romlik az egészség ellátás - persze, ennek az a neo-lib magyarázata, hogy az orvosok korruptok, hogy az állami rendszer rossz és korrupt, tehát lásd, hogy le kell építeni... véletlenül sem az az ok, hogy csökkent az egészségügyi kötségvetés - és szintén az állami oktatás, tehát kényszerülnek a magán szektorkhoz fordulni... akiknek van erre pénzük. Vagy akik annyira ki tudják magukat csikarni, hogy ezt megengedhessék maguknak. Akik nem, azok süllyednek, romlanak, a butítóba keverednek, elfelejtenek gondolkodni, kérdőjelezni, cáfolni, kutatni, majd elhiszik azt amit bantálmazóik mondanak nekik. Ha az aki elveszi tőlük az oktatást, az egészségügyet, a megélhetést, a kaját, a tetőt, azt mondja nekik, hogy ez minden azért van, mert jönnek a kissebségi csoportok és azok veszik el...elhiszik.

És butul a nép, nem olvas, romlik tudása, maga a nyelv használata... mert ütni, ölni és bömbölni helyesírás és nyelvtan nélkül is nagyon jól lehet.

De én nem is erről akartam nektek ma írni.

Kép: barátom tulajdona

Tegnap volt Szent István napja, vagy az Állam Alkotás... vagy valami ilyen nap. Nemzeti ünnep volt... vasárnap. Hát, de volt. Én nem voltam sok ilyenen, de tudom, hogy nagyon szép tüzijátékot szoktak rendezni. Épp üzentgettem egy magyar barátommal, amikor mondta, hogy elszeretne menni megnézni a tüzijátékot, de sajnos a családjának nem volt igazán kedve. Én annyira akartam volna látni, hogy megkértem, hogy hát akkor vigyen engem! Persze virtuálisan. És tényleg, barátom felkerekedett és elment a Halász Bástyára, hogy megmutassa nekem az idei tüzijátékot. Nagyon szép volt!! Ezt nagyon szeretem benne, hogy belemegy ilyen hülyéskedős dolgokban, mint virtuálisan elvinni egy barátot aki a világ másik végében van, hogy megnézzen valamit ami otthon történik. ^_^

Kép: Stormberry tulajdona

Útközben elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit olvasunk, és én épp nemrég adtam neki egy könyvet amit én már elolvastam és nagyon tetszett: Amerikai Istenek Neil Gaimantól. Ezt a regényt már egy ideje vettem meg, az egyik utazásom alkalmából - ahogy az le is rí róla, ugyanis magyarul van - de nem jutottam el odáig, hogy elolvassam, ahogy könyveim k.b. 75%-val is így van, és mindig így lesz. (Nem szeretem, ha több az elolvasott könyvem, mint az olvasatlan. Ez azt az érzést kelti bennem, hogy nincs elég válogatni valóm amint befejezek egy könyvet. Tudom, marhaság, de hát én már csak ilyen vagyok és már ilyen is maradok.) A könyv akkor került megint a kezembe, amikor Caroll barátnőm mondta, hogy hát van ez az úgy sorozat, American Gods, amit ugyanaz az ember csinál aki a Hannibal sorozatot csinálta (Brian Fuller). Szerettem Hannibált, de hát nem voltam teljesen oda American Gods-ért. Megnéztem egy részt és nem tetszett. Caroll inzisztált, hogy azért adjak még egy esélyt, és akkor jutott eszembe, hogy nálam van a könyv. Na, gondoltam, elolvasom a könyvet, hogy eldöntsem most akkor megnézem a sorozatot vagy sem. Így kezembe vettem és teljesen belebuktam. A történet viszont olyan, hogy úgy érzem, ezt én nem akarom sorozatban látni. Egyszerűen prózában annyira tökéletes, hogy rendkívül zavarna a felimesétett adaptáció. Főleg azok alapján amiket láttam az első részben!

Inciting a Riot blogjából

Kép: Stormberry tulajdona

De a könyv azért annyira megtetszett, az istenek annyira, de annyira megtetszettek, hogy gondoltam ezt barátomnak is el kell olvasnia. Barátom most több könyvet olvasgat egyszerre, és mesélte nekem, hogy ezt is lekezdte olvasni, és tetszik neki. :-) Még nagyon az elején van, tehát még sok mindent nem tudunk a könyvről megvitatni, de remélem, amikor majd megint találkozunk, vagy talán levélben, sikerül teljesen kitárgyálni. Közben én most egy olyan könyvet olvasok amit ő adott nekem. Ezt ő már elolvasta és ajánlotta nekem, mint egy érdekes képet az emberiségről. A címe "Az Emberi Kaland", és Hankiss Elemér írta.

Csak most kezdtem el, de már vitatkozni kezdtem az íróval, ugyanis azzal kezdi a könyvet, hogy bemutatja, hogy "az ember nem illik bele a világba". Ja, igen, persze. Majd szerinte az a legfőbb bizonyítéka erre, hogy "meg kell halnunk". Hát még jó!! Annyi kibírhatatlan ember van a világon, hogy néha az ember csak annak tud örülni, hogy ez a sok hülye majd valamikor meghal! De ha ez nem volna elég, pár lappal odébb azt állítja, hogy a bogarak jobban illenek bele a világba, mert azok rég itt vannak. Ok, Hankiss bizonyára nem ismeri a rovarirtót, mert az mutatná, hogy a bogarak is meghalnak, épp úgy, mint az emberek, és hát ha a bogarak rég itt vannak a földön... hát az emberek is. Nem tudom, hogy több ideje, kevesebb ideje, de nem is ez a fontos. Az a fontos, hogy egy rémes gyenge tétellel kezdi filozofálását, és már innentől valahogy az egész agytornája alaptalan. Persze, azért végig fogom olvasni, hogy majd  - mint ahogy A Viskóval - barátommal leüljünk egy kávé mellé, bizonyára decemberben egy Starbucksban, és megmagyarázzam neki miért alaptalan ez az egész konstrukció. (A Viskóval nem is zavartam magam annyira az könyv alapgondolat alaptalanságával - azt igazán könnyű volt elintézni több tucatnyi post-it-ban amivel duplájára duzzasztottam könyvét - hanem inkább a gyilkosság igazi elkövetőjét - Mac - bűnösségét és a gyilkosság folyamata foglalt le. Igen, Mac, az apa, gyilkolta meg Missy-t, hogy magára vonja a többiek figyelmét. Azt hiszem van erre egy név: Malignant Narcissist.)

Lassan, de szerintem a barátom meg én könyv-haverok leszünk. Tök jó!

Zene Hideg Napokra

Kedves Megdöbbent Olvasóm,

eredeti Stormberry

Tedd fel füllhallgatódat, klikkelj a videóra és hagyd a nyugodt kis jazz zenét átsuhanni a téren, megtölteni a sarkokat, oda is eljutni ahol a pap nem táncol. Ma egy hideg nap van itt. Borús, esős a reggel. Kék hegyeink ma nem akartak felkelni, és inkább magunkra borították vastag, hatalmas felhő paplanjukat és tovább szundikálnak. Elterülnek, meg se mosakodnak és inkább szürkés-kék színeket öltenek ahogy az álom továbbra is rájuk telepedig.

A vulkánoknak sincs ma kedvül rágyújtani. Turrialba keletre szundikál, hol-hol higany színű szemét bagózó barátjára fordítja, a hatalmas, neon zöld szemű Poás felé, de őt most sehol se látni. Poás most mélyen alszik, csomag cigije valahol ott maradt az éjjeli szekrény tetején, fényes, Zippo öngyújtója alatt.

A hegyekről legördül közben a sok ember, kabátba és pullóverbe göngyölve. Taskájukban, kezükben, autójukban esernyővel. Igyekeznek munkájuk felé, iskolába, egyetembe, megbeszélésre, találkozásra, munka interjúra. Felnéznek az égre és talán szitkozódnak, hogy ilyen hideg van. Remélik, hogy nem esik majd, és ha esik, akkor ne akkor amikor megint az utcán lesznek. Gondolnak ázott nadrágszárakra, vizes cipőkre és zoknikra, és borzonganak. Azt inkább ne. Sietnek tovább.

San José, Costa Rica

Van aki felnéz és mosolyog, mert szereti a hideg napokat, és reméli nem jön vissza egy darabig a "bődítő meleg" (az a ronda 29°C!!). Van aki alig néz fel, szemét szorosan Samsung Galaxy S7-es vagy iPhone 7 Plus képernyőjén tartja és figyeli a Facebook oldalát, a Twitter számláját, az Instagrammot, a Pinterestet és a YouTube-ot. Érzi bőrén a hideget, csak egy pillanatra felnéz, de nem látja az eget. Nem. Siet a Costa Ricai városok utcáin. Még korán van, a boltok még nem nyitottak ki, tehát a városok relatív csendesek még. Kocsi kipufogó és friss zöldség illat kering a levegőben, hol pedig friss kenyér, kávé és rántotta illat csiklandozza az emberek orrát. Talán meg tudna állni egy pillanatra, reggelit venni. Talán rohanni kell, majd utána. Itt-ott elcsattan egy kép, felkerül a netre, dokumentálja az utat, a várost, az időjárást, a közlekedést. Rohan a Baby Buster, siet a Generation X, ugrik le a buszról a Millenial, mind mennek ide-oda, ahova menniük kell, miközben a Baby Boomer vagy otthon ül és élvezi a nyugdíjját, vagy lepattant taxi kocsiban kering a városban, és örli magában gondolatait, életének részleteit. Igyekszik meggyőzni magát arról, hogy jól élt, jó döntéseket hozott, de hát az élet nem könnyű, a rendszer ellene van, a helyzet nem segít...

Meselné utasainak, de a Millenial gyerek, aki vagy tudatlan "baloldali", vagy rögeszmés, tudatlan "neoliberális", csak a színes tokkba burkolt okostelefonja tudja lekötni. Hiszi a Baby Boomer taxista, hogy ez a Millenial gyerek nem is tud élni. Ez a gyerek csak a most-nak él, nem is a ma-nak. Színes ruháival, színes hajával, fényes cuccaival insta-munkájába rohan, amihez perfekt-angol kell, és gimnáziumi végzetség is elég. Egy-két évig dolgozik majd ott, majd valahova máshova megy tovább. Egy másik multi, insta-munkába. A Millenial gyerek aki nem veszi észre, hogy munkahelyein nincs senki 35 évnél idősebb. Megfordul a Baby Boomer taxista fejében, hogy ez a Millenial a semminek dolgozik, hogy itt égeti el erejét, majd élete közepén észreveszi, hogy nincs semmije, senki se veszi majd fel dolgozni, képzetsége viszont nincs. Valahogy igyekszik majd egy-két éves munkákat végezni, evangelizálja a közönségét olcsó neoliberális tudásával. Belekezd mindenféle üzletbe, mert csak úgy lehet tovább haladni, viszont lassan lemond a nyugdíj jogáról. Elhiszi neoliberális hitvallását, miszerint a mizéria csak a lustákat sújtja, a munkás jogok pedig csak méltatlan lopások, a baloldal korrupciójának a mérgei. Hogy aki nem keresi meg a kenyerét, az nem érdemli meg.

Csóválja a fejét a Baby Boomer taxista, hogy hogyan lehet a Millenial ennyire rövidlátó, és hogyan hihet az ilyen saját magának ártó, kizsákmányoló gazdaság filozófiában. A Baby Boomer taxista, aki épp ezt az utat választotta magának, mert okosabbnak hitte magát korosztájánál. Mert neki sikerülni fog. Mert csak keményen kell dolgozni, és a szerencse majd rámosolyog. Ó Fortuna! De ez istennő nem ezekre mosolyog!

És közben ül irodájában a Baby Buster, közelgő nyugdíjára gondol, tervezi mit csinál a pénzével. Nézegeti a neten, hova utazzon legközelebb.

eredeti Stormberry

A Generation X kibámul az ablakon, a városra néz, elgondolkodik. A világ olyan nagy, olyan széles, és olyan rossz úton halad. De mindig is ezen haladt. Gondolatán átsiklik a sok sorozat amit látot már. Keveredik a japán rajzfilm a DC és Marvel Comic jelenetekkel. Frank Miller sötét rajzai is bevillannak, Quentin Tarantino jeleneteivel együtt. Vizuális gondolatok töltik meg a fejét.

A társadalomra gondol és belekortyol Starbucks kávéjába. Forró a papírpohár amiben kellemesen löccsen a Cinnamon Dolce Latte. Sajtkrémes bagel-t majszol hozzá, és gondolatai a melegekhez suhannak, hogy joguk van házasodni, és ezért valamit tenni kell. Bepillant digitális újságjaiba, és Franciaország jövendőbeli munkapiacára gondol Emmanuel Macron alatt. Szemei megtorpannak valami újabb gyilkossági történeten, és emlékszik azokra a cikkekre francia nőkről akik éveken keresztül meggyilkolták újszülött gyerekeit és a fridzsiderbe rejtették őket. Az amerikai híreket is elolvassa, csóválja a fejét a helyzeten. Gondolkodik a természet védelmén, a nők jogain, a bevándorlókon... hogy milyen más lehetne a világ, ha csak valahogy ki lehetne ebből a gödörből mozgatni, ahova annyi hülye gördítette.