Kocsikázom!

Szombaton fogtam először Sookie-t és bementem vele San José-ba. Ez alkalommal volt egy ebédem Livel San Joséban, pontosabban dél Sabanában, közel a munkahelyemhez. Az út nagyon jól ment. Nyugisan vezettem, nyanya tempóban, végig 40 kmph, semmi gond, ami persze igazán felidegesített nem egy embert akinek MUSZÁJ volt +120 kmph sebességgel száguldoznia. És tudod mit? Bánom is én! Nem ordibáltam, nem jeleztem, csak mentem és mosolyogtam és huzigáltam a vállam olyan "oops! sorry mister! I'm new at this" stílusban és robogtam tovább. Nem is mondok semmit, főleg mióta múlt héten lelőttek egy gyereket amiért rádudált egy másik vezetőre. Simán, szépen bementem San Joséba, a munkám környékébe, befordultam ott ahol kellett, odaértem kedvenc venezuelai éttermünkhöz... és nem volt hova letenni a kocsit! Le kellett mennem egy szűk, kashbah szerű utcácskán - amolyan fél sávos szerű, darabos aszfaltos - és leértem egy pici zsákutcába (amit a képen lehet látni. Tegnap lefényképeztem a 15. emeletről). Na, a fényképen nem lehet igazán látni milyen gyalázatos állapotban van az utca, de igazán rettenetes. 50 méterre egy új cement utca van, 2x2 sávos, és amellett egy méreg drága aszfaltos sztráda, és ezen az utcák csak darabkák voltak mindenből. Na, itt parkoltam le. Nem, nem két kocsi, azt még nem csinálom, és lehet, hogy vagy egyszer megfogom Aput vagy Alet, hogy segítsen, vagy megvárom a Karit, hogy most ezt tanítsa meg (végül is alapvetően azt mondhatom, hogy most azért vezetek, mert a Kari volt olyan türelmes és merész, hogy leült velem gyakorolni. Köszi Szívem!! Szeretlek!!!).

Miután ezt letettem, elgondolkodtam, hogy végül is mit kell várnom ahhoz, hogy bemehessek a munkába kocsival? Ja igen, hogy apuék belenyugodjanak, mert közben valamit észrevettem: imádok vezetni! Utálom a hülyéket, de imádok vezetni! ^_^ Visszafelé volt dugó rendesen - igen, szombaton - de nekem volt rádióm, tehát nem volt kibírhatatlan. A kocsi nem oltódott el se semmi, szépen mentem vele, hümmögtem a zenét, néha-néha hátrapillantottam a tükrön keresztül a marhára aki komolyan azt hiszi, hogy egy pici Suzuki Swift lyukat tud fúrni egy kamionon és egy buszon keresztül, hogy ő gyorsabban mehessen. Komolyan mondom, az emberek természetes butasága többszörösére fokozódik a kormány kerék közelében.

Vasárnap nem mentem el gyakorolni. Volt egy pár tennivalóm a városban, de inkább nem mentem kocsival, ugyanis annyira megtetszett a kocsikázás, hogy gondoltam, hogy azért mozogni is kell, tehát inkább gyalog mentem. Helyette délután kocsival elmentem Laurához odaadni a nagyon elkésett szülinapi ajándékát és elhozni a cuccokat amiket a Rosa küldött. Ott elcsevegtünk egy darabig, majd amikor besötétedett mentem el. Ummm... elfelejtettem, hogy kellett a lámpákat felkapcsolni, tehát az úton csak parkoló lámpákkal (parking lights) jöttem. Hehehehe... Na, legalább most már tudom. :-P Nagyon szépen is parkoltam, nem a szokásos helyre, hogy a fű is levegőzzön, de az Ati mégis kifogásolta. Nem tudom miért, ugyanis szépen középre álltam, egyenes volt a kocsi és nem voltam közel a kerítéshez, de a növényeket sem nyomorgattam össze. Apu még vasárnap eldicsekedte Atinak, hogy én elmentem Sabanába szombatom. ^_^ Apu nem mondja és sokat cikiz, de büszke rám.

Tegnap nem hoztam be a kocsit, mert ugyanis terv szerint csak a jövő héten kezdem el hozni, de most azzal a kifogással, hogy végül is gyakorolnom kell ezt az utat, ja, és azért is mert lekéstem a buszt (neeeeeeem, nem direkt! Deeeeeeeehogy!), fogtam a kocsit és behoztam. Fantasztikus volt! Ott vettem észre végül, hogy imádok vezetni, hogy nekem ez tetszik, és lehet, hogy nem száguldozom, de ez... ez nekem nagyon bejön! Ja igen, én nem automatikus kocsin, hanem igazi, váltós kocsin. Korán beértem, beparkoltam egy szép helyre... kicsit közel egy oszlophoz, de mivel pont ott fordul be mindenki, inkább beljebb, mint kijjebb. Egyenesen parkoltam, szépen, és majd megnézzük milyen lesz visszafelé, habár tuti jó lesz és kellemes. :-)

Nyuszika már vezet!

Kibújt a Nyúl a Zsákból

Múlthéten a Félbunkócska és a Zsugori elkezdtek beszélni mindenkivel - munkatársainkkal - hogy fellázadjunk és ne jelöljük be a beérkezési és távozási időnket az osztály ujjlenyomatos óráján. Az érv elég jónak tűnt: miért csak mi (a 15-ik emeletesek) jelölgessünk és a 16-osok - akik szintén az osztályunkhoz tartoznak - nem? Én azért bólogattam nagy bölcsen és komolyan, de mégis nyomogatom tovább az órát. Részemről nem zavar már, ha van vagy nem, én úgyis mindig időben itt vagyok és szokás szerint tovább maradok. Ők már elkezdték és egypár embert már bele is vittek ebbe a nyomogatós-elleni forradalomban. Ma, pár nappal a forradalom kezdete után, a Félbunkócska és a Zsugori fogták magukat két órával a munkaidő vége előtt és leléptek. Nincs beírva nekik gyűlés, nincs semmiféle munka jelenleg amit nekik együtt kellene elintézni, amire együtt mennének gyűlésre, és főleg nem fél kettőkor.

Tanulság: ha a Félbunkócska és/vagy a Zsugori valami forradalmat tervez, nem a többiekre gondolnak, hanem csak a saját terveikre, hogy minél kevesebbet dolgozzanak és keljen az irodában tartózkodniuk, miközben többet keresnek a többieknél. Szép.

Boldog... ummm

Az utóbbi hetekben rettenetesen el voltam foglalva. Nem csak, hogy rengeteg munkám volt az irodában (ahol egyebek közt újra kellett - nekem egyedül - kalkulálnom a Roaming díjat: perc, sms és adat), de a szakdolgozat is a nyakamba szakadt, mert Milena valahogy most nem tűnik annyira érdekelve. Komolyan mondom, kedvelem a lányt, de kezd az idegeimre menni, hogy én vagyok az egyetlen egy ideje aki dolgozik, aki kutat, halászokat hívogat telefonon, találkozik a tanárokkal, ír, számít és egyebek.

A minap, egyébként, voltuk a Caroll születésnapját ünnepelni. Érdekes egyébként egy olyan ember születésnapját ünnepelni, aki mindig letagadja a korát. Ha számításaim jól vannak, akkor már 30 éves, ha nem egy picit több. Nem tudtunk találkozni csütörtökön, szokás szerint, de találkoztunk szombaton. Eleinte arra gondoltam, hogy kocsival megyek, de aztán meggondoltam magam, ugyanis Carollal mindig bőségesen megy az alkohol. És úgy is volt. Nem tudom, mit akar elérni, de ott ahol Kate meg én fejenként 4-5 koktélt ittunk meg szép lassan, Caroll megivott kilencet és folyamatosan noszogatott, hogy igyuk meg gyorsan italainkat és kérjünk még. Hn, hát... Caroll elég gyorsan és elég alaposan berúgott, és Kate-tel csak néztük, hogy most hogy és mint lesz a dolog.

Kezdtem azt is észrevenni, hogy valahogy kifogynak a beszélnivalóink Carollal, és tulajdonképpen a munkán kívül nem nagyon marad semmi amiben közös érdekünket tudnánk találni. Caroll egy részt eleinte moziba akart menni velem is Kate-tal, ami már eleve nem sikerült volna, ugyanis Kate későn jön ki a mukájából, és kitalálta, hogy meg akarja nézni az X-Men legújabb filmet. Ja, igen. Nem. Mondtam neki, hogy igazán nem rajongok a filmért, de semmi gond, közben én valami más nézek meg. Erre Caroll elkezdte a noszogatást, hogy mennyire jó film, mennyire meg kell nézni, és blah, blah, blah. Nem érdekel, komolyan! Megnéztem az elsőt és nem érdekelt, megnéztem a másodikat és Wolverine csatája közepette elaludtam. A gyerekek akikkel akkor mentem a film végén ráztak fel. Tehát, megnézni egy másik ilyen filmet? Nem én. Közben azon furcsálkodtak, hogy most én elkezdtem nézni a Vampire Diaries sorozatot. Igen, ugyanazt amit a Kari kezdett el nézni és amire én mondtam neki, hogy fúúúúúúj! és jaj ne! Caroll és Kate nagyon húzódnak a sorozattól, és őszintén én is húzódnék. Tehát mi történt?

Seeeeeeemi! Miért kellene valaminek történni? Csak kíváncsi lettem (miért? Nem tudom, de semmi köze egy bizonyos kék szemű ízletes szereplőhöz), felkerestem a neten, megnéztem egypár részt és azóta is nézem. Nem töltöm le, nem rakom el, nem veszem majd meg Black Friday-nél, ugyanis a történet nem is lehet rosszabb, hülyébb vagy hajmeresztőbb - igazán pocsék a történet - de azért megnézem a... ummm... a művészet érdekéért. (Ja. Én sem hiszem el.) Mindenesetre, ja, míg ez a pasi nem játszik másik sorozatban vagy filmben, nézni fogom ezt a butaságot.

De vissza a születésnapi ünneplésre, az a helyzet, hogy azon kívül, hogy a dolgok a Carollal kezdenek nagyon elgyengülni, a barátság szerintem már az utolsókat rúgja, történt valami ami nem tetszett. Az a helyzet, hogy a Caroll és a Kate mindig ugyanoda mennek szórakozni, és ez nem gond, ugyanis én kezdtem el oda menni még amikor a bankban dolgoztam, évekkel ezelőtt, a régi helyükön, és igazán kellemes hely. Bizonyos dolgok változtak azóta, mint például már nincs egy mix-snacks de ha valaki kér egy ilyet, akkor minden egyes összetevőt külön számolnak, mintha teljes tálakat kértek volna, annak ellenére, hogy kevesebb van bennük. Aztán most történt valami kellemetlen, még pedig az, hogy szerintem sokkal többet írtak fel a számlára, mint amennyit fogyasztottunk. Sötét a hely, és próbáltam utána számolni, de egyszerűen nem volt lehetséges. A számla nagyon magas volt, komolyan nagyon magas még ahhoz is képest amit idáig szoktunk fizetni, és Caroll olyan rendetlenül kért italokat, hogy lehetetlen volt számon tartani, hogy az a 9 koktél mi is volt, speciálisan amikor a számlán az italok "üzleti neve" szerepel. (Ez a hely kitalálta, hogy a koktélok rendes nevét kicseréli saját nevekre, tehát ha az ember a koktélt úgy kéri, hogy "long island", úgy jelen meg a számlán, hogy "Jukebox 80's".)

Kellemes hely volt, de én nem megyek már oda többet. Ezen felül, szerintem innentől fogva Carollal csak úgy találkozom, hogy viszem a kocsit, így még ha ő rendetlenül is iszik, nekem lesz egy kifogásom, hogy ne igyak és szemmel tudom tartani ő mennyit iszik, mit iszik és rendben van-e ezzel kapcsolatban a számla.

Azzal kapcsolatban, hogy mi lesz szülinapomon, őszintén inkább Shimmy Ginnel ünnepelném. Valahogy ő egy sokkal kellemesebb ember számomra.

Üres Élet

Sok ember van olyan, akinek az élete elképesztően üres. Igen, lehet hogy van egy munkájuk, családjuk, gyerekük és egyéb társadalom által kitalált elem ami "teljessé" teszi az életet, mégis tulajdonképpen napjaikat nem tölti be semmi amiért érdemes lenne élni. Tengnek, lengnek vagy hülyére dolgozzák magukat, talán nyafognak is - sok nyafogó van soruk között, ugyanis miért nyafogna az akinek igazán teljes az élete? - de folyamatosan próbálják valahogy betölteni azt a kongó ürességet. Hogy jól próbálják vagy nem, hogy mástól követelik a betöltést vagy önmaguktól az más tészta.

A minap találkoztam egy barátnőmmel - sajnos egy illyes fajta ember - és leültünk beszélgetni, mert fontos mondanivalója volt. Történt az, hogy egy volt barátja - aki akkor otthagyta őt - felkereste valami munka dolgon keresztül, majd "bevallotta", hogy tulajdonképpen ő az életében az egyetlen akivel boldog tudna lenni. Ezt a történetet tulajdonképpen már évek óta hallom. Ő már ezer éve valaki mással van, van családja - nem teljesen boldog, sőt, merném mondani, hogy nem az, de ő ezt vadul tagadja - de valahogy nem tudja ezt a másik embert kiheverni.

Unalmas volt, bevallom, hogy csak erről az emberről akart beszélni, ugyanazt mesélgette nagy csillogó szemekkel, amit idáig ezerszer hallottam, majd nagy örömmel - de undort színlelve - mondta, hogy búcsúzáskor a srác megpróbálta megcsókolni. Na, itt majd megállt a szívem. Hogy tud ennek örülni?

Elgondolkodtam a barátnőmön és életén. Szorgalmas, dolgozó asszony ő és kedves, de milyen lehet igazán az élete és az önképe, hogy mások udvariatlanságát, merészségét, erőszakát ilyen boldogan veszi? Mennyire törött lehet önmagában, hogy még az erőszaknak is örül? Elgondolkodtam, és minél többet törtem a fejem rajta, annál jobban arra jutottam, hogy valahol, élete során, barátnőm elvesztette önmagát, rohamosan igyekezet betölteni az elvárt kockákat: férj, gyerekek, munka, ház, kocsi, kutya... De a kockák betöltése nem töltötte be önmagát. Barátnőm üres maradt és most már, öreg fejjel, nem is tudja hogyan kellene azt a kongó űrt betölteni, eltüntetni, és miközben sürög-forog, dobálja hisztérikusan mindent ami kezébe akad az egyre növekvő fekete lyukba, a talaj a lába alatt morzsolódik. Nem tudja miért érzi egyre rosszabbul magát. Próbál fogyókúrázni, tervezi, hogy mutogatni fogja magát apróbbnál apróbb ruhában (persze nem akartam neki mondani, hogy az olyan idős asszonyok, még ha szép is a testalkatuk, rettenetes rosszul néznek ki tini cuccokban), de semmi sem nyugtatja meg a korgást benne.

Tudom, hogy a barátnőm elveszett. Nem hallgat már az értelmes szóra, nem lát ki a fejéből, de remélem, valaki talán tud belőle valamit tanulni: akár mit is csinálsz, akármekkora is a nyomás rajtad, sose enged el önmagad!

Június!

Igen! Június! Harminc nap múlva a szülim lesz, és az év kellős közepe! Otthon jön a ronda meleg, itt pedig felhasad az ég és csak úgy zuhog! De most nem az a fontos. Az a fontos, hogy most, ebben a pillanatban, egy finom Subway ebéd után (pulykás szendvics) olyan nagyon álmos lettem! :-(  Mit csináljak? Nézzek meg egy filmet?

Milyen jó lenne, ha holnap nem kéne dolgoznom jönni! Most csak is az alváson jár a fejem. Már azt is sajnálom, hogy reggel beágyaztam, mert annyival is többet kell csinálnom mielőtt lefekszem. Waaaaah! Álmos, álmos vagyok ....zzzzzzzzzzzzzz