2007. december 10., hétfő

2007 Utolsó Munkahete

Ha a nővér rendessen írta volna be az igazolvány számomat, akkor nem kellene itt ülnöm az irodában. Nem két méterre tőlem a főnököm és egy csoport munkatársam a WiMax szolgáltatásról beszélgetnek, de nem hívtak oda. Már többször mondtam nekik, hogy ha azt akarják, hogy megcsináljam a díjat ha nem tudatnak velem semmit róla? De most komolyan. Ott ülnek és beszélgetnek a díjről, hogy egy díj lesz... miért nem kell nekem ott lennem? És ha nem kell ott lennem, miért nem engednek el, hogy elmehessek PMT-be?

Itt nem is tudják mit kell csinálni.

Egy piros papír zacsiban van egy fehér svájci sapka amit horgolgatok. Tegnak kezdtem el, és ha ma már hazamehettem volna, akkor már be is fejeztem volna. Nem hiányzik sok belöle, de vigyázom, hogy minél egyenesebb legyen. Ez lesz a második. Az elsőt amit csináltam az nagyon tetszik, meleg és puha, de mivel egy vastagabb tűvel kellett horgolnom, nem lett olyan szoros mint szerettem volna. Olyan "lyukas" a hely miatt amit a tű vastagsága miatt hagyni kellett. Ez a másik most fehérebb lesz és nem lesz rajta semmilyen lyuk.

Benéztem az Ottóba, hátha találok valami szépet és télieset, de nem. Minden ruja olyan vékonyka mint amit itt hordok, tehát minek venném meg? Már rengeteg ruhám van, és sok olyan szép ruhám is van amit EZER éve nem veszek fel. (Persze, egypár kosztüm még beleférne a szekrényembe.) Van két fekete kötöt, pamut ruhám amiből szerettem volna venni többet, de más színekbe. Na, ezek már nem voltak. Talán a boltokban kell megkeresnem.

Egy kicsit kutattam Méhes György után. Nagyon tetszik a stílusa! Négy regényét kell még beszereznem:
  1. Szép Szerelem Krónikája (kicsit emlékeztett García Márquez: "Crónica de una Muerte Anunciada".)
  2. Bizalmas Jelentés Egy Fiatalemberről
  3. Orsolya
  4. Gina (ez az ami megvan!)
  5. Kolozsvári Milliomosok
Nemrég írtam egy kis fanfic-ot egy lánynak amiben volt Kolozsvár, Gina ihletéből... de mivel sietnem kellett, nem tudtam kedvemre kidolgozni. Sok minden félbe maradt. Na, ezt nem szeretem az ilyenekben. És egyébbként, akik ezeket olvassák azok nem figyelnek ilyen dolgokra. Őket csak egy dolog érdekli. Ezért tépem ki magamat és tollamat karmaikból.

Ez alkalommal nem fogok föl-alá költögetni, hanem csak a könyveket akarom megvenni, egy pár emléket (táskát!!!) és Bécsben egypár kis cuccot. (Okay, Párizsban is.) De komolyan! Úgy döntöttem, hogy a "Salario Escolar"-ból (egy extra fizetés amit Februárban adnak) Venni fogok magamnak egy Apple laptopot.

Nem, nem vagyok pro-apple, sőt, nem szeretem az Apple-t, DE lassan el kell vinni Omit a dokiba (ami SOK pénzbe fog kerülni) és kell közben egy másik gép. Apple olcsóbb mint a legtöbb (megbízható!) gép (IBM, you mind), ÉS, ami a legfontossabb, nincs benne Windows Vista.

Tudom, hogy amikor kijött elöször a Windows XP mindenki rémülködött, hogy milyen rossz, milyen lehetetlen, milyen nehéz felszerelni, milyen így, milyen úgy, DE a Windows Vista kifejezetten rettenetes. Már dolgoztam vele és kész fejfájás! Nem tudom miből gondolták, hogy jó, de ahogy az ember használni kezdi, MINDENT meg kell találni. Még a "save"-t is! Ha változtatni akartak a dolgokon, akkor lassan kellett volna! Mi már tíz éve (ha nem több) használunk egy adott Windows-ot ami mindig egyformán működött, egyformán volt elrendezve. Nem már volt lehetőségem kipróbálni, tehát, ha lehet, nem akarok tovább a Vistával bajlódni. Emiatt, nem maradt más lehetőségem, minthogy el kezdjek komolyan gondolni arra, hogy Apple laptopot veszek. De nem iBook-ot!!!

Nincsenek megjegyzések: