Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy eszébe jutott valami érdekes, okos, viccess vagy egyszerűen zseniális gondolat, de mivel nem tudta valahogy rögtön rögzíteni, hamarosan el is felejtette, és csak az maradt meg a fejében, hogy valami nagyon jó volt. Na, velem ez nagyon, NAGYON gyakran előfordul. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy nekem rengeteg, átlagonfelüli mennyiség jó ötletem van - habár, persze, ez is igaz ^_~ -, hanem arra, hogy folyamatosan olyan helyzetekben vagyok ahol nem tudom ezeket a gondolatokat lejegyzetelni. Ez érdekes, mert mindenki aki ismer engem - és ti is bele vagytok értve - tudják, hogy nálam FOLYAMATOSAN van toll és papír. De hát akkor miért szöknek el a gondolataim? Hát azért, mert sok érdekes gondolatom akkor jut eszembe amikor nem tudok írni, mert például tornázok, vagy vezetek, vagy épp az utcán járok, vagy sietek valahova.
Pár héttel ezelőtt, emlékszem, hogy volt valamilyen ilyen érdekes gondolatom - nem egy ötlet volt, hanem egy gondolat lánc - a vallással kapcsolatban, épp amikor vezettem és hát... elillant. Nem írtam le, nem is rögzítettem sehogy, mert valahogy olyan nyílvánvalónak tűnk, hogy azt hittem, nem fogom elfelejteni, de ahogy hazaértem teljesen elfelejtettem. Egy jó darabig próbáltam aztán visszaemlékezni rá, de nem tudtam. Ez persze frusztrált, de hát, mit tehettem? Gondotam, hogy mivel egy olya nyílvánvaló dologak tűnt, lehet, hogy majd megint eszembejut. Na, és mi történt ma?
Ma munkaután elmentem az Herediai Állami Könyvtárba (nem vagyok benne biztos, hogy nem-e kell inkább Nyílvános Könyvtárnak hívni), ahol adományba adtam a könyvtárnak az egyik költség könyvelési könyvemet, amiből kettő volt, és egy teljesen új. Termésetesen a teljesen újat adományoztam. Aki tanul, az tudja, hogy az összefirkált könyvet nem szabad átani, mert abban van az ember minden tudása. :-) Végül is az ember abba írja magának a nehezzen kisilabizált magyarázatokat. Na, tehát, odaadtam a könyvet, majd felmentem egy kicsit olvasni. Általában levelezni szoktam ilyenkon, de most kedvem volt egy picit tovább kínlódnom a némettel, és ezzel a regénnyel amit a Szépirodalom tanárnő adott fel: Schachnovelle.
Igen, igen. Az a helyzett, hogy a németem javítása érdekében felvettem két nyári órát: Német Művészet Torténelmet (ez az egyik) és Német Szépirodalmat. Igazán nagyon élvezem mindkettőt és érzem is, hogy jól hat nyamvadt kis németemre is. Valahogy most ezekkel az órákkal visszakaptam a kedvemet a német tanulásra, amit hát, csak nehezzen udtam tartani az utóbbi időkben.
Általában nem tudok sok időig a könyvtárba maradni, mert épp egy órával zárás előt érek be, de azt az órát élvezettel töltöttem a könyvtárban és Zweig Stefen regényével. Magyarul a címe "Sakk regény". Javaslom!
Na, boldog voltam, elégdett és ragyogó. Tényleg fantasztikus közérzetem volt! Boldogan mentem zárás után haza, és ahogy vezettem, hírtelen egy gondolat a másikhoz kapcsolódva, eszembe jutott az az elveszített gondolat lánc! Egy pillanatig se várva, egy picit lelasítva, feltettem a telefonom hangrögzítőjét és mondani kezdtem a gondolataim lényegét. Felvettem! Megvan!
Maga a gondolat menet tényleg nem komplikált, és csak annyi a gyökere, hogy a kereszténységben azért szoktak az emberek ijedten tanácsot adni a "szellemi út magán keresés" ellen - mint a pogányság, mondván, hogy vigyázzon az ember, mert az ördög ravasz és becsapja az embereket, mert igazán az emberek a templom aloli felszabadulása az magának a templomnak a legnagyobb ellensége. Parkolás után még egy darabig a kocsiban maradtam és angolul diktáltam gondolataimat a telefonomnak. Örültem, hogy gondolat láncom visszatért.
