2011. január 16., vasárnap

Vége?

15 év után legjobb barátnőm, Ale, és a férje el fognak válni. Ha engem kérdeznek, szerintem későn fogta fel mit kell tennie, de hát jobb későn mint soha. Most jobb is a Facebook-on nem lenni, mivel ezen keresztül fejezik ki érzelmeiket - azért elég finoman.

Ale meg a férje, José, 1994-ben ismerkedtek meg a főiskolán, ahol Ale kereskedelemre jelentkezett, José pedig villamos mérnöknek. (Ale alapvetően azért ment a főiskolára, nem velem a Costa Ricai Egyetemre  - UCR -, mert az a srác aki neki tetszett - és gondolom még mindig tetszik - a Dimitri, oda jelentkezett be.) Abban az évben, az elején, az előző barátja, Giovanni, szakított vele egy másik nő miatt, amiért ő egy hosszú ideig nagyon maga alatt volt. Hirtelen mellette teremt ez az ember, telis-tele ötletekkel, humoros dolgaival, aki mit sem várt, meg kérte a kezét kevesebb mint négy hónap alatt. Ale nem is volt 18 éves. 4 nappal 19. születésnapja előtt ment férjhez (körülbelül). Rá egy évre szülte meg egyetlen lányukat, María Josét.

Amikor először megismertem Josét, olyan embernek tűnt, mint akinek tele van a feje ötletekkel és sose fog megállni. Most öregebb fejjel tudom, hogy az olyan a hóhányó, aki csak járatja a száját, de igazából semmit se fog csinálni. Rábeszélte Alét, hogy hagyja ott a főiskolát, majd Ale otthon maradt a gyerekkel. José helyette "befektette" Ale örökségét egy rossz kocsiban amit megjavított, eladott, vett helyette egy másikat és így. José járt a kocsival, Ale nem látott belőle egy fillért sem. Kivettek egy albérletet amit nem tudtak megtartani, elmentek a José szüleihez lakni, de az se volt megoldás, míg végül vissza nem jöttek Ale szüleihez, mint átmeneti megoldás.

Ale gyerekestül, egyetem nélkül nem tudott igazán megfelelő munkát találni, José közben itt-ott dolgozgatott, de a fizetéséből alig adott haza valamit. Megelégelve a dolgot, Ale beirtakozott egy olcsó privát egyetembe, amit a Josétől kért, hogy fizessen ki neki, azzal az igérettel, hogy majd ő kifizeti neki az egyetemet. José így-úgy kifizette, olyanokat is megtéve, hogy nem fizette ki neki, de nem szólt, amiért Ale elvesztett olyan harmadéveket ahol minden tárgyban jeles volt. Időközben Ale szerzett egy munkát amivel befejezte az egyetemet, ugyanis José drágálta az egyetemet. Ezután José lemondott és az egyik legdrágább egyetemben kezdett el tanulni, ahol majd kikövetelte Alétől, hogy a Masters szintet is kifizesse neki.

Kezdettől fogva José csalta Alét minden nővel ami köréje került. Barátnő, barátnak barátnője, diáklány, titkárnő, kolléga... Dolgozott mindenféle érdekes figurával, aki elvitte őt "dolgozni" Mexikóba, Panamába és egyéb helyekre, ahol Ale észrevette, hogy csajozni mennek. José kitalálta, hogy majd épít nekik egy házat a tengerparton, hogy majd beépíti az Ale szüleinél a kertet és ott lesz a házuk, hogy húz a házra egy második emeletet és ott fognak lakni, hogy nem is építenek, mert azt minek, ők ki fognak menni élni Spanyolországba. Ale minden alkalommal elhitte (vagy hinni akart) és szaladt, tudakolta mi kell, mi nem és rohant a papírokkal, az engedélyekkel, csak azért, hogy a végén minden a semmibe menjen. Costa Ricában azért vannak -  vagy voltak - lehetőségek, hogy egy fiatal házaspár házat építsen, ők mégsem kezdeményeztek semmit. Beszéltem én is vele még amikor a bankban dolgoztam, mondtam neki milyen kedvezmények vannak, milyen lehetőségek, kezdjenek majd valamibe, de nem. Ale mondta, hogy minek is, amúgy is ők mennének, nem akar ő Costa Ricában élni.

Egy idő után már nem mondtam semmit az Alenak. Láttam, hogy olyan mélyen benne van ebben, hogy még ha akarna, nem is tudna az egészből kibújni. Neki hinni kell, vagy sírva fakad.

José közben csak gyatrább lett. Már nem volt hajlandó a ház körül dolgozni, amiért az Alenak és az apjának kellett kerítést javítani, udvart rendben tartani, tetőt tatarozni, házat festeni, és amikor az Ale apja nagyon rosszul lett a vérnyomása miatt, minden az Alera maradt. José közben szétszedte az Ale kocsiját és egy évig nem volt hajlandó összerakni. Direkt elvesztette a műszaki vizsgát, hogy az Ale továbbra is kocsi nélkül maradjon és kénytelen legyen tőle függni.

Miután visszajöttem Magyarországról, találkoztam az Aleval, akinek már nagyon televolt a hócipője férjével, és mesélte hogy nem volt képes ő hozni neki egy pohár vizet agy este amikor az asztma miatt fulladozott, és a lányának kellett rohannia saját szobájából szüleiéhez, hogy segíteni tudjon anyján. José azt felelte, hogy csak azért nem segített, mert azt hitte, hogy Ale csak magára akarja vonni a figyelmet.

A minap Ale talált José gépén egy dossziét telis-tele képekkel Joséról és több nőről. José nem is tagadta mi látszik a képeken, de eleinte azt akarta mondani, hogy az nem ő, hanem egy barátja. Aztán elismerte, igen az ő, de merte azt mondani, hogy nem fér a fejébe, hogy az Ale egy ilyen "semmiségért" képes legyen 15 évi házasságot kidobni a szemétbe. Én csak nézek és csak arra tudok gondolni, hogy José az aki sose értékelte azt amit kapott, aki már az elejétől szemétbe dobta a házasságukat, Ale pedig csak a fedelet tette a szemetesre.

A lányuk rettenetesen szenved, Ale csalódott és José Alét vádolja, ő a rossz, a kegyetlen, a gonosz aki mindent elront, a leszbikus, az érzéktelen, a lehetetlen aki nem élvezi a szexet és nem engedi, hogy senki más se élvezze.

Felelőtlenek, gyerekek voltak amikor egymáshoz mentek, de 15 év alatt Ale megnőtt, megemberesedett, José éretlen, gyerek, gyáva maradt.

Remélem vége lesz ennek a történetnek, Ale komolyan elválik tőle és végre, 35 éves fejjel végre elkezd élni.

Nincsenek megjegyzések: