Igaz Szerelem?

google.com-ból

Múlt szombaton az egyik nagynénémnél voltunk - Lilita nagynénémnél - egy kis... hát, egy "búcsú teára", hogy ezt valahogy megfogalmazzam, amit Patri unokatestvéremnek rendeztek.  Patri egy nagyon csinos lány, nálam egy évvel idősebb, és akiről mindenki azt hitte, hogy a már nem megy férjhez. Patrit a házasság téma nem nagyon izgatta, legalább nem beszélt róla sokat, inkább a kereszténységgel és Istennel szerette töltögetni életét és idejét. Ő nem egy amolyan tolakodós megtérítő személyiség, de hát igen, sokat foglalkozik Istennel.

Az idén, Februárban, megismert a templomban egy... argentín lelkészt, gondolom, és nyomban beleszeretett. De komolyan. Állítólag amint meglátta érezte, vagy hallotta, hogy az Isten mondja neki, hogy ez a neki teremtett férfi. Állítólag a férfi is épp úgy érezte. Nem vártak sokat, eljegyezték egymást és most szeptember 2.-án összeházasodnak és elmennek élni Argentínába.

...

Hát... igen. Ez egy kicsit elgondolkodtató. Patri nem egy buta ember, és nagy a hite... de hát... Ő nem volt még Argentínában, amennyire tudom, fogalmam sincs mit fog majd ott kezdeni, vagy mi lesz a helyzete, de hát nem az én életem, hanem az övé és az ő döntése. Más kép is hiszünk Istenben vagy az istenekben. Ki hogy. Én biztos nem így cselekedtem volna, és nem csak a hit kérdés miatt. Mert nem az van, hogy nem hinnék én az első-látás szerelemben, de hát szerintem egy dolog a szerelem és más egy emberrel élni. A családi összejövetelen elnézegettem a Patrit - aki most göndörön viseli a haját azután, hogy évekig vasalta és mindig olyan hajat szeretett volna, mint amilyen az enyém - és a vőlegényét, és akármennyire fürkésztem az arcát nem láttam rajta semmi olyan jelt ami "az igazira" vallana. Egy olyan kapcsolatnak tűnt, mint minden másiknak, habár maga a vőlegény nem volt annyira közlékeny vagy érdekelt a családdal kapcsolatban. Patri "élete szerelméként" mutatta be, és hát én néztem és néztem, és visszagondoltam a Karira és valahogy arra jutottam, hogy a Kari meg én sokkal jobban szerettük egymást, és a mai napig sokkal jobban szeretem a Karit, mint amit láttam.

Kapcsolatom Karival nagyon is szép, tökéletes, megfontolt volt, de hát a végén nem sikerült, mert más az élet elképzelésünk. Más amikor az ember valakivel jár és ellátogat, és más amikor már együttél.

Patri családalapításról is beszélt... 42 évesen.

Ilyenkor megfordulok az istenek felé, összeráncolt homlokkal, nagy kérdőjelekkel kifejezésemben és megkérdezem tőlük: Ez most komoly? Az istenek egymásközöt összenéznek, van aki rámnéz (Diana és Minerva) és olyan arcot vágnak amiből tisztán leszűröm, hogy "Nem mindenki normális, drágám", de az isteni tanácskodás után közeledik a végleges válasz: "Mindenki más, kedvesem, és ezen a világon, minden lehetséges. Az egész csak azon múlik, hogy ki mit hajlandó válalni, és kinek mi a fontos. A legtökéletesebb kapcsolat is könnyen szétmehet egy apró személyi indulaton".

Hát igen, az istenek bölcsek.

Könyvek és Barátok

Ma megint Jazz zenét hallgatok a youtube.com-on keresztül, de gondoltam, hogy ez alkalommal nem osztom meg, nehogy aztán megunjátok. Úgy kell írni? Néha - illetve elég gyakran - gondjaim szoktak lenni a magyar szavakkal, és hogyan kéne igazán leírni. Az egyik barátom azt mondta nekem egyszer, hogy meglehetősen jól írok, és sokkal értelmesebben, mint sok magyar aki otthon él és folyamatosab magyar szövegekkel van körülvéve. Tudom, hogy bóknak és bátorításnak szánta szavait, de én azt vettem ki, hogy "meglehetősen", tehát, hogy még mindig nem elég jó. Részben ezért is létezik ez a blog, hogy valamennyire gyakoroljam a magyar nyelvet. Persze, szomorú arra gondolni, hogy van aki otthon él és még ennyit sem képes magából produkálni. Hogyan hagyják az emberek ilyen szintekre süllyedni az oktatást és az átlag tudás szintet?

Gondolom, hogy épp úgy, mint itt és mint az Egyesült Államokban, a nép beveszi ezt a legújabb nép-butító eszmét, miszerint az első a "felszabadulás", hogy mindenkinek legyen "esélye" gazdag lenni saját "okossága" révén. Nyomják, hogy akárki lehet a következő Bill Gates, ha megadják az esélyét, és az a baj, hogy a sok állami segély csak hátrafogja az embereket, mert érdekes módon, csak az élősködők nyernek vele, miközben mindenki más csak fizet. Érdekes, persze, hogy valahogy idáig senki se kérte ki az állami kötségvetést és nem ment végig rajta, hogy tényleg minden pénzt begyűjtöttek, és a begyűjtött pénzt hova költötték. Csak úgy, felvetem a kérdést, mert hát lehet, hogy az élősködők nem épp azok akikről híresztelik, hogy azok...

Na, a népek elhiszik az élősködő teóriát, megszavazzák a "felszabadulókat", azok kezdik leépíteni az állami szerkezetet, "hogy az élősködők megszünjenek", és hát kiderül, hogy mindenki aki a gazdasági középosztályhoz tartozik, vagy azalá, mint élősködők, mert hát kezt a helyzet kemény lenni. Romlik az egészség ellátás - persze, ennek az a neo-lib magyarázata, hogy az orvosok korruptok, hogy az állami rendszer rossz és korrupt, tehát lásd, hogy le kell építeni... véletlenül sem az az ok, hogy csökkent az egészségügyi kötségvetés - és szintén az állami oktatás, tehát kényszerülnek a magán szektorkhoz fordulni... akiknek van erre pénzük. Vagy akik annyira ki tudják magukat csikarni, hogy ezt megengedhessék maguknak. Akik nem, azok süllyednek, romlanak, a butítóba keverednek, elfelejtenek gondolkodni, kérdőjelezni, cáfolni, kutatni, majd elhiszik azt amit bantálmazóik mondanak nekik. Ha az aki elveszi tőlük az oktatást, az egészségügyet, a megélhetést, a kaját, a tetőt, azt mondja nekik, hogy ez minden azért van, mert jönnek a kissebségi csoportok és azok veszik el...elhiszik.

És butul a nép, nem olvas, romlik tudása, maga a nyelv használata... mert ütni, ölni és bömbölni helyesírás és nyelvtan nélkül is nagyon jól lehet.

De én nem is erről akartam nektek ma írni.

Kép: barátom tulajdona

Tegnap volt Szent István napja, vagy az Állam Alkotás... vagy valami ilyen nap. Nemzeti ünnep volt... vasárnap. Hát, de volt. Én nem voltam sok ilyenen, de tudom, hogy nagyon szép tüzijátékot szoktak rendezni. Épp üzentgettem egy magyar barátommal, amikor mondta, hogy elszeretne menni megnézni a tüzijátékot, de sajnos a családjának nem volt igazán kedve. Én annyira akartam volna látni, hogy megkértem, hogy hát akkor vigyen engem! Persze virtuálisan. És tényleg, barátom felkerekedett és elment a Halász Bástyára, hogy megmutassa nekem az idei tüzijátékot. Nagyon szép volt!! Ezt nagyon szeretem benne, hogy belemegy ilyen hülyéskedős dolgokban, mint virtuálisan elvinni egy barátot aki a világ másik végében van, hogy megnézzen valamit ami otthon történik. ^_^

Kép: Stormberry tulajdona

Útközben elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit olvasunk, és én épp nemrég adtam neki egy könyvet amit én már elolvastam és nagyon tetszett: Amerikai Istenek Neil Gaimantól. Ezt a regényt már egy ideje vettem meg, az egyik utazásom alkalmából - ahogy az le is rí róla, ugyanis magyarul van - de nem jutottam el odáig, hogy elolvassam, ahogy könyveim k.b. 75%-val is így van, és mindig így lesz. (Nem szeretem, ha több az elolvasott könyvem, mint az olvasatlan. Ez azt az érzést kelti bennem, hogy nincs elég válogatni valóm amint befejezek egy könyvet. Tudom, marhaság, de hát én már csak ilyen vagyok és már ilyen is maradok.) A könyv akkor került megint a kezembe, amikor Caroll barátnőm mondta, hogy hát van ez az úgy sorozat, American Gods, amit ugyanaz az ember csinál aki a Hannibal sorozatot csinálta (Brian Fuller). Szerettem Hannibált, de hát nem voltam teljesen oda American Gods-ért. Megnéztem egy részt és nem tetszett. Caroll inzisztált, hogy azért adjak még egy esélyt, és akkor jutott eszembe, hogy nálam van a könyv. Na, gondoltam, elolvasom a könyvet, hogy eldöntsem most akkor megnézem a sorozatot vagy sem. Így kezembe vettem és teljesen belebuktam. A történet viszont olyan, hogy úgy érzem, ezt én nem akarom sorozatban látni. Egyszerűen prózában annyira tökéletes, hogy rendkívül zavarna a felimesétett adaptáció. Főleg azok alapján amiket láttam az első részben!

Inciting a Riot blogjából

Kép: Stormberry tulajdona

De a könyv azért annyira megtetszett, az istenek annyira, de annyira megtetszettek, hogy gondoltam ezt barátomnak is el kell olvasnia. Barátom most több könyvet olvasgat egyszerre, és mesélte nekem, hogy ezt is lekezdte olvasni, és tetszik neki. :-) Még nagyon az elején van, tehát még sok mindent nem tudunk a könyvről megvitatni, de remélem, amikor majd megint találkozunk, vagy talán levélben, sikerül teljesen kitárgyálni. Közben én most egy olyan könyvet olvasok amit ő adott nekem. Ezt ő már elolvasta és ajánlotta nekem, mint egy érdekes képet az emberiségről. A címe "Az Emberi Kaland", és Hankiss Elemér írta.

Csak most kezdtem el, de már vitatkozni kezdtem az íróval, ugyanis azzal kezdi a könyvet, hogy bemutatja, hogy "az ember nem illik bele a világba". Ja, igen, persze. Majd szerinte az a legfőbb bizonyítéka erre, hogy "meg kell halnunk". Hát még jó!! Annyi kibírhatatlan ember van a világon, hogy néha az ember csak annak tud örülni, hogy ez a sok hülye majd valamikor meghal! De ha ez nem volna elég, pár lappal odébb azt állítja, hogy a bogarak jobban illenek bele a világba, mert azok rég itt vannak. Ok, Hankiss bizonyára nem ismeri a rovarirtót, mert az mutatná, hogy a bogarak is meghalnak, épp úgy, mint az emberek, és hát ha a bogarak rég itt vannak a földön... hát az emberek is. Nem tudom, hogy több ideje, kevesebb ideje, de nem is ez a fontos. Az a fontos, hogy egy rémes gyenge tétellel kezdi filozofálását, és már innentől valahogy az egész agytornája alaptalan. Persze, azért végig fogom olvasni, hogy majd  - mint ahogy A Viskóval - barátommal leüljünk egy kávé mellé, bizonyára decemberben egy Starbucksban, és megmagyarázzam neki miért alaptalan ez az egész konstrukció. (A Viskóval nem is zavartam magam annyira az könyv alapgondolat alaptalanságával - azt igazán könnyű volt elintézni több tucatnyi post-it-ban amivel duplájára duzzasztottam könyvét - hanem inkább a gyilkosság igazi elkövetőjét - Mac - bűnösségét és a gyilkosság folyamata foglalt le. Igen, Mac, az apa, gyilkolta meg Missy-t, hogy magára vonja a többiek figyelmét. Azt hiszem van erre egy név: Malignant Narcissist.)

Lassan, de szerintem a barátom meg én könyv-haverok leszünk. Tök jó!

Zene Hideg Napokra

Kedves Megdöbbent Olvasóm,

eredeti Stormberry

Tedd fel füllhallgatódat, klikkelj a videóra és hagyd a nyugodt kis jazz zenét átsuhanni a téren, megtölteni a sarkokat, oda is eljutni ahol a pap nem táncol. Ma egy hideg nap van itt. Borús, esős a reggel. Kék hegyeink ma nem akartak felkelni, és inkább magunkra borították vastag, hatalmas felhő paplanjukat és tovább szundikálnak. Elterülnek, meg se mosakodnak és inkább szürkés-kék színeket öltenek ahogy az álom továbbra is rájuk telepedig.

A vulkánoknak sincs ma kedvül rágyújtani. Turrialba keletre szundikál, hol-hol higany színű szemét bagózó barátjára fordítja, a hatalmas, neon zöld szemű Poás felé, de őt most sehol se látni. Poás most mélyen alszik, csomag cigije valahol ott maradt az éjjeli szekrény tetején, fényes, Zippo öngyújtója alatt.

A hegyekről legördül közben a sok ember, kabátba és pullóverbe göngyölve. Taskájukban, kezükben, autójukban esernyővel. Igyekeznek munkájuk felé, iskolába, egyetembe, megbeszélésre, találkozásra, munka interjúra. Felnéznek az égre és talán szitkozódnak, hogy ilyen hideg van. Remélik, hogy nem esik majd, és ha esik, akkor ne akkor amikor megint az utcán lesznek. Gondolnak ázott nadrágszárakra, vizes cipőkre és zoknikra, és borzonganak. Azt inkább ne. Sietnek tovább.

San José, Costa Rica

Van aki felnéz és mosolyog, mert szereti a hideg napokat, és reméli nem jön vissza egy darabig a "bődítő meleg" (az a ronda 29°C!!). Van aki alig néz fel, szemét szorosan Samsung Galaxy S7-es vagy iPhone 7 Plus képernyőjén tartja és figyeli a Facebook oldalát, a Twitter számláját, az Instagrammot, a Pinterestet és a YouTube-ot. Érzi bőrén a hideget, csak egy pillanatra felnéz, de nem látja az eget. Nem. Siet a Costa Ricai városok utcáin. Még korán van, a boltok még nem nyitottak ki, tehát a városok relatív csendesek még. Kocsi kipufogó és friss zöldség illat kering a levegőben, hol pedig friss kenyér, kávé és rántotta illat csiklandozza az emberek orrát. Talán meg tudna állni egy pillanatra, reggelit venni. Talán rohanni kell, majd utána. Itt-ott elcsattan egy kép, felkerül a netre, dokumentálja az utat, a várost, az időjárást, a közlekedést. Rohan a Baby Buster, siet a Generation X, ugrik le a buszról a Millenial, mind mennek ide-oda, ahova menniük kell, miközben a Baby Boomer vagy otthon ül és élvezi a nyugdíjját, vagy lepattant taxi kocsiban kering a városban, és örli magában gondolatait, életének részleteit. Igyekszik meggyőzni magát arról, hogy jól élt, jó döntéseket hozott, de hát az élet nem könnyű, a rendszer ellene van, a helyzet nem segít...

Meselné utasainak, de a Millenial gyerek, aki vagy tudatlan "baloldali", vagy rögeszmés, tudatlan "neoliberális", csak a színes tokkba burkolt okostelefonja tudja lekötni. Hiszi a Baby Boomer taxista, hogy ez a Millenial gyerek nem is tud élni. Ez a gyerek csak a most-nak él, nem is a ma-nak. Színes ruháival, színes hajával, fényes cuccaival insta-munkájába rohan, amihez perfekt-angol kell, és gimnáziumi végzetség is elég. Egy-két évig dolgozik majd ott, majd valahova máshova megy tovább. Egy másik multi, insta-munkába. A Millenial gyerek aki nem veszi észre, hogy munkahelyein nincs senki 35 évnél idősebb. Megfordul a Baby Boomer taxista fejében, hogy ez a Millenial a semminek dolgozik, hogy itt égeti el erejét, majd élete közepén észreveszi, hogy nincs semmije, senki se veszi majd fel dolgozni, képzetsége viszont nincs. Valahogy igyekszik majd egy-két éves munkákat végezni, evangelizálja a közönségét olcsó neoliberális tudásával. Belekezd mindenféle üzletbe, mert csak úgy lehet tovább haladni, viszont lassan lemond a nyugdíj jogáról. Elhiszi neoliberális hitvallását, miszerint a mizéria csak a lustákat sújtja, a munkás jogok pedig csak méltatlan lopások, a baloldal korrupciójának a mérgei. Hogy aki nem keresi meg a kenyerét, az nem érdemli meg.

Csóválja a fejét a Baby Boomer taxista, hogy hogyan lehet a Millenial ennyire rövidlátó, és hogyan hihet az ilyen saját magának ártó, kizsákmányoló gazdaság filozófiában. A Baby Boomer taxista, aki épp ezt az utat választotta magának, mert okosabbnak hitte magát korosztájánál. Mert neki sikerülni fog. Mert csak keményen kell dolgozni, és a szerencse majd rámosolyog. Ó Fortuna! De ez istennő nem ezekre mosolyog!

És közben ül irodájában a Baby Buster, közelgő nyugdíjára gondol, tervezi mit csinál a pénzével. Nézegeti a neten, hova utazzon legközelebb.

eredeti Stormberry

A Generation X kibámul az ablakon, a városra néz, elgondolkodik. A világ olyan nagy, olyan széles, és olyan rossz úton halad. De mindig is ezen haladt. Gondolatán átsiklik a sok sorozat amit látot már. Keveredik a japán rajzfilm a DC és Marvel Comic jelenetekkel. Frank Miller sötét rajzai is bevillannak, Quentin Tarantino jeleneteivel együtt. Vizuális gondolatok töltik meg a fejét.

A társadalomra gondol és belekortyol Starbucks kávéjába. Forró a papírpohár amiben kellemesen löccsen a Cinnamon Dolce Latte. Sajtkrémes bagel-t majszol hozzá, és gondolatai a melegekhez suhannak, hogy joguk van házasodni, és ezért valamit tenni kell. Bepillant digitális újságjaiba, és Franciaország jövendőbeli munkapiacára gondol Emmanuel Macron alatt. Szemei megtorpannak valami újabb gyilkossági történeten, és emlékszik azokra a cikkekre francia nőkről akik éveken keresztül meggyilkolták újszülött gyerekeit és a fridzsiderbe rejtették őket. Az amerikai híreket is elolvassa, csóválja a fejét a helyzeten. Gondolkodik a természet védelmén, a nők jogain, a bevándorlókon... hogy milyen más lehetne a világ, ha csak valahogy ki lehetne ebből a gödörből mozgatni, ahova annyi hülye gördítette.

Mi Minden Árulkodik Rólad

Tudom, tudom, nagyon szokatlan, hogy én ilyen hamar MEGINT bloggozzak, de van ennek oka: valami mást kellene csinálnom, és igazán semmi kedvem hozzá. Ráadásul, most kifejezetten bloggozó kedvemben vagyok, tehát miért is ne? De semmi gond, nem tervezek sokat írni, azért nem szeretném, ha aprócska, kevés, kedves kis olvasóm most szívrohamot kapna a meglepetéstől. Vigyázni kell rátok ^_^

Eredeti kép

Tehát, miről is meséljek nektek ma? Hát volna egypár dolog. Gondolom már tudjátok - vagy legalább sejtitek - hogy valahogy mostanában nem vagyok "teljesen keresztény". Ez csak egy kifejezés, persze. Csak egy pillanatra nézzétek meg az itt jobbra levő képet. Igen, tudom, hogy szép vagyok. Namost, nézzétek meg mi van a nyakamba. Nem, ez nem azt jelenti, hogy sátánista lettem. Igen, magyarázom.

Az a helyzet, hogy (de nem is erről akartam egyébként beszélni. Na mindegy...) már egy ideje sokat gondolkodom a hitemen, és az istenséggel való kapcsolatomon, meg a vallással való kapcsolatomon. Az Istennel semmi gondom, minden nagyon jól megy, de hát én nem lelem a helyemet a vallásban, vagy legalább nem abban amiben idáig voltam. Én keresztelt, konfirmált lutheránus vagyok, de hát valahogy ez a vallás nem igazán illik ahhoz amit én érzek és tudok Istenről, és végkép nem illik ahhoz aki én vagyok, és ahogy én hiszek. Így hát, az idén úgy döntöttem, hogy kipróbálok egy utat amit már rég kutatgatok és amit közelebbnek érzek: a pogány út. Na, ezért viselem a pentagrammot.

Magyarországon, azért az a családi szokásunk, hogy minden vasárnap elmegyünk templomba a nagyapámmal. Lutheránus templomba. Nekem igazán sose tetszett, habár az igehírdetés (azt hiszem ez a neve) az tetszik. Nem maga az Istenről való beszélgetés miatt, hanem, mert van benne gondolat kifejtés. A szertatás többi részét nagyon nem szeretem, és sose szerettem. Valahogy az egész mindig olyan volt, mint egy kondi óra, vagy egy Spinning óra, ahol folyamatosan nézed, hány perc telt el, hány éneket énekeltek már el, hogy már legyen végre vége és szabad lehessél. De az igehírdetés az általában érdekelt.

Google.com-ról szerezve.

Ebbe a templomba ahova járunk elég állandóak a lelkészek. Gondolom ez is a szokás. Részemről nem igazán mondhatok véleményt, ugyanis csak ott jártam templomba, és hát... milyen gyakran vagyok én Magyarországon? Pontosan. Aztán igazából, nem figyeltem én fel nagyon a lelkészekre, hacsak nem olyan akadt akinek a mondanivalója komolyan elragadó. Persze, ez nem mindig fordul elő, és hát egy lelkész nem igazán találhat ki minden vasárnapra valamilyen "Trónok Harca" szintű izgi dolgot, de mivel megyegettem, én igyekeztem nem unatkozni, és úgy tenni mint aki figyel - talán figyelve - elkezdtem ezt a dolgok, ahol elemezgetem az igehírdetéseket, hogy jobban megismerjem a lelkészt, és a lelkésznek az agyát. Egy amolyan élőben végrehajtott elme-boncolás. Tudom, ez nagyon "Gyilkos Elmék", DE nagyon izgalmas!

A boncolásokat valamikor akkor kezdhettem, amikor a jelenlegi fő-lelkész már gyakrabban tartotta az istentiszteletet. Ő egy "fiatalabb" lelkész volt, az előttinek a gyakornoka - amennyire tudom - és a családom nagyon kedvelte. Mivel nekem a Mentor Lelkész nagyon tetszett, rögtön elkezdtem az összehasonlítást. Mentor stílusa nagyvonalú, világ-jártas, valósággal és társadalommal kiszínezett. Van akinek ez nem tetszik, de nekem kifejezetten tetszett ahogy merte árnyalva a templom kapujába hozni a világot, a társadalmat, a társadalmi kérdéseket, a politikát. Szerettem, hogy maga módján nem engedte az embereket, hogy az ország helyzete felett szemet hunyjanak. Gyakornok valahogy mindig félénk maradt ebből a szempontból. Megfigyeltem rajta jeleket amik arra utaltak, hogy magán érzi a nyáj súlytó pillantását. Gondoltam, hogy ez nem fog megmaradni, de hát megmaradt.

Elment Mentor és maradt Gyakornok. Idővel valamennyit kiegyenesedet a háta, már nem húzódott a vén nyáj pillantása alatt, sőt, kifeszítette mellkasát luther kabátja alatt, mint a kakas aki tudja magáról, hogy csak ő van kakas a tyúkólban. Hangja már nem remeget, de stílusa sose hozta be a társadalmat a kapun. Nem, Gyakornok, aki addigra Lelkész lett, egy csillapodott stílust vett fel. Akármiről is beszélt mindig valamilyen saját élménnyel kötötte össze. Minden egyes szakaszhoz volt valami ami vele történt meg, vagy neki mesélte valaki, ami valaki mással történt meg. A szavakat és történeketek elengedve a fülem mellett, fekete szemeimet rászegezve igyekeztem elméje mélyébe vágni. Mi van szavai mögött? Miről is beszél? Mire utal? Kezdtem észrevenni, hogy Lelkész mindig az egyénről beszél, és mindig valahogy olyan formában, ami arra utal, hogy milyen az egyén kapcsolata Istennel.

google-com-ból

Hol-hol véltem beszédében olyan elemeket felfedezni, amik gyakoriak a pszichológiában, és töprengtem azon, hogy vajon ezt direkt csinálja. A szavak kiválasztását, a történeket letisztítását... a szinte sablonos történetek amik annyira pontosan vannak összevarva, hogy szinte ki lehet belőlük olvasni milyen piaci szektorhoz tartozik a gyülekezet, melyik boltban szeretnek vásárolni és milyen mosóport használnak a mosógépben. Egy szóval se böki meg őket, sose önti eléjük a társadalom valóságát, de még amikor meg is böki őket, akkor is egy apróság, egy kis hökkentés ami továbbra is a kis gyülekezeti világukban tartja. Mintha a templom falai közt a gyülekezet elhitethetné magával, hogy életük egy része "A Farm Ahol Élünk" sorozatban.

Én azt hittem volna, hogy az emberek szeretik a társadalmi vitát és helyzetet a szónokszékről is hallani és taglálni, de ahogy itt-ott kutatgattam, a gyülekezet inkább a mese világban akar maradni. Jaj, csak ne kelljen a társadalommal is találkozni a templomban! Persze, lehet, hogy mély társadalmi viszályok vannak ez előkelő gyülekezetben, de ha elhallgatjuk azzal nem jutunk elöbbre.

google.com-ból

Azután előkerült Lelkész Felesége, aki szintén lelkész. Úgy, mint Lelkész, ő sem piszkálta a társadalmi helyzetet, és inkább ringatta tovább a nyájat a kis Farm Világban. De Lelkésznőből teljesen hiányzott az egyén. Ő inkább mindig a család szempontot hozta az igehírdetésbe. Nem hallottam sokat, de amit hallottam, akármennyire is véstem húsába elmém sebészkésemet, mindig csak ezzel az elemmel találkoztam: család, család, család. Ahogy az ókorban minden út Rómába vezetet, Lelkésznő minden szava mindig a család tengerébe torkollot. Ez elgondolkoztatott. Miért van ez? Mitől menekül? Miért nem mer másról beszélni? Mit félt?

google.com-ból

Igen, a lelkészpárnak vannak gyerekeik, de hát nem lehet, hogy ezek ennyire elnyelik, az asszonyt, hogy még gondolatai se látni ki belőle? Lelkésznő nálam fiatalabb, de rémísztő képet festett elém: lásd mitől menekültem el! Van benne valami ami engem távol tart. Talán az, hogy ő teljesen elveszti magát a családban, miközben én a családtól és a kapcsolatoktól irtózom. Ő neki az kell amitől én eszeveszetten menekülök. Ő azt védi amit én ki sem állhatok. Szavai átsüvítenek rajtam, nem hordoznak felém semmiféle üzenetet. Mások isteneink. Érdekes módon, családom jobban szereti Lelkésznőt, mint Lelkészt.

Aztán a templomba érkezet Gyakornok Kislány, a legújabb gyakornok. Gyakornok Kislány elmosolyogtatott, mert annyira emlékeztetett Lelkészre amikor gyakornok volt! Ráadásul látni, hogy rajong Lelkész iránt, mert stílusát teljesen lekoppintotta Lelkésztől. Kis lassú léptekkel lépked nyomaiba, és ő is az egyénre koncentrál és róla beszél. Mint Lelkész, ő is kapizsgál egyetemi éveiben, de hiányzik még belőle az a finesse amit Lelkész már kifejlesztett, ahol az a személyes tapasztalat úgy csordul ki szavain mintha csak épp abban a pillanatban jutot volna eszébe, hogy ja, tényleg, erről jutott eszembe egy alkalom amikor...

google.com-ból

Lelkész meg én barátok vagyunk, találkozgatni szoktunk közös sörözésre (még hol egy kis tequila, mert illik, hogy egy kis Zacapa rum, mert ezt meg kell kóstolni), és elbeszélgetünk a világról. Szeretem, hogy Lelkész nem ijed meg tőlem, és szépen elfogadja, hogy egy pogány boszorkánnyal barátkozik. Nem igyekszik megtéríteni - tiszteletben tartja hitemet - és elelegyedik mindenféle beszélgetésbe, akármilyen is a téma, tabú vagy nem. Ilyenkor lehámlik valláról a luther kabát amit társadalom a vállaira varr, amit mások nem engednek el neki, és egy nevetős, mosolygós fickó lesz aki lassan átveszi amerikaias beszédemet, mer cukkolni és még a kiejtésemet is mókázza jó indulattal. Lelkészből Dude lesz, a haverom, és beszélgetéseink során látom megint azt a fonalat, az egyént, az elrugaszkodást a társadalomtól, és megint előveszem sebészkésemet, egy korty selymes tequilával szemei közé vágok, agyvelejébe kotrok és most bátrabban keresem meg, miért ilyen fontos neki az egyén.

Kezdek rájönni miért.

Nyári Utazás

Múlt héten jöttem vissza egy három hetes utazásról amit Magyarországra tettem. Istenek! Milyen rettenetes volt! Ne értsük azért félre, kérem, igazán szeretek Magyarországra menni, és nem is az volt a baj. Magyarország épp olyan... hát, mondjuk igazán azt sem lehet mondani... Tehát, maga Magyarország szép volt... a jelenlegi helyzet keretében, és hát nem is voltam igazán olyan sokat otthon sem, de a nyár!! Azt volt a rossz.

Sok ember azt gondolja, hogy mivel Costa Ricában élek, nekem a meleg meg se kottyan, mert biztos már hozzászoktam. Nem. Hadd magyarázzak meg valamit a kedves közönségnek: Costa Ricában az egész évben tavasz van. Igen, szép, kellemes tavasz. Egész évben a hőmerséklet valahol 16°C és a 28°C között ingadozik. Nagy néha felmegy 32°C-ra vagy lemegy 14°C, de ezek kivételes esetek. A páratartalom a levegőben valahol a 80% és a 90% közt szokott ingadozni. Sok a fa, kellemes a széll, és nincs annyi beton a városokba, hogy az este kegyetlenül visszaverje az istenek-álltal-vert meleget. Persze, már eleve akkora meleg sincs amit a beton be tudna magába szívni, hogy majd este magas lángon sütögesse a népeket.

Az idén, mivel Anyu már nyugdíjas, Apuék úgy döntöttek, hogy elutaznak egy hosszabb időre, és engem is meghívtak. Eleinte az lett volna, a terv, hogy együtt megyünk, hogy meg tudjam mutatni Anyunak Párizst.  Ah, la France! Persze, tudni illik, hogy én abszolút rajongok Franciaországért és mindenért ami Francia... kivéve a FN-ért és a LePen családért. Ez nem igazán sikerült, mert hát nekem egyetem van és csak nagyon későn tudtam meg mikor lesznek az óráim, tehát épp Párizsban nem lehettünk együtt.

Minden esetre, én három hétre mentem, mialatt meg kellett írnom egy záró egyetemi munkát szolgaltatás marketingből (megírtam és jeles lett, persze), beszélnem kellett a Pénzügyi szakdolgozat tanárommal, mert a témával kapcsolatban kellett dolgokat egyeztetni - és ezeken nekem dolgoznom - tanulnom kellett a szolgáltatás marketing vizsgára, ami most szombaton lesz, és németeznem is kellett, mert két hét múlva le kell tennem a B1 Zertifikat-ot.

A német valahogy most egy kicsit megtorpant, vagy van valami ami nem megy olyan könnyen, mint régen, és az zavar. Persze, kihasználtam, hogy megyek Magyarországra, tehát kicsivel érkezésem után (majdhogy másnap), lementem Bécsbe három napra németezni. Nem ment igazán. Tudjátok, az a helyzet, hogy nekem az olvasás elég jól megy, DE a halló rész nem annyira, mert sokszor nem értem mi a francot akarnak mondani. Tehát gondoltam én, hogy megyek a németesség forrásába, meghallgatom az echte németet és majd megszokom és jobban megy a vizsga. Ahogy mondják itt: "Álmodni nem kerül semmibe!". Figyelek a vonaton, a pályaudvaron és csak azt értem, hogy "Sehr geehrter Passangiere/Gäste..." (Tisztelt Utasok/Vendégek), majd blu-blu-blu-blu-blu... "vielen Dank" (Köszönjük). Hát ennyit utazás nélkül én is tudok produkálni!

Na, de nem baj, semmi gond. Gondoltam, hogy majd élő beszédből gyakorolok. Csak hallgatózok, hogy az emberek miket mondanak az utcán, a metrón... igen ám, de nekem olyan nagy szerencsém volt, hogy mindenki akinek a beszélgetésébe belehallgattam, az MIND vagy magyarul vagy spanyolul beszélt! Mi ennek a valós esélye!

Volt azért C-terv is, hogy majd elmegyek a Schönbrunnban, amit már kívülről ismerek, és most mindent németül hallgatok meg. Túl nagy volt a meleg, nem mentem sehova. Ok, mentem tintát venni (beszereztem egy gyönyörű narancsszínű töltőtoll tintát!!), és meglátogattam a közeli KIKO Milanót, a Starbucks-ot (persze!), meglátogattam Sonja barátnőmet és voltam rumot inni. Azért néztem valamennyi tévét németül, tehát az valamennyit beleszámít.

A nagy meleg miatt sokat nem tudtam tanulni - nagyon nyomasztó volt a meleg - de érdekes módon rengeteget tudtam dolgozni és tanulni repülőtéreken, vonatokon és Bécsben a hotelban. Eszembe jutott, egy cikk amit egyszer olvastam egy üzletemberről, aki mesélte, hogy az egész munkáját mindig az úton csinálta, hogy ilyenkor tudod a legjobban kocentrálni. Hát lehet, mert nem most van először, hogy házifeladatokat reptéreten írok meg. Lehet, hogy többet kellene utaznom? ^_^

Bécsen kívül voltam Essen-ben egy barátnőmnél, akivel elmentem Amszterdamba. Amszterdam szép volt, de nagyon zsúfolt. Nem tetszett, hogy egyetlen Starbucks-ba se tudtam bemenni, mert mind televoltak! A végén voltam egyben... a reptéren. Maga a város nem volt olyan mint azt elképzeltem. Kissebbnek tűnt és komplikáltabbnak. És nagyon drága. Lehet, hogy mi épp a drága helyeken jártunk, de mindenesetre nagyon divatosnak és drágának tűnt, és az nem igazán tetszett.

Ez alkalommal találkoztam egy kicsit Gyulával. Mindig egy picit sajnálom, hogy csak egy nap találkozunk, egy délután erejéig, pár órát és már rohanni kell. Igazán több időtt szeretnék tölteni vele, mégha nem is lenne annyi beszélgetni valónk. Mindig találkozunk, beszámolunk egymásnak életünkről, és kiöntöm neki minden titkomat és cselekedetemet, minden gondolatomat és elképzelésemet, ő pedig ezer történettel és elmélettel táplálja lelkemet. Bárcsak lenne egy kicsit több időnk, hogy nyugodt, hétköznapi dolgok is beleférjenek beszélgetéseinkbe. Kellemes csendek, csak a mozgás egymás mellett, a környezetünk szemlélése és kielemzése, lassú szavakban, hosszú gondolatokban, kávét kortyolgatva.