Itt van

Karim végre itt van! Tegnap érkezett meg, még pedig olyan korán, hogy ő neki kellett ránk várnia a reptéren. Megint, a hosszú haja és a pulóvere alapján ismertem meg. Magas, vékony, hosszú és hosszú hajú. A kis Bobika is ezt jegyezte meg. Bobi egy családi barátnőnk unokatestvérének a lánya. Olyan két éves és rögtön szerelmes lett Kariba. Mai fiatalok, mit mondjak. I mean, Kari csinos és jó ízlése van a gyereknek, de járni is alig tud, hogy fog akkor megtetszeni neki valaki? De visszatérve a Karira, megvolt, minden megérkezett (ő is!), de rettenetesen fáradt volt. Segítettem neki gyorsan kipakolni, átadtuk az ajándékokat, beszélgettünk egy kicsit, ledőltünk az ágyunkra, majd átmentünk a szobámba, ahol ott is ledőltünk az ágyamra, miután Kari szörnyülködve nézte, hogy még mennyi könyv van amit át kell az Óceánon cipelni. Hát ja, nem kevés, az tény.

Kaptam a Karitól egy 3D üvegkockás képet. ...érdekes... Furán néz ki, az az igazság, nem tudom másképp mondani. Talán csak meg kell szokni, de... fura. Egy Eiffel torony az oké, vagy egy Big Ben, egy lánchíd vagy egy Empire State épület, de egy emberi fej? Olyan Star Trek-szerű!

Közben, szokásához híven, nem aludt az egész úton, amiért olyan fáradtan ért ide, hogy majdhogy állva is elaludt volna! Sok ember nem tud a repülőn aludni, Kari ilyen. Én nem. Amikor álmos vagyok egyszerűen akármilyen helyen el tudok aludni. Már volt arra is példa, hogy az egész repülős úton végig aludtam. Volt olyan is, hogy az út szélén, az aszfaltra hajtottam a fejem és ott el is aludtam. Ilyenkor érdekes, de az aszfalt roppant kényelmes tud lenni az alváshoz.

Tegnap tehát rögtön le is hajtotta a fejét és hamarosan már aludt is. Én közben egész éjszaka nem tudtam aludni. A tegnapi gyűlés a főnököm főnökének a főnökével, ahol a főnököm és a főnököm főnöke is ott volt, annyira, de annyira feszült volt, annyi ordibálás ment, annyi hülyeség, annyi gonoszkodás, annyi gyerekes, irracionális dolog ment, 8:30-tól egészen 14:00-ig, hogy egész este nem tudtam kipihenni. Az a tudat, hogy most az a marha azt akarja, hogy MEGINT megváltoztassunk mindent, csupán azért, mert ő nem érti, mert ő nem úgy látja (vagy egyszerűen mert annyira gyerekes, hogy keresztbe akar tenni az egyetlen dolgozó csoportnak, amelyik nem a kedvencei közé tartozik, plusz mi megkérdőjelezzük azoknak a munkáját akik neki a kedvencei). Egész éjszaka csak Excel táblázatok táncoltak a szemem előtt. Rémes volt.

Ma tök jó volt, mert a Karim mellett ébredtem, ami mindig jó, habár fordítva aludtunk, és ő volt az ébresztő órám oldalán. Szerintem Kari nem is hallotta, pedig ott zenebonát a füle mellett. A munkában elég könnyen megoldottam a dolgokat, találtam egy pár érdekes adatott és találtam egy tök jó (és rettenetesen veszekedős, ellenállós módszert), hogy valamit elintézzek. Főnököm, egyem meg a drága szívét, gondolkodás nélkül aláírta szabimat a Szent Hét utáni hétre, még ha magam is voltam az aki mondtam neki, hogy tartsa magánál a papírokat péntekig, amikor kiderülni kellek-e vagy sem. Mosolygott, mondta, hogy semmi gond, csak annyi, hogy ha kellek akkor sajnos behív. Legyen.

Látjátok? Nekem itt olyan jó az életem! ^_^

Kari ma jön értem a munkába. Meg kértem, hogy azért ne túl korán jöjjön, mert semmi kedvem, hogy a sok kíváncsi jöjjön az irodába megnézni "a magyar srácot aki nem tud spanyolul és furán néz ki". Karival ma elballagunk Pavas-ba, ahol kérünk neki hitelkártyát. Oké, egy mellék hitelkártyát az enyéimből.

Tengap Kari megkérdezte, muszáj-e a kártya. Komolyan kérdezett ilyet? A mai világban ahol minden, MINDEN hitelkártyákon keresztül forog? Plusz, az egyikkel, egy elég exkluzív kártya, belépőt kap a reptér VIP termébe.

- És az miért jó? -  kérdezte a drága szerelmem.

Sose hittem volna, hogy valakinek el kell magyaráznom miért jó a VIP. Miből vannak a magyarok? Hogy lehet nem vágyni a VIP után? Legjobb hely, legjobb kaja, legjobb ital, legjobb kiszolgálás... ha az ember mehet a jobba miért maradjon a közönségessel? Na, megkérjük neki és majd eldől, hogy kihasználja-e vagy sem.