2018. június 18., hétfő

Még egy Próba Ugyanabból

Forrás: Google.com
Szombat egy nagyon érdekes nap volt számomra. Szombaton volt a szakdolgozatom elő-védése és szombaton volt az egyik barátnőm születésnapja. Általában mindig ezzel a barátnőmmel szoktam tölteni születésnapunkat, de valahogy az utóbbi időben nagyon nem találkozunk, amiért gondoltam, hogy talán nem is fogunk ezen a napon találkozni. Nem mintha gond lenne, ugyanis már rég alig találkoztunk és hát nekem más dolgom is volt.

Szombat reggel felköszöntöttem, majd én voltam az aki megkérdezte, hogy vannak-e tervei a születésnapjára. Mondta, hogy igen, hogy majd egy masik közös barátnővel el akarnak menni vacsorázni, majd meghívott, hogy menjek. Mondtam neki, hogy van előtte egy egyetemi programom és csak hatkor leszek kész. Kicsit hideg volt, de ok.

Egyetem után felhívtam és szóltam, hogy itt meg itt leszek (egy olyan helyre mentem ahol tudok várni és ingyenes a parkolás) és megint az volt az érzésem, hogy nem tetszett neki. Barátnőm mondta, hogy a másik barátnője már megy érte, és majd mennek előbb egy másik helyre, egy boltba, egy bizonyos parfümöt venni. Ez kb 5 óra tájt volt. Hatkor írtam neki egy üzenetet, hogy küldje el az étteremnek a nevét, ahova majd megyünk. Nem válaszolt.

Fél nyolckor már nagyon megelégeltem magam, mert hát már két és fél órája vártam rájuk és se szó, se beszél, és nem is küldték el az étterem nevét. Akkor épp egy könyvet olvastam, és már a végén jártam, tehát gondoltam, hogy nyolcig maradok ott (mert kértem egy kávét és meg akartam inni), és majd felpakolok és megyek. Hát épp beszélgettem Laurával és meséltem neki a helyzetet, amikor három negyed nyolckor elkezdek üzeneketek kapni a másik kettőtől. Hogy nagyon sájlálják, hogy már félórája próbálnak egy UBER-t hívni (tehát olyan negyed nyolckor...) de nincs semmi, hogy nem tudok-e én értük menni. Ettől nagyon feldühödtem, mert még nem is volt bennük annyi kedvesség, hogy az előző üzenetemre válaszoljanak, nem is azért hívnak, mert szólnak, hogy késnek, hanem azért, hogy menjek értük. Hát ez szép. Nem válaszoltam, hanem fogtam magam és hazamentem.

Amikor végre beszéltem velük, azt mondtam, hogy sajnálom, de nem láttam az üzeneteket. A szülinaposnak pedig volt mersze haragudni rám amiért én nem veszem fel a telefont, amiért én nem válaszolok az üzeneteire. Megbeszéltünk egy találkát csütörtökre, de nagyon nincs kedvem rá. Csütörtökön már eleve lesz egy találkozóm egy ügyfelemmel, így hát azt gondoltam, hogy oda megyek, az ügyfél után pedig moziba. Nem fogom felhívnim, nem fogok üzenetet küldeni, és ha mozi után nincs ott, hazamegyek és az lesz végre a barátság vége.

2018. április 23., hétfő

Egy Fejezet Vége

Forrás: Zastavki.com
A múlt hétvégén sajnos egy olyan pontra jutottam egy barátommal kapcsolatban, hogy kénytelen voltam elfogadni, hogy a barátságunk fentarthatatlan lett. Szombat óta ez az ember már nem része az életemnek, és ezzel kapcsolatban sok gondolatom is támadt.

Akik ismernek tudjak, hogy talán két éve egy semleges ismerősöm akit családomon keresztül ismertem meg, közel került hozzám, mint barát. Ezt itt úgy akarom érteni, mint "haver", nem mint párkapcsolatban "barát". Ő lelkész, és amikor elkezdtünk barátkozni (ő ösztönözte, gondoltam, hogy azért, hogy még közelebb kerülhessen a nagyapámhoz), akkor megjegyezte, hogy tetszik neki az, hogy én nem úgy kezelem, mint egy lelkészt, hanem, mint egy "rendes embert". Más szóval, hogy megmondom neki azt amit gondolok, és nem mérem mondanivalómat azzal szemben, hogy neki mi a szakmája.

Első sörözésünk alkalmával, megkérdeztem tőle, hogy nem-e nehéz lelkésznek lenni az elvárások miatt. Ugyanis, egy mérnők munkájában mérnökösködik, de aztán haza megy és éli saját magán életét, és senkit se érdekli, hogy most ő meleg, szereti-e Lady Gaga-t vagy Metallica-t, mert ez nem befolyásolja azt, hogy most jó vagy rossz mérnök. Ez nem a helyzet egy lelkésszel: egy lelkész munkája nem végződik miután leveszi magáról a papi ruhát, és minden egyes pillanatban lelkész marad. Ő akkor azt mondta, hogy nem, de nekem az volt az érzésem, hogy nem értette a kérdést (vagy nem akarta érteni). Ő közben már az elejétől tudta, hogy én hogyan gondolkozom, milyen véleményeim és nézeteim vannak a világgal, társadalommal és vallással kapcsolatban.

Telt, múlt az idő és ez a baráti-kapcsolat valahogy más volt, mint minden más barátság ami valaha is volt nekem. Egyrészt szerintem az is befolyásolta, hogy én egy haveri kapcsolattra épültem, ő pedig valami mást akart. Sokszor nem voltunk ugyanazon a hullám hosszon és ez többször is gondott okozott, amiből aztán veszekedés volt.  Ezek a veszekedések engem mélyen zavartak, mert én nem szoktam a barátaimmal veszekedni, ő vele pedig már hat hónappal azután, hogy már komolyabban kezdtünk beszélni, már össze is kaptunk azon, hogy ő hogyan viselkedik velem kapcsolatban.

Ő sokat mozgott "hullámokban". Voltak egészen normális, értelmes időszakai, de aztán rájött az "udvarló" időszak, és folyamatosan úgy beszélt, és olyan dolgokat mondott, mintha a pasim lenne. As if! Persze, amikor nem úgy válaszoltam ahogy az ő szerette volna, akkor előhozakodott mindenféle passzív-agresszív viselkedéssel, aminek épp a veszekedés volt az eredménye. Már többször is gondoltam arra, hogy abba kéne hagyni a velevaló kapcsolatot, ugyanis szemmellátható volt, hogy az egyetlen ember aki egyáltalán barát a kapcsolatban az én vagyok, mert ő nem is tud barát lenni, vagy gondolom, hogy nincs meg benne a képesség, hogy egy nővel barátkozzon.

De a hullámok jöttek és mentek, és aztán valahogy megint normális lett, és inkább rengeteg mindent mesélt saját életéről, és valahogy haverabb lett. Az ilyen dolgok között észrevette, hogy ő sok mindenben nagyon nem úgí viselkedik, vagy vélekedik mint az illene egy lelkészre. Nem csak a magán életével kapcsolatban, családjával kapcsolatban - habár ebben sokszok komolyan úgy vélekedett, mintha amit tesz az teljesen helyenvaló lenne és ok. De, nem az én családom, nem az én mindennpom, nem az én férjem, tehát nem az én felelőségem. Ha nekik így minden megfelel, akkor jó. Hogy nem fest jól szakmája szempontjából... hát magára veheti. De aztán voltak vélemény különbségek is politikai, társadalmi és emberi jogi dolgokban amik egy kicsit mélyebbek voltak. Egy ilyen dolog volt, hogy ő menekült-ellenes.

Sajnos eleinte nem tudtam mennyire, csak azt hittem, hogy nem informált igazán, és bevette kérdőjelzés nélkül a kormány propagandáját. Ő ugyanis kormány párti.

Amikor eleinte szóbaesett ez a téma, igyekeztem egy picit jobban képbe állítani, hogy hát nem szép bántalmazni azokat akik ilyen nagy szükségben vannak, és akik ennyire ki vannak téve. Nem esett szó többé a témáról. Gondolván, hogy ezen ő majd elgondolkodik, és megtalálja a szívében a szeretet és elfogadás választ amire vallása épül, nem faggattam többé a témát és helyében inkább néha, néha a meleg kérdés és a pogány kérdés elfogadására központosítottam. Ezt nem kell úgy elképzelni, mint egy aktív, agresszív beavatkozást, hanem inkább amikor olyanokat mondott, hogy nem működik, a "buzi telefonja", én igyekeztem emlékeztetni rá, hogy egy ilyen kifejezés nem helyes és megbánthat embereket. Persze, magyaráztam, hogy ez nehéz lehet, mert az ilyen megszégyenítés már benne van a kulturában, de lehet ez ellen tenni azzal, hogy magunk ilyekszünk nem ilyen szavakat használni.

Az a helyzet, hogy nemrég megint rájött az udvarló hullám. Már egy ideje tartott és visszaestünk a szokásos körökbe: ő udvarol, én mondom, hogy ne legyen hülye, ő eleinte igyekszik ellenem fordítani a dolgot, mintha én lennék a nem normális, mert visszautasítom az udvarlását (ami szerinte "csak bók", vagy "csak játék"), és amikor durvábban mondom neki, hogy csak hülyét csinál magából ezzel, akkor elkezdni a kicsinyeskedést és a passzív-agresszív kis marhaságait. Idáig mindig olyan abszolút agyalágyult taktikákkal jött elő, amitől az ember azt gondolja, hogy ez biztos egésznap csak szappanoperákat néz, vagy csodálkozik, hogy egyáltalán van annyi esze, hogy egyáltalán képes emberi beszédre.

A múltkor is így kezdődött a dolog, és most én azt a technikát választottam, hogy megváltoztaton a témát amikor rájött a hullám, majd a kikosarazott reakciói. És ekkor, hírtelen csinált valami nagyon csúnyát. Eyg apróbb politikai megfigyelésem után (ami a szabad véleménynyilvánításról szólt), elkezdett mondani egy bizonyos menekültellenes dolgot úgy, hogy eleinte mondta, hogy találkozott egy ismerősével aki egy adott helyen dolgozott ahol sok menekül van (megmondta az országot, de nem az országrést, tehát megnehezíti a keresztellenőrzést), aki nem politikailag érdekelt (igyenszik maximálisan hitelesíteni a forrását, habár maga a forrás megint ismeretlen vagy felkutathatatlan, tehát nem lehet keresztellenőrízni), és aki egy bizonyos helyzetet mesélt ami rendkívül megrázó és feltűnően valószerűtlen. Majd mondta, hogy mindezt a kormány teljes titokban tartja, ezért nem tud senki erről semmit (megint, megtagadja a keresztellenőrzés lehetőségét), majd saját véleményét fejtette ki, mint egy jogos, keresztény ebber aki ezen felháborodik, és aki ezekkel szemben teljesen jogosnak látja a menekültek kirekesztését és hallgatólagosan elfogadja az ellenük történő bántálmazásokat.

Itt nálam persze, hogy kicsapott a biztosíték. Szószerint reszkedtem a méregtől és a mély csalódástól. Ráordíbáltam amiért ilyeneket mer terjeszteni, amiért ilyen manipulatív módon ilyekszik ilyen mende-mondákat vélemény alkotó pszeudotényekként felmutatni, hogy ezekkel jogosítsa fel, helyesítse a xenofóbia és a gyűlölet legljasabb formáit. Őt ez nem zavart mind addig, míg azt nem vágtam a fejéhet, hogy szép az ilyen gyűlölet beszéd attól akinek vasárnaponkét van pofája az Isten Szeretetéről prédikálni? Vagy talán az ő istenének szeretete nem jutt azoknak akik háborútól menekülnek és mindenüket elvesztették?

Ezen ő felkapta a vizet, és elkezdett velem veszekedni azon, hogy "én alattomos módon beleviszem a szakmáját a veszekedésbe" (egy szóval se mondja azt és sose mondta, hogy ő nem menekült ellenes, vagy nem hinné, hogy Isten őket is szereti vagy védené), majd hogy én milyen "gonosz módon gúnyolom a hivatását" (mert én gúnyolom az igazsággal, és nem ő a képmutatással).

Már rég tudtam én - és mind a Mama, mind a Papa tudják, mert ezt mi már megbeszéltük - , hogy ő benne igazából nincs lelkész hivatás, úgy ahogy azt az átlag ember érti. Ő nem példa annak a "Istennek tetsző életnek" amiről a szószékről prédikál, már annyira se amit azzal lehetne palázstolni, hogy hát, "az ember bűnös és hibás". De egy dolog az amit ő saját magán életében orvosolhatna, de úgy dönt tudatosan, hogy nem teszi, és teljesen más amikor aktívan, vagy alattomos módon dolgozik a gyűlölet és alapvetően a háború és az emberek pusztulása érdekében. Nekem ez sok volt. Sok volt, hogy nem képes észrevenni mekkora nagy kárt tesz a társadalomba ilyen beszédekkel - mert ő lelkész, az emberek hajlamosak hinni neki! - és ahelyet, hogy ezt elismerné és talán orvosolna, képes volt kifacsarni a témát és inkább saját magára igyekezni irányítani (mert neki az volt a baja, hogy én bántom őt, nem az, hogy én szembeszálltam vele a menekültek védelmézesében), egy szinte tipikus manipuláló mozdulatbam, ahogy ahogy csak tudott igyekezett megint elterelni a figyelmet saját gyűlöletes véleményéről és inkább az én "gonoszságomra" koncentrálni.

Bevallom, hogy büszke vagyok magamra amiért kiálltam elveim mellett, és nem mentem bele játékába, de folyamatosan arra tereltem a szót, hogy itt a menekültekkel való viselkedésről van szó.

Egy szószünetben elkezdtem megint gondolkodni azon, hogy mit is hoz ez a kapcsolat az életemben. Azt hittem, hogy volt egy barátom, pedig tudtam, hogy ő nem az és nem is akar az lenni. Érdemes cak azért megtartani, hogy gyakoroljam a magyar nyelvet? Hogy legyenek magyar barátaim? Elgondolkodtam azon, hogy nehezemre esik valami jóra gondolni vele kapcsolatban, amikor általában barátaimmal szemben nehezemre esik valami rosszra gondolni. Érdemes egy kapcsolat amiben olyan rüvif idő alatt ennyit összevesztünk? Ahol ezelőtt minden más összekapás alapvetően arról szólt, hogy ő nem képes tiszeteletet mutatni?

Én meg tudom védeni magam, de miért kell magamat egy barát ellen védeni? De itt nekem egy elv dologról volt szó. Igyenszem toleráns lenni és elfogadni az embereket olyanoknak amilyenek és úgy is szeretni őket, de ezt, a gyűlölködés, a gyűlölet terjesztést, a képmutatást, a vallási magasabb pozíció kihasználását a bántalmazottak, nincsletelnek, szegények, segítségreszorultak, a védetlenek, a menekültek, a sebezhetők gyűlölet terjestésére az már egy olyan pont amin nem tudom túl tenni magam, amit nem tudok elfogadni.

Nem tudom, hogy talán az lett volna a helyesebb, ha nem robbanok ki, és igyekszem segíteni, hogy észrevegye mennyire rossz az amit tesz és amit mond, de persze, nem tudom, hogy ennek lett volna valamilyen hatása. Egy pici lelkifurdalást érzek amiért talán kiléptem ebből a kapcsolatból anélkül, hogy valamit tettem volna annak érdekében, hogy minimalizáljam egy a gyűlöletet. Nem ez az ember miatt, hane félek, hogy tehettem volna valamit annak érdekében, hogy szavainak kissebb hatása lenne, hogy talán legalább egy bántálmazást, és gyűlölet cselekedetet megelőzzek. Mert ha nekem mondta, akkor biztos másoknak is mondja, és szajról szájra terjed a gyűlölet és ennek halál és háború lesz a vége.

Ő egy pillanatban minimizálni akarta a dolgot, mondván, hogy "csak egy történet", de nem volt az. Kérem! Azért tudok én egyet és mást Neuromarketingről! Tudom mikor "csak egy történek" és mikor egy szöveg amit vélemény formálásnak szánnak. Ez nem egy történet, és az igazi gyűlölet gonosz műve.

Nem, nem maradhatunk barátok, nem lehetünk soha többé azok.

Ezt a bejegyzést ezért is írtam meg: kérem, aki olvas figyeljen fel a kitüntetett elemekre, hogy észre tudja venni mikor próbálják manipulálni véleményüket, de főleg, sose hagyjuk, hogy a gyűlölet lelkünkbe költözzön. Ennek a jelében, az sem a szándékom, hogy ezt az embert bántalmazzam. Igen, nem hiszem, hogy megfelelő lelkésznek, és igen. hiszem, hogy sok olyan hibája van amit meg tudna előzni, ki tudna életéből írtani, ha érdekében állna, de ez nem teszi egy gonosz emberré. Nem kell őt bántani, de tudni kell kezelni. Óvatosnak kell lenni azzal amit mond, azzal amit tesz és amennyiben akárkinek lehetősége van, igyekezni kell neki segíteni abban, hogy észrevegye, hogy ez amit tesz nincs helyén.

2018. március 14., szerda

Leckék II. Lajostól

Forrás: Goodreads
Már majdnem egy hónapja (ha nem több), hogy olvasom az "Erzsébet királyné" című könyvet Hamann Brigitte-től. Szerintem nem titok senki számára, hogy nagyon szeretem Sissi császárnét és történetét, és minden könyvre lecsapok amit róla vagy vele kapcsolatosan találok. Ezt a könyvet már egy ideje szereztem be, de csak most kezdtem el olvasni miután két barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy Februárban elolvasuk. Ja, azt hiszem csak én olvasom.

Még nem fejeztem be (72%-nál tartok), de már most sok mindent tanultam a császárnéról amit más könyvekben nem tanultam idáig, sem a sok Gödöllői és Schönbrunni látogatásom után. Ebben a könyvben Sissi valamennyivel ellenszenvesebbnek tűnik, önzőnek és felelőtlennek. Alapvetően egy olyan embernek aki nem akar semmit se önmagáért tenni, aki elváarja, hogy a világ alkalmazkodjon hozzá, hogy mindenki folyamatosan esedezzen a kegyeiért, de főleg aki elvárja, hogy a világ folyamatosan szolgáljon neki indokokkal a panaszkodásra. Más szóval, Hamann könyvében Sissi egy ember aki folyamatosan az áldozat szerepet keresi.

A könyvben több részen említést tesznek Sissi császárné verseire, és többször is teszik szóvá, hogy hát nem volt jó költő. Olvasva a számtalan verseit, tényleg nagyon átjön a császárné affektált stílusa, a túl erőltetett képvilága és szó-választása. Van szerintem talán egy jobbacska vers, ami politikai beütésű, ahol mellőzi túl produkált sorait, de alapvetően... gőgös.

Forrás: valahonnan a Google-ból.
Rajz: You Higuri
A könyv tizedik fejezetében, "Sas és Sirály", Sissi és II. Lajos kapcsolatáról szól. Mint más sajnálatos esetben, II. Lajosról nem a történelem könyvekben olvastam először, hanem egy japán manga-ban olvastam. Nem tudok sokat róla, csak annyit, hogy magányos volt, szép kastélyokat építettett, szerette Richard Wagnert, bekattant - vagy lassan de folyamatosan megbolondult -, szinte Ophelia módra lett öngyilkos (megfulladt egy tóban), és állítólag szerette a férfiakat. Nem sokat lehet tudni róla ebből a könyvből - de nem is róla szól - habár az az érzésem, hogy Hamann olyan véleménnyel van a Wittelsbachokról, mint ami Sissinek volt a Habsburgokról: nagyon nem jó. Mindenesetre volt egy dolog ami nagyon megragadt.

Az a helyzett, hogy öt évvel II. Lajos halála előtt ők eltöltöttek egy kellemes időtt a Starnbergi-tavon (épp az amibe II. Lajos majd öngyilkos lesz). Valamiért ez nagyon megragadja Sissi képzelőerejét és egy évvel II. Lajos halála előtt odamegy megint  látogatni. A király nincs ott, és a császárné hagy neki egy verset amiben a királyt egy sassal reprezentálja és magát egy sirállyal. A vers egy alkalmat elevenít fel, amikor a tavon csónakoznak. Magát a verset - véleményem szerint - nem igazán érdemes felidézni. Az önmágát tehetséges költőnek tartó császárné produkált a saját affektált stílusa szerint. Erre a versre II. Lajos szintén verssel válaszol, még pedig a következővel:

Forrás: szintén Google.
Rajz: You Higuri
Messzi partról sirályüzenet
A sas fészkébe megérkezett.
Könnyű szárnyakon hozta itt
Régi idők emlékeit,
Hogy rózsa-lehű öblök felett
Sirály és sas együtt lebegett,
Büszke ívben találkozának,
Köszöntek így - és messze szálltak.
A sas megtér szirtek magasába,
S híven gondol dán-parti sirályra,
Vágyik: szárny-suhanása elérne
Víg üdvözlettel tenger tükörére.
(Forrás: "Erzsébet királyné", Brigitte Hamann, 1988. 450-451. oldal)

Talán azért, mert előtte sok gyenge verset olvastam Sissi-től, de ez a vers megragadott mélyen. Mélabús, szinte épp megérinti a gondolatokat, hiányzik belőle a túl produkálás, a dráma, a figyelemre való sóvargás ami a császarné szavaiból folyamatosan csöpög, és épp ez teszi ennyire szépnek számomra. Szomorú, de nem hint a halálos gondolataira amiket majd a következő esztendőben végre is hajt. Édeskésen szomorú és emlékekbe kortyolgató. Talán ő élt mélyebben a mesék világában, de valahogy benne nagyobb őszinteséget találok, mint Hamann Sissijébe. Ugyanakkor, nagyobb tehetséget látok egyszerű soraiban, természetes szavaiban.

Most sokkal többet szeretnék tudni II. Lajosról, többet olvasni róla, meglátogatni kastélyait, és a tavat amibe életét oltotta. Amit tudunk róla bizonyára csonkítva van, és el kell azon gondolni, hogy nem épp emiatt a csonkító társadalmi kénzszer az ami halála mögött áll. Király és elmebeteg, de volt ő ennél több, mint amit a társadalom megengedett? Szép versei meghatóbbak, mint azoké akik költőnek akarták magukat képzelni. Mint ez a vers, szinte csendbe fulladt sok minden róla. Mi lett volna, ha tényleg meleg volt? Összedőlt volna a királyság, ha lett volna mellette egy szerető férj (king consort) és nem épp egy királyné? Mi lett volna, ha nem tutkolják, hogy elme gondjai vannak és kezelik? És mit tükröz és ránk most?

Nem vagyunk mind egyformák, és ez így rendben van, de sajnos a társadalom ma is csonkítani, letakarni, eltűntetni akarja a II. Lajosokat akik köztünk járnak. Bántalmazzuk a melegeket, kicsúfoljuk őket, mintha szégyenletes lenne valakit szeretni, vagy valaki iránt vonzódni. Ütjük, verjük őket, kigúnyoljuk, megalázzuk őket, de bezzeg a korruptot, a gyilkost, a becsvágyót, az erőszakot követőt, a családját béntalmazót azt békén hagyjuk. És íme, van aki mind ezt teszi, helyeseli, nem hajlandó észere venni, vagy csak épp gyenge fejcsóváló szavakra méltatja, míg egy "szerető istenről" szónokol a többieknek.

Starnbergi-tavat hozunk létre amibe mi magunk fullasztjuk meg a II. Lajosokat akik sasok tört szárnyain próbálnak egyszerűen túlélni. És nem egy képmutató sirály sikolt majd fel haláluk alkalmával, miközben tehetett volna valamit, hogy életben segítsen. Lassan ideje, hogy megállítsuk a II. Lajosok szenvedéset, de nem azzal, hogy megmentsük őket, hanem úgy, hogy megszüntetjük Starnbergi-tó viselkedésünket és képmutató sirály nyavajgásunkat.

2018. február 22., csütörtök

Naplók, Naplózás és miért is Naplózik az Ember

Stormberry tulajdona
Egy ideje nem bloggoztam (azt ti is észre tudjátok venni magatoktól, tudom), és a naplózást is több hete sem csinálom. Nem, nem hagytam fel vele - dehogy!! - hanem inkább az van, hogy nincs igazán kedvem írni, vagy lenne kedvem, de nincs igazából miről írni, vagy lenne, de nincs időm, vagy épp egy olyan ponton érzem magam, hogy nem tudom rávenni magamat, hogy ezeket a dolgokat leírjam. Most télen otthon voltam hat hétig, és volt ott egy időszak amikor szinte megszálltan naplóztam, mert úgy éreztem, hogy minden élményt és minden gondolatomat meg akarok rögziteni. Érdekes módon, viszont, akármennyit is írtam, nem tudtam kiírni az egészet magamból. Egyszerűen nem volt ehhez elég idő.

Tíz éves korom óta naplózok, de még azelőtt is mindig csiklandozta a kíváncsiságomat a naplózás. Lassan harminckét éve naplózok, és ez idő alatt kétszer voltam úgy, hogy megszállottan írtam és napokig egy bizonyos esetett rögzítettem. Az 2004 vagy 2005-ben volt, Christian történetével, ami nemrég elevenedett meg megint bennem. Most sok dolog történt és több eseményt akarok megrögzíteni, több emberrel való kapcsolatomat, gondolataimat és érzelmeimet akarom papírra vetni. És a blog? Na, az komplikáltabb, mert akármennyire is elég nyíltan írogatok ide, persze nem MINDENT írok meg, vagy bizonyos dolgokat valamennyire megváltoztatok, hogy védjem a "szereplőket". De aztán most megy is ezerrel a pénzügyi szakdolgozat megírása, tehát nincs is igazán időm sokat írni. (Vagy nem lenne, de hát, tudjátok, hogy szokott ez lenni velem.)


Tavaly megnéztem egy japán rajzfilmet - Kimi no Na Wa - ami nagyon megtetszett, és aminek a DVD-jét most nemrég vettem meg. Ebben a filmben a főszereplők telefonjukban vezetnek egy naplót. Illetve eleinte csak a srác - Taki - teszi, de aztán azt lehet kivenni, hogy mindketten kezdenek naplózni... Na, meg kell ezt néznetek, mert nem akarom lelőni a poént. Miért fontos ez? Tulajdonképpen itt csak maga a naplózást akartam kiemelni. Sok könyvben ami történelmi esemlyeket elemez, vagy embereket, hagyatkozni szokott több ember személyes naplójára, sőt, többek ki is szoktak állítani múzeumokban és tudományos helyeken. Papír naplókat mégmindig lehet venni, és több naplónak a kinézetéből kiindulva, az ember arra is tudna következtetni, hogy sok fiatal ember ebben tudja lelni örömét.

forrás: RedBubble
Persze, egy kezem ujjain tudom megszámolni hány ismerősömről tudom, hogy naplózik. (Szerintem csak egy.) A legtöbb embertől azt szoktam hallani, hogy igazán nincs rá szükségük, nem is tudnák mit írjanak, de főleg, hogy nem szeretnék, ha valaki megtalálná. Persze, én se örülnék nagyon annak, ha valaki beleolvasna, de egy naplót az ember nem másoknak ír, hanem önmagának. Amióta valahogy Odin isten tölti gondolataimat, a napló egy tudatos erőfeszítés, hogy megtartsam emlékeimet, hogy elkerüljem Emlékezet vesztését. Magyarázom.

Egy ideje a vallást pogány szempontból nézem - más szóval, egy ideje pogány vagyok, nem keresztény, habár hitem és kapcsolatom az Istenséggel semmit sem változott - ami alapján most isteneim vannak, nem csak Isten. A pogány hagyomány szerint, az ember lassan, idővel megtalálja isteneit. A Wicca hagyomány szerint az embernek van egy fő istene és egy fő istennője. Én nem vagyok Wicca, de mivel ebből van a legtöbb könyv, valahol itt van a kezdeti támasz pontom. Fő isteneim általában úgy éreztem - és érzem - hogy Minerva, Neptune és Mercure. Valahogy ezekhez állok közel, amiért érdekes volt, hogy egy pár hónapja Odin kezdett nagyon előttem lenni. Odin és hollói, Hugin (Elme) és Munin (Emlékezet). el kezdtem ezekről kutatgatni, és így bukkantam rá erre a versre:

Elme és Emlékezet
nap mint nap felderíti
a földi tájakat;
aggódom, nem tér majd
vissza egyszer az Elme,
bár Emlékezetért
szívem még szorongóbb. 
forrás: Wikipedia.
Ez a vers az öregkorra emlékeztet, arra, hogy eljut az a pont amikor az agy és a logika még tudna működni, de az ember kezdi elveszíteni önmagát ahogy kiszöknek belőle az emlékek, életenek alkotó elemei. Talán most is ezért naplóztam olyan lázassan a télen, mert nem voltam hajlandó elményeimet elengedni, elhalványodni ahogy Munin egyre messzebb szárnyal fel. Ugyanakkor, a naplózás segít felemészteni emlékeimet, érzelmeimet, élményeimet. Legyen az magyarul, angolul, franciául, talán egy picit németül... néha spanyolul, habár nem igen szoktam spanyolul naplózni (érdekes módon, spanyolul naplózni számomra idegen), de jól esik gondolataimat papírra vetni, önmagamnak, tudván, hogy talán sose fogom visszaolvasni, talán igen.

A minap beszélgettem egy barátommal különböző dolgokról amik az életében történnek és amikről nem tud a legtöbb emberrel beszélni. Sok dolgot mondott, amiről az jutott eszembe, hogy jó lenne ha ezeket le tudná írni vagy valahogy felrögzíteni, talán jobban át tudná látni a helyzetet, és talán nem gabajodna, bele annyira a dolgokba. Gondolom nem mindenkinek fontos, talán nem mindenki tartja hasznosnak vagy értelmesnek a naplókat. Miután megint megnéztem az a japán filmet amit eleinte említettem, megint eszembe jutott a barátom és gondoltam, hogy talán még egy picit noszogatom, talán a telefonjába tudna telepíteni egy napló app-ot. Nem lehet annyira nyűg időről időre kinyítni, amikor érzi, hogy valakivel meg kellene a dolgokat osztani, és bepötyögni érzelmeit. Olyan lenne, mint egy üzenetet írni önmagának, nem?

Elgondolkodtam a barátomon, és azok, hogy vajon a jövőben, amikor mindketten nagyon öregek leszünk, nem-e fognak neki ezek az elmékek és gondolatok hiányozni. Persze, egy napló is el tud veszni, a telefonját kicserélhet, az app-ot és jegyzeteit is elveszítheti, de nem segítene neki leírni most, hogy mi szorongatja a szívét? Tudom, hogy több barátomnak voltam valamikor a titok tartója, hogy az istenek engem valamilyen egyedi varázzsal áldottak meg, ami által többen nyíltak meg velem és lelték bennem a bizalmat, hogy sötét titkaikat megosszák, de biztos vagyok benne, hogy annak ellenére, hogy nagyon sokat mondtak el nekem, ez nem mind, nem teljes. Miért nem bízni egy naplóba? Miért nem próbálni meg?

Vagy lehet, hogy elfogult vagyok és csak én látom ebben a választ a lelki gondoknak?

2017. október 19., csütörtök

Tűrőképességem Korlátai

Ezt a bejegyzést már másodszorra kezdem, már harmadszorra írom, mert valahogy nem jutok el oda ahova jutni akarok. Tehát ahelyet, hogy egy mélyebb, filozofikus keretbe tenném a dolgok, gondoltam, hogy csak leírom mi zavar ma engem annyira.

Két dolog zavar, és nagyon zavar.

Az Első Dolog

Ati most november közepén megy két hétre Magyarországra, hogy megnézze a meccset Costa Rica és Magyarország közt. Hogy ez az út hogyan keletkezet, ki pénzeli és hogyan szerezte, most lényegtelen. Az a helyzet, hogy beszélek Pállal, és azt meséli, hogy az Atit most egyből konfirmálni is fogják. Ez nekem új, ugyanis tudom, hogy az Atit abszolút nem izgatja a vallás. Hát ahogy megy a dolog, megy a dolog, egyszer csak azt veszem észre, hogy ezt az egész konfirmációs dolgot nagyapámék szervezték meg anélkül, hogy az Ati beleszólását is megkérték volna. Megszervezték az egész dolgot, beszéltek a lelkészekkel, kiválásztották melyiket akarták, és csak azután, úgy mellesleg, mondták at Atinak, hogy ja, konfirmációja lesz.

Megkérdeztem Atit, aki azt mondta, hogy őt nem zavarja, mert ő nem is tudta, hogy van olyan, hogy konfirmáció, neki nem is kell, de nem fog neki semmilyen kellemetlenséget okozni és ezzel boldogítja nagyapánkat.

Tudom, hogy engem nem kellene, hogy zavarjon, de nagyon dühít ahogy ez az egész manipulálás végrement. Miért nem lehetet legalább előtte vele megbeszélni?

Ami zavar szintén az, hogy nagyapánk alapvetően elveszi az Ati vallási szabadság jogát, hogy ő úgy élje lelki életét ahogy az neki jó. Én lennék túl érzékeny? Tudom, hogy mindig érzékeny voltam a vallási témákra, és a vallási bullying nekem egy nagy gond, de ez továbbra is zavar. Talán be kellene érnem azzal, hogy Atit nem zavarja, de valahogy tudom merre megy a dolog. Előbb a keresztelés, aztán a konfirmálás, majd jön a zaklatás, hogy most hogy "isten fia", akkor ő már köteles házasságot kötni, hogy köteles mindent lenyelni és feleségével maradni, köteles minden vasárnap templomba menni, köteles... És ez nem is a lelkésztől jön - azt tudom, mert Pállal már beszéltünk ilyenekről - hanem ez az egész épp attól az embertől jön akinek kedvében Ati járni akar. Ugyanaz az ember aki erre ragadozik.

Ahogy az ember elnézi a nagyapánk viselkedését másokkal, észreveszi, hogy ő mindig azokat zaklatja a legjobban, akik a legjobban szeretnének a kedvében járni. Idáig a nagynénénk életét keserítette, most az Ati életében is kormányozni akar.

Talán ez a bajom, és nem is annyira a vallási szabadság ügy.

A Másik Dolog

A minap találkoztam egy barátnőmmel - vagy inkább ismerős, mint barátnő - akinek van egy nagyon zavaró szokása: folyamatosan hazudozik, mindig úgy akarja beállítani a dolgokat, mintha ő mindenből egy eminencia lenne, és minden egyes mondanivalójából egy hatalmas produkciót csinál. Azt hiszem egyetlen egy olyan találkozónk nem volt amin valamin nem fakadt volna sírva, és egyetlen dologról ben beszélt ahol nem kezedet volna el hangosan egy párbeszédet szóról-szóra "felidézni". Az érzelmi állapotot is hozzájátszva.

Nagyon fárasztó, tényleg, egy olyan emberre kávézni aki folyamatosan előadja magát, aki színészkedik, de az utolsó alkalommal már több volt a soknál. Amikor elkezdte mesélni hogyan ültette le kiscicáját és magyarázta meg neki - SZÓBAN - hogy ő köteles szótfogadó lenni, mert kap tőle ételt, menedéket és szeretetet, és a kiscica megértette, nem tudtam megállni, hogy szarkasztikusan fel ne nevessek. Őt ez meg se hökkentette. Egy állítólagos találkozásról beszélt a barátjával két találkozásunk közt. Hosszú, részletes találkozás. Én este tízkor vittem haza, és másnap délben mentem érte.

Egy étteremben voltunk amikor elmesélt valamilyen párbeszédet valakivel akire nagyon haragudott, és hírtelen hangosan, mérgessen kezdte el a saját szavait visszaadni. Szörnyen ciki volt. Majd hírtelen szintén, témát változtatott, és mesélte, hogy bekerült valamilyen Pos-Grad programmba az egyetemen és elkezdett sírni, mert hogy "ő mindig is erre vágyott". Látványossan sírt. Ismét ciki. Én csak elfordítottam a fejem és kortyolgattam boromat.

Sajnos ez a találkozó nagyon hosszúra sikerült, ugyanis moziba mentünk, de nem sikerült arra az előadásra menni amire én eleinte menni akartam. Így ahogy húzódott az idő én csendesebb és csendesebb lettem, és csak arra vágytam, hogy már legyen az egésznek vége. A film után kitaláltam valami családi ürügyet, hogy ne kelljen hazafurikáznom, és elhajtottam. Azóta nem is láttam többé, nem is beszéltem vele.

Zavart, igazán zavart ahogy viselkedett, és ahogy már ennyire szemérmetlenül képes volt hazudozni és előadni magát. Miből gondolná, hogy engem egy hamis ember érdekelne? Miből gondolná, hogy engem a felfújt drámái érdekelnek?

Bosszant az idő amir vele pazaroltam.

2017. szeptember 29., péntek

Tervezgetés

Stormberry tulajdona
Lassan itt a kedvenc hónapom :-) és nagyon-nagyon sok szépet látok magam előtt. Hamarosan itt az év vége, megint elutazom haza egy kis látógatásra, utazgatásra és ilyenekre - én a tél közepén!!! Semmi nyár, semmi meleg, és semmi hőség. Alig várom, hogy megint felszállhassak a repülőre és otthon lehesek, utazgathassak, meglátogassam a Mamát és a Papát, találkozzam a Gyulával, talán most a Tündivel is, és a kedvenc, szokásos programjaimat is elvégezhessem. Tudjátok mire gondolok, ugye? Elmenni Bécsbe, MEGINT megpróbálni korcsojázni, felvásárolni a Libri és a Vince egész könyvkészletét, majd azon sopánkodni, hogy hogyan fogom mind a bőröndbe tenni, és milyen arcot fogok vágni a reptéren amikor lemérik a 20-kilósnak-szánt-bőröndöt-ami-valahol-most-25-kilós, mintha 20 Kg és 25 Kg alapvetően ugyanaz a szám lenne... Ja, a szokásos program.

De most más is van, mert jövőre (ha minden jól megy), elkezdem az ormos házam építését. :-) Igen, lesz házam és lesznek rajta ormok. :-) És ahogy a tervező eleinte megrajzolta, LEHET, hogy lesz rajta ÉPP hét orom. Hogy ez miért fontos? Azért, mert kedvenc regényem Nathaniel Hawthorne-tól ez a "The House of Seven Gables", ami azt hiszem magyarul "A Hét Ormos Ház", ahol egyébként voltam amikor elmentem Salem, Massachusetts-be, ÉS ahonnan származott at ötlet, hogy nekem ilyen kell. Orom, nem egy akkora ház. Tudni illik, a házakat takarítani kell, és én nem igazán szeretek takarítani.

Stormberry tulajdona
Ez azért fontos, mert az jelenti, hogy nem fogok tudni sokat költeni ezen az utazáson, mert hát kell a pénz a házra, DE most nyugodtan tudok könyvekre költeni, mert annak ellenére, hogy most már nincs helyem könyvekre, jövő év végére LESZ helyem... mert lesz házam, és a házam egy fontos százaléka könyvtár. :-)

Na, de a tervezés nem csak az utazásra esik - habár jelenleg itt több dolog még nincs kitervezve - hanem az is a helyzet, hogy a határidő naptáromban, októberre érdekes módon mindig megjelenik egy extra lap amiben a jövőévi tervező lapokat ajánlják. Tudjátok, ez úgy működik, hogy van nekem ez a csinos kis határidő naplós, gyűrüs mappám - A5-ös most - amibe az ember minden évben beleszerzi, vagy belenyomtatja a lapokat. Mivel a határidőnaplóm Filofax, akkor sokszor veszek bele Filofaxos naptárokat, de már volt amikor magam nyomtatom ki a lapokat, vagy valami más próbálok ki. Jelenleg a magyar Saturnus heti betétlapokat használom.

Általában úgy vagyok ezekkel a naptárokkal, hogy meg tudom szokni az elrendezésüket, de nem mindig a legjobb. Idővel már megszoktam, hogy különböző dolgokra kell helyem egy határidőnaplóba, mint napi tevékenység listák és időpontokra is. Ráadásul nekem a hétvégék épp annyira be vannak tervezve, mint a hétköznapjaim. Ilyenkor szoktak az egyetemi órák, vizsgák, tanulási csoportok, házifeladat időpontok, posta ügyek, mozi-maratonok és ilyenek lenni. Ekkor is szoktam, például, a könyvelési munka nagy részét elvégezni, és ilyenkor tervezem be a legtöbb találkozót barátnőimmel, tehát, igen, kell a hely, és mindig az van, hogy nem pontosan az amit szeretnék.

Igen, kinyomtatni jó ebből a szempontból jó, de ez se szokott mindig úgy sikerülni, mint az nekem pontosan tetszene. Egyszer... sok-sok éve már, tengerpart bús mezején... :-) Na, az a helyzet, hogy tavaly... azt hiszem tavaly volt, kipróbáltam ezt a Bullet Journal rendszert. Hogy az mi, az egy határidő rendszer ami nagyon hajlékony és az ember maga szabja meg, hogy milyennek akarja. De hogy jobban értsétek, hagyok nektek itt egy kis videót magyarul, ahol egy nagyon csinos magyar lány megmagyarázza a rendszert. :-)


Stormberry tulajdona
Tavaly nagyon sok Bullet Journal-os videót láttam és egy kicsit el is gondolkodtam rajta, majd mivel nagyon nagy kedvem volt ilyet csinálni, elővettem ládámból egy régi, üres füzetet, és kipróbáltam. Én nem jött be. Sajnos nem. Érdekes volt időnként, de nem igazán volt nekem való, mert egy idő után nagyon untam, hogy MINDEN NAP, meg kellett a dátumot írni, a listákat megírni, az időpontokat átkopírozni... ez nagyon nem.

Viszont az a helyzet, hogy most megint elgondolkodtam ezen. Filofaxom most nagyon, nagyon vastag, és gondoltam, hogy ha valahogy bullet-journal-ozni tudnám, lehet, hogy nem csak olcsóbb is lenne a dolog  - ugyanis van otthon TÖMÉNYTELEN SOK PAPÍR amit méretre tudnék vágni és felhasználni - hanem most kiokumulálhatnék egy jobb rendszert, és ha nem sikerült, csak kinyomtatok egy határidőnapló betétet.

Itt nem csak az van, hogy fel akarom használni azt ami már van, és pénzt akarok spórolni, hanem az is van mindebbe, hogy ki akarok próbálni valami újat. Zavar, hogy a filofaxom nem fér bele minden táskámba, hogy nagyon nehéz, de szeretem a méretét. Akkor, most egy picit vihetőbbé akarom csinálni. És ki akarok magamnak fejleszteni egy működő, tökéletes rendszert.

Majd meglátjuk sikerül-e.

2017. szeptember 10., vasárnap

Hard Rock Café: Freddie-for-a-Day

Stormberry-é
Tegnap egy nagyon szupi programom volt a lányokkal: elmentünk egy Tribute Koncertre az itteni Hard Rock Café-ba Freddie Mercury születés napja alkalmából. Én nem vagyok nagy Freddie Mercury rajongó, de hát tetszik Queen zenéje, és miért ne? Hard Rock Café-t nagyon szeretem, tehát el is mentem.

Eleinte két németes barátnőmmel mentem volna - Gra és Fer - de Fer az utolsó pillanatban lemondta, mert minden baja volt. Fer még az egyetemen tanul - biológia szakos - és sokat kell mennie mindenféle hegyre és erdőbe és ilyenekbe bogarakat nézni. Tegnap egy hegyen voltak, és amikor jött haza akkor már fáradt volt, beteg volt, eső által átázott... egy szóval, mindene volt. Eleinte a Caroll-t is meghívtam, hogy üljön velünk, de a Caroll igazi rajongó, és a mi helyünk neki nem volt elég jó, így hát egy drágább helyet vett magának közelebb a színpadhoz. Mivel maradt egy szabad hely (és én már számítottam arra, hogy Fer nem jön - nem, ehhez nem kell boszorkánynak lenni), akkor meghívtam Laurát.

A tegnapi napom kicsit nagyon tele volt. Reggel el kellett mennem az egyetemre az E-Commerce tankönyvemért (ez egy olyan egyetem ahol az ember beiratkozik egy tantárgyra, és a tantárgy árában benne vannak a tankönyvek. Így az embernek nem kell rohangálni és telefonálni föl-alá, hogy meglegyen időben a tankönyv), majd a postába megnézni van-e valami a postaládámba, majd el kellett menni az Atiékhoz, hogy elvigyem a feleségét és három fiatalabb gyerekét egy LEGO kiállításra, ahol az Ati szerepelt.

Az egyetemet és a postát szépen, gyorsan el tudtam intézni, de az Atiékat nem. Yuly-t meg kellett várni mert még körmözött, majd otthon össze kellett szednie a cuccokat. Bámultam eléggé a házukat, mert elképesztően nagy volt náluk a rendetlenség. De komolyan, náluk a rendetlenség olyan, mint az isten: mindenhol ott van.

Nagy nehezen végre elindultunk, elvittem őket, de aztán az Ati helyét is meg kellett találni, és ő egy olyan címet adott, egy olyan utat ahol nem lehet kisbaba kocsival közlekedni. A kiállítás egy bevásárló központ alagsor parkolójában volt (?), és ebben a bevásárlóközpontban van egy MOYO fagyizó. Nekem nagy kedvem támadt oda menni, tehát meghívtam a Yuly-t és a gyerekeit. Ezek után megtaláltuk az Atit, és már mentem is vissza.

Visszafelé nagy volt a dugó, tehát eltelt egy darabig míg hazaértem, de mire hazaérte, Ati hívott, hogy vissza tudok-e menni, mert az Isabella beteg lett a fagyitól és haza kell mennie. Nem volt elég időm a következő programomig, tehát mondtam, hogy nem. Nekem van egy hipotézisem miszerint nem az volt a baj, hogy az Isabella fagyit evett (Yuly meg én is ettünk, és nem lettünk betegek), hanem az, hogy náluk a gyerekek nem szoktak rendes időben enni. Ha a gyerek délután kettőkor kezd el hányni, és a fagyit hányja ki... mert még nem ebédelt... a fagyi a hibás, vagy csupán azért hányt ki fagyit, mert csak az volt a pocijában?

Forrás: https://lottielondon.com.au/
products/wing-woman-felt-tip-
liquid-eyeliner
Délutánra Laura, Caroll meg én megbeszéltük, hogy a koncert előtt elmegyünk a moziba. Meg akartuk nézni az Anabelle 2 című filmet. El is mentünk abba a bevásárló központba ahol megakartuk nézni, de sajnos nem volt már parkoló hely. :-( Elmentünk egy másikba, de épp lekéstük azt az előadást ami nekünk jó lett volna. Semmi gond, helyette beszélgettünk, nézelődtünk, Laura meg én sminket vettünk. Én egy új eyeliner-ceruzát vettem, mert keresek egy olyat amivel szépen tudom megcsinálni ezt a "winged" szemcsík stílust.

Caroll nem akart aztán nagyon gyorsan elindulni, mert Hard Rock Café egy nem-olcsó hely, és ő nem akart sokat költeni. Ennek ellenére azért sikerült szépen, időben elindulnunk, és félórával a koncert előtt márt ott is voltunk, és a parkoló utolsó helyét kaparintottam meg.

Stormberry-é
Caroll egy darabig velünk volt, aztán ment a saját asztalához. Nekünk kint volt az "asztalunk", mert csak ott volt olyan asztal amin még meg volt az egész hely. A belépő helyre szólt, és én nem akartam ismeretlenekkel egy asztalt megosztani. A banda neve Mr. Fahreheit. Nem volt annyira jó, szerintem. Mi azért nagyon jól éreztük magunkat. Laura és Gra nagyon gyorsan összehaverkodtak, és hamarosan akkora nagy röhögés és hahotázás volt az asztalunknál, hogy alig tudtunk, például, fényképezni. A bejáratnál mindenki kapott egy vörös szalagocskát és egy karton bajuszt amit fel lehetett ragasztani. Ivásra nem volt valami jó, mert azok akik Margaritát ittunk (mi mind), azoknak a papírbajusz az italba vagy a sóba lógott. Persze, aztán fel akartuk tenni egy fénykép kedvéért, de annyit nevettük, hogy folyamatosan leesett.

Uborka margarita, szeder margarita, blue curacao margarita.
A kép Stormberry-é

A chips maradéka. Stormberry-é a kép.
A Hard Rock Café egy nem-olcsó hely, az biztos, de bemutattam a lányoknak az Air Mexico Ritát, ami a legjobb dolog a világon: három mini-margarita, vagy margarita kóstoló, és egy tál kukorica csipsz és "pico de gallo". Ennél jobbat nehezen talál az ember.

Időről időre Caroll feljött hozzánk beszélgetni, és ő is összehaverkodott Gra-val. Gra, persze, ez szuper szimpi csaj, tehát lehetetlen nem összehaverkodni vele. :-) Igazán annyira jó volt az egész élmény, hogy már kezdek azon gondolkodni, hogy milyen más HRC koncertre tudnánk még elmenni. Annyira jók ezek a csajos kiruccanások!

2017. szeptember 7., csütörtök

B1 Zertifikat és az a sok Deutsch amit Összeszedtem

Stormberry-é
Na? Találjátok ki mi? (Ezt így mondjuk magyarul? Én mindig így szoktam, de nem tudom, hogy ez csak a spanyol és angol kifejezésnek a magyar helytelen lefordítása-e, vagy sem.) Meglett a B1-es német nyelv vizsgám!! (Ez egy középfokúnak felel meg.) Igen, tudom, már hallottam: "Mi ebben a meglepő, hisz neked MINDEN nyelv OLYAN KÖNNYEN MEGY!", "Te már eleve kivoltál téve kisbaba korodtól két KÜLÖNBÖZŐ nyelvnek, neked ez semmiség!". De nem. Nem, nem, nem. Az istenekre bizony, hogy a német kifogott rajtam. A francba, hogy ez egy mennyire agyafúrt nyelv! És tudjátok mit? Már tudom a németek miért ennyire rendszeretőek és metodikussak mindenben: MERT A NYELVÜK NEM AZ!! Szegényeknek kell VALAMI amibe LOGIKA van.

Ezzel a nyelvvizsgával - ami nekem nem is kell, de kötelező, ha az ember tovább akar tanulni németül - igen sokat szenvedtem. Kezdjük azzal, hogy le kellett ülnöm tanulni. Tanulni! Én! Nyelvet! Na, én ezt nagyon ellenzem. Igen, persze, minden másban az ember vizsgához tanul, DE nyelvtanulásban - ha az ember azért tanul, hogy egy nyelvet megtanuljon, és nem mert kell a pont valami másra - akkor nem tanul vizsga előtt. Miért? Mert a vizsgával meg tudod itélni tulajdonképpen mennyi is van a fejedben. Nyelvtanulásban az ember gyakorol, megírja a házifeladatot, órán jelentkezik, de nem tanul vizsgára. Vagy látott valaki már olyat, hogy a reptéren, a pályaudvaron, vagy az étteremben, mielőtt megszólálna valaki, előtte előveszi a tankönyveit és pontosan megnézi mit is kell mondani? Nem, ugye? Más tanulnivalókkal, az ember mindig konzultálhatja régi könyveit, de a nyelvvel nem. Ezért nem tanul az ember a vizsga előtt. Az önámítás lenne.

De a B1 más volt. Ó, az más volt. Milyen? Körülbelül ilyen:

HÖREN (a hallgatós rész):

Te ezt hallod: 



Erre a kérdés: 

A vonat Bécsbe megy? (IGEN) (NEM)

A vonatban......(a) a büfé az első vagonban van 
........................(b) a kávét kihozzák az emberhez 
........................(c) minden állomáson és megallóhelyen megáll.

LESEN (az olvasó rész):

BIXOLOFAVERIN, A LEGÚJABB GYÓGYSZER.

Bixolofaverin egy új miafrancos gyógyszer amit ki tudja ki, kitudja hogy, ki tudja mennyi idő után fejlesztettek ki a ki tudja milyen tudósok. Bixolofaverin a fejfájás gyógyítja rendkívüli gyors hatással, és szinte semmilyen mellékhatással. Minden esetre nem ajánlott 12 éves aluli gyerekeknek, se terhes asszonyoknak.

A kérdés:

Bixolofaverin......(a) nem ajánlot gyerekeknek
............................(b) nem ajánlot terhes asszonyoknak
............................(c) gyorsan hat


Az író és a szóbeli részek is komplikáltak, de ezek után ahogy az embernek németül kell produkálni, inkább oroszul írna-beszélne, mégha oroszul az ember csak annyit tud, hogy "ja nye panyimaju paruszki".

A vizsga két héttel ezelőtt volt, de tegnapig kellett várni, hogy megtudjuk átmentünk-e vagy sem. Persze, ráadásul mindenkinek egyenként, e-mail-ben mondták meg a jegyét, amiért nem mindenki kapta meg a jegyét egyszerre. Én már akkor kezdtem nagyon megijedni, amikor az egyik barátom a négy részből egyben megbukott. Ő sokkal többet tanult mint én, és én koppintottam le tőle a szóbeli feladatra a kezdő és befejező mondókát!! Ez nagyon-nagyon rossz volt. Ő tegnap előtt kapta meg a jegyét, tehát én 24 órán keresztül izgulhattam, és gondoltam, hogy ha ő egy részben megbukott, akkor én minimum kettőben buktam meg. Kicsit kiábrándulva, gondoltam, hogy ha nem megyek át, akkor mennjen a Goethe a fenébe, úgy se kell nekem és tudok én magamtól is gyakorolni. Hát nem is épp ezt csináltam a franciával? És nagyon is jól ment.

Stormberry-é
Tegnapelőtt kinyitottam a naplómat, amibe be akartam írni az egész Caroll-Kathleen ügyet amit itt is megvitattam, és úgy döntöttem, hogy akkor most németül írom meg. És istenek-bizony, megírtam németül. Lehet, hogy nem valami jó némettel, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy Diamine Oxford Blue tintával, Lamy Vista töltőtollal németül írtam, és gyakoroltam, és hagytam, hogy úgy csurogjanak ki belőlem a német szavak, ahogy csak akarnak. Hogy nem az a megfelelő szó? Nem baj. Hogy nyelvtanilag nem helyes? Semmi gond! Mi voltunk ott: a német meg én, semmi tanár, és semmi vizsga, és semmi szó mennyiség követelmény nélkül. És a kócos, bolondos, szeleburdi német csak úgy dobálta szavait felém nagy boldogan, hogy kifejezzem magam velük.

A német meg én játszottunk és jó volt.

Persze, aztán másnap kiderült, hogy mégis átmentem. Délután be is iratkoztam a következő tanfolyamra (ez tanfolyam?). De semmi gond :-). A német meg én most barátok vagyunk. Már nem lesz több nyelvizsga. Én most gyakorolgatni fogok, néha pedig naplómba is irogatok németül, épp úgy ahogy vannak dolgok amiket inkább franciául írok be a sok magyar és angol bejegyzés közt (nem, valahogy nem szoktam spanyolul naplózni. Nem áll a kezemhez). Az új kurzus csupán segítség lesz, hogy a német meg én jobban tudjunk játszani. :-)

2017. szeptember 5., kedd

Idő Kérdés

Forrás: https://culturedecanted.files.
wordpress.com/2015/04/
white-rabbit-1.jpg
Tegnap nagyon, nagyon megharagudtam két barátnőmre, egy náluk krónikus helyzet miatt. De mi is volt a helyzet? Nézzük:

Pénteken találkoztunk Caroll, Kathleen meg én egy... hát alapvetően vacsorára. Ezen a héten már több napon is próbáltunk találkozni de valahogy sose jött össze, és mindig az utolsó pillanatba derült ki, ami nekem, hát kényelmetlen volt, mert abba maradtunk, hogy Caroll majd átadd nekem egypár részt valamilyen új sorozatból, amiért én saját laptopomat cipeltem be a munkába két külön napon, plusz Kathleen szülinapi ajandékát.

Caroll-t és Kathleen-t rendszeresen noszogatni kell, hogy egy találka megtörténjen. Így a pénteki találkához az időpontot is kanállal kellett belőlük kivenni. Caroll az nap otthonról dolgozott, és 6-kor kellett végeznie. Kathleen korábban végzett, de még haza akart menni átöltözni, majd úgy döntöttek, hogy Kathleen elmegy Carollért és úgy mennek tovább oda ahol találkozunk. Mikor találkozunk? 6-kor. Igen, én is azt gondoltam, de nem mondtam semmit. Alapvetően nem figyeltek arra, hogy milyen időpontott mondtak.

Forrás: http://www.nacion.com/economia/
empresarial/Starbucks-actualmente-
Lincoln-Plaza-Moravia_
LNCIMA20150706_0124_1.jpg
Én a munkából egyenesen odamentem, időben ott voltam, és egy kicsit elidőztem, tudván, hogy - szokás szerint - nem lesznek ott időben. Persze, amikor már egy órát késtek (és egyszer se hívtak fel, hogy szóljanak), akkor írtam nekik, hogy hol vannak, hol tartanak. Nagy nehezzen, csak annyit mondtak, hogy már jönnek. Érdemes itt megfigyelni, hogy ők sokkal közelebbről jöttek, mint én. Én mégis ott tudok lenni 20 perc alatt, nekik pedig 90 perc kellett.

Találkoztunk, mentegetőztek, hogy az Uber így meg úgy, bocsánatot kértek amolyan röpke módon - és minek is? Nem mintha változtatnának valamit legközelebbi alkalomhoz - és leültünk vacsorázni. Beszélgettünk, kellemes volt, és egy pontban úgy döntöttünk, hogy ezen a héten elmegyünk megnézni Annabelle 2, a filmet. Mikor? Jó kérdés. Én megmondtam nekik, hogy se csütörtökön (kezdődik az NFL és én ezt meg akarom nézni a Twitter #NFLTour csoporttal), se pénteken (találkozom a tervezővel a lakásom ügyében), se szombaton (Hard Rock Café találka a németes barátnőimmel). Pénteken nem maradtunk semmibe, és egész hétvégén nem is beszéltünk róla. Nekem teli programom volt, tehát nem is foglalkoztam vele.

Hétfőn megkérdeztem, hogy akkor mi a helyzet. Caroll, REGGEL 10-kor felvetette, hogy találkozzunk szerdán. Mondtam neki, hogy jó. Várjuk, várjuk, hogy Kathleen válaszoljon, de semmi. Délután 5-re már nagyon elegem volt a csendből, és hát én is szeretnék dolgokat tervezni, tehát írtam Kathleennak a közös WhatsApp-ban, hogy megköszönném, ha válaszolna. Caroll erre felháborodott, hogy biztos nem tud válaszolni, mert dolgozik.

... Komolyan? Reggel 10 óta? És nem eszik, nem megy vécére se semmi? Ugyanaz a Kathleen aki beszélgetés közben folyamatosan böngészi a telefonját, és néha azért nem válaszol a vele szembe ülő embereknek, mert épp fanfic-ot olvas? Neki nem volt ideje válaszolni egy üzenetre?

Persze, este hétkor már megjelent (röviddel azután, hogy Messengeren is felkerestem), és akkor előjött a szokásos mentegetés. "Jaj bocsi, de gyűlésen voltam, és nem vehettem elő a telefonomat, vagy elkobozzák"... Értem. Reggel tíz óta, vécé és ebéd nélkül. Úgy szeretném elhinni, de sajnos már nem megy.

Caroll és Kathleen elkezdtek mindenféléről beszélgetni, fényképeket mutattak egymásnak és egy szó se esett a moziról. Se milyen nap, se mikor, se semmi.

Az a helyzet, hogy igen, mindenki ki van téve annak, hogy valamikor elkésik. Az a különbség, hogy az ember általában igyekszik akkor valamit változtatni, hogy ne késsen el a legközelebbi alkalommal. Miért? Mert váratni a többieket neveletlenség. Amikor valaki valaki mást várat, azt tudatja vele, hogy neki a másik ember ideje kevesebbet ér, mint a saját ideje. Ha valakit várat az ember, annak az embernek az idejét pazarolja. Ha pazarolod, pedig az azért van, mert szerinted nem ér eleget.

Ez nem egy mostani dolog, ez egy folyamatos, meg nem változó dolog. Már többször megelégeltem, már többször megálltam a sarkomon és ekkor néha úgy tűnik, hogy a dolog javul valamelyest, de aztán megint visszaesnek a régibe. Na, ezt én már nem fogom tovább tűrni. Nekem ennyi már sok is volt. Most már komolyan, nem tervezek velük semmit. Egyszerűen nem. Se mozi, se találka, se semmi. És ha kérdezik, sajnos most megmondom, hogy nekem már elegem volt a várakozásból, nekem ez nagy neveletlenség, és sajnos már nem vagyok hajlandó tovább tűrni.

Ők megvannak egymással, és ez működik nekik, de nekem már nem. Idáig ért tűrő képességem.

2017. augusztus 22., kedd

Igaz Szerelem?

google.com-ból
Múlt szombaton az egyik nagynénémnél voltunk - Lilita nagynénémnél - egy kis... hát, egy "búcsú teára", hogy ezt valahogy megfogalmazzam, amit Patri unokatestvéremnek rendeztek.  Patri egy nagyon csinos lány, nálam egy évvel idősebb, és akiről mindenki azt hitte, hogy a már nem megy férjhez. Patrit a házasság téma nem nagyon izgatta, legalább nem beszélt róla sokat, inkább a kereszténységgel és Istennel szerette töltögetni életét és idejét. Ő nem egy amolyan tolakodós megtérítő személyiség, de hát igen, sokat foglalkozik Istennel.

Az idén, Februárban, megismert a templomban egy... argentín lelkészt, gondolom, és nyomban beleszeretett. De komolyan. Állítólag amint meglátta érezte, vagy hallotta, hogy az Isten mondja neki, hogy ez a neki teremtett férfi. Állítólag a férfi is épp úgy érezte. Nem vártak sokat, eljegyezték egymást és most szeptember 2.-án összeházasodnak és elmennek élni Argentínába.

...

Hát... igen. Ez egy kicsit elgondolkodtató. Patri nem egy buta ember, és nagy a hite... de hát... Ő nem volt még Argentínában, amennyire tudom, fogalmam sincs mit fog majd ott kezdeni, vagy mi lesz a helyzete, de hát nem az én életem, hanem az övé és az ő döntése. Más kép is hiszünk Istenben vagy az istenekben. Ki hogy. Én biztos nem így cselekedtem volna, és nem csak a hit kérdés miatt. Mert nem az van, hogy nem hinnék én az első-látás szerelemben, de hát szerintem egy dolog a szerelem és más egy emberrel élni. A családi összejövetelen elnézegettem a Patrit - aki most göndörön viseli a haját azután, hogy évekig vasalta és mindig olyan hajat szeretett volna, mint amilyen az enyém - és a vőlegényét, és akármennyire fürkésztem az arcát nem láttam rajta semmi olyan jelt ami "az igazira" vallana. Egy olyan kapcsolatnak tűnt, mint minden másiknak, habár maga a vőlegény nem volt annyira közlékeny vagy érdekelt a családdal kapcsolatban. Patri "élete szerelméként" mutatta be, és hát én néztem és néztem, és visszagondoltam a Karira és valahogy arra jutottam, hogy a Kari meg én sokkal jobban szerettük egymást, és a mai napig sokkal jobban szeretem a Karit, mint amit láttam.

Kapcsolatom Karival nagyon is szép, tökéletes, megfontolt volt, de hát a végén nem sikerült, mert más az élet elképzelésünk. Más amikor az ember valakivel jár és ellátogat, és más amikor már együttél.

Patri családalapításról is beszélt... 42 évesen.

Ilyenkor megfordulok az istenek felé, összeráncolt homlokkal, nagy kérdőjelekkel kifejezésemben és megkérdezem tőlük: Ez most komoly? Az istenek egymásközöt összenéznek, van aki rámnéz (Diana és Minerva) és olyan arcot vágnak amiből tisztán leszűröm, hogy "Nem mindenki normális, drágám", de az isteni tanácskodás után közeledik a végleges válasz: "Mindenki más, kedvesem, és ezen a világon, minden lehetséges. Az egész csak azon múlik, hogy ki mit hajlandó válalni, és kinek mi a fontos. A legtökéletesebb kapcsolat is könnyen szétmehet egy apró személyi indulaton".

Hát igen, az istenek bölcsek.