Milyen Volt Panama Város

Tegnap jöttünk vissza Karival Panamából sok érdekes megfigyeléssel, amikből most egypárat megosztok a nagy közösséggel, aki ezt a blogot olvassa (igen, mind a NÉGY emberrel ^_^). Kezdjük csak azzal, hogy nem voltunk ott sokáig, csak három éjszakát, ami alapvetően csak két teljes napot hagyott a kutatásra és mindenféle turistáskodó kirándulásra. Én voltam ott vagy 11-12 évvel ezelőtt, de a körülmények mások, amiért, hát az amire emlékeztem nem volt elég jó, hogy akármit is kezdhessünk vele, tehát alapvetően ketten voltunk ott akik nem tudtunk sokat a városról, se arról, hogy hogyan menjünk egy helyről a másikra. Segít, persze, hogy Panama Város nem olyan veszélyes biztonsági szempontból, mint Costa Rica, de nem segít, hogy minden vörös lámpánál van legalább egy darab Fast&Furious taxis aki 80+ Kmph sebességgel suhan el, legyen már az zebrán ember vagy nem.

Panama Város a Csendes Óceánra néz. Szépen ki van építve mindenféle magas égkarcolóval, köztük egypár érdekes formájú, mint egy csavar formájú égkarcoló, és egy vitorla formájú épület a part mellett - de komolyan, a part mellett! - ami a híres milliomos, Donald Trump-hoz tartozik. Közben itt-ott több szegényebb kis épület van, alacsony és szemmel láthatóan lerobbant. Van egypár nagyon gazdag város rész, de igazán gazdag város rész, mint az úgy nevezett Balboa, ahol régen az Amerikaiak laktak, akik a Csatornával dolgoztak, és amit most a Panamai Állam vett át, és ahol különböző állami intézmények vannak, de ahol szintén egypár gazdagabb rétegű ember is lakik. (Úgy kell mondani? Hát a gazdagabb réteghez tartozóak, na.) Amikor mentünk a hotelunkba, a vezető néni megfigyelte, hogy a gazdag zsidó emberek, például, ott mennek át ahol kedvük tartja az utcán, és a rendőrök meg is állítják a forgalmat. Ezt láttunk is. Itt is vannak gazdag emberek, és nagyon gazdagok, is, de azokat is ugyanúgy gázolja el a hülye vezető, mint a szegényebb embert. (Már előfordult olyan is, hogy a Pénzügy Minisztert (épp azt aki tanárom volt az egyetemen), vagy volt elnököt megállították az utcán és elrabolták a kocsiját. Itt egyenjogúság van a rablások és egyéb bűntett áldozatesésben. Ez lenne az igazi "demokrácia"?)

Karival alapvetően taxival mentünk ide-oda. Ez már egymagában érdekes volt, mert egyetlen egy olyan taxit nem találtunk amibe óra lett volna. Az ember először megállapodott az emberkével, hogy mennyiért viszi, és ennyiért vitte. Persze, közben az emberek az utcán igyekeznek lelegyinteni a taxikat - még ha már van benne ember is! -  és ordibálják, hogy merre mennek. Ha útba esik, a taxi felveszi őket is és viszi! Mi voltunk úgy, hogy beült hozzánk egy gyerek, és voltunk úgy is, hogy beültünk egy taxiba amiben már volt utas. A buszok is valahogy úgy működnek - tudomásom szerint. Nincs egy adott, központilag megadott ár, csak csupa saccolás és alkudozás.

Voltunk a Flamenco Szigeten, ami egy turizmusnak szentelt sziget, egy háromból ami egy kis csücsökből kiáll és amiket egy út köt össze. Azért turizmusnak szentelt, mert ott vásárolni lehet. Nincs ott semmi, csak Duty Free boltok és Yachtok. Komolyan nincs ott semmi más az ég adta egy világon. Persze, ott vettünk négy képeslapot (amit majd arra használtam fel, hogy írjak a levelező barátnőimnek magyarázatot arról, hogy miért nem válaszoltam még leveleikre), egy tollat (ez a Karinak kellett) és L'Occitaine krémeket, alapvetően azért, mert ott fele annyiért tudtam megszerezni, mint itt. ^_^

Aztán elmentünk megnézni a Panamai Csatornát, és ennek egy turisztikai ponton, aminek az a neve, hogy Miraflores (Virágnéző). Ott a Csatorna egyik ilyen medence szerűsége van, ahova beterelnek egy hajót és vagy felengedik, vagy leengedik vízzel a következő szintig. (A Panamai Csatorna nem ugyan olyan magas mindenhol, amiért van három ponton is ilyen medence szerűség - angolul a neve "lock" - amibe lassan beterelik a hajókat egyenként huzigálva négy kis vonattal. Amint benne van a medencébe, ennek a medencének a két végén ajtó van, és vagy kiengedik belőle a vizet, ha az az irány amerre a hajó megy alacsonyabban van, vagy töltenek bele több vizet, ha magasabban van. Amikor a víz eléri a megfelelő szintet, elől kinyitják az ajtókat és kiengedik a hajót, bezárják az ajtót és vissza engedik a vizet az előző szintig a következő hajónak. Állítólag a Csatorna közepén 250 méterre van a tenger szintjétől, ezért kellenek ezek a medencék.) Miraflores-nél persze fizetni kellett a belépőt, de két lehetőség volt: $5,-ért felmehettünk a kinézőre, $8,-ért mehettünk a múzeumba, a színházba és egyéb helyre. Mi, persze, kifizettük a teljes jegyet, de megjegyeztem, hogy valaki akit a Kari meg én ismerünk, csak a szimplát fizették volna ki, mert sajnálták volna a pénzt a múzeumtól.  (Egy bizonyos barátnőm és családja, ühüm...)

A múzeum nagyon szép volt, egy pici történelemmel, egy rész a természetről, ahol rengeteg kérdésem támadt, mint közgazdász és mint környezetvédő. Aztán volt egy részleg ahol a csatorna működését mutatták és egy hajó vezető kabinja volt, ahol a Kari eljátszogatott. Volt egy másik rész gazdasági adatokról ami nem volt annyira tüzetes, mint szerettem volna. A színházban megnéztünk egy videót angolul a Csatorna történetéről. A végén egy kicsit érdekes volt, mert nagyon úgy tűnt nekem, hogy el akartak egy ötletet adni, hogy a tervezett bővítés ami 2014-ben lesz kész, nem olyan jó, mint amilyennek mutatni akarják. Ezt érdemes lesz majd felkutatni.

Egyébként voltunk több bevásárló központban, ahol volt méregdrága, Krőzusnak tervezett ahol egy Columbia nadrág $85,-ba került, és olyan is ahol halomra lehetett $3,99-ért pólókat és galléros pólókat venni.  Itt a Kari úgy felvásárolt, mintha akkor látott volna életében először ruhát.

Voltunk aztán a Régi Város Részben (Casco Antiguo), ami igen szép volt, de egybe kevert rettenetes szegénységet és romantikus régies, koloniális elemeket. Ott található a Francia Követség, és nem messze tőle szakadt ajtók mögött élnek szegény emberek, hatalmas nagy szemét dombok és ketreng közepette. Itt található egy picike, gyönyörű park amiben a franciák emlékére és dicsőségére emeltek szobrokat (a Franciák kezdték el a csatorna építését a XIX. században). Apró sétányok, kilátás a Csendes Óceánra, mindenféle szépség van annak, akinek lelke együtt tud érezni a Latin Amerikai koloniális idejének különleges romantikájára, amikor a függetlenség arany volt, és az újszülött, független államok formálása nem egy hatalmas, félelmetes feladat volt, hanem egy megvalósult álom amiben mindenki örömmel és büszkeséggel vett részt.

Érdekes város, érdekes szokások és érdekes emberek. Egy az biztos, nehéz egy szempontból megállapítani, hogy fejlődtek-e vagy sem (a Costa Ricaiakhoz képest), szerintem azok, de a fejlődésük nem vette el tőlük szokásaikat. ^_^ És ez dicséretre méltó. Magyarország is tanulhatna tőlük.