Az "Értéktelen" Boldogság és a Még "Értéktelenebb" Emberiség

Körbe-körbe felhők között ülök. Be van borulva a város, sehol egy karcolásnyi napsugár, sehol egy morzsa meleg, sehol egy darabka munkakedv. Sorban ül mindenki a munkahelyeiben, csendben, unottan, míg arra gondolnak, hogy mennyire jobb lenne valahol máshol lenni. Ja, és még csak hétfő reggel van. Körbe körbe felhők és körbe körbe munkatársak akik keresik a netten mivel foglalkozzanak, hogy ne kelljen dolgozniuk.

Érdekes azt emberiség ebből a szempontból, ahogy hazudnak azért, hogy megkaphassanak egy munkát, nyafognak, hogy felkerülhessenek egy adott pozícióba, majd nem is hajlandóak dolgozni, mivel alapvetően csak azért ülnek az irodában, hogy havi kétszer fizetést kapjanak, amin szintén nyavalyognak, hogy az is milyen kevés. Miért nem tudnak megelégedni? Miért van az, hogy az embereknek semmi se jó, mindig az kell ami nincs, mindig a boldogság után nyafognak és rohannak, de amint ez a kezükbe kerül akármilyen ürüggyel eltaszítják, lekicsinyítik, lebecsülik, és tovább nyafognak?

A hétvégén az egyik levelező barátnőm levelét olvasgattam és válaszolgattam, és valahogy ott is bepillantást nyertem az emberek kifacsart észjárásában. Számomra teljesen érthetetlen, hogy lehet az, hogy valaki nyafog mert nincs valamije és amikor megkapja, akkor ép azon nyafog, hogy van. Van aki azért nyafizik, mert levelező partnerei nem írnak neki elég sokat és elég gyakran, de amint mindenki felköti a gatyáját és produkál neki 12 oldalas leveleket, akkor azért nyafizik, mert olyan sok dolga van és alig tud mindenkinek válaszolni. Van olyan aki azért nyafizik, mert nincs barátja, egyedül van, nem kell senkinek, de amint akad neki egy pasi, akkor azon nyafizik, hogy milyen kiállhatatlan a fickó, nem hagyja egyedül, folyton vele kell foglalkoznia, már nincs ideje saját magának és így tovább. Van aki azért nyafog, mert szüleivel él, de amint meghalnak az a baja, hogy egyedül van. Van aki nyafog, hogy nincs saját lakása, de amint van, azért nyafog, mert sok a munka vele.

Mi ez? Nyafi-pandémia? Miért nem lehet annak örülni ami van? Meg mondom miért. Azért mert van egy szuper modern "motivációs" két-fitying-filozófia amit minden könyvesboltban lehet venni az "Önsegély" és az "Üzleti" osztályokban, miszerint az igazán sikeres emberek nem elégednek meg semmivel, hanem mindig tovább törtetnek annak érdekében, hogy mindig minél jobb legyen... akármi ami jobb lehet. Ha valaki, pedig, véletlenül megelégedik, akkor már egy sikertelen, vesztes fickó akiből sose lesz semmi.

Elképesztő, hogy hogyan mernek bizonyos személyek ilyeneket írni, kiadni, árulni és megvenni. Elképesztő mennyire el van butulva a világ, hogy nem veszik észre ezek a hamis filozófusok rakás szemetét, és helyette veszik, eszik, isszák, eldobják maguktól a boldogságot ragaszkodva abba, hogy majd ezzel a torz úttal elérik a sikert, majd egy olyan szuper boldogságot is ami majd valamikor megjelenik előttük. Elképesztő hogyan nem látnak orrukon túl, de még addig sem.

Körbe körbe vesznek minket a felhők, a nap pedig lassan gördül előre, itt-ott valaki lassan feléled és kegyeskedik egy picit dolgozni, mivel nem talált semmi néznivalót az internetben. Járkálnak ide-oda  csevegnek, keresik továbbra a módját, hogy kibújhasanak a munka alól a fennmaradó 5 óra és 36 percben. Szánalmas.

Körbe körbe egyre jobban beborul az ég, egyre kevesebb látható a városból ahol tulajdonképpen nincs semmi látnivaló. Az emberek tengnek, lengnek és közben keresik magukon kívül annak az okát, hogy ennyire szerencsétlenek. Ilyenkor sajnálkozva nézek a világra és arra gondolok, hogy miért lesznek öngyilkosak azok akiket szeretünk, és maradnak helyettük ezek a tetűk, akik sajnos sose emelnék a kést ereikhez.