Egy pár kép

"Arany Szem Szálló" - Itt volt az a szeminárium az "üzletelésről"

Ebéd a szemináriumon. A szemüveges a főnököm.

Otthon pedig...

Ez itt Hyperion! Hát nem csinike? ^_^
Imádom a cicámat!

Ez pedig én. Ki hitte volna, hogy szőke vagyok, ugye?

Ébredés

Akinek hó van a szívében, annak csak hideg lehet a vére. Akinek jégből a lelke, annak csak fagyasztó érzelmei lehetnek. Visszakerültem. Miért van az, hogy a kegyetlenség sokkal jobban megy mint a kedvesség?

Csodálat

Istenem, milyen csinos... elveszi a lélegzetemet. Összeesek és nem tudom tartani magam és jeges szívemet. Láttam, igen láttam... és olyan nagyon, olyan rettenetesen, olyan tökéletesen csinos volt! Remélem tényleg nem talál ki semmit, és nem történik semmi amiért lemondja a találkát... Uram, fáj a szívem, annyira szerelmes vagyok! Sírnék a könnyeim át tudnának törni ezen a nagy érzelmen ami fogva tart...

Mikor Lesz Ennek Az Érzelemnek Vége?

Tegnap rengeteget beszélgettünk az MSN-en. Felvetettem a lehetőséget, hogy elmenjünk egy kicsit Mac's-ba biliárdozni és cigizni, de azt mondta, hogy nem. T_T Nem egyenesen, persze, mert az nem a stílusa, de azt mondta, egyszóval, hogy nem. Szomorú voltam. Annyira, de annyira szerettem volna látni! De nem volt lehetséges. Aaaaa! Mennyire gyűlöltem! Ezer ördögöt kívántam lelkére, és hogy megegye a fene! Utáltam és fájdalmam csak gyarapította bennem a mérget és az undok gondolatokat. Megbeszéltem Cynnel, és lassan faragatlan fráternek és bunkó alaknak neveztük. Cyn szível felduzzadt átvett haragommal, és ketten gyűlöltük a pasit. Ekkor aztán zene ömlik ki a mobilomból és Eve lassú, szexdús hangján súgja "let me blow your mind". Kinek adtam ezt a ringtone-t? Felkapom a telefonomat és elhűlök. JP. Szívem ki akart törni a mellkasomból, olyan vadul dobogott, majd hamar válaszoltam.

- Szia, hol vagy? - kérdezte.
- Hol akarod, hogy legyek?
- Hahahaha! Hol vagy?

A buszon voltam.

- A busz...nál?

Megint nevetett.

- Hát arra gondoltam... arra gondoltam... hogy... hogy...
- Igen! Jó! Hol?
- Hahahahaha! "Hol?" Nem, nem.... épp vezetek... Nehéz egy kicsit így...


Hírtelen nem értettem mit akar.

- Mit szólsz ha holnap--- ja igen, holnap nem tudsz.
- Igen, - mondtam neki - Szeretlek, de nem annyira, hogy hiányozzak érted órára.

Megint nevetett.

- Mit szólsz, ha pénteken elmegyünk valahova?

♥ Istenem... ez igaz? Felhívott, hogy meghívjon valahova pénteken?

- Jó. De... nem fogod lemondani, ugye? - kérdeztem egy kicsit gyerekes hangon. Mindig lemondja.

Nevetett.

- Nem, nem. Tuti megyünk. Nem mondom le.

Örültem, habár szinte biztosra tudom, hogy lefogja mondani. Elbúcsúztunk, letettük a telefont és én egész este boldog voltam. Szétszakad a szívem, mert komolyan szeretnék vele találkozni, és mára már annyira ... szerelmes vagyok belé, hogy nagyon fog fájni, ha lemondja a randit. Nem szeretem ezt az érzést. Le kell ráznom. De addig is, kihasználom, és végig írom minden fájdalmas mozdulatát.

JP

Töröd a szívemet, Kedves.
Zúzod érzelmeimet, Kedves.
Gonosz vagy, te Édes.
És nem is veszed észre, te Szerelmes.

A gonosz és a meghatott,
Egy szívben lobog
A kín és az öröm egyben dobog
Éhben és haragban korog.

Elfelejtettem,
A törékeny lélek,
mint az üveg,
vág.

Egy Részlet Szombatból

Épp Roo-nak írtam egy levelet, amikor a szavak angolul kezdtek el pörögni a ujjaimon. Egyre gyorsabban, erősebben, hevesebben, minden emlék az agyamba vésődött gondoltam... Ezt nem szabad csak egy e-mailbe feltenni, hanem ide is fel kell. Feltettem volna Stormberry-be, de azt hiszem ennek itt a helye. Nem is egy akármilyen történet... és ezt őszintén jobban tudom angolul elmesélni, de kedvedért, megpróbálom magyarul is. Megpróbálom. Nem ígérek semmit.

Tehát, ahogy azt már tudod, pénteken és szombaton bulizni voltam Ivánnal és meleg barátaival ebben a meleg bárban, Babylon's-ban, amiről más meséltem régebben. (Azt hiszem.) Pénteken Iván bemutatott egy másik barátját, egy srác aki vele lakik és a két leszbikus lánnyal, de akivel nincs semmi, csak barátok. Ez a pasika César, akit a képeken láthatsz velem. Csinos, ugye? Na, összehaverkodtunk, beszélgettünk és nagyon jól kijöttünk. Úgy mint a Víctor, César is elkezdett kacérkodni velem. Nem tudom sajnálják-e, hogy itt vagyok én, szegény kis heteroszexuális nő sok meleg pasi közt, tehát szórakoztatnak, de ez van. Mind a César, mind a Víctor csinos pasik, tehát nem zavar a kacérkodás, és vissza kacérkodok. Olyan "kihívás" szerű játék az egész. Víctor igen hamar hátrál, habár nagyon jókat tudunk kacérkodni és nevetni. Pénteken, miközben fűzött egy pasit, a melltartóm zárjával játszogatott (a ruhán keresztül!) és egyszer csak kinyitotta!

- Életembe most tudtam kinyitni egyet!

Hülyére röhögtük egymást, majd segített rendbe hozni.

Césarral sokat táncoltam, majd amikor rap zenét játszottak, rám jött a ghetto-stylizzle és közelebb léptem, kihívóan, mintha veszekedést keresnék. Ő is fellépet, de valahogy "csók kihívásra" ment a dolog. Nem csókoltuk meg egymást, de közel voltunk és úgy tettünk mintha azt akartunk volna. Aztán megint a normálisba mosolyokkal és nevetéssel. Ilyen a világ itt. Semmi gond, semmi dolog, csak egy kis szórakozás.

Másnap, szombaton, buli előtt találkoztam Ivánnal vacsorára. Kibeszéltük a pasikat, és ekkor, vacsi közben, mondta, hogy César azt mondta neki, hogy pénteken majdnem megcsókolt.

- Mi???

Azt hittem, hogy vicc, de igen, Iván szerint Césarnak nagyon nagy kedve támadt megcsókolni engem. O_O Hát jó. Nem az első, de fura, mert ő meleg és neki a pasik tetszenek, és én csaj vagyok. De hát, ki tudja, hogy megy ez velük. Szombaton Víctor nem volt ott és ez egy kicsit szomorított, mert ő valahogy a kedvenc pajtásom lett. Gondoltam, hogy hát nem lesz semmi kacérkodás, csak tánc, zene, buli és nézem a csinos pasikat egymással csókolódzni. Ez sem kutya! Csak, hogy nem lett úgy. César oda ért, és valahogy vele táncoltam, vele beszélgettem, és vele kezdtem el kacérkodni. Annak ellenére amit Iván mondott nekem, nyugodtan kacérkodtam, tudva, hogy nem fog itt semmi se történni, mert a pasi meleg. De valahogy, egyszer, egy ilyen kihívásos mozdulat közben, ahogy a VIP-ben ültünk egy díványon és bohóckodtunk, ajkain összeértek. Na, semmi gond, gondoltam én, csak egy kis csók barátok közt. De nem, César előre mozdult egy másik ilyen ajkas kis csókért, majd megint, és megint és megint, és egyszer azon találtam magam, hogy ajkaink nem szakadnak el egymástól.

Na, ez fura. César meleg. MELEG! A pasikat szereti és én nő vagyok. Valami itt nincs rendben. Próbáltam egy kicsit elszakadni tőle, habár istenien csókól, és mondtam neki, hogy azért gondolnia kell hírére... nem csókolhat nőket amikor ő meleg, ÉS egy meleg bárban van. Erre azt válaszolta, hogy semmi gond, magához húzott és tovább csókólt. Hát mit mondjak? Jó a pasi, fincsi a csókja, szeretem a pasikat, miért ne? Hagytam. Időről időre vagy én mentem le a fürdőszobába, vagy egy sörért, vagy ő ment és egy pillanatig lélegeztünk, másokkal is beszélgettünk, táncoltunk barátainkkal, de amint egymás közelébe kerültünk kezdődött újra a csókolódzás. Nem tudom, de valahogy ez hülye. Ki, heteroszexuális létére talál egy nem azon nemű csók társat egy MELEG bárban? Az éltem tele van megoldhatatlan rejtélyekkel. Az egyik transformist csaj megkérdezte tőlem, hogy a "pasim" heteroszexuális-e.

- Drágám, - mondtam neki - nem a pasim, és nem heteroszexuális.

Táncoltunk, megint csókolództunk, majd fölmentünk, a VIP-be ahol letelepedtünk a díványra és tovább ment a csók. Egyszer csak oda ül César mellé egy csinos pasi.

- Csatlakozhatok?

Na, ez jól jött! Egy pasi Césarnak! Már nem fogják hinni, hogy nem meleg!

- Gondolom rá célzol - mondtam Césarra mutatva. A pasi előre nyúlt és megcsókólt ENGEM.
- Te rád is.

Césarra néztem, mert végül is engem nem zavar, tehát tőle függ a dolog.

- Tetszik neked a pasi?
- Igen.
- Akarod?
- Jó - mosolygott.

César és a pasi előttem megcsókolták egymást, az egyik legforróbb jelenet az életemben, majd felváltva elkezdtek engem is csókolni. Minden valahogy összefolyt lágy simogatások és csókok közt. Jó volt csókolni mind a kettőt, de jobban tetszett amikor láthattam őket. Csukott szemmel, édesen egymásnak estek, és nedves ajakik egymáshoz simulva, folytak, táncoltak a legszebb formákban, a legszebb hangokkal, mutogatva néha néha, ahogy nyelvük is összeértek és simogatták egymást. Minél több időt töltöttünk egymással szók nélkül jobban megtanultuk ennek a hármasnak a dinamikáját, majd hármunk ajkaink összeálltak egy hármas csókban amit nehezen tudtam volna elképzelni. Csók csók hátán, váltás, sóhaj...

- ... olyan forróan néztek ki... - meging és megint amikor az egyikünk a másik kettőt nézte.

Iván barátom egyszer csak a combomra csapott nevetve.

- Uram, ti! Olyan jól néztek ki! Legközelebb hozni kell kamerát és felvenni!

Megegyezek vele, de nem hiszem, hogy lesz ennek valaha egy "második része". A pasi szeretett volna velünk ketten ágyba bújni, de César mondta, hogy sajnos ő velem nem tud, mert végül is neki a pasik tetszenek. Na végre! ^_^ Nem törtem el a meleget! Ennek örültem. Kérdeztem, hogy el akarja-e vinni a pasit haza, és eleinte azt mondat, hogy igen. Volt mindenféle dráma a pasival és volt barátjával, amitől Césarnak elment a kedve... nem közvetlenül velünk, de mivel a pasika sírva fakadt Césarnak már nem tetszett. Iván azért hazavitte és ők ketten valamit "intéztek". Másnap... hát a pasika és a barátja, akiről Iván "intéztekedett" nem voltak ott, mi pedig reggeliztünk, beszélgettünk, és minden megint normális lett. Nem tudom mi történt Cesár fejében. Reggel még szájon csókólt, de utána már nem. lehet, hogy rosszul érezte magát? Szegény kis gyerek... Na, majd kiheveri! ^_^

Nyugtalan Nyugalom

Ez a nap ennek a hétnek az utolsó napja. Három óra múlva fogom a cuccaimat és hazamegyek, átöltözök tornaruhába, felballagok a kondiba, edzek olyan fél nyolcig, maximum, majd hazamegyek, átöltözöm és megyek Ivánnal Kashmirba inni és elektronikus zenét hallgatni. Ja igen, pluszban lehet, hogy elmegyek Ivánnal szintén, megint Babylons-ba, mert lesznek stripperek. Izgi este lesz ma, de milyen a nap? Háááát... mit mondjak?

Már korán befejeztem a munkámat, tegnap befejeztem a GSM Hálózati Beszámolást és a jövő héten folytatnom kell majd a Szabvány munkát, amiből ma hazaviszem a mappákat, hogy ezen a három napos hétvégén egy kicsit átolvassam és tovább jegyzeteljek belőle. Azért kemény munka, ne hidd, hogy nem! Most pedig semmi dolgom sincs, illetve lehetne, de semmi kedvem valami mást csinálni. Fél tizenkettőkor összehoztak minket a videokonferencia terembe, ahol egy anyáknapi ebédet készítettek a szokásos kukoricás rizsával (fúúúj!) és fehér mártásba fullasztott sonkás csirkemellel (fúúúúúúúúúúúúúúúúúúj!). Valami igazán borzalmas salátával és egy kis ajándékkal: egy kis csésze ami nem is olyan szép, valamilyen félig elkészített agyagból, mert most ez a rusztikus/oda-nem-figyelő stílus a menő. Hogy mit csinálok majd vele, azt nem tudom, de hazaviszem. Majd akad kinek adni. Holnap lesz az Anyák napja, tehát majd holnap (valahogy) korán kell kelnem és venni az anyunak egy vázát amibe valami szép fehér virágokat akarok venni. Fehér rózsákat és liliomokat, talán valami narancs színű virággal, de még nem tudom mit lehetne hozzá adni. Majd ott megnézem. De ma...

Ma reggel óta csak a tegnapi Supernatural fejezetre tudok gondolni, ahol Dean arra céloz, hogy Sam meleg. Ezzel a fejembe, elkezdtem keresni mindenféle fanfic-ot ezzel kapcsolatba, ami által kikötöttem a Sam&Dean Archive oldalon, ahol végig olvastam minden jónak látszó NC-17 slash sztorit. Fura, hogy tud az ember mindenféle furaságot megszokni. Sztorikban hát persze. Ez egy töredék amit valahonnan felszedtem és magamba tápláltam. Igen, mert tegnap felfedeztem, hogy az emberek csupa töredékből vannak összeállítva, és ezek a sztorik töredékes agyakból jönnek, és mi mind töredékekben olvassuk el őket. Az Internet maga nem más mint egy nagy kupac töredék. De honnan törnek le ezek a töredékek? És íme, még egy töredék: JP írt. MSN-t, persze, nem e-mailt. Megtudta, hogy elmentem erre az "üzletelési" micsodára, tudod, a második részre, amire ő nem ment. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem ment, mondta, hogy beteg volt. Úgy tűnik, hogy Curridabat-ban, Hacienda Vieján megpróbálták elvenni tőle a kocsit és összeverték nagyon. O_O Igen, igen... Nem tudom sikerült elvenniük a kocsiját, de amikro többet akartam kérdezni. ő ezt mondta:

- Ez egy hosszú és dramatikus történet. Inkább szemtől szembe mesélem el neked.

^_^ Tehát számíthatok találkára? Jaj de jó! Megint ígéretek, hogy megyünk majd inni, hogy találkozunk, de semmi konkrét. de azért jól eset. Ezt nem vártam. Lehet, hogy ez is beindul? Lehet, hogy hamarosan lehetőségem lesz "kifizetetni" egy pár haragot vele. ^_^ Igen, ezt, még nem felejtettem el. De közben, és addig... ♥ És az Allen? Nem tudom. Lehet, hogy használatlanul kihajítom.

Randi

- Ne mond meg Víctornak, hogy mész velem Kashmirba holnap, jó?

Tudtam, hogy valami nincs egészen rendben.

- Történtek dolgok köztünk, - folytatta - egy hatalmas nagy sztori. Mint a regényeid. Tele gyűlölettel és haraggal.

Nem tudom mit mondjak.

Majd mesélek.

Karjaim

Kondi. WAAAAAAAAAAAAAAAAAHHHHH! Megint nem tudtam végig csinálni a rutint, és tegnap KAR munka volt! Ma alig bírom a karjaimat. T_T Hát egy az biztos, és az az, hogy meg kell erősödnöm, mert ezek a kondi gépek szétszednek engem. Laura nem ment el a kondiba, és ma sem megy, mivel találkozik Jodeliával. Holnap megy Tae-Bo-ra de megyek-e én? Gondolom minimum elmegyek egy kicsit edzeni, kis láb munka megint és remélem végig tudom csinálni a rutint, de nem ígérem! Ugyanis holnap estére egy sokkal fontosabb tervem van: elmenni Ivánnal ebbe a gay-friendly bárba Belénben ahol annyit ihatok amennyit csak akarok 3,500 colónért (olyan... 1,100 Ft.) Igen, holnap irány Kashmir! Péntek ünnep, tehát semmi gond. Meg kellene venni Anyu ajándékát... talán ma haza felé. Egy vázát akar, valami kis vázát virágoknak. Na, azt is be kell szerezni.

Tegnap nem volt készen semmi kaja, és lusta voltam készíteni valamit, tehát ma nem hoztam semmit. Ha esik az eső akkor bevágok egy ilyen kínai "instant" levest, de ha nem esik, akkor átvágtatok a Sabánán és elmegyek a Subway-be. Gondoltam, hogy jó lenne meghívni José Pablót... de talán nem. Egyébként ma találtam reggel a telefonomban egy SMS-t Allentől. Na, ez a pasi nem felejt el engem. lehet, hogy még... ki tudja? Randizunk? Habár fiatal nekem. 9 évvel fiatalabb nálam. Mit tudhat egy 23 éves csicsmók?

A munka megyeget, szép tempóban, és nem is sietem. Nem is adom be előbb, még ha el is készülök vele. Ne hogy kedves főnököm úgy döntsön, hogy azért most rám tudja tukmálni valaki másnak a munkáját is. Még csak az kéne!

Meleg Barátaim

El se tudom hinni hírtelen menyire más a világ körülöttem. Miután véletlenül találkoztam megint Ivánnal, valahogy minden egy picikét színesebb és izgibb. Szombaton egy kicsit tartottam attól, hogy mi lesz és hogy lesz majd Babylon's-ba, de minden fantasztikusan ment. Eleinte egy kicsit komplikált volt, persze, mert a zene rettenetes volt és nem ismertem senkit, de lassan mindenki befogadott, mint egy "melegeket kedvelő buga". [ "Buga" a Costa Ricai meleg zsargon szó ahhoz, hogy hetero.] Iván nagyon kedves volt és igyekezett mindig velem lenni, nem hagyni egyedül míg össze nem barátkoztam barátaival: Víctor, Monserrat és ... a másik lány, Monse barátnője. (Pedig vele beszéltem a legtöbbet!) Ittunk, nevettünk, táncoltunk... általában hármasban, habár Víctor rengeteget táncolt velem, és még Monséval is táncoltam, majd nevetgéltünk és mutogattuk egymásnak milyen lányok vannak akik szerintünk csinik. Víctorral és Ivánnal pedig pasiztunk. Volt a bárban két ultra-csinos pasi, amerikai akikre mindenki vágyott, de csak én mertem hozzájuk szólni. Kiderült nem melegek és egy jó darabig elbeszélgettünk, majd megadtuk egymásnak az e-mail címünket.

Iván nevetgélve bámulta, hogy nekem milyen könnyen megy ez a pasi felszedés, hogy egy meleg bár közepén is fel tudok szedni két csinos nem meleg pasit.

- El kell mennem hozzád mosakodni, - mondta - talán a vízben van ez a varázs!

Szegény Iván nem tudott semmit felszedni, de amikor mentünk már haza, szeme egy kis csini pasiba akadt és megállt nézni. Na, gondoltam, innen nem nagyon megyünk haza. Monse és a barátnője már egy ideje hazamentek, tehát gondoltam, hogy magamnak kell taxit hívnom és hazamennem, ami nem is baj, tulajdonképpen, de szerettem volna többet barátommal lenni.

- Melyik?- kérdeztem.
- Az - mutatta ő a szemével.

Iván rémületére oda mentem a pasihoz, átkaroltam, közel hozzá mentem, de nem érintettem meg és táncoltam neki egy kicsit.

- Szia... egyedül?

Ő megfordult, mosolygott és táncolt velem.

- Igen - mondta nagy bájosan.
- Gay? - kérdeztem.
- Igen.

Bájosan közelebb mentem és közel arcához súgtam.

- Akkor van nekem valami neked... valami ami nagyon érdekelhet...

Kézenfogva húztam Ivánhoz, aki majd elsüllyedt a szégyentől.

- Cuki, nem? -mondtam a pasinak, aki csak nevetett - Ez a barátom Iván... - és a dolog egy kicsit kényelmetlen lett Ivánnak - ... és én egy kicsit sokat ittam - hazudtam. - Szórakozzatok, gyereket! - mondtam és elmentem.

Hát elkezdtek beszélgetni míg én Víctorral és felszedet pasikájával mentünk ide oda, míg Víctor le nem tett egy buga pasi mellé, aki meleg bátyjával és a bátyja pasijával volt. Ez Allen. Ez egy darabig még írt más nap. Tovább írt volna, ha engem érdekelt volna.

A pasi akit Ivánnak szereztünk fiatal és éretlen volt, aki azt hitte magáról, hogy nagyon érett. Tipikus. Mint két kínai bölcs öreg, Ivánnal nézegettük, majd megtárgyaltuk. A pasika beleszeretett Ivánba és szerette volna, ha a dolog hosszabb távra nyúlik. Ivánnal csak azt sajnáltuk, hogy olyan butuska a szegény. Amikor egy pillanatra egyedül maradtam a pasikával, ő megkérdezett Ivánról, és én gondoskodtam arról, hogy nyomást érezzen. Iván ilyen, meg olyan... okos és türelmes, tudja mit akar de nagyobb élet látása van mint neki, tehát tudja tapasztataltból és ön meggondolásból, hogy a dolgokat nem lehet előre megtervezni, hanem hagyni kell kibontakozni.

Tegnap randijuk volt.

Csütörtökön pedig megint megyek Ivánnal, sé gondolom, hogy barátaival inni és szórakozni.

^_^ Jó az élet! Legalább az enyém!

Végre Itt a Hétvége!

Már nagyon kellett! És végre itt is van. Már este 19:42 van és most küldött SMS-t éppen Iván, hogy menjek Babylons-ba. Meséltem ugye, hogy meghívott. Este fél tízkor-tízkor találkozunk ott. Kicsit öregnek érzem magam, mert nem szívesen megyek el itthonról ilyen későn, de nem akarom elmarasztalni az alkalmat, hogy elmehessek egy meleg bárba. Úgy volt, hogy a Laurával megyek, de nem tudom hívjam fel-e ilyen későn, hogy készüljön fel és jöjjön velünk. Igazán... szerintem nem. Vagy hívjam fel? Adj egy pillanatot.

*felhívja Laurát*
*Szól a telefon, de Laura nem veszi fel*
*Laura fel vette a telefont és beszéltünk*

Laura nem fog menni. De én megyek!! ^_^ Izgi lesz!

Megpróbálok erről többet írni holnap. Most mennem kell. Mosakszom, átöltözöm és megyek!

Ki Hoz A Sodromból

Nem szeretek témát ismételni itt és Stormberry-ben, de a francba! mennyire zavar ez a helyzet! És hát hogy ne zavarna amikor tényleg haza kellett vinnem a munkámat, amikor ENGEM szekírozott végig a Marco, hogy haj-jaj, nekem be kell adnom a munkát időben és közben SEMMIT se mond ennek a bunkó lusta dögnek, és nem is MUKKAN meg amikor MA, a beadás napján a rohadt pasi SEMMIVEL áll elő. De nem csak az, hanem azt is MERI kérni tőlem (az agyalájult főnököm), hogy ennek a MAFLÁNAK a munkáját csináljam meg. Naná! Még csak az kellene! Hülyére dolgozom magam estenként, este 11-kor küldöm el mind a kettőnek a piszkozatomat, ma nyolckor pedig a végső munkámat, és most legyek szíves és csináljam meg az ő munkáját... NEKI! Aki egész héten itt volt, mert őt nem küldték el erre a két napos haszontalan szemináriumra. Még csak az kéne! Ilyen pofát!

Ahogy az várható, mélyen lélegeztem (persze azért a robbanó kifejezés technicolor módon volt az arcomon...), tízig számoltam, majd igen sok önuralommal ráförmedtem a főnökömre, fejére vágva, hogy sok munkám van, hogy ahhoz, hogy ezt mind megcsináljam haza kellett vinnem a munkámat, és hogy sok minden van még amit csinálni kell, és amit időben kell befejezni, és ha MA még ennek a fráternek a munkáját kell megírnom, akkor nekem a hétvégén kell a GSM hálózattal foglalkoznom, mert az nem maradhat megint hátra, és még van a Szabvány munka, ami most sürgős is a Nagy Főnököknek... hogy engem nem zavar, ha az egész munkát meg kell csinálnom, de legyen olyan szíves és szóljon időben, mert nekem be kell osztanom az időt és ráadásul ezzel a táblával azzal kellene kezdenem, hogy megértsem MI, hogy működik, hogy kell értelmezni mielőtt egyáltalán el kezdem elemezni... és az MUNKA.

Ennek az volt az eredmény, hogy persze, most nekem nem kell ezt a munkát csinálnom. Kezd ideje lenni, hogy a Marco észre vegye miféle léhűtő ez a lusta dög, és már tegye szépen helyére. Plusz, ideje szintén, hogy észre vegye meddig lehet velem hülyéskedni. Én nem fogom mindenkinek a seggét tartani, és ha ő olyan gyenge, hogy nem tudja saját magát megvédeni és kiállni önmagáért, én bizony nem fogok azért fizetni. Ez az osztály az ő felelőssége nem az enyém, tehát dolgozzon vele, és ha nem tud, akkor mondjon le.

Egyébként ma megtudtam valamit... valami olyat ami nem igazán jó: Zamora Edwinnek nincs meg az egyetemi diplomája. Meg van neki a MSc, de nem a rendes, ötévi diploma. Itt Costa Ricában az emberek négy év után kapnak egy diplomát, ami nekem is megvan ami olyan mint egy főiskolai diploma, de csak öt év után kapják meg a "licenciaturát" mire plusz kurzusokat kell végezni (egy évre valót) és a tézist. Egy időben divatba jöttek ezek a "Master" programok, amikben az a lényeg, hogy az emberek rengeteget fizetnek, de nem igazán tanulnak semmit azért, hogy egy magasabb diplomát kapjanak: MBA (Master in Business Administration), MSc (Master in Science) és ilyeneket. Mivel sokan a "főiskolaival" léptek be egy ilyenbe, ezek a "masterek" nem igazi "masterek", és csak akkor lesznek azok HA megvan az egyetemi diplomájuk. Na, Edwin hazudott egy jó nagyot, mert neki úgy fizetnek mintha megvolna az egyetemi diplomája. Ezt nem vártam volna. Közben, ugyanakkor, most értem miért ilyen hülye a közgazdasági témákban. Pedig ő volt egykor a legjobb diák.

Jaj de jó, hogy ma péntek van....

Intelligens

Késő van, tehát gyorsan valami olyasmiről fogok írni ami ma jutott eszembe míg beszélgettem a Gyuszival. Manapság vannak okos mosóporok, okos házak, okos tévék, okos fényképezőgépek, okos telefonok, okos számítógépek, okos kutyák, okos macskák... de miért az emberek zöme egyre butább? Lehet, hogy azért kell annyi okos minden körülöttünk, hogy nekünk ne kelljen okosoknak lenni?

Hát nem tudom. Talán jobban járnánk, ha a mosópor vizsgázna és szavazna helyettünk, ugye?

Mi volt Az?

Egyrészt rettenetes valami történt: a blogger megint teljesen angolul van. T_T Miért? Jobban tetszett nekem amikor minden magyarul volt. Lehet, hogy leszerelték a magyar nyelvet? De miért? Hisz olyan szép! Szeretem amikor minden magyarul van! Másrészt egy kis kellemetlen meglepetés ért a főnökömmel. Tudhatja most már, hogy szerintem ő nem csinál semmit, és igazán még mindig nem mutatta be az ellenkezőjét mivel továbbra sem osztja meg velünk, hogy mit csinál, és az egyetlen amit mi látunk az amit NEKÜNK kell helyette megcsinálnunk. Tehát mit gondol az ember? Hogy ez a fráter nem csinál semmit, csak kocsikázik az irodájában. Sajnos, így igaz. Volt már nekem több főnököm és más főnökeimmel lehetett látni, hogy ők igen is dolgoztak és húztak az igát. Talán nem velünk, ugyanazon amin mi, de folyamatosan irányítottak minden részt, vagy tovább dolgoztak azzal amit mi adtunk be nekik, és megosztották velünk a munkájuk eredményét. Na, ma ez a fráter vicc közben (rettenetes viccei közt, amin csak ő nevet, de még ő sem, mert annyira megtömi sértésekkel, hogy szarkazmusként se megy el), hogy én nem produkálok (eleget).

Elnézést? Ha valaki itt produkál az én vagyok. Ha valaki itt dolgozik, és csinál valamit amit fel lehet mutatni az én vagyok. Ha nem dolgozom annyit mint régen az azért van, mert már nem viszem haza a munkát és úgy döntöttem nem éri meg, hogy törjem magamat egy sehova se menő munkával. Végül is csak kis dolgokat kérnek, amiket a nagy munkák elé tesznek, amivel, ja igen, nem lehet sehova se eljutni, mert a főnököm és főnökei határtalan hülyesége nem engedi, hogy egy tervet az ember megfelelően végighajtson, mert mindig épp az kell ami most jutott eszükbe. Ahogy az Anyu mondja, egyszerűen nincs bennük rendszer.

Részben jól esik, hogy a főnököm észre vette, hogy igen, csak azt csinálom ami a munkaidőmbe beletelik és akkor sem strapálom magam, mivel lelki nyugalmamat senki se fizeti meg, de közben zavar, hogy csak ezt képes megfigyelni és mindenféle buta megjegyzéseket tesz a helyet, hogy most komolyan igyekezne megérteni mi történik. Most erre az üzletelő szemináriumra járunk... nem mintha örülnék neki, az előzőnek a második része, de minek? Nem tanult semmit az előzőről, és nem is igyekszik tanulni erről sem. Minek vesztegeti a cég idejét és pénzét?

Rettenetes egy ember.

Munka Munka Tetején

Két nap egy buta szemináriumon (amire csak azért mentem bele, mert remélem ott lesz az a cuki kis pasi aki nekem tetszik, JP), egy szuper-fontos munka amit péntekre kellene befejezni (félévi micsoda a minőségről), a jövő júliusi GSM beszámoló ÉS ez a munka a mi most állt le....

- Zsu, csak mondom... mert mondanom kell...
- Mi?
- Azért ne maradj hátra a másik munkával...

Egyedi ez a főnököm. Ha két teljes napot vesztek ezen a szemináriumon, hogyan legyek kész?

Munkatársaim furák. Ma az ebédkor elmeséltem a gyerekeknek, hogy pénteken megkérték a kezemet. Gondoltam érdekes kis sztori lesz mivel olyan... érdekes módon történt, és a pláne az volt, hogy az ember hogy meggondoltatják bizonyos dolgok az élete adott pillanataiban, de erre mindenki úgy nézet rám mintha valami mesebeli álomról beszélnék nekik. Nem is érdekelte senkit, hogy nincs is barátom, szeretőm, csak úgy... egy bari, egy pasi megkérte a kezemet. Továbbra is az életem a mesebeli élet amit a többiek szeretnének élni. És hát, ha mesebeli, ez alkalommal ez Malachit Andrástól kellett, hogy jöjjön. Vajon komolyan gondoltam? Ha megkérdezném a Gyuszit bizonyára öt évig egyfolytában röhögne, majd az mondaná:

- Ugyan már! Ne legyél butuska!

És aztán még tíz évet röhögne rá. Hát... röhejes, az az igazság... Fura. Az. De... házasság? Röhejes mert én vagyok az anti-kapcsolat és a házasság az ultra-kapcsolat. Nem az, hogy nem tudom elképzelni, hanem épp az a baj, hogy ELTUDOM képzelni. Nem tudom. Először is érjek haza, legyek Magyarországon, legyen meg a lakásom, a munkám, az életem, és akkor, amikor már elhelyezkedtem és ura vagyok a helyzetnek, akkor meglátom milyen a fejem és mit mond a szívem, mi az természetes evolúcióm következő foka.

Közben a munkatársaim azzal álmodnak, hogy nekem nem kell barátokkal és szeretőkkel küszködnöm, kicsikarnom a dolgokat nagy munkával és erővel, hanem az ilyen nagyon álmodott, végtelenül kívánt dolgok csodálatosan kerülnek életemben, mint egy XX. század eleji mesében, ahol a szép, okos, erényes kisasszony elé egyszer csak megjelen a lovagias úrfi aki nagy bókkal és hagyományos romantika közt megcsókolja csipke kesztyűs kezét és megkéri a kezét. Szomorú lehet az ilyen ember élete. Miért mindenki tündéres meséket talál az életemben? Komolyan, olyan mintha az életem volta a Nonpluszultra élet, amire mindenki vágyik. Persze, szerintem az életem tökéletes és gyönyörű, de az emberek többet akarnak benne látni mint ami van. Láttad volna Ileana szemeit, ahogy felgyulladtak, mintha őt kérték volna meg! Cyn félre nézet mint aki nem hallotta, de feszes volt az állkapcsa. Egész idő alatt míg Ileana kérelmére meséltem a sztorit, nem nézet rám se senkire, hanem csak szorította az állkapcsát. Gondolom, hogy az zavarja, hogy engem, aki nem akarok férjhez menni, azt kérik meg, miközben őt nem, sőt a barátja, akitől egy tíz éves kislánya van, inkább csalja, nem hogy elvenné! Én, a "durva beszédű", anti-diplomata (azért mondja ezt, mert én kimondom az őszinte véleményemet ahelyett, hogy egyre másra hazudozzak, és takargassam a problémákat... amit szerinte nekem meg kell tanulnom csinálni. Há!), a szabad lelkű, egyedülálló... én, aki faragatlan és nem eléggé nőies és nem illeszkedik bele megfelelően a mocskos szájú kis baráti világába, akit nem érdeklik a drága ajándékok, csak az ember lényege.

Talán akkor elgondolkodhatna azon, hogy miért engem és nem őt.

- Ki az? Az a csinos pasi akiről egy képet tartasz az irodádban?

Azt hittem, hogy Marcóról beszél, a légi kisérőről.

- Nem a francia! - mondtam.
- Nem, - mondta ő - az a csinos pasi akivel egy fényképen vagy, amit kitettél az irodádban.

Hát csak egy képen vagyok egy pasival amit kitettem az irodában.

- Ühüm, az.
- Nagyon csinos pasi!

O_O

Ki hitte volna.

Érdekes

Ma MSN-eztem az Andrással. Beszélgettünk, szokás szerint, majd egyszer csak "házasságra" terült a beszélgetés. Hát igen, vicceltünk erről, nevetgéltünk a tavalyi helyzeten, ahol gyakorlatilag összeházasítottak minket... de aztán... komolyan kérdezte. Leálltam. Mi lenne, ha komolyan... férjhez mennék? Mondtam neki, hogy most, hogy komolyan gondolom, hogy hazamegyek dolgozni és élni miután befejezem a tézist és meglesz VÉGRE a diplomám, hát nem látom olyan lehetetlennek, hogy gyereket szüljek. Ki tudja, lehet, hogy lesz majd valamikor gyerekem, lehet, hogy ikrek. Ha itt maradok, nem, nem akarok gyerekeket, de ha haza sikerült mennem, akkor el tudom képzelni. De... házasság? Nem tudom. Komolyan gondolom, hogy hazamegyek és keresek magamnak egy lakást. Nem akarok a Nagyapi vagy a Zsuzsanéni nyakán élni, és komolyan, Isten bizony szeretnék egy darabig egyedül élni, önmagammal, egy egész lakást berendezni, teljesen kifejleszteni és kitapasztalni, kifejezni stílusomat, felmérni határaimat, képességeimet... önmagamat. Ezt akarom. Szeretnék egy darab életet ami csak az enyém, és ezt otthon akarom, Magyarországon, Budapesten, a XII. kerületben. (Igen, valami nagyon halvány elképzelésem van... ühüm...) De... örökre? Ha már arra gondolok, hogy lehetne gyerekem, hogy talán nem bánnám... akkor... férjem is lehetne?

Ez egy kérdés ami csak ma merült fel bennem komolyan...