Könnyekbe Borulva

Szétszakad a szívem. Nem értem miért kell, hogy így legyen. Fáj. Miért kell megint és megint ebbe esni? Széthullik minden amint észreveszem, hogy sose volt igaz. Igen. Megint munka. Megint a főnök. Nyomás, hogy befejezzek egy munkát amit ő maga halasztott. Nyomás, hogy elkezdjek egy munkát amit mára kellett volna befejezni, de amiről nem tudja megmondani mit is kell csinálni.

- Készíts egy előadást.

Jó, de miről?

- Készíts egy előadást. Mikorra tudsz valamit mutatni?

Istenem, mi ez? Egy Kafka regényben ébredtem fel? Hétfő óta nyúz ezzel. Hétfő óta sürget és nem hagy békén ezzel az előadással kapcsolatban, és idegeimre megy mert azt mondta, hogy nekem kell bemutatni. De mit kell bemutatni? Csak beszél és beszél és beszél, de nem mond semmit. Beszél, beszél, beszél és összehoz hetet-havat. Miért vannak emberek akik megveszik a drágább Rolex órát az olcsó kínai óra helyett? Miért veszik meg a Porsche autót a Toyota helyet? Miért veszik meg a drágább Oster házieszközöket. Miért vált a Goldstar LG-re. Istenem, nem tudom és nem érdekel. Térjen már a tárgyra. De ez a tárgy. Mi a tárgy? Ez a tárgy. Nincs tárgy. Csak jár a szája és beszél, és mond, és leszavazza a hallgató lányt az előadás hátteréből, mert semmi köze a telefonokhoz. De nem értem: nem az Ügyfél Élményről volt szó? Nem az volt a pláné, hogy hallgatni kell? Tegnap délután, miután nem tudtam 5 percet se pihenni, nem tudtam elolvasni az e-mail-jeimet, nem tudtam senkinek se válaszolni, nem tudtam megmondani a számlázósoknak miféle információ kellene, mit kell megtudnom, miután nem tudtam arra válaszolni, hogy miféle adatok kellenének a panaszokból... miután mindent leállítottam annak érdekében, hogy valami logikát tegyek ebbe a fejetlen munkába, ő nem csak, hogy még mindig nem tudja mit kell előadni, de kiderül, hogy nem is én fogom előadni, hanem ő fogja, mert ez az ő munkája.

Úr Isten. Istenem... Istenem... Istenem... Istenem... Istenem... Istenem...

Leálltam és miközben beszélt, magam elé néztem és igyekeztem nem sírni. Nem tudtam elhinni, hogy ide jutottunk megint. Csak azt akartam, hogy elmenjen, hogy már ne legyen ott, hogy eltűnjön. Istenem... Istenem... Istenem... Tovább beszélt, de én már nem hallottam. Az egyetlen hang az volt ami a fejemben szólalt meg lassan, egyszer... kétszer... mint a gondolat ami felébred és ábrándozik.

... a munkáját csináltam?...
... mit csinál ő?...
... mi a munkád?....
... ha titkárnő vagy asszisztens kell, kért, vedd fel, de én nem vagyok az...
... e miatt kellett sebtiben abba hagynom a saját munkámat?

- Érted?

Mit? Nem tudtam válaszolni. Nem is néztem rá.

- Mi a véleményed?

Nem maradtak már szavaim. Attól féltem kiejtem gondolataimat és megkérdezem miért kell nekem az ő munkáját is elvégezni. « Mi a te munkád? ». Nem maradtak már szavaim, se erőm.

- Semmi.

Alig volt már hangom. Csak azt akartam, hogy egyedül hagyjon. Már nem akartam látni, vagy hallani. Nem tudta ezt észrevenni abból, hogy nem nézek rá? Nem vette észre, hogy már nem voltam ott?

- Hahaha! Hát az fura, hogy neked ne legyen véleményed valamiről.

Nem mondtam neki semmit.

- Mit mondtam? Úgy nézel ki mintha megsértettelek volna.

Kín volt. Hogy nem veszi észre? Hogy nem veszi észre? Továbbra is sért és tombol. Mintha ellensége lennék, nem a munkatársa. Mintha neki kellene ellenem védekeznie.

- Semmi.

Nem volt hangom. Nem volt érőm. Olyan erősen igyekeztem magamba tartani könnyeimet, hogy szinte éreztem, ahogy elszakadok magamtól, ahogy magamba esek és eltompulnak érzéseim. Nincs hideg, meleg, és érzéktelen lesz a bőröm és önmagam. Lelassulok lassan, beesek, magamba roskadok és bent maradok, ahol a világ nem ér hozzám. Csak ne sírjak, csak ne sírjak. Csak ne sírjak... még. Megrögzötten erősködtem ezért. Hírtelen aztán felállt és elment. Ebben is volt faragatlanság. Csak szótlanul, sietve, nagy megsértéssel felállt és elment. Semmi. Arcomat tenyereimbe nyomtam és elsírtam magam olyan erősen, hogy hangosra kellett tennem a zenét, hogy senki se vegye észre.

Hányszor mondtam már? A munka, a fontos munka le van állva. Nem bírom egymagam. Hát hónapja vagyok egyedül, és ezt a tempót már nem tudom fenntartani. Nem tudok egy négy személyes osztályért dolgozni. Nem tudok efölött az ő munkájával is foglalkozni. Nem hallgat. Nem hallgat.