Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! ^_^ Íme itt van már 2012 és megint Januárra fordult a naptár. Az este volt koccintás, bulizás, hangos tűzijátékok és végeérhetetlen utcai bulik. Igen, végeérhetetlenek, ugyanis ahogy Karival mentünk a reptérre reggel bocs, HAJNALI fél hétkor, Santo Domingo utcáin még javában folyt a buli. Csajok igen rövid, csillogó ruhácskákban és Chrysler-épület magas magas sarkú cipőkben mentek ide-oda barátaikkal a Karib tengert szegélyező sétányon, itt-ott szeszes üvegekkel - nagy eséllyel rumos üvegekkel - miközben hatalmas nagy partik elöntötték az utcákat, ahol a kocsik nem is mehettek be. Annyi embert nem láttunk egész ottlétünk alatt soha! Folyt bőségesen a rum, bömbölt a zene (láttunk olyan kocsikat amik olyan hangosan zenéltek, hogy négy sarokra is lehetett hallani mintha ott lenne az ember a kocsiban!) és senki se ment haza. Csak mi.
Vége lett a szabinak, ahogy mindig vége lesz, és felpakoltunk, elrendeztük a számlát, taxiba ültünk (egy előre megszervezett taxival), és elmentünk a reptérre, ahonnan majd vissza röpítettek minket Costa Ricába. :-( Innen aztán mosás, és a holnapi munka cucc elkészítése. Belépőkártyám leakasztása az íróasztal mellöl és be a táskába, vagy nem tudok bemenni az irodába. :-/ Nincs több kád, fincsi fürdő (itthon nincs kád, csak az apuék fürdőszobájába), és újság olvasás a buborékok közt, mint egy film díva. Ideje dolgozni a következő díva pillanatig... majdnem, ugyanis köztudott (de nem az irodában), hogy én most csak egy hónapot és talán két hetet fogok ledolgozni, és aztán pakolok megint és Karival együtt megyünk vissza Magyarországra, ahol ennek a kedves, szép, okos, szorgalmas, talpraesett közgazdásznak új munkát kell keresnie. (És miközben megtalálom az a munkát pihengetni fogok, rendet rakni az új lakásomba, és látogatni fogom a Marcsi mamámat és a János papámat, majd meghúzom a Gyuszi fülét amiért már nem e-mail-ezik, nem hív és nem is levelezik. Mi lett veled, Gyuszi?)
Az ittlétünk nem volt hosszú de érdekes volt. Elsősorban most volt az első alkalom, hogy a kihívott taxit nem kellett várni, hanem a bácsi ott várt minket egy kis táblával amin a nevem volt. Ez kellemes volt. A hotel - Meliá Santo Domingo - egy igen szép hotel volt, de cseles. A reggeli nem volt beleszámítva a szoba árába (mindig ilyet keresek! Gondolom a Meliá nem adott a Booking.com oldalnak ebből engedményt), és a wi-fi sem volt ingyenes, de inkább $6-ba került 24 órára. Kari szokása szerint nem használtuk a minibárt, habár engem nem zavar annyira onnan fogyasztani az italokat és rágcsákat, de kihasználtuk a room service-t vacsira. ^_^ Megtetszett! (Nekem legalább.) Olyan kellemes csak felemelni a telefont és kérni kaját a szobába! Nem kell lemenni, sort állni, várni, hogy a pincér észrevegye, hogy ott éhezünk... az ember csak telefonál és hamarosan ott terem a tonhal szendvics, a meleg tej, a sajtburger baconnnal, a leves, az ital... amit az ember csak kíván! Olyan mint amikor az irodából rendelek reggelit vagy ebédet! ^_^
Dominikánában az emberek kedvesek, aranyosak, kivéve a rengeteg turista vadász aki nem kopp le és csak próbálja az embert rávenni, hogy had lehessen az idegenvezetője, had vigye lovas kocsin a város körül, majd hol spanyolnak, hogy kolumbiainak néznek. Costa Ricai! Costa Ricai vagyok! Brrr! Persze, nem segített, hogy a Kari olyan fehér és szemmel láthatóan európai, ÉS nem beszél spanyolul rendesen.
Az első nap - mivel mindig csak a magunk orrunk után megyünk - Santo Domingo szegény és lepattant részeit láttuk (habár lehet, hogy nem is a legrosszabbakat!). Az utca telis-tele volt összetört kocsikkal. Igen, összetört. Hiányzott róluk egy-két lámpa, a lökhárító, sarkak és oldalak be voltak horpadva, a festék le volt ütve (a látható sok baleset miatt!), az ablakok össze voltak törve, vagy helyettük egy műanyag volt... és ezek voltak a taxik. És nem egy, nem kettő, hanem a kocsik nyomó többsége jelentősen össze volt gyűrődve! Volt egy hely ahol legalább harminc kocsi állt - mind taxi - egy egyetlen egy nem volt félig-meddig jó állapotban! Más országban ilyen kocsikat kijelentik totál károsnak, itt taxinak használják. Ezek láttán Kari meg én csak gyalogoltunk. Ki vettünk volna egy kocsit a kölcsönzőből, de már nem voltak. De taxiba ülni? Nem. Ha úgy néz ki a taxi, hogyan nézhet ki az utas?
Kari eleinte (és lehet, hogy még mindig!) csalódott a szigeten. Nem ezt várta. Valahonnan elképzelte, hogy ez az ország olyan szegény, hogy nem tudom ki vagy kik kizsákmányozzák a népet és ezért van az, hogy mindenki, de mindenki a szigeten olyan hatalmas nagy szegénységben él... Én csak pislogtam. Azt hiszem valaki (Kari) túl sok Méhes György regényt olvasott (a rosszakból!), mert teljesen alaptalanul kezdte el magától ezt a "A Szegény, Szenvedő Nép" mesét mondani. Nekem nem tűnt fel olyan szörnyen szegénynek, sőt kifejezetten irigykedtem a partjukra (habár a hotel környékében nagyon koszos) és a rengeteg, szép szobraira és emlékműveire. Persze, másnap még több irigykedni valóm is lett!
A következő nap, elmentünk egy sétáló utcára - Calle Conde - , aminek az eleje nem olyan bizalom gerjesztő, de ahogy az ember halad nyugatról dél felé (a Bolívar parktól a Damas utca felé), csak csodáltuk a rengeteg, szépen megtartott régi épületeket. Persze volt lerobbant is, de rengeteg nagyon szép is volt. (Tudni illik Kolumbusz Kristóf erre a szigetre ért először, ez volt Amerika első felfedezett része. Mivel a szigetet azon a napon látták meg amikor a hajók mér vissza fordultak volna Spanyolországba - már előtte meg akartak fordulni, de Kolumbusz kért a matrózoktól még négy hónapot, ígérve, hogy a tengerbe dobhatják, ha addigra nem találnak semmit - Kolumbusz elnevezte a szigetet San Salvador-nak (Szent Megmentő). Később az lett a neve, hogy La Española - vagy La Hispanola - ami azt jelenti, hogy "A Spanyol" (nő nemű, tehát lehet, A Spanyol Nő).) Itt nem csak régi erődöket találtunk amik a tengerre néztek, hanem egy házat is amit 1492-ben építettek!
Rengeteg helyi babonával is találkoztunk, mint üveget tele fa darabokkal és füvekkel (speciális fa és fű) aminek az a neve, hogy Mama Juana. Erre rumot kell önteni és meginni. Állítólag mindent gyógyít, de főleg a májat. Rengeteg ember 31-én vízzel mosta ki a házát és rengeteg tömjént égetett, hogy ez majd szerencsét hozzon az új évben. Gondolom nem hiába van nyugatra tőlük Haiti.
Nem tudtunk elmenni úszni, ugyanis a partok ahol fürödni lehet messze voltak és kocsi kellett volna, de szereztünk valamit amire nekem nagyon fájt a fogam: larimar követ. A Larimar egy különleges drága kő (vagy fél-drága... mint a jade), ami a világon csak egy helyen van: Dominikánában. Egy kék kövecske aminek olyan ég, vagy tenger formája vagy rajza van. Szereztünk eleinte a hotelban egy gyűrűt amibe barna is volt - nagyon szép - majd a Conde utcában egy nyaklánc-fülbevaló-karkötő készletet. ^_^
Nagyon megvagyok elégedve ezzel az úttal. Én szívesen visszajönnék megint ide nyaralni. Ki jönne velem? ^_^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése