Megint Rövid a Hajam

Mikor is volt utoljára rövid a hajam? Hmmm... aszt hiszem, hogy a múlt században, vagy talán ennek nagyon az elején. Minden esetre rég volt, és most megint az. Mármint hogy rövid. Tegnap volt a hajadomány nap, ahogy meséltem egy ideje, és elmentem odaadni a hajamat valakinek akinek egy kicsit jobban kell mint nekem, és akinek jelenleg nem nő. A hajat egy bevásárló központban vágták le, egy csoport profi  fodrász akik munkájukkal adományoztak, vagy legalább azt mondták nekünk.

A tegnapi nap egy kicsit rohanós volt. Reggel elmentem a postára feladni egy csomagot egy barátnőmnek, akivel egy Könyv Klubban vagyunk ahol időről időre titkos könyv ajándékozást szervezünk. Kicsit késve indultam mert volt otthon még dolgom, és persze a takarítónő - aki nagyon kezd az agyamra menni, és egyre csak később és később jön - nyafogni kezdett, hogy a Yuly milyen rossz vele, hogy most "hirtelen" elkérte tőle a szobát, hogy már ne éljen a házban, és hogy akkor ő hova fog menni, hogy mennyi adóssága van és mit tudom én. Érdekes, persze, hogy egy ideje azon panaszkodik, hogy a Yuly mennyire rosszul bánik vele, hogy ő el akar menni, hogy nem akar ott élni, milyen keveset fizetnek neki és, hogy jövőre nem jön vissza. Komolyan mondom, meg kell már ettől a nőtől szabadulni.

A postánál sem ment valami könnyez az ügy, ugyanis az egyetlen postás leült vacakolni egy klienssel aki valamit kért az Amazon-tól legalább fél órát míg a másiknak eszébe jutott kasszát nyitni.

Onnan rohantam San José-ba, a város nyugati  végébe, hogy adományozzam a hajam a rákos betegeknek. Nem volt sok időm, ugyanis tegnap íjászati vetélkedőnk volt. Aggódtam amikor láttam, hogy mennyi ember volt ott 11-kor, (10-kor kezdődött) és csak egy fodrász vágta az emberek haját. Fél 12-kor már aggódtam, hogy nem lesz lehetőségem, adakozni amikor megérkezett egy sereg fodrász, és gyorsabban álltak neki a vágásnak. Sajnos a fodrászok nem profik voltak, hanem tanulók, akik maguk közt sem tudták eldönteni, hogy mennyi hajat kell vágni és akármennyire kért az ember tőlük egy egyszerű frizurát, nem voltak képesek teljesíteni. Így hát egy rendes Pageboy Bob frizura helyet egy egyenlőtlen frizurám lett, ami úgy nézni, mintha valaki egy machetével állt volna neki levágni.

Ez vagyok most én

Holnap megyek a rendes fodrászomhoz, hogy hozza rendbe a hajamat - legyen legalább mind a két oldal egyforma hosszú - és majd dolgozunk a frufrun, hogy majd az is olyan legyen mint szerettem volna.

Tudom, hogy az adomány miatt az embernek nem kellett a hajvágás miatt fizetnie, de az nem ürügy arra, hogy az emberek haját ügyetlen idióták vágják. Nekik az én hajam kell, legalább megtehették volna, hogy rendesen hagyják.

Íjászaton minden elég jól ment. A versenyen a 20 méteres céltáblához állítottak (idáig mindig is 10 métert lőttem), és hát nem is lőttem olyan rosszul. A lehetséges 360 pontból 194-et értem el. 20 méternél a legmagasabb pontszám 313 volt, nők között pedig 220 pont volt a legmagasabb, és 124 a legalacsonyabb. Szerintem ahhoz képest, hogy még nem lőttem ennyit, tényleg jó volt a pontszámom.

Munka és Egyebek

Végre tudom használni az íjamat, végre tudnék vele gyakorolni itthon - és kell is, mert jövő héten lesz egy verseny azok között akik az Íjászati Klub óráira járunk, és erre reggel óta folyamatosan szakad az eső. Hát igen már itt az esős időszak. Még egy hét és egy nap, és elkezdődik a kedvenc hónapom: Október.

Az egyetemet már ezen a héten komolyan elkezdtem, és meg kell mondanom, hogy csalódtam: jobb volt régen az egyetem. Most nagyon hanyagok, ráhagynak mindent arra, hogy feltesznek ezt-azt az internetre, hogy majd mindent az interneten rendeznek le az emberrel, és erre az adminisztratív rész nem teszi fel időben az órarendeket (jelenleg még az első harmadévi órarend van fenn, és nem tették fel a harmadik harmadévit!), a tanárok nem válaszolnak az üzenetekre... és ez egy levelező egyetem! Mondom, régen sokkal jobb volt. Na, majd lesz valahogy, és én könyvelő leszek! :-D

A munkában minden meglehetősen jól megy. Na, látom, hogy ezt nem meséltem el nektek, tehát gyorsan be is számolok. (Miről is? Egy munkahelyi helyzetről.) Tehát az a helyzet, hogy amióta az új helyen vagyok bizonyos dolgok megváltoztak. Előttem a munkatársaim nagyon lágy kezűen bántak bizonyos emberekkel, akik folyamatosan azt csináltak amit akartak, dolgoztak ha kedvük volt, ha nem, akkor csak hagyták, hogy a munkatársaim szenvedjenek. Így évek óta sok munkával volt gond, sok mindent küldtek vissza, mert folyamatosan rossz adatokat küldtek (mindenféle állami és külső szervezetnek) amikor végre küldtek valamit, legalább fél éves késedelemmel. Amikor ide érkeztem szóltak nekem, hogy ez a helyzet van (de nem mondtak meg mindent, ezt most tudom miután felkutattam régi iratokat), és hát hogy óvatosan kell velük bánni, mert náluk az infó és mit tudom én. Aha. Én egy kicsit más stratégiával közelítettem meg az ügyet: noszogattam őket folyamatosan, majd a főnököket is beleavattam míg végre a fő igazgatójukhoz nem jutott a dolog, aki lehordta őket rendesen.

Most dolgoznak, igyekeznek, de nem szeretnek engem. Gondolhatjátok mennyire szenvedek emiatt. De mivel azt a bizonyos levelet nem én küldtem - habár én írtam! - hanem a főnöknőm szervezte és az Igazgatóink küldték (tehát az ügy nagyon magas fokra jutott), ez a csapat most azon dolgozik, hogy minket járasson le. Engem nem tudnak, mert nekem rengeteg bizonyítékom van ami felment engem, és őket teszi tönkre. Azért amikor és ahogy csak tudják, járatják a szájukat. Sajnos ezt külső partnerek előtt is szégyentelenül teszik.

Az a helyzet, hogy múlthét pénteken volt egy nagyon fontos gyűlésünk a regulátorral, ahol ezek az emberek is ott voltak. Én ott voltam a munkatársammal, akit jelenleg annyira lefoglal a munkakeresés, hogy nem tud rendesen figyelni semmire. Gyűlés után ő felvállalta, hogy megírja és elküldi mindenkinek a gyűlés jegyzeteit és magállapodásait. Direkt megkérdezték tőle, hogy mikor küldi el, és mondta, hogy még aznap, mert hétfőre már elfelejti. Mivel nem láttam jegyzetelni, én viszont a varázs tollammal jegyzeteltem, visszafelé felajánlottam neki, hogy átküldöm a jegyzeteimet, de mondta, hogy nem. Cég kocsival jöttünk, de ő nem ment velem vissza az irodába, hanem kitett engem a cég előtt, majd ment - a cég kocsijával - magán ügyeket intézni. Ez, természetesen nem helyénvaló.

Valamikor visszaért, majd csak telik a nap, telik a nap és nem küldi a jegyzéket. Félórával a munkanap vége előtt írnak a regulátortól, hogy hát várják a jegyzéket. Rá tíz percre egyszer csak azt látom, hogy a srác - aki minden nap későn ér be a munkába, az nap pedig fél órát késett - csak fogja a cuccait és elmegy. Megijedtem, hívtam, telefonon is felhívtam, megkérdeztem, hogy mi lesz a jegyzékkel. Ígérte, hogy otthonról küldi majd el.

Hétfőn vettem észre, hogy ő - aki igyekszik mindig valamit küldeni a hétvégén, hogy mindenki azt gondolja, hogy mennyit dolgozik - nem küldött semmit, aznap pedig szabadságon volt. Gyorsan írtam egy jegyzéket és bocsánatot kérve elküldtem mindenkinek. Hálaistennek mindenki kedves volt, szépen, szorgalmasan hozzáadták amit kihagytam és még aznap meglett a végleges változat. A munkatársam pedig csak annyit írt, hogy "Kösz". Annyira mérges lettem erre, hogy meg is mondtam a magamét, majd megmondtam a főnöknőmnek, aki rászólt.

Na, az a helyzet, hogy ezen a héten a főnöknőm elment szabira Olaszországba. Előtte még beszélt velem egypár e-mailről amit a helyettesének küldött amiben volt egypár kemény sor, amit a srácnak szánt. Gondoltam is én, de ő a biztonság kedvéért szolt nekem (engem boldogan kell tartani vagy visszaszökök a volt főnökömhöz!). Beszélgetve kiderült, hogy nem ez az első alkalom, hogy a főnöknőm rászól a srácra a folyamatos késésekért, és a rugalmas órarend felfogása miatt, és hogy a srácnak már többször volt gondja a helyettessel. A főnöknőm pedig, nagy gonddal tudta meg, hogy ez nem az első alkalom, hogy ez a gyerek engem csak úgy otthagy a probléma közepette, hogy csak lelép, elfelejti, lemegy szabira, és hagyja, hogy nekem keljen szaladgálnom és levadásznom azokat akiknek valamit be kell adnia, hogy majd Indiana Jones vagy Die Hard módon az utolsó pillanatban betudjam adni a dolgokat.

A dolgok lassan tisztázódnak, minden kiderül és egyre világosabb, hogy a főnöknőm nem engedhet el engem, vagy az egész osztály összeomlik.

Smashbook-ok!

Tavaly elhatároztam két különböző levelező barátnőmmel, hogy 2013-ban csinálunk egymásnak (illetve én egyet-egyet és ők egyet nekem) egy smashbook-ok. Azt hiszem, hogy már egyszer magyaráztam mi is a Smashbook, de ha véletlenül elfelejtettem, vagy kicsit lusták vagyunk megkeresni, hogy mi is, had mondjam, hogy egy smashbook nem más mint egy collage-szerű könyv vagy füzet amibe az ember mindenféle képet, cuccot, fényképet, újság cikket, emléket ragaszt, bele írhat dolgokat és azt csinál amit akar. Az a pláne benne, hogy az ember ebbe tesz olyan dolgokat amiket általában összegyűjt, de majd egy fiókba kerülnek, vagy egy dobozba, vagy egy idő után a szemétbe.

Nemrég vettem észre, hogy én főleg magazinokból ragasztgatok a barátnőimnek képeket, tehát majd ki akarok választani egypár jó képet, hogy beletehessem és legyen benne valami más.

Érdekes, de nem hittem volna, hogy ennyire élvezem majd ezt a projektet, de igazán nagyon, nagyon tetszik és már arra gondolok, hogy talán csinálnom kellenek egyet saját magamnak. Sokkal élvezetesebb, mint a scrapbook! ^_^

Íme egypár kép, hogy idáig miket csináltam:

Kezdő Lap - 2013, mégsem lett vége a világnak 2012-ben!

Emlékek a Kubai utazásról!

Kedvenc kis cuccok és ízlések!

Lakás elképzelések

San José Város

Könyv Vásár

Bolondság vagy Kényeztetés

Lap tervezésben

Pocsék Szavak

Olvasgatok egy könyvet ami rettentő rossz. Be akarom fejezni, hátha a vége jobb lesz, de nem nagyon tűnik úgy. A regény amit olvasok egy Costa Ricai regény aminek az a címe, hogy "Celebración de Casta" ami magyarul valami olyat jelent, hogy "Nemes Vér Ünneplése", vagy valami ilyen. A regényt Samuel Rovinsky írta, aki nem rég hunyt el. Sajnos, volt még ideje egy ennyire pocsék dolgot összefirkálni.

A Costa Ricai íróknak két alapvető bajuk van: itt nincs olvasó, mert az emberek alig olvasnak, és akik olvasnak azok akármit elolvasnak és nem is figyelnek a minőségre; és - mind ennek köszönhetően - ők maguk is csak a név érdekében írók. Ha nincs sok ember aki olvas, aki tudja értékelni a jót, akkor minek igyekezni? A rosszat is ép úgy veszik meg mint a jót.

A regény egy amolyan nemes-szerű családról szól, a Matías család. Nem igazán nemes, mert itt sose voltak amolyan igazán nemesek, de egy család aminek sok pénze volt és több üzlete, amitől már azt hitték, hogy akkor ők már nemesek. Igen, a pénz - és főleg a régi pénz - nemesít. Az egész család a maga módján szerencsétlen, tele van kimondhatatlan, mocskos titokkal és ez emészti őket. Igen ám, de a regény maga olyan szertelenül van megírva, folyamatosan ingyenes, nem oda való szexuális elemekkel megtöltve, hogy egyszerűen olvashatatlan. Mint a nő, mint a férfi mocskos szexuális állatokként vannak leírva akik keresik, kihívják és élvezik az erőszaklást. Állatok akik vérben élnek és csupán az érdekli őket, hogy honnan jön majd a következő, mocskos szexuális kapcsolat. Nincs igazán történet, hanem egy folyamatos bizonygatás arról, hogy miért nem egy idős ember hibája, ha egy fiatal gimnazista lányt elcsábít.

Még az ötvenes években voltak még jó írók, igazán jók, de ahogy hervad a nép, hervad az oktatás, úgy konyul az irodalom, és az a kevés aki tényleg olvas, aki tényleg élvezi az olvasmányt, az már el is felejtette milyen az amikor az ember spanyolul olvas. Az a kevés, nagyon kevés ember, néha, néha betéved a könyvesboltba, de csak a nemzetközi címeket kutatja. Interneten rendel és ott él.

Így hal el egy népnek az irodalma.

Egyetem és Íjászat

Ezen a héten végre beiratkoztam az egyetemre, hogy befejezzem a könyvelési diplomámat. Nagyon örülök ennek, egyrészt, mert végre nekiállta, hogy ezt is befejezzem, de azért is, mert valahogy olyan jól esik megint arra gondolni, hogy vissza kerülök az egyetemre és vizsgázni fogok, és egyebek. Igen, tudom, hogy furán hangzik, de jó érzést kelt bennem az a tudat, hogy most lesz valami az életemben (megint) aminek az eredménye teljesen tőlem függ és belátható időn belül látható lesz. A dolgok az irodában valahogy úgy haladnak, ahogy mindig. Persze nagyon örülök az új helyemnek, és abszolút semmi bajom a csoportommal, de az emberek akikkel kapcsolatba kell lépnem azok nem a legalkalmasabbak. Most egy hatalmas nagy csata folyik, ahol a megsértődött felek akadékoskodnak és nem veszik észre, hogy ezzel nem nekem ártanak, hanem az egész cégnek. Jövő héten lesz egy hatalmas nagy vita - előre tudom, ugyanis sajnos kénytelenek voltunk a főnöknőmmel több igazgatót is bevonni a dologba - aminek nagyon nem lesz jó vége, de biztos még ennek ellenére sem lesz nagyobb fejlődés.

Igen, jó lesz megint az egyetemre járni, ahol tudom, hogy az eredmény teljesen attól függ, hogy én hogyan készülök és mit csinálok. Végre szeretném megont érezni, hogy hatalmam van valami fölött. Oké, talán ezt nem így mondja az ember magyarul, ugye? Érezni akarom, hogy van ráhatásom arra mi az életemben fontos.

Ez az egyetem dolog közben azért is fontos nekem, mert hát nem egy könnyű döntés. Pénzbe kerül, időt igényel és sok minden van amivel foglalkozni kell. Tanulni valók, házi feladatok, kutatások... és keresnem kell két céget - az egyik egy földműves cég kell hogy legyen - ahol két külön projektet kell kidolgoznom. Nem, nem lesz egyszerű. Így, belekezdeni megint, egy kis erőt és elhatározást követel, aminek elindítása után fantasztikus jól érzi magát az ember. Mintha valamit legyőzött volna.

Ezen az egyetemen - mivel levelező - minden vizsgát szombaton vagy vasárnapon íratják az emberrel. Itt olyan, hogy az adott vizsga csak egy napon, egy adott órában van, és két vizsgám két egymásutáni szombaton lesz, épp amikor íjászatra mennék. Ez 4 szombatot jelent összesen az év hátralevő részében. Beszéltem a tanárommal és úgy döntöttünk, hogy hát az lenne a legjobb, ha már vennék magamnak íjat és azokon a napokon korán megyek lőni, óra időn kívül. Így hát majd be fogok szerezni egy olcsóbb fajta, fa markolatú íjat (a profik fémből vannak), ami azért még jó de nem való igazán versenyre, hogy ezzel gyakoroljak.  Egyébként jó lesz, ha már meglesz a saját íjam és nem kell mindig gyorsan lecsapni az íjakra, hogy az ember egy jót szerezzen.

A tegnapi óra közben a tanárunk megfigyelte, hogy már jól lövök, de a technikám nem a legjobb, ami nem lenne jó verseny közben. Ez most nagyon a fejembe maradt, amiért úgy döntöttem, hogy itthon el fogok kezdeni egy picit gyakorolni, erősíteni a karomat és a hátamat. Igen, már jobban lövök, nem veszítek el nyilakat és lassan már csoportosítani is tudom a nyilaimat a táblán, de egy ideje érzem, hogy valahogy a hátam és a jobb kezem nem olyan mint lennie kellene lövés közben. Dolgoznom kell ezen is. :-)