Szófia - Első Nap

Elkezdem a mai bejegyzésemet, és nem igazán tetszik a kezdő betű: Times Roman. Miért, miért, miért? Mert valamit megnyomtam, hogy többet lehesen bolondoskodni a blogban, de úgy tűnik, hogy ezzel most külön kell hívnom a Georgia betűtípust, ami a kedvencem és amit idáig mindig használtam. Még ki kell próbálnom, nem mondom, de hát nagyon az agyamra megy ez a betűcsere. Remélem megéri.

Közben ma történt meg az első utazásunk, és egyből ma vettem meg a végzetes 22. Swatch órámat, ami nem is az a fekete-és-arany Swatch óra volt, Skin Swatch árral (ami egyébként emlékeim szerint nem is volt Skin Swatch) és ezzel végre rendben van a világ. Egy fém Swatch amit egyébként nem tudok még feltenni, mert rövidre kell venni, de a Ferihegyen ezt nem tudjék megcsinálni. O_O Igen, Charles De Gaulle-ban a Swatch órát helyben az ember csuklójára méretezik, de a Ferihegyen nem. Időben kint voltunk, minden rendben volt a jeggyel, vettem magamnak (a Swatch órán kívül) egy MarieClaire magazint (imádom ezt a lapot!), amiben volt egy picike his határidőnapló, mint amit 1998 óta nem használtam, meg egy Jókai Mór regényt: Eget Vívó Asszonyszív. Gondoltam, csak hozzájárulok, hogy bővüljön a könyvtáram, mint mindig, plusz egy Jókai Mór könyv mindig egy fantasztikus vétel. Ez már csak kétségtelen.

Tegnap, ahogy félig-meddig "rendezgettem" a könyveimet, illetve kipakoltam az egyik bőröndből amit a Kari hozott, nem bírtam bámulni, hogy milyen sok jó könyvem van. Hát, mondjuk, természetes, mivel én vettem, tehát tetszenek is, de ahogy kezembe vettem olyan jó volt tudni, hogy ez is megvan, és az is, és amaz is. Imádom a könyveimet, mit mondhatok? Nincs hozzájuk foghatóbb. ^_^

Na most, akik ismernek biztos furcsának találják, hogy én egy határidőnaplót vettem, még "nem közvetlenül" is, ugyan is nekem van PDA's 2002 óta és előtte filofaxom volt. Persze gondolhatná a kedves olvasó, hogy én az újságot vettem meg, és maga a határidőnapló nem érdekel, és tulajdonképpen így is van, kivéve, hogy a PDA-m kezdi beadni a "nagyon unalmasat" és egyre kevésbbé megbízható. Szívesen kicserélném, csak épp az a baj, hogy már nem igen gyártanak PDA-t, amiért lehet, hogy kénytelen leszek valami iPhone-t vagy Smartphone-t vagy ilyet venni.  Igazán nem szeretnék mindent egy telefonba nyomorítani, de hát lassan látom, hogy nincs is más maradásom, erre is kell majd pénzt szánnom. De miközben átlépem a legújabbi technológiai határt, addig is, régimódian kézzelfogható határidőnaplót fogok magammal cipelgetni, amiben, legalább röviden megírom, hogy mit kell csinálnom, kivel van gyűlés, hova kell menni, kivel kell találkozni és ilyenek.

PDA, persze sokkal jobb, mert magától emlékezett nap mint nap, hogy kinek mikor a szülije, mikor kell kifizetni a hitelkártyát és ilyenek, de a kézzel írott határidőnaplónak is meg vannak a sajátságai, mint, hogy tudsz bele rajzolni, post-it-okat tenni, különböző betűkkel, színekkel írni (rovásírással jegyzetelni dolgokat, például). Na, majd lesz valami és majd erről is beszámolok.

Az út Szófiába érdekes volt, egyébként. Először Prágába repültünk egy olyan pici géppel, hogí majdnem olyan volt mint "A Turmixgép", de azért nagyobb, viszont olyan kicsi, hogy a kézipoggyászainkat nem lehetett a kabinba felvinni. Én csak néztem a kis gépet elszörnyedve. Hát nem hiába egy Fokker... A gépen azért kaptunk egy tenyérnyi "bagett" csirke felvágott szendvicset. Nem volt olyan rossz.

Prágában volt 1 óra 15 percünk mialatt elmentünk vécére, felfedeztük a felszállási kaput (A1) és elmentünk kávézni és egy picit Internetezni, illetve, én interneteztem, Kari olvasta a HVG-t.

Innen felültünk egy rendes kis repülöre, mint amik Párizs és Budapest közt járnak... mínusz a tévé képernyők és innen mentünk Szófiába. Út közben szerettem volna olvasni az egyik Habsburgos könyvemet, vagy megnézni egypár Odaát részt, de helyette lekötött a MarieClaire. Tényleg jó! Kaptunk egy tenyérnyi "bagett" szendvicset pulykasonkával. Hn. A Csehek csak tenyérnyi bagett szendvicseket adnak szárnyas felvágottal. Nem lehet valami változatos ország.

A reptér tele volt ciril betűkkel (természetesen) de ki tudtunk onnan kaszálódni. Mindenki elég kedves volt, megtaláltuk a bank automatát, ahol Kari PIN kódja nem működött (szerintem rosszul nyomta be, biztos fáradt szegénykém), kivettünk valamennyi lévát, útikönyvünk által ajánlott taxit fogadtunk és kimentünk a városba.

Első Benyomás: Istenem! Itt minden olyan lerobbant!!!! Kari megfigyelése (a kulcsszó kiejtése nélkül) teljesen helyénvaló: Ez itt a Balkán. Ja igen, én valahogy másképp képzeltem el az egészet. Azért valahol, egy nagyon "modern irodalom", teljesen "társadalmi tüntető", "társadalom igaz arcára irányuló" formában, egészen érdekes és varázslatos. Nem mondom, hogy olcsó hely, habár úgy tűnik, hogy az, de van  benne egy valamilyen "nyers" kvalitás. Gyönyörű hegyek előtt terül elő a kopott, hámló lakótelep, a még használatban levő város-roncs amitől az ember csak azt tudja magától kérdezni, hogy hogyan jutott be ez az Európai Unióba? Vagy talán most már akárki is beléphet?

A szállodánk kívülről ronda, belül szép, még ha van egy pár kisebb szépség hibája is, mint egy hajszál a kádban, vagy az, hogy a nagy ágy két összetolt ágy, de ezenkívül teljesen ízléses. Ma nem megyünk sehova, kipihenjük magunkat, a koránkélést és egyebeket. Holnap kezdődik a túr.

Nyugalom

Ma kint napos és szinte tavaszi idő van. Hova lett a múlt héti hó amit magammal hoztam? Az a sok, dús hó amit nagyon élveztem. Most inkább enyhébb az idő, nyugis, kis széllel itt ott, és kellemes. Nem lehet hó golyózni, vagy hó embert csinálni, de lehet sétálni, és ma ezt akarom csinálni. Valamikor majd felkerekedek és megyek egy kicsit valahova, lehet, hogy a Mammutba, ahol megveszem a 22. Swatch órámat, ami egyszerűen gyönyörű. Fekete arany színű díszítéssel.

A mai program egyszerű: a kulcsszavak: pakolás, jegyek, cuccok. Ezt úgy kell érteni, hogy ma elkezdjük, valamennyire a rakodást, mert jelenleg mindenhol vannak a könyveim és cuccaim és jó lenne valami ideiglenes helyet is találni nekik (mert a szőnyeg kellős közepén emelkedő könyvtornyok nem igazán jó ötlet). Aztán össze kell pakolni a cuccainkat a holnapi utazásra Szófiába. Ez egyébként érdekes lesz, mivel Kari elektronikus jegyet szerzett és én igazán remélem, hogy minden rendben lesz (habár ismerve őt, azért felkészülök egypár rossz meglepetésre). Csak azt remélem, hogy ha kijutottunk vissza is tudunk majd jönni. ^_^ Közben gondolkodni kell azon, hogy mit pakoljak be négy napra: nadrág, blúz, fehérnemű, arckrém, cucc... Jó lesz előszök Karival igazi repülővel utazni. ^_^

Tegnap egyébként voltunk a Gödöllői Királyi Kastélyban, és gyönyörű volt, nem mentünk el kávézni, amit igazán szerettem volna (mert ez a kiránduláshoz hozzátartozik) de minden más megvolt, plusz egy gyönyörű szép Erzsébet Hercegnő ruha kiállítás. Ott volt a szép fehér blúz fekete szalagokkal és fekete szoknyával, a fehér ruha arany csillagokkal és a koronázási ruha. Isteni volt! Aztán, természetesen, vettem három könyvet: Weissensteiner Friedrich, Nők a Habsburgok trónján: Osztrák császárnék 1804-1918; Hammond Beate, Mária Terézia, Erzsébet, Zita: Nagy császárnék fiatal lány korukban; Egy Udvarhölgy Naplójából: Festetics Mária Grófnő. Udvarhölgy Naplójának Budán és Gödöllőn Papírra Vetett Részei. Kari tegnap kezébe vette a "Nők a Habsburgok trónján: Osztrák császárnék 1804-1918" és alig tudta letenni. Nekem mindegyik nagyon tetszik, és sajnálom, hogy még nem tudom őket olvasni, mivel nincs elég időm és nem akarom most Costa Ricába vinni a könyveket csak azért, hogy majd jövőre megint cipeljem visszafelé. Az nem lenne egy okos döntés. Azért egyett elviszek magammal olvasni: "Egy Udvarhölgy Naplójából" ezt majd a repülőn olvasom, míg itthon a "Mária Terézia, Erzsébet, Zita: Nagy császárnék fiatal lány korukban"-t fogom olvasgatni. Ezenkívül vettem egy olivazöl nesszeszert, gyönyörű szépet, bársonyosat egy E betűvel kihímeze (Erzsébet császárné miatt, természetesen) és egy picike hűtőmágnest amit a Kari választott ki, cserép hűtőmágnest köralakú amin a Gödöllői kastély láthatő. Ezt azért akartam megvenni, mert a kastélyban nem fényképezhettünk és azért egy kis emléket akartam magammal hozni. Most ennek az emléke a hűtőgépen lesz.

Na, most lassan megyek, mert a Kari még használni akarja a gépemet, mivel meg akarja nézni az e-mail-jeit és a kávéfőző amit továbbra is internettezésre használ egyre jobban beragad, és olyan lassan indul el mintha gőzzel menne, na, az megint előadja az "Old Mississipi" nótát, akkkor most a jó és megbízható Nagi-t szeretné használni. Hát ja. Mi lesz vele amikor megint visszarepülök Costa Ricába és nem lesz itt a gépem? Megmondom: kőkorszak, lemaradotság és morgás. Miért nem szerezz még be egy emberi, normális gépet? Ez, hölgyeim és uraim, A Nagy Kérdés. -- Kép: Kari szemmelláthatóan inkább a gépemet használja mint a saját kőkorszaki-Frédi-és-Béni-is-kiselejtezték kávéfőzőjét, aminek a helye egy múzeumba lenne. Akinek ilyenje van, az dugja el és tagadja le.

Karácsony

Íme, hitetlenek, ez a mi csinos kis karácsonyfánk! Telis-tele van rakva általunk sütött kekszekkel, és szaloncukrokkal, színes szalagokkal felkötve. Egyszerűen annyira szép!! Dolgoztunk rajta mindketten és szerintem olyan gyönyörű szép, cuki fa lett.

A karácsonyi köröket már letáncoltuk bekeretezve nem igazán kellemes találkozásokkal, nem igazán kellemetlennek hívható emberekkel, akik azért valahogy mindig elejtik azt az adott szót, megteszik azt az adott cselekedetet, legyen az szándékosan (szerintem ez az) vagy szándék nélkül (de ezt igyekeznek elhitetni, nem nagy sikerrel, mert én tudom, hogy nem létezik a világon ennyire hülye ember, és nekem már volt szerencsém munkám során több hülye típust is kiismerni), amitől az ember szemöldöke a hajvonaláig szökik miközben az emberben az örök tudás forrásának szavai "what the fucking hell!?" fordulnak meg. A közepe, viszont, isteni volt. Kedves emberek, kedves mosolyok, kedves szavak, kedves cselekedetek, kedves felfedezések. Az a drága, igaz szeretett, kedvesség, elfogadás... ebben élni lehet egy életen át és nem kellene semmi más.

Most már túl vagyunk ezeken, azért nem "horpadás mentessen", amiért egy kedves valakinek kicsit szomorúságot okozott a helyzet, de majd igyekszünk valamit javítani. Megértem, drága kis angyalomat, mert nem lehet könnyű ügy Amerika és Szovjet Unió közt állni a hideg háború közepette, föleg amikor a Szovjet Unió nyomja, és Amerika tele rakja jó dolgokkal, de mondja közben, hogy Szovjet Unió nem tetszik neki, és nem áll terven kívül a háború vagy az A-bomba.

További terveken belül, holnap Gödöllő van a programon, egy kis vásárlás, (köztük remélem megveszem a kiszemlélt 22. Swatch órámat!), majd otthon rendett rakunk és térvezzük az életünket együtt. A jelenlegi jövő-kilátás egy nagy, kertes házat mutat, ahol Karim végre kutyát tarthat: Rákos Palota. Nem biztos és nem is lenne örökre (gondolom), mert minden a Marikától függ, ő mit gondol, hogy akarja a dolgot csinálni, de ez jelenleg egy lehetőség a láthatáron.

Mi lesz, mi lesz, mi lesz??

Programok

Most kicsit komplikáltabb akármit is csinálni, mivel a Karival vagyok. Úgy érzem, hogy valahogy nincs elég időm ahhoz, hogy egyedöl legyek, tengjek-lengjek, naplózzak, bloggozak és egyebek. Találnom kell egy másik helyet a házban is ahol használhatom a gépemet, mert itt rettenetesen fázom. Kari szerint "már megbeszéltük, hogy nincs szél, illetve nem fúj be a szél", de persze ezt mondhatja a bal kezemnek, ahol érzem Emily Brönte üvöltő szeleit és jéggé fagynak az ujjaim. Waaaaahhh~! Ez nem a legjobb lakás amiben voltam! Waaaaaaaaaaaaaaaaaaah de hideg!!!

Közben tegnap elmentünk a Karival a Nagyapihoz, aminek az lett a vége, hogy elkergetett minket a Kék Golyó úti korházba, hogy beoltsanak minket. Be is oltottak, ami nem volt nagy szám, kivéve, hogy most mindkettőnknek úgy fáj a karunk mintha vállal állitottunk volna meg egy vonatott. Rettenetes. Majd elmentünk a Zsuzsanénihez karácsonyi kekszet sütni, de őszintén nekem nem is tetszett, nem is ízlett a keksz. Hn. tudtam, hogy fel kell kutatni a gingerbread kekszeket. Ennek olyan semmilyen íze van. Mivel fel kellett felvert tojásfehérjével diszíteni, ott hagytuk hogy száradjanak, és majd ma megyünk érte. Ma megvesszük a karácsonyi fát, egy picike műfát majd csak ehető dolgokkal díszítjuk fel: kekszek, habcsók, szaloncukor. Az oka ennek az lenne, hogy majd Karinak ne kelljen sokat cipekednie Óbudára, plus jobb, ha a karácsonyfa díszei ehetők. Az ember úgyis mindig játszani vagy megenni akarja a cuccokat.

Na, most lassan megyek. Későn kéltünk és sok munkánk van még.

Amszterdam

Na, már Amszterdamban vagyok. Végre. ^_^ Persze, itt kiderült, hogy nincs nálam a magyar telefonom PIN kódja, ami szupi. Hn. 10€-t kellett kiadnom arra, hogy vegyek egy telefonkártyát, hogy felhívhassam a Kari és beszélhessőnk egy picit. Hát még jó, hogy megtettem, mert közben kiderült, hogy otthon úgy esik a hó mintha zsákkal dobnákaz utcákra. Ja, látom ez alkalommal túlzásba vitte a "hókisasszony" a havazást. Talán viharkisasszony lett a hókisasszonyból?

Az út idáig egyedi volt. Többlet súlyt kellett életembe először fizetnem, $50-t 4 Kg-ért. Hát jó, előtte szépen átengedtek +10 Kg-t minden egyes alkalommal, tehát ok, legyen. (Persze, a kézipoggyászomat nem is mérték meg, és az biztos nem 10 Kg.) Aztán otthon felejtettem nem csak a PIN kódómat, hanem az arckrémjeimet, amivel egyébként most nagyon jól jártam, mivel "kénytelen" voltam venni a Costa Ricai reptéren L'Occitane arckrémet, amit egyébként nem vettem volna, és kaptam hozzá rengeteg parfüm mintát. Tehát ez egy plusz. Fel is tettem már és nagyon tetszik. Majd meg kell nézni, hogyan viselkedik kint a hidegben.

Aztál elfelejtettem a könyvet amit olvasgattam, habár útközben nem éreztem, hogy olvastam volna (tehát inkább nem foglalta a helyet), főleg mert, Oh My God, olyan rémes!!! Jó, hogy ajandékba kaptam és nem fizettem ki, mert really, dude, rettenetes. Otthon maradt szintén a németező könyvem, de ennek még nem tudom mi a pozitív oldala. Majd, lesz, az tuti, mert idáig mindennek (kivévé a PIN kódnak) valami sokkal jobb dolog jött helyette. (Hn, lesz egy új telefonom? Felfedezek valami szupit a Pannonnal kapcsolatban? Látok egy csinos srácot a Pannonnál? Szerzek valami szupi engedményt? Megmenekülők valami rettenetes dolog elől?)

Az út idáig... jó volt. Panamában több sort is kellett állni, de azért mindenki kedves volt. Észrevettem, hogy ott is jobb Európainak lenni, mint latinamerikainak (rövidebb sort kellett állni és nem szedették szét a poggyászomat). A KLM gépen voltak csinos légikisérő srácok, ennek örültem, de a csajok undokok voltak és folyamatosan beleütköztek a székembe (és belebotlottak a lábamba, mivel a szék picike volt, és nem fértem el benne). A kaja rettenetes volt, annyira, hogy nem bírtam semmit se teljesen megenni, és csak magoltam a "legehetőbb" dolgok közt. Így is hasmenést kaptam a sok ronda cucctól. Ja, igen, nincs mint Air France. Miért nem tud KLM szintén rendes kaját adni? Csak azt remélem hazafelé Malév géppel megyek, hogy legalább legyen valami rendes kis zsemle és Sió narancslé, vagy kóla.

Úgy tűnik, hogy több gép késik a hó miatt, habár itt nincs hó. Nem mondanak semmit szintén lehetséges késésekkel kapcsolatban a magyar járatokkal szemben. Remélem minden rendben megy, főleg mert én még ma meg akarom nézni AVATAR-t. Közben itt már kezd nagyon hideg lenni. Jó, hogy nem mentem ki.

Hamarossan otthon leszek, és még ha vannak dolgok amik nem igazán izgatnak, amiket inkább kihagynék, jó lesz megint otthon lenni. ^_^

Istenem, de Marha!!

Megint munkatársakról fogok írni. Tudom, van akinek ez már kezd uncsi lenni, de ha uncsi, ne olvassa! ^_^ (Én mindig olyan kedves vagyok.) Ez alkalommal, ugyanakkor Bunkócskáról és Félig-Undokocskáról van szó: a "pénz-vadász" párosról. Egyikük se normális, de ketten annyira, de annyira marhák, hogy pörköltöt lehetne csinálni belőlük. Komolyan. Nem, komolyan.

Tehát az a helyzet, hogy Bunkócskát ott hagyta (végre) a barátja, lányának az apja, akivel olyan tíz éven keresztül járt, hol szakítottak, hol együtt voltak. Ahogy azt már mindenki tudja, ez alkalommal azért szakítottak, mert a pasi megunta Bunkócskát (aki már 37 éves) és szerzett helyébe egy 24 éves kis csajt. Hát ja, ha egy nő ahelyett, hogy emberként viselkedik, úgy viselkedik, mint egy "cucc", mindent testtel akar elérni munka és agy nélkül, akkor az a nő cucc lesz, test lesz, és ki cserélik majd amikor elavul. Legyünk itt őszinték: a test, a kinézet, az olyan mint egy kocsi, és ha valakinek lehetősége van egy régebbi kocsit kicserélni egy újabbra, ni nem cserélné ki? (FONTOS: Nem, nem mindenki Ford-T, Mustang 66, Impala 67 vagy GTO-69)

Bunkócska sokáig depis volt, rondákat mondott a pasasról, hogy milyen ez meg az a testrésze (a mai napig igyekszem kirekeszteni azokat az undorító szavakat és képeket a fejemből), miket kér tőle az ágyban (nekem komolyan nem kell az ilyeneket tudnom), hogy mennyit kábítószerezik és hol a pasi, hogy bántotta, folyamatosan lealázta, stb. Amikor az ilyeneket mesélte, az ember csak félig tudta elhinni a dolgot, mert végül is, ha ennyire undorító ez az ember, miért maradt vele tíz évig? Na, talál magának a Bunkócska egy új pasit. Tűzoltó, szerény, nála fiatalabb, akivel jól érzi magát, aki szereti és akit szeret.

Mutatott egy fényképet a pasiról és szegény olyan rettenetesen RONDA, olyan CSÚNYA mint megverni a mamát. Csúf, de nagyon. De hát ő azt mondja, hogy szereti a pasit, és pasi szereti őt, hogy a pasi mondja neki, hogy szereti, amit volt barátja sose mondott neki, romantikus (mert úgy tűnik a Bunkócska szereti ezeket a marhaságokat, hogy rózsa szirmokkal borított út és ágy, gyertya fény, romantikus zene.... ewwwwww!) és egyebek. Nemrég mondta azt, hogy ő sose érezte így magát senkivel, hogy már bemutatta a srácot családjának, mindenki szereti és ő maga nagyon boldog, mert úgy tűnik neki, hogy ez az igazi.

Na, gondoltam én, végre talált egy magának való pasit. Örültem, hogy a gyerek szerény, kis keresetű legény, mert gondoltam, hogy akkor talán Bunkócska végre a pasit nézi meg, szereti meg, és nem a pénzét.

Hétfőn hallottam Félig-Udokocskától, hogy a Bunkócska boldog, mert a volt barátja (akiről azt a sok rossz dolgot mondta) vissza akar menni hozzá. Gondoltam én, hogy hülye, mert ha a pasas olyan rossz mint ahogy ő mondta, vagy ha legalább ő úgy érzi, akkor nem volna szabad vissza mennie. Igen ám, csak hogy ma kiderült, hogy a pasas nem ígérte, hogy megváltozik, hanem, hogy add neki egy házat, egy kocsit és egy céget. (Más szóval "megveszi".) Igen, úgy tűnik, hogy a pasi arra célzott, hogy elveszi feleségül. (Közben, persze, az a helyzet, hogy a pasinak nincs saját nevén se ház, se kocsi, se cég, hanem minden egy családi cégben van, amihez a Bunkócska sose fog eljutni.)

Félig-Undokocska tegnap beszélt Bunkócska fejével, meggyőzte arról, hogy nem szereti a Tűzoltót, csak sajnálja amiért nincs pénze, és hogy ott kellene hagyni és gondolkodni a volt barátja ajánlatán. Erre Bunkócska szakított a Tűzoltóval. Most megint egyedül van, vissza megy ahhoz az emberhez akit nem szeret, aki bántja, csak a pénze miatt, az ígérete alapján, megnézi mit tud szerezni.

Elhűltem. Ki lehet annyira hülye, annyira személyiségtelen, hogy nem tudja eldönteni érzelmeit, hogy gondolatait, véleményéit mások véleménye és elképzelései szerint változtassa? Ha, például, valaki mondta volna nekem év elején, hogy ne legyek hülye, mert én nem szeretem a Karit, csupán az újdonság az ami bekebelez (mondjuk), azt mondtam volna az adott személynek, hogy amit én érzek azok az ÉN érzelmeim, és mondani merném, hogy én tudom jobban mi is. Ha nem szerelem, majd magam veszem észre, és majd magam intézem el a dolgot, ha pedig az, akkor az, de egyik esetben sem mások dolga. (Egyébként mindenki azt mondja, hogy kirí mennyire egymáshoz valóak vagyunk a Karival. Vajon csak a hosszú hajat nézik? ^_^)

Igen, a szerelmet meg lehet mások arcán látni, és ezt tudom, mert láttam már. Mosolyban, ragyogásban, boldogságban látszik, nem keresetben, vagy ajándékokban. Mert ha így lenne, akkor a szegény emberek nem szeretetre méltóak? Hn. Azért ne felejtsük el, hogy a Bunkócska olyan embernek a szerelemről szóló véleményét fogadta el, aki nem tűri a saját férjét, és akinek az együttlét férjével a világon a legrosszabb házimunka.

A Hülye: Reloaded

Lassan öt-hat hónapja, hogy az új főnökömmel dolgozom, és nagyon boldog és elégedett vagyok. A hülye már öt-hat hónapja a múlt dolga, már semmi köze hozzám. Viszont, az a helyzet, hogy a hülyének van most három rabszolgája, akik frissen kerültek be az utcáról, és most azokat bántja. Szó szerint. Sájnálom a gyerekeket amiért ennyire hülye főnökhöz kerültek, tehát amennyire csak tudok segítek nekik, tanácsot adok nekik, mondogatom hogyan kellene ezt vagy azt megoldani.

Ma az "idősebbnek" akartuk ebédet rendezni, hogy megünnepeljük, hogy végre vége a próba idejének, és már fix bent van, de nem tudott elmenni, mert a hülye ma reggel kért tőle egy munkát amit még ma 14:30-kor kellett beadnia. Nem mintha igazán kellene, de rávette, hogy adja be 14:30-kor. Lassan 4 óra és a gyerek még mindig nem ebédelt.

Örülök, hogy már nem az én gondom, de miért ilyen hülye? A gyerekek idegeire megy dolgaival. Már a kislány is, Andrea bevallotta, hogy elege van belőle. Szegény ma alig tud járni, mert egész reggel ÁLLVA kellett várnia egy 1000 oldalas nyomtatást és bekötést. A hülye kihasználja, hogy a gyerekek nem ismernek senkit, nem tudnak semmit és olyan dolgokat tesz amik nem volnának szabadok, amik szó szerint törvényellenesek.

Szegény kis gyerekek.

Program: AVATAR

Na, megkerestem és most van még egy programom a hétvégére! Igen, ERRE a hétvégére! Pénteken ér Costa Ricába AVATAR, de épp nem tudom megnézni, tehát most megnéztem otthon mikor és hol adják, és látom, hogy megnézhetem a Westendben.

2009.12.19., szombat

»10:00|11:00|13:15|14:15|16:30|17:30|19:45|20:45|23:00

2009.12.20., vasárnap

»10:00|11:00|13:15|14:15|16:30|17:30|19:45|20:45

Sajnos nem találom a Mammutban, ami jobb lenne szombatra, mivel... de egy pillanat! Van Friday's a Westendben! Jaj de jó! Akkor mehetünk vacsorázni Friday's-be a Westend-ben, majd megnézni a filmet! Szupi! ^_^ Kész a program!

Na most, annak ellenére amit biztos sokan gondolnak, nem, én nem fáradok el az úton, tehát könnyen mehetek vacsizni és moziba, csak majd meg kell nézni, hogy Kari nem lesz-e nagyon fáradt. Ha igen, akkor hazaküldjük és majd mozi után megyek haza. Waaaah! Látni fogom AVATAR-t!!!

Utolsó Munka-Hétfő

Egy hét múlva elmegyünk keresni Karinak szemüveget, és szerintem egyből ki is használom, hogy magamnak is csináltassak új szemüveget. Hát igen, időnként nekem is kell szemüveg, és ami van azt ki kell cserélni mert a lencséjén karcolás van és valami fura fekete pontocskák amiket nem tudok leszedni. Érdekes lesz, aztán valamit megint kitalálni, próbálgatni az arcomhoz. Egy hét múlva otthon leszek, a tél hidegének közepette, és SZABADSÁGON!!! Csak négy nap, még négy nap, de olyan nagyon, nagyon hosszúnak tűnik!

Közben már pakolgattam, de még mindig nem mértem meg a második bőröndöt, mert az az érzésem, hogy most komolyan jól túlléptem a súlyhatárt, és még azo gondolkodom, hogy mit kell majd a kézipoggyászba nyomni, hogy kiegészítsem a csomagokat. Még mindig van cucc amit haza akarok vinni. Díszpárnák, bögrék, díszek és egyebek.

Közben Hál' Istennek úgy tűnik barátaim és ismerőseim letettek arról a gondolattól, hogy "elbúcsúztatnak" amiért már nem kell aggódnom a mindenféle fura ötletekért és az afféle "nyertél egy Nóbel Díjjat" ünnepekért. Ez részben annak is köszönhető, hogy most pénteken indulok haza, és mivelnem lehet ugyanúgy bulizni hét közben megmenekültem. Persze, nem hiányzik aki megkérdezi ezredszerre:

-És hova is mész? Jaj de jó. És van ott neked családod? Jaj de jó. És szép? Jaj de jó. És hideg? Jaj de érdekes. És milyen nyelven beszélnek ott? Jaj de érdekes. És tudod a nyelvet? Jaj de jó neked. És nehéz? Biztos nehéz. Mihez hasonlít? Mondjál valamit! És mit mondtál? És otthon ti magyarul beszéltek...

Persze, sok mindenki nem tudja mi is Magyarország (annak ellenére, hogy a magyarok nagy része esküszik arra, hogy minden világhírű), és biztosan abban, hogy a Rubiok kockát Mattel gyár találta ki és a golyóstollat pedig a Kínaiak. Ezért amennyiben lehet igyekszem eltitkolni, hogy megyek valahova, csak közeli barátaimnak mondom meg, vagy konfirmálom azoknak akik tudják, hogy minden évben megyek. Ha pedig idegen tudja meg, vagy ismerős (mint amikor Mario elmondta az egész Twitter világnak, hogy megyek Európába), akkor valahogy próbálok mást mondani, mint:

- Naaahh, csak Puntarenas-ba megyek. (Az egyik Csendes óceáni megye)
- Ja, megyek La Franciába, majd El Cairóba, Limón-ba (Karibi megye)
- Igen, "repülni" fogok. Szereztem tök jó marihuana növényeket.
- Ühüm, Finlandiába megyek. Tudod, a vodka. Hehehehehehehehe...

Hát ja, itt nem mindenki tudja megengedni magának, hogy utazzon, és ha utaznak, akkor általában Miami-ba, Houston-ba, New York-ba, Californiába, Bogotába, Panamába, San Andrés-be vagy egyéb közeli helyekre mennek. És mire mennek? Vásárolni. Sokan felvásárolják a boltokat, majd jönnek ruhát, cipőt, játékokat eladni.

Ma kifejezetten semmi kedvem dolgozni. Mit csináljak? Hn. Odaátozok míg nem hívnak munkához. ^_^ Úgy is csak 4 nap van hátra a szabadságig.

1 Hét és Megyek Haza (3 Hétre)

Péntek. Itt vagyok. Yep. Egyebek közt ma van Árpád napja, és csak azért tudom, mert a naptáron van. Nem mintha jelentene nekem valamit is, mivel engem alapvetően csak Február 19.-e érdekel: a saját névnapom. Ez egy jó dolog abban, hogy az ember magyar: van névnapja. Van Mikulás is, habár nálunk ez most elmaradt, mivel már évek óta én Mikulásozom fel a családomat, és ez alkalommal Mikulás napra a szigeten voltam. Azért be kellene pótolni.

A szigeti utazásról... azt hiszem még nem írtam, mert amikor írni akartam nem voltak nálam a képek, amikor pedig megvoltak vagy időm nem volt, vagy kedvem. Ja, egy bejegyzés íráshoz sok minden kell: áram, számítógép, idő, kedv, téma, képek (ha az ember gondolja), energia. Ha az egyik hiányzik, kész, nem lehet bloggozni.

Ez a kis túra a múlt hétvégén történt, és bele illett volna egy Jules Verne regénybe. Komolyan. Hál'Istennek Milena meg én be tudtuk fejezni a felmérést, levadásztunk és összekérdeztünk minden egyes halászt akit találtunk a szigeten, ami nem volt olyan egyszerű, mivel ezek a halászok vagy halásznak vagy bújdoskodnak az szigeten. (Kari szerint a bújdoskodás nem ige, illetve, nem kell így mondani, de azt a ragozó formát amit ő használ (valami "bújódosodás") nekem sokkal idegenebnek hangzik. Tehát míg mást nem tanulok meg, TI szokjátok meg ezt.) Ez alkalommal megint az egyetemmel mentünk, az egyik legrosszabbul megrendezett úton amin valaha is volt "szerencsém" részt venni.

A busz két órát késett, az év legapályabb apály közepén értünk a "kikötőre" aminek köszönhetően 500 métert kellett minden cuccal a hátunkon térdig érő mocsaras sárban vonszolnunk magunkat a csónakig. A sár annyira ragacsos volt, hogy szó szerint letépte a bokámról a gumi szandált. Közben, persze, ebihalak ugrándoztak az ember közelében, szöktek a sok ember elöl aki nyomukban kavarta a sárt és mindenre rátaposott. Eeeeeewwwww!!! Persze, ha az ember pozitív maradt, akkor arra gondolt, hogy most ingyenesen vesz részt egy "tápanyag dús" sár Spa kezelésben egyesítve keringést elősegítő cardio-gyakorlatokkal. A fejlett országokban egy ilyen kezelésnek az ára legalább eléri az $1500-t per óra. Mi pedig ingyen vettünk benne részt, a világ legboldogabb országában, minden fejlődő ország lakósainak álom országában: Costa Rica.

Ebédre, egyetem által fizetett házi kosztot kaptunk: friss, isteni grillezett hall (mint amilyet senki se evett a fővárosban) és shrimp-pel teli rizs salátával. Luxus hotelben ennek a kajának az ára nem ereszkedik le a $40 alá. (Tudom, láttam.)

A szigeten van két település: La Florida és Jícaro (vagy Jícaro Oriente). A sziget egyetlen utcája közi össze őket. Ez az utca körbe megy a szigeten, aminek az egyik oldalon La Florida van és a másikon Jícaro. Ennek az utcának csak egy elágazását láttam. A sziget többi részén csak járda-szerű utak vannak. Van egy kocsi, elég rozoga és talán négy-öt motor. Miután Milenával befejeztünk a La Floridára kijelölt kerdőíveket, elgyalogoltunk a kis hegyen és a rajta élő erdőn keresztül. Persze, szebb lett volna, ha épp cipellőben és cucc nélkül tettük volna meg az utat, de így is, wow...

Az erdő La Florida és Jícaro közt

Milena

Én az erdőben (a kép még nappal készült!)

A vacsi finom... lett volna, ha a sok naptól és a dehidratálástól Milena meg én nem szenvedtünk volna olyan rettenetes fejfájástól (kopfschmerzen németül, ugye? ^_^ Tanulok!). De tanultam valamit ettől: dehidratálás esetén, igyunk Gatorade vagy Powerade italt, vagy együnk sok banánt, hogy az ember teste visszanyerje a mindenféle "potasio" és "electrolitos"-okat amiket vesztett. Mivel nem szeretem a banánt, rákaptam a Powerade-re.

Egy szobában aludtunk emeletes ágyakon mind a 14-en akik mentünk, köztük egy csapat brutálisan csinos srác. Waaaaaah~ ennél csinosabbat nem nagyon láttam. Tökéletesre kidolgozott testek, kemény izmok, formásak, teknősbéka páncél hasizmokkal, szűk derekak, széles vállak... a keresztények, zsidók és muszlimok mennyországa, a buddhisták nirvánája, a vikingek valhallája. Mert láttam én már csinos, drop-dead-gorgeous srácokat életemben, de ezek... ezek... ezek megmutatták, hogy nem csak Európában vannak csinos pasik, sőt...

Ezek után mentünk vissza a száraz földre, megint átcaplatva cuccokkal együtt 500 méter enyhén bűzlő mocsaras sáron, ami végleg darabokra szedte a gumi papucsomat. Még összeállításkor se volt az a papucs ennyi darabra szedve.

Ennek a kalandnak már lassan egy hete, és habár azóta nem történt igazán sok minden, sok fontos dolog történt. Feldolgoztam az adatokat, már csak meg kell írni a szöveget a szakdolgozatban, amihez remélem Milena és hozzájárul, bepakoltam az egyik bőröndöt, és 21 kg-ig a másodikot, elkészítettem négy nyakláncot (ez alkalommal mindegyik más. Az angyalos a fő mesterművem), pipázgatom a tennivalókat az utazási listámból, megvettem Anyunak a karácsonyi ajándékát (egy Paul Newman film gyűjtemény amit akart), megkaptam Lawrence Olivier "The Prince and the Showgirl" filmet, Marilyn Monroe-val (szerintem a Karinak tetszeni fog), megjött Kari ajándéka (Prison Break 2-3-4) (igen, Kari már tudja), hajba kaptam egypár munkatárssal (nem velem dolgoznak közvetlenül, és csak egy munkai hajbakapás volt, semmi komoly, csak a szokásos "nekem van igazam" dolog), nyakamba akasztottak egy díj átnézését amiben annyi hiba van, mint égen a csillag, végre sikerült minden e-mail-emet lemezre menteni, felfedeztem a Google Naptárt és most intenzíven alkalmazom, feltettem több dokumentumot a Google Dokumentumba, felfedeztem Bing-ot és szerelmes lettem Anneke Van Giersbergen-be. Felfedeztem, hogy Kari szereti The Gathering-et, a bandát ahol Anneke énekelt. Remélem ő is annyira szereti Annekét mint én.

Elkezdtem szervezni egy Twitter reggelit, amit "kedves barátom" Mario kikapart a kezemből és áttette más napra, kitalálta, hogy búcsú lesz nekem és ráadásul valaki másnak adta a hely kiagyalási dicséretet. Boccs, Honey, de ÉN mondtam, hogy legyen Denny's-ben. És ha ez nem lenne elég, Twitter-szerte híreszteltem, hogy pénteken (mátol egy hétre) utazok Európába. Minek kell ezt mindenkinek tudni? Én nem akartam, hogy tudják!

Ezen kívül VÉGRE sikerült feltöltenek az iTunes-t Vonnegut-ra, a munkahelyi laptopomra. Ezer éve bajlódok vele, de már sikerült. Közben kiderült, hogy Anyu most kedvet kapott Vonnegutra, az íróra és elővette Az Ötös számú Vágóhidat. Ma, sikeres iTunes feltöltésem után bekopogott egy munkatársnőm és ajándékozott egy kis noteszt. Amolyan "promotional stuff" amik a cégekben szokásosak, legalább minden cégben amiben idáig dolgoztam (komolyan, nem amolyan nem-karrier munka). A kis notesz a Kölbi (ejsd "kol-bi") márka terjesztésre készült. Ez lesz a mobil szolgáltatások márkája. Kölbi egy helyi indián szó, a cabécar (ka-be'-kar) nyelvből, és azt jelenti, hogy fán élő béka. Megkérdeztem, hogy kaphatok-e még kettőt, mert akkor oda tudnám ajándékozni Kari unokaöccseinek. ^_^ Tuti ilyen nincs nekik, és nem is lesz senkinek a suliban.

Idáig általában mindig olyan helyen dolgoztam, ahol mindig kaptunk valami "promo" cuccot. A bankban kaptunk tollakat, ceruzákat, vonalzókat, határidő naplókat, pólót, itt pedig asztali órát, mouse pad, fali naptárt, asztali naptárt, tollakat, füzeteket, papír blokkokat, mappákat és az ellátóktól pedig táskát, stressball-t, levélnyitót, névjegy tartót, pendrive-ot... Egy idő után az embert az ilyenek már nem nagyon izgatják, de a gyerekeket mindig izgatja. Amikor kicsi voltam imádtam amikor a papám hozta haza a minden féle cuccot az ICE márkával rajta. Mint gyerek, az ember valahogy olyan jól érzi magát amikor mutogathatja az iskolában, hogy igen, a papája, vagy a mamája, vagy a nagynéni, a nagybácsi itt vagy ott dolgoznak, és ilyen egyedi cuccokat adnak neki.

Büszkeség érzést kelt, de a jó fajtából, és rögtön a gyereknek kedve van igyekezni, hogy majd abba a tök jó cégbe kerüljön dolgozni, ahol ennyi szép cuccot adnak az embereknek. Szerintem jó dolog. Jó a dolgozónak, mert ezek az apró cuccok erősítik az emberben a "tartozás" eszért, mert lehetőséget ad egy kis plusz boldogságot vinni haza, egy váratlan meglepetést, és jó a gyerekeknek, mert elsősorban jó benyomást kelt bennük a cég, és a szüleiktől tanulják a munkaszeretetet és a céghez tartozást. Lehet, hogy van akinek ez nem jó, de nekem ez egy jó dolog. Ati meg én ebben nőttünk fel.

Szomorú lehet egy olyan cégben dolgozni, ahol nem kedveskednek így a munkásokhoz.

Bőrönd Kérdés

Tegnap arra a következtetésre jutottam, hogy vennem kellene két új, egymásba rakható bőröndöt. Ugyanis, tudni illik, maradt otthon két bőrönd, egyik nagyobb mint a másik, de nem lehet egymásba tenni. Ráadásul, olyan rettenetesen nagyok, de olyan nagyon-nagyon-nagyok, hogy nem lehet beléjük úgy pakolni 23 kilónyi cuccot, hogy az ne lötyögjön. Könyv, kávé, kakaó, pulóver, éjjeli opera ruha (három, egy fekete ami azt hiszem nem megy már rám, egy lila és egy ezüst), bugyi, Queer as Folk... minden ott körbe-körbe forgolódik, és csak attól tartok, hogy a könyveknek bajuk esik. (Főleg amikor három szuper-fontos könyv is ingadozik ott: Marilyn Monroe könyve, Szecessziós könyvem és Rögbi könyvem.) És még ki kellett operálnom egy adag könyvet és kakaót, mert a bőrönd elérte a 26 Kg-t és csak 23 Kg lehet. (Így is-úgyis 24 Kg lett... k.b.) És annak érdekében, hogy tompítsam a mozgást a bőrönd belsejébe, díszpárnákat is nyomtam bele. Sajátjaimat, ugyebár, nem az Anyu nappali párnáit dugdosom a csomagomba a "megfelelő fizikai körülmények" érdekében. Ezzel már nem próbálkozom, lezárom, szerzek rá lakatot és most az útólsóval bajlódom.

Lassan már csak 12 nap és indulok, 13 nap és otthon leszek. ^_^ De közben munka is van. Milenával tegnap sikerült befejeznünk a felmérést a szigeten, és most már csak fel kell dolgozni az adatokat, megírni a fejezetet, majd 18.-a előtt találkozni a vezetőtanárral, és remélni, hogy már lassan elenged minket. Hogy mit kellett ezzel szenvedni, az pokoli volt! De ezt majd később, képekkel, és talán angolul.

Be kell szerezni a fennmaradó ajándékokat, megcsinálni azokat amiket majd magam készítek, várni, hogy Amazon.com, UPS, és Aerocasillas VÉGRE meghozza a cuccokat amiket kértem, mert köztük van az Odaát negyedik évada, ami, ja, megvan a számítógépben, de DVD-n is akarom. Hn... miért írták rá, hogy CD és $5? Nem, nem az Amazon, az Aerocasillas. Amazon odaírta, hogy DVD és $14. (Black Friday varázsa: $40-ből lett $14.) Aztán a munkát is be kell fejezni, elkészíteni az itteni ajándékokat... És tudjátok, hogy most először felejtettem el a Mikulást? Majd igyekszem azt is bepótolni ma, amennyiben lehet.

Közben, mint egy Costa Ricai Twitter, elkezdtem szervezni egy összejövetelt #picnictour név alatt. Az lenne a pláne, hogy ezen a hétvégén összejöjjünk egypáran egy kis picnic-stílusú reggelire a Sabana parkban, talán a tó mellett. Egy kis nyugis összejövetel, egy kis beszélgetés, egyszerű kis kaja, mindenki hozza a magáét, talán itt-ott megosztozunk egy szendvicsen, és így.

Ugyanakkor most 12.-én este lesz a nálunk híres Fény Fesztivál, ahol fényes, feldíszített kocsik (nagy kocsik) és táncosok vonulnak fel szebbnél szebb cuccokban. Ehhez már elég korán lezárják az utakat, tehát ezt is figyelembe kell venni. 13.-án az lenne a gond, hogy sok lenne a fesztivál után a szemét, tehát inkább nem, 12.-én pedig az lenne a gond, hogy talán nem mindenki tudna eljutni a lezárt utak miatt. Waaaaah~ komplikált!

Ezeket a napokat nem szeretem igazából... Nem szeretem amikor ennyi sok dolog van és ilyen kevés az idő. Na, de legalább teszek annak érdekében, hogy sok mindent elintézzek időben, és sok mindenre már nem kell figyelnem! ^_^

Új MSN Cím

Minden egy újságcikkel kezdődött. Komolyan. Ha jól emlékszem, épp tegnap olvasgattam a Forbes-ban (amit ingyen kapok az e-mail-emre, és ami biztos nagyon, de nagyon rosszul esik Rupert Murdoch bácsinak. My heart goes to you, moron), egy cikket arról, hogy a Google-nak be kell vetnie korlátozó rendszereket, például, hogy az emberek ne olvashassanak több mint öt cikket ingyen. Ugyanis, úgy tűnik, hogy Rupert bácsi le akarja szedni a Google indexálását a lapjairól, és egy másik keresővel akar indexálni. Na, ez a másik kereső bing, a Windows saját keresője. Mivel idáig nem hallottam róla mentem, megnéztem és nem valami nagy szám, de érdekes. (Google azért továbbra is jobb.)

Nézegetem, keresek egy pár dolgot próbaképpen és aztán észreveszem, hogy ez azért próbál Google-oskodni azzal, hogy megkérdi, be akar-e az ember jelentkezni és ilyenek. Gondoltam bejelentkezem, amikor eszembe jutott, hogy már egy ideje szeretnék kilépni a jelenlegi hotmail címemből. Ez a cím az első ami valaha is volt nekem. Sajnos, azért időközbe le lett hekkerelve, (vagy ahogy mondani kell), tele lett sok szeméttel, spammal és egyebekkel. Másrészt maga a cím se jellemző már személyemre. Így hát már otthon (miután levágtuk a bilincset Kari bőröndjéről és teletömtem ruhával... és észrevettem, hogy én nem nagyon tudnék ilyen picike cuccba pakolni magam) fogtam magam és csináltam egy új címet. Régebben csináltam egy másikat, de azt hamar lekapták a hacker-ek, és az nagyon zavart. Na, ez alkalommal semmi gond, semmi zűr, és meg is maradt a cím.

Gondoltam átteszem címeimet ismerőseimet, de amit majd hogy gépszerűen megnyomtam volna a "szívj be mindent" gombot elgondolkodtam: azt akarom, hogy mindenki jöjjön velem? Tulajdonképpen nem. Ez most egy kitűnő alkalom, hogy kiszűrjem a nyűgöket, a rég nem létező, rég nem érdeklő személyeket és frissen kezdjem. Így hát kiválasztottam azt az egypár embert akikkel majd továbbra is szeretném tartani a kapcsolatot, egypárat akikkel kénytelen vagyok (munkatársak) és lassan átköltöztem. A költözgetés, persze, továbbra is meggyeget, még meg kell néznem vajon érdemes valami e-mail-t menteni vagy nem, és szerencsével jövőre már végleg bezárhatom a címet, elvághatok sok haszontalan kapcsolatot és mehetek majd tovább.

Időről időre az embernek felül kell tekintenie a baráti körét és döntéseket hozni. Ki marad, ki megy, kivel érdemes megint felvenni a kapcsolatot és ki csak egy emlék, egy elem a múltból, egy élet-zsúfoló alak akinek már nincs haszna. Van aki a számok miatt megtartja a kapcsolatait, még ha már nem is tudja ki kicsoda. Kicsit úgy mint Víctor barátom, aki minden srácot aki neki valamikor tetszett, akivel valaha is volt valamilye, azt mind felteszi az MSN-jébe (megyékre osztva) majd elfelejti őket. Aztán nem egyszer fordul elő, hogy amikor fel akar tenni egy új csinos pasit, az már rég ott van, vagy kiderül, hogy az egyik kedvelt pasijának a jelenlegi barátja is fenn van a listáján.

Minek 1000 kapcsolat ha csak 1-2 emberrel beszélsz?

Új cím, új lista, frissebb hozzáállás!

Karib Tenger

Tegnap, munkaügyben, elmentünk a Karib tengeri megyébe megnézni egy adatkábel állományt. Érdekes volt, int személy, de teljesen haszontalan mint díj-szabó. Sok érdekességet tudtunk meg, sok érdekesség is történt. De most egy picit fáj a fejem, nem akarok írni, tehát hagyom a képeket.

Besüt a nap az ablakon. Úton Limón felé.

Reggeli az úton. Itt álltunk meg először kajálni. Egész jó.

Folyó... természetesen. Mi más lenne? Csak épp nem tudom mi a neve.

Banánültetvény. Az ilyen helyek sok szenvedést hoztak a Costa Ricaiaknak.

Munka: Ez itt a Karibi adatkábel állomány. Ezt kellett megnézni.

"Dolgozunk". Bunkócska, munkatárs, munkatárs és Greivin.

Körülbelül így néz ki a kemény közgazdasági munka. Igen. Nem könnyű de valakinek meg kell csinálnia.

Lennének képek bentről, de azokat, természetesen, nem tehetem fel a nettre. Sajna, de nem láthatjátok a munka jó dolgait. ^_^

Ebéd a Black Starline étteremben. Híres nem csak azért, mert ez az egyik legrégibb épület, ha nem a legrégibb, de azért is, mert itt a kaja kitűnő. Rice&Beans, Fried Cake, Pattí, Hiel, Plantinta, Cocadas...

Húúúú de kancsal vagyok ezen a képen!!!

Kívül a Black Starline. Hangulatos. ^_^

Tulajdonképpen, ha valaki megfigyeli, Limón-nak van egy kis "New Orléans flare"-ja. Nem a központ, pontosan, de eyg kicsit mint a mocsarakon telepített kis házak és egyebek. Ezt rettenetesen szépnek és hangulatosnak találom.

A szegénység és többszínű kulturális collage mellett sorakoznak a hatalmas Karibi Hajók. Island Princess és egyebek, mint hatalmas lebegő habcsókok. Bennük a sok szédelgő amerikai és egyéb turista akik berohannak a picike, fa városba és nedvességtől, sótól korhadó faházikókba ömlenek, ahol szürkés dolláros papírokért vesznek kagylót, korall darabocskát, kókusz, fa és magokból készült ékszereket, pólókat és egyebeket.
Kár, hogy minden kormány ennyire elhanyagolja ezt a megyét, mert szerintem ez a legszebb az egész országban.

Hogyan Élni az Életet?

Tegnap elmentem egymagam a moziba megnézni a Julie&Julia filmet és őszintén mondhatom, hogy nagyon tetszett. Egy elképesztően unalmas, lustaság dús és hajmeresztően lusta hülyék serege után, komolyan nagyon rászorultam egy kis lazításra, egy jó kis szórakozásra, tehát, természetesen, meghívtam magam a moziba munka után, kis könyvtúrával és új sushi-hely kóstolóval. Erről az utolsóról, egyébként, csak annyi, hogy megkóstoltam a sushit ezen az új fast-food sushizóban a Paseo Las Flores-ben. A hely neve Asia Panda, és a sushi nem rossz de méretre és feldolgozásra rettenetes. Gondolom Patricia barátnőmet nem zavarná, de engem egy picit azért igen.

A food court-ban, miközben próbáltam eldönteni, hogy mit egyek, egyszer csak belebotlottam Iván Escobedo-ba, egy volt gimi osztálytársam akivel tavaly megint összejöttem egy kicsit, de akitől szinte Prison Break szerűen kellett elszöknöm. Szerintem láthatott engem, mivel nagyon lassan és nagyon közel ment el mellettem, majd egy közeli étterem pultnál állt meg. Hát igen, sose fog felnőni.

A film nem igazán az a csöpögős típusú, hanem elég érdekes, ahogy két elég különböző nőnek az életét összefonja. Julia egy elég nevetős típusú nő, erős és eléggé a saját feje után megy, még ha a filmből az ember azt nézne ki, hogy azért sokat függ a férjétől, Paul Child, és a véleményétől. Rikácsoló, kicsit csúnyán beszélő, elhatározott asszonyság. Julie egy gyenge kis nő akit barátnői lekicsinyítenek, és akik miatt elkezd egy bloggot írni csupán azért, mert vannak "gondolatai".

A filmből megtetszett Julia szemlélete Párizs iránt és a pozitivizmusa ami hajtja, miszerint a franciák édes, gyönyörű emberek. Tetszett, hogy nem adja meg magát, hogy őszinte önmagával szemben és a büszkeséget tanítja az embereknek. Ne bánd ha hibáztál, csak javítsd ki! Na, több ilyen ember kellene a világban.

Julie-ban nem találtam annyi szeretnivalót, mivel komolyan elég szánalmas kis emberke, de nagyon tetszett, ahogy eleinte a blogjához viszonozott, mert azt megértem. Az az érzés amikor az ember a nagy semmibe küldi a szavait, is komolyan azt hiszi, hogy ott bolyonganak a sötétségben olvasatlanul, homályba borulva, ismeretlenül. Vannak barátaim akik szintén bloggoznak és rengeteg olvasójuk van, de amikor az ember ilyen picike bloggot ír, komment-mentest, akkor folyamatosan az az embernek az érzése, hogy egyedül van, hogy nem olvassa senki, és (az én sajátságos szemléletem szerint) biztonságba érzi magát az ember. Amikor az embert már olvassák, az... fura. Először is, miért olvassák az embert? Főleg amikor teljesen ismeretlen emberek olvassák azokat a dolgokat amiket írsz.

Julie lassan felfedezi, hogy sokan olvassák és így kezdi el az "életét", és "megmenekül", de mitől menekül meg? Volt egy élete előtte, volt egy munkája, és habár előtte nem tett sokat az álmai iránt, de hiányolta őket, ezzel a bloggal talál egy utat amit járhat, és miáltal valahogy megvalósítja álmait. Nem tudom Julie mennyire találja meg igazán az életét de Julia komolyan, folyamatosan kiküszködi. Eszembe jutottak így a twitterező gyerekek, akiknek mindenféle álmaik vannak, akik valamit igyekeznek csinálni, és sokszor, mint Julie, mások szavaira, modern mesékre támaszkodnak és valami otromba fejetlenséget építenek fel és mondják a többieknek, hogy az az igazi, és buzdítják a személytelen fiatalabb twitterezőket, hogy lépeseiket kövessék miközben az ember csak áll és nézi őket szörnyülködve. Mint Julie-val, ha az ember megkérdezi őket, hogy majd mi lesz a hosszú távon, ócska bölcsesség teli szavakkal amiket a jelenlegi hóhányó guruktól tanulnak el, azt válaszolják, hogy majd akkor foglalkoznak vele amikor oda jutnak.

Eszembe jutnak a hippie gyerekek, a művészek és egyéb bohém lelkek, akik mint Julia, boldogok, élik az életüket és itt-ott belefognak ismeretlen-távú tervekbe amikbe beleadják lelküket csupán azért, hogy adjanak, hogy építsenek.

Kitartás, cél, kinek mi a "Juliája"?

Karibi Turné

Csütörtökön megyünk a Karibi megyébe. Nem, nem a szakdolgozattal megyünk, és nem is "Mile meg én", hanem a munkatársaink munkaügyben. Ja, én is azt mondtam:

- Milyen munkaturné ha mi díjakat csinálunk?

Erre a kérdésre majd csütörtökön kerül válasz, habár ha megkísérelhetek valamit, azt mondanám, hogy valami ellátóval fogunk találkozni, akik valami teljesen másról fognak beszélni velünk. Voltam már több ilyen "díj gyűlésen", és őszintén nem bánom nagyon. Összehordanak hetet havat és rengeteg megalapozatlan adatot mutatnak, hogy eladhassanak valamilyen platformot vagy szoftvert vagy Isten tudja mit (ami a végén sose lesz olyan szép és komplett mint amit ígérnek, mert hol a gépek nem beszélnek egymással, vagy azért, mert többek költenek a korrupcióra mint a szolgáltatásra), miközben elárasztanak minket mindenféle olcsó mütyürkével. Tollak, levélnyitó, stressball, noteszok, mappák, asztali órák, táskák, műbőr névjegytartók, határidőnaplók... Ilyenkor sajnálom, hogy nincsenek gyerekeim, mert ő nekik biztos tetszene ez a sok cucc.

Persze sajnos akad néha egy-két ócska kis ellátó akik egy pohár vizet se adnak és csak brochure-okkal látják el az embert. Ja, és azt akarják, hogy az ember megvegye a termékét/szolgáltatását. Smucig alakok.

Sajnos nem tudtam kikerülni, hogy a Bunkócskával beszéljek (Kari nevezte át az Undokocskát Bunkócskának), főleg mert a főnököm valami rejtélyes ok miatt kitépte Greivint az egyik szolgáltatásból ahol velem dolgozott, és a Bunkócskát tette be. Most el kell neki magyarázni miről van szó, miközben e-mailről e-mailre a főnökök jobban kavarják a dolgot. Azt hiszem sose értették meg, hogy "azt amit kérnek" nem lehet megcsinálni mert "se füle, se farka". Nem, nem vagyok negatív, csak éppen arról van szó, hogy meg kell érteniük, hogy egy ötletről beszélnek aminek nincs tartalma, amit úgy kell kidolgozni, hogy előbb meg kell magát a szolgáltatást tervezni.

Közben az irodában unatkozom, de valahogy nincs is kedvem semmihez. Levelezhetnék, írhatnék a Gyuszinak, a Hélène-nek, Sonja-nak de naaaaah~ lusta vagyok. És még ha meg is próbálom, és már próbáltam is, két oldal után észreveszem, hogy a levél valahogy nem az aminek lenni kellene és a szemétbe hajítom. Asszem ma elmegyek a moziba. Yep, azt fogom csinálni. Megint felszerelem a kontakt lencséimet, megnézem azt a Julie&Julia, vagy Julia&Julie (whatever rocks your boat, sweetheart), és egy picit lazítok.

Napok óta csak lazítok, mégse győzöm le ezt a mogorva unalmat és lustaságot. Hn. Na, azért tovább lazítok. ^_^ Majd egyszer elmúlik a nyűg. Hehehehehehehe ^_^ Jaj de jó én lenni!

Kéne egy Vágóhíd

Megint hétfő. Waaaah~ és most még rosszabb, mert miután megismertem a Costa Ricai Twitterezőket jobban kedvem volna twitterezni de nem lehet. Vannak dolgok a munkában amik csak nem változnak meg.

Munkáról egyébként ma nem is akarok beszélni, mert valahogy megint túl teng a hülyeség. Csak példaképpen, van egy adatbázis amit már három-négy hónapja igyekszünk megvenni. Az A cégtől akarjuk megvenni. Muszáj ehhez, hogy itt egy munkatársunk, aki a költségvetéssel foglalkozik, átutalja a pénzt. Na, ez az embereke megkérdezte októberben, hogy az A cég ugyanaz mint a B cég (amitől, gondolom, valaki valamilyen más adatbázist akar megvenni). Mondom neki, hogy nem, hogy két külön dolog, két külön cég. Egy hónapig húzza-halassza a dolgot, kér mindenféle "hitelezést" és "megállapodást" az adatbázis megvételével kapcsolatban, amit már három embernek el is lett küldve, és amit neki már egy másik úton is juttattak. De jó, elküldöm neki.

Egy hónapig húzza megint az időt, majd ma, másolattal a főnökömnek, mondja, hogy küldjem el a "hitelezést". Ez gyagyás. Elküldöm neki ÉS a főnökömnek (aki neki is főnöke) azt az adott e-mailt, több mint egy hónappal ezelőtt feladva, az A cég adatbázis vásárlására. Mer visszaválaszolni, hogy ő úgy tudja, hogy az A cég és a B cég külön cégek. Ja? Mi ennek a szerepe ebben? Mondom neki, hogy igen, és hogy mi az A CÉG adatbázisát akarjuk megvenni. Igen, de hogy neki a B Cég adatbázis vételéhez járó "hitelezés" kell. Meditálnom kellett, Zen-be vonulnom, hogy végre nem üvöltő hangon válaszoljak az abszolút hülyének, hogy én CSAK az A cég adatbázisával foglalkozom, nem tudok és nem is dolgozom a B cég adatbázisával, tehát ha az A cég adatbázisához kellő jótállást, amire azt mondta, hogy már megvan, legyen szíves és küldje el. Azóta nem válaszolt.

Hülye.

Közben tegnap befejeztem Vonnegut Az ötös számú Vágóhíd c. könyvét. Nagyon tetszett. Most új könyvbe fogok bele. Választásom nem-otthonra a "John Winchester's Diary: Supernatural", amit Carrie-től kaptam szülinapomra, és otthonra "Mi Pequeño Bazar", egy könyv amit Shimmy Gintől kaptam kölcsön egy ideje, és már illene befejezni és visszaadni. Azután, kedvemtől függően, vagy folytatom "Tropic of Cancer"-t vagy belekezdek "Contra Ratzinger"-be.közben néha-néha belelapozgatok "amaz kimondhatatlan könyvbe".

Rajzoltam Még Egyet

Szeretetreméltó

Mit jelent nektek egy kis állat? Mit jelent nektek egy háziállat?
Szeretném megérteni mi történik az emberekkel azután, hogy befogadnak egy kis állatot. Mer sokszor azok akik annyira keresnek egy kis kutyát vagy egy kiscicát, akik vágynak arra, hogy legyen kit gondozni, kivel játszani, ugyanazok akik utána bántják őket.

Ha befogadsz egy kutyát, tud meg, hogy az meg fog nőni, hogy neki futkározni kell, enni, ugatni, más kutyákkal játszani.

Ha befogadsz egy cicát, tud, hogy neki majd estenként el kell kóborolnia más cicákkal nyávogni, veszekedni, vadászni. Ha egeret, gyíkot, vagy galambot hoz, nem azért teszi, hogy téged zavarjon, hanem azért mert szeret és így akarja megmutatni, a maga módján, hogy családjának tart és etetni szeretne téged.

Ne zárd be őket, ne vedd el szabadságukat.
Etesd tápláló, finom dolgokkal.
Ne verd, ne kiálts rá. Az állatod nem beszél, de azért valamennyire megért, és tudod mit? Te is megérthetnéd ha próbálnád.

Vigyázzunk és szeressük az állatainkat, tiszteljük mások állatait és legyünk körültekintőek a körülöttünk levő állatokkal is, mert ez a világ nem csak a miénk.

Sok Szépről és Szeretnivalóról

Elsősorban ma van az Anyu és a Zsuzsanéni születésnapja, tehát mindkettőnek BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK! ^_^ Ati ma felhívott és megkérdezte, hogy tud-e az Anyu SMS-t olvasni. Hát, amennyire tudom igen.

- Jó, - mondta - akkor küldjél nekem egy SMS amiben az van, hogy "Boldog születésnapot, Anyu".

... ühüm. Ati velem íratja a SMS-eit magyarul.

Felhívtam a nagynénémet, boldog születésnapok kívántam neki, majd az Apu is megjegyezte, hogy ő is majd fel fogja hívni. Mondta azt is, hogy Anyu szülijét majd csak szombaton fogjuk megünnepelni. Jaj, nekem az nem tetszik. A szülinapot a szülinapon kell megünnepelni, más kép nem az igazi. Közben, persze, még mindig nincs meg az Anyu ajándéka, de majd most elszököm egy kicsit és elmegyek érte. ^_^ Gondoltam szerzek neki egy handbag caddy-t, mint az enyémet. ^_^ Teljesen imádom ezeket az apró, de nagyon hasznos kis kellékeket. Majd mesélem hogy és miként sikerült az egész. ^_~

Közben ma kaptam levelet a Gyuszitól. Igen, kézzel írott levelet. Igen ám, csak, hogy a drága, imádott, szeretett, édes barátom leszkennerelte és e-mail-en elküldte. Hát nem mondom, ügyes megoldás. ^_^ Nagyon jól esett olvasni szavait. Itt mosolyogtam, nevettem és örültem az irodában, és egyből kedvem támadt válaszolni rá. Igen ám, de amikor Gyuszinak írok, általában sok-sok időt fektetek bele, és nem tudom, hogy itt lesz-e rá idő. Ma még nem néztem meg (megint) az utolsó két Odaát részt, még nem játszottam Solitaire-t, még nem olvastam... azt amit mostanában elkezdtem olvasni a netten (tök érdekes egyébként, még ha egyre jobban lesz nyilvános mennyire lökött a szegény író) ... plusz most megint el kell kezdenem veszekedni itt a munkahelyen egypár emberrel egy díj dolgon, amit, Hell-Loooooooooow! én számítottam ki, én tudom hogyan lett megszabva, én irányítottam.

Aztán le kell vadásznom egy csoport embert akik egyre csak tagadják, hogy egy bizonyos szolgáltatással dolgoznak. Ez a munkám "helyszínelők" része.

Aztán van egy másik dolog amit tulajdonképpen tegnap kezdtem el. Egy beszélgetés alapján most elkezdtem blogíró barátaimat, elsősorban, felkérni arra, hogy segítsenek egy kis üzenetet elterjeszteni. Ez az üzenet az állatokról szól. Arra akarom megkérni barátaimat, hogy mindenki írjon egy picike kis bejegyzést blogjaiba az állatokról, és arról, hogy védeni kell őket, szeretni és nem bántani. Valami picikét. Amennyiben lehet, jó lenne, ha bloggozó, író, twittelő, facebookkoló barátaik is tovább adnák az üzenetet, és talán így kicsit jobb lesz ez a zsúfolt, felcementezett világ állattársainknak is.

Fontos közben megjegyezni, hogy ez csak egy ilyen személyes kezdemény, nem áll emögött semmilyen cég, se intézmény, nem szedünk össze pénzt, csak éppen terjesztjük az emberek közt azt a gondolatot, hogy az állatokat szeretni kell, nem bántani, és ha befogadunk életünkbe egy házi állatot, arra vigyázni kell, és vannak vele szemben felelősségeink.

Valaki ott kint szeretne segíteni? Valakinek vannak ötletei, hogyan tudnánk állat barátainkon segíteni? Mondjátok meg, mert tudjátok mi? Mi tudunk csinálni valamit ezzel kapcsolatban.

Az Élet Fokozatos Tanulmányai

Zuhogott ma reggel az eső amikor felkeltem. Volt valami kifejezetten szép benne, valami kényelmes és finom, ahogy a kékes, nyirkos sötétségben ritmikus, folyamatos kopogással dübögtek az esőcseppek a tetőn és a földön. A meleg takaró alatt az ember egy kicsit jobban összegömbölyödik és arra gondol, hogy milyen fincsi ott, milyen finom aludni, és vajon hol lehet a mi Hyppie-k, aki biztos tök fincsin néz ki összegömbölyödve egy puha, meleg, szőke muffá.

Apu ma későn kelt, illetve nekem kellett felkeltenem. Mivel tegnap tudtam meg, hogy már fen volt a netten két Odaát rész, az egyiket este elkezdtem letöltetni, és ma pendrive-ra tettem, hogy az irodában megnézzem. Korán beértem, és gondolkodtam azon, hogy vajon miről írjak ma a blogba, majd bekapcsoltam a laptopomat, csináltam kávét, válaszoltam a főnököm főnöke e-mail-ére (amit tegnap küldött, igen vasárnap, egy olyan témával kapcsolatban amit már szerdán meg is oldottunk), majd leültem Odaátozni. Olyan jó volt a rész, hogy azt hiszem mindjárt megnézem megint. ^_^ Ebben a részbe a Winchester fivérek több tévé műsorban vesznek részt, amikbe egy nem-e-földi lény, a Trickster teszi őket. Dr. Sexy M.D. (igazán Grey's Anatomy), The Brady Bunch, egy japán játék "Nut Cracker", CSI:Miami, egy hirdetés és Knight Rider.

Így kezdődik ez a hét. Már lassan csak öt hét van hátra, hogy megint haza utazzak, három hétre, majd jöjjek vissza ide, dolgozni, szakdolgozatozni, adósságokat kifizetni, élni és egyebek. A szokásos ciklus. Ugyanakkor, minden egyes ciklus és minden egyes nap tovább nyomja az embert egy adott úton.

Ezen az elmúlt héten, jó nagyokat szöktem el a munkából (a csütörtöki igazán hatalmas nagy tett volt), levelet kaptam két levelező barátnőmtől, amikből az egyikre nagyrészt angolul, egy részt spanyolul kell megválaszolnom, a másikat pedig félig franciául, félig spanyolul. Természetesen ettől az utolsótól tartok a legjobban, annak ellenére, hogy az egyetemen és az Alliance Française-ben mindig nekem volt a legjobb jegyem, és akárhol általában jobb voltam franciából, mint angolból. Vezetőtanárunk felhívta Milenát, hogy szombaton menjünk el a szigetre egy csoporttal, de nem mondott semmi mást. Csapda, gondoltam én, és nem is voltam annyira messze a valóságtól, mivel semmilyen kapcsolatot, semmilyen segítséget nem nyújtott, és nekünk magunknak kellett valahogy feltalálnunk magunkat. De tanultam.

Összebarátkoztam az egyik sráccal aki jött velünk, Joel, aki színész és egy kulturális programba vesz részt, ahol foglalkozik a szigeti gyerekekkel, és idősebb asszonyokkal, és arra tanítja őket, hogy kis színdarabokat állítsanak fel. Látni a gyereken, hogy szegényesen él és nem is tagadta le, mondván, hogy részben jó is, hogy a művésznek folyton pénz gondjai vannak, mert akkor csak azok vannak a művészetben akik szeretetből, hivatásból csinálják.

- Kubában, - mesélte, - a doktoroknak annyit fizetnek, mint az utcaseprőknek, és szerintem ez helyénvaló.

Az ember szemöldöke erre a kijelentésre annyira felkúszik, hogy eggyé lesz a hajvonalával.

- Így aki orvosnak megy, az azért teszi, mert igazi hivatása van, és nem úgy mint itt, ahol az emberek csak a pénzért lesznek orvosok.

Lassan más dolgokról is beszéltünk, de nagyon a fejembe maradt ez. Hány ember van a világon aki azért választ egy adott karriert, mert abban van a pénz, vagy a hírnév? Szerintem többen mint akik azért választanak egy adott karriert, mert igazán bennük van a hajlam. Elgondolkodtam azon, hogy mennyire fontos, hogy valakinek meglegyen a megfelelő munka, az egyetemi végzettség, a tudás, a "kör", a hajtás arra, hogy mindig tovább lépjem messzebb menjen, mennyire fontos, ha valaki művelt, és mennyire fontos, hogy valaki egyszerűen olyan amilyen, őszinte önmagához. Felfedeztem, hogy habár tudom, hogy az a legjobb, ha valaki önmagát választja az adott társadalmi elvárások fölött, őszintén én nekem egy emberben bizonyos elvárásaim vannak.

Nyelvtudás, és ha ebbe a nyelvtudásban benne van a francia nyelv és talán az orosz, annál nem lehet jobb. Egyetemi végzettség, de nem is akármi, hanem valami amiből elnök is lehet. Politikai érdekeltség, kivéve, ha jobboldali, monetarista vagy liberális. Műveltség, szépirodalomban, filozófiában, művészetben és Európa centrikus. Nem mindenkinek vannak meg ezek, és még ha meg is vannak, nem jelenti azt, hogy az egy jó ember, vagy érdekes, és az akinek ez nincs, nem teszi kevésbbé érdekesnek vagy kevésbé szeretetreméltónak. De szombaton, hogy elgondolkodtam Joel szavain, észrevettem, hogy habár sok mindent ki tudok szakítani a társadalom karmai közül és élvezni ezt nem tudom igazán kitépni.

Persze most tettetni tudnám magam, valahogy arra kényszeríteni magamat, hogy ne csalódjak amikor nem tudok egy eredeti, őszinte gondolatot kivakarni abból az emberből akivel beszélek, vagy akinek írok, de helyette vagy csak bólogat mint a marha, vagy valami teljesen prózaias témára folyamodik semmibe hagyva egy fantasztikus gondolat folyamatot. Hogy ne várjam hiába, hogy az akivel társalgok egyszer csak megjegyez valamit valamilyen híres írót, gondolkodót vagy a munkáját idézve... klasszikus hírességet, nem holmi Paulo Coelho-t vagy Deepak Choprát és csalódva tapasztaljam az idő múlását, az elfolyó esztendőket egyetlen ilyen idézet vagy megjegyzés nélkül, vagy maximum egy tévéműsorból kikapart idézet.

De ha tettetném magam, ha úgy tennék mintha nem érdekelne, hogy van-e az adott embernek egy egyetemi végzettsége, vagy hogy van végzettsége de éppen színész, vagy testnevelési tanár, óvoda tanár vagy akármi amiből nem lehet elnök jelölt, vagy legalább nem komoly elnök jelölt, vagy nincs egy megfelelő, stabil munkája amiből minden hónapban le tud tenni az asztalra minimum 1000 € -t akkor nem lennék épp én aki a társadalmi kötelékek alá veti magát és letagadja magát?

Elnézegettem a szombati csoporton, a nevetésükön, szabad, gondtalan boldogságukon, hippie-s életükön, ahol a márkás ruhának nyoma sincs, az ékszereket az ember maga készíti, és ahol a gyerekek megszeppennek, ha az ember előveszi az amerikai $1-os édességet és megkínálja őket, mert hogy "az egy nagyon drága, nagyon csinos édesség". Látom az életük szépségét, a laza bohém életet amit élnek, mint egy nagy boldog Henry Miller csapat, de ebben én Anais Nin maradok, Louvecienne villával, Lalique vázákkal.

Azt hiszem a végén az ember mindig az marad aki, de a tanulmányok amiket minden ciklussal felszed, mint könyvek amik a lépcsőn hevernek, mélyebb megértésre hozzák.