Ez az elmúlt hét igen rossz volt. A gondok a munkában nagyon felgyűltek - és mondhatom, hogy nem én gördítettem össze őket! - aminek hát az lett a vége, hogy csütörtökön már dolgozni se tudtam, annyira depis lettem a helyzet miatt. Hogy mennyire rossz volt a helyzet? Annyira, hogy egy olyan vidám, folyamatosan beszélő ember mint én - mert, igen, ritka kivételekkel szemben nekem folyamatosan jár a szám - alig bírt megszólalni. Olyan volt mintha minden szó bennem nagyon mélyre fészkelődött volna be és akármennyire nyaggatta az eszem őket, hogy kellenek, bukjanak ki a számon, csak nem akartak előkerülni. A depi aztán a tüdőmre is lecsúszott, ahol vas kapocsként szorult, nem engedve a levegőt a tüdőmbe. Rossz volt eléggé ahhoz, hogy lebírjam cipelni magamat a dokihoz, ahol hirtelen és megállás nélkül kezdtem el sírni, még pedig annyira, hogy maga is a doki majdnem elsírta magát.
A kedves doki rögtön ki is írt két napra és beutalót adott a psichológushoz.
Négy napot voltam itthon, mialatt kipihenhettem magam, és mindent megtettem, hogy így legyen, de mégis nem érzem jobban magam a hétfővel szemben. Olyan ez mintha az embernek vissza kellene mászni egy olyan helyre ahol nem tud senkiben se megbízni, de alig vannak eszközei azok ellen akik a legjobban akarják megbántani. Ha tudnék lemondanék, most mindjárt fognám a pénzemet és mennék vissza haza, Magyarországra. Itt is olyan a munkahelyzet mint otthon, ha nem rosszabb, és inkább otthon lennék. De hát most ez nem lehetséges, és így hát mi mást tehetek, maradok, egy darabig jó picire összekuporodok és tovább küzdök azok ellen akik minden furfangok ki akarnak használni, hogy egy igen komoly helyzetbe tudjanak keverni.
Ezek most nagyon veszélyes napok, és a Mercury Retrograde is bevolult... mindennek a tetejében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése