Tegnap, a napi beszélgetésünk alkalmával, kénytelen voltam emlékeztetni a Karit, hogy miket vétett anyja ellenem. Elképesztő, hogy az ilyeneket az embernek újra meg újra el kell mondani, mert ő olyan könnyen elfejeti. Persze, gondolom ezek normális dolgok - hogy ő ezekről megfeledkezzen - hiszen az ember nem szívesen vessz tudomást mások gonoszkodásáról, főleg, ha az a "mások" az ember saját anyja. Naívnak tűnt - drága kedves Karim! -, hogy komolyan feltételezi, azt, hogy az anyja nem veszi észre, hogy folyamatosan bánt és gúnyol engem. ha egyszer előfordul, az ember elengedi, gondolja, hogy jó, szeleburdi és valamennyire neveletlen - iskolázatlan, sose tanították meg illedelmesen viselkedni - ember, másodszor már gorombaság, de harmadszor és túl már kifejezetten bunkóság. Tudom, Karinak hinnie kell, hogy mamája nem komolyan, nem direkt goromba és undok, de hát... az.
Kicsi Szívem azért aggódik, mert én nagy bölcsén - én mindig nagy bölcsen - úgy döntöttem, hogy a szembesülés nem járható út, hacsak nem azt tervezzük, hogy most igen kitör a harmadik világ háború Armagedonnal együtt. Így okosan távol tartom szüleimet a gonosztól, és magam is mindig jó távol leszek, mindig kész ürügyekkel arra, hogy miért megyek. Karim - egyem meg a drága szívét - aggódva azt mondta, hogy hát mamája nem hülye, észre fogja venni, hogy kerülöm. 1. Sose mondtam, hogy hülye, csak azt, hogy undok, képmutató és agresszív. 2. Ja, nem veszi észre, hogy minden egyes alkalommal bánt engem és támad, DE ő nem hülye és észre fogja venni, hogy kerülgetem. Hn, itt valahogy nekem nem jön össze a matematika. Ha az egyiket nem veszi észre, a másikat, sem. Ha az egyiket észre veszi, a másikat is. Ha csak az egyiket veszi észre, de a másikat nem, kétségtelenül nyilvánosul az első tételem. 3. Nem az a szándékom, hogy ne vegye észre, csupán az, hogy nekem ne keljen látni. Ha majd észre veszi és szóvá teszi, legközelebb azt üzenem, SŐT telefonon felhívom és megmondom, hogy nekem nagyon unszimpatikus, allergiás vagyok rá és nem fogok menni. Jól vagyok egyébként, köszönöm szépen, ja, és már ne hívogasson, mert komolyan sose fogok elmenni, ja, és ne is jöjjön látogatni, az unszimpatikussága a világ minden helyére terjed: nem a hely, hanem ő.
Persze, akkor nagy eséllyel azt csinálja, amit most csinált, azért mert a szüleim nem mentek őt meglátogatni (csak is azért mert ő volt rájuk kíváncsi. Szüleimet abszolút nem érdekli ki ő vagy mit csinál. Őt csak is a Kari foglalkoztatja. Kari a fontos, hogy ki vagy mi a családja az az én reszortom). Ő Undoksága Karira rontott. Az ÉN Karimmal veszekedett. Na, ettől - ahogy mondjuk itt - felment a vezetéknevem. Kari az ENYÉM és ha valaki veszekedni fog vele, vagy a buksijára koppintani, AZ CSAK IS ÉN LESZEK! Hogy meri AZ ÉN KARIMAT bántani!!! Ezt én nem felejtem el. Szerencséje van, hogy itt vagyok Costa Ricában, mert csak ezért felkerestem volna konyha deszkával vagy baseball ütővel és egy új arcot kalapácsoltam volna a régi helyére - teljesen ingyen.
Miért nem lehet a Kari mamája jobban olyan, mint az én Marcsi Mamám!
Jaj, jaj, kicsi kis Karim! Bár csak idejöhetne míg haza nem tudok menni, hogy senki-senki se bántsa meg nekem! Drága kis édes szíve, jó érzelmei, kedvessége... miért kell ellene hárpiáskodni? (Ehem, nekem mindig is indokolt okom van, még pedig az, hogy nem figyel. Majd amikor Karim megtanul figyelni, és ezen már nagyon sokat dolgozunk és rengeteget fejlődtünk!, akkor már nem lesz veszekedni valóm! - lesz még rászólni valóm, de az más) Kicsi Karim egy édes kis angyal akinek még segíteni kell, hogy kitárja szélesre pici arany szárnyait és tudjon magától repülni oda ahova lelke viszi. Őt nem bántani kell! Őt biztatni kell, támogatni kell. :-( Bár csak itt lenne velem, drága kis szárnyas csodám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése