Kabát Kérdés

Eljutottam már arra a pontra, hogy eldöntsem végül is hol vegyem meg az idei téli kabátomat és mikor. A bolt JCPenny, az amerikai bolt, Interneten veszem meg, persze, és pénteken veszem meg, kihasználva a Black Friday-t, a nap amikor minden nagyobb boltban hatalmas leárazások vannak, de két kabát között nem tudok dönteni! Nem csak az, de most pénteken lesz Black Friday, és két kabát között olyan nehezen tudok dönteni!

Black Friday, egyébként, meglehetősen nehéz lesz, mivel Amerikában a boltok hajnali 3-kor fognak nyitni, ami azt jelenti, hogy nagy eséllyel kabátomat még azelőtt kellene megvennem, vagy k.b. akkor, hogy még legyen kabát, ugyanis nem felejtem el, hogy Skylar szeretett volna venni nekem két évvel ezelőtt egy kabátot Old Navy-ben, de mire küldték volna kiderült, hogy már elfogytak. Ezt én nem engedhetem meg: kabátomnak meg kell érkeznie. Amazonnal nem szokott ilyen gondom lenni, de ott ilyenkor továbbra is csak könyveket, filmeket, zenéket veszek...ja, és most egy pár Colts cuccot. Majdnem vettem egy készlet Colts söröspoharat, de időben megállítottam magam. Persze, a kormány huzatott (wheel driver cover) még mindig tanulmányozom.

De ezek mind egyszerű kérdések, egyszerű dolgok. Ha tudnék még költeni, persze vennék magamnak egy mezt is, 17-est, Austin Collie-st, vagy talán egy Mannings, vagy egy Garçon, plusz egy pulóvert, de nem. Csak egypár cucc - Persze a mez jól jönne! De most nem ez a gond, hanem az a gondom, a nagy gondom, hogy nem tudom melyik kabátot vegyem meg.

Ez itt a kedvencem. Tetszik a szabása, stílusa, anyaga, de nincs feketében, és én fekete kabátot akarok.

Ez a másik van feketében, szintén gyapjúból van, jó a hossza, van zsebe, de szabása nem olyan szép mint a másiké és egy gomb soros. Szerintem a két soros jobb. Gallértja sem olyan szép mint a másiké, DE ez van feketében.

Mi legyen?

Nagy Felfedezés az SMS-ekkel Kapcsolatban

Napok óta olvasok egy komoly távközlési e-magazinban cikkeket arról, hogy hogyan bizonyos országokban az emberek jobban használják az SMS-t, mint a telefonhívást. Vagy hét év gyakori benchmarking-os tapasztalattal, miáltal  - legalább Amerikában - volt elég lehetőségen észrevenni, hogy az SMS ára rendszeresen alacsonyabb a perc díjnál, eleinte azt hittem, hogy valamit rosszul olvastam a cikkben, de miután másodszor olvasok ilyeneket, kezdett égnek állni a hajam.

Persze egy SMS-nek több pozitív oldala van a hívással szemben, például el lehet küldeni és nem kell remélni, hogy a szám amire küldöd nem foglalt, ugyanis az SMS továbbra is beér. A címzett akármikor elolvashatja, elteheti, tovább küldheti, és könnyen tud rá válaszolni ugyanolyan formában. Az SMS több számra is küldhető egyszerre - amiért elő szokott a fiatalok közt fordulni, hogy a party meghívót ilyen formában forgalmazzák -, és a készüléktől függően kis emoticon-okat vagy ikonocskákat is lehet beletenni. Az SMS sokkal diszkrétebb szokott lenni, mint a hívás - már aki tudja hogyan kell kezelni - amiért nem szokatlan egy gyűlés közben megfigyelni, ahogy ez vagy az az ember az asztal alatt bütyköl, vagy le- le nézeget időnként. Nem egy főnök szokott így sebtiben szólni a titkárnőnek, vagy az alattvalóinak, hogy valamit vagy valakit keressenek megy, hozzanak neki ezt-azt, vagy szóljanak valakinek, hogy késni fog. Vannak országok ahol a 911 - vagy segédhívás szám - tud SMS-t fogadni, amiért azok az emberek akik valamilyen oknál fogva nem tudnak beszélni tudjanak segítséget kérni.

A cégek szeretik az SMS-eket amiért ezek többféle üzleti lehetőséget nyitnak, mint a tartalom SMS (ezek azok a szolgáltatások ahol az ember egy számkódra küld egy előremeghatározott üzenetet, amivel kaphat valamit, adhat valamit, szavazhat valamire, stb. Ezeknek az üzeneteknek az ára általában más a rendes SMS-eknél), vagy SMS hírdetés, SMS számlázás, egyebek közt. De azért szeretik az emberek az SMS-t mert mind ezt tudja, mind ezeket a lehetőségeket adja, vagy valami másért? Bizonyára van aki ezek az okok miatt szereti, de nem kevesen azért választják, mert olcsóbb a hívásnál. Hogy egy perc alatt többet lehet mondani, mint egy SMS-ben, ahol az ember általában csak 160 karaktert pötyögtethet le? Igen, de az SMS-eket az ember számon tudja tartani, a perceket nem. Ráadásul, a kifejlesztett üzenet-kifejezásekkel (txtin, Amerikai angolul), 160 karakter igen komplett mondanivalókat tud átküldeni kevesebbért, mint amennyit egy percért fizetne az ember.

Habár a távközlési üzlet szempontból az üzenet küldés és használat az ügyfelek közt fontos, nem szabad, semmilyen oknál fogva elfelejtkezni, hogy ennek az ára és sokszor a használata más a hívásoknál. Azt se szabad elfelejteni, hogy a mobil telefon nem csak a jó keresetű rétegek kezében van, hanem  - a többféle csomag díjnak köszönhetően - alacsonyabb bejövetelű rétegekben is használt, és holott van aki Dubaiban roaming-ól vele, van aki fillérekkel hozza ki a díj árát, akinek vigyáznia kell mire költ, mire nem, és aki minden lehetséges alkalommal az olcsóbb lehetőséget fogja választani.

Ez nyilvánvaló az ARPU (Average Revenue Per User, átlag bevitel felhasználónként) és egyéb indexekben, amelyek mutatták, hogy ahogy nőt a felhasználók száma csökkent a főre eső bevitel. Talán több a szegény a piacon? Nem igazán, de piacról piacra, sok ember van olyan - főleg a közép osztályban - akiknek más költségei vannak és óvatosan fogyasztanak, vagy akik szegényebbnek tartják magukat mint amilyenek.

A piacban, végül is, az ár fontos tényező, és az aki ezt nem fogja fel, aki úgy kutat, hogy ezt kifelejti a kutatásból, a megfigyelésekből, az pazarolja az idejét és hamis, nem megbízható adatokat tálal a világ elé.

Kényelmetlen

Vannak emberek az ember életében akik barátaidnak mondják magukat, mégis nem valami barátságosan viselkednek. Emberek akik valahogy időről időre, vagy folyamatosan arra törekednek, hogy valami dráma bontakozzon ki, akik nem tudnak nyugton maradni, ha jól vagy, mert muszáj nekik mindenféle megjegyzést tenni, dolgokat szuggerálni, vagy pletykálkodni rólad és mindenféle történeteket terjeszteni, amik annyi igazzal bírnak, mint a politikusok szavazási kampány ígéretei. Ezeket, persze, az ember lassan igyekszik lerázni, de nehezebben kopnak le az emberről, mint egy rágógumi a nyár kellős közepén - és ugyanolyan undorítóak.

Az ember néha jóhiszemű, és azt gondolja, hogy talán rosszul értette, talán nem úgy akarta mondani, "szerencsétlenül fejezte ki magát", rosszul értette a tónusát, stb., de aztán amikor többször fordul elő, valahogy már nem véletlen, már nem az emberben a baj, és - persze - már elveszti a bizalmat abban az emberben. Nyilvánvalóvá válik az indulat a látszólag ártatlan megjegyzésben. Van aki tűri, van aki nem. Én, ahogy az már köztudott, nem. Ennek a vége, természetesen, a kapcsolat gyökeres kitépése. Aki pedig tűri, az hagyja a kapcsolatot romjaira rogyni. Ha egy kapcsolat (itt most akármilyen kapcsolatra értem ami két ember közt keletkezik) olyan mint egy növény, akkor amint el kezd kényelmetlen lenni a nem tűrő kitépi mint a gazt, a tűrő pedig nem öntözi és hagyja elhervadni.

Hogy ezek az emberek miért olyanok amilyenek, azt nem tudom. Vannak akik féltékenységből, mert azt hiszik, hogy akkor most te elveszed tőlük mások szeretetét/figyelmét, vannak akik pedig irigységből, mert nem bírják, hogy talán te boldogabb, elégedettebb, szebb, okosabb, sikeresebb vagy. Van aki nem bírja látni, hogy valaki másnak jobban megy az életben, még kevésbé, ha olyan emberről van szó aki olyan döntéseket hozott amik szerinte nem elfogadható, rossz döntések.

Nem lehet boldog aki elégedett a munkájával. Nem lehet boldog, aki nem hordja le a jelenlegi kormányt. Nem lehet boldog aki szórakozik. Nem lehet boldog aki nem házas. Nem lehet boldog aki nem akar gyereket. Nem lehet boldog aki nem féltékeny. Nem lehet boldog aki nem aggódik a házimunka miatt. Nem lehet boldog a nő aki nem akar női dolgokat csinálni, mint főzni, mosni, varrni, és aki nem osztja meg barátnői örömét a mindenféle házimunka tippek megosztásában. Nem lehet boldog akinek a feje nem jár folyamatosan a családon a párján, "az urán". O_O

Nő vagyok, nem akarok családot - szeretem azt ami van és nem kell nekem több -, nem vágyok férjhez menni, nem szeretem a házimunkát - és a Kari sem! ^_^ -, nem szeretem a "nőies dolgokat". Szeretek szórakozni, oda menni ahova kedvem tartja, egyedül lenni, szeretek moziba járni, szeretem az autós filmeket,  az "action" filmeket, Woody Allen-t és Roman Polansky-t, a hip-hop zenét, a rögbit és az Amerikai Futballt. Szeretem a sört, a tequilát, a János mézes pálinkáját, az amerikai autókat, a csinos pasikat és a közgazdaságot. Kari imád olyannak amilyen vagyok - és még jó, mert ha másra számít hoppon marad! - és én őt. Rettenetesen boldogak vagyunk, de olyan nagyon, hogy igen, sajnos irigységet keltünk a többiekben. Búúúúú-húúúú. Akinek pedig tetszik csak ezt mondom: "fel is út, le is út".

Vészhelyzet

Thomas-nak köszönhetően, az októberi szokásos esős idő Costa Ricában, komolyra, veszélyesre, majd halálosra vált. Gondolom sok embernek, az a gondolat, hogy Costa Ricában sokat esik az eső nem jelent semmit, és mondani nekik, hogy "de most komolyan sokat esik az eső" sem jelent különleges dolgot. A nagy esők itt szokásosak, amikor Herediában bokáig ér a víz és annyit esik, hogy nem lehet egy méterre előre látni. Ezek nagy esők, de ami most történik komoly dolog.

Costa Rica 7 megyéje 88 "cantón"-ra van osztva, amelyekből 35 Vörös Riadó állapotban van. (Egy megye "cantón"-okra oszlik, és egy cantón kerületekre.) Több helyen földcsuszamlás történt, ahol a legrosszabb Escazú-ban volt, San Joséban (egy cantón munkahelyemtől nyugatra, nem 5 km-re), egy helyen aminek az a neve, hogy Calle Lajas, San Antonio kerületben. Tegnapelőtt hajnalban lecsúszott a hegy oldala a sok eső miatt, teljesen eltemetve 13 házat. 12-en vesztették életüket, 19-en pedig még mindig nem kerültek meg.

Parrita - ahol Yuly családja lakik - szintén veszélyben van a vízözön miatt. A lakosság nem tud kijutni, a vízözön pedig olyan magas, olyan erős, hogy a vörös keresztesek sem tudnak bekerülni. A víz 1 méter magasan áll, de sok helyen már túllépte a 2 métert. Maguk a szomszédok mentik egymást, menekülnek amerre csak tudnak, és folyamatosan mondják a hatóságoknak, hogy van még sok ember akik nem tudnak kimenekülni a házukból. A szomszédok azokat tudják megmenteni, akik ki tudnak mászni a tetőre.

Nemrég a Nemzetközi Szükségállapoti Bizotság, CNE (Comisión Nacional de Emergencias) épített Parritában egy gátat, de nem fejezte be, amiért a folyó a gát mindkét oldalán kitört hamarosan elmosva magát a gátat is. A víz oly erővel tört ki, hogy tegnap hajnalban elmosta az egyik régi hidat - azt amit a Gyula annyira szeretett, mert olyan "biztonságosnak" tűnt -  és erősen meggyengítette az új hidat amit mellette építettek. Ez Quepos felé. Jacó felé pedig 50 fölcsuszamlás akadályozza a forgalmat. Nincs a lakóknak se villany, se víz. Mindent elvesztettek. A segéd csoportok ruhát és eledelt kérnek nekik.

Jelenleg végig a Csendes Óceáni rész vörös riadó vészhelyzetben van. Az ország többi része szintén vészhelyzetben van. Idáig 9 híd esett le, vagy rongálódott meg olyan nagyon, hogy teljesen használhatatlan. Parritán kívül más helyeken is özönvíz helyzet van, ahol derékig, de még mellkasig érő víz szinten láthatóak.

Eszembe jut ilyenkor amit Hupikék Törpike írt a Twitterben a minap, hogy mi mindent lehet köszönni a neoliberalizmusnak, hogy mi minden sikerrel bír a mai Costa Ricában. Igen, ez az egyik. Neoliberalizmusnak köszönhetően nem fejezték be a gátat Parritában, megengedték, hogy mindenféle építő cég megvegyen olcsó földeket és építsen rájuk, majd eltűnnek mielőtt a földcsuszamlás  letörli a települést a térképről. Neoliberalizmus veszi el a pénzt a hidaktól amik nem San José és a reptér között vannak, hogy méreg drága utakat építsenek privát cégek, akik olyan rosszul csinálják, hogy az autók kerekei alatt omlik össze az úttest.

Nem állíthattuk volna meg a hurrikánt, vagy az esőket, a sok vad időjárás változást, de sok vészhelyzetet, sok kárt, sok halált megakadályozhattunk volna, ha neoliberalizmus és "szabad piac" és "éljen a biznisz és a cégek" helyet gondoltunk volna egy picit, csak egy ici-picit az országra, arra hogy, mint Costa Ricaiak mind, van egy kötelességünk egymáshoz. Hogy nem arról van szó, hogy miért fizessem én az egészségügyet, hogy a szegény és a nincstelen élvezzék, hogy minek fizessek adót, hogy abból állami iskola épüljön amikor az én gyerekem privát iskolába megy, hanem arról van szó, hogy társadalomban az önzőségnek, a gőgősségnek nincs helye, hogy a többiek kizsákmányolása több kárt okoz, mint azt az ember előre látná, és hogy irigykedni és sopánkodni nem elég: tenni kell.

Tök-kelütés és Facebook

Tegnap megtartottuk Aleéknál a Halloween bulit. Hát jó, nem volt igazán buli-buli, de ott voltunk, szórakoztunk, néztük valamennyire a Patriots vs. Vikings amerikai futball meccset, ittunk, ettünk és jól éreztük magunkat. Mindannyian most csináltunk először Halloween-i Jack-O-Lantern-t. Aleék komolyan kikutatták mit kell a tökkel csinálni, több tök-arcot is letöltöttek a nettről, hogy legyen egypár ötlet.

Vittem a társaságnak Smirnoff Ice-t (feketét), cukorkát (ez a Halloween-nel jár) és egy tányérra való gyönbér kekszet (gingerbread cookies). Épp úgy mint otthon, a kekszeknek nagy kellettük volt. Próbáltam áthívogatni a "sötét oldalra" - illetve, beléjük fújni az Odaát szeretetet -  de nem igazán sikerült. Ők nem Winchester anyag. Sajnos.

Jobban tudtam volna szórakozni, ha nem lett volna ott José, Ale férje, ugyanis egész este nem tudtam leülni formában pletykálni, és megkérdezi, hogy a végén mi lett az egész kocsi üggyel, és a énekelgetés üggyel, amiről nagyon szerettem volna hallani. José, ráadásul egész este kacérkodó kedvében volt, amiért nagyon gyanítok arra, hogy ez az egész éneklős biznisz csajozásra megy ki. (Az emberek nagyon átlátszóak tudnak lenni amikor elbizalmaskodnak. Azt hiszi tök jó terve van, kiokumulálta, most már van ürügye, most csak le kell csapni valakire, és íme erre megy ki a kacérkodás.) Közben, persze, mindenféle hülyeségről beszéltem velük.

Ez alkalommal Ale, José és Jo (a lányuk) megint próbáltak beszippantani a "feketeség csomóba": Facebook-ba. Alenak van egy blogja, de szerintem nem is tud bloggozni. Ő felír valami címet, és alája semmit se tesz, vagy mindenféle adendumokat rak bele, de iromány nincs. Azt mesélte, hogy ő mindent a Facebookjába tesz, ott viszi az életét, oda akasztja fel mondanivalóját. Persze, közben arra is jó neki, hogy lesse Dmitrij mit mond és mit csinál. Hogy lehet, hogy ennyi év után még mindig szerelmes abba a tökkelütött hülyébe? Dmitrij életében sose nézett feléje, neki Ale csak egy barát, semmiben se más egyéb barátjától, de mint nő sose nézte. Miért, hát. nem lép az Ale ezen túl?

Ale, amióta látta Dmitrijt, (13 évesek voltunk) azóta folyamatosan rajta jár a feje. Akkoriban kinevettük (habár én őszintén, gonoszan nevettem ki - sose voltam az a fajta aki elrejti vagy leplezi érzelmeit - ), mindenféle gúnyos nevet adtunk neki, és nem volt a világon senki furább, hülyébb vagy félresikerültebb mint ő. Aztán persze úgy hozta a sors, hogy összekerültem egy kis időre Dmitrijjel, aminek éget verő vége és következő drámája lett, ami végig víz hangzott a gimnáziumban. (A gimnáziumi újságban olyan megjegyzések jelentek meg, hogy "Mi van Orosz? Kitette a szűrödet a Magyar?"). Dráma dráma tetején, ahol Dmitrij húzta a rövidet. Én boldogan éltem életemet, nevettem, szórakoztam, készültem az egyetemre - majd Magyarországra - körülöttem röpködött egy pár srác, köztük az egyik gimnáziumi sport csoportnak az egyik tagja... kosárlabdás, azt hiszem. Dmitrij közben a gimi bolondja lett, ahol senki se engedte elfelejteni, hogy szerelem vallását hideg "de én nem" fogadta. Ale közben mellettem volt, együtt, az egész gimivel röhögtünk rajta.

Aztán vége lett a giminek, Ale pedig főiskolába iratkozott be, oda ahova Dmitrij ment, amikor Costa Rica egyik legjobb egyetemébe mehetett volna, ami ráadásul közelebb is volt hozzá. Ő Dmitrij után ment, ezt senki sem veri ki a fejemből. Barátja otthagyta, másikat talált, férjhez ment, de ő továbbra is csak Dmitrijről tudott beszélni.

Két évig voltam én kint, két évig maradt egyedül  - és férjével - Dmitrijjel. És semmi. Én visszajöttem és mivel fejembe vettem, hogy bocsánatot akartam kérni Dmitrijtől azért, hogy hogyan bántam vele (nem is vagyok én olyan rossz), visszakerültünk. (Dmitrij emberként nem ér semmit, szeretőként isteni. Listámon 9,2-es. Csak három srác van fölötte.) Másfél évig voltunk együtt, sokat jártunk Aleékhoz, és még akkor sem történt semmi. Aztán Dmitrij meg én utoljára szakítottunk, most örökre, kapcsolatot veszítettünk egymással, Dmitrij még hol-hol kapcsolatba lép vele, és még mindig semmi.

Meséli Dmitrij Alénak, hogy kiment Mexikóba, most ott él, van barátnője (vagy már felesége?) és kutyája, jó munkája van motorozik föl alá, versenyezni akar... és az Ale mindenről beszámol nekem. Mi olyan érdekes rajta? Szerintem semmi, de Dmitrij Ale kedvenc beszélgetési témája. Hn, mi lehet annyira jó rajta?

Na, oké, ezt látni akarom. Azt hiszem felnyítom megint a Facebook-ot, de ki tudja medig!