Érdekes

Ma MSN-eztem az Andrással. Beszélgettünk, szokás szerint, majd egyszer csak "házasságra" terült a beszélgetés. Hát igen, vicceltünk erről, nevetgéltünk a tavalyi helyzeten, ahol gyakorlatilag összeházasítottak minket... de aztán... komolyan kérdezte. Leálltam. Mi lenne, ha komolyan... férjhez mennék? Mondtam neki, hogy most, hogy komolyan gondolom, hogy hazamegyek dolgozni és élni miután befejezem a tézist és meglesz VÉGRE a diplomám, hát nem látom olyan lehetetlennek, hogy gyereket szüljek. Ki tudja, lehet, hogy lesz majd valamikor gyerekem, lehet, hogy ikrek. Ha itt maradok, nem, nem akarok gyerekeket, de ha haza sikerült mennem, akkor el tudom képzelni. De... házasság? Nem tudom. Komolyan gondolom, hogy hazamegyek és keresek magamnak egy lakást. Nem akarok a Nagyapi vagy a Zsuzsanéni nyakán élni, és komolyan, Isten bizony szeretnék egy darabig egyedül élni, önmagammal, egy egész lakást berendezni, teljesen kifejleszteni és kitapasztalni, kifejezni stílusomat, felmérni határaimat, képességeimet... önmagamat. Ezt akarom. Szeretnék egy darab életet ami csak az enyém, és ezt otthon akarom, Magyarországon, Budapesten, a XII. kerületben. (Igen, valami nagyon halvány elképzelésem van... ühüm...) De... örökre? Ha már arra gondolok, hogy lehetne gyerekem, hogy talán nem bánnám... akkor... férjem is lehetne?

Ez egy kérdés ami csak ma merült fel bennem komolyan...