2018. március 14., szerda

Leckék II. Lajostól

Forrás: Goodreads
Már majdnem egy hónapja (ha nem több), hogy olvasom az "Erzsébet királyné" című könyvet Hamann Brigitte-től. Szerintem nem titok senki számára, hogy nagyon szeretem Sissi császárnét és történetét, és minden könyvre lecsapok amit róla vagy vele kapcsolatosan találok. Ezt a könyvet már egy ideje szereztem be, de csak most kezdtem el olvasni miután két barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy Februárban elolvasuk. Ja, azt hiszem csak én olvasom.

Még nem fejeztem be (72%-nál tartok), de már most sok mindent tanultam a császárnéról amit más könyvekben nem tanultam idáig, sem a sok Gödöllői és Schönbrunni látogatásom után. Ebben a könyvben Sissi valamennyivel ellenszenvesebbnek tűnik, önzőnek és felelőtlennek. Alapvetően egy olyan embernek aki nem akar semmit se önmagáért tenni, aki elváarja, hogy a világ alkalmazkodjon hozzá, hogy mindenki folyamatosan esedezzen a kegyeiért, de főleg aki elvárja, hogy a világ folyamatosan szolgáljon neki indokokkal a panaszkodásra. Más szóval, Hamann könyvében Sissi egy ember aki folyamatosan az áldozat szerepet keresi.

A könyvben több részen említést tesznek Sissi császárné verseire, és többször is teszik szóvá, hogy hát nem volt jó költő. Olvasva a számtalan verseit, tényleg nagyon átjön a császárné affektált stílusa, a túl erőltetett képvilága és szó-választása. Van szerintem talán egy jobbacska vers, ami politikai beütésű, ahol mellőzi túl produkált sorait, de alapvetően... gőgös.

Forrás: valahonnan a Google-ból.
Rajz: You Higuri
A könyv tizedik fejezetében, "Sas és Sirály", Sissi és II. Lajos kapcsolatáról szól. Mint más sajnálatos esetben, II. Lajosról nem a történelem könyvekben olvastam először, hanem egy japán manga-ban olvastam. Nem tudok sokat róla, csak annyit, hogy magányos volt, szép kastélyokat építettett, szerette Richard Wagnert, bekattant - vagy lassan de folyamatosan megbolondult -, szinte Ophelia módra lett öngyilkos (megfulladt egy tóban), és állítólag szerette a férfiakat. Nem sokat lehet tudni róla ebből a könyvből - de nem is róla szól - habár az az érzésem, hogy Hamann olyan véleménnyel van a Wittelsbachokról, mint ami Sissinek volt a Habsburgokról: nagyon nem jó. Mindenesetre volt egy dolog ami nagyon megragadt.

Az a helyzett, hogy öt évvel II. Lajos halála előtt ők eltöltöttek egy kellemes időtt a Starnbergi-tavon (épp az amibe II. Lajos majd öngyilkos lesz). Valamiért ez nagyon megragadja Sissi képzelőerejét és egy évvel II. Lajos halála előtt odamegy megint  látogatni. A király nincs ott, és a császárné hagy neki egy verset amiben a királyt egy sassal reprezentálja és magát egy sirállyal. A vers egy alkalmat elevenít fel, amikor a tavon csónakoznak. Magát a verset - véleményem szerint - nem igazán érdemes felidézni. Az önmágát tehetséges költőnek tartó császárné produkált a saját affektált stílusa szerint. Erre a versre II. Lajos szintén verssel válaszol, még pedig a következővel:

Forrás: szintén Google.
Rajz: You Higuri
Messzi partról sirályüzenet
A sas fészkébe megérkezett.
Könnyű szárnyakon hozta itt
Régi idők emlékeit,
Hogy rózsa-lehű öblök felett
Sirály és sas együtt lebegett,
Büszke ívben találkozának,
Köszöntek így - és messze szálltak.
A sas megtér szirtek magasába,
S híven gondol dán-parti sirályra,
Vágyik: szárny-suhanása elérne
Víg üdvözlettel tenger tükörére.
(Forrás: "Erzsébet királyné", Brigitte Hamann, 1988. 450-451. oldal)

Talán azért, mert előtte sok gyenge verset olvastam Sissi-től, de ez a vers megragadott mélyen. Mélabús, szinte épp megérinti a gondolatokat, hiányzik belőle a túl produkálás, a dráma, a figyelemre való sóvargás ami a császarné szavaiból folyamatosan csöpög, és épp ez teszi ennyire szépnek számomra. Szomorú, de nem hint a halálos gondolataira amiket majd a következő esztendőben végre is hajt. Édeskésen szomorú és emlékekbe kortyolgató. Talán ő élt mélyebben a mesék világában, de valahogy benne nagyobb őszinteséget találok, mint Hamann Sissijébe. Ugyanakkor, nagyobb tehetséget látok egyszerű soraiban, természetes szavaiban.

Most sokkal többet szeretnék tudni II. Lajosról, többet olvasni róla, meglátogatni kastélyait, és a tavat amibe életét oltotta. Amit tudunk róla bizonyára csonkítva van, és el kell azon gondolni, hogy nem épp emiatt a csonkító társadalmi kénzszer az ami halála mögött áll. Király és elmebeteg, de volt ő ennél több, mint amit a társadalom megengedett? Szép versei meghatóbbak, mint azoké akik költőnek akarták magukat képzelni. Mint ez a vers, szinte csendbe fulladt sok minden róla. Mi lett volna, ha tényleg meleg volt? Összedőlt volna a királyság, ha lett volna mellette egy szerető férj (king consort) és nem épp egy királyné? Mi lett volna, ha nem tutkolják, hogy elme gondjai vannak és kezelik? És mit tükröz és ránk most?

Nem vagyunk mind egyformák, és ez így rendben van, de sajnos a társadalom ma is csonkítani, letakarni, eltűntetni akarja a II. Lajosokat akik köztünk járnak. Bántalmazzuk a melegeket, kicsúfoljuk őket, mintha szégyenletes lenne valakit szeretni, vagy valaki iránt vonzódni. Ütjük, verjük őket, kigúnyoljuk, megalázzuk őket, de bezzeg a korruptot, a gyilkost, a becsvágyót, az erőszakot követőt, a családját béntalmazót azt békén hagyjuk. És íme, van aki mind ezt teszi, helyeseli, nem hajlandó észere venni, vagy csak épp gyenge fejcsóváló szavakra méltatja, míg egy "szerető istenről" szónokol a többieknek.

Starnbergi-tavat hozunk létre amibe mi magunk fullasztjuk meg a II. Lajosokat akik sasok tört szárnyain próbálnak egyszerűen túlélni. És nem egy képmutató sirály sikolt majd fel haláluk alkalmával, miközben tehetett volna valamit, hogy életben segítsen. Lassan ideje, hogy megállítsuk a II. Lajosok szenvedéset, de nem azzal, hogy megmentsük őket, hanem úgy, hogy megszüntetjük Starnbergi-tó viselkedésünket és képmutató sirály nyavajgásunkat.

Nincsenek megjegyzések: