Már javában elkezdődött az év, és sok dolog történt. Karival voltunk Kubába, ami nagyon érdekes volt, és nagyon nem olyan amilyennek mondták. Gondolom mindenkinek meg van a saját verziója arról, hogy milyen is ez a sziget. Erről írtam már az angol bloggomba, és nem akarom ismételni magamat, viszont itt igen is megmondom, hogy volt két Spanyol nő akik olyan rémesen viselkedtek, hogy örültem, hogy Latin Amerikai (is) vagyok, mert nem akartam, hogy semmi közöm legyen velük. De mi is történt? Hadd meséljem el.
Ahogy azt tudjátok, meg akartam lepni Karit karácsonyra egy utazással. Mi most ulta-spóroló helyzetbe állítottuk magunkat, hogy lehetőséget teremtsünk annak, hogy hazamehessek és együtt élhessünk boldogan örökkön örökké... vagy valami úgy. Ezzel szemben megbeszéltük, hogy minimálisra vesszük költségeinket ami azt is jelentette, hogy nem fogunk majd utazgatni. Mivel tavaly még nem kezdtem el a spórolást részemről, mert volt bőven költeni való, el kezdtem nézegetni meglepi utazási árakat. Tudtam, hogy Kari meg akarta ismerni Kubát, tehát azt néztem meg, és mivel kifizethető volt, le is foglaltam. Kari közben észrevette, hogy lesz meglepi utazás, de csak Karácsonykor tudta meg, hova is megyünk.
Az utazás rövid volt, ugyanis odaértünk csütörtök este és vasárnap hajnalban már indultunk is vissza. Szombatra beprogramoztunk egy kirándulást Varaderora, Kuba - és a világ! - egyik legszebb tengerpartjára. Az út reggel 6-kor indult... volna. Tisztán meg is mondták nekünk "reggel 6-kor indul a kisbusz, és több hotelen megy, hogy felvegyék az embereket". Az nap reggel, Karival felkeltünk korán és szépen várakoztunk a kisbuszra. Amikor megérkezett kiderült, hogy nem csak mi mentünk volna, hanem két Spanyol nő is: María Elena és María Ángel. A Máriák nem csak, hogy elaludtak, de volt merszünk azt mondani, hogy menjenek értük egy órával később, mint sem érdekelve, hogy mások is várják a buszt. Az idegenvezetőnk, mondta, hogy ad nekik 20 percet, mert mások is várnak rá. A Máriák feltápazkodtak, elkészültek, de mivel nem telt el a 20 perc, beültek megenni valamit.
A nők valami sokadik évükben lehettek, de olyan sokadik amit igyekeznek eltakarni és épp emiatt annál jobban mutatkozik. Vastagon állt rajtuk a megcsomósodott smink és flitteres, fém színű macska nadrágban mutogatták csontvékony lábaikat, miközben száma-szerűre égetett festett hajuk hatalmas, csiri-csáre kalapjuk alól szökdécselt mint egy rosszul megkötött seprű.
A Máriák bocsánatot se kértek, helyébe egyből nagyra vágó beszélgetésbe bocsátkoztak. Hogy ki milyen hatalmas esküvőben volt, hogy milyen Arab elnök vett részt, hogy Giorgio Armani melyik szuper manökenje a legjobb barátnőjük, hogy milyen világhíres flamenco énekes nő a gyerekük kereszt anyja, és milyen világhíres flamenco zene szerző a legjobb barátjuk...
Végig mondogatták, hogy milyen exkluzív világban élnek, milyen fényűző az életük... és mennyire nem jó minden amit Kubában lehet szerezni. Ilyenek voltak Habanából Varaderóig, majd Varaderótól Habanáig két új srác mellett - akiket szinte rátukmáltak az idegen vezetőre, hogy vigyük Habanába, mivel "amúgy is van hely" - még jobban űztek fényűző nótát a "milyen rossz és ronda minden Kubában" nótával párosítva.
Mi volt a bajuk? Nem voltak előtte soha Kubában és azt hitték, hogy Puerto Rico lesz vagy a Bahamas? Ha annyira jobban szeretik Cartagenát vagy Miamit, miért nem mentek oda? Ha annyi pénzük van, miért a mi hotelunkba szálltak meg és miért ezzel a kirándulást-szervező céggel szervezték útjukat és nem privát kocsival?
Ez csupa bunkóság, és sajnos sok ilyen ember van a világban, akik csak akkor érzik jól magukat, ha elhitethetik másokkal, hogy milyen szupi az életük. Sajnos, azt nem tudják, hogy ez nem szokott működni. Amikor az ember valahova utazik, feltehető, hogy valamennyit tud arról a helyről ahova megy, és élvezni fogja. Még ha a szállás nem a legjobb, vagy az időjárás, nem a legkellemesebb, kell, hogy legyen valami azon a helyen ami az embernek tetszik, és amiért kiválasztotta. Vagy ki az az idióta aki olyan helyre megy ahogy semmi se tetszik neki, vagy úgy megy, hogy nem tudja, hova megy, és hajlamos, hogy ne tetsszen neki semmi abból mit lát? A Máriák, akik csak fel akarnak vágni mások előtt, és a sok fecsegés után csak azzal tudják magasztalni képzeletbeli világukat, vagy saját hiányos önszeretetüket, hogy másokat bántanak.
Pocskondiázni egy országot, államát, elnökét, hőseit, munkaerejét, termékeit saját területén, egy idegenvezető előtt vagy akárki előtt aki ott lakik, vagy onnan való az ízléstelen. A Máriák ízléstelenek voltak, de sajnos ők nem az egyetlenek. Oroszok között sokat találtam ilyet, aki itt lakik, itt talált munkát, itt volt lehetősége házat venni, mégis pocskondiázza Costa Ricát és a Costa Ricaiakat. És tudjátok mit? Magyarok is vannak sokan, itt is, otthon is, mindenhol, akik úgy viselkednek mint a Máriák.
Nem mókás ez a viselkedés, szégyellnivaló. Ilyen viselkedéssel, nem csak önmagukat járatják le, hanem az egész nemzetett amit jelképeznek. Tehát, mielőtt nyafira és pocskondiázásra nyitjuk szájunkat, gondolkodjunk el, és emlékezzünk egy itteni mondásra:
"calladito más bonito" (csendben szebb).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése