Mi Történt Itt?

Mindig is nagyon szerettem és nagyon élveztem Magyarországra jönni az év akármelyik évszakában, de hát persze, jobban télen, amikor nagy a hideg, havazik és minden olyan nagyon más mint otthon Costa Ricában. Mindig is rendkívül szerettem Magyarországot, és főleg Budapestet, a város ahol születtem és ahol mindig is szerettem volna élni. Mindig volt valami varázslatos az utcáiban, a parkjaiban, az embereiben ami folyamatosan ide hívott. Tereztem és álmodoztam sokat arról, hogy vissza költözök ide lakni, a város és az ország amihez mindig is tartoztam. Persze rengeteg ember csak szidja Magyarországot és csupa rosszat tud csak mondani róla - mindig is így volt ez -  ami sajnos egy rendkívüli rossz magyar szokás. Most viszont, ahogy elhaladok az utcán teljesen más érzésem van az országgal és a várossal kapcsolatban. Nem egy havas, vagy tulipános szép várost látok magam előtt, hanem egy torz, lecsonkított, tönkrement cement csontvázat. Oda a szép épületek és érdekes üzletek. Mi történt itt?

A rádióban hallottam akkor a kormány gyűlölet teljes propagandája. Érthetetlenül hallgattam ahogy minden fél órában félrevezető, adó pénzből kifizetett hirdetést a menekültek ellen, akiket "illegális bevándorlóknak" neveznek, ahogy a "bevándorló kuota" ellen szónokolnak mondván nem tudni hány terrorista surranhat be az országba. Ugyanakkor, és ugyanabban a hirdetésben, az ellenkezés a menekültek ellen nem is terroristák ellen van, hanem azért, mert meg akarják védeni az "európai kultúrát". Ne is kezdjünk ebbe belemélyedni, mert már eleve nincs egy európai kultúra, hanem ezer, és nincs egy európai hagyomány hanem ezer, és ha vallásról akarunk beszélni, hát az igazi európai vallás egy halom vallás és egy sem a keresztény, ami eredetileg egy közel keleti régióból jött ide (jé! mint az Iszlám!), miközben az európai vallások eltűntek, leigázva a rohanó kereszténység alatt, pogánynak bélyegezve. Tehát mit is védenénk egy tucat menekült elől?

Itt elfelejti a kormány hány magyar menekült az éveken keresztül Nyugatra, egy olyan korban amikor ugyanez a kormány büszkén mer lobogtatni egy csonkított zászlót ami alatt annyian szöktek ki Amerikába. Miért voltak azok a magyarok hősök, a szíriaiak pedig illegális menekültek és terroristák.

Egyértelmű, hogy a kormány rettentő rossz úton halad, de hát sajnos az emberek sem mennek más úton. A kormány lassan tönkreteszi az országot, gyűlöletre uszítja a népet miközben rendszeresen szegényíti őket, butítja gyerekeit, fiataljait. Nem veszik észre az emberek, hogy mit művelnek?

Ahol régen boltok voltak, most piszkos, betört, üres helységek állnak. Elporlik a város, leapad az élet vér benne és elrohad a lehetőség.

Észrevettem, hogy ez már nem a város, nem az ország ahol élni akarok.

Ennyi Idő Után

Képzeljétek, augusztus óta nem írok. Hn. Na, mi történt azóta? Egy pár dolog, például, már elértem az ideális súlyomat, és leadtam még egy picit. Nem direkt, ugyanis ebben az utolsó hónapban sokat aggódtam az egyetem miatt. Lett volna egypár elképzelésem arról, hogy miket írhatnék ide, de aztán se kedvem, se energiám nem volt rá. Az egyetem komolyan kifacsart. Komolyan. Azt hiszem a Karinak van erre egy mondása, de most nem emlékszem rá. Igen, a Kari meg én már nem vagyunk együtt, de az nem azt jelenti, hogy most úgy fogok tenni mint aki nem ismeri vagy csak csúnyákat mondok róla. Igazán nincs is rossz amit mondani lehetne róla. Kari egy igazán jó gyerek. És azt hiszem tartozik még nekem egy lángossal... ^_^

Sajnos mostanában igen nehéz lesz az otthoni gépemről itt bloggoznom, mivel ott csak a spanyol billentyűzet van, és engem idegesít amikor nem tudom rendesen kitenni a vesszőket. Nem mintha magamtól elétaláltnám, de szeretem amikor ki tudom tenni őket.

Az egyetemmel kapcsolatban, hát már a végére jutottunk a dolognak, befejeztük a munkát, megcsináltuk a könyvvizsgálást, "megvédtük" a munkát - múlt héten volt, csütörtökön - és hát most nem tudjuk mi lesz. Nehéz volt a munka, főleg mert Adrianna meg én úgy éreztük, hogy nekünk ketten kellett a javát megcsinálni, de hát az is baj volt, hogy a tanár nem nagyon igazítot minket útba. Nem válaszolt az e-mail-ekre amiket küldtünk, nem nagyon javítgatot, és rendíkívül sokat késet mindennel. Egy pontban már annyira ideges lettem, hogy elővettem a kézimunka kosaramat és elkezdtem kötni. Egy nap alatt megkötöttem ezt a sapkát amit itt a fejemen láttok. A fennmaradó fonalból most sálat kötök. Azt egyszer megkötöttem, de nem lett elég hosszú, tehát felfejtettem és megint elkezdtem. Legalább ez valamennyire megnyugtat.

A munka megvédése rettenetes volt. Mi már egyszer megvédtünk egy munkát ezekkel a tanárokkal és hát minde rendbe volt, de most kifejezetten undokok voltak. Ezt úhy értem, hogy nem csak kérdéseket tettek fel - ami rendben van - hanem a hangnem amit használtak egyenesen agresszív volt, kitaláltak dolgokat, és ennek a tetejében olyan dolgokba kötöttek bele amiket maga a tanár javított ki vagy javasolt.

A szemináriumon három csoport volt, tehát három munkát kellett megvédeni (mindenki a sajátját, persze). és mindenkivel igen rosszul bántak. Érdekes módon, a tanárok főleg olyan dolgokba kötöttek bele amiket ők maguk javítottak ki a munkákba. Nem tudom ez valahol máshol szokás-e, de itt nem így szokott menni a dolog.

Na, majd lesz valami: vagy átmegyünk... vagy akkora nagy grimbuszt fogunk csapni, hogy legalább egy tanárt elbocsáttatunk az egyetemről. ^_^ Persze, ha a tanárok okosak, mind át fogunk menni, más különben, ahogy itt mondani szoktuk, "Róma égni fog".

Egyebekkel kapcsolatban... hummm... hát, levágtam a hajam ^_^ Igazán nem terveztem, hogy levágom a hajam, csak el akartam menni a fodrászhoz, hogy a hajam végeit kicsit vágja le, de már amikor mentem arra gondoltam, hogy már elegem volt abból, hogy réteges frizurát hordjak, és inkább legyen az egész ugyanolyan hosszú. A fodrászom vagy 15 cm hosszú hajat vágott le, és ahogy láttam magam a tükörben azt gondoltam: ez az, ez kell nekem. Most nagyon, nagyon meg vagyok elégedve a hajammal. Nem kell összekötnöm, mindig friss most a tarkóm, könnyebben fésülöm, gyorsabban szárad meg miután megmosom és jól áll. Csak jó oldalai vannak, mit mondjak?

Döntések és Következmények

Nemrég vettem észre, hogy egész júliusban nem írtam ide semmit, pedig lett volna miről írnom. Bocsi azért, majd megpróbálom behozni, de nem igérek semmit. Főleg nem most miután a saját netbook-om - Björn - nem hajlandó magyar billentyűzetet létrehozni nekem. Na, talán majd otthon Gyuszi tud a fejével beszélni. De most viszont van egypár dolog amiről mesélni szeretnék.

Tavaly, amikor úgy döntöttem, hogy megyek dietistához  - ugyanis tudni illik, a munkahelyi doki már egy ideje azzal noszogatott, hogy mennem kell, hogy már túlsúlyban vagyok és nem tudom mi - volt itt egy lány - a főnököm barátnője - aki velem egyidős és aki akkoriban rengeteget lefogyott. Ez egy elég érdekes csaj, egy amolyan aki szeret fontoskodni és fontos emberekkel körülvenni magát és csillogni. Munka tudas szempontjából nem igazán... hogy mondjam... "okos", de nagyszerűen tudja tettetni magát, tudja kivel kell a dolgokat megcsináltatni és tudja mikor mit mondjon, hogy úgy nézzen ki mintha rengeteget tudna és a magasabb körökbe lenne beavatva. Nem kevesen is, azt szokták mondogatni róla, hogy alapvetően a térdén kúszott fel jelenlegi poziciójára. Tény ami tény, ez a lány rendkívül ügyel a hostess szerepnek megfelelni, és tökéletes feleség magatartást szeret felvenni.

Na, tehát, az a pláne itt, hogy egy a lány olyan tíz évvel ezelőtt csinos volt, szép alakja volt és sokat adott erre (tudni illik, a főnököm nős ember, tehát a barátnőjének igyekeznie kell). Aztán a lány, aki akkor vele dolgozott, elkerült egy magasabb főnökkel dolgozni, majd a belső politikai helyzett elég csúnyán kipenderítette a cégből egy leányvállalatba, ami nem valami fényes kis cég, ahol elég problematikus emberekkel kellett dolgoznia. Ez nagyon megviselhette, mert amikor sikerült a cégünkbe visszakapaszkodni, rettentően el volt hízva. Mivel ezekben a körökben úgy tűnik, hogy az ész csak akadály és a hiúság minden, a lány elment a dietistához és nekiállt lefogyni. Na, igy találkoztam egyszer vele, és alig tudtam elhinni, hogy ő volt az. Nem szerezte vissza a tíz évvel ezelötti testét, de rendkívül lefogyott. Megkérdeztem kihez megy és elkezdtem járni magam is.

Én már olyan 14 hónapja járok ehhez a dietistához, és mondhatom, hogy működik. Már kb 9 kilót adtam le! Néha kevesebbett, néha többet, de azért megyek előre, a célhez. Na, mivel egy a lány rettenetesen hiú és ezzel foglalkozik, gondoltam, hogy ő biztos hamarosan manöken vékonyra fogja fogyókúrázni magát, amikor egyszer csak az az érzésem, hogy a csaj kezd visszahízni. Eleinte megijedtem, és meg is beszéltem a dietistámmal, hogy ez most a fogyokúra része, hogy egy pontban a test kezdi vissza küzdeni magát vaskosabb formájára. A dietista megmondta, hogy nem igazán, hogy a test inkább az ember lelkiállapotára reagál, vagy, mondjuk, ha nem tartja be a diétáját. Nekem fura volt az a gondolat, hogy ép ez a lány ne tartaná be, de hát jó. Utánna, a lánnyal beszélgetve - miután kénytelen volt megjegyezni mennyit adtam már le - kiderült, hogy ő már egy ideje nem jár a dietistámhoz, mert nincs igazán ideje, és inkább egy másikhoz jár, közelebb hozzá. Nem akartam megjegyezni, hogy ez az új nem igazán segít, ugyanis lassan megint visszaszerzi bálna figuráját.

A diétám, hát akik ismernek tudják, munkával jár. Minden nap felkelek félórával korábban, hogy tornázzak egy kicsit, majd minden étkezés időt igyekszem időben betartani és a megfelelő dolgokat enni. Nem nehéz, nem lehetetlen, csak tudni kell hogyan és mit kell kérni. És néha-néha enged az ember magának egy kis nem-diétás napot. Az ember azt gondolná, hogy valaki aki egy hosszabb ideig járt dietistához ezt be is tartja, de nem így van. A lány összehívott egy három napos tovább képzős programot (ez egy teljesen más tészta, és lehet, hogy majd erről is beszélek, de nem most), ami folytán az első nap úgy alakult, hogy elmentem vele, a szakertővel és két másik munkatársammal enni. Nekem erősen az az érzésem, hogy a lány nagyon próbálja elcsábítani a szakertőt, aki nem is olyan csinos, de hát spanyol, Washington-ban él és egy rendkívül jó munkája van. Tehát, elmentünk ebédelni egy közeli libanoni kis kajáldába, és hát szokás szerint a diétám előírása szerint rendeltem. Legyen elég zöldség, megfelelő mennyiség szénhidrát, fejérje és gyümölcs. Nem figyeltem arra, hogy mit kért a lány csak amikor eléje tálálták. Alapvetően szénhidrátot rendelt szenhidráttal. Az ember elengedné. ha mondjuk, feltételezzük, hogy nem tudja, hogy a hummus alapvetően szénhidrát, nem zöldség (és akármennyire is mondja, hogy ő mekkora nagy konyha zseni, mennyi minden receptet ismer, mennyi minden országnak a kajáját tudja tökéletesen elkészíteni, fogalma se volt arról mi a babaganoush...), de hát nehogy valaki aki dietistához járt ne tudná, hogy a pita kenyér és a sült krumpli szénhidrát! A fiúk kiváncsian kérdezték mi mi a tányéromon, ugyanis ők, a szakertő meg én ugyanazt kértük, és magyaráztam nekik mi mi és miért egyensúlyozott.

Miközben ettük, és a lány járatta a száját rendkívül nagy sületlenségeken, elnézegettem és arra gondoltam, hogy lehet az, hogy megint elengedi magát. Most, hogy magam is diétázom, tudom milyen nehézségek vannak a lefogyással. Igen, megértem a lelkiproblemákat, hogy talán nincs ideje, talán ez van meg az, de hát, nem lesz az ember attól szomorúbb, hogy kicsit több zöldséget pakol a táljára. Miért muszáj elhanyagolni azt amiért olyan keményen küzdött? Hát nincs mégmindig ugyanabban a helyzetben? Okosabb már nem lesz, de legalább lehetne egészségesebb, nem? Akkor eszembe jutott, hogy sok ember úgy szokott lenni a dolgokkal, hogy amikor valami nem működik, vagy nem úgy megy ahogy szeretnék, vagy teljesen megunják, akkor gyökerestől kitépik életükből. Ha rossz dolgokről lenne szó akkor jó, de sokszor jó dolgokról van szó. Megint kövérre falják magukat, mert már nem akarnak diétázni. Nem csak abba hagyják a sportolást, de aztán egyáltalán semmit se csinálnak - még a gyaloglást is kerülik, mint a pestist. Vége az egyetemnek és akkor még a könyvekről sem akarnak hallani.

A diétázás, viszont, nem olyan mint a torna: ha egyszer elhanyagolod, másodszorra nehezebb lesz elérni célodat. A lány rövid, testhez simuló ruhákban öltözködik, amik sajnos nagyon kiemelik formáját... és fehérneműjét, és hogyan ez belevág a zsír rétegébe. Egy világban ahol minden a hiúságra alapul, ezt igazából nem engedheti meg magának, viszont döntései, cselekedetei nem veszik célpontul álmait.

Hogy lehet, hogy valaki rossz döntéseket hoz folyamatosan, látván, hogy minden egyes döntésével meszebb kerül céljaitóé? De főleg, tudva a választ gondjaira, miért nem veszi azt az irányt?

Rossz döntésekről, így, eszembe jutt Szitakötő barátnőm. Neki egy nagyon jó állása volt itt a cégben, és rendkívül jól keresett. Voltak gondjai másokkal, mint mindenkinek, és aztán egyszer úgy döntött, hogy lemond. A cégünk egy leépítős programot indított, ahol az emberek lemondhattak és rengeteg pénzt kaptak. Ez főleg azoknak volt jó akik nagyon közel voltak a nyugdíjhoz, ugyanis a munkapiac nem valami fényes. Jobb, persze, mint Europában, de nem olyan, mint régebben volt. Szitakötőnek volt egy terve, ugyanis a húga meg ő rendkívül ügyesek, és gyönyörű ékszereket csinálnak, aztán akkor szappanokat, testkrémeket és ilyeneket csináltak. A családja nem tartotta jó döntésnek, de hát ő belevágott. Három évvel utánna, Szitakötő elég ramatyul áll. A kis cége nem jött be, és most munkája sincs. Valahogy összehúzódik, alkalmi munkákat szokott csinálni, de hát már nem ugyanaz mint régen, amikor évi háromszor repült Mexikóba, utazgatott az Államokba és föl-alá Dél Amerikában (aki nem tudja, Dél Amerika az minden ami PANAMA alatt van, nem az USA alatt!). 

Habár a bálna lány és Szitakötő helyzete teljesen más, tulajdonképpen mind a két helyzet ugyanaz: döntések és következmények. Ahogy ezen goldolkodtam és hírtelen mind a két helyzetet magam előtt láttam, észrevettem, hogy tulajdonképpen mind a kettő ugyanazt tette: szemet hunytak a valóságnak és inkább hittek a mindenféle "élet-egyetem-tudás" zagyvaléknak, és ez alapján léptek. Hányszor nem vétkeztünk mi magunk így? Áltatjuk magunkat olyan olcsó közmondásokkal, mint "aki nem kockáztat, nem nyer", vagy "bátrakat segíti a szerencse" (Vergilius), vagy csak azzal, hogy "hinni kell", és belevágunk valamibe anélkül, hogy alaposan kikutatuk volna, vagy lenne egy működő B tervünk. Érdekes módon, sok emberről akik így, "hisznek" hallottam. hogy siker eseteket idézgetnek, hogy saját kockáztatásukat alátámasszák. Steve Jobs hitt, Bill Gates hitt, és ezrével tudják a neveket olyanoknak akik ezt vagy azt a nagy márkát létesítették, és hát, ha azoknak is működött, akkor nekik miért nem? Nekem fura, hogy egy minimális statistikát nem alkalmaznak és nem számítják ki, hogy azok közül akik hisznek, mekkora annak a lehetősége, hogy be is valjon. Mert legyünk őszinték, Steve Jobs és Bill Gates csak kettő van (volt), de ország elnök több ezren, és tudjuk mind milyen nehéz azt a munkát elkaparintani. Na, akkor miért lenne könnyebb hinni mindennek szembe, csak hinni és sikert aratni?

Itt nem az a pláne, hogy ne törekedjen az ember, arrül van szó, hogy kutatni kell, a célt szemelőtt tartani és akkor lépni amikor már helyen áll a B terv. Igen, sok kellemetlen, beléthatatlan rossz dolog is tud történni, de miért töbszörösíteni a kellemetlenségeknek az eséllyél, hogy még több dolog mondhat kudarcat? Miért nem nyítni ki szemünket és megfelelően felkészülni? Nem tudom, ez még abból marad az emberekre, hogy megszokják, hogy mindig van valaki aki tartja a kezüket, mindig akad valaki aki segít, tehát nem is kell nekik maguknak igazán sokat gondolkodni ezen. Nem kell azzal törődni, hogy elveszti alakját és egészságét, ugyanis, majd akadni fog valamilyen pasi akit el tud csábítani, és az majd eltartja és minden gondját elűzi. Nem kell arra gondolni, hogy tényleg bejön a vállálkozás, mert úgyis ő maga nagyon tehetséges, vannak ismerősei akik segíteni fognak, és majd minden sikerülni fog. Igen, de szemelől vesztik, hogy az egyik évek óta férjhez akar menni, és csak olyan férfiakra akad akik csak titkos szeretőnek akarják, akármennyire is fittogtatni próbálja, hogy ő milyen jó trófea-feleség lenne, a másik pedig szemelől veszti, hogy a piac nem rohamos növésben, hanem kereslet-zsugorításban van. Az egyik elfelejti, hogy már 40 éves, hogy nem tudja sokáig fenntartani a régi státuszát, főleg a fiatalabb kis feszes libákkal szemben, a másik elfelejti, hogy idáig a kis vállalata a munkahelyi fizetéséből tudott alapanyagot szerezni.

Nem azt mondom, hogy minden döntésünk sikeres lesz, de hát, legyen azért ahhoz elég eszünk, hogy amikor egy döntésünk kudarcba fullad legalább tudjuk mondani azt, hogy mi azért komolyan kikutattunk és igazán megtettünk minden tőlünk tehetőt, hogy sikeres legyen. Legyen ESZÜNK a döntéshozásba, mert utánna tudunk mindekit hibáztatni, de legbelül magunk tudjuk jól ki a ludas.

Szülinapom!

:-) Ma vagyok 39 éves. Igen! Jaj de jó! Tök jó egyre ügyesebb, okosabb és öregebb lenni. Már kicsit több ősz hajszálam is van... talán már van olyan 8? Ami jó. Tetszenek nekem az ősz hajszálaim, mert azt jelentik nekem, hogy egyre elöbbre jutok az életben, tapasztaltabb leszek és bölcsebb. Ja, igen, az vitatható, de persze nem a szülinapomon. ^_^

Ez az év sok változást hozott, és ha az Isten engedi, sok cicklusnak a zárulását is. Sikerült befejeznem az elsőt két könyvelési szemináriumból, ami a szakdolgozat helyet kell kijárni, hogy meglegyen a könyvelői diplomám, és most lassan készülök a másodikra. A második picit nehezzebb lesz, mert könyvvizsgálásról szól majd, de menni fog, majd meglátjátok. Lassan két év kemény munkának a végeredményéhez érünk, és végre lesz a kezemben egy újjabb eszköz, hogy jobban tudjam biztosítani a megélhetésemet. Nem mintha jelenleg nem lenne munkám - sőt, egy rendkívül jó munkám van, hála a jó Istennek! - de azért sose árt ha az embernek van egy B terve, és egy C terve és talán egy kis plusz munkája, amivel kereshet valamennyicskét és félreteheti majd a szűkösebb időkre, nem? Egy másodallás sosem árt, és én lassan felkészülök egy szintén isteni másodalláshoz: könyvelő akarok lenni! ^_^

Gondolom mindig szemem előtt volt ez a cél - egy másodlagos cél, mivel A CÉLOM mindig az volt, hogy közgazdász legyek, ami most vagyok - de most, ahogy ez lassan megvalósul, olyan tök jó érzes fog el, hogy azt alig lehet elhinni. Mintha egy tündérmese kezdene igazából megvalósulni, nem mert valaha gondoltam volna, hogy lehetetlen hogy én valaha is könyvelő lehesek, de inkább azért mert, ez az álom amolyan "jó lenne, de nem biztos, hogy egyáltalán meg is valósítom". Na, most a megvalósulás küszöbén állok. Ez az! Tényleg meglesz!

Ez az év egy másik ciklusnak a lezárását is hozta magával, ugyanis, május közepe óta megint szingli vagyok. Többféle érzelmen mentem át - szomorú voltam, mérges voltam, ijedt voltam, elhatározott voltam, bizonytalan voltam - ugyanis rég gondolkodtam az ügyön. Nem tagadom, egy ilyen hosszú és érzelmes kapcsolatot felbontani nem egyszerű ügy, sokat vetődik vele az ember, sok-sok mindent megpróbál, minden apró megoldást ezerszer is megforgat és addig, addig próbálja rendbe tenni a dolgokat míg az egész szét nem málik a keze között. Ígs hát, sajnos kénytelen voltam észrevenni, hogy habár a Kari egy irtó aranyos, kedves, szeretetreméltó ember, akit rettentően szeretek, élet látásunk, elképzeléseink a jövőről, a jelenről és magáról az életről annyira különbözőek, annyira ütik egymást, hogy kivihetetlenné tették együttélési terveinket. Kari az álmodozó, tudom, hogy ő vontatta volna maga után ennek a kapcsolatnak lassan szétbomló tetemét, becsukná két szép szemét az a tény előtt, hogy már nem él - Isten áldja mindig drága, édes szívét - de hát én nem ilyen vagyok. Gyakorlati látásomnál fogva, tudtam, hogy ezt muszály befejezni mielőtt kárt tesz benünk. Így hát nekem kellett kezembe venni a gyeplőt és megállítani a szekeret.

Most megint egyedül járom az utamat, megint felfedezem azt a régi szabadságot, korlátlan függetlenségemet és határtalan örömmel járom megint életemet. Boldog vagyok. Nehéz döntést hoztam, de azt a döntést hoztam amit kellett. És kiálltam mellette. Nem hátráltam. Nincs már a jövőmbe egy együttélést beszámító terv, egy ház amit valakivel megosztok, együtt töltött nyaralások és egy közös öregkor. Most helyette tervek vannak és álmok amik felhabzsolják napjaimat. Korlátlan idő és energia ahhoz, hogy befejezzem könyvelői diplomámat, elkezdjem, illetve, befejezzem a pénzügyi diplomámat, és ki tudja, majd a marketingost is! Van időm és lehetőségem, hogy időmet úgy osszam be, hogy elmehessek az egyetemre dolgozni mint tanár másodállásba, hogy kezdjek vezetni barátaimmal egy könyvelői irodát, és tudjátok mit még? Könyvet írni, kutatni, konferenciákra járni, csak úgy, hírtelen eldönteni, hogy holnap kedvem van... Salembe utazni, fogni magamat és elmenni. Szabadon utazni ahova akarom, egész időmet levelező barátnőimmel tölteni egy utazás során, mert hírtelen ahhoz van kedvem, vagy megbeszélni a lányokkal, hogy menjünk el egy csajos utazásra New York-ba vagy California-ba csinos pasikat nézni (mi másra menne az ember Californiába? Ott istentelen meleg van!). Felfedezem megint függetlenségemet, nem mintha eddig nem lett volna meg, de hát tudjátok milyen ez egy kapcsolatban, ahol még a ki nem mondott dolgok is olyan hangossak a falak közt. Nem sietek most a házra gyűjtött pénzzel, habár nem teszek le róla, és igen, lesz nekem oromos házam, ha törik, ha szakad, de most szabimat és egyébb erőforrásaimat teljesen saját magamra fordíthatom, abszolút függetlenséggel, és annak az érzése... megfizethetetlen. :-)

Változások

Egy nagy változás az életembemn olyan két-három éve kezdődött el, és most a múlt vasárnap kerekedett ki teljesen. Egy igen nehéz döntést kellett ő, amit meg kellett hozni. Nem volt más lehetőség már. Igyekeztem mindent megtenni amit csak tudtam, más utakat is járni, megoldásokat, lehetőségeket keresni, de hát nem volt mit. Megmondom őszintén, ezen a héten egy kicsit haragudtma magamra amiért ilyen sokáig húztam a döntést. Hogy nem volt több erőm előbb elébe járni a helyzetnek? Miért voltam annyira hülye, hogy nem láttam, hogy nincs mit tenni? Miért adtam annyi lehetőséget?

Sajnos, mind emberek vagyunk és az emberi természet ilyen: nem akarunk elszakadni attól amit megszoktunk, amit szeretünk, még ha nem is jó nekünk, mégha többet is szenvedünk mint kéne miatta. De mindennek eljön az ideje. Életemben új szakasz kezdődik.

Rohanás, Költözések és Utazások

Tehát igen, egy ideje nem írtam, ugye? Voltam otthon, elintéztem egy pár dolgot és visszajöttem. Meg kell mondanom, hogy ez az út tele volt megpróbáltatásokkal. voltak törölt járatok, hosszú sorok, nem működő kártyák, késések, és mindenféle fura helyzetek amikkel a mai napig egyszerűen nem tudok kibékülni, vagy egyszerűen megérteni, hogy és miért és egyáltalán "what the fuck!?" volt az egész.

Sok idő után most volt megint egy egyedül utazásom Európán belül, amikor elmentem Brüsszelbe beszélgetni egy levelező barátnőmmel. Kicsit felvágósnak tűnhet, de igazán nem látogani mentem, nem megismerni a várost, hanem egy beszélgetésre mentem, Érdekes volt és nagyon élvezetes. Gyakoroltam is a franciámat, ami hol nem olyan jó, hol nem olyan rossz volt mint emlékeztem rá (de továbbra is jobban szeretem a franciákat).

Az utazásom egy másik oka a cipekedés volt, a lassú visszaköltözésem Costa Ricába. Érdekes érzés volt, mert valahogy nem fájt annyira visszajönnöm ide, nem sajnáltam olyan nagyon Magyarországot otthagyni. Persze, ennek az is lehet az oka, hogy Magyarország már nem az az ország amire én olyan szívesen emlékszem. Szép, persze, de puffff! nem könnyű ott az élet!

Hazahoztam rengeteg ruhát (de persze, még sokkal több maradt otthon) és sok könyvet (de ezerszer több maradt otthon). Annyi sok jó könyvem van! Már alig várom, hogy mind egy helyen legyen... velem. A diétázás miatt, sok ruha ami régen már nem fért rám most lötyög rajtam, amiért most nem kevés pénzt költök varrónőre, hogy bevegyen belölük.

Itthon már végre lett egy könyvelői diplomám (még hiányzik egy másik, egy magasabb fokú), és rengeteget dolgozom, hogy megszerezzem a következőt. Mit mondjak? Manapság nem is lehet megállni!

Manipuláló Emberek

A minap olvastam egy rovatot a Washington Post-ban manipuláló emberekről. Ez Caroline Hax rovatában volt, ami egy olyan rovat ahova az emberek írnak gondjaikról és ez a "Caroline Hax" válaszol nekik valamilyen tanáccsal. Az adott levél egy nőről szólt aki családja és vőlegénye között van. A lány mesélte Caroline-nak, hogy a családja nem szereti a vőlegényét és úgy tűnik, hogy mindent megtesznek, hogy hagyja ott. A vőlegény nem igazán lelkesedik a családért sem (ami megérthető), de arra kéri a lányt, hogy kizárólag mellette álljon ki. Ennek a történetnek a legutóbbi jelenete az volt, hogy a lány szülei egy hajó kirándulásra hívta a lányt, kikötve, hogy nem viheti a barátját. Ő ment volna maga, de a srác azt mondta neki, hogy mivel ő nem lett meghívva, a lánynak szintén le kell mondania a meghívást. A lány megtette és a szülei nemcsak, hogy megsértődtek, de le is mondták az egész kirándulást.

Forrás: UNESCO

Ja, első gondolatom az egészről: micsoda Kabuki színdarab! Én szívesen megkérdezném, hogy vajon ez igaz-e, tényleg léteznek ennyire drámai, sarkalatos, idióta emberek a világon, de sajnos tudom, hogy léteznek. Mi több,  a mai napig, teljesen megfoghatatlan okoknál fogva, még nem haltak bele a szégyenbe!

Nem fogom megpróbálni megérteni miért van aki ilyen szégyenletes viselkedésre folyamodik, és őszintén, azt sem tudom megérteni, hogy miért van olyan ember aki az ilyen - ekkora és ennyire nyilvánvaló - helyzetekbe beleesik.

Sok ember van - sajnos - aki szemérmetlenül felhasznál minden eszközt és ürügyet (legyen az valós vagy hamis), hogy a többieket úgy használjon, ahogy az saját maguknak a legjobb. Sír, nyöszörög, tetteti az áldozatot, tetteti a tudóst, erősködik, elhallgatja az igazat, terjeszti a téveszméket vagy hazugságokat... ami épp neki jó. Sok manipuláló ember, aztán a szeretetet vagy a sikert szokta használni szintén, hogy rávegye áldozatait különféle dolgokra. "Azért mondom/teszem, mert szeretlek", "Ha nem teszed/megteszed, akkor nem is szeretsz", "én mindig annyira szerettelek téged és lásd hogyan hálálod meg", "ezzel sikeres leszel, enélkül nem", "aki nem kockáztat nem nyer". Ismerős valamelyik? Legtöbbünknek, sajnos azt kell mondani, hogy igen. Mind ezekben, és a manipuláció minden más formában egy dolog van ami közös: az adott áldozatnak tiszteletben tartásának megtagadása. Aki manipulál az nem tisztel, nem tart másokat emberszámba. Az adott cselekedet végzete után az áldozat nem lesz boldogabb, és ha a manipuláló ember megváltoztatja is hozza állását az áldozattal szemben (kedvesebb, úgy tűnik, hogy jobban számba veszi), az ideiglenes, és hamarosan több és több követelményt nyom rá.

Caroline helyében azt javasoltam volna a lánynak, hogy hagyja ott a vőlegényét, de a családját is. Nem az a baj, hogy valaki manipulálni akart, nem is az a baj, hogy talán egyszer hagytuk, az a baj amikor benne élünk, rosszul érezzük magunkat miatta de mégsem csinálunk semmit.

Egyetemi Ügyek

Új évi terveim szerint, szerettem volna minden hónapban írni, de íme, egész Februárban egy szót se írtam ide. Most se jutt eszembe sok, amir szeretnék írni. Sok munkám van az egyetemmel kapcsolatban. A munkacsoportom elég gyorsan dolgozik, ami jó, de sajnos van egy ember aki rettentő rosszul dolgozik, és akármit is csinál mindig újra kell csinálni. Ennek a tetejében, a tanárunk sem jó. Egy fiatal fickóról van szó, aki azt hiszi, hoyg mindent tud és mindenkinél jobb. Az első órában sok tapintatlan, sértő dolgot mondott, amit - amint lehetőségünk lesz - fel fogunk jelenteni.

Van tanulni valónk, de kis értelme van tanulni, mivel nincs igazán vizsgánk, csak egy szakdolgozat szerű munkát kell írni, amihez nem is fogjuk felhasználni a tantárgyat. Nem értem, hogy lehet ilyen rosszul megtervezni egy órát?

Következő Utazásom

Pénteken kérdezősködtem, lefoglaltam, ma pedig kifizettem, és így lett meg a tavaszi utazási programom: megyek haza két hétre. Persze nem volt egyszerű ügy, mert ez alkalommal megyek Brüsszelbe egy levelező barátnőmet meglátogatni, ami nem volt eleinte betervezve. Lány dolgok, tudjátok. olyanok amiket csak lányok közt lehet megbeszélni, korlátlan idővel egy kávé és kalória-dús sütik mellett. Igen, vannak az ember életében olyan dolgok amiket kizárólag csak kalória-dús, zsírban gazdag, cukorral pukkadásig készített sütivel lehet orvosolni.

Nem tudom hogyan érezzem magam ezzel az utazással kapcsolatban. Persze, örülök, hogy találkozni fogok a Karival, családommal, személyesen megismerem majd az egyik levelező barátnőmet... de valahogy mos másképp, másnak érzem magam mint ezelőtt más utazásoknál. Nincs meg bennem ugyanaz a buzgó készülődés, ugyanaz a tervezgetés. hogy mi lesz, hova megyek, mit csinálok, hanem valamivel higgadtabb az egész bennem. Megyek, megnézem a helyzetet, döntéseket hozok, pakolok, elintézek egy pár hivatalos ügyet, megyek Brüsszelbe, találkozom Arjennel, megbeszéljük a megbeszélni valókat, és jövök vissza.

Ebben az évben, és idáig szépen, kicsit közelebbről figyelem a pénzügyi helyzetemet. Persze, most kell, ugyanis már nem költögethetek boldogan mindenre, mivel most már van egy pénzügyi cél előttem amit el is akarok érni, de lehet akkor, hogy ezért viszonyulok is másképp az utazásomhoz? Még az is lehet, hogy nem lesz esélyem Bécsbe menni, három napra pedig még kevésbé!

Vajon majd maga Európa is másnak fog tűnni?

Megint Bloggozom ^_^

Tegnap volt egy éve, hogy utoljára bloggoztam itt. Tulajonképpen tavaly alig bloggoztam akármelyik bloggomon. Mondhatnám, hogy nem is bloggoztam egyáltalán, de az angol bloggomban azt hiszem talán hat bejegyzés volt.

2014 egy komplikált év volt számomra, és meg kell mondanom, hogy nem igazán tetszett. Sok munkám volt, sok mindennel kellett szembesülnöm, sok mindent kellett észrevennem és sok mindennel kapcsolatban kellett döntést hoznom. Nem volt egyszerű. Keményen meg kellett küzdenem az egyetemen, hogy befejezhessem a hátralevő tárgyakat, és sokat kellett tanulnom. Meglepetésemre, negyvenéves fejjel nem olyan könnyen megy a tanulás, mint húsz éves fejjel. Így hát, gondolhatjátok mennyit kellett a tankönyvek fölött hajolnom, hogy valami megmaradjon a buksimban.

Persze szép is volt, mint amikor úgy döntöttem, hogy Halloween-re elmegyek Salem-ben. Ez az utazás mesés volt, és nagyon-nagyon kellett nekem a kikapcsolódás, az esély, hogy egy picit magamra maradjak és elgondolkodjam a dolgokon. Salem-ben sok szépet láttam, nem csak boszorkányos dolgokat, de ahogy gondolhatjátok, engem inkább a boszis dolgok érdekeltek ^_^. Részben ezért is örültem egy kicsit annak, hoyg a végén egyedül mentem, ugyanis tudom, hogy ha valaki mással mentem volna nem mehettem volna ennyi boszis helyre, vagy nem maradhadtam volna otthon este tévét nézni, ahogy nem egyszer tettem meg. Igen, voltam ott egy hétig és voltak esték amikor ahelyet, hogy tovább kutassam a városkát inkább otthon maradtam és nagy boldogan bámultám a tévében a kedvenc csatornámat és kedvenc programjaimat. És nagyon élveztem!

Ház a Chestnut Street elején.
Chestnut Street a legmenőbb utca Salemben. Itt laknak a gazdagok.

Most itt már az új év, honlap pedig kezdődik az új munka év. Nem mintha az olyan jó lenne, de hát legalább azt jelenti, hogy van, mert tudom milyen rossz amikor az embernek nincs munkája. Ezt az új évet sok elhatározással kezdtem. Eldöntöttem, hogy 2015-ben visszahódítom az életemet. Igen, továbbra is tanulni fogok, de nem leszek a tankönyvek rabja, nem leszek a munkám rabja, és nem fogom engedni, hogy mások gondjai lekössenek. Visszahódítom saját időmet, saját hobbijaimat, saját dolgaimat. Többet akarok olvasni, írni, bloggozni, mozizni, picnic-ezni és élvezni az életet. Ez a tervem 2015-re. Mi a te terved?