Iri meg én elmentünk ma ebédelni, egyedül egy gourmet hamburger étteremben. Nincs neki pontosan gourmet stílusa, hanem inkább olyan Diners, Driver-Ins and Dives érzést keltett. Ezen a helyen kap az ember egy lapot, olyan kérdőív szerű kis táblán, kitölti és beadja, kifizeti és aztán hozzák egy hatalmas tálon rengeteg hasábburgonyával. Waahh! Isteni!
Fabi itt volt egész idő alatt, de nem hívtuk meg. Gondoltam, hogy talán Iri szeretne vele is beszélni, de ebéd közben észrevettük, hogy mindketten már teljesen elvesztettük iránta érdeklődésünket. Szegény Fabi! Ahogy Iri meg én összevetettük megfigyeléseinket a sráccal kapcsolatban egyre csúszott lejjebb és lejjebb az általános pontozása, míg arra a következtetésre nem jutottunk, hogy egyszerűen barátság pocsékolás. Nem tudom vissza tud-e menni a régibe, de már az emberben benne marad, hogy ebbe a gyerekbe mi más is rejlik.
Ez ebéd alatt rengeteget tudtam meg Iri életéről, családjáról, körülményeiről. Észrevettem, hogy nem igazán egy érett, felnőtt 24 éves nőről van szó, ahogy az annyiszor tűnik, hanem egy rettenetesen ijedt kislányról aki annyira össze van égetve traumákkal, annyira sebzett és torzult, hogy folyamatosan rohan minden lehetséges bántódástól. Nem rossz gyerek, nem lökött, nem gyógyszerre szoruló, és tulajdonképpen jó helyen van a feje, de traumái erősen a markaiban tartják, és ő is, észrevétlenül, görcsösen kapaszkodik beléjük.
Az ebéd isteni volt és nagyon élveztem Iri társaságát, a beszélgetést, de nem tudom lerázni azt az érzést, hogy jobb szerettem volna olvasgatni. Hn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése