2008. május 14., szerda

Erre Nem Tudok Választ Adni

Tegnap befejeztem a "Queer As Folk" sorozatot. Nem olyan volt a vége, mint ahogy Caroll mondta hogy lesz. Nem volt több hegedűs pasi és Justin nem hagyta ott Briant a hegedűs pasiért. Hogy miért kellett ennyit összehazudoznia? Nagyon szokot zavarny amikor az emberek ilyeneket csinálnak. Most mint gondolnak? Miért mondanak valamit aminek semmi oka? Végig nézem majd a sorozatot, azt hiszik nem veszem észre, hogy hazudtak? Ha nem tudják, akkor nem tudják mi a vége. Egyébként a vége jó volt. Nekem tetszett. Na, legalább ez is megvolt, ezt is megnéztem, és ennyivel "okosabb" lettem. Volt egypár dolog a vége felé ami nagyon érdekes volt, amit nem tudtam elhinni, hogy merték feltenni. Például az utolsó "szezonban" a melegek jogairól van szó, és arról, hogy házasságot köthetnek-e vagy sem. Részemről pár évvel ezelőtt az volt a véleményem, hogy jobb, ha nem köthetnek, mert arra gondoltam, hogy majd örökbe is akarnak fogadni gyerekeket és az nem lenne annyira jó, de nem azért mert "meleggé" nevelik a gyereket, hanem azért, mert szerintem a gyerek szempontjából hiányozna egy "role model". Hogy mondjam ezt. Ha egy gyerek két férfival vagy két nővel nő fel, akkor honnan tanulja meg azt, hogy milyen egy olyan emberrel együttélni aki a másik nemhez tartozok? Ebből a szempontból, őszintén nem állok a szingli szülők mellett sem. Szerintem az embereknek nincs joguk választani miféle társadalmi élményeket fosztanak meg másoknak, ebben a helyzetben, gyerekeknek. De persze, ez csak az én véleményem. Időben egy picit megváltoztattam a véleményemet, és gondoltam, hogy ha valaki el akarja rontani az életét házassággal, akkor csinálja akivel csak kedve van. Nem csak a heteroszexuálisoknak van joguk házassággal elrontani életüket, hát legyen. Még nem vagyok nagyon nyugodt abban, hogy mi jó a gyerekeknek a fejlődés szempontjából, de őszintén itt már rég semmi se az ami jó lenne. Ugyanakkor jobb ha egy gyerek két mamával, vagy két papával nő él, mint csak egy szülővel, vagy egy problematikus, elnyomó, bántó, Fritz-szerű családban él, vagy nincs is családja. Nem hiszem abban, hogy egy meleg szülőtől elvegyék a gyerekeit, örökbe fogadva vagy tőle született gyerekeket. Elhiszem, hogy mindenféle visszaélés tud és fog történni, de majd ezzel lassan, közben bajlódunk.

A sorozatban egy igen embertelen magatartást mutattak be a "keresztényektől" a melegek iránt. Tudom, hogy egy sorozat, de megdöbbentett. Az volt aztán a félelmetes amikor egy leszbikus pár úgy dönt, hogy kimenekülnek Kanadába. Az egyik, Mel, zsidó, és elővesz egy levelet amit a nagyapja írt. A nagyapja arról írt pedig, amikor Németországból kimenekültek az USA-ba, ahol szabadok lehettek, ahol senki se üldözte őket. Most pedig Mel, Linds és a gyerekei menekülnek az USA-ból ahonnan most üldözik őket, ahol elvehetik gyerekeiket és jogukat. Nincs megoldás, nincs egy boldog vége, hanem tényleg el kell menekülniük azt az üzenetet hagyva az nézőknek, hogy Isten bizony, az USA egy rettenetes, embertelen hely ahol lebombázzák azokat akik mások és nem is tisztelik őket halálukban, hogy aki nem olyan mint a többiek, az nem is ember és nem is Amerikai.



Most megint belekezdtem az Anais Nin naplójába. Isteni egy írónő. Szeretnék valamit olvasni amit irodalomként írt volna, de valahogy tartok attól, hogy affektált stílusa erősebb lesz meséiben.


Munkában, tegnap a főnököm meghívott ebédelni, köszönetül azért amit érte dolgoztam amikor nem volt itt. Tudom ez mi, van is neki egy neve amit a főnököm adott: "kedvesség sampon". Kedves, hogy jól érezzem magam, boldog legyek és tovább dolgozzak szótlanul. Amit nem tud az, hogy terveim nem változtak meg. Továbbra sem fogok otthon dolgozni, vagy többet, és továbbra is az a tervem, hogy kiveszem az egyetemi diplomát (valahogy be kell fejeznem ezt a buta tézist!) és azután keményen keresek munkát Magyarországon.

Nincsenek megjegyzések: