2010. április 17., szombat

Esős Időszak

Hatalmas, hosszú, ideges formájú fényes villámok csapongtak tegnap az első erősebb eső közepette köszönt be az esős évszak... egyik évszaka. Most legalább augusztusig (k.b.) esni fog délutánonként legalább, reggel többször és este is. Most majd gyakrabban kell borotválnom a lábaimat és sokat fogok szoknyában járni, mivel a szoknyát fel lehet emelni (mondjuk térdig) amikor nagyon esik, hogy ne legyen nedves (ugyanis utálok nedves ruhában járni, és a nadrág nagyon nedves tud lenni). Nem maradt annyi szandálom, mint régen volt, de azért igyekszem a lehető legalkalmasabb cipőkben járkálni. A szandált azért szeretem, mert ha már eleve belemegy az eső legalább ki is tudd menni. ^_^ Hatalmas, zöld Benetton esernyőmet is meg kell tatarozni, mert majd azzal megyek mindenhova. Nagy és kényelmetlen, de azzal egyszerűen nem ázik meg az ember. Barátaimmal szoktuk mondani, hogy ez az esernyő olyan nagy mint egy busz megállómás. Azért is szeretem, mert ezzel vihetek valaki mást is anélkül, hogy egyikünk megázzon. Esős időszakban ez fontos szokott lenni.

Ma borúsan köszönt ránk a nap. Szokás szerint elintézni valóim voltak de esőben valahogy nem volt kedvem elindulni, főleg mert nem volt igazán megfelelő cipőm. Egy darabig totojáztam, de aztán elindultam. Tenni valóim a következők voltak:
  • Benézni a Postába, van-e levél nekem.
  • Elmenni egy BCR bankautomatába.
  • Elmenni a BPDC egyik fiókjába.
  • Elmenni a Promérica Bankba elrendezni a Játékvár vásárlást.
  • Bevásárolni a listán való dolgokat
Ezen a listán volt egy pár dolog, de közben gondoltam, hogy pluszban még egypár dolgot kellene vennem. Egyrészt a doki felírt egy gyógyszert amit a gyógyszertár nem volt hajlandó küldeni mondván, hogy "kifogytak". Aztán a cellux szalagom is fogyóban van, azt is be kellett szereznem, majd kellett egy új tornacipő mivel mindkét tornacipőm elszakadt és az új épületben (ahova május 5.-én költözünk) kelleni fog a kényelmes, nem csúszó cipő amivel fel tudok szaladni a 15. emeletre, ahol a munka posztom lesz. A cipő nem lehet drága, mivel egyrészt vigyázok a költségeimre, és másrészt, mert annyira fogom majd használni, hogy hamar tönkremehet, és utálnám, ha egy $150-os tornacipő négy hónap alatt megy szét. Az esős időszak miatt gumi csizmát akartam venni.

Az eső miatt kevés ember volt az utcán, kevés ember volt a bankautomatánál és nem is volt ember a bankban (az első bankban). Annyira kellemes volt! A másodikban volt egy ember aki épp valamilyen kártyás dolog miatt reklamált. Az ilyen helyzetekben az ember óvatosan hegyezi a fülét, hogy mások problémáiból tanuljon és tudja miket kell kerülni. Ez alkalommal látom, hogy az extra financiálást kell nagy ívben kikerülni.

Itt is elég gyorsan mindent el tudtam rendezni, majd lassan elmentem bevásárolni, és minden fontos dolgot beszereztem. Kóla, mogyoró krém, tejszínhab, cellux szalag, arcbőr tisztító krém, mirelitek, gyógyszerem, tornacipőm és gumi csizmám. Csak egy dolgot vettem ami nem igazán kellett, de hasznos és nem volt nagyon drága sem, sőt. Jól esett, meg kell, hogy mondjam, hogy ennyi mindent sikerült elintéznem. ^_^ Ez egy jó hétvége.

Nincsenek megjegyzések: