Vasárnap reggel Anyuék visszarepülnek Costa Ricába. Rá egy hónapra megyek én. Yep, megyek vissza a trópusi otthonomba. Vissza a kis fekete kocsimba, régi munkámba, munkahelyi ruhámba és íróasztalomhoz. Vissza a Librería Internacional könyvesboltba és az ottani platinum vásárló kártyámhoz, a mindennapi spanyol nyelvhez és barátnőimhez. Itt marad a konyhám, a fűszernövényeim, a pávák, gólyák, pónik érdekes kacsák és mind azok a növények és állatok amiket csak rajzfilmekben és mesekönyvekben léteznek, és amikről azt hittem nem is léteznek ilyen színekben és formákban a való életben.
Megkérdezték tőlem, szomorú vagyok-e, hogy haza kell mennem. Nem vagyok az. Ez sok embernek értelmetlen válasz, ugyanis nem titok senki számára, hogy én ide akarok jönni élni, és erre tettem és fűztem reményeimet. Miért nem vagyok szomorú? Mert nem tettem le az álmomat. Vissza fogok jönni. Nem vagyok szomorú, mert megértettem, hogy ez egy kis "sneak peak", egy kis "ízelítő", mint a film ajánló a film előtt. Adott volt nekem hat hónap, hogy átláthassam a helyzetett és fel tudjak rá készülni. Tehát miért lennék szomorú? Szerencsés vagyok! Mázlista! Ki másnak adatott egy sneak peak élete legfantasztikusabb ideje előtt?
Tehát megyek vissza, haza, egy jó tervvel és tudással. Okosabban megyek haza, boldogabban, egy erős céllal és sokkal több reménnyel és álmokkal!
