Meg van a Nagi!!!! ^_^

Annyira örülök neki!! Végre megvan a kis Nagim! Tegnap vagy hajnali egyig fent voltam és töltögettem bele a minden letelepítő programot és micsodát. Google, Windows Office 2007 trial, Internet, McAfee, ez, az, amaz... Még mindig nem kezdtem el dolgozni rajta, ahogy kéne, de gondolom ma rátelepítem a zenémet, a munka fájlokat, a szakdolgozat többi fájlját és majd kipróbálom milyen is rajta az élet. Nagyon, nagyon picike, mintha nem is igazi lenne, hanem játék. Tarsd ujjaidat keresztben, hogy minden jól menjen vele!

Na, ezt most komolyan mondod?

Döbbenetes. Igen az. Már hogy valaki azt gondolja, hogy az ember csak akkor lehet boldog ha van mellette valaki. Micsoda nagy baromság! Rosszabb az amikor az ember azt hiszi, hogy nem lehet a munkában örömet találni. Na, ez egyenesen szomorú. De ilyen soknak az élete. Nem tanulnak és világ életükben csak sopánkodni képesek. Jaj de rémes a helyzet, mindenki szegény és szomorú és csak a korrupt tud megélni, és ezért is vagy tovább sopánkodok, mert fogalmam sincs hogy tudnék én is sikkasztani, vagy elmegyek valahova más hova ahol az élet egyszerű és mindenki gazdag, vagy igen, elkezdek csalni és sikkasztani. Ezek a lottó-hülyék. Azok akik komolyan azt hiszik, hogy az életük egyetlen kiútja az, hogy megnyerják a lottót, vagy örököljenek valamilyen gazdag valakitől, vagy hozzá menjenek valamilyen gazdag pasihoz, vagy nőhöz vagy ki tudja mi.

Nem tanul, nem igyekszik, nem próbál... mindennek csak a szürke oldalát nézi. Rengeteg ilyet ismerünk, mi, ugye? Ismerek vagy ismertem nem is egy olyan csajt és fickót aki csak akkor volt boldog ha talált magának valakit aki eltartotta. Minél drágább dolgot szerezhetett a másiktól annál jobban és annál sikeresebbnek érezte magát. De mi az ilyenben a jó? Nem veszik észre, hogy ezzel gyakorlatilag prostituálják magukat? Mi a jó abban, ha valaki aki nem az ember maga adja az embernek azt amit az ember akar? Kérjen és kunyeráljon minden alkalommal, majd fizetésképpen legyen cseléd, mosson, főzzön, babusgasson és feküdjön le amikor a másiknak kedve szottyan és csinálja azért, mert így "fizet"? Mi a jó és az egészséges ebben?

És van aki ezt a munkába nyomja: fizessenek neki sokat, vagy valaki valami ok miatt tartsa el, de VALAKI adjon neki, mert ő maga nem képes saját magát eltartani. Szomorú. Szánalmas.

Először is, miért nem lehet az ember boldog azzal ami van? Nem kell palota és Enzo kocsi, Gucci és Louis Vuiton. Csak az kell ami kell, amivel az ember megvan, ami kényelmet ad. Kész. Nem kell több.

Másodszor is, az ember legyen azzal akit azért szeret, mert olyan amilyen és aki azért szereti az embert mert olyan amilyen. Nem a pénzért. A pénz az csupán egy eszköz ami a jószágok cseréjét elősegíti. Kész. Legyen az ember egy egyenlő, egyenrangú, értelmes emberrel. Minek egy eltartó vagy egy háziállat?

Harmadszor, ha az ember akar valamit, akkor dolgozzon meg érte. Ugyanakkor a munka nem csak egy megélhetési eszköz amivel pénzt lehet szerezni, hanem egy fantasztikus találmány miáltal mi emberek csinálhatunk valamit ami tök jó, tök érdekes és még ráadásul fizetnek is érte! A munka önmagában lehet öröm, ha az ember szereti azt amit csinál. Persze, nagyobb lehetősége lehet az embernek ehhez, ha tanul. Mondjuk betanulja a cipész mesterséget, vagy tanul orvosnak, vagy tudósnak, vagy mérnöknek. Minden, minden csupa szép és érdekes dolgokból áll. Talán épp ez a jó abban, hogy az ember olyan amilyen: tulajdonképpen, ha szervezettek és biztonságosak, igazságosak a munkafeltételek, mindenre van valaki aki szereti csinálni. Akkor hét miért ne dolgozna az ember örömmel?

Én szeretem a karrieremet, és szeretem a munkámat... még ha a főnököm baromi hülye és nem mindig adja meg a lehetőséget ahhoz, hogy a munkámat, az igazi munkámat végezzem. Persze, a pénz fontos, de amikor az ember szereti a munkáját, a pénz, a fizetés teljesen másodlagos!

Megdöbbentem, mert nem hittem volna, hogy valaki annyira zárt eszű, hogy nem tudja felfogni, hogy valaki egy karriert választ egy "akármilyen csak legyen" pasi helyet.

Milyen üres és szürke néhány ember élete. Vajon ezert miért nem lesznek öngyilkosok?

Supernaturálozok!

Ezen a héten veszem meg Nagit! Jaj, remélem minden szépen megy! terveim szerint, ha minden rendben megy, akkor olyan lesz mint a gépecske ezen a képen. Hát nem cuki? Imádni való, ugye? Persze, persze, Omi továbbra is a kedvencem, mert végül is Omi egy IBM ThinkPad, és nincs a világon nála jobb... de már nagyon hiányzik Nagi! ^_^ Gyuszi is kíváncsi rá!

Ma megint Supernaturaloztam a munkában. Megnéztem két fejezetet, és őszintén kedvem lenne egy harmadikot is megnézni. Mindezeket már láttam, de ... Sam és Dean olyan nagyon csinosak! Most csak az a gondom, hogy hogyan fogom otthon nézni Supernaturalt? Vajon Nagi le tudja nekem tölteni? Elég jó ahhoz az otthoni kapcsolat? Hn... azt hiszem talán keresnem kell magamnak valami önálló Internet kapcsolatot amit Nagira tudok szerelni és ami vezetéknálküli, hogy mindenjo, folyamatosan tudja tölteni a sorozatot.

Az Első Karácsonyi Ajándékom

Tegnap elmentem az Anyuékkal csizmát venni egy cipőboltba amiről Anyu mindig beszél: Picadilly. A cipők jók de nem pontosan a stílusom. Volt ott két fajta fekete, magas csizma. Az egyik nem igazán tetszett mert van rajta egy pánt és két fajta anyagból van amitől úgy néz ki mintha egy szandál lenne fekete zoknival alatta. A másik sima volt és szép, de tű sarkú és csúcsos orrú mint a jelenlegi Lazo fekete csizmám. Mindkettő több mint dupla annyi volt, mint amennyit hajlandó lennék fizetni értük. Apuék nagyon nyomták a pántosat. A pántos jobb volt mert a sarka vastagabb és az orra gömbölyű. A másikban jól tudtam járni, de attól féltem nem lesz valami stabilis havas és fagyott téren. Tehát gondolkodni kezdtem mi lenne a legjobb. Anyuék továbbra nyomták a pántosat, ami igazán nagyon, nagyon zavart.

A végén a pántosat választottam, mert ha nadrággal veszem fel nem látszik majd rajta milyen komolytalan csiri-csári. Persze, más, tehát talán Magyarországon nem lesz valaki más ilyen olasz, csiri-csári csizmával. Egy pillanatig azon töprengtem, hogy megveszem mind a két csizmát, de a végén nem tettem, mert csak egy csizmát akarok magammal vinni, hogy könnyebb legyen a csomagom, aztán igazán semmi értelme, hogy két egyforma csizmám legyen, ugye? Tehát a pántos lett a nyerő. Hírtelen Apu kijelentette, hogy kifizeti készpénzben, és lealkudta az árát, majd felesbe fizette ki az Anyuval. Na, ez jól jött. Ezek után kijelentette, hogy ez a karácsonyi ajándékom. Hn. Cuki. Apu igazán nem képes semmit se adni ha nem karácsony vagy szülinap. Szomorú. Persze, miből is gondolhatná az ember, hogy egy zsugori ember hírtelen csak azért adna egy ajándékot.

Bah, megvan a csizmám és nem is kellett kifizetnem. Ezen a héten pedig meglesz Nagi, az új laptopom.

Egy Rémes Hely

Igazán még mindig reszketem. Igazán már nem akarok itt élni. Ha lehetne, ha tudnék, most januárban nem jönnék vissza Costa Ricába.

Tegnap, az utca sarkon két fiatal ember kirabolt Hans-t és engem pisztollyal. Hanstól elvették a telefonját, táskáját és minden cuccát. Én elkezdtem sikoltani, hátrafelé menni, elmenekülni (lassan), távolodni míg hülyére ordibáltam amennyire csak bírta a torkom. Gondolom nem is kell mondanom, hogy halálra ijedtem meg. Nem vettek el semmit tőlem, a pasinak nem sikerült, és hát, a pisztolyt a Hansra irányították, nem rám. Eleinte nem jött ki senki a szomszédok közt, de aztán elment az utcán egy autó és egy motor és ez megijesztette a rablókat, akik elszaladtak.

Ma, amikor elmentünk a Daniért, közel Atiékhoz volt egy csoport rendőr az OIJ-ból (amolyan Costa Ricai FBI), pisztollyal és letekart fejekkel (fekete sí-maszkokkal), és valamilyen jelre vártak, hogy egy szomszéd házba bemennyenek valamilyen veszélyes ház betörőket letártoztatni.

Nem tudom mint gondoljak, de nem tetszik. Nem akarok már ebben az országban lenni. Igen, tudom, hogy Magyarországon is lopnak meg gyilkolnak, de nem ugyanaz. Remélem legalább a rendőrök kijönnek, nem úgy mint itt, mert akármennyire is hívtuk őket nem jöttek, és nem is tartoztatnak le senkit ha az amit elloptak nem több $500-nál.

Rémes.

6.2

Igen, renget a föld az este. Nem is tűnt itt olyan erősnek, de lehetett érezni. Anyu meg Apu nem keltek fel, de engem felébresztett. Csendes volt, nem lehet hallani, mint más földrengéseket, és rosszabb volt az ijedség mint maga a földrengés. Kirohantam a HIDEG! kertre egy szál pizsiben és ott álltam, a szívem hangosan és erőteljesen dobogott bennem annyira, hogy nem voltam képes felmérni, most reng-e még mindig a föld, vagy csak én reszketem a szívem heves, fájdalmas, vad dobogásától.

Hyperion persze nyávogott egy darabig, ki tudja hol volt, majd jött hozzám, kérni, hogy foglalkozzak vele. Úgy fáztam, hogy alig mertem karjaimat derekamról levenni! Szegény cicám! Közben, pedig, alig tudtam megfelelően gondolkodni. Fáztam, nagyon, de alig tudtam mozdulni, akárhova és csak nézegettem a füvet, fekete eget és gondolataim kusza kócát amiből egy racionális hang egyre csak azt kérdezte: "De most komolyan reng a föld vagy álom volt? Mert igazán fázom itt kint!" (Érdekes, hogy mindig van egy rész bennem ami képes kötekedni és panaszkodni azért, mert nincs kényelemben, teljesen eltartva attól, hogy mi is történik körülöttem. Olyan vagyok, mint néhány szereplő Nemirovszkij Iréne regényében, Tempete de Juin, akik nem fogják fel, hogy menekülni kell Párizsból mert jönnek a németek, és csak arra gondol, hogy nézzen ki a család szépen, és hogy náluk legyen a családi porcelán készlet.)

Hát... végül sikerült megmozdulnom, bemennem, lefeküdnöm de alig tudtam elaludni, annyira vert a mellemben a szívem. BANG-BANG-BANG! Hangos és erős volt ahogy még soha.

E-mail-t kaptam a Gyuszitól. Jó-jó, látja, hogy nem kell a nők dolgaiba kutatnia, mi majd valahogy mindent rendbe teszünk. Jó, jó, megnyukszik. Semmi tervem nem volt azzal kapcsolatban, hogy a Katával "kibéküljek", mivel nincs miben kibékülni, nincs is mit megbeszélni, nincs mit tizstázni... szerintem. Én nyugissan éltem volna az életemet Kata nélkül, de a Gyuszi nem nagyon akar erről letenni. *pfúj* Hát, marad más? Nem, őszintén... Hn... most, ebben a pillanatban úgy érzem, hogy sokat kérnek tőlem. Miért kell? Nem szoktam én kapcsolatokat ápolni és javítani, hacsak nem valami haszont szerzek, és ebben... mi a haszon? Társadalmiasabb részem noszogat: "Naaaaaa, ne legyél ilyen kelletlen! Még lehet, hogy szépen összehaverkodtok!" Hát ebben igaza van. Persze kelletlen oldalam tovább nyavajog azon, hogy nekünk nem kell újabb barát, már van elég, hogy már láttuk, ismerjük, mi jó jöhet még az egészből?

Az nyer, persze, a végén, hogy mind szeretjük Gyuszit, és ha ez boldoggá teszi, akkor legyen, megpróbáljuk. Azért nem semmi, hogy mennyire szeretjük mi a Gyuszit!

Közben itt munkában kötekednek MEGINT a szabimmal. Hogy nem tudom kivenni, mert hiányzik 0.4 nap! Ez nem igaz. Komolyan mondom, nem igaz. Jó, vonják le. Hogy csak egész napokat lehet levonni. Jó... őszintén nem vesztek semmit, mert minden napot amit a fizetésből vonnak le azt napokban nyerem és azzal majd jövőre gazdálkodhatok. Sajnálom ezeket a kukacos kukacokat. Izélnek? Fogják a pénzt! Tessék! Nem vagyok én olyan szegény! Megadhatom magamnak, és nagyon sajnálom, ha ők nem... Búúúú-húúúúú... sajna, sajna...

Részlet a Naplómból

Most nagyon szívessen otthon lennék.

Elképzelem, hogy otthon vagyok. Egyedül élek egy picike kis lakásban tele könyveimmel, néhány bútorral, egyszerű darabokkal amiket párnákkal, festékkel és hosszú, gazdag csoki bársonnyal borítok le. Mindenből a laza érzés szivárog, fehér juh szőrmével lazán a padlóra borulva, és rengeteg könyvvel, és kedvenc képeimmel a falakon. Kezd hideg lenni, és jön a tél. Több asztalon és polcon "Salbutamol" pumpák fészkelnek dobozokban és hamutálakban, bögrékben és ceruzatartókban. Mindennap kicserélem a vizet a tálban amit a fűtőtestre teszek, és csöpögtetek bele eukaliptusz olajat.

Van egy cicám.

Ma kint vacsorázunk és megünnepeljük a Zsuzsanéni születésnapját, majd felhívom az Anyut is. Aztán hazamegyek, bekapcsolom a lámpát, a tévét, talán a rádiót is, vagy felteszem kedvenc zenémet. Zokniban járkálok a lakásban és érzem ahogy a neves, kissé savas budapesti hideg kienged a lábamból. Bedobom a hűtőszekrénybe a vacsora maradékokat, és talán van bennem elég erő, hogy kitegyek egy kicsit a holnapi ebédhez. Öntök magamnak egy pohár kólát és hívom a cicámat.

- Marx? Hol vagy, Marxi?

Félig remélem, hogy nincs is otthon, mert igazán semmi kedvem vele babrálni.

Bemegyek a szobába, ahol már egy ideje megy a tévé és/vagy a rádió, felteszem fáradt lábamat a fűtőtestre és előveszek egy könyvet amit olvasgatok.

Egy pár sor után kinézek az ablakon a sötétedő, dráaga Budapestemre. Igazán nem is akarok olvasni, vagy tévét nézni, vagy zenét hallgatni. Tele vagyok békével és kreativitással, még ha nem is tudnék egy sort se írni. Igazán csak a saját gondolataimat szeretném élvezni, ls mind ez a média egy fal amit a világ ls magam közé emelek.

Lelkem beszél Budapesttel, Magyarországgal és a nagy béké és öröm közepette azt mondom neki, hogy:

- Alig tudom elhinni, hogy itt vagyok. Komolyan. Itthon vagyok igazán. Végre.

Haza, Haza, Haza!

Ma van az Anyu és a Zsuzsanéni születésnapja. November 18.-a. Azt, pedig, hogy hány évesek lettek ma... 32+25= 57 évesek.

Kaptam egy e-mail-t a Gyuszitól. Kicsit... nem is tudom. Vannak dolgok amiken nem lehet visszamenni. Nem lehet "nem tudni" őket, a tapasztalatot "letapasztalni" vagy "eltapasztalni", és sajnos vannak dolgok amiket nem felejtek el. Hát igen, tavaly a dolgok nagyon elsikerültek és egy év alatt nem volt lehetőségünk kiegyenesíteni. Arra gondolok most, hogy valahogy lehetne, ha NEM a Gyuszi jönne-menne a "felek" közt. Mi lenne ha a felek maguktól keresnék meg egymás barátságát? Végül is, és ezt nem azért mondom, hogy bátsak senkit, de enneke kezd egy bizonyos "mesterkélt" íze lennie. Az egyik félnek ő ezt meg azt mondja, és az a fél arra gondol, hogy vajon komolyan ezt mondta a másik fél, vagy Gyuszi mesterkél annak érdekében, hogy a felek kijöjjenek valahogy egymással? Sajnos EZ a fél kicsit tart az információtól amit kap. És tart a másik féltől. Idáig a másik fél folyamatossan vonszolt a saját területére, ahol csupa kellemetlen meglepetés várt.

Van plusz valami ami egy ideje megy és ami problémát okoz az egyik félnek. Gyuszi és én nagyon, nagyon jó, közeli barátok vagyunk. Talán nem tudunk mindent egymásról, de szeretjük egymást és elfogadjuk egymást olyannak amilyenek vagyunk. Ez van. Részemről mindig egy elég "fizikai" gyerek voltam: szeretem csókolni, ölelgetni barátaimat, beléjük kapaszkodni, rájuk támaszkodni, simogatni... néha-néha harapdálni is szoktam őket... vállon, állkapcson, fülükön... szeretek közeli lenni velük és szeretem ha barátaim közeliek velem. Nem minden barát, persze, de ezt az ember valahogy érti, érzi, hogy kivel esik jól és kivel nem. Volt már olyan barátom és barátnőm akinek a szája széléről nyalva tisztítottam le a fogkrémet vagy a csokit. Az ember egyszerűen nem gondol sokat rá, egyszerűen odahajol, lenyalja és kész. Macskaszerű! Gyuszival azért nem jutunk el odáig, sőt, sokáig nem tudtam meddig lehet eljutni, mert valahogy úgy működött az egész, hogy ő csókolhatott--- boccs, PUSZILHATOTT de én nem igazán, vagy fenekemre üthetett de én nem igazán. Igen, arra gondolsz amire én akkor: "Dude, what's the deal?" De aztán az ember megszokja: jó, ez egy "aktív barát" aki nem szeret "passzív barát" lenni. Semmi gond, én hajlékony vagyok az ilyenekben. Nem tudom lassan viszi-e, vagy kezdi megszokni a pajtás-barátnőket, vagy nem tudom. Ami legyen, az a helyzet, hogy már lassan NBA kapcsolatot tartunk. Valamennyi testi kapcsolat engedett ami az átlag embereknél nem szokott... épp úgy mint a sportban.

Tudjuk, hogy 2007 decemberében Gyuszi szájon puszilt amikor elbúcsuzott tőlem... és ott volt a Kata. Nem lett volna szabad... őszintén. Kata nagyon is rosszul értheti a dolgot, és mind az ami utána jött nagyon is erősítheti ezt a gondolatot. Igen, igen. Persze ezeket a ráncokat nem nekem kell kiegyenesíteni, mert, a.) nem az én kapcsolatom, és b.) nem az én kapcsolatom. De hogy én végül is, hogy jövök ide? Úgy, hogy én is a Gyuszi életébe tartozom (^_^ yaaaaaay!) és nem akarja, hogy a dolgok rosszul menjenek a Katival. ô_ô. Nem tudom mit csinálhatnék Én ezzel kapcsolatban. Nem akarom kitenni magam kellemetlen helyzeteknek, az biztos, és sok mindent nem tudok kiküszöbölni. Az vagyok aki vagyok és úgy viselkedek ahogy akarok. Azért vagyok egyedül, hogy ne keljen semmilyen kapcsolat alá kötnöm magam. Akkor miért kell magamat valamilyen kimondatlan, számomra tisztázatlan szabály rendszer alá vetnem magam egy kapcsolatban ami nem is az enyém? Nem veszekszem, és nem akarok veszekedni, de megállom a helyemet. Nem vagyok én a "második feleség", mert nem is vagyok "feleség", tehát nem kell magamat tartanom az "első feleség" szabályaihoz.

Jaj, ez komplex. Miért nem lehet odáig visszapedálozni amig mindenkinek világos, hogy mi barátok vagyunk, és kész, és senki nem gyanakszik olyan dolgokra amik nem is léteznek?



A Gyuszi szülei is írtak. A Marcsi és a János. ^__________^ Lesz mézes pálinka!!! Majd megyünk sok szép helyre is! Alig várom, hogy otthon lehesek! Mekapták a levelet meg a képeslapokat és nagyon tetszett nekik! ^_^ Úgy örülök! Várnak már ott, és olyan nagyon kedvesek! Nagyon, nagyon szeretem őket!

Azt gondolom, hogy kellene írnom a férjemnek és a férjem anyjának is...

hn...

Irogatás, Munkálgatás és Stratégia

Kezdek mindent kétszer is leírni, amit nem is akartam, mert nem szeretem magam ismételni angolul és magyarul, DE Nagi nagy szám. Igen ám! Minden jel arra mutat, hogy most decemberben itthon hagyom Omit, hogy pihenjen egy kicsit, és Nagi-kunnal utazok haza! Persze Nagi-kun nem egy szúper IBM ThinkPad lesz, hanem egy Acer Aspiron ONE, egy kis gépecske amit PC Magazine a 40 legjobb laptop közé sorol (mint egy kis teljesítésű gépecske, de ahogy mondtam Shimmy Ginnek, nem akarom a NASA-t vezetni a laptopról! Épp, hogy a minimálist akarom: írni, olvasni, internetezni, videózni, zenélni... ismerje el pendrivejaimat, a PDA-mat (amit egy TX-re akarok kicserélni, btw,) és az egész Windows izé-mizét.) Tehát nekem nem kell hatalmas teljesítésű, ultra-hacker gépecske, csak épp egy kedves kis gépecske.

Miért Nagi? Weiss Kreuz miatt, természetessen. Nagi alapvetően Omi munkáját végezte Schwartz-ban... na, meg Nagi telekinetukus volt. Kód neve "Prodigy". Omi kódneve "Bombay".

A munka megyeget. Már SIKERÜLT végre letudnom a nemzetközi szabványok általános elemzését letenni. Nem akarom túlzásba vinni a dicsekedést, DE ez csak azért lett most kész, mert nem figyeltem a főnökömre és mindenféle eszeveszett dolgaira és kitalálásaira, hanem saját programom szerint rendeztem be a munkát és csináltam meg a dolgokat. Zavar, hogy közben a főnököm egy párhuzamos munkával babrál saját képtelen elgondolása szerint. A minőségi csoportról van szó. Mar kezdik adni neki az embereket, de őszintén, ha nem dobok össze egy programot, akkor fogalma sincs arról, hogy most mit csináljanak. Olyan félelmetesen HÜLYE!!!

Valahogy egy kicsit "kiestem" a szakdolgozattal kapcsolatban. Zavar, őszintén, hogy a tanár MOST kért tőlünk egy "napi időbeosztást" amikor mi már egy hónapja beadtunk egy heti rendet. Mi a francot gondol??? És minek akar ilyen időbeosztást, ha ő az aki nem tudja betartani?

Na, lesz valahogy. ^_^ Már előbbre tartunk, és az az ami érdekel!

A Testvéri Viszony

Nekem eszembe se jutna óvakodnom az Atitól, vagy gyanakodni, kérdőjelezni, vagy nem adni meg neki valamit amit kér, ha nekem megvan. Ma Ati felhívott és (magyarul, ami nagy szó!), kért tőlem pénzt. Nem szokott tőlem kérni, de ha kér akkor biztos kell.

- Van pénzed? - kérdezi tőlem.

Háááát, igazán sosincs.

- Valamennyi. Mennyi kell?
- Tízezer.

Na, találd ki épp mennyi volt nekem? Igen. Tízezer. De hát az Atinak kell, nem is gondoltam sokat.

- Jó. Van. Adom.
- Jó, akkor megyek.

Átutaltattam a bankszámlámra ahonnan kártyával ki tudom venni, és elszaladtam a Contraloría-hoz, három sarokra innen (OK, talán 5 sarokra...) ahol az egyetlen banki automata van, ahol szó szerint kiürítettem a számlámat. Gondoltam, hogy ezen a héten fizetnek, van még k.b. kétezer colónom amivel valahogy tudok majd buszozni, plusz az Apu tud néha hozni vinni, tehát, át tudom valahogy vészelni a dolgot. Ati jött, odaadtam a pénzt és ő gyorsan elmagyarázta, hogy alkatrészre kell, amit készpénzzel kell kifizetni. Hát ilyen van.

Örültem, hogy tudtam segíteni az Atinak, mégha nem magyarázza meg minek kell a pénz, mert végül is az ő dolga, és mégha nem is adja vissza, habár azt mondta, hogy holnap visszaadja.

Másoktól azt hallom, hogy tartani kell a testvérektől, hogy nem lehet bennük megbízni, és hogy a Biblia is azt mondja, hogy szükségnem jobb a barát mint a testvér. A testvérek kizsákmányolják az embert. A testvérek csalnak, lopnak, kihasználnak, árulnak... Mi féle rémes testvérei vannak az embereknek? Az Ati nem olyan, és én remélem én sem vagyok olyan. Az ember testvére végül is az ember legközelibb ismerőse, aki pontosan tudja, vagy legalább jobban tudja mint a többiek mi is az ember története.

Nekem egy kedves, aranyos és megbízható, rendes testvérem van. Szerintem mindenkinek a családomban jó testvérei vannak. Persze, az ember néha összekap... főleg amikor gyerek, de mind az hátramarad. Vagy lehet, hogy az Ati meg én felhasználtuk minden veszekedésünket gyerekkorunkban????

Egy Jó Hétvégén

Pénteken letudtunk az első látogatást. Nem mentünk se Chira se Venado szigetre, hanem "földön" maradtunk Punta Morales-nél, ahol az egyetemnek van egy Tengeri-Biológiai állomása. Ott Martín bemutatott Milenát és engem Oscar Pachecóval, egy ottani "tudóssal" aki három helyi településsel dolgozik, és aki igen sokat tud az ottani halászokról, és a körülményeiről. Sok mindent tudtunk meg, amit nem is képzeltünk el, és sok mindent is mondott, amiről észrevettem, hogy nem lehet teljesen bízni abban amit ez az ember mond. Valahogy olyan "beporosodott" az agya, hogy sok mindent nem képes elképzelni. Hát mit mondjak? Így van.

Martín elküldte neki a szakdolgozatunk tervét, majd ott megkért Milenát és engem, hogy adjuk elő. Én teljesen összeakadtam. Jó, hogy úgy akadtam össze, hogy nem tudtam egy szót kimondani az elején, és nem úgy, hogy butaságot mondtam, de őszintén, nem erre készültem. Persze, nem mintha ez indok lenne, az embernek mindig mindenre készen kell állnia, és most szépen fel fogok mindenből készülni, hogy ez ne forduljon elő többé. Nekem kérdéseim lettek volna, de ahogy belekezdtem volna velük, valahogy Martín elterelte a figyelmet. Hn, az furcsa volt. Valahol pénzkérés is volt a dologban, mivel Martín kérni akart Pachecótól pénzt a tervre. Megtudtam Martíntól, hogy nem nagyon fog pénzt adni neki. >_>

Pacheco megfigyeléseket írt fel a szakdolgozat tervére, amit nem találtam helyénvalónak, de alapvetően arról volt szó, hogy voltak dolgok amiket nem értett. Kiderült, hogy Martín kevesebbet készült mint én. Lehet, hogy azt várták el tőlem, hogy valamilyen sablon beszédet magoljak be, mint ő, és azt adjam elő? Ez könnyen megeshet. Azért minden esetre volt produktív oldala is a látogatásnak, mivel kaptunk valamennyi adatot, és egy felajánlást, hogy Mile meg én odamehetünk amikor csak akarjuk, adnak nekünk helyet hol maradni és segítenek a szállítással a különböző helyekre. Ott láttunk helyi asszonyokat akik épp az osztriga tisztítással és ültetéssel foglalkoztak. Nem, nem már magyarázom is. Az osztriga egy állat, de a termelését, úgy nevezik, hogy "ültetés", és a kisbaba osztrigákat pedig osztriga magoknak. Én is nagyon megkeveredtem, mert csak nem tudtam elképzelni, hogy lehet egy állatot elültetni. Nagyon csodálkoztam amikor megtudtam, hogy szinte nagyon kevés osztriga hall meg e termelés folyamán, mivel épp hoztak egy csomagot 22 ezer maggal. Most majd mind ezeket kell kisztogatniuk és külön-külön választani allap alapján, hogy milyen gyorsan nőnek? Ez igenis hosszadalmas munka lehet!

No.1.: A helyi asszonyok tisztítják és nagyság szerint osztanak el egy csomag osztrigát.

No.2.: Osztrigák

(Most nem tudom rendesre visszaállítani...) Na! Végre (az html kóddal kellett babrálnom).

Szombaton láttam egy kis Rugbyt a TV5 csatornán, ami egyébként jó volt. Az argentínok és a franciák alaposan összeverték egymást. Franciaország 12, Argentína 6. Természetesen a franciákra drukkoltam! ^_^ Később pedig elmentem San Pedróba, ahol találkoztam a Caroll-lal, akivel előbb a Bagelmen's-ben kávéztunk, majd onnan elmentünk a Rokollas-ba. Hogy mennyire lerobbant az a hely! Az új hely kicsi és fele se olyan szép, mint a másik volt, nagy ablakokkal, isteni kilátással. Az ital jó volt, mint mindig, de sok mindent nem tudtak csinálni, mivel még mindig nem tudtak teljesen átköltözni. Az asztalok pedig túl zsúfoltan állnak a picike kis helységen. Ki tudja sikerül-e nekik megint tálpra állni a kényszer költözés után. (A cégünk kivette a vásárló központ felső emeletét, ahol ez a borozó volt. Ezért kellett nekik onnan elmenniük, és ezért vesztették el az ablakokat, meg a bő helyet.)

Megkaptam végre a születénapi fikkemet... ami olyan rettenetesen ROSSZ volt! Jaj, életemben sose olvastam valami ilyen rámeset! Na, talán igen... de nem vártam ezt a pocsék minőséget tőle... Főleg nem miután ennyit késet vele!

A hét nyugisan kezdődik. Pénteken betörtek az irodába, de szerencsére nem az én irodámba, hanem a Cynthiaéba (az asztalon hagyta a számítógépét!). Ezekután mind a főnök, mind a főnök főnöke egy kicsit komolyabban vették az e-mail-jeimet, habát továbbra is nem a megfelelő módon. Nem tudom miért nem lehet az embereket összehozni és megmondani nekik mit kell csinálni, hogy a dolgok biztonságba legyenek, ahelyet, hogy sok tervet és drága költséget találjanak ki. A biztonság maguknál az embereknél kezdődik.

Marco nyugis velem, ami azt jelenti, hogy vagy nem tudta még meg, hogy bejelentettem, vagy azt jelenti, hogy valami gonosszságot tervezik, aminek mihamarabb elejét kell vennem a lehető legjobb fegyveremmel: munkaképességemmel. Abszolút sietnem kell a szakdolgozattal, ez tuti. Ma közben beszélnem kellett LD-vel, akit nem tűrök, a biztonság esetében, és közben szótlanul szépen elsimítottam a dolgokat, hogy azért én legyek továbbra is a "jó" és a "felnőt".

Na, most megyek valamennyit dolgozni.

Punta Morales - Estación Biológica

Beszéltem a tanárommal. Meg van a kocsi. Holnap fél hétkor indulunk Puntarenas-ba! Halad a szakdolgozat!

Mindenből Egy Saláta

Tegnap lett az amerikaiaknak egy néger elnökük. Nem is muszáj mondanom mennyire örülök ennek. Ez az ember okosabb és jó ötletekkel indult. Persze most látni kell, ha megengedik neki, hogy véghez vigye mindazt amit igért. Szerintem biztos, hogy korlátozni és akadályozni fogják mindenhol, főleg a cégek az adó dolgokkal. A programjában volt olyan, hogy, ahhoz, hogy munkát csináljon az USA-n belül, adómentességeket adnak a cégeknek akik amerikaiakat vesznek fel Amerikában, és adóztatni fogja azokat akik a munkákat kivitelezik. Mit jelent ez? Egyszerű. Bye-bye a Bollywood-i call-center élet. Vége a mindenféle amerikai munkának amiket kint csináltak az emberek. Elsősorban a drágább helyeket építik le, természetesen, mert biztos majd azokat akarják az amerikaiak, és igazuk is van. Olyan sok cég van Amerikában, hogy lehet akkor, hogy mindegyik csak az olcsó, külföldi munkást üldözi?

Ez nagyon is jó Amerikának, de mi van a többi országgal? Persze nem lesz jó, mert rengeteg munkanélküliség lesz. Ez majd több bűnözést fog hozni, kevesebb adóbevételt az Államnak, termelés csökkentést, az adott amerikai munkákhoz kapcsolódó vállalkozások bezárását (specilizált ellátók, szolgáltatás ellátók, boltok, éttermek, fuvarozók, stb.), valamint a kereslet makroökönomikus csökkenése. Egyszóval: rossz. Igen, de akkor miért őrülök én? Azért, mert ezek a bevitelezet munkák sem jó, hanem arra támaszkodnak, hogy mindenféle társadalmi munka megállapodást építsenek le. Sweatshops.

Keveset fizetnek, sok helyen akadályozzák, hogy a munkások tovább tanuljanak, nem engedik őket, hogy betartsák az adott ország ünnepeit, korlátozzák a szabadságukat, sok adót és segélyt nem fizetnek ki, stb. Ha ezek a munkahelyek elmennek, akkor a maradó űr talán goldolkodásra veszi az embereket és az Államot is, és majd legközelebb ahelyet, hogy valamilyen gyors, gondolatlan, veszélyes, emberi erkölcsött és méltóságot veszélyeztető gyakorlatotak használó "munkalehetőségetek" ahelyet, hogy rendessen, fentartható, belső gazdaságot fokozó munkaforrásokat teremtsenek.

Másrészt, kirobbant a bomba az irodában, mert egy e-mailt küldtem a főnök főnökének arról, hogy itt nem tartják be a biztonsági szabályokat, és LD mindig hosszú időre nyitva hagyja az irodát amikor nincs itt senki, ami kiteszi a munkaeszközöket a rablásra és rongálásra. Ha megfigyeled, itt mindeki kulcsra zárja az irodákat, ha üresen maradnak, de ő nem akarja. Írtam már a főnökömnek két e-mailt erről, de nem csinált semmit, tehát a szabály szerint a következő főnökségnek szóltam egy szépen megfogalmazott levélben (amit a Cynthia segítet megírni, hogy igen szép és diplomatikus legyen), hogy mivel ez meg az a helyzett, akkor kérem mentsenek meg a felelőség alól, ha valami elveszi míg nem vagyok az irodában. Már csak az kell, hogy ő miatta nekem kelljen a dolgokat kifizetni!

A főnök felhívott telefonon és rámordíbált, hogy neki ez nem tetszett. Hát persze, hogy nem tetszett, mert főnöke előtt lepleztem le mint egy hasznavehetetlen főnökség, aki nem képes az osztályával foglalkozni. Egész ordíbálás közben egyszer se figyelt fel arra, hogy mi is itt a baj, amit nagyon is tisztán fogalmaztunk meg az e-mailben: a helyiség biztonsága és a munkaeszközök megfelelő biztonsága. Neki az volt a probléma, hogy én nem akarok LD-vel beszélni. OK, valaki magyarázza meg: az osztály az övé, a főnök ő. Kinek kell a biztonsággal kapcsolatos ügyekről beszélni a dolgozókkal? Neki. Ha én nem vagyok LD főnöke, hogyan mondhatom neki, hogy mit csináljon? Világos, nem? neki nem. Ez nagyon, nagyon kihozott a sodromból, és nagyon megzavart. Ideges lettem. Engem vádolnak, mert mertem csinálni valamit és szólni valamiről ami rosszul van? Engem vádolnak amiért a törvény szerint cselekedek? Ennek van egy neve: "mobbing".

De beszéljünk valami szépről. Szakdolgozat. ^_^ Tegnap Milenával összeállítottunk egy kezdő vázlatot a diagnózis fejezetre. Sok adatunk van, de koránt sem elég. Ma leküldtem a tutornak, hogy nézze át, és majd a pénteki "munkakirándulással" kiegészítjük! Mondom, hogy haladunk!Ez olyan jól megy! ^_^ Nagyon örülök ennek.

Képzeld el, a múltkor felfedeztem egy régi füzetben egy titkosírásos kódott amit még a bankban fejlesztettem ki egyszer amikor valamiért nagyon unatkoztam. Lehet, hogy épp valamilyen szemináriumon voltam, vagy egy haszontalan gyűlésen. Nem volt teljesen befejezve, mivel nem az ábécére épül, hanem a japán morák szerinti kód szerkezetre. Igen, kicsit nehéz megtanulni. Átmásoltam a kódott a naplómba és még egypár hanggal fejlesztettem, de koránt sincs befejezve. Írni vele is nehéz, mert sok jel komplikált. Néha azon kapom magam, hogy azt kérdezem magaomtól, hogy tudtam ilyen nehéz dolgokat kitalálni? Sok jel szép, de olyan nehéz írni velük!

Jaj, voltam az Anyu irodájában és sok fényképet csináltam róla! Majd felteszem! ^_^

Hol Tartunk?

Utoljára a melltartónál maradtunk. Érdekes téma, de ne maradjon ott az ítélet napjáig.

Ma jó híreket kaptam reggel, amiket már felírtam a Stormberry-be és amiket nem írok le még egyszer ide. Minek? SMS-eztem a Milenával arról, hogy a Mile a végén nem tudta megszerezni a kontaktus nevét Chomes-ben, tehát ma beszál Martínnal. Én ma megyek az egyetemre egy kis meglepetés látogatásra. Van valami kérdezni valóm? Igen: mi a kontaktus neve. Hol tudjuk megtalálni, mi a telefonszáma, és ha lehet, írjon nekünk egy levelet, hogy fogadjon minket. Nem érdekel az ő doktori disszertációja. Ő rávett minket erre a témára, és most ki kell tartania mellettünk.

Lidiette azon sopánkodik, hogy az ő tutora folyamatossan nyaggatja, hogy hol van ez, befejezte már azt, mikor adja be... nem tudja milyen szerencsés!

Mi van listán most?

☼ Holnap meg kell kérni a Cynthiát, hogy nézze meg, megjött-e a válasz az INEC-től a kért statisztikákkal kapcsolatban.
☼ Telefonon felkeresni Chacón Adánt, az adatokért amik állítólag az INCOPESCA-ban vannak.
☼ Felhívni a számot amit a Ray adott, hátha találunk egy kontaktust az egyetemen keresztül aki tud mondani valamit.
☼ Végignézni az adatokat amiket a Lidiette küldött, hátha valami használható
☼ Véglegesen felállítani a diagnózis vázlatot és elküldeni a Milénak.