Az Amolyan "Társadalmi" Pillanatok

Azok a dolgok amiket most ide fogok "firkálni" olyasfajta dolgok lesznek, mint amiket általában a naplómba írok (habár persze azért egy picit mégis visszafogom magam), tehát ha valakit ez zavar, vagy bánt, vagy nem tetszik, tudjátok mit? Ne olvassátok.Oké, miről is akartam most írni? Ja igen, a "társadalmi pillanatokról".

Az utóbbi napokban elég érdekes dolgok történtek ebből a szempontból. Most eltekintek a munka viszonyoktól, ahol, duh, Pofátlan Bunkócska alapvetően részesült a ráeső Divine Justice (Isteni Igazságosztásból?), és most lassan de biztosan készül arra, hogy elhagy minket és elmegy az Energia, Környezet és Távközlési Minisztériumba dolgozni... és nem épp a Távközlési részre. (Uuuupsssz!) És ezzel együtt eltekintünk minden más kis munkával kapcsolatos társadalmi kapcsolatokról és pillanatokról... talán egy két kivétellel. Eltekintünk szintén az egyetemi részről, ahol tegnap, például volt egy gyűlésünk a vezetőtanárral, aki igazán nem volt undok, aki adott azért egy kis reményt, és aki folyamatosan kirohant az irodájából.

Nem, ma és most más dolgokról lesz szó.

A napokban megjelent a Google-Világban a Zümm (angolul Buzz), és a Zümmel együtt az énem egy másik része is. Nem egy idáig ismeretlen részről van szó, mivel ez a részem mindig ott volt, csak épp nem mindenkinek keltette fel a figyelmet. Ez a társadalmi-forradalmár rész. A Zümmben valahogy közelebbi kapcsolatba kerültem olyan emberekkel akiktől e-mail-eket szoktam kapni környezetvédelmi témákkal kapcsolatban, akiknek csak egy cím voltam egy hosszú címlistában. Egy köszönés itt, egy megjegyzés ott, egy környezetvédelmi ötlet felvetése és hirtelen fellobbant egy csoport aktivista, javaslatokkal halmozzuk el egymást, ötleteket adunk, és kikaparjuk a vörösebb, társadalom-védelmi oldalainkat félelem nélkül. Egy csoport insurgent, eco-bolond akik komolyan veszik a világot, a szegénységet, akik nem hódolnak a neoliberális politikáknak és nem hiszik, hogy itt mindent meg lehet oldani a piacon keresztül.

Fogalmam sincs miért nem kapcsolódtunk így össze előbb, de most így van és egy Rendellenes Felbujtó Forradalmár csapat vagyunk. Rajtuk keresztül ugyanakkor más emberek is kapcsolatba léptek velem, és megismertem olyan embereket akikről nem hittem volna, hogy efféle csoportokhoz tartoznak. (Nem, nem vagyunk Kertész Guerillák, se Zöld Yihad, csak egy csoport aki csinálni akar valamit a környezetért és segíteni azokon akiket a piac jelenleg szétnyom.)

A Zümmel együtt, sajnos kapcsolatba léphettek velem olyan emberek akiket nem igazán kedvelek, mint ezt a María José csaj akivel pár éve sok gondunk volt, és aki azt hitte, hogy a csajom, hogy majd - nem tudom - összeköltözünk vagy nem tudom mi, és akinek az volt az elképzelése, hogy az a személyisége amit másokról másol le. Olyan négy-öt év eltűnés után, ahol mindenhonnan letiltottam, és két bloggot is elhagytam (tiszta Witness Protection módon), "MaJo" megint ott van, olvas engem és válaszol egypár megjegyzésemre. Nem akarok problémát, tehát egyszerűen csak nem nézek oda (a cyber-világban a letiltás agressziónak számít). Egy volt ismerősömet, amint megjelent le is tiltottam, ott több a gond ha látja, hogy írhat hozzám, mintha nem. Felbukkant szintén az Anyós. Whadda...!? Tehát próbálom a Karit felhívni a Zümmre és neki nem megy, de az anyós fellép?? No manches, carnal! Azt se tiltottam le még mindig, de majd lehet, hogy letiltom a biztonság kedvéért. Habár gondolom már levehetett engem az olvasott listájáról, elvégül is folyamatosan csak Spanyolul és Angolul csevegek... és ráadásul az angolom nem csak amerikaias, de sokszor gengszteres is. No shizzle mah nigga, ya kno whadda mean. Peace out, fellaz!

Ugyanakkor a világ nem csak Zümmből és Internetből van (habár nekem 90%-ban az). Jobban összehaverkodom az egyik nem-közvetlen munkatársammal, akit nagyon szeretek, és akivel már nem csak arról beszélünk, hogy milyen filmeket és japán rajzfilmeket nézünk meg, hanem már arról is, hogy milyenek a pasik, milyenek a csajok, hogy viselkednek az emberek, stb. Ma nagyon sajnáltam, mert emberi viselkedés filozófiáról beszéltünk, én továbbra is a "független egyedülálló" szempontból (élet filozófiámhoz ez áll közel), amire ő kedvesen megkérdezte, hogy a akarom bemutathat nekem egy ismerősét (alapvetően egy kidobható darab ember-húst) akivel nagyon kijönnél, ha én véletlenül nem vagyok "hű". WAAAAAAAAAAH~! Őszintén, ebben a pillanatban annyira, de annyira haragudtam gyűlöltem a Karit, hogy nem igaz. Megbeszéltem vele a dolgokat, hogy mit érzek, és már nem haragszom rá, nem gyűlölöm. Mondom, a kommunikáció egy fantasztikus dolog. Most vihettem volna persze ennek a helyzetnek a keserűségét a szívemben, a kérdést, hogy mi lenne ha, majd örökre gyűlölhetném a Karit amiért miatta el kellett engednem egy ajándék-prédát, de inkább megbeszélte, átlátszó voltam érzelmeimmel, gondolataimmal, átnéztük az ügyet, megbeszéltük, letárgyaltuk és most megint minden szép és jó és olyan mint mindig.  Ja igen, és továbbra szeretem azt a kócos fejet.

"Társadalmi" pillanat: milyen lett vonal ez más kapcsolatban? Kitör a balhé, és akkor a felek megtanulják, hogy jobb cselekedni és titkolni mint megbeszélni. Igen, látom, hogy ebben Kari meg én a társadalmi szokásokon kívül vagyunk. Ez egy meghitt, egyedi társadalmi pillanat.

Kapcsolatokban, megtörtént valami amit előre tudtam: egy barátnőm azt mondogatta, hogy januárban férjhez megy, de idáig sose mutatta be a barátját, aki állítólag híres. Hát nem ment férjhez. Én gondoltam is, mert szerintem a csaj hazudik. Sőt. Nem tudom miért csinálja, hiszen elég evidens, vagy miért talál ki egyre nagyobb és nagyobb történeteket. Nem érdekes, nem szórakoztató, és nem hiszem, hogy lenne elég ember aki ezt tőle elhinné. Elgondolkodtatott ő a "társadalmi" pillanatokban, és vajon miért kell valakinek ekkorákat hazudozni, hogy úgy érezze, hogy mások elfogadják.

Más emberek is furán viselkednek, mint Mario, akivel ma, talán fél óra múlva találkozom, ha a busz odaér, ha van busz ami megáll. (Nem mindig állnak meg.) Viszem neki ajándékait, és majd leülünk beszélni egy kicsit mindenről és mindenkiről. Mario egy elég normális ember amikor velem van, de másokkal nagyon... nem oda való. Úgy viselkedik mint aki nem tudja hogyan is kell tulajdonképpen társaságban viselkedni. Ciki. Nem is tudom miért az, mer ő nagyon okos, kedves gyerek, de valahogy olyan mintha az volna a fejében, hogy neki a Ciki-Bohócnak kell lennie, tehát alapvetően társaságban lealázza magát folyamatosan. Fura egy gyerek. Nihilista, azt hiszem ez a szó rá. Szegény. Én kedvelem, de már tudom, hogy nem minden társaságba vihető.

Most van egy barátnője, Andrea, aki egy abszolút, nem normális, erősen függő nő, aki kisajátítja és minden percben követi, számon kéri, hogy hogy van és kivel. Kis dráma-queen, akinek muszáj egy venezuelai telenovellát csinálni sápadt, élettelen életéből. Miért? Miért kell a nagy dráma és a nagy izgalom? A rendes nem jó?

Azt veszem észre, hogy a társadalmi élet tele van fura emberekkel, és magam is fura vagyok, és nincs semmilyen gond azzal, hogy az ember fura, csak azzal, ha nem próbál furaságaival dolgozni és racionálisan élni.