Eszméletlen

Tehát van egy a barim, Marc, francia (illetve Korzikai) akivel Bécsbe mentem 2006-ban. Nem normális. Amióta ismerem mindig szerelmes valamilyen csajba és mindenféle sületlenséget elkövet. Küld nekik pénz, utánuk indul, megkéri a kezüket és amikor a csajok dühösen elküldik a nagy büdösbe abszolút depressziós lesz, hogy miért nem tudják őt szeretni, mit kell megtennie, hogy a csaj megint szeresse, mert ő igazi szerelmet akar az életében és az a csaj (minden egyes) az igazi és egyetlen szerelme, és hogy nélküle ő nem tud megélni, mert nem tud, mert az élet a csaj (minden egyes) nélkül olyan szürke és élhetetlen, hogy azt nem lehet emberi erővel kibírni, mert az a csaj (minden egyes) a minden és a legszebb és a mindennek a netovábbja... az utolsó az volt, hogy elment Kínába, Shanghaiba egy csaj után aki szerelmes a volt pasijába, és nem akar semmit vele. Persze nem tudom az egész történetet, és Marc-kal sose lehet megtudni, mert ő mindig az ő saját oldalát látja.

Egyszer más beszéltünk erről és mondtam neki, hogy ne legyen olyan hülye, ne menjen el egy másik országba csak egy csajért. Inkább találkozzanak előbb. De ő elment. Kezdettől fogva sopánkodott, szomorkodott, hogy neki milyen rossz ott, hogy milyen rémes, és hogy milyen komplikált a helyzet a csajjal. Mondom neki, hogy hagyja ott a csajt és menjen vissza Franciaországba. Hogy azt nem lehet. Jó, akkor keressen magának életet. De azt sem lehet, mert ha nem a csajjal, akkor neki nincs élete. Ez most komoly? Halál komoly. *vállat von* No jó, ha az a helyzet, akkor szokjon bele. Minek oktassam, mondjam neki mit tehet ha ő nem tehet semmit mert oda van kötözve és helyzete változhatatlan? Hát akkor csak szokja meg szépen. Na, ma felbukkant a Google Talkban, és meséli megint, hogy milyen lehetetlen az élete, hogy neki kell, hogy valaki csináljon valamit, hogy a lány megint szerelmes legyen belé. Na, ez alkalommal már meguntam és ráförmedtem. Szolid harmicn percen keresztül pötyögtettem neki, hogy mit gondolok az ilyen tehetetlen emberekről. majdnem azt javasoltam neki, hogy legyen már olyan kedves és vetessen véget szánalmas életének. Persze nem tettem, hanem helyébe azt javasoltam neki, hogy igya le magát. Talán ha iszik nem tud az Internetre felkapcsolódni és nem bosszant.

Az a legszomorúbb, hogy sok ilyen ember van a világon. Hányan vannak akik nem értik, hogy az az ember akihez annyira szegődnek nem szereti őket. Mario, akármennyire is tagadja, továbbra is szerelmesen vontat Vera után aki nem szereti, csak kihasználja, mert Mario jól keres és hajlandó akármennyi pénz rákölteni.

Mennyire pocséknak kell lennie egy embernek, hogy csak azoknak az embereknek a szeretetétől keljen függenie akik nem szeretik? Annyira keveset gondol magáról, hogy azt hiszi, hogy csak akkor szerethetik, ha ráerőlteti e többiekre az érzelmet? Marc nem veszi észre milyen idétlen az amit csinál, milyen visszataszító ahogy ráerőlteti magát a szegény lányra majd búslakodik, hogy az csak kerüli és visszataszítja. Mario egyre csak azt hatja, hogy ő tőle a Vera nem szed ki egy fityinget sem, nem is kéri (nem is kell, ő felajánlja a pénzt mielőtt kérné is!) és közben rémülten mondja, hogy tíz perce lopták el Vera laptopját, és milyen rémes, és most mit fog csinálni, mert neki annyira kell a számítógép, és ha nincs neki laptopja akkor elbocsájtják... (ühüm... mert vannak ilyen munkák ahol kell a laptop, de neked kell megvenni, és ha nincs akkor elbocsájtanak... peeeeersze.)

A pasiknak meg kellene érteniük, hogy a szeretettet nem lehet pénzzel megvenni, se azzal, hogy sajnálatra méltóvá teszik magukat. Ez visszataszító és csak egyet mond: az ilyen pasi nem is férfi, hanem csak egy lábtörlő, mocskos rongy amit ki lehet használni, de aztán gyorsan meg is kell válni tőle. Senki sem szereti azokat az embereke akik nem szeretik és nem becsülik meg magukat.