2018. november 14., szerda

Ígéretek és Ígergetés

Kedves Bloggocskám!

Vannak az ember életében olyan emberek akikről az ember nem is tudja pontosan miért is áll még velük szóba. Ismered az érzést? Miért van az, hogy léteznek olyan emberek akik folyamatosan nagyobbnak, jobbnak, többnek akarnak tűnni, mint amilyenek? Emberek akik valahogyan nem fogják fel, hogy minket nem érdekelt ez az egész felpakolt álca, és kedveljük őket olyannak, amilyennek látjuk... Vagy lehet, hogy mi is rosszul láttuk őket?

Mert aztán jön a bunkó viselkedés. Amikor már nem tudnak minket elkápráztatni kitalált történeteikkel, felfújt sikereikkel, túlméretezett gondjaikkal, személyes sértésnek veszik, hogy nem sajnáljuk vagy irigyeljük őket. Megbocsáthatatlan gúnynak veszik, ha az ember azt mondja nekik: "de hát én téged olyannak szeretlek amilyen vagy". Annyira utálják magukat, hogy megtagadják maguktól még az igaz, őszinte, baráti szeretetet?

Hát igen, kedves Bloggocskám, ilyen is létezik. Fura, nem?

Na, az a helyzet, hogy van egy barátom. Rég nem láttam, most nemréh futottam össze vele, és az az érzésem, ő arra számított, hogy majd megint szemelől veszít. Így hát mesélt nekem egy cifra tündérmesét az életéről. Benne volt minden szokásos összetevő amit minden nagyravágó pasas bele szokott adni történetébe, hogy egy zseninek mutassa magát aki jobb mindenki másnál, DE mások rosszvoltából lejjebb sülyedt életében. Igen ám, de az a baj, hogy én nem léptem le a színpadról egyből, hanem ott maradtam, beszélgettem itt-ott emberekkel, többször is belefutottam, és mivel elhittem, hogy amit mesél az igaz, itt-ott felkutatgattam (nagy akadémikusnak adja ki magát, így hát felkutattam cikkjeit és elolvastam őket). Lassan de folyamatosan kiderült, hogy hát nem úgy áll a dolog ahogy azt ő beállítja.

Tudom, hogy egy ilyen embernek az önbizalma olyan törékeny, mint egy habcsók, tehát nem mondtam neki, hogy mennyire gagyi a kutatása, de megmondtam neki, hogy hát örülök, hogy összefutottunk, miért nem megyünk egyszer kávézni és beszélgetni. Ja, nem tud, mert a felesége olyan nagyon féltékeny. O... k.

Beszélgettünk még egy párszor és tett minden féle ígéretet. Persze, menjünk ebédelni, jaj nem tud. Beszélgessünk holnap, jaj nem tud... De ő mindig betartja az ígéreteit... ígérte. Ühüm... Azokat amiket önmagának tett, azokat is betartja?

Most már kezd saját fantázia világába is belegabajodni, és sejtem, hogy nem a feleséggel a baja, hanem azzal, hogy nagyon kezd leégni előttem. Könnyebb egy olyan ember előtt tettetni a tudóst, a sikeres akadémikust, aki nem érti ő miről is beszél. Én, sajnos, értem. Én észreveszem. Én sakkba teszem.

Nincsenek megjegyzések: