Az Élet Fokozatos Tanulmányai

Zuhogott ma reggel az eső amikor felkeltem. Volt valami kifejezetten szép benne, valami kényelmes és finom, ahogy a kékes, nyirkos sötétségben ritmikus, folyamatos kopogással dübögtek az esőcseppek a tetőn és a földön. A meleg takaró alatt az ember egy kicsit jobban összegömbölyödik és arra gondol, hogy milyen fincsi ott, milyen finom aludni, és vajon hol lehet a mi Hyppie-k, aki biztos tök fincsin néz ki összegömbölyödve egy puha, meleg, szőke muffá.

Apu ma későn kelt, illetve nekem kellett felkeltenem. Mivel tegnap tudtam meg, hogy már fen volt a netten két Odaát rész, az egyiket este elkezdtem letöltetni, és ma pendrive-ra tettem, hogy az irodában megnézzem. Korán beértem, és gondolkodtam azon, hogy vajon miről írjak ma a blogba, majd bekapcsoltam a laptopomat, csináltam kávét, válaszoltam a főnököm főnöke e-mail-ére (amit tegnap küldött, igen vasárnap, egy olyan témával kapcsolatban amit már szerdán meg is oldottunk), majd leültem Odaátozni. Olyan jó volt a rész, hogy azt hiszem mindjárt megnézem megint. ^_^ Ebben a részbe a Winchester fivérek több tévé műsorban vesznek részt, amikbe egy nem-e-földi lény, a Trickster teszi őket. Dr. Sexy M.D. (igazán Grey's Anatomy), The Brady Bunch, egy japán játék "Nut Cracker", CSI:Miami, egy hirdetés és Knight Rider.

Így kezdődik ez a hét. Már lassan csak öt hét van hátra, hogy megint haza utazzak, három hétre, majd jöjjek vissza ide, dolgozni, szakdolgozatozni, adósságokat kifizetni, élni és egyebek. A szokásos ciklus. Ugyanakkor, minden egyes ciklus és minden egyes nap tovább nyomja az embert egy adott úton.

Ezen az elmúlt héten, jó nagyokat szöktem el a munkából (a csütörtöki igazán hatalmas nagy tett volt), levelet kaptam két levelező barátnőmtől, amikből az egyikre nagyrészt angolul, egy részt spanyolul kell megválaszolnom, a másikat pedig félig franciául, félig spanyolul. Természetesen ettől az utolsótól tartok a legjobban, annak ellenére, hogy az egyetemen és az Alliance Française-ben mindig nekem volt a legjobb jegyem, és akárhol általában jobb voltam franciából, mint angolból. Vezetőtanárunk felhívta Milenát, hogy szombaton menjünk el a szigetre egy csoporttal, de nem mondott semmi mást. Csapda, gondoltam én, és nem is voltam annyira messze a valóságtól, mivel semmilyen kapcsolatot, semmilyen segítséget nem nyújtott, és nekünk magunknak kellett valahogy feltalálnunk magunkat. De tanultam.

Összebarátkoztam az egyik sráccal aki jött velünk, Joel, aki színész és egy kulturális programba vesz részt, ahol foglalkozik a szigeti gyerekekkel, és idősebb asszonyokkal, és arra tanítja őket, hogy kis színdarabokat állítsanak fel. Látni a gyereken, hogy szegényesen él és nem is tagadta le, mondván, hogy részben jó is, hogy a művésznek folyton pénz gondjai vannak, mert akkor csak azok vannak a művészetben akik szeretetből, hivatásból csinálják.

- Kubában, - mesélte, - a doktoroknak annyit fizetnek, mint az utcaseprőknek, és szerintem ez helyénvaló.

Az ember szemöldöke erre a kijelentésre annyira felkúszik, hogy eggyé lesz a hajvonalával.

- Így aki orvosnak megy, az azért teszi, mert igazi hivatása van, és nem úgy mint itt, ahol az emberek csak a pénzért lesznek orvosok.

Lassan más dolgokról is beszéltünk, de nagyon a fejembe maradt ez. Hány ember van a világon aki azért választ egy adott karriert, mert abban van a pénz, vagy a hírnév? Szerintem többen mint akik azért választanak egy adott karriert, mert igazán bennük van a hajlam. Elgondolkodtam azon, hogy mennyire fontos, hogy valakinek meglegyen a megfelelő munka, az egyetemi végzettség, a tudás, a "kör", a hajtás arra, hogy mindig tovább lépjem messzebb menjen, mennyire fontos, ha valaki művelt, és mennyire fontos, hogy valaki egyszerűen olyan amilyen, őszinte önmagához. Felfedeztem, hogy habár tudom, hogy az a legjobb, ha valaki önmagát választja az adott társadalmi elvárások fölött, őszintén én nekem egy emberben bizonyos elvárásaim vannak.

Nyelvtudás, és ha ebbe a nyelvtudásban benne van a francia nyelv és talán az orosz, annál nem lehet jobb. Egyetemi végzettség, de nem is akármi, hanem valami amiből elnök is lehet. Politikai érdekeltség, kivéve, ha jobboldali, monetarista vagy liberális. Műveltség, szépirodalomban, filozófiában, művészetben és Európa centrikus. Nem mindenkinek vannak meg ezek, és még ha meg is vannak, nem jelenti azt, hogy az egy jó ember, vagy érdekes, és az akinek ez nincs, nem teszi kevésbbé érdekesnek vagy kevésbé szeretetreméltónak. De szombaton, hogy elgondolkodtam Joel szavain, észrevettem, hogy habár sok mindent ki tudok szakítani a társadalom karmai közül és élvezni ezt nem tudom igazán kitépni.

Persze most tettetni tudnám magam, valahogy arra kényszeríteni magamat, hogy ne csalódjak amikor nem tudok egy eredeti, őszinte gondolatot kivakarni abból az emberből akivel beszélek, vagy akinek írok, de helyette vagy csak bólogat mint a marha, vagy valami teljesen prózaias témára folyamodik semmibe hagyva egy fantasztikus gondolat folyamatot. Hogy ne várjam hiába, hogy az akivel társalgok egyszer csak megjegyez valamit valamilyen híres írót, gondolkodót vagy a munkáját idézve... klasszikus hírességet, nem holmi Paulo Coelho-t vagy Deepak Choprát és csalódva tapasztaljam az idő múlását, az elfolyó esztendőket egyetlen ilyen idézet vagy megjegyzés nélkül, vagy maximum egy tévéműsorból kikapart idézet.

De ha tettetném magam, ha úgy tennék mintha nem érdekelne, hogy van-e az adott embernek egy egyetemi végzettsége, vagy hogy van végzettsége de éppen színész, vagy testnevelési tanár, óvoda tanár vagy akármi amiből nem lehet elnök jelölt, vagy legalább nem komoly elnök jelölt, vagy nincs egy megfelelő, stabil munkája amiből minden hónapban le tud tenni az asztalra minimum 1000 € -t akkor nem lennék épp én aki a társadalmi kötelékek alá veti magát és letagadja magát?

Elnézegettem a szombati csoporton, a nevetésükön, szabad, gondtalan boldogságukon, hippie-s életükön, ahol a márkás ruhának nyoma sincs, az ékszereket az ember maga készíti, és ahol a gyerekek megszeppennek, ha az ember előveszi az amerikai $1-os édességet és megkínálja őket, mert hogy "az egy nagyon drága, nagyon csinos édesség". Látom az életük szépségét, a laza bohém életet amit élnek, mint egy nagy boldog Henry Miller csapat, de ebben én Anais Nin maradok, Louvecienne villával, Lalique vázákkal.

Azt hiszem a végén az ember mindig az marad aki, de a tanulmányok amiket minden ciklussal felszed, mint könyvek amik a lépcsőn hevernek, mélyebb megértésre hozzák.