Egy Fejezet Vége

Forrás: Zastavki.com

A múlt hétvégén sajnos egy olyan pontra jutottam egy barátommal kapcsolatban, hogy kénytelen voltam elfogadni, hogy a barátságunk fentarthatatlan lett. Szombat óta ez az ember már nem része az életemnek, és ezzel kapcsolatban sok gondolatom is támadt.

Akik ismernek tudjak, hogy talán két éve egy semleges ismerősöm akit családomon keresztül ismertem meg, közel került hozzám, mint barát. Ezt itt úgy akarom érteni, mint "haver", nem mint párkapcsolatban "barát". Ő lelkész, és amikor elkezdtünk barátkozni (ő ösztönözte, gondoltam, hogy azért, hogy még közelebb kerülhessen a nagyapámhoz), akkor megjegyezte, hogy tetszik neki az, hogy én nem úgy kezelem, mint egy lelkészt, hanem, mint egy "rendes embert". Más szóval, hogy megmondom neki azt amit gondolok, és nem mérem mondanivalómat azzal szemben, hogy neki mi a szakmája.

Első sörözésünk alkalmával, megkérdeztem tőle, hogy nem-e nehéz lelkésznek lenni az elvárások miatt. Ugyanis, egy mérnők munkájában mérnökösködik, de aztán haza megy és éli saját magán életét, és senkit se érdekli, hogy most ő meleg, szereti-e Lady Gaga-t vagy Metallica-t, mert ez nem befolyásolja azt, hogy most jó vagy rossz mérnök. Ez nem a helyzet egy lelkésszel: egy lelkész munkája nem végződik miután leveszi magáról a papi ruhát, és minden egyes pillanatban lelkész marad. Ő akkor azt mondta, hogy nem, de nekem az volt az érzésem, hogy nem értette a kérdést (vagy nem akarta érteni). Ő közben már az elejétől tudta, hogy én hogyan gondolkozom, milyen véleményeim és nézeteim vannak a világgal, társadalommal és vallással kapcsolatban.

Telt, múlt az idő és ez a baráti-kapcsolat valahogy más volt, mint minden más barátság ami valaha is volt nekem. Egyrészt szerintem az is befolyásolta, hogy én egy haveri kapcsolattra épültem, ő pedig valami mást akart. Sokszor nem voltunk ugyanazon a hullám hosszon és ez többször is gondott okozott, amiből aztán veszekedés volt.  Ezek a veszekedések engem mélyen zavartak, mert én nem szoktam a barátaimmal veszekedni, ő vele pedig már hat hónappal azután, hogy már komolyabban kezdtünk beszélni, már össze is kaptunk azon, hogy ő hogyan viselkedik velem kapcsolatban.

Ő sokat mozgott "hullámokban". Voltak egészen normális, értelmes időszakai, de aztán rájött az "udvarló" időszak, és folyamatosan úgy beszélt, és olyan dolgokat mondott, mintha a pasim lenne. As if! Persze, amikor nem úgy válaszoltam ahogy az ő szerette volna, akkor előhozakodott mindenféle passzív-agresszív viselkedéssel, aminek épp a veszekedés volt az eredménye. Már többször is gondoltam arra, hogy abba kéne hagyni a velevaló kapcsolatot, ugyanis szemmellátható volt, hogy az egyetlen ember aki egyáltalán barát a kapcsolatban az én vagyok, mert ő nem is tud barát lenni, vagy gondolom, hogy nincs meg benne a képesség, hogy egy nővel barátkozzon.

De a hullámok jöttek és mentek, és aztán valahogy megint normális lett, és inkább rengeteg mindent mesélt saját életéről, és valahogy haverabb lett. Az ilyen dolgok között észrevette, hogy ő sok mindenben nagyon nem úgí viselkedik, vagy vélekedik mint az illene egy lelkészre. Nem csak a magán életével kapcsolatban, családjával kapcsolatban - habár ebben sokszok komolyan úgy vélekedett, mintha amit tesz az teljesen helyenvaló lenne és ok. De, nem az én családom, nem az én mindennpom, nem az én férjem, tehát nem az én felelőségem. Ha nekik így minden megfelel, akkor jó. Hogy nem fest jól szakmája szempontjából... hát magára veheti. De aztán voltak vélemény különbségek is politikai, társadalmi és emberi jogi dolgokban amik egy kicsit mélyebbek voltak. Egy ilyen dolog volt, hogy ő menekült-ellenes.

Sajnos eleinte nem tudtam mennyire, csak azt hittem, hogy nem informált igazán, és bevette kérdőjelzés nélkül a kormány propagandáját. Ő ugyanis kormány párti.

Amikor eleinte szóbaesett ez a téma, igyekeztem egy picit jobban képbe állítani, hogy hát nem szép bántalmazni azokat akik ilyen nagy szükségben vannak, és akik ennyire ki vannak téve. Nem esett szó többé a témáról. Gondolván, hogy ezen ő majd elgondolkodik, és megtalálja a szívében a szeretet és elfogadás választ amire vallása épül, nem faggattam többé a témát és helyében inkább néha, néha a meleg kérdés és a pogány kérdés elfogadására központosítottam. Ezt nem kell úgy elképzelni, mint egy aktív, agresszív beavatkozást, hanem inkább amikor olyanokat mondott, hogy nem működik, a "buzi telefonja", én igyekeztem emlékeztetni rá, hogy egy ilyen kifejezés nem helyes és megbánthat embereket. Persze, magyaráztam, hogy ez nehéz lehet, mert az ilyen megszégyenítés már benne van a kulturában, de lehet ez ellen tenni azzal, hogy magunk ilyekszünk nem ilyen szavakat használni.

Az a helyzet, hogy nemrég megint rájött az udvarló hullám. Már egy ideje tartott és visszaestünk a szokásos körökbe: ő udvarol, én mondom, hogy ne legyen hülye, ő eleinte igyekszik ellenem fordítani a dolgot, mintha én lennék a nem normális, mert visszautasítom az udvarlását (ami szerinte "csak bók", vagy "csak játék"), és amikor durvábban mondom neki, hogy csak hülyét csinál magából ezzel, akkor elkezdni a kicsinyeskedést és a passzív-agresszív kis marhaságait. Idáig mindig olyan abszolút agyalágyult taktikákkal jött elő, amitől az ember azt gondolja, hogy ez biztos egésznap csak szappanoperákat néz, vagy csodálkozik, hogy egyáltalán van annyi esze, hogy egyáltalán képes emberi beszédre.

A múltkor is így kezdődött a dolog, és most én azt a technikát választottam, hogy megváltoztaton a témát amikor rájött a hullám, majd a kikosarazott reakciói. És ekkor, hírtelen csinált valami nagyon csúnyát. Eyg apróbb politikai megfigyelésem után (ami a szabad véleménynyilvánításról szólt), elkezdett mondani egy bizonyos menekültellenes dolgot úgy, hogy eleinte mondta, hogy találkozott egy ismerősével aki egy adott helyen dolgozott ahol sok menekül van (megmondta az országot, de nem az országrést, tehát megnehezíti a keresztellenőrzést), aki nem politikailag érdekelt (igyenszik maximálisan hitelesíteni a forrását, habár maga a forrás megint ismeretlen vagy felkutathatatlan, tehát nem lehet keresztellenőrízni), és aki egy bizonyos helyzetet mesélt ami rendkívül megrázó és feltűnően valószerűtlen. Majd mondta, hogy mindezt a kormány teljes titokban tartja, ezért nem tud senki erről semmit (megint, megtagadja a keresztellenőrzés lehetőségét), majd saját véleményét fejtette ki, mint egy jogos, keresztény ebber aki ezen felháborodik, és aki ezekkel szemben teljesen jogosnak látja a menekültek kirekesztését és hallgatólagosan elfogadja az ellenük történő bántálmazásokat.

Itt nálam persze, hogy kicsapott a biztosíték. Szószerint reszkedtem a méregtől és a mély csalódástól. Ráordíbáltam amiért ilyeneket mer terjeszteni, amiért ilyen manipulatív módon ilyekszik ilyen mende-mondákat vélemény alkotó pszeudotényekként felmutatni, hogy ezekkel jogosítsa fel, helyesítse a xenofóbia és a gyűlölet legljasabb formáit. Őt ez nem zavart mind addig, míg azt nem vágtam a fejéhet, hogy szép az ilyen gyűlölet beszéd attól akinek vasárnaponkét van pofája az Isten Szeretetéről prédikálni? Vagy talán az ő istenének szeretete nem jutt azoknak akik háborútól menekülnek és mindenüket elvesztették?

Ezen ő felkapta a vizet, és elkezdett velem veszekedni azon, hogy "én alattomos módon beleviszem a szakmáját a veszekedésbe" (egy szóval se mondja azt és sose mondta, hogy ő nem menekült ellenes, vagy nem hinné, hogy Isten őket is szereti vagy védené), majd hogy én milyen "gonosz módon gúnyolom a hivatását" (mert én gúnyolom az igazsággal, és nem ő a képmutatással).

Már rég tudtam én - és mind a Mama, mind a Papa tudják, mert ezt mi már megbeszéltük - , hogy ő benne igazából nincs lelkész hivatás, úgy ahogy azt az átlag ember érti. Ő nem példa annak a "Istennek tetsző életnek" amiről a szószékről prédikál, már annyira se amit azzal lehetne palázstolni, hogy hát, "az ember bűnös és hibás". De egy dolog az amit ő saját magán életében orvosolhatna, de úgy dönt tudatosan, hogy nem teszi, és teljesen más amikor aktívan, vagy alattomos módon dolgozik a gyűlölet és alapvetően a háború és az emberek pusztulása érdekében. Nekem ez sok volt. Sok volt, hogy nem képes észrevenni mekkora nagy kárt tesz a társadalomba ilyen beszédekkel - mert ő lelkész, az emberek hajlamosak hinni neki! - és ahelyet, hogy ezt elismerné és talán orvosolna, képes volt kifacsarni a témát és inkább saját magára igyekezni irányítani (mert neki az volt a baja, hogy én bántom őt, nem az, hogy én szembeszálltam vele a menekültek védelmézesében), egy szinte tipikus manipuláló mozdulatbam, ahogy ahogy csak tudott igyekezett megint elterelni a figyelmet saját gyűlöletes véleményéről és inkább az én "gonoszságomra" koncentrálni.

Bevallom, hogy büszke vagyok magamra amiért kiálltam elveim mellett, és nem mentem bele játékába, de folyamatosan arra tereltem a szót, hogy itt a menekültekkel való viselkedésről van szó.

Egy szószünetben elkezdtem megint gondolkodni azon, hogy mit is hoz ez a kapcsolat az életemben. Azt hittem, hogy volt egy barátom, pedig tudtam, hogy ő nem az és nem is akar az lenni. Érdemes cak azért megtartani, hogy gyakoroljam a magyar nyelvet? Hogy legyenek magyar barátaim? Elgondolkodtam azon, hogy nehezemre esik valami jóra gondolni vele kapcsolatban, amikor általában barátaimmal szemben nehezemre esik valami rosszra gondolni. Érdemes egy kapcsolat amiben olyan rüvif idő alatt ennyit összevesztünk? Ahol ezelőtt minden más összekapás alapvetően arról szólt, hogy ő nem képes tiszeteletet mutatni?

Én meg tudom védeni magam, de miért kell magamat egy barát ellen védeni? De itt nekem egy elv dologról volt szó. Igyenszem toleráns lenni és elfogadni az embereket olyanoknak amilyenek és úgy is szeretni őket, de ezt, a gyűlölködés, a gyűlölet terjesztést, a képmutatást, a vallási magasabb pozíció kihasználását a bántalmazottak, nincsletelnek, szegények, segítségreszorultak, a védetlenek, a menekültek, a sebezhetők gyűlölet terjestésére az már egy olyan pont amin nem tudom túl tenni magam, amit nem tudok elfogadni.

Nem tudom, hogy talán az lett volna a helyesebb, ha nem robbanok ki, és igyekszem segíteni, hogy észrevegye mennyire rossz az amit tesz és amit mond, de persze, nem tudom, hogy ennek lett volna valamilyen hatása. Egy pici lelkifurdalást érzek amiért talán kiléptem ebből a kapcsolatból anélkül, hogy valamit tettem volna annak érdekében, hogy minimalizáljam egy a gyűlöletet. Nem ez az ember miatt, hane félek, hogy tehettem volna valamit annak érdekében, hogy szavainak kissebb hatása lenne, hogy talán legalább egy bántálmazást, és gyűlölet cselekedetet megelőzzek. Mert ha nekem mondta, akkor biztos másoknak is mondja, és szajról szájra terjed a gyűlölet és ennek halál és háború lesz a vége.

Ő egy pillanatban minimizálni akarta a dolgot, mondván, hogy "csak egy történet", de nem volt az. Kérem! Azért tudok én egyet és mást Neuromarketingről! Tudom mikor "csak egy történek" és mikor egy szöveg amit vélemény formálásnak szánnak. Ez nem egy történet, és az igazi gyűlölet gonosz műve.

Nem, nem maradhatunk barátok, nem lehetünk soha többé azok.

Ezt a bejegyzést ezért is írtam meg: kérem, aki olvas figyeljen fel a kitüntetett elemekre, hogy észre tudja venni mikor próbálják manipulálni véleményüket, de főleg, sose hagyjuk, hogy a gyűlölet lelkünkbe költözzön. Ennek a jelében, az sem a szándékom, hogy ezt az embert bántalmazzam. Igen, nem hiszem, hogy megfelelő lelkésznek, és igen. hiszem, hogy sok olyan hibája van amit meg tudna előzni, ki tudna életéből írtani, ha érdekében állna, de ez nem teszi egy gonosz emberré. Nem kell őt bántani, de tudni kell kezelni. Óvatosnak kell lenni azzal amit mond, azzal amit tesz és amennyiben akárkinek lehetősége van, igyekezni kell neki segíteni abban, hogy észrevegye, hogy ez amit tesz nincs helyén.