Ki Mennyit (és Mit!) Olvas

Végre befejeztem a Heaven Sent második könyvét, és már hálaistennek nincs több. Ezt a könyvet Rosa barátnőmtől kaptam, és hát Rosa könyv ízlése nem igazán a legjobb - pedig most könyvtáros! Rosa sokéig sokat javasolgatta a Heaven Sent könyveket, amik tulajdonképpen egy négy könyves sorozat (Heaven, Purgatory, Hell és Faith) ami egy rock bandáról szól és annak tagjairól. A történetek elképesztő rosszul vannak megírva, mégis van aki rajong az efféle szemsanyargató, agyzsugorító rondaságért.

A minap mondták nagy keservesen a híradóban,  hogy Costa Ricában az emberek 47%-a nem olvas. Nem mintha nem tudnának olvasni, csak épp semmi kedvük olvasni és nem is vesznek könyveket! A fennmaradó 53% olvas, igen, átlagban évi 2 könyvet. Két könyvet!! Hogy lehet CSAK két könyvet olvasni egy év alatt? Az év többi részében mit csinálnak? Pihentetik a szemüket a tévén.

Ezek a számok sajnos nagyon rosszak, de még rosszabb az amikor az ember megtudja, mik vagy milyenek azok a könyvek amiket az emberek olvasnak. Ócska best-seller könyvek, spirituális zagyvalékok, Paulo Coelho, Alkonyat sorozat, Harry Potter... Ya igen, olvashat az ember ilyeneket, de a baj akkor jön amikor csak ilyeneket olvasnak. Könnyű, ócska könyveket pocsék képességgel összegépelve. Mit ér a könyv ha nincs jól megírva? Csak tovább rohad, gyepesedik az emberek agya. Az újságba is az ember egyre csak rosszabb cikkeket talál. Befejezetlen mondatok, ki nem fejlesztet gondolatok... egy csomó szó és semmi értelem. A cikkek egyre rövidebbek, az agy munka egyre kisebb. Nem marad semmi a szöveg mögött, nem tart magában semmilyen ötletet. Csupa üres maszat betűkkel kirakva.

Igen, fontos, hogy az ember, az emberek, az ország mennyit olvas, de az is fontos, hogy mit olvas. Egy nép aki csak zagyvasággal tömi a fejét, aki csak az agyszűkítésével foglalkozik, az csak is kizsákmányolásra, kinevelésre és lehülyézésre lesz felhasználva. De egy nép aki gondolkodik, aki tágítja az agyát, aki megtanul kérdéseket feltenni és válaszokat találni, az kormányozni fogja saját végzetét.

Röviden...

Ma végre megrendeltem a Kari szülinapi ajándékát, és vele együtt tanultam valamit: van amit jobb ha az ember Amerikába kér. Ahogy tudjátok, Kari egy Kindle-t kért, ami nagyon is jó, és biztatni is kell, hogy tovább haladjon ezen az úton. Igen, igen, csak így is tovább! Persze, nem csak azért, mert sok minden olvasnivaló olcsóbb Kindle-be (sőt ingyen is szerezhető!), mint papíron, de helyet is spórol, és nem kallódhat el a könyv vagy újság olyan könnyen. Persze, elkallódhat maga a Kindle, de reméljük az nem fordul elő.

A tételeket már egy ideje kiválasztottam, de csak ma derült ki, hogy hát nem ugyanolyan Magyarországra kérni a Kindle-t mint Miami-ba, ahol Amazon hiszi, hogy élek. Nem lehet ugyanazokat a kedvezményeket kapni, és néha még a kellékek is mások. Na, ezt most már tudom.

Ez a hónap nem lesz egy egyszerű pénzügyileg, ugyanis az íjászati tanárom már felajánlotta, hogy vehetek nyilakat, ami azt jelenti, hogy már elég jó vagyok ahhoz, hogy kezdjek belefektetni a sportba (igazán nem szabad íjászati kellékeket venni - a védő cuccokon kívül - míg a tanár nem szól, ugyanis ha az ember nem elég jó, addig pénzkidobás, főleg ha nem fejlődik és egy idő után ott hagyja a sportot), de még volt más ünnep és ajándék amivel foglalkozni kellett, amire költeni kellett és ami már felemésztette a keresetemet. >_< Remélem már nem lesz több!

A munka megy szépen, barátok és olvasmányok mind rendben. A Dani most itt van és tanul. Leült velem Természet Tudományt tanulni... de hát nem is igazán ült le, hanem folyamatosan ugrándozott és hülyéskedett. Jobban fáradtam én mint ő. Most Apuval tanul történelmet és földrajzot, de Dani szerint ő jobban szeret velem tanulni, mert érdekesebb és velem elmegy "kutatni" mint tanulás része. Szeretem a Danit, de jobb, hogy majd haza megy, mert teljesen kifáradok.

Nem nekem való a gyereknevelés!

Hajadomány

Egy tegnapi hír után ma úgy döntöttem, hogy szeptemberben le fogom vágatni a hajamat, egy rák betegeket segítő kampány keretében, hogy csináljanak belőle parókákat a betegeknek. Pár éve halottam már ilyenről, de akkor úgy tűnt, hogy csak Amerikában van ilyen. Ott az alapítvány vagy a mozgalom neve Locks of Love (Szeretett Fürtök). Azóta szerettem volna és is hajamat adományozni, de nem tudtam hogyan tehettem. Végül is nem fogok csak azért az Egyesült Államokba repülni, hogy levágják a hajamat! Aztán most a hírekben benne volt hogy az itteni Anna Ross Alapítvány elkezdett több helyen hajadomány kampányokat rendezni és egyből kedvet kaptam. Kicsit, persze, elgondolkodtam, hogy a Kari mit mond majd - nem mintha ez megállíthatná engem, de tudom, hogy nagyon szereti a hajamat és biztos kicsit szomorú lesz miatta - de persze azt is tudom, hogy a Kari egy nagyon édes szívű ember, és tudván, hogy a hajam nem vesz kárba, hanem valami nagyon jóra lesz felhasználva, biztos azért könnyebben bele is nyugszik és talán örül is. Igazam is volt, és így, felhívtam, megmondtam neki és habár sajnálta a hajamat, örült is neki.

A hajadományozáshoz csak annyi kell, hogy az ember legalább 21 cm hosszú hajat tudjon adományozni, amit a tarkótól a hajvégig mérnek, és hogy ne legyen kiszőkítve. Lehet festet, de nem kiszőkítve, mert a kiszőkítés gyengévé teszi a hajszálat és nem lehet belőle majd parókát csinálni. Közben  persze, nem úgy van, hogy minden adomány egy parókát jelent, hanem kell legalább 15, hogy egy parókát lehessen készíteni. A parókákat az alapítvány ingyen kölcsön adja a rák betegeknek, de meg is vehetik meglehetősen olcsó áron. Gondolom azzal talán kifizetik a paróka csinálás és egyéb anyagok költségét.

Nekem 24 cm hosszú hajam van, tehát az ép jó, és mivel szeptember végén lesz a hajadomány következő kampány talán még nő hozzá fél centit, ami majd talán elég lesz, hogy a lehetséges éget végeket letudják vágni. Nagyon büszke vagyok a hajamra, és tudom, hogy sok ember is így érzi magát a hajával kapcsolatban. Sok ilyen ember a rák kezelés közben elveszítik hajukat, majd miután meggyógyulnak egy darabig a hajuk még törékeny, vékony és fénytelen. Jelenleg sokan vagyunk egészségesek és a hajunk minden nap szépen, erősen és egészségesen nő, tehát miért is ne? Majd megint kinő, de van akinek most kell.

Tehát októberben rövid hajam lesz - talán olyan mint a képen, de ki tudja, hogy majd így is marad (formában, mert a hajam nagyon be tud göndörödni) - majd szép lassan visszanövesztem. Alig várom már a napot, már be is írtam a filofaxomba, amikor megváltozik a frizurám, és majd rá, valaki másnak is.

Magyarországon van egy ilyen alapítvány (Tincses Sziget), de úgy látom, hogy csak rákbeteg gyerekeknek csinálnak parókát és legalább 25 cm hosszú haj kell, és nem lehet ősz, de talán meg lehet őket kérdezni, hogy ismernek olyan alapítványt ahol felnőtteknek is készítenek parókát, és ahol rövidebb, ősz hajat is elfogadnak.

Szerintem ez egy jó dolog, nem fáj, nem kerül semmibe és valakit biztos kisegít és talán add neki egy kis extra motivációt, hogy meggyógyuljon. ^_^

Mi volt, Mi lesz

Jövő héten lesz Anyák napja Costa Ricában. Egyben az év utolsó élvezhető ünnepnapja, mivel a többi ép hétvégére esik. Az nagyon nem "fair". Minden esetre, mivel jön az anyák napja, gondoltam, hogy megbeszélem az Atival, s így csináltatunk egy fényképes bögrét amin rajta vagyunk mind hárman. (Apu kapott tőlem egy bögrét apák napjára, amin rajta vagyunk ő meg én amikor még kicsi voltam.) Közben egy nappal Anyák napja előtt lesz egy barátnőmnek a szülinapja, és azon vagyok, hogy vagy neki is csináltatok egy bögrét vagy szerzek neki egy olyan medál szerű nyakláncot amibe képeket is lehet tenni. Hogy milyen képet tennék bele? Természetesen valami filmeset! Na, ezt majd késübb döntöm el.

Hogy mi volt ezen a héten? Nem sok minden. Belekezdtem egy fanfic-történetbe, és barátnőim Carrie es Kate nagyon oda lettek érte. Persze, mondanom se kell, hogy ez most mennyire foglalkoztat, és mennyire folyamatosan ezen a történeten jár a fejem. Bárcsak kivehetnék szabit, hogy egy pár héten keresztül csak ezzel foglalkozhassak. Hn, most olyan jó lenne nem közgazdásznak lenni, hanem írónak! Felkelnék amikor kedvem van, egész nap csak az csinálnám amit akarok, a világ arra a pontjára mennék ahova kedvem szottyan... De lennék igazi író!

Na persze, az is lennék ha nem zavarna engem annyira a pénzügyi bizonytalanság ami vele jár, még na nem az lenne a helyzet, hogy képtelen vagyon akkor írni amikor kell, és csak akkor írok amikor hirtelen valami eszembe jut, és az nem gyakran van.

Közben írni nehéz ügy. Illetve, lehet, hogy nem nehéz, de most gondjaim vannak a történetemmel. Van egy nagyon pontos elképzelésem arról, hogy mit akarok, hogy minek kell történnie... és nem az történt!!! Tudom, hülye dolog, én vagyok az író, de ez a makacs kis történet csak fogta magát és másfele kanyarodott és nem volt hajlandó figyelni. Gondoltam, hogy majd kitörlöm a rész később de erre a nagy ravasz fogta magát és szépen összegöngyölte magát az eltérő rész köré. Most pedig dolgoznom kell vele így. Hát nem fura? Vajon igazából ez hogy is fordulhat elő? (Úgy, hogy a fejed képtelen semmi mást is elképzelni, folyamatosan ugyanarra a jelenetre ugrik míg meg nem írod. Így történik.)

Ezen a héten még az Apu nagy kocsiját vezettem. Kezdem megszokni, ami nem jó dolog, mert hamarosan a saját kocsimat kellene elkezdenem vezetni, és a kocsim kormánya rettentően kemény. Persze, azért sem jó, mert tegnap tankoltam Apu kocsiját és majd elájultam, amikor ki kellett fizetni a benzint bele! Én ezt nem tudnám fenntartani! Majdnem dupla annyi mint az én kocsim! És Apu az olcsóbb benzinből tesz bele! Na, aztán még megvette az akkumulátort (most bloggozás után kipróbálom a kocsimat, hogy már jó-e), azt is ki kell fizetni, majd a Kari ajándékát is el kell küldeni, hogy időben odaérjen... Hát nem mondom, nem kevés a költeni való!

Ezen felül aztán lesz egy másik költségem is: venni akarok karvédő ujjakat íjászatra. Ez nem egy szokványos dolog - a legtöbb ember nem vesz ilyet - de gondoltam, hogy jó lesz, főleg ha megint lilára ütöm a karomat és el akarom takarni. A héten volt az íjászati bajnokság, vagy mi a franc, és elmentem csütörtökön megnézni. Ott találkoztam egy ismerősömmel aki már több mint egy éve jár íjászatra és aki mesélte, hogy ilyen ujjakat hord. Ezeket a védő ujjakat biciklizésre vagy golfra használják, és van olyan ami nem csak a két végén szorul az ember karjához, hanem végig egyenletes nyomást gyakorol, ami jobb is magának a karnak, főleg ha az ember arra gondol, hogy milyen nyomásra van kitéve az ember karja íjászat közben. A bácsi - mert egy bácsi - mutatott nekem egy helyet nagyon közel a munkához, ahol be lehet ezeket szerezni, de nem olcsó mulatság. Többe kerül az ujj mint egy egész póló! De hát ez van és ez kell.

Szerintem végre megtaláltam azt a sportot ami tényleg tetszik nekem.

Veszett Nyilak és Kimerült Akkumulátorok

Itt a vasárnap és leülök írni mint minden vasárnap, de igazán nem jut eszembe semmi amiről mesélhetnék. Umm, tegnap íjászat közben elért egy nyíl. Igen, ez történt. Ja, és a hét elején bedöglött a kocsim. Jó, akkor beszéljünk erről egy kicsit.

A kocsi dolog az volt, hogy hétfőn még munka előtt elmentem tankolni. Nagyon meg voltam elégedve a kocsimmal, mert már egy ideje szépen működik és rendkívül gazdaságos lett a benzinnel. Igen, nem az Európai rendszer szerint, ahol nem tudom hány litert fogyaszt 100 Km-enként, hanem valamivel alacsonyabb számokkal, de a Costa Ricai átlag szerint nagyon is jól teljesített. Az előző héten pedig sokat jártam vele és szépen lemerítettem a benzin tartályt kipréselve 217 mérföldet 29 liter benzinnel (az olyan 350 Km, ami 12 Km-t jelent per benzin liter). Viszont amint megtöltöttem a tankot a kocsi nem akart megindulni. Persze értem, hétfő, kora reggel (fél hat lehetett), ki akar ilyenkor elindulni? De a kocsi csak nem akart, csak nem akart, amiért kénytelen voltam felkelteni az Apu, hogy hozza már el a nagy kocsit, és felhívtam a biztosítómat, hogy küldjön valakit aki beindítja a kocsimat. Az Apu eljött, átvettem a kocsit és Apu megvárta a biztosítót. Az itteni biztosítónk jó és rendes, és nekem olyan biztosításom van amivel évente hatszor kérhetek darut teljesen ingyen, és ha akármi más is kell - például, hogy segítsenek az akksival - akkor kiküldenek valakit, szinte teljesen ingyen.

Na, úgy tűnik, hogy az akksival van a baj, és gondoltam, hogy majd Apu és az Ati kicserélik nekem. A hét többi napján, az Apu mondta, hogy csak használjam a nagy kocsit. Hát jó, használtam is a nagy kocsit, de azért fura érzés egy akkora nagy géppel járni, amikor az ember megszokta a kis kocsiját. Valahogy ügyetlenebbnek érzem magam. A kis kocsimmal mindenhova beférek, minden helyzetben tudok lavírozni és könnyebben tudok a dugókban közlekedni. Valahogy senki se kötekedik egy öreg kis fekete kocsival amit egy nő vezet. De egy nagy, fehér, elég új Gran Vitarával más a helyzet, és mindenki azt hiszi, hogy az ember úgy vezet, mintha övé lenne az egész út.

Apu nézegette a kocsimat és arra a következtetésre jutott, hogy kutya baja nincs, viszont tegnap, amikor vittem volna Anyut az egyetemre, csak nem akart elindulni. Igen, sajnos el kell vinni majd a szervizbe. És jelenleg a nagy kocsival fogok tovább közlekedni.

A nagy kocsinak meg vannak az előnyei, például, hogy a kormánya sokkal puhább, és négy ajtós, ami tökjó amikor viszem barátnőimet haza, mert így nem kell nekik kényelmetlenkedni a ki és beszállásnál. Tejnap íjászat után találkoztam velük, és nagyon örültem amikor hazavihettem őket sokkal kényelmesebben. :-)

Az íjászati dolog pedig az volt, hogy elkezdtem tegnap az órámat az Íjászati Klubbal, ugyanis az Egyetemi Íjászati óra tele van... Novemberig. Igen, hírtelen nagyon menő lett itt az íjászat. Az a helyzet, hogy egy új csoporttal és egy új órában kezdtem el íjászkodni. Tök jó volt, hogy nem a 6 méteres céltáblával kellett kezdenem a gyakorlatot, hanem a tíz méteressel. Két órán keresztül rendkívül szépen lőttem, ami igazán érdekes volt, ugyanis tudom jól, hogy még nem vagyok egy jó íjász. Tőlem jobbra két srác olyan szépen lőtt mint én, és gyakorlatilag egyetlen egy nyílunk se lőtt túl a célon. Nálam is csak egy az egész idő alatt. Tőlem balra viszont egy olyan srác lőtt akinek igen rossz volt a technikája, és aki folyamatosan az íjára panaszkodott. Mondogatta, hogy túl gyenge az íj, így hát tovább húzta mint amit kellett volna. Nyilai is nehezen találtak célra, és általában elrepültek a céltábla fölött vagy alatt. Egyszer aztán az egyik nyila a céltábla lábához ért, vissza pattant és az állkapcsomon ért. Fájt, nem mondom, hogy nem, de nem fúródott be. Persze felkiáltottam és mindenki oda szaladt. A sebb nem volt nagy, sőt csak egy apró kis csík, de vérzett egy picit, amiért ahogy odaértem a vér biztos elmaszatolódott, egy mindenki úgy nézett, mintha a fele arcomat elvesztettem volna.

Az lett a nap utolsó nyila. Következő alkalommal igyekezni fogok, hogy az a srác ne álljon mellém lőni. Ki tudja következő hülye nyila kit hol fog eltalálni.