Napok Óta

Azt mondanám, hogy a munka most folyamatosan gyülemlik, de most valahogy megint egy olyan pillanatba estünk ahol rohanunk mint az őrült, hogy az utolsó pillanatban kiderüljön, hogy nem is lesz gyűlés, majd tétlenül ülünk helyünkön, unatkozva vagy általánosan vesztegetve az időt hatalmas nagy semmittevés közepette. Időnként, habár leülhetnék bloggozni, őszintén semmihez nincs kedvem, nem jut eszembe semmi amiről igazán írni szeretnék, és egy kicsit az is untat, hogy nem találok a netten megfelelő képeket ahhoz amit talán mondani szeretnék. Waaahh~

Jelenlegi kedvenc elfoglaltságom a levelezgetés. Jelenleg még nem megy nagyon-nagyon igazából papíron, de az Interneten elég szaporán folyik. Kezdek egy kicsit oda is beköltözni, kóstolgatom az ismeretlenke gondolatait, érzelmeit és felmérhetetlenül ízletes, ínyenc szavakat zabálok amiktől saját szavaim is abban a formában ébrednek fel amiket a legjobban szeretek: az irodalmi nyelv. Időről időre felbukkanak ilyen emberek az ember életében, akik egy világot tárnak ez ember előtt, telis-tele csodákkal, titkokkal, ki nem mondott gondolatokkal és mesebelien előadott személyes filozófiákkal. Ilyenkor az ember kizökken a szürke világból és kigöngyöli begémberedett szárnyait, egyet ránt rajtuk és felszáll messze, megszűnik a gravitáció és csak lebeg, megy messze, amerre akar és érzi magát fejlődni.

Amikor ez nincs, nem tudom megmagyarázni. Hiányzik, de nem tudom mindig előhívni. És valahogy nem lesz mindig egy saját farkát felemésztő kígyó, ami képes önmagából is táplálkozni.

(más nap)

Igen, ezt tegnap kezdtem el, de csak ma teszem fel (remélhetőleg).

Amaz a beszélgetés, ahol levegőt kapnak az ember démonjai és kiáltva, üvöltve rohan a szabadságba, mohón táplálkozik szavakból, kicsapongóan élve egy életet ami tőle tagadott, amaz a bizonyos beszélgetés, változtatja a bőrét, a húsát és felvillan előttem felforgató, lázadó, örjöngő templomi gyerek aki bemenekül a poklok édes kamráiba. Soraiból kiolvasom, hogy a konzervatív Republikán vágyik a sötétség világába menekülni a megszokott utakon. Szegény. Szépek a szavai, de gondolatai egyszerűek, nem ismeri a poklok dús mélységeit. Látok benne ezer szereplőt ezer regénybe. Sok fal és gát veszi körül gondolatait, tehát most utat nyit magának egy megosztott történetben. Megkért, hogy kezdjem én... fél a gonosztól... és most majd ő ír.

Vajon mi jön ki majd ebből? Ha jó lesz felteszem a netre.