A minap kaptam egy e-mail-t a Gyulától. Gyulával 1995 óta ismerjük egymást és 1996 óta levelezünk. A miénk egy elég érdekes történet, amit nem emlékszem meséltem-e már vagy sem. Egy közös ismerősön keresztül ismertük meg egymást, egy András nevű srácok keresztül, aki akkor a vőlegényem volt, a Gyulának pedig egy iskolai barátja. Mi csak úgy, közvetítve ismertük egymást, de valahogy, amikor 1996-ban visszajöttem Costa Ricába, elkezdtük levelezni és ott változott meg a kapcsolatunk, és ismerősökből jó barátok lettünk, majd gyakorlatilag tesók.
Egy jó maréknyi való levelet írtunk egymásnak ahol mindenféle gondolatot fejtegettünk. Több oldalon keresztül megosztottuk gondolatainkat a szerelemről, a szeretetről, szabadságról, függetlenségről és egyéb filozófiához illő témákról. Leveleink nem voltak nagyon gyakoriak, talán kaphattunk 2-3 levelet évente, de telis-tele voltak felboncolt gondolatokkal amikből a válasz levél táplálkozott, amiket továbbra boncoltunk az atomjaiig, vagy újra építettünk és egy másik fény felé emelve forgattuk és nézegettük. Beszélgetéseink eltartottak évekig, könnyen egy évtizedig, ha nem több.
Mindennapi dolgainkról is beszélgettünk, Gyula életfogytiglani kutatása a tökéletes angyal lány után, az egyetemi dolgaim és a védelem a függetlenségért.
Egy idő után, viszont, a levelek csökkentek majd végül megálltak. Itt-ott e-mailek száguldoznak köztünk, telefonhívások, találkozások itt-ott Budapesten. Hosszú, velős beszélgetéseink valahogy abba maradtak, befejezetlenül, ha egyáltalán lehet arról szó, hogy ezeknek a kérdéseknek a választ be lehet valaha fejezni. Gyula a kedvenc levelező barátom, tehát időről időre igyekeztem feleleveníteni azt a szó-forrást, de már a szavaknak nincs ugyanaz az íze, és a filozófia sem csobog és csordul olyan könnyen, olyan bőségesen mint régebben. Most a kéz sokkal többet áll, a toll csak mered a papírra és várja a szavakat. Lassan elfogytak azok a napok amikor görcsülésig írt az ember, talán délután egytől este tizenegyig, majd másnap folytatta, mert még annyi mondanivaló maradt.
E-mailjében Gyula pontosan erről írt. (Jaj, de jó! Nem csak én!) Kifogytak a szavak, és amik maradtak, azok valahogy nem akarnak összeállni ugyanolyan szövegekbe. FElbukkan egy másik ellenség, egy olyasfajta "fásultság" - ha ez a szó - ami elveszi az embertől az író kedvet. Érthetelen sokszok, hogy lehet, hogy az aki százezer ötven lapos levelet írt valaha, most nem érzi magában a kedvet a szó rajzoláshoz. Hány millió szót nem kacskaringóztunk le egymásnak, és most a megszólításnál megáll a kezünk, a toll áll és vár mint egy beindított kocsi ami várja a gázpedált, a lap pedig mered az emberre, szinte nyúlik és nyomást gyakorol, hogy mikor telik meg ő, meg társai. Ahol a lapok repültek egymás után az ember keze alatt, és a bekarikázott számok száguldoztak, most egy fél lapot letenni hosszabb, mint elbiciklizni Kuala Lumpurig.
Kiírtuk volna magunkat tényleg?
Van ilyen. Van aki kirajzolja magát, aki ki add magából mindent egy adott dologból, vagy beszív mindent, majd elfogy, nem marad benne semmi, telítődik az érdek, meghal az adott vágy, a kíváncsiság. De olyan is van, ahol egyszerűen merültség van, változás, és ennek is meg lehet találni a módját, hogy adott dolgok folytatódhassanak. Már egy ideje leálltunk a kézzel írott levelekkel, tehát "kivárni" az idejét... ki tudja, lehet, hogy tényleg kiírtuk magunkat, lehet, hogy majd öreg(ebb) korunkba megint bele lendülünk, ki tudja. Egy dolog az biztos, még pedig az, hogy Gyulával nagyon szeretjük egymást és még van rengeteg mondanivalónk. Ugyanakkor, van egy bizonyos, igen kellemetlen érzés akkor amikor az ember észreveszi, hogy valami "kifogyott benne", főleg ha egy olyan valamiről van szó amit nagyon, nagyon élvezett. Vissza szerezni nem lehet, és akármikor próbálja az ember vissza állítani életebe, csak rossz, kellemetlen érzést kelt, de ugyanakkor elengedni fáj és egy erős űr érzést kelt. Amikor ez előfordul, hát előfordul. Ilyenkor jobb egy kicsit leülni, megnézni hogy alakulnak a dolgok, de nyitva lenni a következő lehetőségre. Mindig jön valami érdekes annak aki nyitott a lehetőségeknek. Filozófusoknak is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése