Mi Minden Árulkodik Rólad

Tudom, tudom, nagyon szokatlan, hogy én ilyen hamar MEGINT bloggozzak, de van ennek oka: valami mást kellene csinálnom, és igazán semmi kedvem hozzá. Ráadásul, most kifejezetten bloggozó kedvemben vagyok, tehát miért is ne? De semmi gond, nem tervezek sokat írni, azért nem szeretném, ha aprócska, kevés, kedves kis olvasóm most szívrohamot kapna a meglepetéstől. Vigyázni kell rátok ^_^

Eredeti kép

Tehát, miről is meséljek nektek ma? Hát volna egypár dolog. Gondolom már tudjátok - vagy legalább sejtitek - hogy valahogy mostanában nem vagyok "teljesen keresztény". Ez csak egy kifejezés, persze. Csak egy pillanatra nézzétek meg az itt jobbra levő képet. Igen, tudom, hogy szép vagyok. Namost, nézzétek meg mi van a nyakamba. Nem, ez nem azt jelenti, hogy sátánista lettem. Igen, magyarázom.

Az a helyzet, hogy (de nem is erről akartam egyébként beszélni. Na mindegy...) már egy ideje sokat gondolkodom a hitemen, és az istenséggel való kapcsolatomon, meg a vallással való kapcsolatomon. Az Istennel semmi gondom, minden nagyon jól megy, de hát én nem lelem a helyemet a vallásban, vagy legalább nem abban amiben idáig voltam. Én keresztelt, konfirmált lutheránus vagyok, de hát valahogy ez a vallás nem igazán illik ahhoz amit én érzek és tudok Istenről, és végkép nem illik ahhoz aki én vagyok, és ahogy én hiszek. Így hát, az idén úgy döntöttem, hogy kipróbálok egy utat amit már rég kutatgatok és amit közelebbnek érzek: a pogány út. Na, ezért viselem a pentagrammot.

Magyarországon, azért az a családi szokásunk, hogy minden vasárnap elmegyünk templomba a nagyapámmal. Lutheránus templomba. Nekem igazán sose tetszett, habár az igehírdetés (azt hiszem ez a neve) az tetszik. Nem maga az Istenről való beszélgetés miatt, hanem, mert van benne gondolat kifejtés. A szertatás többi részét nagyon nem szeretem, és sose szerettem. Valahogy az egész mindig olyan volt, mint egy kondi óra, vagy egy Spinning óra, ahol folyamatosan nézed, hány perc telt el, hány éneket énekeltek már el, hogy már legyen végre vége és szabad lehessél. De az igehírdetés az általában érdekelt.

Google.com-ról szerezve.

Ebbe a templomba ahova járunk elég állandóak a lelkészek. Gondolom ez is a szokás. Részemről nem igazán mondhatok véleményt, ugyanis csak ott jártam templomba, és hát... milyen gyakran vagyok én Magyarországon? Pontosan. Aztán igazából, nem figyeltem én fel nagyon a lelkészekre, hacsak nem olyan akadt akinek a mondanivalója komolyan elragadó. Persze, ez nem mindig fordul elő, és hát egy lelkész nem igazán találhat ki minden vasárnapra valamilyen "Trónok Harca" szintű izgi dolgot, de mivel megyegettem, én igyekeztem nem unatkozni, és úgy tenni mint aki figyel - talán figyelve - elkezdtem ezt a dolgok, ahol elemezgetem az igehírdetéseket, hogy jobban megismerjem a lelkészt, és a lelkésznek az agyát. Egy amolyan élőben végrehajtott elme-boncolás. Tudom, ez nagyon "Gyilkos Elmék", DE nagyon izgalmas!

A boncolásokat valamikor akkor kezdhettem, amikor a jelenlegi fő-lelkész már gyakrabban tartotta az istentiszteletet. Ő egy "fiatalabb" lelkész volt, az előttinek a gyakornoka - amennyire tudom - és a családom nagyon kedvelte. Mivel nekem a Mentor Lelkész nagyon tetszett, rögtön elkezdtem az összehasonlítást. Mentor stílusa nagyvonalú, világ-jártas, valósággal és társadalommal kiszínezett. Van akinek ez nem tetszik, de nekem kifejezetten tetszett ahogy merte árnyalva a templom kapujába hozni a világot, a társadalmat, a társadalmi kérdéseket, a politikát. Szerettem, hogy maga módján nem engedte az embereket, hogy az ország helyzete felett szemet hunyjanak. Gyakornok valahogy mindig félénk maradt ebből a szempontból. Megfigyeltem rajta jeleket amik arra utaltak, hogy magán érzi a nyáj súlytó pillantását. Gondoltam, hogy ez nem fog megmaradni, de hát megmaradt.

Elment Mentor és maradt Gyakornok. Idővel valamennyit kiegyenesedet a háta, már nem húzódott a vén nyáj pillantása alatt, sőt, kifeszítette mellkasát luther kabátja alatt, mint a kakas aki tudja magáról, hogy csak ő van kakas a tyúkólban. Hangja már nem remeget, de stílusa sose hozta be a társadalmat a kapun. Nem, Gyakornok, aki addigra Lelkész lett, egy csillapodott stílust vett fel. Akármiről is beszélt mindig valamilyen saját élménnyel kötötte össze. Minden egyes szakaszhoz volt valami ami vele történt meg, vagy neki mesélte valaki, ami valaki mással történt meg. A szavakat és történeketek elengedve a fülem mellett, fekete szemeimet rászegezve igyekeztem elméje mélyébe vágni. Mi van szavai mögött? Miről is beszél? Mire utal? Kezdtem észrevenni, hogy Lelkész mindig az egyénről beszél, és mindig valahogy olyan formában, ami arra utal, hogy milyen az egyén kapcsolata Istennel.

google-com-ból

Hol-hol véltem beszédében olyan elemeket felfedezni, amik gyakoriak a pszichológiában, és töprengtem azon, hogy vajon ezt direkt csinálja. A szavak kiválasztását, a történeket letisztítását... a szinte sablonos történetek amik annyira pontosan vannak összevarva, hogy szinte ki lehet belőlük olvasni milyen piaci szektorhoz tartozik a gyülekezet, melyik boltban szeretnek vásárolni és milyen mosóport használnak a mosógépben. Egy szóval se böki meg őket, sose önti eléjük a társadalom valóságát, de még amikor meg is böki őket, akkor is egy apróság, egy kis hökkentés ami továbbra is a kis gyülekezeti világukban tartja. Mintha a templom falai közt a gyülekezet elhitethetné magával, hogy életük egy része "A Farm Ahol Élünk" sorozatban.

Én azt hittem volna, hogy az emberek szeretik a társadalmi vitát és helyzetet a szónokszékről is hallani és taglálni, de ahogy itt-ott kutatgattam, a gyülekezet inkább a mese világban akar maradni. Jaj, csak ne kelljen a társadalommal is találkozni a templomban! Persze, lehet, hogy mély társadalmi viszályok vannak ez előkelő gyülekezetben, de ha elhallgatjuk azzal nem jutunk elöbbre.

google.com-ból

Azután előkerült Lelkész Felesége, aki szintén lelkész. Úgy, mint Lelkész, ő sem piszkálta a társadalmi helyzetet, és inkább ringatta tovább a nyájat a kis Farm Világban. De Lelkésznőből teljesen hiányzott az egyén. Ő inkább mindig a család szempontot hozta az igehírdetésbe. Nem hallottam sokat, de amit hallottam, akármennyire is véstem húsába elmém sebészkésemet, mindig csak ezzel az elemmel találkoztam: család, család, család. Ahogy az ókorban minden út Rómába vezetet, Lelkésznő minden szava mindig a család tengerébe torkollot. Ez elgondolkoztatott. Miért van ez? Mitől menekül? Miért nem mer másról beszélni? Mit félt?

google.com-ból

Igen, a lelkészpárnak vannak gyerekeik, de hát nem lehet, hogy ezek ennyire elnyelik, az asszonyt, hogy még gondolatai se látni ki belőle? Lelkésznő nálam fiatalabb, de rémísztő képet festett elém: lásd mitől menekültem el! Van benne valami ami engem távol tart. Talán az, hogy ő teljesen elveszti magát a családban, miközben én a családtól és a kapcsolatoktól irtózom. Ő neki az kell amitől én eszeveszetten menekülök. Ő azt védi amit én ki sem állhatok. Szavai átsüvítenek rajtam, nem hordoznak felém semmiféle üzenetet. Mások isteneink. Érdekes módon, családom jobban szereti Lelkésznőt, mint Lelkészt.

Aztán a templomba érkezet Gyakornok Kislány, a legújabb gyakornok. Gyakornok Kislány elmosolyogtatott, mert annyira emlékeztetett Lelkészre amikor gyakornok volt! Ráadásul látni, hogy rajong Lelkész iránt, mert stílusát teljesen lekoppintotta Lelkésztől. Kis lassú léptekkel lépked nyomaiba, és ő is az egyénre koncentrál és róla beszél. Mint Lelkész, ő is kapizsgál egyetemi éveiben, de hiányzik még belőle az a finesse amit Lelkész már kifejlesztett, ahol az a személyes tapasztalat úgy csordul ki szavain mintha csak épp abban a pillanatban jutot volna eszébe, hogy ja, tényleg, erről jutott eszembe egy alkalom amikor...

google.com-ból

Lelkész meg én barátok vagyunk, találkozgatni szoktunk közös sörözésre (még hol egy kis tequila, mert illik, hogy egy kis Zacapa rum, mert ezt meg kell kóstolni), és elbeszélgetünk a világról. Szeretem, hogy Lelkész nem ijed meg tőlem, és szépen elfogadja, hogy egy pogány boszorkánnyal barátkozik. Nem igyekszik megtéríteni - tiszteletben tartja hitemet - és elelegyedik mindenféle beszélgetésbe, akármilyen is a téma, tabú vagy nem. Ilyenkor lehámlik valláról a luther kabát amit társadalom a vállaira varr, amit mások nem engednek el neki, és egy nevetős, mosolygós fickó lesz aki lassan átveszi amerikaias beszédemet, mer cukkolni és még a kiejtésemet is mókázza jó indulattal. Lelkészből Dude lesz, a haverom, és beszélgetéseink során látom megint azt a fonalat, az egyént, az elrugaszkodást a társadalomtól, és megint előveszem sebészkésemet, egy korty selymes tequilával szemei közé vágok, agyvelejébe kotrok és most bátrabban keresem meg, miért ilyen fontos neki az egyén.

Kezdek rájönni miért.