Buranaberry: Buta Pszichológus

Kedves Hópehely,



Tudtam, hogy nem lesz valami kellemes ez a turné a pszichológusnál. Minden rendben ment, időben odaértem, gyorsan be is hívtak. A doktornő rendelője pici volt, rendetlen és jobban hasonlított egy raktárhoz, mint egy rendelőhöz. Ahogy elképzeltem azt akjarta, hogy meséljem el neki, hogy "mi a bajom". Mi a bajom? Már semmi, köszönöm szépen. Idegesít amikor hülye kérdéseket tesznek fel, vagy olyan kérdéseket tesznek fel amikre már ezerszer válaszoltam.

- Miért van itt?

Rá meresztettem a szememet. O_O Miért? Nem olvasta el a fájlomat? Abba benne kell lennie.

- Mert ide küldtek. (duh)

Mondott valami furaságot doktorin amire rákérdesztem és amire több furaságot mondott majd azt mondta:

- Nem tudja miért van itt?
- Mert februárban agyamra ment a főnököm és kiborultam.

Nem tudtam mit mondjak neki. Most nincs problémám és amim van azon magam dolgotom, afelőt intézkedem. Mit mondjak? Nem kell nekem ő. Nem akartam nyíltan mondani, DE csak azért megyek mert remélem kapok megint diazepanot a pszichiátertől. Nem tudom, valahogy nem voltam vele nagyon megelégedve, és éreztem, hogy csak feszülteb leszek tőle amiért feszült is volt az arcom, és feszülten mosolyogtam. Igyekeztem kényelembe helyezni magamat, de a nőnek olyan negatív... "olcsó" kisugarzása volt, hogy egyserűen nem tudtam elengedni magamat. Tudod, amikor valami nem szimpi és az ember érzi az aggresszivitást, de helyében igyekszik csak mosolyogni, mert, végül is nem vagyunk primitív emberek akik hajbakapnak idegenekkel.

- Tehát akkor miért vagy itt?

Nem igaz ez a nő...

- Mert ideküldtek. - igyekeztem szépen mosolyogni.
- Ja igen, mert nem vagy függő DE azt csinálom amit a többiek mondanak.

Ezt felismerem: haragítani akart, hogy kifacsarjon belölem egy reacókciót.

- Hát én úgy vélem, hogy mindenki tud valamiről. A psichológia nem az én területem, sem a pszichiátria, tehát ha egy pszichológus mondja, hogy mennem kell, ő tudja jobban. Én nem csinálhatok magamról diagnőzist, mert nem ezt tanultam.

Majdnem elővettem Smith Adam munkaelosztási tételét, de nem hittem volna, hogy értette volna miről si beszélék. Ekkor elkezdett olyanokat mondani mint amiket Anais Nin naplójában olvastam, hogy a doki mond neki:

- Nem kényszeríthetem, hogy jöjjön, mivel maga szerint nincs semmi baja, nincs szüksége segítségre vagy nem tudatosul arról, hogy kell egy kezelést fojtatnia.
- Elnézést,- kérdeztem hírtelen. - Nem tudatosulok? Maga szerint nekem kellene egy kezelést fojtatnom? Miről nem tudatosulok?

A nő csak nézet rám és azt mondta:

- VAGY. Azt mondtam VAGY nem tudatosul.

Megértettem, hogy nem lehet vele beszélni. Az ember nem olyan ügyetlen, hogy a beteg előtt felsorolja a tankönyvben előállított lehetőségeket. Körülnéztem megint a helyen. Egy kopott, polcszerű kisházban voltak koszos játékok, gondolom gyerekeknek. Az asztalon mindenféle kivágott kartonok, és karton maradékok, irodai cikkek maradákai nyomódtan egy arra nem kitatált reklám papír ceruzatartóban. Két egyforma reklám merev naptár az asztal ugyanazon a részén, az egyiket eltakarta tőle a reklám papír ceruzatartó. Használt, tintakoszos, poros kék toll, és egy színes, letéphetó csík karton cetli amivel dosszié betéteket lehet csinálni. (A pici kis karton amit a merev műanyag kis zsebekbe tesznek, hogy a lapok föllött lehessen látni hol kezdődik az A, a B, a C...) Egy kopott, fém dosszié szekrény tetején, régi, gyűrődött, rongos dossziék közt próbált fennmaradni egy csoport fénykép kopott keretekben. Nem voltak semmilyen esztétikai szempontból elrendezve, csak ott hányódtak. A kép amit jobban lehetet látni egy túl nagy keretben volt és lehetett látni, hogy a kép eltolódott és mögötte éktelenkedett a keret lyukas, koszos hátsó része. Tekintettem vissza eset a doktornénire. Kipirosodott szőkítet haj, tépdelve álla köré vágva, szemei vastagon, szinte csomóssan kékkel kihúzva. Gyűrött ruha... ezt a nőt nem érdekli a környezete, se önmaga. Minimálissan, szinte szegényessen... "in a mediocre way" megteszi amit kérnek tőle, amit elvárnak.

- Nem tudom mi van magával, nem látom mi a baj. Nem tudok segíteni ha maga nem hoz nekem "goal"-okat amiken dolgozhatunk. De mivel maga szerint semmi baja...

Sose mondtam, hogy semmi bajo nincs. Mondtam, hogy fogalmam sincs mi bajt találhattak bennem. Igyekszem dolgaimat elrendezni. Megvagyok. Jól vagyok, DE én nem vagyok a doki, tehát neki kellene észrevennie, ha van valami bajom, nem? Ráadásul, HA volna egy bajo ami miatt el kellene mennem egy dokihoz, egy pszichológushoz, akkor magán doktor fizetnék.


Szeretettel Csókól,

~ Buranaberry