Ma nem szeretnék munkáról írni a blogban. A dolgok továbbra is jól mennek és a főnökök továbbra is azon küzdenek, hogy kinek van nagyobb ereje, hogy engem megkaparintsanak. Igen, ahogy a Kari mondta, ez annak az eredménye, hogy nem azt csinálom amit a többiek, hogy nem részesedtem soha a helyi szokásokban, hanem mindig is hű maradtam önmagamhoz és értékeimhez: a szorgalmas, jó munka. Csak gyorsan, hogy ezt a témát befejezzem, nagyon is igaza lehet, ugyanis nemrég azt mondták nekem, hogy gondoljak arra, hogy jobb ha nem tűnök fel nagyon a többiek közt, és egy kicsit legyek olyan mint a többiek. Hn, köszönöm a jó tanácsot, de még így sem adom fel magam.
A mai blog, viszont, nem rólam szól, de ahogy belegondolok, ez is munkáról és megélhetésről szól. Ezen a héten tudtam meg, hogy a hónap elején elbocsátották az Ale volt férjét. Ez nagyon nem jó időben jöhetett nekik, ugyanis az Ale, ahogy tudjuk, több éve munkanélküli és a jelenlegi barátnőjét is most nemrég bocsátották el. Lányuk - az Ale és volt férje lánya- hamarosan egyetemre menne és ezzel az elbocsátással most veszített egy lehetőséget. Nincs pénzük, tehát a lány kénytelen lesz egy állami egyetemre menni, ami tulajdonképpen a legjobb, de nem az amit szülei idáig tanítottak neki.
Egy életen keresztül azt prédikálták a világnak, hogy nincs semmi ami olyan gyűlöletes mint az állami dolgok és szolgáltatások: állami oktatás, egészségügy, munka, egyéb szolgáltatások. Éveken keresztül nyomták, hogy mennyire pocsék minden ami az állammal kapcsolatos, hogy csak a privát szféra a jó, hogy ott igazán csak a jók dolgoznak, mert ott épp azt nézik, hogy ki jó és nem kinek milyen kapcsolata van. Lenézték a szakszervezeteket és a munka garanciákat mint egy korrupt rendszernek a maradványai. És mit nyertek vele? Tényleg azért bocsátották el mert nem jó? Mert van nála jobb? Vagy azért, mert annak a privát egyetemnek aminek dolgozott csak a profit van érdekében?
Sokszor az ember elgondolkodik azon, hogy vajon az elvei helyen valóak, tényleg igaziak-e vagy nem. Ez egy nagy magyar kérdés most, amikor még sok az ember aki a szocializmus maradványaiból akar mindenáron kiszökni akármibe, legyen az vad kapitalizmus vagy náci-szerű bolondság. Persze, nem mindenki közgazdász és nem mindenki képes átlátni a piac-világ és a gazdasági világ hálózatát, de néha muszáj egy picit tovább gondolni, egy picit hátralépni és megfigyelni a helyzetet amilyen objektívan csak lehet. Lehet, hogy tévedek, lehet, hogy a pozícióm nem jó, de ahogy figyelem a dolgokat látom, hogy Aleék egy nagy hibát követtek el: tudatlanul beszéltek és tudatlanul ítélkeztek. Ez sok negatívumot hozott maga után, amit mondtak az megmaradt és rossz fülekbe jutott, és most a saját szavaikat kell megenniük.
Amit kiengedünk a világegyetembe, az vissza is kapjuk. Igen, mindenkiben van negatívum, mindenki mond valami rosszat valaki másról - ez egy alap emberi dolog - de tudni kell, hogy a Yin-Yan-t tartjuk fenn, vagy egy mérges hálót szövünk magunk körül. Mi a különbség? Hogy hogyan érezzük magunkat. A negatívumot, igen, hagyni kell kifolyni szívünkből, okulni kell belőle, de nem szabad ebből élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése