A rémálomnak lassan vége szakad. Nem, a hülye nő nem megy el, de a hétfői gyűlés után - ahol mindenki csodalattára szemébe megmondtam, hogy nem a munkával van a bajom, hanem velem - elképesztő gyorsasággal képes volt találni nekem egy cserét. A csere az egy olyan dolog, ahol egy másik osztályból találnak valakit aki megfelel a munka feltételeinek, és aki hajlandó helyet cserélni valaki mással. Szokás szerint három hónapig próbaidőben vannak és aztán - ha senki se vonja vissza - akkor ott is maradnak, ahova kerültek. A főnököm terve szerint megtartott volna engem úgy, hogy elcserél valaki mással aki ahhoz a csoporthoz tartozik ahova ő menne. Ez elég jól hangzik, kivéve, hogy úgy tűnik végül nem fog elmenni.
Egy idő után, sok gondolkodás után, eldöntöttem, hogy nem hagyom sorsomat a főnökömre, ugyanis a stratégiai munkája nem volt elég gyors, hogy lelki erőmet meg tudjam tartani, így hát elkezdtem machinálni valami lehetőség után. Na, érdekes módon a nő cserét talált nekem a kedvenc helyemre: az ügyvédi csoportba. Nem ő mondta meg nekem, ugyanis a hétfői beszélgetés után tudja, hogy nem akarok vele beszélni, és el is ment a kedve, hogy velem beszéljen. A főnököm mondta nekem. Ez egyébként jó lett volna, kivéve, hogy a főnököm eleve úgy mondta, hogy "milyen hülye ez a nő. Ugye persze azt fogod mondani, hogy nem".
Nem tudtam mit mondjak, habár az arcom biztos elárulta, hogy örülök a lehetőségnek. Időt kértem, mondván, hogy nem akarok negatívnak és elutasítónak tűnni, de őszintén az idő arra kell, hogy gondolkodjam, mit mondok majd neki. A lehetőség fantasztikus, és igen, nagyon is szeretnék vele élni. Mi legyen? Gondolok imámra a Szent Héten, amikor kértem az Úrt, hogy mutasson nekem tiszta utat. Ez lenne az? Ideje a főnökömtől elszakadni és új útra lépnem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése