Szeretem, imádom a magyar nyelvet. Nincs a világon ennél szebb nyelv. Nem mintha ismernék minden nyelvet a világon, de tudok legalább 16-ról amit valamikor elkezdtem tanulni, és tudom, tudom ahogy tudom, hogy valaki szép, ahogy tudom milyen az amikor az ember szerelmes valakibe, tudom, ahogy tudom, hogy nincs mint a túrós palacsinta, vagy a rántott gomba, a rakott krumpli vagy a pörkölt nokedlivel, tudom, hogy nincs a magyarnál szebb nyelv a világon. Nem csak a szó terjedelme, az írása, a dússága amivel mindent le lehet írni, mindent meg lehet mondani, de a hangjai is, a ritmusa, a belső dallama. Nincs a magyarnál szebb nyelv!
Szebb nyelv, szebb nemzet, szebb ország, szebb történet, szebb kultúra, szebb gének, szebb emberek, szebb mosolyok, szebb éghajlat, szebb főváros... nem, nincs szebb.
Az előző videót (feltéve, hogy látható) egy kedves barátomtól kaptam, Laci, aki rengeteget tud az ősmagyarokról. Én magam nem tudok sokat a magyar történelemről, tehát megkértem, hogy meséljen egy pár dolgot. Ő nagyon szívesen nem csak mesélt, de több mindent is mutatott. Kedvesen igyekezett több linkkel is segíteni, majd egy videó sorozattal is segített. Hát nem kedves? Imádom Lacit, mert vele olyan jó lehet mindig beszélgetni, olyan jól megvagyunk, megértjük egymást, plusz azok kevés magyarok közé tartozik, akik nem vágynak el otthonról, és aki képes látni Magyarország végeérhetetlen szépségét. remélem tudunk majd találkozni decemberben.
Ebben a videóban van több, mint csak a történet. Ahogy hallom a magyar nyelvet, valami bennem megmozdul, mert van benne egy igen családi, ismerős vonás benne. Nagyapám beszédmódjára, ritmusára, dallamára emlékeztet. Nem tudom ez valamilyen "XII. kerületi" tájszólás, de ez nagyon, nagyon közel áll hozzám. Én magam nem beszélek így, mivel nekem igen erős külföldi kiejtésem van, de szeretnék, igazán nagyon szeretnék így beszélni. A hang a videón nagyon halkra van téve, tehát nekem egy picit nehéz volt megérteni, de azért értettem, hallottam, és azon találtam magam, hogy vágytam ezt hallani minden nap. Mikor lesz majd, amikor megint így beszélnek körülöttem az emberek? Érzem a levegőben az illatot ami felszáll a Déli Pályaudvarról, ott ahol az ember lemegy a Naphegyről és pár lépésre van a sarki MOL-tól. Éles, kellemes, csípősen hideg int egy régi mentolos ág aminek az illata összevegyül a hóval, az úttest aszfaltjával és az enyhén ráéget gumi filmmel. Fém illat. Dús fém amiből a vonatok készülnek, a sínek vasa és a fekete kövek. Imádom azt az illatot. Az illattal jön az érzés, az éghajlat hőmerséglete a karjaimon, lábamon, vállamon, arcomon. A szél, a tél hideg napja, a nyár melege ami fodrokban libeg a csendes levegőben. Látom magam előtt az utcákat, és hallom az emberek lépteit, a kevés, csendes beszélgetés, a fiatalok különböző beszélgetése, ami heves, éles és tele van olyan fura szavakkal! Miket mondanak? Az még mindig magyar?
Haza akarok menni. Otthon akarok élni. Nekem ott a helyem. Haza akarok menni élni. Örökre.
Szebb nyelv, szebb nemzet, szebb ország, szebb történet, szebb kultúra, szebb gének, szebb emberek, szebb mosolyok, szebb éghajlat, szebb főváros... nem, nincs szebb.
Az előző videót (feltéve, hogy látható) egy kedves barátomtól kaptam, Laci, aki rengeteget tud az ősmagyarokról. Én magam nem tudok sokat a magyar történelemről, tehát megkértem, hogy meséljen egy pár dolgot. Ő nagyon szívesen nem csak mesélt, de több mindent is mutatott. Kedvesen igyekezett több linkkel is segíteni, majd egy videó sorozattal is segített. Hát nem kedves? Imádom Lacit, mert vele olyan jó lehet mindig beszélgetni, olyan jól megvagyunk, megértjük egymást, plusz azok kevés magyarok közé tartozik, akik nem vágynak el otthonról, és aki képes látni Magyarország végeérhetetlen szépségét. remélem tudunk majd találkozni decemberben.
Ebben a videóban van több, mint csak a történet. Ahogy hallom a magyar nyelvet, valami bennem megmozdul, mert van benne egy igen családi, ismerős vonás benne. Nagyapám beszédmódjára, ritmusára, dallamára emlékeztet. Nem tudom ez valamilyen "XII. kerületi" tájszólás, de ez nagyon, nagyon közel áll hozzám. Én magam nem beszélek így, mivel nekem igen erős külföldi kiejtésem van, de szeretnék, igazán nagyon szeretnék így beszélni. A hang a videón nagyon halkra van téve, tehát nekem egy picit nehéz volt megérteni, de azért értettem, hallottam, és azon találtam magam, hogy vágytam ezt hallani minden nap. Mikor lesz majd, amikor megint így beszélnek körülöttem az emberek? Érzem a levegőben az illatot ami felszáll a Déli Pályaudvarról, ott ahol az ember lemegy a Naphegyről és pár lépésre van a sarki MOL-tól. Éles, kellemes, csípősen hideg int egy régi mentolos ág aminek az illata összevegyül a hóval, az úttest aszfaltjával és az enyhén ráéget gumi filmmel. Fém illat. Dús fém amiből a vonatok készülnek, a sínek vasa és a fekete kövek. Imádom azt az illatot. Az illattal jön az érzés, az éghajlat hőmerséglete a karjaimon, lábamon, vállamon, arcomon. A szél, a tél hideg napja, a nyár melege ami fodrokban libeg a csendes levegőben. Látom magam előtt az utcákat, és hallom az emberek lépteit, a kevés, csendes beszélgetés, a fiatalok különböző beszélgetése, ami heves, éles és tele van olyan fura szavakkal! Miket mondanak? Az még mindig magyar?
Haza akarok menni. Otthon akarok élni. Nekem ott a helyem. Haza akarok menni élni. Örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése