Szép Vagyok Mint a Rózsaszál!

Igen, nehezebben találsz nálam szebbet. ^_^ Van egy kis bibim: nem tudom kifüggetleníteni a telefonomat, mert az az izé amit a Gyuszi javasolt belé nem működik, illetve nem is tudom beletenni. Próbálom megmagyarázni a Gyuszinak de csak azok kapunk össze, hogy milyen a telefonom SIM kártya tartója. Gyuszi azt mondja, hogy nem létezik olyan mint amit én mondok, ilyen "pántos", és én közben látom és csak azt akarom elérni, hogy ígérje meg, hogy megfixálja az egészet, mert nekem fogalmam sincs hogyan kell ezt elintézni... !_! Nagyon úgy tűnik, hogy bele kell vágnom a SIM kártyába, de HOGY??? Ez nagyon, nagyon bénán jött ki, és ráadásul a Gyuszi nem veszi fel a telefont. Valamit ki kell találnom... Istenem, de kihez tudnék fordulni aki tudja, hogyan kell ilyet csinálni???

De, de ne essünk kétségbe. Valami lesz.

(Közben 22 órákor majd felhívott és gyakorlatilag azt javasolta, hogy nyisszantsak bele a kártyába... O_O de nem tudom elképzelni, hogyan lehet eggy olyan picike kockát kivágni a kártyában. Ja jó! Megvan a telefon! Holnap hívom is az ürgét!)

Közben készül minden a holnapi bulira. Magam még nem tudom pontosan mit fogok majd felvenni... lehet, hogy a barna nadrágomat, és az osztrák vadi új pólómat. Lehet, hogy... nem tudom. Lesz hat kiló kenyér és három kiló krém. Ezt majd látni akarom!

Ma beszélgettem az Anikóval, és egyszer csak könyvekről eset szó. Megmondtam, hogy nekem Isabel Allende egy kereskedelmi író aki csak a pénzért ír és semmi stílusa se mondani valója nincs. Paulo Coehlo-t kérdezte a legjobban. Hát őt se szeretem, mert szerintem szinte kereskedemi író. Igaz, valahogy nem szokványos témákkal foglalkozik, de annyira "I wanna be a best seller" stílusban, hogy az ember elhánnya tőle a veséjét is. Őszintén, a magyar, orosz, francia, német és angol regényeket kedvelem, és bizonyos amerikai regényeket.

- A spanyol irodalmet miért nem szereted?

Hát megmagyaráztam, hogy ennek mind ugyyanaz az uncsi, ronda veleje: telúrikus. A naturalizmus földhözkötő része. Ronda. Minden regény arról szól, hogy a ronda paraszt és ronda asszonya (kifejezetten ronda, mindig ilyennek nyílvánítják, mert ha szép, akkor gonosz) bemennek az őserdőbe, ahol minden évben azért küszködnek a földdel, hogy egy darabkát termelhetővé tegyenek. Végre sikerül, nagy, elhagyhatatlan szegénység mellett, mert mindenki mindig szegény, kopot, rongyos és csúnya, a terméssel jön évente a gyerek, és a regényben sokkala több gondot fordítanak a földre mint a gyerekre, majd valami folytán a ronda paraszt mindent elveszít, kiderül, hogy a csúf neje csalta, a gyerekek fele más férfiaké, véres halál, részegeskedés, bűz és a végén meghal egy kocsmai veszekedésben a csatornában és a kutyák ott isszák szemeláttára a vérét. Ez a latinamerikai XX. századi regény.

A korábbi olyan, hogy van a szegény paraszt aki mindig olyan keményen dolgozik, de mindig olyan makutátlan, olyan tisza, hogy meg a mezítláb talpára se ragad rá a sár, mert mindig olyan mint egy kis fokkhagyma fok. Komolyan. Szegény, szerény és tiszta. Van egykét "hanyag szegény paraszt" de azokat csak így említik, hogy kielemődjön a hősök szerénysége és tisztasága... és persze, aki mindig tiszta, az mindig becsületes. Aztán vannak a gazdag rokonok, akik mind olyan merevek és nem akarják elismerni a szegény rokonokat. Persze, mindig akad egy fiatal, szép nő, aki gazdag emberhez ment és szerény, kedves és mindig segít a szegényeken és mindenki szereti. Van egy szép, szegény lány, nagyon szerény, akit gazdag rokonai befogadnak, tanítatják, majd kiküldik vagy Párizsba, vagy Londonba. A lánynak mindig van egy pásztor legény vőlegénye akitől el akarjék választani. A lány levele szerelmének MINDIG így megy:

"Drága Sonto,

Tegnap voltam Rosalía unokatestvéremmel az Elisé Kertben. Láttad volna az anyagokat amiket vettünk! Mintha angyalok fonták volna! Azokból csináltatott nekünk María Eugenia néni ruhákat az operába tele szallagokkal és szebbnék szebb frodrokkal, amik mind hó fehérek voltak és olyan gyöngéd mintájuak! Persze úgy éreztem magam bennük mint egy buta majom, pedig mindenki azt mondta, hogy olyan vagyok bennük, mint egy ragyogó kiránynő. Persze nem hiszek nekik. Én tudom, hogy csak egy szerény paraszt lány vagyok San Miguel de Turrujalito-ból.

A város tele van gyönyörű templomokkal és épületekben. Ma, mise közben elsírtam magam, mert olyan szépen beszélt a pap. A himnuszok is nagyion fellendítettek. Minden csupa fény és ragyogóan szép, mint azikban a mesékben amiket Ana, az indián dadusunk mondani szokot nekünk.

De igazán nekem nem kell a varázslatos ruha, és nem kápráztat el Párizs fényűzése, mert igazából nincs szebb a mi szerény országunknál, hegyeinkkel, megyeinkkel, a kávé illatával és szerény virágjainkkal. Úgy vágyok már haza!

Csókollak,

Amalia."

.... A Francba! Rengeteget írtam ez után és a blogger megette. Nem is emlékszem mi mindent írtam meg!

Na, tehát, ez itt a latin amerikai regény veleje és lényege. Ennél talán a sok tökkelütött "író" nem szokott eltérni. Nem ha a "latin amerikai velőbe és érzelembe dobja magát". Mi a franc? Miért kell mindennek csúnyának és szerénynek lenni? Van, tulajdonképpen két regény tervem, egy három testvérről és egy erről a magyar gyerekről, a Viliről, amik teljesen kiesnek ebből a temátikából. De aztán... vagyok én egy latin amerikai író? Félig, de nem. Azt hiszem nem is vennének engem fel a listába, mert nem tartozok bele egyetlen előre megszabott kategóriákba. Nincs costumbrismo, movimiento telúrico, realismo mágico se mi a franc ami lehet, hogy tök jónak hangzik de a végén rossz amikor a "realismo mágico" (varászlatos realizmus) nem más mint amiko a parasztnak megjelenik este egy fehér folt ami az általa véletlenül meggyilkolt férfinak a szelleme. Olyan nagyon rossz.

A spanyol irodalom sem jobb. Ott mindenki szenved, mindenki megőrült és vannak birkák és olajbogyók. Olyan értelmetlenül írnak, hogy nincs ember a világon aki ezt értené. Ki adják, mint valami humoros darabot, amiben lehet is egy gyilkosság, amit meg is fejtenek, de az ember sose tudott róla, mert nem lehet érteni. Adok egy kis példát... csak így... kitalálom.

"Don Manuel, aki birkákat tenyészt a La Hermosa földen, ami keletre Don Rogelio földjével határok, akinek gyönyörű lánya, Doňa Inés, most lett tizennégy esztendős, és gyönyörően énekel és var, aki szerelmes a fiatal Rodrigóba, de akit apja odaigért Don Estebannak, akinek egy hatalmas búzával bevetett földje van és húsz malma, kétszáz marhával és a Királynő udvarában is van helye, elment a birka vásárra, ahol találkozott Don Elimio-val, akinek még az elmúlt szüreteléstől tartozik hatvan pesetával, a szegényes termelés miatt. Ez a szüretelés volt a legrosszabb már sok éve. Igazán nem látot az egész Valencia-i megye jó termelést Don Jacinto halála után, aki olyan híres szőlőket termelt, hogy tudott róluk mindenki Galiciától Madrid-ig, és mondjék is, hogy a királyi udvar is csak az ő szőlőiből préselte a bort. Ezen a vásáron találkozott a híres Don Joselo fiaival, Don Ernesto és Don Fermín, akiknek...."

Legyen ember a talpán aki ezt követni tudja!

Nem, nem szeretem az ilyeneket. A modernek pedig... nem tudom, nem nagyon fenem a fogamat rájuk. De mit szeretek? Most végzek lassan a meleg irodalom korszakommal, ami nem is olyan jó, mivel a legtöbb regény amivel dolgozom ilyen témájú. Mit csináljak, ezt szeretek írni, de sajnos nincs megfelelően jó olvasnivaló... kivéve Paul Reidinger-t. Szeretem a gótikus regényeket, amiért lassan belemártom magamat Anne Radcliffe világába. De aztán észreveszem, hogy szeretek sok XIX. és XX századi klasszikus regényt. Madame Bovary, Anna Karenina, Nyugtalan Ifjúság, House of Incest, Tropic of Cancer, Le Mur, Suite Française, A Kőszívű Ember Fiai...

Én ugrabugrálok a könyveken, ide-oda benézek, megkóstolom, ha tetszik megtartom, ha nem eldobom... teljesen hedonista olvasó vagyok, és ebbe a finom szertelenségben lelem boldogságomat.